2173
Vajon létezik-e?
  • minigirl
    #2013
    És meg tudnál bízni benne, ha mégis újrakezdenétek? Nem lenne mindig az benned, hogy "mikor gondolja meg magát?"?
    Ezen is gondolkodj el, mert fontos kérdések.
  • scheri
    #2012
    Nem is irányítani,hanem ráébreszteni arra még idejében amit ha később magától tesz meg akkor már azzal magának is rosszat tesz akár a jövőjére nézve is.
  • minigirl
    #2011
    Ez így van, de ezt nem neked kell megtenned, asszem, ezt is említettük már. Ha te vezeted rá, akkor később csak arra tud majd következtetni, hogy irányítani próbálod, és annak megint nme lesz jó vége.
  • scheri
    #2010
    Ok de neked ez nem az első szakításod volt gondolom,de neki igen.És ha ezt teszi velem így viselkedik velem szemben mert ez a jó +oldás (szerintetek is) ezt magától nem tudja hacsak valaki felvillanyozta vagyis befolyásolta.
  • sapkafej
    #2009
    de nem fogja, mert titkon azt várja végig, hogy hívja a lány, hogy gyere.
    már mondtam, de: büszkeség, vazki!
  • minigirl
    #2008
    Szerintem előbb ki kéne hevernie, aztán úgyis jön az új lány, szerelem, ha akarja, ha nem.
  • minigirl
    #2007
    Tudod, a sok kicsi gond vagy egy naggyá, vagy megoldhatatlanná növi magát, sőt, mi több, sérelemmé.
    Mi sem üvöltözve-átkozódva váltunk el, épp ellenkezőleg: ölelkezve-sírva-bánva. Szeretjük egymást - ő is engem, ez biztos -, de jelenleg nincs értelme az együttlétünknek. Jól döntöttünk. Mielőtt eldurvult volna a helyzetünk, szakítottunk, és barátok maradtunk. Eddig nem is írtam, mert nem tartottam fontosnak, de augban együtt megyünk egy fesztiválra. Tisztában vagyok azzal, hogy bármi megtörténhet, mégsem számítok semmire. Még az is lehet, hogy csak a buli elején, s utána, 5 nap múlva, a buli végén találkozunk, volt már ilyenben részem, de ez nem ide tartozik.
    Valszeg, a buliig nem is fogjuk keresni egymást... Azaz, én biztos nem fogom keresni őt. Ha ő keres, nem mondok nemet a találkozásra, de tudom, ha én keresném, az felesleges lenne.
    Nem szeretném még egyszer elmondani, hogy te is tedd ezt. Hagyd pihenni, gondolkodni. És ne reménykedj túlzottan, ne éld bele magad semmibe. Így sokkal könnyebb dolgod lesz, hidd el.
  • scheri
    #2006
    Nem ismered a lelki világomat főleg nem ebben a helyzetben és nem visz rá a szivem és a lelkem.Meg mivel nekem nem volt szükségem rá így ez is nehezn megy.
  • sapkafej
    #2005
    ennyi idő alatt már hány új csajt megismerhettél volna :|
  • scheri
    #2004
    Értem csak nekem nem ismi mondta hanem ő személyesen 2szer is hogy +fogkeresni.Ha kézzel-lábbal ellenkezne,akkor tudatosan kerülne,1valamit tudatosan csinál (sztem) hogy magától nem keres semmilyen formában bár ha azt mondta fog akkor érthető talán.Nincs sérelem részemről csupán annyi hogy picit kihagyott a döntéséből,részéről sem igazán sérelmek vannak hanem picike kis nem tetsző dolgok amik viszont eddig nem okoztak gondot,és sokak szerint szinte nevetségesek ilynek vannak máshol is.Szóval ha eddig át tudott rajtuk esni/suhanni akkor most valamiért nem és ha ezt belátja magának akkor...
  • minigirl
    #2003
    Ahoz, hogy mindketten kiheverjétek a sérelmeiteket, évek is kellhetnek. Pont ezért nem szabad arra támaszkodni, "hogy majd egyszer talán újra". Én is rohadtul szenvedek, szabályos fizikai fájdalmam van keblencem hiányától (konkrétan görcsöl az egész testem), de akkor sem számítok feleslegesen arra, hogy tudomisén, egy hónap múlva megkeres. A lelkem legmélyén vágyom rá (nem is szeretném, ha nem vágynék rá), de azt is tudom, hogy sürgősen ki kell vernem a fejemből, és tovább kell lépnem.
