38
  • NEXUS6
    #38
    1. Export-Import, tőkebeáramlás
    Az ideálisnak ugye a menő országok azt tartják, hogy van egy erős belső piacod/gazdaságod, hatalmas termeléssel és fogysztással. Meg jó kis külföldön eladható áruid, külföldi érdekeltségeid amikre alapozva biztosítható a pozitív külker mérleg, meg a hatalmas GNP.
    Magyaro és Amerika viszont tök hasonló cipőben jár. A saját kézen levő vállalatoknál termelt fizikai áruk mennyisége közeledik a zéróhoz, de a szolgáltatás és a fogyasztás is továbbra is felfutóban van. Valuta viszonylag erős/stabil, a külföldi befektetők meg dűtik az országba a pénzt. Csak ez jórészt spekulációs tőke -lásd BUX szárnyalása, és másrészt a maradék meg megy fogyasztásra. Természetesen beruházás is van, de a munkanélküliséget inkább a teckó/pláza jellegű létesítmények szívják föl, amik ugye szintén inkább a fogyasztáshoz köthetők.
    További hasonlóság a növekvő államháztartási hiány, ráadásul még az is hogy a legerősebb gazdasági szereplő itt is ott is az olajhoz köthető.
    Amerikában viszont amit lehet magánkézbe adnak, így biztosítják a dolgozó elégedettségét, nálunk, meg a szoc időkből örökölten az állam biztosít egy csomó mindent. Egyik se jobb vagy rosszabb megoldás mint a másik. Ha van pénz akkor mindkettő működik.

    2. Tőkefelhalmozódás - pénztelenség
    Pont erről beszélek én is! Nem mondom hogy a multik a gonosz földi helytartói, és pl ott ahol még száraz fű se nölt, ott pl egy chip gyár télleg eszméletlen előre lépés.
    De ha azt nézed, hogy az alsó és a középosztály is mindenhol leszakadóban van, plusz az államok is egyre nagyobb gázban vannak, akkor valami kibaszottul nincs rendben az elosztással.
    Amerikában is ua a helyzet van, csak ott mint mondtam mérséklődik az átlagosnál nagyobb tökebehozatal miatt. Meg azért a multik még mindig amcsiban koncentrálódnak és asaját hátuktáján szeretik ők is a rendet, a szálloda poráson igen is legyen szép öltöny, de csak ennyi!
    Ha meg átmész Mexikóba az eszed eldobod, mintha nem is ua kontinens lenne!
    Szal igen mondhatjuk, hogy erősíteni kell a kisvállalatokat! Én meg hozzáteszem, meg az infrastuktúrát, meg az államokat helyre kell tenni, meg a leszakadókat is kompenzálni. Ugyan arról beszélünk, az egész elosztási rendszer átalakításáról(reformjáról) mert hogy ugye minden mindennel összefügg.

    3 Európa
    Az EU nem egy kialakult struktúra (lásd alkotmány el nem fogadása). Sőt szerintem az ereje is éppen a képlékenységében van, csak a sokszínűséget ugye kibaszott nehéz felfogni.
    Az hogy egy 50 éve szarrábombázott (föleg az amcsik és az angolok tették akiket viszont mind ez nem érintett) politikailag/etnikailag szélsőségesen megosztottkontinens egy közösségben egyesült az szerintem mond valamit.
    Ha ez téged nem tesz büszkévé, akkor neked szerintem az se lenne elég jó hogy amerikai lennél!
    Amerika a háború után 2X-es gazdasági erővel és a tölük kiindult világválságot teljesen letudva indultak egy új világrend építésének, ahol az utolsó albán ellenálló is nekik tartozott a fegyverek ellenértékével (a tartozásokat persze nagylelkűen elengedték és elnevezték Marshall segélynek!).
    Egy ilyen szitut hoztak be 50 év alatt azok az országok, akik vesztettek, úgy hogy itt egyértelműen magasabb az ÉLETMINŐSÉG -ha ez neked jelent valamit- mint odaát. Lehet hogy neked nem számít az hogy ott évi 10-20 000 ember lövi egymást agyon itt meg nincs permanens lövöldözés az utcákon, meg az hogy ott ha egy kicsit megszorulsz lehet, hogy bele fogsz halni egy influenzába mert nincs pénzed a gyógyszerre, a biztosításod meg épp kimerült, mert a fogyatékos gyerekedre költötted, akor, nem értem hogy miért nem vagy máris ott?
    Akiket felsoroltál tényleg kimentek, de itt születtek és rajtuk kívül még egy csomó emberke itt is tesz azért valamit!
  • NEXUS6
    #37
    Off

    Büntipont;)))
    Volt egy kis afférom egy bizonyos Mortimer nevű titokzatos egyénnel (valszeg nem az aki a 21-es buszon lemészárolta a cigánykrapekot, bár kitudja)
    Szal az egész a jelenlegi mottómhoz kapcsolódó cikk fóruma körül zajlott, ami ugye szőrén szálán megsemmisült, köddé vált, elnyelte a feketefing.
    Én a magam módján ezt más fórumokban jeleztem, és más emberkék figyelmét is igyekeztem felhívni a cenzúra és a szerzői jog (merhogy tök jó poénokat írogattunk, szerintem;)) ilyetén való, a fejlett demokráciákban példanélkülálló sárbatiprására.

    Sajnos a konfliktus esztelen és értelmetlen eszkalálódásának lehettünk tanui, midőn, az összes ilyen témájú beírásaim szépen kezdtek eltünni, azokkal egyetemben, amelyek az eltűnések gyakoriságára hívták fel a tisztelt nagyérdemű figyelmét.

    A harc viszont új dimenzióba lépett amikor, megkaptam az első sárga cédulámat, épp az ismételt beírásokra hívatkozva. Valójában a tudatalattim sötétebbik fele titokban mindíg is áhítozott egy ilyenfajta morbid elismerésre, és mint ha gát szakadt volna fel bennem ez a sötét erő még többet akart belőle. Szal elkezdtem ráhajtani a sárga háromszögere.
    És amúgy ez volt az a pillanat, amikor kibuggyant belőlem a hadakozástól egyáltalán meg nem rettenő hun, kun, és székely őseimnek ilyenkor használatos jelmondata: "Ha harc, hát akkú' lögyön harc!"
    De mint azt a kiskast szórabíró talján hadvezér (Mond-te-kukori) óta tudjuk, a háborúhoz 3 dolog kell, ezek közül az egyik a pénz, amásik kettőre sajnos nem emékszem. (De akik hasonló feledékenységben szenvednek azok szerint a másik kettő is ugyan az, bár ez szerintem csak a hanyag eleganciával leplezett dinkaság, bár lehet hogy még is csak nekik van igazuk).
    Szal, ekkor drága pízért (500 ruppó ugye/ csórógyerkeknek ugyan beírják hogy 100, de ez nem igaz) sms-t és a később a mobilszámla látványa miatt szaporodó őszz hajszálaimat nem sajnálva regisztráltattam magam.
    Közben mintegy elterelő hadműveletként hozzászólásaimben az átokkal sújtott múmia kimondhatatlan nevét kezdtem elrejteni. A rejtést hadműveleti szempontból oly csodálatos sikkerel hajtottam végre, hogy mindezidáig valószínűleg csak te tudsz az egészről rajtam kívül, viszont akkor mit ér az egész ugye? na mindegy!

