StarGate Atlantis (TV)

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#2215
a sorozatban sincs összefogás az államok között, az usa mégis fejlettebb a csillagkapu miatt.

Ezért a valóságban is, ha egyik nagyhatalom titokban egy nagy felfedezést tesz, vagy valaminek a segítségével el tudja érni azt, amit az usa a sorozatban, akkor nem fog szerintem senkit sem kérdezni arról, hogy összefogjunk e emberek, és együtt kézenogva lépjünk ki az ûrbe.

ASTERIX és TALPRAESETT TOM képregényeket vásárolnék és ELADNÉK!

#2214
ugyan már nem offtopic ez.

SZerintem ez még belefér ide a csillagkapu-hoz

ASTERIX és TALPRAESETT TOM képregényeket vásárolnék és ELADNÉK!

#2213
Miért mit irtam, ami szerinted arra utal, hogy kiskorú vagyok még? 😞

ASTERIX és TALPRAESETT TOM képregényeket vásárolnék és ELADNÉK!

#2212
-kínának persze hogy az oroszoktól van a tudásuk, kommunista államok, szövetségesek mindent megosztottak egymással.""

Hát azért ez egy kicsit túlzás. Az oroszok a legfejletebb technológiáikat, általában nem adták át a többi kommunista országnak, fõleg nem Kínának.
Az oroszok nem igazán bíztak a kínaiakban. Persze volt együttmûködés és fegyvereladás is a 2 ország között. A kínaiak manapság elõszeretettel másolják az orosz technológiákat, ami ugye nem igazán tetszik az oroszoknak, hisz kevesebb fegyvert tudnak eladni nekik.
Fabio Capello
#2211
szerintem mivel holtszezon jön, kicsit jó ezekrõl is beszélgetni


-a nasa majd akkor fog égitestekre való utazással foglalkozni, ha képesek a hajók épségben visszatérni a Földre

-kínának persze hogy az oroszoktól van a tudásuk, kommunista államok, szövetségesek mindent megosztottak egymással.

-sem magunkat, sem a Földet nem ismerjük még eléggé, sõt a Föld nekünk köszönhetõen haldoklik. Méltóak vagyunk egyáltalán arra, hogy kiléphessünk a világûrbe?

-ahhoz, hogy az emberiség olyan szinten kiléphessen a világûrre, ahogy beszélünk, nemzetközi összefogásra lenne szükség, az ellentétek elsimításával. Addig inkább csak az a valószínû hogy valaki ráheggeszt egy multifázisos sugárágyút a siklóra, és területrendezést hajt végre egy ellenséges országban.

#2210
Az is érdekes, hogy aki megszerezte az atombomba terveinek bizonyos részeit az oroszoknak, azt is (az elmondása szerint) a világ biztonsága érdekelte. Ugye mert így már nem csak 1 roszág rendelkezett atombombával. Mondjuk inkább az amcsiknak legyen , mint csak az oroszoknak(fõleg abban az idõben).
#2209
Mivel ez eléggé Off-topic nem akarok nagyon belefolyni a vitába, de 1-2 dolgot megemlítenék.

-A NASA már rég nem foglalkozott komolyabban más égitestekre való utazással(legalábbis emberes utazással). Az ûrsikló ilyen nézetbõl teljesen zsákutca, mert azt elsõsorban Föld körüli pályára tervezték.
-Az Orion ûrhajó elvileg hamarosan leválltja az Ûrsiklókat. Ezt az ûrhajót úgy tervezik, hogy akár Hold utazásra is alkalmas legyen. Egyébként nagyon hasonlít az Apollo ûrhajóra.
-Kína ugyan folyamatosan zárkózik fel technológiai téren. De pl. katonai technológiák terén valószínûleg még 20 évbe is beletelhet, hogy felzárkózon a nyugathoz(USA, Nagy-Britannia, Németország stb.).
Az ûrtechnológiájuk nagy része az oroszoktól származik. Ami a sztereotípia ellenére igencsak jó(fõleg a rakétáik). Náluk inkább finanszírozási problémák vannak.

Én még abba se vagyok biztos, hogy a beígért 2020-as dátumot tartani tudják a Hold bázis megépítésével kapcsolatban. Bár már pont ideje lenne.

