496
Agykontrollról mindent ide!
  • Christiansen
    #336
    akkor is a fel kell venni a tapadókorongokat:)

    az agyhullámok az agyműködés melléktermékei,
    a koponyánk vastagsága pedig az evolúció szerint növekedik majd, ezáltal jobban védve a sérülékeny agyat (ez az emberben szériahiba, meg a gerincoszlop sérülékenysége) és tompítva a visszaverődő hullámokat.
    magyarul a hullámok nem arra vannak, hogy kijöjjenek..
  • Anaid
    #335
    2004-es hír volt: agyhullámokkal irányított számítógépes játék
    NET-en rá lehet keresni.
    2008-as: számítógép, mely úgy működik mint az idegrendszer kisérleteztek(nek) rajta. Részeredményeket értek el állítólag.
    Persze a tudományos mivéltát a híreknek nem tudom leellenőrizni.
  • Anaid
    #334
    És mivel az EEG így működik, feltételezed, hogy az agyhullámok semmilyen hatást nem gyakorolnak a környezetre? Mert hogy erre műszer nincs, hogy ezt megmérjék, vagy van és meg is próbálták? Pl. rezonancia, nano részecskék, vagy hogy nevezik őket, vagy bármi egyéb?
    Pl az idegrendszerben cikázó elektromos impulzusok sincsenek semmilyen hatással a környező levegőre? Infrán sugárzunk, párologtatunk, egyebek, miért hihetetlen? Nem lehet, hogy csak egyenlőre nem tudják, vagy nem próbálták mérni?
  • qtab986
    #333
    Innentől kezdve, miért ne lehetne feltételezni azt, hogy
    A feltételezni a jó szó. Feltételezni sok mindent lehet. Olyat is ami köszönőviszonyban sincs a valósággal.

    miért ne lehetne feltételezni azt, hogy irányított agyhullámokkal hatással lehetünk magunkra, sőt mi több másokra is
    Mert nem terjed túl a koponyán? Ha agyi EEG-t csinálnak akkor félszáz elektródát tesznek fel. De előtte még valami zselét is rányomnak a fejre. Nem elég a sapka ami kijelöli az elektródák helyét.

  • Anaid
    #332
    Hogy működik a hipnózis?
    Hülye feltételezés részemről, hogy köze van az agyhullámokhoz?
    Bocs, nem nagyon olvasgattam utána...
  • Dynamic
    #331
    Igazából csak annyit olvastam tőled, hogy hülyeség, lehetetlen, de azontúl, hogy jót röhögsz, más érved nem nagyon van. Nem kell csodáról, varázslatról beszélni. Tudományosan megalapozott, "egyszerű" agyhullámokról van szó, ami mérhető, észlelhető, jelenléte bizonyított, ezt még te sem cáfolhatod. Innentől kezdve, miért ne lehetne feltételezni azt, hogy irányított agyhullámokkal hatással lehetünk magunkra, sőt mi több másokra is? Nyílván én sem Jedi erőről beszélek, amivel hegyeket mozgatok, csak az irányított agyhullámokat, mint elvi lehetőséget simán lehetségesnek tartom.
  • Anaid
    #330
    Nahát kedves uram oly fiatalon Silva-t olvasott, vagy az adatlapon nem valós adatok vannak. Objektíven szemlélve a dolgot, nos uram, maga valahol linkel. Ahhoz képest jól lehuroggot engem, köszönöm. Nos akkor hogy van a valósággal? Mi valós, mi nem? Csak úgy kérdezem, költőien, nem kell válaszolni.He-he-he.
  • Magic Boy
    #329
    Az Agykontroll tanfolyamon is elhangzik, hogy fordulj orvoshoz, de az orvos munkáját segítheted Agykontrollal.

    Ha viszont ennyire nincs infód róla akkor miért osztod az észt?
  • Magic Boy
    #328
    A kutyus 8 hónapos, közepes termetű, kicsit sovány barna szőrű lógó fülü keverék fajta. A neve Babu.
    Előttünk kétszer vitték ki a menhelyről és ilyen olyan okkal mindig visszakerült.

    Az első gazdájánál pár napot volt, mert állítólag fellázadtak ellene a szomszédok.

    A második gazdájánál fél évet volt és azzal az ürüggyel vitte vissza, hogy nagyon ugrál. Könyörgöm mégis mit várt egy kölyökkutyától?

    Menyasszonyoméknál 1 hónapja van és mindenkinek az első perctől fogva a szívébe lopta magát és mindenki nagyon szereti.

