149
  • dez
    #69
    Van most olyan világvallás, aminek követői jól ismerik és tisztelik a védikus irodalmat? (Bocs, én csak így kisbetűvel írom, nem tudom, mi indokolja a nagybetűt.) Ha van, akkor a többiről van szó. :) Persze egyes keresztény felekezetekben azt mondják, hogy máshol is megtörténhetett a teremtés, de úgy vettem észre, többnyire nem foglalkoznak ezzel a témával. "Isten/Allah/stb. kiválasztott népe" -> "Isten kiválasztott népe a Föld nevű kis bolygón, 746746457. galaxis, 25. kar, 94342. naprendszer." :) Így már nem hangzik olyan jól. De nem úgy értettem, amit írtam, hogy többé nem hinnének az emberek semmiben (csak amire "kőkemény bizonyíté van"), hanem: a nagy vallások, bár felekezetekre vannak osztódva, ugye egy bizonyos világszemlélet köré szerveződtek - nos, ezek után át kellene értékelni néhány dolgot, újra kellene szervezni sokmindent, stb.
  • Epikurosz
    #68
    "tegyük fel néhány üstökös elszállíthatta nagy távolságokra az élet primitív csíráit. "

    az üstökösök csak a naprenceren belül mozognak. bumm!

  • valamit
    #67
    ez tényleg nagyon hosszú lenne, és nagyon-nagyon off. mindenesetre én most úgy látom, hogy három - minden egyénben is meglévő - fő társadalmi irányt, a communista, a capitalista és a fundamnetalista irányt kellene összehangolni, hogy mondjuk egy "világbéke" (viszonylagos, teljes az utópia) vagy legalább egy "világország" létrejöhessen.
  • dez
    #66
    Hát ja, akár ez is lehet.
  • dez
    #65
    Ó, azt már sok csoport, szervezet, stb. rég tudja, hogyan kell fanatizálni rájuk bízott embereket. A legjobb, ha az illető ezt fel sem fogja, annyira semmibe veszi, hogy lehet más elgondolásokban is igazság, annyira csak a sajátját ismeri, érti, és tiszteli.
  • valamit
    #64
    ez ismétlődés szubjektív (ha vesszük a nagy bumm elméletét, sok galaxis alakult ki abból is, de nem nevezném a világ keletkezésést ismétlődőnek... mármint bizonyos értelemben, bolygók ismétlődően születtek pl.), megindult egy folyamat (dns, rns, vagy épp a fehérjék kialakulása), mármint az élet folyamata, aztán már csak ment minden a maga útján...
  • dez
    #63
    Más helyeken akár évmilliárdokkal korábban kezdődhetett az élet fejlődése.
  • dez
    #62
    Hát, ez egy olyan téma, amibe bele lehetne menni, csak kicsit off. Mindenesetre a mérlegnek két serpenyője van. Aki csak az egyiket látja, nem látja az egészet. De egymás fokozatos megismerése aszt hiszem elkerülhetetlen. (Persze ezt a fanatikusabbak igyekeznek meggátolni, mert azok ugye csak a sajátjukat gondolják egyedül üdvözítendőnek. Nem látják, hogy egyes igazságok másnál vannak.)
  • dez
    #61
    Na de itt ez ismétlődött... :)
  • NEXUS6
    #60
    Veled tudod mi lenne a legnagyobb kitolás?

    Ha a világ tényleg olyan lenne, mint amilyennek hiszed!