    Az ekkorra lezajló regisztrációs folyamat viszont befejeződött, és ez végre kezembe adta azt a végső fegyvert, amilyenről a 3. birodalom is csak álmodott végóráiban!
    Tehát ekkor mottómban helyeztem el a kimondhatatlan nevű múmia nevét!!!!
    -akivel valszeg Mortimer valami fajta rokoni kapcsolatban áll, ami megmagyarázhatja kissé különösnek tűnő sértettségét, valahányszor eme történelmi jelentőségű emberi maradvány pejoratív módon szóba kerül.

    És ekkor már, az internet csodálatos képességeinek hála, a létező összes, mind a 2500 hozzászólásomban fennen hirdethettem az immár szálló igémmé vált két mondatot!!!
    Ez olyan iszonyú csapás volt ellenlábasom lelki világára, hogy még ideje korán ő maga is bevetette a rendelkezésére álló legmérhetetlenebb erejű eszközt.

    Szal bannolt pedig a kritériumnak tekíntendő jónéhány sárga jelecskéből még csak egy állt rendelkezésére.

    Habár minden célomat nem értem el (pl a szerintem nagyon dekoratív 3-4 felkiáltójelet sem kaptam meg) de félnap után mikor, a bannolást az ellen visszavonta, a részemről a hadjáratot megnyertnek tekíntettem.

    Röviden ez a felkiáltójelem története;)
  • BlackRose
    #36
    "Ok, de akkor döntsük el hogy Magyarországgal akarunk jót tenni, vagy az EU-val."

    Ha a kettő között e pontból különbséget tudunk csinálni, akkor már régen nagy a baj.
    Ugyanis az EU nem szabad, hogy ezt az utat rakja elébbünk, válassz HU vagy EU? Nem gondolod, hogy egy ilyen kérdésre alapjában nem lehet jó választ adni. Mert ha Magyarország kárára megy az EU akkor az éppen olyan nem jó mintha az EU kárára megy Magyarország. Na de mi is itt valójában a baj? Most ne haragudj de újból az USA-val teszek összehasonlítást... az USA egy 230 éve létező FEDERÁCIÓ alapjában, és kevesebb dologban másznak az alkotó államai egymás szájába (vagy inkább kevesebb dologban avatkozik bele Washington) mint amennyire Brüsszel beavatkozik az alig néhány évtizede létező FÜGGETLEN ÁLLAMOK közösségében amelyet EU-nak hívunk. Vagyis míg az USA az egy meghatározott állam, amelyben az irányokat az USA határozza meg, nem pedig California, Texas vagy Colorado, addig az EU-ban egy Németország, Franciaország, Anglia dominála, de mivel nem tudnak egymással kiegyezni akkor valójában hatalomharcban valósul meg az egéssz. Nem lehet egyszerre két székre ülni, az EU-nak vagy federációnak kell lennie (es ez a tagállamok függetlenségének elvesztésével járna), vagy pedig egy gazdasági közösségnek, nem lehet ez is meg az is, igy is meg úgy is... Na most ez, hogy is illeszkedik be abba amit az előtt mondtam - úgy, hogy az USA-ban az alkotóállamok területükön függetlenek, és csak olyan dolgokon függenek egymástól vagy ha jobban tetszik a közös Washingtontól, amelyeket maguk nem tudnának vagy gyengébben tudnának elvégezni - külpolitika, védelmi dolgok és pénzügyi rendszer PONT. Nem probálják raerőszakolni a 20.000 dolláros fejenkénti nemzeti jövedelmes Mississippire ahol a lakosság 5%-ának van egyetemi diplomája ugyanazokat a dolgokat mint az 50.000 dolláros fejenkénti GDP-s Connecticut-ra ahol a lakosság 52% egyetemi diplomás, ellentétben az EU-ban éppen ez folyik, meghoznak egy marhajó döntést és akkor mindenkinek egyformán kell viszonyulni a dolgokhoz, azoknak is akiknek nagy tartalékaik vannak és azoknak is akik mától holnapig éldegélnek. Az EU röviden egy nagyon jó ötlet amit nagyon rosszul csinálnak. Magyarázatként szolgáljon a következő: túlságossan központosított irányítás, túúúúúlságossan nagy szabályzás, túlságossan nagymértékű elidegenedülés a valóságtól amit a média és a politikusok észnélkül táplálnak.
  • BlackRose
    #35
    1db büntetőpont? ooops, ez meg neked, hogy sikerült?