    Én is és a menyasszonyom is végeztünk Agykontroll alaptanfolyamot és Áprilisban elvégezzük az Ultrát.
  • Magic Boy
    #327
    Ide is beírtam, mert minél többen segítenek rajta annál jobb, hiszen az Agykontrollosoknak van egy olyan szokása, hogy segít, de nem reagál rá.
    Nem pénzért kértem segítséget és az igazi Agykontroll-osok nem is fogadnak el ilyenért pénzt.
  • Magic Boy
    #326
    Silva írt egy könyvet gyógyíthatsz címmel is akkor, hogy is van ez?
  • HUmanEmber41st
    #325
    Egy király összehívta az országában élő összes gyógyítót, táltost, sámánt, h a beteg emberek egy helyen megtalálják őket.Épített a király egy nagy csarnokot sok sok üvegablakkal. Jött is a sok ember, mind meg is gyógyultak. De a lovagok valamiért nem voltak hajlandók bemenni. pedig láthatták, h bemennek betegen, és kijönnek az emberek egészségesen.
    Így csak az üvegablakokon leselkedtek be. Ezért lett minden lovag orra olyan turcsi.
  • dronkZero
    #324
    Nekem meg az a kedvencem, amikor "bennfentesek" nyilatkoznak olyan témákról, amiről jellegénél fogva lehetetlenség objektív információkat szerezni, sőt, még a jelenség léte is kérdéses.

    Feketemágia témában kaptam hasonló leosztást egy csókától, csak mert hitetlenkedni merészeltem. Aztán az én testi épségem érdekében nem mondott el semmi veszélyes varázslatot, csak hogy úgy lehet elűzni a rontást, ha telihold fényébe kitett kővel reggel kezet mosunk. (komolyan) Aztán megsértődött, amikor kiröhögtem... Ki érti ezt? Azt sem tudta megmondani, hogy nekem kell es.ká. kivinni a követ, vagy egy random, egész éjszaka holdfürdőző útszéli kavics is jó-e? Meg hogy konkrétan honnan veszem észre, hogy lejött rólam az átok?

    Szal bocs, majd hiszem ha látom. Egyelőre annyi a véleményem az agykontrollról, hogy tudatos placebó. Bizonyos mértékben mindenre hatásos, pszichoszomatikus betegségekre szinte a legtökéletesebb megoldás, de szervi vagy daganatos megbetegedéseknél inkább az orvos, ez meg csak egy kis plusz. Csodát nem tesz.

    Ja másokon meg főleg nem segít. Ha meg ásványokat akarsz vele vizsgálni, akkor meg pont annyira hatásos, mint a Jedi-képző vagy a szcientológus falon átsétálás.
  • HUmanEmber41st
    #323
    Amúgy a kedvencem, amikor "kintről" olyan okosak a népek:D
    Az alaptanfolyamon a Hatékony Érzék Kivetítés tanulásakor nem saját magad felfedezésével kezdesz, hanem fémekkel, növénnyel, ismerős v. saját háziállattal és csak utána az emberrel...
  • HUmanEmber41st
    #322
    A kiskutyádnak adj rizsnyákot, ami gyakorlatilag péppé főzött rizs. Ne tegyél bele fűszert max egy kis sót.
    Kérdés:
    -kiskutyád hegyes fülű fajta?
    -hosszú szálú és sötét (szürkés-feketés) a bundája?
    - a nevét is leírhatnád, úgy könnyebb rátalálni..
  • dronkZero
    #321
    Ja, hát bocsi, nem közölted, én meg ránézésre nem tudhatom, hogy pontosan melyik agykontroll szektába tartozol...

    Mindenesetre én olvastam Silva könyvét (jó húsz éve kb), de valami rohadtul nem rémlik semmi _mások_ gyógyításáról kapcsolatban. Ez már valami kereszténységgel befertőzött "imádkozzunk érte, mer' az majd jót lesz" jellegű torzulásnak tűnik, semmi köze már az eredeti amcsi mentalitásos "sikeres vagyok, szép vagyok, okos vagyok, egészséges vagyok" agykontrollhoz.

    Csak emlékeztetnélek, hogy itteni "agykontrollosok" is csak pislogtak, hogy a kutyádat akarod megagykontrollálni...

    Mondjuk nekem aztán olyan mindegy, hogy mivel szórakoztatod magad, amíg a kutyád rendbe jön. Ha konkrétan nem bántod, akkor baja nem lesz tőle, legyen a módszered akár agykontroll, akár ima, akár fekete kakas vére...
  • uwu
    #320
    Az agykontroll nem csalás, nagyon hasznos dolog.