    Isten szerencsére hozzád is kegyelmes!;)))
  • CsillagJoci
    #59
    Jézus egy UFONAUTA volt aki elhozta a földre az egyetemes világmindenség viselkedésnormáit lásd:Tizparancsolat. Ezékiel próféta le is írja hogy az Úr egy tüzes szekéren /ürhajó?/ érkezik le hozzá. Gondolkozzatok el mi is volt a frigyláda. Talán fegyver vagy egy törpe energiatelep???
  • archkoven
    #58
    Azt nem tudom, hogy létezik-e a földön kívül élet (alacsony szinten valószínűnek tartom, hogy igen), de hogy itt a büdös életben nem jártak más galaxisról élőlények, pláne nem "mikroszkóp alatt" figyelnek minket mint egyesek hiszik abban totál biztos vagyok.
    Ezek beteg agy szüleményei.
    Vannak akik minden mögött összeesküvést sejtenek, akik felsőbb hatalom létezését feltételezik (sőt biztosra veszik), az ilyen ostobák miatt képviselhetnek ilyen jelentős erőt a vallások még a 21. században is, mikor már réges régen el kellett voln a tűnniük a történelem süllyesztőjében.
  • muerte2
    #57
    Egyébként gondolkodott már valaki azon, hogy Jézus is lehetett ALIEN? v pl: Porból lettél, s porrá leszel. (Akkori ember a pornál nem ismert kisebb dolgot, nem mondhatta, hogy atomokból, stb álsz vazze)
    A tüzes szekér is lehet akármi is mert hát fentről száll alá, a glória lehet szkafander ami ki van világítva stb. Sokmindent sokféleképpen lehet magyarázni, de semmire nincs semmilyen megdönthetetlen bizonyíték.
    Ugyanakkor túl nagy önbizalmat feltételez rólunk az, ha azt mondjuk, hogy a végtelen világegyetemben nincsnek nálunk fejlettebb életformák. Nagyon fiatal a mi kis bolygónk és a naprendszerünk sem a legörebbek közé tartozik.
  • muerte2
    #56
    Persze, mert TEREMTŐ sincs.
    Ha tudod bizonyítani a lététkézzelfoghatóbb dolgokkal mint más az UFO-elméletet, akkor elnézést fogok kérni.
  • mrzed001
    #55
    Van egy észrevételem, és nem tom mit jelenthet.
    Az UFO-k megjelenése, hírek róluk mióta az eszemet tudom rendszeresek voltak, évente 2-3 "elfogadható".
    Most valahogy nem hallok hasonló méretű és mennyiségű UFO tevékenységről (pedig sokkal több, jobb, szabadabb és gyorsabb hírforrás van most).
    Ez most egy vihar előtti csend, vagy csak én vagyok tudatlan ?
  • Venom1986
    #54
  • TommyGun
    #53
    Az univerzum ha jól tudom végtelen :) És a végtelenben elég nagy az esély arra hogy milliónyi földönkívüli inteligencia létezhessen :)

    A másik, hogy nem tudom mi alapján gondolják egyesek azt, hogy pont az amcsikkal vették fel a kapcsolatot a földönkívüliek, ez egy nagy rakás amerikaalegjobb maszlag. Szerencsétlen UFO honnan a rákból tudná, hogy mi az aktuális politikai helyzet? Vagy hogy egyálltalán hol vannak az országhatárok?
    Elég csak 1 évig figyelni a BBC-t vagy úgy álá nature a műholdas TV-ket...szinte minden kiderül belőle...emberi anatómiát megismerik belőle, megtudják milyen technikai és társadalmi szinten vagyunk...és ehhez csak egy műholdvevő kell, nem is kell lejönniük :D
  • immovable
    #52
    #17 - ott a pont!
    Ha télleg UFO-k járnak körülöttünk, akkor valszeg észre se vesszük, mert nem akarják...
    De ha felvennék velünk a kapcsolatot, lehet nem is tudnánk értelmezni még a látványukat se, mert ha ide eljutottak, mondjuk egy másik galaxisból vagy akkár a saját tejútrendszerünkből, akkor olyan technikai fölényben vannak, illetve olyan társadalmi struktúrával rendelkeznek, hogy nem is értenénk! Pl: magyarázd el egy hangyának, a koordináta geometria alapjait, vagy az emberi jogok alapvető dogmáit:)
    Sztem nem vagyunk egyedül a kozmoszban, de, hogy itt járnak azt nem tudom, majd az idő eldönti (egyszer), sztem...
  • BiroAndras
    #51
    ""TEREMTO" , valoszinuleg keverte a sajat geneit a foldon talalhato elolenyeg genjeivel"

