95
  • pemga
    #13
    Hehe, dehogynem. :) Pont az ausztrálok voltak azok, akik az MS perét is kiröhögték. (MS beperelt egy Microsoft nevű ausztrál paplangyártó céget a neve miatt, ausztrálok azt mondták, hogy ez két külön tevékenység és akkor lehet ugyanaz a név.)
  • BlackRose
    #12
    Equ a "free" a Linux-ban és az open sourceban azt jelenti, hogy FREE AS IN FREEDOM, vagyis szabad, nem pedig FREE AS BEER, vagyis ingyenes. A kód az nyitott, szabad, csinálhatsz vele mindent amit a GPL/LGPL licensz értelmez, viszont maga a márkanév az nem muszáj, hogy szabad legyen, és még annyira sem muszáj, hogy ingyenes legyen. Én nem gondolom, hogy Linus valami ideológia mögé bújik, volt persze életének olyan ciklussa is amikor más dolgok érdekelték, más kötöttségek voltak rajta, az ember változik és ezáltal változik világnézete, szükségletei képessek fejrefordulni, valamikor nem voltak felelőséggei, úgy csinálta ahogy jónak látta, most amikor már családja, gyerekei vannak ez egésszen megváltoztatja az embert, nem kell ellene fordulni, mert az amit adott az sokkal több mint az amit most vissza akar kérni, és ez a fontos.
  • Equ
    #11
    persze értem én, csak a kontraszt kicsit erős a korábbi "a szebb világért, nem pénzért, mindent ingyen" mentalitáshoz (BS-hez) képest...

    Be lehet ezt a dolgot vállalani nyugodtan (megtették már mások is), csak akkor ne akarjon már hamis ideológiák mögé bújni, mert nincs mindenkinek elég erős gyomra hozzá...
  • BlackRose
    #10
    a "Linux műzli" nem áll, ugyanis a jelenlegi törvények szerint a márkanév csak adott termék vagy szolgáltatásokra vonatkozik, tehát Linux műzli lehetne a bejegyzés után is, ezért van pl. UNIX mosópor, meg Bentley CAD és autó, pedig egymáshoz semmi közük. Különben a "no such thing as free lunch" igaz.
  • irkab1rka
    #9
    0, ezen nem kell csodálkozni. A faszi találta ki a nevet X éve, brandelte is rendesen. Most pénzt akar ebből is húzni... Mit vársz olyantól, aki a MS-el dolgozik? Kinyílik az ember szeme idővel. There's no such thing as free lunch.

    1, Most gondold végig, hogy ha csinálok egy műzlit, és ráírom, hogy "Linux műzli", és forgalmazom, és Linus még csak be sem perelhet. Gondolod, hogy ez korrekt lenne?

  • BlackRose
    #8
    Semmi különös, Linus-nak is most már a gyerekei a legfontosabbak, és persze lassan kell majd gondolni az iskolázásra, meg ugye ahogy az ember öregszik, úgy sok minden más dolog élesedik ki előtte ami fiatal korában az 1000-ik helyen sem volt. Különben nincs ebben semmi baj, szerintem az Ausztrálok tévedtek, Linusnak fontos az is, hogy a Linux név ne legyen mindenütt használva, tehát most amikor mennyiség már megvan, a minőségre is koncentrálni kell, mert be kell vallani, hogy a Linux "piac" tele van gyagyi dolgokkal is, ma minden hülye aki feldobni akarja magát a Linux szót használja ugródeszkának, és nagyon sok esetben negatív pontokat hoz a Linux közösségre. Linus azoktól akik tényleg hozzájárulnak a Linux közösséghez nem venne el egy vasat sem erre biztos vagyok, kivéve ha ezek profitot termelnek (ebben az esetben Linus meg is érdemel belőlle egy picit). A Windows márkanév már régen be lett jegyezve, lehet, hogy Linus is még akkor kellet volna, hogy bejegyezze amikor még nem halott rólla majdnem senki.
  • kbupdate
    #7
    aha...
  • Equ
    #6
    nocsak, torvalds bácsi orrba-szájba perelget 90 vállalatot, törzskártyája van a szabadalmi hivatlaban és pénzért árulja a linux nevet másoknak? (épp nemrég emelte duplájára a kért összeget, volt is felzúdulás, de ez sajnos nem fért a kapcsolódó cikkekhez csak a "vista bukása", elvégre sg-n vagyunk...)

    Pedig ilyet csak a csúnya gonosz ms tesz...

    Hát nem hasad meg a szívem, ha a tökére lépnek az ausztrálok...
  • h4x0r
    #5
    Igen. A HUP hasonlo hireben le van irva, hogy milyen szam alatt :)
  • Troppauer
    #4
    Ezek mekkora tetuk, bezzeg a microsoft-tal nem szorakoznanak!
  • FTeR
    #3
    a windows vajon be van jegyeztetve? :P