    Ugye, pénteken mondta az egyik közös barátunk, hogy számítsak arra, hogy megkeres. Nos, azóta sem keres, de már nem is számítok rá. Élek, bár nehezen, de nem számítok a hívására.
    neked is így kéne kezelned a dolgokat. Tudom, nehéz, és fáj, de beláthatod, ugyanazt érzem, amit te, nem a levegőbe beszélek, és jelen helyzetben nem a múltat hozom fel érvként, hanem a kegyetlen jelent.
  • scheri
    #2002
    Kicsit visszább írtam hogy vannak olyan esetek is amikor az a helyzet áll elő mint nekem majd x idő múlva újra.. szép eredménnyel.Vagyis amit írtok nincs "kőbe vésve" de azért olyan is van.És ha most azokban az esetkeben szereplők is úgy álltak volna a dolgokhoz mint most írtok ti akkor nem lett volna nekik az ami végülis lett.
  • scheri
    #2001
    De gondolom téged is a szived hajtott és mivel nincs 2 egyforma kapcsolat úgy nincs 2 egyforma csaj sem.Csak általánosságban lehet beszélni.Csak azért mert +döglött a lovam azért a szomszédnak nem biztos ugyanabban fog,pláne mert a tünetek el is térnek.
  • Bammy
    #2000
    Pontosan. Nekem is ez volt...folyamatos kérdezgetések, meg a "biztos már nem szeretsz"-ek, aztán ebből lett elege és megint vége. A jó hogy nekem sem volt szar mert már nem a rózsaszín felhős kapcsolatnak lett vége....
    Semmi értelme újrakezdeni. De ezt csak az tudja aki egyszer megpróbálta, dejó lenne ha más hallgatna ránk és tanulnia a hibáinkból, mert mi hülyék csak a sajátunkból tanultunk...
  • DoctorJohnson
    #1999
    Így ahogy mondod.
    Ráadásul ott van az a tényező is, hogy ilyenkor aztán a megbántott fél sokkal érzékenyebb a különböző reakciókra, árgus szemekkel figyeli a párjának minden rezdülését, hogy vajon mikor érezni rajta megint azt, hogy esetleg nem jó neki újra valami, hogy valamivel baja van, hogy vajon tényleg őszintén szeret-e, hogy vajon el fog-e hagyni újra?
    És ez általában pontosan ahhoz vezet, amit a szenvedő fél ilyenkor olyan nagyon el szeretne kerülni, hiszen bizalmatlan lesz, mindenre rákérdez, holvoltál, mit csináltál, miért vagy ilyen, stb...
    És ez a másik felet egyre jobban fogja zavarni, így idővel megúnja a dolgot és újra kilép a kapcsolatból.
    Ergo senkivel soha nem érdemes újrakezdeni. Soha!!!!
  • minigirl
    #1998
    Az újrakezdések után nincsenek rószaszín felhők. Az előző kapcsolatomban erre rájöttem, pont ezért nem akarom most újrakezdeni a "legújabb exemmel". Már semmi sem lenne olyan, mint a szakítás előtt. Mindig attól félnék, hogy "ugyan, mikor gondolja meg magát megint, és dob ki?". Szal, tényleg nem érdemes. :S
  • Bammy
    #1997
    Gondolkodj el azon hogy mi lenne jobb, egy 5,5 éves kapcsolat olyan folytatása hogy "na jóvan akko folytassuk", de már nem az mitn az elején, vagy oedig bizonytalan ideig szenvedés, egyedüllét, aztán egy új rózsaszín felhős hihetetlen boldog kapcsolat? Mert úgyis jönne, csak várni kell. Én is már elég régóta magányos vagyok, de tudom hogy megint jönni fog egy csaj akivel nagyon egymásba leszünk gabalyodva és boldogok leszünk. Szerintem tovább kéne lépned a megszokottól. A magányosságot meg barátokkal, ismerkedéssel, lehet enyhíteni.........
  • minigirl
    #1996
    A "hagy magad sodródni az árral" nálam nem gyengeséget, hanem pont az ellenkezőjét, a bátorságot jelenti, mert ismerem a volt barátomat, és tudom, hogy állna a dolgokhoz. K*rvára lesz@rná, bármit mondanék is neki. Ilyenkor kell tovább lépni, akármilyen nehéz is.
    Scheri, mivel az exed valóazínűleg maga sem tudja, mit akar, hagyni kéne rájönni, mert ha te arra vezeted rá, hogy vissza kéne mennie hozzád, akkor sem tartana sokáig a dolog. Sokszor mondtuk már neked KillAirrel és Dr. Johnsonnal, de még mindig nem akarod elhinni. Tudom, hogy nehéz, de tényleg hagynod kéne. Tovább lépni, végleg. Szépen lassan el fog múlni a hiányérzet is. A szeretet soha, de annak nem is kell. 5,5 év hosszú idő, és valóban sokkal nehezebb feldolgozni, mint 6 hónapot, de gondolkozz el egy kérdésen:
    Biztos, hogy halálosan szerelmes vagy, vagy csak a megszokásból való kiszakadás bánt ennyire?