    A teremtőnek nincsennek génjei.
  • BiroAndras
    #50
    Leszállhatnál már erről a témáról. Unalmas.
  • assdf
    #49
    Egy kapcsolási rajz mondjuk sokat segitene :DDD
  • HUmanEmber41st
    #48
    Láttam itt olyan véleményt, miszerint a vallások összeomlanának.
    Látszik, nem ismeriktek a Védikus Irodalmat, mely pontosan beszámol arról, h milyen bolygókon milyen fajta lények laknak. Sőt létezik leírása annak is, hogyan lehet csillagközi űrhajót építeni, csak senki sem érti a "szakkifejezéseket"
    ( pláne, h szanszkritul van, ahol a legtöbb szónak 10-15 féle jelentése is van.. )
  • kaguar
    #47
    szerintem 100% hogy vannak foldonkivuliek.
    Aki hisz Istenbe az hogy mondhassa hogy nicsennek foldonkivuliek??? Isten is foldonkivuli( egy fejletteb leny) aki minket teremtett lasd Biblia "TEREMTO" , valoszinuleg keverte a sajat geneit a foldon talalhato elolenyeg genjeivel hogy letrehozzon egy uj fajt ami meg nalla is erosebb es akar tulelheti a vilagegyetem pusztulasat! VAGY azert hogy potolja a sajat genjeit mert valoszinuleg ezek mar nagyon regiek es nem art egy kis frissites:P Valoszinu hogy van tobb bolygo is ahol ezt csinalja ugy mint mi ahogy a feher egerekkel kiserletezunk az akvariumba! EZ lehet az igazsag !!!! egy KISERLET resze vagyunk( a feher eger se tudja hogy kiserleteznek vele) !

    tovabba valoszinu hogy az Isten "Teremto" nevezzuk ahogy teccik valamit lat bennunk maskulonben mar reg elpusztitot volna minket, de valoszinu ez mar be is kovetkezett egyszer ( ERROL jut eszembe NOE barkaja az lehet valami olyasmi volt mint mikor mi kitorlunk egy programot vagy formataljuk a HDD-t 'are you sure you want to delete C ?' ) SZOVAL csak annyit hogy mi tudatlan emberek nem is tudjuk hogy egy kiserlet resze vagyunk es valoszinuleg jol teljesitunk mert maskulonben mar reg elpusztitottak volna bennunket! Jah es Isten biztos nem fogja egyhamar felfedni magat mert akkor a nem tudna kivalasztani a jo embereket a roszaktol( valoszinu hogy a jo emberek akik jol teljesitenek nem gonoszak stb azok a letezes egy magasabb sikjara kerulnek es azoknak az elet valoban csak a kezdet, )
    jah es aki egyszer elolvassa a Bibliat az eszre veszi hogy azok a dolgok egyszeruen vannak leirva hogy a 1000evvel elotti emberek is megertsek a lenyeget( nem mondhatta Jezus azt hogy ujra fognak klonozni es 3 nap utan visszajovok, hanem azt mondt ahogy feltamadok)a Biblia a bizonyitek hogy leteznek foldonkivuli nagyon fejlett elolenyek!!!!!


