301
Mennyi idő után bújjunk ágyba?
  • Dynamic
    #301
    Az első együttlét a korral fordítottan arányos.Míg 16 éves korban néha 2-3 hónap, 30 éves korra ez leredukálódik 2-3 napra;P
  • Sné Zsuzsa
    #300
    2 hét után?

    hát...nem tudom...ha csak erre hajtasz és ő nem az a típus, akkor várhatsz még :D

    én csak akkor fexek le vkivel, ha hosszú távra tervezem a kapcsolatot, akkor viszont nem szoktam vele sokáig foglalkozni, ahogyan kijön a lépés..a mostani barátommal elég hamar lefeküdtem, de mi azóta is együtt vagyunk, ugyanakkor egy másik sráccal már 2 hét után szakítottam, mert éreztem, h nem akarok tőle semmi komolyat, másrészről pedig volt egy olyan eset, amikor a sráccal komolyan terveztem, de éreztem, h ő nem, így vártam egy jó ideig, aztán az első együttlét után szakítottunk is...így jártam...

    más: legelső együttlét?
    Huh, de gáz volt. A srácot egy évig várattam, mert tudtam, h nem szeret, aztán úgy történt meg a dolog, ahogyan soha nem szerettem volna: faházban, félig becsípve...nagy f*s volt...tényleg fontos, h szeressétek egymást.
    A szex nem nagy cucc, ha nem szereted a másikat...legalábbis én így látom. Mindent ki kell próbálni, de csak a pároddal...egyrészt érdekes lesz a szexuális életz, másrészt pedig tudod, h neki mi a jó, összeszoksz vele, stb...nem tudom milyen egy egyéjszakás kapcsolat, minden érzelem nélkül...sztem vadászni, levadászni, csavargatni a másik fejét, az jó...de már le is feküdni...hülyeség.

    sztem :)
  • Bájital
    #299
    ...az első aktus....
    mással....vagy tini koromban...?????

    ..................................

    mennyi idő után bújjunk ágyba?
    ....tini koromban....vagy mással????
  • Agunesu
    #298
    28? Akkor miért áll az adatlapodon, hogy Életkor: 30-35 között?
  • PíszLávJuniti
    #297
    szia.
    én egyik sem.
  • gyozo33
    #296
    Sziasztok. Én is Kaposvári vagyok,és 28éves.
  • Agunesu
    #295
    Ha csajjá válhatnál egy napra, felcsípnél egy másik csajt? Hát, ha heteroszexuális lennél, akkor nagy valószínűséggel nem így tennél. :D Egyébként a hozzászólásodból kikövetkeztetve most nem vagy csaj, tehát csajt így is felcsíphetsz, ahogy vagy. XDD
  • FrezeR
    #294
    légy türelmes, nem kell erőltetni! 2 hét nem sok idő, előbb hangolódjatok teljesen egymásra. Nem vesztettél még semmit :)
  • mikike16
    #293
    Én már 2 hete járok bnőmmel, de az első aktusig nem jutottunk el.Pedig én venő lennék rá, de bárhányszor mondom h elmegyek hozzájuk ő mindig mondja h ne menjek,szval nem lesz semmi.
  • garfieldke
    #292
    fdfsdfsdf
  • Gaara
    #291
    Heheheee...kuffantós topik!
    Kuffantani jóóóó, de ha csajjá válhatnék egy napra akkor felcsípnék egy másik csaaaajt!!!!!
    Belőlük sohasem elééég!!!!
  • JancsiPapa
    #290
    Thx, tegnap szakítottunk - 2 év
  • Flamer
    #289
  • rágógumi
    #288
    énse. egésségedre :D
  • JancsiPapa
    #287
    Nálunk 6 hónap :S Bár nem bánom ~~
  • rágógumi
    #286
    mennyi idő után? nekem 1 hét volt.
  • rágógumi
    #285
    mivan az első aktussal?:o
  • TheSuperMan
    #284
    numera uno :o
  • argento
    #283
    "el kap a kanosság". Én ezt úgy fejezném ki hogy nem vállalsz felellőséget a kapcsolatodért és ezért etikátlan dolgokat teszel, ami miatt rosszul fogod érezni magad. Nincs olyan hogy "el kap a kanosság". Olyan van hogy erkölcstelenség és etikátlanság.

  • Jolie
    #282
    nem tudom, ha férfi lennék lehet így gondolkodnék...de nőként nem tetszik valahogy ha tudom..elfogna a vágy téged mint férfi, és utánna teljes megbánás
    és én valahogy erről hogy gondokodjam jól?
    ha egy nő meglát egy jó srácot, elkapja a konokság, lehengerlik, és nem gondolkodik..jól meg...ják, akkor ha teljesen megbánja--akkor a barátja vajon mit mondana??
    hm?? :D
  • FLECK
    #281
    ŐŐ, Szerintem mi nem akarjuk megcsalni a barátnőnket(persze van kivétel), de ha meglátunk egy jó csajt, el kap a kanosság, és akkor nem lehet gondolkozni, megtörténik, és utána teljesen megbánja az illető :( Ezt már többen mesélték nekem.
  • blackgamer
    #280
    nászéjszakát nem erre találták ki?
  • Blufox
    #279
    hm
  • krisztike
    #278
    akkor bocs ,félreértettem ...
  • Nivea
    #277
    ribizlinek irtam házasság után? mi van veletek?
  • krisztike
    #276
    pontosítsd...:)
  • krisztike
    #275
    már pár éve férjnél vagyok és igazat adok 'CSOCSO'-nak ...
  • Nivea
    #274
    ezt komolyan gondoltad?
  • krisztike
    #273
    ezzel én is így vagyok ...:)
  • Pakesz
    #272
    a
  • feketeribizli
    #271
    Házasság után, légyszi!
  • Jolie
    #270
    hihi, aztán?? ....:D
  • CSOCSO
    #269
    nalam is szinten igy.. van hogy emiatt nem kezdunk el csokolozni mikor hulla faradtan fexunk az agyban mert en siman fel tudok ebredni az ilyentol es sztan ...
  • bens
    #268
    hát nálam meg épp fordítva. attól jön meg a kedvem. (többek közt)
  • Senkkik
    #267
    nálam ált. ugy van ha összeismerkedek egy csajjal és kívánom a sex-et akkor a csókolózás csillapítja... :D
  • Mr Csé
    #266
    1 perc után
  • dvidka
    #265
    huuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuhhhhhhhhhaaaaaaaa, látom ez a topic behalt...
  • Jagi
    #264
  • krisztike
    #263
    értettem a viccet és vettem is ... első vagy akár 2. aktusként ...:DDD
  • Jagi
    #262
    Jóvanna.... : ( csak vicc volt. Gomen.