A titkos technológiákkal kapcsolatban, nem lehetetlen. Ott van pl. az 51-es körzet. Nem UFO-król beszélek, hanem egy szuper titkos akár 10-20 évvel a mai tech szint elõtt járó technológiák kutatásával foglalkozó katonai kutató bázisról. Szerintem ezt leginkább úgy lehet elképzelni, hogy ott kutatják azokat a technológiákat, amik majd csak több év múlva jelenhetnek meg. Ha csinálnak is egy prototípust, akkor is a sorozat gyártásra még 10 vagy több évet kell várni. Ilyen egyszerû.
#2208
Elõször is nagyon jó volt a 2 záró rész!
tnm
#2207
igazából ezzel csak az a baj, hogy ha biztos információja lenne valamelyik nagy hatalomnak (illetve valószínûleg ezesetben többnek is), arról, hogy nem vagyunk egyedül az Univerzumban, az olyan roppant felelõsséggel járna, hogy számomra hihetetlen hogy globális szinten ilyen kicsinyesek és önzõk legyenek ugyanezek a hatalmak. legalábbis én úgy találtam, hogy az emberekbõl a nagy nyomás (legyen az nagy szenvedés, vagy hatalmas felelõsség) azért valahogy mindig elõcsalja a jobbik énjüket. (Lehet véleményes példa, de amikor még csak egy-két országnak volt mûködõképes atombombája, akkor simán szõnyegbombázhatták volna a világ többi részét -vagy annak nagyját-, amivel olyan elõnyre tettek volna szert, amibõl talán évezredek alatt sem kászálódott volna ki a világ leigázott fele.)

#2206
De most, hogy böngészek egy fél év és itta folytatás...

http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1208172829&order=reverse&index=2

#2205
Hát sajna ennek is vége... pedig annyi minden lezáratlan maradt.

Amúgy arra vitára , hogy milyen fejlett is a föld lakossága illetve országai.. ki tudja. Hisze az emberek manipulálása és félretájékoztatása majdnem egyidõs magával az emberiséggel. Ha nem akarják, hogy valamit tudjunk akkor azt nem is fogjuk megtudni. És ha mégis kiszivárog egy két morzsa egybõl van rá 20 féle magyarázat.Legfeljebb lesz egy újabb Bermuda háromszög vagy egy újabb UFO story amit az emberek zöme szkeptikusan fogad.

Én személy szerint bízok abban , hogy India , Kina az USA az EU és még sorolhatnám nem azért öl milliókat az ûrprogramjaiba, hogy fél éveket kutatgassunk a súlytalanságban. Hiszem, hogy egy sokkal magasztosabb cél miatt élénkült fel ennyi helyen az ûrprogram. És ez a cél nem a fegyverkezés.

MerlinW
#2204
Én komolyan nem hiszem el, hogy Te 18+ vagy..😊
Persze ez az én bajom...

[merlinw.org]

#2203
de szerintem õ magyarul, azaz szinkronosan szeretné.

Meg, ha nem is szinkronosan, akkor nehéz lesz 5 évadot leszedni, még megtalálni is. Habár most lehet, hogy csinálnak ilyen pack-ot, mert vége lett a sori-nak.

Ti is igy hallottátok?, ez igaz lehet?, hogy a kövi sorozatban a Stargate universe-ben huszonvalahány éves színészek lesznek?

Ha igen, akkor szerintem azért csinálják, mert az ilyen sci fi jellegû sorozatokat nem nagyon nézik az idõsek!.?,

ASTERIX és TALPRAESETT TOM képregényeket vásárolnék és ELADNÉK!

MerlinW
#2202
mininova.org
btmon.com
eztv.it

[merlinw.org]

#2201
Igen, ezeket én is tudom, de szerintem már akkor is van olyan technológia, hogy a mars-ra elmenjenek az emberek.
Fõleg kínának van olyan fejlett.

Azt igaz, hogy többet kellene fizetni, meg , hogy milyen drága egy ilyen kiruccanás. De jó lenne. Mindenhol csak a rohadt pénzkérdés, már a fa**** hegyén jön ki, hogy állandóan a pénz. Sokan vagyunk ezen a bolygón.

Viszont azt furcsának találom, hogy a mai világban nincs 1 olyan okos ember sem, aki képes lenne megépíteni magának egy ûrhajót, és elhagyni vele a Földet. nem?

ASTERIX és TALPRAESETT TOM képregényeket vásárolnék és ELADNÉK!

#2200
mármint az elsõ 5 évad cimét? vagy az elsõ öt évadot magát a filmeket?

Ha a filmekre gondolsz, akkor nem tudom, hogy bárki is belinkelné, mert én pl. folyamatosan torrentrõl szedem, de már a 3 résszel ez elõtitt is alig tudnám megtalálni

ASTERIX és TALPRAESETT TOM képregényeket vásárolnék és ELADNÉK!