    EZT OLVASD EL MERT LEHET ERDEKESNEK FOGOD TALALNI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!(nem akartam hoszabban kifejezni magam mert mar almos vagyok de talan majd 1x):PPP
  • lalicsiga
    #46
    Hy all.
    Ufók márpedig nincsenek!
    Vagy vannak...?
  • jerec
    #45
    Ha kicsik is az esélyek attól még 100% biztos,hogy van még valahol (akár intelligens) élet. Lottót sem egy ember nyert. Az hogy most ide jönnek-e vagy sem az már más kérdés.
  • abelr
    #44
    erről a cikkről egy reklám jut az eszembe:
    Igyál meg mégeggyel, és fogd rá a nyuszira!
  • kukacos
    #43
    Én abszolúte hiszek abban, hogy az ufójelenséget nem értjük teljesen. Senki sem tudja, hogy pontosan milyen beépített pszichológiai faktoraink miatt vagyunk képesek végtelen szamárságokat elhinni, álhíreknek bedőlni, melyek azok a személyiségjegyek, amelyek árulkodnak a gyenge realitásérzékről, pontosan hogyan lehet fanatizálni egy tömeget, satöbbi. Ma ez roppant aktívan kutatott terület, pl. nem túl régi hír, hogy az "elrablások" áldozataira jellemző az a pszichés probléma, hogy az álmaikat és a valóságot nagyon nehezen tudják megkülönböztetni. Persze hogy érdekli az NSA-t, hogy hogy tudná meglovagolni dezinformációs célokból ezt a jelenséget. Nyilván bizonyos katonai, gazdasági helyzetben egy ufós hisztériához hasonló dolog kirobbantása komoly helyzeti előnyt jelenthet.
  • Stormreaver
    #42
    Oké, tegyük fel néhány üstökös elszállíthatta nagy távolságokra az élet primitív csíráit. (Habár még erre sincs semmiféle közvetlen bizonyíték hogy megtörtént volna.) De még ha ez meg is történt ill. történik, akkor sem kellene áltatni magunkat mindenféle "szuperintelligens" földönkívüli lényekkel. Mi az esélye annak, hogy abból a primitív sejtmag-előzményből egy (mit egy, több!) idegen világban ahová eljuthatott (mert mondjuk ezek az üstökösök eltaláltak/érintett a pályájuk néhány olyan világot is, amelyek "élhetőek" - és lássuk be, már ennél a feltételezésnél is durva valószínűségi értékekkel kellene kalkulálnunk...), szóval ebből az élet-csírából egyszercsak előugrik egy gondolkodó lény, aki azt mondja: "A francokat fogok én itt úszkálni a metán óceánban, inkább növesztek magamnak végtagokat meg agyat és csinálok magamnak robbanómotort, aztán meg valami rakétaszerűséget és tán idővel még a teret is hajlítgatom kicsit hogy körülnézzek mi van odakint." Miért tenne ilyet? Miért működne máshol az a jelenség amit mi itt csak "evolúciónak" mondunk, és aminek sem a pontos okairól, de még a pontos lefolyásáról sincs szinte semmi fogalmunk nekünk magunknak se? (Már ha egyáltalán létezik úgy és olyan formában ez a jelenség, ahogy azt mi most elképzeljük...)
    Hát nem tízmilliószor valószínűbb, hogy az a kis sejtmagszerűség elvan magának és "örül" hogy -sokmilliárd társaival ellenétben- ő olyan helyre került, ahol nem égett/fagyott szét a másodperc milliomodrésze alatt?
  • valamit
    #41
    nekem erről az a véleményem, hogy a világvallások, ahogy jelen formájukban jelen vannak a világon hátrányára válnak az emberiségnek.
    ugyanis egyes világrészeket dél-amerika pl. nagyon katolikus, közel-kelet nagyon mohamedán, stb., szal egy-egy az országhatárokon túl mutató emberi közösséget a vallás köt együvé és ezzel együtt határol el másoktól.
    például az, hogy hol milyen vallás van jelenleg, az a történelemből nagyon jól levezethető, hogy ott miért és miként alakult ki. ráadásul az egyes vallások sokszor egymásra építkeztek pl.: (kínai univerzális -> buddhista ->) zsidó -> katolikus -> mohamedán-protestáns-anglikán-evangélikus -> egy csomó kissebb felekezet, pl. az USÁban
    de ezt így nem nagyon tanítják pl. általános iskolákban (heti két órában már nagyon komoly lépést lehetne tenni 8 év alatt egymás kultúrájának megismeréséhez), és ugyanígy azt se tanítják, hogy az egyes vallások milyen szokásokkal rendelkeznek, melyek milyen múltbéli okokon alapulnak, hova vezethetőek vissza, mik kötik össze őket és miért alakultak ki önálló vallássá.
    általában véve ha az ember vallásos, akkor mondjuk a saját vallásával és annak ilyen-olyan történelmi hagyományaival, másokkal való harcaival, ezek okaival tisztában van és annyi. de minddel (legalább a világban megtalálható 5-20 legjelentősebbekkel persze) egyáltalán nincsen. pedig pont a megismerés lehetne az a "fegyver" amivel pl. a fundamentalizmus ellen lehetne küzdeni szvsz., mármint ha mind2 (5...15...25, szal nagyobb vallásoknak-felekezeteknek megfelelő szám) ismerné oda-vissza vica-versa egymást minnél mélyebben. mert ha ismerjük egymást akkor sokkal kevésbé lehet egymás ellen hangolni minket.