    Az ország és ez különössen érvényes amerikára, nem külkereskedelmi alapokon él. Az ideális az lenne, ha az export és az import kb. egyforma, és nem ha az export nagyobb az importnál, mert ez arról tanúskodna, hogy a belső fogyasztás nincs összhangban a munkamennyiséggel. De most nem erről akarok beszélni. Ugyanis az USA hetente kb. 210-220 milliárd dollár értéket termel, ennek egy részét (hetente kb. 16 milliárdot) elkültenek külföldön, de ezáltal nem adnak külföldnek semmit, mert ebben az értékben külföldről beszállítanak értéket (árút, szolgáltatást). Tehát itt nincs veszteség, csak értékcsere a pénzen keresztül. Ez nem tőkekiáramlás. Ugyanigy az általad említett 1 milliárd dollár heti tőkebeáramlás is csak látszólagos, mert azok akik ezt a tőkét bedobják az USA-ba azok ezért ellenértéket kapnak. Röviden senki sem adja ezt ajándékba nekik. A gazdaság értékcserén működik ami általában pénzen keresztül történik és nem lehet a pénzt elkölteni, ugyanis a pénz amit én elköltök azt valaki más megkereste, tehát nem történt semmi csak a pénz (vagyis az amit a pénz képvisel - ez pedig az érték) tulajdonost cserélt.
    Minnél több ilyen értékcsere történik az adott időn belül, annál gyorsabban gyarapodnak az értékek. A mai nyugat legnagyobb problémája, hogy a nagyok nem tudnak mit kezdeni az értékeikkel (tulajdonukkal, pénzükkel,... nevezd ezt ahogyan akarod), egy csomó pénz áll és vár a bankok számlájin, nem tudják hova fektetni. Éppen ezért van ez a nagy ingatlanrepülés, eszeveszetten építkeznek, mert ahogy mondtam lusták gondolkodni és inoválni, új piacokat teremteni (persze vannak ilyenek is, de aránylag kevesen). Csak Budapesten jelenleg 20.000 új lakás vár a vevőkre, nyugaton ez még jobban érezhető. A nagyvárosokban átlagban 60% körüli az üzlethelységek kihasználtsága és mégis eszeveszett tempóval építenek, egyszerűen mert nem tudnak mit kezdeni a tőkével.
    A másik oldalon a kis és középválalkozások krónikus pénzhiányban szenvednek és többnyire el vannak adósodva, mindez azért mert a tőke a pénz kevés helyen koncentrálódik. A multik... hát azok elég hibássak, de mivel a multik államokban működnek és az államok határozzák meg a játék szabályait, nem tudom őket túlságossan hibáztatni.
    Most pl. van egy multi (történetessen a Microsoft) aki nem tud mit kezdeni a pénzével (70 millárd a bankban), és megbünteti az EU, 600 millió dollárral, tudjuk már, hogy miért. Na most OK, nem akarok itt bíró lenni, a bűntetést megérdemelte, de akkor miért nem úgy bűntették meg, hogy be kell fizess 600 milliót egy alapba amelyből a kis és középvállalkozásokat támogatja az EU. De ez nincs érdekében az EU-nak. Különben a Microsoft 2 éve létrehozott egy alapot amelyből évente 2 milliárd dollárt oszt ki visszatérítés nélkül partnereinek, amelyek nagyon nagy része éppen közép és kisvállalkozás. Meghiszem, hogy a többi multinak is vannak hasonló programjaik, vagy ha nincs akkor lenne, ha az állam megfelelő strukturális támogatás adna nekik. Ezt abban értem, hogy kis és középvállalkozói réteget erősítenék, nem pedig gyengítenék.
    Miért? Egyszerűen azért mert a multik érzik meg a legjobban ezt az értékberagadást. Az USA-ban a multik (nagycégek átlag 2.8x lassabban növekszenek mint a középcégek és még ettől is nagyobb a hátrányuk a kiscégekkel szemben). Ha ott is a gazdaság multik és állami monópoliumok-félmonopóliumokon alapszana mint az EU-ban akkor nekik is 1% növekedésük lenne a 4% helyett.
    Érdekes, hogy az EU mindent elkövet, hogy ezt a tendenciát erősítse.
    Tudod én európai vagyok, és nekem nem az lényeg, hogy az USA-ban jó e vagy rossz e, hanem az, hogy miért rosszabb európában. Én fordítva szeretném, ezért mindég inkább európát kritizálom, mert az itteni helyzet bánt. Különben is miért nem vagyok már az USA-ban... megtehettem volna, de nem tettem meg. És most akkor látok egy egyébként hülye Bush-t, aki azt mondja, hogy a tulajdonos amerikáért száll síkra (ownership society), ehhez képest itt európában nézek egy magát túl okosnak tartó politikai elitet aki éppen ennek az ellenkezőjét teszi, mindenkit a minimális és az átlag közé akar szorítani. És ne felejtsük el, hogy éppen ez miatt nagyon sok olyan ember aki nincs megelégedve az átlaggal és tudása, munkája ettől többet követel az elhagyta az EU-t és az USA-ba kötött ki. Nagyon sok Német, Francia, Angol, Olasz mérnök ment az ócean túloldalára. Miért van most pl. Tim Berners Lee (WEB), Linus Torvalds (Linux), Anders Heilsberg (Turbó Pascal, Delphi, C#...), Bjarne Stoustrup (C++) hogy csak néhányukat említsem mind az USA-ban. Miért nincs ezekre az emberekre szükség itt az EU-ban? Na erre kell választ kérni a kedves szuperokos tévedhetetlen politikusainktól. Miért mennek még most is a hülye Bush országába? Ez lenne a második kérdésem. Nem hinném. hogy azért mert amerika képes vagy esetleg nem képes egyszerre két nagy háborút vivni.
  • NEXUS6
    #34
    Ok, de akkor döntsük el hogy Magyarországgal akarunk jót tenni, vagy az EU-val.

    Viszont:
    Magyarország túl kicsi ahhoz, hogy egy saját vállakozókra alapuló önfenntartó erős belső piacot hozzunk létre. Nincs (már) olyan termékünk, amivel kiegyensúlyozzuk a külker mérleget, az árából kifizessük a nyersanyagokat, az energia hordozókat.
    Az EU-val ugyan lehetne már olyan erős gazdasági régiót létrhozni, erős saját cégekkel, de ezek a nagy cégek ugye nemzetközi szinten csak akkor lennének versenyképesek ha ugyan úgy multiskodnak mint a többiek. Vagy is kizsákmányolják a munkaerőt, lerabolják a társadalmi tőkét, majd elhúznak melegebb égtájakra, oda ahol még kissebek a költségeik.
    Vagy is a kör bezárult.

    "Azt mondod Amerika hetente 1 milliárd tőkeinvesztet kap, most érdekes, de a havi kereskedelmi hiánya a napokban döntötte meg a 66 milliárdot ami hetente kb. 16, na most ez az 1 milliárd soknak tűnik? Mert szerintem másnak nem jó, csak a gazdasági tényezők férremagyarázására (ne haragudj, nem tőlled ered)."

    A kettő nem zárja ki egymást!
    Csak azt jelenti, hogy heti 1 milliárddal egyensúlyban lehetne/lehetett tartani Amerikát.
    De főleg Busbá baromkodásainak köszönhetően 16 kéne.
    Csak ugye már az az egymilliárd is máshonnan van elvonva! 16 milliárd meg a világon sehol sincs feleslegben.

    "én soha nem mondtam, hogy azt ami európában jobban működik (mert van ilyen is) mint az USA-ban ki kell cserélni az amerikai modelre, csak azt mondom, hogy ami ott működik abból tanulni kell és alkalmazni, persze az európai feltételeknek megfelelően."