#2199
miben? a holdra szeretnél eljutni? Ha igen, akkor semmi gáz, holnap elvihetlek.

😊 😄 honnan tudjuk, hogy miben kell segiteni, ha nem mondod?

ASTERIX és TALPRAESETT TOM képregényeket vásárolnék és ELADNÉK!

#2198
Tudna valaki nekem is segíteni?

tnm
#2197
- sokkal többet kéne fizetned, mint amit a fél karod ér, hogy ûrturista lehess. meg persze túl kéne esned a vizsgálatokon és teszteken.

- legjobb tudomásom szerint most is fél évig vannak az emberek az ISS-en, kvázi súlytalanságban és természetesen edzik az izmaikat, hogy ne essenek össze visszajövetelkor

- a Mars utazásban pedig nem a kétszer félév súlytalanságban a probléma, hanem az pl., hogy csak az utazás miatt kéne vinni magukkal egy évnyi élelmet és italt, és persze el kéne vinni egy csomó üzemanyagot, csak a visszafele út miatt. és persze sokkal több szufla kell ahhoz is, hogy a Mars felszínérõl felszálljanak, hiszen annak a tömege nem 6oda a Földének, mint a Hold. És persze nagyon pontosan kéne kiszámolni a pályát, illetve, ha úgy adódik a menetközbeni módosítgatások problémáját is meg kell oldani.
és mindez csak az utazás, hogy az egész meg is érje, mindent meg kell teremteni, hogy a Mars zord felszínén egy darabig el is éldegéljenek. (Annak nem sok tudományos haszna van, hogy: Jó, eljöttünk, most menjünk haza.)

És persze mindezt úgy kell megtervezni, hogy ha már ennyi pénzt ölnek bele, akkor jó nagy valószínûséggel sikeres is legyen a küldetés, különben borzasztó nagy kudarc minden szempontból (és itt sajnos nem az elvesztett emberek vannak elsõsorban.)

Egy újabb holdraszállásnak se lenne túl sok tudományos haszna, amióta tudjuk, hogy a Hold csak egy darabka Föld. Nem éri meg csak a presztízsért újra odamenni. Egy állandó holdbázis, és ûrkikötõ/kilövõállomás már más tészta, de sztem fel sem tudjuk fogni, hogy az mennyibe kerülne és mennyi ûrkilövés után hozná vissza az árát. (Ugye eleve csak akkor érné meg, ha a legtöbb nyersanyagot a Holdon meg lehetne termelni, amihez borzasztó infrastruktúra kellene, olyan amilyen a Földön is csak néhány van.)

#2196
Valaki betudná linkelni a az összes eddig megjelent epizódot? Úgy hallottam az 5. évad megy. És, ha lehet akkor magyarul. Mert angolul én is megtaláltam. Csak 14 éves vagyok és nem igazán tudok angolul még. Ezért, ha valaki magyar szinkronnal betudná linkelni az elsõ 5 évadot akkor megköszönném.

#2195
😄 😄

Hogy csináltad ezt a linket, hogy a google rákeresett nekem?

😄

ASTERIX és TALPRAESETT TOM képregényeket vásárolnék és ELADNÉK!

#2194
Mindenesetre fél karomat odaadnám, ha egyszer láthatnám az ûrbõl a Föld-et. Ti nem? Fõleg, hogy ûrhajóból tegyem meg ezt, vagy még inkább egy szkafanderbõl, wow, de király lenne.

Egyébként én most szurkolok Kínának abban, hogy jutassanak el egy embert a mars-ra, hogy haladjon már valamire ez a rohadt ûrtechnológia. Már mióta azokat a kibaszott mûholdakat, meg robotokat küldözetik csak.
Tudom, hogy a mars-ra az út kb. fél évig tartana, de ha engem felkészítenének egy ûrhajós feladatra, akkor kibirnám.

Elég gáz lenne fél évig sulytalanságban lenni, mire odaérek, mert az izmok elernyednének, de majd kitalálnánk valamit, hogy edzésben tudjam tartani odáig az izmaimat. De király lenne...

Meg én csak akkor kezdek kételkedni az usa holdraszállásában, amikor eszembe jut az, hogy hogy mostanában, akkor miért nem küldenek a picsáért embereket a holdra, hát azrt, mert még nem is voltak ott a rohadékok. Pedig a mai technológiával ez gyerekjáték lenne. Kína most a holdra is készül, és nagyon fejlettek, és ismétlem, hogy csak KÉSZÜL, tehát nem hiszem, hogy 69-ben az usa az akkori technológiával járt a holdon.