    ja és az egész lényeg az lett volna, hogy ha mélyebben ismernék az emberek a vallások történeti okait, akkor a földönkívüli élet egyáltalán semmi törést nem okozna egy-egy ember vallásosságában szvsz., ugyanis szvsz. a vallás nincs igazán a helyén kezelve napjainkban ... csak egy példa: a világunk globalozálódik, a vallásaink pedig ma is lokálisak, nem csoda ha ebből aztán vannak ellentétek. és nem igen hallottam, hogy tennének e ez ellen (leszámítva, hogy öljük egymást mutotgatván, hogy "arab terrorista", "hitetlen", "zsidó", stb.)
  • valamit
    #40
    ez a kicsi esély dolog, vegyük a lottó ötöst: az életben nincs esélyem arra, hogy én adom fel, igaz? mert kb. negyvenmillió az egyből hétről-hétre, az életembe meg lesz mondjuk 5000 hét, amikor feladhatom (tegyük fel heti egy szelvénnyel számolva). de minekután megnyertem a lottó ötöst (sajnos nem), mondhatom e, hogy itt valami susmus van a háttérben, mert erre nekem esélyem se lenne máskülönben? mondhatom, de a valóságot nem fedi, egyszerűen a nagy számok törvénye alapján bekövetkezett, sok lottózó közül valaki előbb utóbb nyert
    ugyanígy a Föld a világegyetemben - mégha az ismert galaxisokra szűkítsük is le - nagyon kicsi pont, és a sok-sok galaxis mégtöbb bolygója közül ami "lottózott" az élettel egyszer épp az övét húzták ki. persze ez a Földről nézve csodás szerencse, ahogy a lottónyertes is annak élheti meg
  • assdf
    #39
    Meg aztán lehet azért nem ismeri be a amcsi kormány az ufók létezését, mert lehet hogy sutyiban vmi nem legális/betiltott fegyvert/radart stb fejlesztenek amivel észlelték/lelőtték stb őket, és ha beismerik az ufokat akkor be kéne ismerniük azt is hogy ilyen dolgokat csinálnak az 51es körzetben.
    Szóval csak azt akarom mondani hogy lehet hogy pont forditva van a dolog mint ahogy azt az ufóhivők gondolják.Nem azért nem ismerik be az ufókat mert tölük szerzett techonóligát használnak vagy kapcsolatba léptek velük hanem mert olyan saját technológiát fejlesztenek az amcsik amivel tudják őket érzékelni de nem vallhatják be mert akkor az érzékelőket is be kéne vallani és esetleg vmi konkurens ország rögtön ellopná az ötletet és mindjár felhasználná vmi atomfegyverében...
  • dez
    #38
    Nem lenne egyszerű esemény, amit összeomlanak a világvallások... De sokan a "világi" törvényeket sem tisztelnék többé, amiket földi hatóságok kényszerítenek rájuk.
  • dez
    #37
    Egyes biológusok (vagyis vannak jópára) szerint már annyira kicsi ez az esély, hogy pusztán ilyen alapon meg sem történhetett volna. Tehát lennie kell még valami tényezőnek. Nem feltétlenül Isten, hanem valami, amit még nem ismerünk. És ha ez a valami itt működhetett, akkor működhetett máshol is.