    Amerika már nem az, ami 20 éve volt!
    Nem sok maradt, amit tőlük tanulhatnánk.
    A 20 évvel ezelötti gazdaság sokkal egészségesebb volt, és pl eltudott egy olyan haderőt tartani ami a világon egyszerre legalább 2 nagy konfliktust tudott megvívni.
    A mai amerikai gazdaságot/pontosabban egyelőre az államot/, a totálisan leamortizálódott Irak elleni háború is kétvállra fektette, és esély sincs hogy egy csak hasonló nagyságú konfliktust Amerika fel tudna vállalni!
  • assdf
    #33
    Én csak annyit füznék még hozzá az itt elhangzottakhoz, hogy a francia kormány pont azért tehetetlen mert a kisebbségeknek a második világháboró óta sikerült elérniük azt a hihetetlennek tünő eredményt, hogy ma ha bárki akárcsak egy ejnyebejnyét is megjegyez rólúk (akár akkor is ha nyilvánvalóan megöltek egy embert) akkor az már egy "ro.adt fasiszta di..nó, és rasszista megnyilvánulás"
    Ezért nem képes a fr. kormány bármit is tenni, mert ha csak egy kicsit is odaüt hogy "hé koma térj már észhez nem otthon vagy ne itt gyujtogass" egyből 500 blogon fog jönni hogy a francia kormány rasszista és fasiszta.
    Sajnos a liberalizmussal átestünk a ló túloldalára.
  • Béla bácsi
    #32
    Én csak arra mondtam példát hogy tudnak egyesek kisebbségként is tisztességesen élni. Akiknek nem emegy ez itthon, azok vegyenek papírt, ceruzát a kezükbe és menjenek ki Solymárra, Budakeszire, tanulmányi kirándulásra. Amúgy meg érdekes, ha megnézzük a magyar történelmet, nem annak a két kisebbségnek kellene rinyálni most, tehát ennyit a hátrányos helyzetről. Én nem panaszkodni akarok, csak példát mondani. Ha én gyújtogatnék, engem összeverne a rendőrség, érdekes. Divatos származásom nincs, nem tudnék mivel előhozakodni, csak azzal, hogy hülye voltam.
    Megadatott már párszor hogy voltam kinn külföldön, pl ismerősöknél. Ott sem az volt az első mozdulatom, hogy felrakom a lábamat az asztalra, vagy belasz@rok abba a tálba, amiben az ételt hozták.
    Most bújnak ki a szögek a zsákból, egyet tudok érteni Laci73-mal, puszira kaptak állampolgárságot egyesek, azt se tudták, hol vannak, most meg megy a patália, mert a sült galamb nehezen repül. Néhány héttel, hónappal korábban volt egy hír, hogy kigyulladt egy menedékszálló, a benne lakók első szavai azok voltak, hogy hát persze mert nem adnak elég segélyt. Az más kérdés hogy egy szálloda nem gyullad ki spontán.
    Itt nem az állandó toleranciázásról kellene szólni, az összes média ezt harsogja itt is, hanem a helyzeten változtatni. Néha nem árt egyeseknek megmutatni a falat, különben hozzászoknak, hogy nincs fal, és ezek az esetek csak szaporodni, durvulni fognak. Továbbá nem a börötnöket kéne megtömni ezekkel állami pénzből, hanem hajókat. A rendőrség tekintélyét pedig vissza kéne állítani, nem tudom miért tűrik azt, hogy pár takony a szemükbe röghögjön. Persze ehzekhez szükséges a megfelelő kormányzat is.
  • Dzson
    #31
    Na ez az, aki leír ilyen tényeket mindenféle komment nélkül, az már rasszista, mert rosszat merészelt írni az elnyomott, bántalmazott, háttérbe szorított, munkától megfosztott (nem értenek semmihez + nem is akarnak érteni) kissebségről.
  • BlackRose
    #30
    OK, de először is a benzin ideát éppen azért drága mert nagyok a terhek, különben az EU is ugyannanyiért veszi az olajat mint az USA, az árak viszont a nagy szociális terhet miatt (többek között) ekkorák.
    Másodszor, nem kell vállalkozókat LÉTREHOZNI! Az állam dolga nem ez (ez szocializmus - ha akármennyire is hülyéül hangzik), hanem az, hogy feltételeket teremtsen a vállalkozások virágzására és ezt nagyon kevés lépéssel kell, hogy megtegye - adópolitika, központi bank politika, működőképes jogrendszer, alapvető szociális biztosítás PONT. Minden ennél nagyobb beavatkozás negatívan hat ki a dolgokra. Ekkor a vállalkozó szellemű emberek hajlandóak lesznek vállalkozni.
    Harmadik, ezek a kisvállalkozások nem azt kell csinálják amit már valaki más csinál (Kínaiak), ha lejebb figyelmessen olvasol éppen erről beszéltem lusták vagyunk gondolkodni, mindenki azt akarja csinálni amit tanulás és gondolkodás meg változások nélkül tud. Nem piaci részesedésre kell törni, hanem piacot kell alkotni. Innováció, ez volt mindég a sikeres kisvállalkozások kulcsa. Pl. akarom, hogy a házamban a fűtőrendszer telyessen automatizálva legyen, hogy ha nincs a házban senki akkor 2-3 fokkal kevesebb legyen a hőmérséklet, de ha valaki hazajön akkor automatikussan regisztrálja a rendszer, hogy valaki van a házban és felemelje a hőmérsékletet, nem pedig nekem kell gondoskodni, hogy most haza jöttem, nyomjak meg egy gombot - most ez jutott eszembe, gondolod, hogy van ilyen, nem tudom, de a haveromnál a múlt héten állították be a legujabb gázfűtéses rendszert, és ilyen dolgokról halvány gőze sincs... na mindegy számtalan ilyen dolog van, hogy megvan az igény (néha nem látszik, de ott van), megvan a technológia, alacsony a belépési szint (nem kell nagy tőke)... és mégsem csinálja senki, ehelyett azon törjük a fejünket, hogy gyártanánk olyasmit amivel már Kína sem tudja mit kezdjen - aztán meg "büdös Kínaiak..." meg hasonló duma.
    Azt mondod Amerika hetente 1 milliárd tőkeinvesztet kap, most érdekes, de a havi kereskedelmi hiánya a napokban döntötte meg a 66 milliárdot ami hetente kb. 16, na most ez az 1 milliárd soknak tűnik? Mert szerintem másnak nem jó, csak a gazdasági tényezők férremagyarázására (ne haragudj, nem tőlled ered).

    "Rengeteg olyan tényező van, ami az ottani kisvállakozás sikerét biztosítja, és ami európában meg nincs meg"

    Na ezt egyenessen megtaláltad, ebben rejlik a baj gyökere, ezt kell az európaiaknak megváltoztassák.

    És véletlenül sem gondolom, hogy Amerika isteni, de ami nálluk jobban működik abból tanulni kellene, nem pedig elvetni, hogy hülye amerikai vagy kapitalista angolszász... én soha nem mondtam, hogy azt ami európában jobban működik (mert van ilyen is) mint az USA-ban ki kell cserélni az amerikai modelre, csak azt mondom, hogy ami ott működik abból tanulni kell és alkalmazni, persze az európai feltételeknek megfelelően.
  • NEXUS6
    #29
    Egy kicsit sötéten gondolkodsz;)

    Igazad van az össztársadalmi nagy dezintegrációt tekíntve, viszont szerintem ez egyáltalán nem, vagy csak részben tudatos.