    Nagyon jól gondold át, és akkor te is rájössz, mi a helyzet, talán még könnyebben is megbarátkozol a helyzettel.
  • Bammy
    #1995
    Szerintem tökmindegy, ez annyit jelent hogy nektek erősebb volt a kapcsolatotok, bár gondolom nem 17 éves vagy szal érthető hogy komolyabb a dolog, de azért 5,5 év után is vége lehet egy kapcsolatnak. És ez a bizonytalanság már inkább a végét jelenti....
  • scheri
    #1994
    Néhány oldalon keresztül visszább követítem a dolgokat nem tudom olvastátok-e.
  • scheri
    #1993
    Ok de nekem 65 hónap után lett ez,5,5 év az nem 6 hónap.Vagyis ha nálad 0,5 év után kijöttek azok a dolgok amiket nem szerettettek 1másban akkor érthető,na de ha 5,5 évig ezzel nem volt baj nálam akkor?Olyan meg nincs hogy ilyen sokáig tűri azt ami nem tetszik neki.
  • Bammy
    #1992
    Szerintem hagyd. Azért nehogymár azt csináljon veled amit akar. Hidd el a buzi szerelem miatt én beleestem abba a hibába amibe remélem te nem fogsz. Barátnőm 6 hónap uán szakított velem a nem szeretlek már szöveggel és ennyi. Aztán kiderült hogy mivel megváltoztam a jó irányba esetleg megpróbálhatnánk újra, egyszer, de még nem most, mert ki akarja élni magát. Fú de örültem vártam a pillanatot amikor újra összejövünk csak annyira elvakultam hogy nem kérdeztem emg magamtól hogy: ki ez bazz? Szétpasizza magát aztán utána visszajön hozzám mert ha már nincs ló jó a szamár is? Aztán újra összejöttünk. 2 hónapig elvoltunk de nem az a rózsaszín felhős boldog kapcsolat volt amire én emlékeztem és én számítottam, emiatt más lettem, megint szakított velem. Mostmár lesz@rom, keresek mást.
    Csak azért írtam le, hogy sajnos, aki szerelmes és elhagyják nagy reményekben él hogy hátha újra és nagyon jó lesz, de igazából, csak nem bírja kimondani, hogy vége, és fél belekezdeni az újba. Barátom szerintem felejtsd el ezt a csajt, és keress újat aki tisztel, mert ezzel már soha nem elsz az a kapcsolat amire te számítasz, higyj nekem.
  • asdfjkl
    #1991
    bocsi.akkor sztem vedd szimplán úgy mintha szakítottatok volna,és akkor legalább kellemes meglepetésként érne ha mégis szeretné újra.elhiszem h nem könnyű,de egyszer úgyis vége van mindennek.
  • scheri
    #1990
    Másnak azt mondja hogy "ezt szeretné most csinálni szerinte ez a jó" és nekem is azt mondta hogy majd fog keresni mert még kell neki kis idő.
  • asdfjkl
    #1989
    sziasztok.bocs,de ez a hozzáállás h "hagyjad magad sodródni az árral" meg ilyenek,sztem a gyengeségből a kockázat felvállalásának hiányából adódik.amúgy meg szerintem scherinek egyszerűen fel kéne hívnia egyszer a lányt és úgy kérdőre vonnia h most már szeretné tudni h ő mit akar,mert addig nem tud továbblépni.ezt a csajnak is meg kell értenie.aztán ha nemet mond akkor sem dől össze a világ,talál mást.amúgy meg megtaláltam a csajt ,akit kerestem iwiwen és beszélgettünk msnen,és remélem majd ki fog alakulni vmi :)
  • scheri
    #1988
    Számba kell venni igen de amíg lehet rajta változtatni hogy ne legyen késő,addig kellene.
  • minigirl
    #1987
    Hát, igen, ezt is számba kell venni.
    Én rájöttem, hogy már nem fogadnám vissza keblencemet, semmiképp sem. Túl sokat változtunk egymás miatt, és a barátaink jó részét elvesztettük egymás miatt, és én rájöttem, hogy senki nem érdemel belőlem annyit, hogy elhagyjam a barátaimat, akik tényleg ott állnak mellettem jóban-rosszban, és úgy szeretnek, ahogy vagyok, nem várják el, hogy változzak olyanná, amit álmaikban vágytak.