    Csak vannak olyan csalók, akik ezt felhasználva, kicsit túlmisztifikálva, hazugságokkal veszik el a hiszékeny emberek pénzét. Aki varázslathoz hasonló dolgokkal említik egy lapon, azok vagy profit reményében teszik ezt, vagy át vannak verve.
    Az agykontroll ugyanis a testünk feletti uralom kitágításáról szól, olyan mint a meditáció, viszont varázsolni attól még nem lehet vele.
  • Magic Boy
    #319
    Akkor szerinted az Agykontroll csalás, ha jól értem.
    Hmmm tiszteletben tartom a véleményedet.
    Mivel én a többi Agykontrollt végzett ember segítségét kértem, hogy ők mit látnak a kutyával kapcsolatban így nem áll fönn a veszélye, hogy átvernek, hiszen az Agykontroll-osok többsége általában nem írja be amit csinál csak próbál segíteni.

    A hányó kutya gondozásáról szóló linket viszont nagyon szépen köszönöm.
  • uwu
    #318
    Hát bevallom, mikor megláttam mire készülsz én is besoroltalak egy bizonyos kategóriába.
    De hát a csalóknak is meg kell élni valamiből, ha nem lennének olyan emberek mint te, nagyobb lenne a munkanélküliség, mert nem vennék igénybe a varázslók szolgáltatásait.
  • Magic Boy
    #317
    A kutyával folyamatosan törődve van mióta nálunk van (1 hónapja).
    1.2 nap kivételével (mikor nagyon rossz az idő) mindig megyünk vele sétálni és játszani (pl. labdázni) is mindig játszunk vele amikor csak lehet.

    Attól még, hogy te nem ismered az Agykontroll-t vagy nem hiszel benne attól még nem kell a másikat lenézni akinek bevált.

    Engem is elítélsz ismeretlenül, mert segítséget kértem itt (is) anélkül, hogy bármit is tudnál rólam vagy a kutya körülményeiről.
  • uwu
    #316
    "A kutyák azért hánynak, hogy gyomrukból eltávolítsák a nemkívánatos vagy esetlegesen ártalmas anyagokat, például az idegentesteket vagy a mérgeket. Ha azonban a hányás a nemkívánatos anyagok eltávolítását követően sem szűnik meg, ártalmassá válhat."
    hányó kutya gondozása
    Szerintem hanyagoljad az agykontrollt a témában!
  • dronkZero
    #315
    Gyanítom, hogy ha pappal, sátánista püspökkel, buddhista szerzetessel, aurafotóssal, homeopatával, asztrológussal értekeztél volna, és fogadod mega tanácsait, akkor a kutyád azoktól a módszerektől is jobban lett volna, és ugyanilyen elégedett lennél a hasznos tanáccsal.

    És valószínűleg ha semmit nem próbálsz varázsolni, csak foglalkozol vele, meg gondoskodsz róla, akkor is jobban lenne mostanra...
  • Magic Boy
    #314
    Az előbb konzultáltam azokkal akik otthon vannak vele.
    Azóta nem hányt csak eléggé bágyadt.
    Ha lenne rá lehetőség (és nem javulna az állapota mire hazamegyek a munkából) természetesen elvinném állatorvoshoz már ma, de majdnem 5 óra lesz mire hazaérek és akkor már egy se rendel ma.
    Holnap is csak az fog akihez eddig is voltunk már többször vele.
  • dronkZero
    #313
    Jééééééézusisten...

    Ember, addig nem sikerült agyban eljutnod, hogy az agykontroll SAJÁT MAGAD kezelésére van kitalálva? Hogy a legnagyobb atyaúristen agykontrollos Silva is max SAJÁT MAGÁN tud csodát tenni, másokon akkor sem, ha megfeszül?

    Szerinted miért javasolja itt mindenki, hogy vedd rá a kutyádat, hogy meditáljon? Ez még elméletileg is csak egy kontroll a SAJÁT TESTED felett, nem Jedi-erő, te szerencsétlen! Mégis, mi a francot képzeltél? Elcastolod a Heal Serious Wounds agykontroll változatát, és a kutyád meggyógyul?
    Anyáááám...