    Ugyan is ez a tendencia nem folytatódhat végnélkül. Az utolsó oroszlán majd kit fog felfalni a végén?
  • NEXUS6
    #28
    A zisten szerelmére!!!!!!!
    Te kódolni is így szoktál, ahogy fórumozol? Mert akkor az istenke mentse meg azt a szegénypáriát aki utánad kénytelen dolgozni!!!;)))
    Tök mindegy hogy jogosnak érzed vagy nem, de néha egy entert nyomjál légyszíves! OK?

    Szal először úgy tűnik igazad van, de van mondjuk legalább két szempont, ami az egészet romba dönti.

    A lényeg nem az, hogy sok a vállakozó vagy nem, valójában nem ez számít! Jól tapogatózol sajnos nagyon sok múlik a multikon. Tegyük fel létrehozunk rengeteg kisvállakozót, és akkor mi lesz?
    Semmi!
    A multik a pl. a kínai áruval lenyomják az árakat, elvétve fogsz csak olyan szektort találni, ahol a kisvállakozó meg tud élni. Visszaáll a mai helyzet. A kisvállakozó amúgy is kénytelen minimál béren tartani az alkalmazottat, az meg nem elég a munkaerő újratermelésére (öltözködés, ruha lakás szórakozás kaja sport). A multi a kínainak meg még annyit sem fog adni, szal mindenki szopik.

    Te azt mondod hogy: akkor, dehát az isteni amerikában viszont ott hogyhogy működik? Amerika hetente 1 milliárd dollár tökeinvesztet kap, először. Másodszor ott mennyibe kerül 1 gal benzin? És még sorolhatnám.
    Rengeteg olyan tényező van, ami az ottani kisvállakozás sikerét biztosítja, és ami európában meg nincs meg.
    De alegfontosabb, hogy ha mindent összeadsz és mindent kivonsz ott hajlandók biztosítani az átlag amcsi munkaerő ujratermeléséhez szükséges tőkét. És ha kell akkor máshonnan vonják el.
  • NEXUS6
    #27
    Bocs hogy belepofizok.

    Szal amit írtál az valószínűleg teljesen igaz. De amellett hogy nem vagy gazdag gondolom viszont nem vagy egy olyan kissebbség tagja, akinek generációkon keresztül semmi reménye a felemelkedésre.

    Lehet hogy nem vagy jobb anyagi helyzetben mint ők, de te neked van egy nagy kincsed, vagy átkod (nézőpont kérdése) és ez a remény!!!
    Ha nem is neked de talán a gyerekeidnek sikerülhet kitörni.

    Te is egy vagy a "Remény rabjai" közül. De hidd el ha igaz, vagy igaz lesz az amit pl Omnia is leírt, akkor a remény valójában csak ábránd!
    És akkor ha ez kiderül akár, -habár még nem tudod elképzelni sem- de talán pont a te gyerekeid lesznek, azok akik majd autót gyújtogatnak.
  • NEXUS6
    #26
    USA négerlázadás vs Európai autógyujtogatás

    Már neharagudj, de én érzek egy leheletnyi különbséget a jelenlegi franciaországi autógyujtogatások között (amivel a lakosság nagyon kis százaléka ért egyet) és aközött amikor New Orleansban az amcsi zsaru a fosztogatásokat úgy felügyelte, hogy ő is beállt önkiszolgálózni!;)

    Szerintem a sok nemzetiség ellenére az európai társadalmak még mindíg százszor integráltabbak, mint az amcsi.
  • ReTeK
    #25
    én meg azt hallottam hogy a párizsiak elég arogánsak, mindenkit lenéznek szal nem véletlen amit kapnak
  • Inquisitor
    #24
    "beilleszkedni nem akarnak, dolgozni nem akarnak, de lázadnak ..."
    Nem sértésként, de olvasni kéne néha, mielött ilyesmiket leírsz.
    Javaslom ezt itt:
    SZEGÉNYLÁZADÁS FRANCIAORSZÁGBAN
    http://index.hu/politika/kulfold/1108france/
  • vg
    #23
    "A franszoá gyújtogatók színe nem fehér. Ennyi. Itthon a bűnözési statisztikákat sem a fehér szinűek vezetik. Ennyi."

    Kicsit rasszista vagy! Ennyi.
  • irkab1rka
    #22
    A szervezettségnek nem mond ellent, hogy nem ismerték egymást előtte. Ugyanúgy gondolkodnak: balhézni akarnak. Amilyen hülyék, ők fedezik a szervezők céljait, és vagy nem tudnak róla, vagy nem is érdekli őket.

    Zipofcy: Amit írtál engem a nácikra emlékeztet. És egyátalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy csak és kizárólag nem nácik csinálják most a balhét odaát.