    Erről pedig egy haiku jutott az eszembe, az egyik kedvenc költőmtől:
    "S ha addig élek is:
    Inkább engem hagyj el,
    Mint önmagad, Kedves..."
  • scheri
    #1986
    Igen azért is nem keresem mert van 1 határ amit próbálok tartani mert most megint jönnek a hiányérzetek stb.Csak a rájövés nehogy akkor következzen be amikor már nem tud visszafordulni bármi okból.
  • minigirl
    #1985
    Pont ezért kell hagyni, hogy magától jöjjön rá. :)
  • minigirl
    #1984
    Ha tudod, hol a határ, akkor nem.
    Én már rég a híd alatt lehetnék, mert mindig sodródom az árral, és nem vagyok, sőt! Az érzelmi gondjaimat leszámítva tökéletes az életem... De hát, az érzelmi gondok maguktól oldódnak meg, tehát nem érdekelnek, innentől kezdve joggal vallhatom boldognak magam.
  • scheri
    #1983
    Igen de ha tudok tenni azért hogy a jobbik történés következzen be vagy legalább fel lehetne mutatni a következményeket az már 1fajta belátásmódra sugall.Csak ugye a másik vakságán múlik,ami a vesztét okozhatja.
  • Nyarlathotep
    #1982
    Már, bocs de ez az "Élj a mának" életérzés egyenes út a híd alá(nőknek a sarok)!
  • minigirl
    #1981
    Nyugodj meg, nem vagy ezzel egyedül, nálam is ez a helyzet. Csak, én már tapasztalatból is teszek az egészre, hagyom magam sodródni az árral, majdcsak lesz valahogy. :) Ki vagyok bukva, nem is kicsit, és ha nem lennének a barátaim, akiknek kibeszélhetem minden kínomat-bajomat, akkor már rég felkötöttem volna magam, vagy hasonló dolgok.
    Élj a mának, és semmiképp se bánkódj a múlton... Aminek meg kell történnie, úgyis meg fog, bármit is teszel ellene. :)
  • scheri
    #1980
    A 4. ponttal én is így vagyok csak ehez idő kell és még ő sem tudja mennyi.Egyrészt a megkereséshez másrészt ahoz hogy rájöjjön nem teljesen úgy van a világban minden ahogy ő ezt elképzeli.Gondolok itt a jelenlegi cselekedeteire és hogy ahogy most látja a világot az csak pillanatnyi (csak nem tudja meddig tart).
  • scheri
    #1979
    Igen de nagyon nehéz,újra rámtör a hiányérzet iránta és azon dolgok iránt amiket 1ütt csináltunk.És az a tudat hogy nem tudom hol van mit csinál stb.Nem igaz hogy nem érdekli őket a mi sorsunk a mi lelki világunk ha eddig nagyon is érdekelte őket.Pár 7 alatt nem lehet ekkorát válltozni még ha akar is az ember vagy ebben támogatják.Ráadásul nálam előjelek nélkül.
  • minigirl
    #1978
    Jól teszed, így kell ezt. :) Ha akar vmit, akkor úgyis keresni fog, addig is, éld az életed... Nélküle.
  • minigirl
    #1977
    Látom, megint nem érted, mit írkálok nagy buzgalmamban.
    1. Nem akartam sírni előtte, de kibuktam.
    2. Ettől nem érzem magam különlegesnek, sőt!
    3. Nem szántszándékkal részegedtem le, és továbbra sem áll szándékomban, a tegnapi nap épp így jött össze.
    4. Semmi olyat nme mondtam az exemnek, ami arra utalt volna, hogy jöjjön vssza hozzám, ilyet nem is fogok tenni. Majd ha akar, rájön, hogy kellek neki vagy sem. Már nem érdekel, van jobb dolgom is a siránkozásnál.
    5. Köszi, meglesz, csak végre komolyan is össze kéne állnunk próbálni... :D
  • scheri
    #1976
    Gondolom 1ikőnknek sem azért mondták mert nem fog,legalábbis nálunk a becsület és a tisztesség alap elv.Csak kérdés mikor.
  • scheri
    #1975
    A 7en én sem kerestem nem vártam,ő mondta fog keresni.
  • Nyarlathotep
    #1974
    Mindenki vesztett el már valakit, és mindenkinek vannak családi balhéi! Ez nem tesz téged különlegessé, rádásul elég gáz ezzel magyarazáni a dolgokat... Szerintem nem a legjobb megoldás a lerészegedés, meg a másik elött sírás, könyörgés, egymás ölelgetése. Bár fele tudja, vannak emberek akik akkor érzik, hogy élnek, amikor saját magukba rugnak nagyokat. A zenéléshez, és mindenhez sok sok sikert!