    Hiába no, SG. Tele van... ...kölykökkel. Mikulásban hiszel-e még?
  • uwu
    #312
    Egy normálatlan is jobb mint a semmi.
    Ha tényleg ilyen súlyos a helyzet, könnyen előfordulhat, hogy a kutyusnak meg kell halnia az előítéleteid miatt.
  • Magic Boy
    #311
    Én hiszek az Agykontroll erejében, mert rengeteg pozitív tapasztalaton volt már nekem is és az ismerőseimnek is.
    Azért írtam be ide, hogy segítséget kérjek.
    Másik állatorvos nincs a településen aki normális.
  • uwu
    #310
    Attól függ, hogy ki mondja, és mennyit fizetsz neki.
    Az agykontroll tényleg hasznos, de sokan a nagyobb haszon reményében túldimenzionálják.

    A te eseted szélsőséges, ezért aztán nagyon jó példa.
    Lásd be, hogy a kutyás agykontroll nagyon elvadult agymenés lett volna.
  • qtab986
    #309
    Tudom mi az agykontroll. Képben vagyok. Nem bántottál meg. Csak az, hogy van aki azt hiszi, hogy ha az agyhullámai vagy másoké bizonyos mintát követnek akkor segíthet egy beteg kutyán valami olyan felkavaró.
  • uwu
    #308
    LOL
    Szerintem inkább ott lehet a hiba, hogy agykontrolloztatni akarod a kutyádat, mert nincs állatorvosi rendelés.

    Én sajnálom a kutyádat, nem kérörvendek, és kölyök sem vagyok már egy ideje.
    Csak arra akartam utalni, hogy nem ezzel kéne foglalkozni. A probléma adott, tessék megoldani a rendelkezésre álló lehetőségeket kihasználva!
    Segítek is kicsit: az agykontroll az nem ilyen, viszont alternatíva lehet egy másik állatorvos amelyik rendel, ha tényleg sürgős
  • Magic Boy
    #307
    Ha Agykontroll-os lennél vagy legalább az alaptanfolyamot elvégezted volna akkor tudnád, hogy az Agykontroll ennél sokkal többre képes.

    Többek között gyógyításra is.
  • Magic Boy
    #306
    Hiába no SG.

    Tele van éretlen kárörvendő kölyökkel akik azt hiszik, hogy menők, ha beleugatnak mindenbe, még ha fogalmuk sincs arról a témáról.
  • uwu
    #305
    Arra azért kíváncsi lennék, mi vitt rá, hogy ide írj a témában.
    Mégis hogy képzelted, hogy az agykontroll fog segíteni a kutyádon?
    Az agykontroll hasznos tanulásnál, vagy kimerültség kezelésére, esetleg szellemi tréningre, de ez a kutyás téma... elég ütős.
  • uwu
    #304
    Akkor ezt mondd meg a kutyádnak is mielőtt megdöglik, kátha elkezd agykontrollozni
  • Magic Boy
    #303
    Ha Agykontroll ellenes vagy akkor miért írsz ide?
    Ha tudnád mi az Agykontroll akkor nem írnál ilyesmit szerintem.

    Félre ne érts nem akarlak megbántani.

    Hidd el az Agykontroll csodákra képes.
  • Magic Boy
    #302
    Nem mondtam egy szóval se, hogy nem viszem el orvoshoz, de az állatorvos csak holnap rendel.

    A probléma ma reggel jelentkezett (tegnap este még semmi se látszott rajta) így nem lehet kijelenteni, hogy nem fog elmúlni.

    Az Agykontroll már sokszor segített ezért kértem most is segítséget.
  • qtab986
    #301
    Az Agykontroll sokszor segített már olyan helyzetben amikor az orvos se tudott.

    Ez a mondat már azon a szinten van ami betesz nekem.
    Azbeszt... + facepalm.
  • qtab986
    #300
    Ha figyelmesen olvastad volna akkor benne van, hogy az állatorvos tanácstalan volt.

    Felületes vagyok ezért elolvastam még1x.

    Hasonló előfordult korábban egyszer, de akkor sokkal enyhébben (első alkalom után el is múlt), de az állatorvos csak tanácstalanul pislogott.

    Korábban tanácstalan volt az orvos + magától elmúlt, akkor most amikor súlyosabb és nem múlik el magától + nem is fogod elvinni orvoshoz?
  • Magic Boy
    #299
    Mármint kit vegyek rá mire?
    A kutyát, hogy vegyem rá, hogy meditáljon?
    Az állatorvos meg materialista.
  • uwu
    #298
    Vedd rá, hogy meditáljon, az majd segít!
  • Magic Boy
    #297
    Miért viccelnék?

    Az Agykontroll sokszor segített már olyan helyzetben amikor az orvos se tudott.

    Ha figyelmesen olvastad volna akkor benne van, hogy az állatorvos tanácstalan volt.