    BlackRose: szépen hangzik amit mondassz. Azt azért ne felejtsük el, hogy ha tanulsz és szorgalmas vagy, sokra viheted itt, ebben az országban is, nem kell hozzá az örökölt vagyon és cím/rang, mint nemrégiben. És lehet, hogy a mátrix óta hülyén hangzik :) de minden egy választással kezdődik.
  • Dzson
    #21
    A zámolyi romákok is párizsban élnek, én még egyszer nem voltam ott, és nem azért, mert nem lett volna kedvem megnézni. Nem irigylem tőlük, sőt, menjen utána a többi is, mondjuk az a csoport aki megtámadott egy fickót valamelyik este az aluljáróban, aki gázpisztollyal védekezett, majd a rendőrök őt vitték be - mivel rettegnek a rézbőrű ingyenélő agresszív törvényt el nem ismerő lopó csaló hazudó magyart szarnak néző etnikumtól.
  • Dzson
    #20
    A franszoá gyújtogatók színe nem fehér. Ennyi. Itthon a bűnözési statisztikákat sem a fehér szinűek vezetik. Ennyi.
  • BlackRose
    #19
    "európai ember nem robbantgat" elég merész kijelentés... IRA, ETA, akkor pl. tömegmészárlású bankrablás magyarországon... senki sem robbantgat ha nincs valami ami kiváltja ezt a szélsőséges viselkedést. És nem robbantgat mert nincs neki mivel, ugyanis fegyverviselési tilalom van egéssz európában, ha fele úgy lennének felfegyverezve az emberek mint az USA-ban vagy hó hó afrikában vagy a közelkeleten akkor azt hiszem lenne itt is elég mesélni való. Alapjában nincs különbség az emberek között, csak annyi, hogy valakinek tele van a hasa, vagy éhes, és ha éhes akkor még csak az tesz különbséget, hogy mit teszünk kockára ha harapni indulunk, vagyis milyen dogmák és korlátok befolyása alatt nőttünk fel, mit tartunk elfogadhatónak és mit nem, de legtöbbszür mit tartunk elfogadhatónak és mit nem ha valaki lát bennünket. A rasszizmus és a nacionalizmus alapkövén jársz most, nem mondom, hogy oda tartozól, de mivel ezen e földön minnél jobban együtt kell, hogy éljenek az emberek, nagyon rosz dolog az én vagyok a jobb, és vagyok az erősebb és a többiek mennyjenek a fenébe álláspont. Karl Popper azt mondta egyszer, hogy csak két féle elmélet létezik: téves és nem teljes. Az amit te hirdetsz az téves, az amit én mondok az meg nem teljes... mivel én most neked segítettem - elmondtam, hogy téves úton jársz, gyere most segíts továbbfejleszteni ezt a nem teljes elméletet, hogy teljesebb legyen. Én nem ígérem, hogy akkor a világ jobb lesz, de az biztos, hogy nem lesz roszabb. És még valami, ha valakinek a szemébe nézel akkor az nehezen lesz ellenséged, de ha hátat fordítassz neki akkor majdnem biztos, hogy az lesz, különössen ha egy ugyanaz a dolog jár mindkettőtök eszében. Nem a félelmen vagy az erőn kell alapozni a dolgokat, hanem egymás megbecsülésén. Megosztás és együttműködés a válasz, a kérdés csak az, hogy hogyan.
  • BlackRose
    #18
    És nem szabad elfelejteni a "semmit sem lehet" és a "semmit sem tudunk / akarunk" közötti különbséget, mert elég nagy. Ugyanis gondolkodni kell, nem szabad lustának lenni, kérdéseket kell folyton feltenni, apró látszólag jelentéktelen kérdéseket és akkor a válaszok a megoldás felé vezetnek bennünket. De erre már ahogy mondtam lusták vagyunk, könnyebb azt mondani, hogy "nem lehet", és a problámát a hátunk mögé dobni. És még egy dolog fontos, most hirtelen nem jut eszembe ki mondta, de a demokrácia alapjában az is benne van, hogy semmit a népről a nép nélkül, tehát fontos, hogy a megoldás keresésében az érintett tömeg mindkét oldalát bevonnyuk, meg kell kérdezni az embereket, hogy mit akarnak és hogyan akarják azt amit akarnak, meg, hogy miért akarják azt amit akarnak, aztán pedig megbeszélni velük, hogy hogyan lehet azt amit akarnak ha lehet, és mikor vagy mit lehet ha azt nem lehet és stb... az európai demokráciák ma túlságossan az 51% kisemmizi a 49%-ot szerint élnek, hát akkor képzeld mennyire kissemmizik ezt a néhány százalékos kissebbségi réteget.
  • MacrosTheBlack
    #17
    Ugyanez a lumpenvandalizmus volt a Felvidéken is, boltokat raboltak ki a rézbőrűek, addig amíg a rendőrök jól szarrá nem verték a fejüket, aztán már nem mertek balhézni. Itt is csak egy erélyes fellépésre lenne szükség, nem nyámnyila tanácstalanságra. Bár ez utóbbi annyira jellemző az EU-ra, élég csak Srebrenicára gondolni.
  • MacrosTheBlack
    #14
    Egyrészről sajnálni nem tudom a franciákat, repülőszőnyegeseket meg nigrókat importálnak, miközben a közép és kelet európaiak munkavállalását akadályozzák, pedig európai ember nem robbantgat, meg nem akar iszlám tudatlanságot, szal így jártak.
    Másrészről viszont ezek az importbűnözők veszélyt jelentenek ránk is, bepiálnak a kocsmában, aztán rájuk jön az 5 perc, hogy itt is iszlám diktatúrát kéne csinálni, és mindenkit felrobbantani.
  • BlackRose
    #13
    Nem vagyok az összeesküvési elméletek híve. Szerintem ez nem azért tőrténik mert a gazdag rétegek ezt akarják, ugyanis hosszabb távon ha legyengül vagy megszünik a középosztály akkor nem lesz kinek eladni az árút és szolgáltatásokat... na de, hogy ne mennyünk túl mélyen a dologba, szerintem ez azért történik, mert a mai társadalom engedélyezi, sőt bátorítja az átvágó utakat, vagyis átlehet lépni egyszerre több lépcsőfokot. Ez a gyors fejlődés eredménye, sokszor az öregebb és tapasztaltabb emberek nem tudják követni a dolgokat és ezért túl nyers, tapasztalatlan emberek teszik meg a lépéseket, kihagyva egy csomó dolgot amire szükségük lenne egy jó lépés megtevésére. Nagyon sietünk. Nem találta ezt senki sem ki és nem is akarattal csináljuk így, hanem kényszerből. Na most, hogy ne álljak magammal szembe, ezért annyiból hibás a mai társadalom és főképpen a vezető része, hogy túlságossan laza, és elfogadhatatlanúl gyengédül viselkedik, az emberi jogok felülkerekedtek a szabadságon, és ez nem jó. Amikor szabadság van akkor az emberi jogokkal nem kell foglalkozni, mert az magától érthetődő, viszont nem lehet szabadság ha folyton az emberi jogokat tesszük a fókuszba, a mi társadalmunk és civilizációnk nem egy filozófusok által írt világ, hanem mi az emberiség egy alapjában dogmákon felkerekedett ragadózók vagyunk, egy inteligens de gondolkodni lusta predátorok vagyunk. Ezért két ellentét ütközésénél mindkét fél veszít, a civilizáltnak (dogma) és humánnak (dogma) különböző hittben (dogma) élő pozitív gondolkodásu (dogma) és viselkedésű (dogma) emberek szemben találják magukat a puszta megélhetéssel (valóság) és a vággyal (valóság) egyszerűen kinő a fogunk és harapunk.