    Vagy hogy ne menjünk ilyen messzire: meteoritokon igen messzire juthat az élet csirája, ha már egyszer valahol létrejött.
  • dez
    #36
    El kell, hogy szomorítsalak egy kicsit, a mexikói UFO-ra meglett a magyarázat, amivel tényleg jól megmagyarázták: a hőkamerák, amikkel felvették a fényeket, enyhe fokban lefelé néztek, és a néhány kilomáterre a tengeren lévő fúrotornyok szabad szemmel nem látható fákjáit vette fel. Ez tűnt úgy, mintha velük egy magasságon lévő valami lenne, és velül egyforma sebességgel haladna.

    De a '84-es ruszki UFO már más tészta, arra nincs magyarázat.

    Egyébként szerintem azért van az USA a figyelem középpontjában, mert ott minden esetből nagy szenzációt csinálnak, sok kamu is van épp emiatt, és még a kormány is igyekezett eltussolni az ügyet (de persze nem sikerült, sőt). Más országokban kevésbé megy szenzáció-számba, a titkolózás sincs: jópár esetet láttam, amikor már másnap tele volt vele a tévé - pár napig. Aztán ejtik a témát, mert pár napnál tovább nem érdekli az embereket, és annyi.
  • HUmanEmber41st
    #35
    Pedig ez az UFO téma sem mai gyerek..
    Olvasátok el Ezékiel próféta könyvének elejét ( Biblia)
    Josef Blumrich ( remélem jól írtam a nevét) NASA repülőgéptervező mérnök egy röpképes gépet is tervezett a leírás alapján+ született egy szabadalom a kerékben-kerékkel kapcsolatban is.
    De most ennek nem nézek utána.
    Csak úgy gondolatébresztőként írtam.
  • echo
    #34
    Belinkelt képekre: ha hitelesek sem bizonyítanak semmit. Lehet különböző égi jelenség ábrázolás vagy ha úgyis istent meg angyalokat képzeltek az égbe, nem olyan nagy csonda, hogy ilyeneket rajzolgattak. Sőt van ahol istent gömb alakúnak gondolták és mielőtt beindulna valakinek a fantáziája ettől is, nem nem azért mert isten egy ufó, hanam egyszerűen azért mert a gömb a légtökéletesebb forma, ezért isten is gömb alakú, ekkor viszont mi mást rajzoltak volna az égre...

    Egyébbként az összeesküvés elmélet hívőknek azon kellene elgondolkozni, hogy vajon milyen tény gyógyíthatná ki őket véglegesen, mert azaz érzésem, hogy eleve nincs ilyen :) Mindenre szokott válasz lenni lásd, pl pszichoanalízis(ha elfogadom, hogy valami gyermekkori izé az oka akkor jó, ha meg azt mondom nálam nem volt ilyen, akkor elnyomom...) vagy holokauszt tagadók(ha azt mondom, hogy hát a tények nem erre utalnak akkor az a válasz hogy létezik egy világméretű összeesküvés ami mesterségesen átrendezi a helyszineket és befolyásolja az egész sajtó. Könnyen belátható egy ez mindere válasz...) stb. Szóval nem ártana kicsit óvatosabbnak lenni...
  • Benedicht
    #33
    "Ezeken a képeken tényleg idegeneket látni,de valójában hány kép hiteles ezekből,mert az fix hogy nem mind.Nagy valószínűséggel valaki képszerkesztővel csinálta ezeket,vagy meghamisította a barlangrajzokat(kiegészítette)."

    Nemtudom, en nem szeretnek/tudok allast foglalni. Erre valaszoltam:

    "Már az ősemberek idejéből marad néhány érdekes rajz, de linket nekérj mert azzal nem szolgálhatok. Egy művészettörténeti könyvben láttam régebben, de nem tudom a nevét a könyvnek. Nem tudom, hogy a könyvben a fotók menyire voltak reálisak."