Pfff..., tul sokan vagyunk a Földön emberek! 😄

ASTERIX és TALPRAESETT TOM képregényeket vásárolnék és ELADNÉK!

tnm
#2193
#2192
AZ ISS mit jelent?

ASTERIX és TALPRAESETT TOM képregényeket vásárolnék és ELADNÉK!

Fabio Capello
#2191
ki tudja, honnan ihletett a csillagkapu sorozat ötlete... <#ravasz1>

grebber
#2190
Jó volt ez az utolsó rész.Némely jelenetet megkönnyeztem 😞
De volt benne poén is amikor az ezrese odaszól Rononnak hogy vagy Chewie!

Next PC upgrade: 2022

tnm
#2189
de annak se lenne sok értelme. mmint a kis vadászoknak. biztos, hogy vannak szupertitkos katonai célokra tervezett vadászgépek, de ezeknél nem cél - legalábbis nem látok benne elõnyt -, hogy el tudják hagyni a légkört

Arnold Layne
#2188
Ez attól függ, mit értünk szuperfejlett alatt😊. Tudom, hogy azt Atlantis csak egy film, de HA léteznek hasonló technikák, már az egész titkban tartás meg van oldva. De ha nagy ûrhajók nem is, apróbb vadászok, mint az F-302, vagy mik, simán lehetnek.

---Battlestar Galactica---

tnm
#2187
nem azt mondta, hogy nincs értelme, hanem, hogy ha lenne jobb, akkor nem áldoznának fel ennyi embert a vacak használata miatt.

légi közlekedésben is ha lenne 100%-ig balesetmentes megoldás, akkor nyilván azt használnák, még ha 5*ennyibe is kerülnének a jegyek.

hogy mije van a US hadseregnek, illtve légierõnek az már más kérdés, de azért ezzel együtt MerlinW-nek igaza van abban, hogy nem olyan nagy ez a bolygó, hogy csak úgy sunyiba lehetne kilövöldözni mindenfélét az ûrbe, ahhoz olyan nagy nemzetközi titkos megegyezés kéne, amilyen tuti nincs. röviden szólva: elõbb hiszem el, hogy van egy titkos holdbázis, valahol a hold felszíne alatt, minthogy az emberek szolgálatában szuperfejlett ûrhajók

Arnold Layne
#2186
akkor a légi közlekedésnek sincs értelme, mert ott több száz ember hal meg a katasztrófák során.

Ha lenne valakinek ûrhajója, az a amerikai hadsereg lenne, és nem a NASA, hisz õk mindent eltitkolnak.

---Battlestar Galactica---

MerlinW
#2185
Drága lenne benne az is, hogy 2 hajót kellene mindig felküldeni (már ha a másikat titokban akarnák tartani, amit egyébként sem tudnának), hiszen a sikló fellövését és leszállását közvetíti a TV minden esetben😊

Mellesleg az ûrtechnológia nemzetközi dolog, így semmi értelme nem lenne titkolózni. Nameg ha lenne jobb, nem vesztenénk el 5-6 évente 4-5 ûrhajóst a "katasztrófák" során😊

[merlinw.org]

tnm
#2184
sztem nincs. drága is lenne, meg fölösleges is. azokra a Föld-ISS utakra.

#2183
Szerintetek a valóságban a nasa-nak, vagy másik nagy szervezetnek titokban lehet ûrhajója, mint a sorozatban.


Na jó ha nem is olyan nagy, de fejlettebb, mint a mostani a nasa-nak, amivel viszik fel az embereket.

ASTERIX és TALPRAESETT TOM képregényeket vásárolnék és ELADNÉK!

#2182
Szerintem lehet szerezni simán, drága módon ugy lehet, hogy keresel amerikai oldalakat, ahonnan lehet posztert rendelni, és drága pénzért elküldik még magyarországra is. Vagy esetleg Johhny Cash amerikai netoldalakat keresel, lehet, hogy onnan is lehet rendelni, vagy amerikai fórumokat keresel.

Az olcsóbb megoldás, ha magyarországon veszel valahol olyan posztert, csak meg kell találni, hogy hol lehet venni. Nehéz, mert Johhny Cash nem annyira népszerû magyarországon.

A legegyszerûbb megoldás, árban meg középkategória, hogy ha a neten megkeresed poszter felbontásban azt a posztert, és digitálisan elviszed egy nyomdába, és õk kinyomtatják.