    Persze nézzük, hogy a többiek akiknek jelenleg a foguk a szájukban van (mert szükségleteik jelenleg kielégített állapotban vannak - pl. nem éhessek, megvan nekik minden amire jelenleg nagyon vágynak), ne lássák, hogy nekünk éheseknek kinőtt a fogunk. És ez egy valós helyzethez vezet, hogy nem akarunk saját környezetünkkel veszekedni, még a legromlotabb részével sem. Ezért inkább mások felé forduluk és azokra mutatunk, hogy nézd csak, ők milyenek... na ez a mindennapos harc, ami mostanában nagyon gyorsan történik, megköveteli, hogy a felmerült problémákat gyorsan megoldjuk, de mivel a tapasztaltabb emberek nem tudják ezt követni, a tapasztalatlanokra van bízva. Persze ritkán oldják meg a problémákat (mert a technikai oldalt ismerik, de a másik az emberi oldalt nem, ide tapasztalat kell), de mivel újabb problémák merülnek fel, amelyek látszólagossan fontosabbak mint a meglévők, akkor azokra térünk át, több és több megoldalatlan problémát hagyva magunk után. A mindent kitáró TV pedig még jobban elősegíti ezt a folyamatot, mert minden transzparens, ezért ahelyett, hogy az emberek a hibáikat elfogadnák és tanulnának belőllük, egyszerűen eldugják, nehogy valaki lássa, mert akkor rögtön butának bélyegezik őket, és második esélyre már nincs pelda. Irónia, hogy éppen ezért erőssödnek világszerte a konzervatív és nacionalista erők, pedig ezek még roszabbra fordítják a dolgokat. És még egy irónia, hogy kezünkben vannak azok a dolgok amelyekkel ezeket a dolgokat meg lehetne többé kevésbé oldani, gazdasági modelek, elképesztő számítástechnikai erőforrás, és mégis ugyan olyan primitív módon hozzuk meg döntéseinket mint évszázadokkal ezelőtt, dogmákon, reflexeken és az égó egekbe nővő kombinációjával, mert alapjában véve inteligens predátorok vagyunk akik lusták gondolkodni. Nekem most van annyi ötletem (és nem csak nekem), hogy 1 milliárd embernek adhatnák vele munkát, megélhetést, de erre lusták vagyunk, sokkal könnyebb azt csinálni amit már csinálunk, a változás gyorsabb mint mi, tehát ha valaki félreértené amit mondok, nem a változás a gyors, hanem mi vagyunk lassuak. Mégegyszer inteligens predátorok akik lusták gondolkodni. És miért vagyunk szegények... mert ezt az entrópiát valakinek meg kell fizetnie.
  • Laci73
    #12
    Blackrose: nincs esély a változásra. Kezdjük ott, hogy például ezzel az egyszerre undorítóan visszaélő és egyszerre szerencsétlen bevándorló-réteggel semmit sem lehet már kezdeni. A legalsó társadalmi réteg mindig örökre elveszik. Írod vállalkozásokra, általában a középosztályt segítő intézkedésekre lenne szükség a változáshoz: ám ez a jelen helyzetben reménytelen. Hiszed vagy sem, a középosztály tudatos szétverése zajlik: ugyanis a középosztály jelenti az egyetlen veszélyt az uralkodó nagytőkés elit számára. A középosztályt anyagilag lehetetlenítik el, úgy ahogy Te is írod: alacsony bérekkel, nagy elvonásokkal, adósságba kergetéssel, az iskolázottság elértéktelenítésével. A középosztály szenvedi meg ezt a "fekete" forradalmat is: az ő pénzük (adójuk) sínyli majd meg a további segélyeket, a helyreállítást - egyáltalán mindent.
  • BlackRose
    #11
    Egyetértek. Különben ez a helyzet két dologból ered (1) a túlzottan szociális állam amely létrehozza a szegénységhatár szélesréteget - vagyis sok olyan ember lesz aki nem tud magasabban fizetett munkahelyeken dolgozni, az alacsonyan fizetett munkahely és a szociális juttatások között meg annyira elenyésző a különbség, hogy nem érdemes dolgozni. Persze ez egy láncreakcióhoz vezet, amely nagy jövedelmi adóterhekkel jár és ez még jobban szorítja le a béreket - pl. 2000 EUR felett már nem kapsz fizetést mert a cégnek aránytalanul többet kell befizetni az államnak utánnad (ez pl. Magyarországon is így van, ezért fél ország minimálbéren dolgozik vagyis a szegénységhatáron, a másik fele meg átlagbéren, és mondjuk max 5% ettől többért), és ez vezet a második dologhoz, ami abban valósul meg, hogy nehéz vagy lehetetlen a osztályok (rétegek) között mozogni, vagyis feljönni, mert lemenni úgysem akar senki, de ez is nehéz, de az más téma, és a tőkét kevés helyre koncentrálja nagy mennyiségben, ami oda vezet, hogy az EU tele van multikkal vagy állami monopól-félmonopól cégekkel koncernekkel, meg szegény magánvállalkozokkal (ezek a kis és középvállalkozások) amelyeknek nagyon nagy része minimális tőkével működik. Tehát az önfoglalkoztatás gyenge, mert nincs indulótőke és nagyok a terhek. A szegények között sokan vannak akik csődbe jutottak, mert próbálkoztak a lehetetlennel. Különben ezért nagy a munkanélküliség is, az USA-ban 2.5x több kisvállalkozás működik mint az EU-ban pedig kevesebben vannak. Azért ott 4-5% a munkanélküliség, az EU-ban meg 10. A legroszabb néger meg hispán részekben is 10%-nál nincs nagyobb munkanélküliség, míg az EU-ban ezek a szegénynegyedek álltalában 30% körüli munkanélküliségről tudnak. A gyerekek (és ez kimondottan igaz a bevándorolt emberekre) nem tudnak lépésttartani az iskolában, mert nem kaphatnak segítséget a szülőktől hiszen azok gyenge tudással rendelkeznek, a társadalom sem foglalkozik velük és lemaradnak, amikor kezdik nemérteni az anyagot, akkor már nem érdekli őket, kezdenek lógni a suliból, ott meg várják őket a bűnözők... mire fordulnak 12-14 éves korukra már komoly bűnőző előéletűek lesznek, ezért az iskoláktól távolmaradnak, munkát meg még nehezebben kapnak... de ha kapnak is az iskolahiányában nem érdemes nekik dolgozni a minimálbérért, amikor lopásból és szociális segélyből is megélnek. Most akkor a következő generáció szintén így nől fel, de ha valami csodával esetleg befejeznék a 12 éves iskolát akkor tovább már nem mehetnek mert a családnak nincs rávaló, az apa minimálbérért izzad vagy szociális segélyből élnek, de van 4 gyerek... na mindenki gondolja el, hogyan fejezheti be egy ilyen családból való gyerek az egyetemet. Persze mivel ezt nem teheti meg, marad a minimálbér... és az ördögi folytatódik. És ehhez hozzáragaszthatjuk a felelőségre vonás hiányát, mert az ember látja, hogy senki semmiért nem felel, mert 77 dologba folytják a lényeget. Akkor miért lenne ő az egyetlen nyirni való bírka, teszi fel a kérdést és mi történik, hát az ami most folyik. Persze ez a duma itt semmit sem ér, mert nem változtathatunk a dolgokon. Vállalkozók kellenek, hogy a szegénységet legyőzzük, válalkozok meg nem lehetnek az emberek ha nincs nekik tőkéjük, el vannak adóssodva és nagy terhet dob rájuk az állam. Franciaórszágban nagyon könnyű segélyt kapni (automatikus), de írtó nehéz munkát kapni. Ez a baj lényege, itt kell kezdeni a megoldást, mert ez a rendszer szegényeket termel.
  • Béla bácsi
    #10
    Én tisztában vagyok azzal, miért vannak azok ott, ahol vannak. Akik ma a toleranciáról, mifenéről papolnak, azok csábították be őket, pontosan azért, amiért leírod. De...
    Nézzük az én családomat, amennyire ismerem a családfámat, sosem voltak az őseim gazdagok, volt, hogy kifejezetten szegények voltak, mégsem gyújtogattak, se itthon, se Franciaországban, pedig nem volt mind magyar, távoli rokonaik megatlálhatók Bajorország déli, Schwaben nevü területén. Mégsem csináltak soha patáliát, ne mondd már hogy kötelező gyújtogatni, tüntetni, állandóan egyoldalúan toleranciázni, lopni, kezüket a nagyfeszültségű kábelhez nyomni. Itthon is a 14 kisebbségből kettőt (2) hallasz állandóan nyivákolni, meg kéne kérdezni őket, miért.
  • Omnia
    #9
    Felvilagositas joszandeku tudatlanok szamara.
    (A hulye rasszistak ugysem fogjak felfogni)