    Fogtam a googlet es rakerestem. A kepek eredetiseget nem tudom megallapitani. Nekem az tunt fel, lehet tevesen, hogy a kepek tobbsegen kulonboznek az "idegenek", tehat vagy tobb fele idegen van, vagy idovel valtoznak(esetleg tudjak az alakjukat valtoztatni :D). Ennel komolyabban eddig nem foglalkoztam ezzel a dologgal, en nem erzem fenyegetve magam.
  • Bozz
    #32
    Nem tudok én sem dűlőre jutni, hogy miben higgyek. Mi lehet az oka, hogy eltitkolnak előlünk bármit is? Egyrészt ha veszélyesek ránk nézve, másrészt ha hasznot tudnak húzni a dologból. Hogy veszélyesek lennének, erősen kétlem, mert ahhoz már túl rég óta jelen van ez az ufo téma, már biztosan történt volna valami. A másik szempont inkább valószínű.
    Nem régiben láttam egy filmet egyik dokumentum csatornán, amiben egy szalag hitelességét vizsgálták. A szalagon szovjet tudosok boncoltak egy idegen lényt.
    A belinkelt képek közül pedig szerintem jópár nevetséges.
  • Stormreaver
    #31
    A magam részéről majdnem kizártnak tartom, hogy léteznének Földön kívüli "intelligens" életformák.

    Most egyrészt fel lehetne hozni Occam borotváját, ami ugyan közhely és szinte majdnem mindenre elsüthető, de ebben a kérdésben úgy gondolom mégiscsak van némi létjogosultság annak hogy felemlegessük. De tényleg, miért tételezzünk fel valamit, amire voltaképp semmi szükség?

    Azok az elképzelések, hogy "hát azért nem veszik fel velünk kapcsolatot, mert még a saját bolygónkat és ökoszisztémánkat sem tanultuk meg tisztelni és becsülni" számomra, öhmm...hogy is fogalmazzam, eléggé megmosolyogtatóak. Valahogy ilyenkor mindig az az érzésem, hogy aki ilyesféle módokon érvel, az a) kicsit túladagolta már magát korunk divatos kábszereivel, vagyis a New-Age jellegű "agytágító" irodalommal. Vagy csak szimplán b) túl sok Final Fantasy-t nyomott már a Playstation-jén és nem tudta kellő kritikai érzékkel fogadni a tálalt történeteket :)

    Na oké, a viccet a félretéve, szerintem a földi élővilág olyan szinten komplikált és bonyolult (és azon belül pedig az emberi intelligencia kialakulásának esélyei -pusztán statisztikai alapon szemlélve- önmagában is valami nagyon, de nagyon alacsony szám irányába tendálnak...), hogy kicsit sem lenne meglepő, ha valaki egész életében csak azzal lenne elfoglalva, hogy ámuldozik és csodálkozik azon, hogy ez egyáltalán létrejöhetett. Hogy valami hasonló máshol megismétlődjön? Szerintem ennek kb. annyi az esélye ennek, mint hogy egy ember egész életében lottózon és életének minden egyes hetében az ő nyerőszámait húznák ki...
  • waterman
    #30
    nem nézel elég tv-t. ha néznél tudnád, hogy a csillagkapus srácok időszámítás előtt 3000 körül elűzték Ré-t, mert hamis isten volt: ... kb így: mert egyáltalán nem tetszett nekik a kis szürke hátsójuk miután ezt megcsinálták mindenki heppi volt: . a vulkániak meg még azért nem jöttek, mert nem tudunk teret görbíteni még. sajna ez van. de majd jövőre..
    különben meg semmi nem derült ki amit eddig ne tudtunk volna. az amcsik valamit el akarnak sumákolni, és lehet hogy pl.: a teflont egy idegen hajóról kaparták le és adták el a világnak..