Én pl. egy Batman, the dark knight posztert keresek, de ezt láthatod az aláírásomból is.

Sok sikert

ASTERIX és TALPRAESETT TOM képregényeket vásárolnék és ELADNÉK!

Arnold Layne
#2181
olyan plakátot, mint amilyene John sheppard-nak van, nem lehet valahol szerezni?

---Battlestar Galactica---

Shiwo
#2180
vagy épp a küldetés a következõ SG-1 dvdfilmhez lesz kötve, Teal'c-kel, Cameronnal, Valával, Daniellel és O'Neillel.. lehet Carter abból kimarad, mert nem ér rá a Sanctuary forgatása miatt

RPG, Photoshop, \../, `;,,;´ ,\../

MerlinW
#2179
1- csillagkapu.hu - Tessék olvasgatni, mielõtt hülyeségeket írunk.
2- 2164-66 Ez nem chat.

[merlinw.org]

5w0rdf15h
#2178
Kedvenc mondtam Toddtól a 20. részben 😄

Spoiler (katt a megjelenítéshez)
..this city has become quite familiar to me... 😄

\"You tried your best and you failed miserably. The lesson is, never try.\"

tnm
#2177
-nak az elsõ lépése

Trisztin
#2176
szerintem a küldetés azonban lehet a Universe fõ szála 😊

&#8222;Tökéletesen igazuk van a filozófusoknak, amikor azt mondják, hogy az életet visszafelé kell megérteni. Arról azonban megfeledkeznek, hogy előrefelé kell élni. &#8222; - Kierkegaard, Sören

#2175
Nem nem az lesz az lesz az a hajó, mert az Odyssey-rõl beszéltek. Lehet van valami köze a Universe-hez, esetleg a 3. SG-1 DVD filmhez. Kíváncsi vagyok.
Trisztin
#2174
az Odessey-re kérdez rá... 😊
és igen,talán lehet... szoktak ilyen utalásokat tenni...

&#8222;Tökéletesen igazuk van a filozófusoknak, amikor azt mondják, hogy az életet visszafelé kell megérteni. Arról azonban megfeledkeznek, hogy előrefelé kell élni. &#8222; - Kierkegaard, Sören

#2173
Nem tudtam, hogy meghalt, ennyi, sajnos...😞

jó színész volt!

ASTERIX és TALPRAESETT TOM képregényeket vásárolnék és ELADNÉK!

#2172
woosly vagy valaki beszélt valami másik hajóról ami titkos küldetésen van, amirõl még õ sem tudhat az lenne a sg universes hajó?

\"Schnaps im Kopf, du holde Braut Steck Bratwurst in dein Sauerkraut\"

stargatelost
#2171
jézusom <#wilting>

922044:16 SYSTEM FAILURE SYSTEM FAILURE SYSTEM FAILURE \"I think I crashed your plane\"

Trisztin
#2170
én csak azt nem értem,hogy te miért nem érted...??

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

szerintem nagyon szép gesztus volt,hogy róla nevetek el egy hajót...
+ Samantha lesz a kapitánya annak a hajónak...
+ Phoenix volt tervezett neve 😊

&#8222;Tökéletesen igazuk van a filozófusoknak, amikor azt mondják, hogy az életet visszafelé kell megérteni. Arról azonban megfeledkeznek, hogy előrefelé kell élni. &#8222; - Kierkegaard, Sören

Shiwo
#2169
tudom..az irányvonalat úgy értettem, mint történetvezetés (érdekes, fordulatos) és jó zenei aláfestések (lásd 19. rész)

RPG, Photoshop, \../, `;,,;´ ,\../

tnm
#2168
legközelebb ezeket egy hsz-ba légyszí.
Hammond-ról azért emlékeztek meg, mert a színész aki alakította meghalt, mellesleg pont úgy, ahogy most ebben a részben Hammond.

# Featured Music:

"The Beautiful People" by Marilyn Manson
"Sympathy for the Devil" by The Rolling Stones
"Solitary Man" covered by Johnny Cash

#2167
Igen, tényleg nem tudjátok Johhny Cash-nek azt a számát, annak a cimét, amit játszottak?

ASTERIX és TALPRAESETT TOM képregényeket vásárolnék és ELADNÉK!

#2166
Tudja esetleg valaki ezen számoknak a cimeit?

Amelyek a 19 ik részben voltak?

ASTERIX és TALPRAESETT TOM képregényeket vásárolnék és ELADNÉK!