    A franciak direkt es tervezett modon importaltak a harmadik vilagbol szarmazo szegenyek tomegeit, mert igy olcso munkaerohoz jutottak, ergo nagyobb profithoz. Ez volt a cel, ezert csinaltak. Aztan ujfajta telepules-szerkezetet igyekeztek kialakitani, azaz gettositottak, hogy ne kelljen a szegenyeket nezniuk, mert az szomoru latvany es elrontja a tehetos ember kedvet. A "gettokban" egyebkent nem csak a szegyenletesen alacsony berert dolgoztatott bevandorlok laknak, hanem az o alkalmazasuk miatt kirugott/csokkentett beru franciak is.
    Hazugsag, hogy a bevandorlok csinaljak a palavert.
    Az igazsag, hogy szegenylazadas folyik, de ez olyan rosszul hangzik, hogy a hatalomban levo politikusok nem akarnak rola beszelni. Az oszd meg es uralkodj osi bolcsesseget kovetve inkabb megprobaljak a kozvelemenyt a bevandorlok ellen hergelni, mondvan: Nezzetek, ezek milyen csunyan viselkednek! Minta zallatok!" Mert igy ok a jo fiuk. Milyen snassz lenne mar azt mondani:
    "Olyan gazdasagi rendszert hoztunk letre, amiben a dolgozok szeles retegei a szegenyseg szintjen vegetalnak, es persze sokukra egyaltalan nincs szukseg, mert a vallalkozok kizarolag a kiemelkedo merteku extrapofitprofit termelesere alkalmas uzemeket hajlandoak mukodtetni. Ez ertheto, hiszen draga az idejuk. Sajnaljuk, de az extraprofit termeles szempontjabol szuksegtelen populacio szemetnek tekintendo, a tamogatasukra egy fillerrel sem tervezunk tobbet kolteni, mint ami az esetleges tomeges ehenhalas miatti nemzetkozi botranyok vagy a forradalom kitoresenek elkerulesere elegendo."

    Amugy csendben meg kivanom jegyezni, hogy az internet szolgaltatas az un. nyugati orszagokban nagyon olcso, konyvtarakban ingyenesen hozzaferheto. Tehat lehet, hogy valaki ha vert izzad se tud normalisan megelni, "de persze az internetre van penze" mert az alig kerul valamibe.

    Jo tanacs: tajekozodj, mielott iteletet alkotnal!
  • BlackRose
    #8
    Emberek ez az EU amelyben minden polgárnak egyformák a jogaik és a kötelességeik... nem ezt dumálják napról napra? Én eddig azt tapasztaltam, hogy van két féle EU, az egyik amely a politikusok parasztvakító dumáikban szerepel, a másik meg ez a Beirut ami most történik egyébként a büszke franciáknál, vagyis ahogyan ők mondják a kultúra fővárossában... na de mindegy, amikor semmivé veszik a valóságot és mások szemében meglátják a szálkát a sajátukban meg nem látják a fatonköt akkor ez ide vezet... ja igen az USA a piszkos mi meg vagyunk a f@sza gyerekek... pedig most ez megmutatta, hogy a legjobb esetben ugyanolyan piszkossak vagyunk (mármint az EU) mint az USA... szerintem ez a blogkorlátozás semmit sem ér... először a francia kormány mondjon le, aztán alkossanak egy nemzeti krízis-kormányt, mert az ide való, oldják meg a dolgokat és minnél előbb új választásokat írjanak ki, de ami a legfontosabb, útközben jól ellemezék, hogy mit is szúrtak el ennyire nagyon. Persze a rendbontókat nem védem, ha tőllem függene, már rég beléjük vágtam volna... de ez már nem érdekes, a megelőzésben van a gyógyszer.
  • Béla bácsi
    #7
    Mikor vetnek már be valami katonai osztagot? Szerencsétlen hülyegyerekek rinyálnak a munkanélküliség, megkülönböztetés miatt, internetre IT cuccokra azonban van pénz, ott teszik az agyukat. Már átterjedt más országokra is ez a gyújtogatási divat, tenni meg semmit enm tesznek. Kijárási tilalom és tűzparancs, ennyi kéne. Akinek nem tetszik, az megy a Szajnába, vagy egy csónakban vissza Afrikába. Csak semmi tolerancia...
  • zippofcy
    #6
    Talan nem kéne minden jöttment senkit befogadni az országba azon a címen hogy milyennagyon humánusak vagyunk, aztán meg gettósítani mert humánusakvagyunk ugyan de nem a saját zsebünk kárára. Ez megoldaná a problémát. Párszaáz millió nincstelent vagy ki kell irtani vagy pénzt kell nekik adni. Középút nincs.
  • assdf
    #5
    Dehogynem van joga.Gondolom te sem szeretnéd ha történetesen egy ilyen blogban beszélnék meg névtelen senkik hogy holnap mikor és hol talizzanak hogy a te házad felgyujtsák...
    A szólásszabadság csak addig él amig az nem sért másokat.Vagy ha én pl téged le... akkor azt neked türnöd kéne szótlanul mert demokrácia van?
  • Darth Sith
    #4
    banzinre, molotov koktélra, internetre és SMS-ekre van bőven lóvé, de közben meg azért gyújtogatnak mert nekik milyne roszs sorsuk van... beilleszkedni nem akarnak, dolgozni nem akarnak, de lázadnak hogy nekik nicsn olyan házuk, autójuk stb.. mint egy olyan franciának aki meg napi 10 órát melózik mint egy állat.
  • Bohun
    #3
    Hát ha egyszer benzinree is van pénz a gyújtogatáshoz...

    Amúgy szerintem ha erőszakos, ha nem, senkinek semmi joga törölni weboldalakat a "szabadság, egyenlőség, testvériség" országában. Szerintem ha egyszer azt szajkózzák hogy demokrácia és szólásszabadság, akkor legyen is az.
  • akyyy
    #2
    ellátogatnak egy hazai blogos oldalra, és nem buknak le:D
  • DVDMester
    #1
    szegény sanyarú sorsú külvárosi fiatalok!
    internetre persze van pénz