Végleg temeti operációs rendszerét az IBM
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Késõbb már gondok voltak és kiszálltam úgy 1999 körül. Pár év win használat után viszont menekültem vissza a jó régi OS/2-höz, mivel rájöttem, hogy még ma is használják a fanatikusok (mint én), és egy kis odafigyeléssel teljesen rendben van. Legújabb P4-es vasamon is szépen fut.
No virus, spyware, stb. Irodai funkciókra és netre elég jól használható (van OpenOffice, Mozilla, Opera OS/2-re, legújabb Firefox is), és még mindig sok Windows program elindul rajta (ODIN, INNOWIN runtime segítségével + a régi Win-OS2 is megvan), ami nem, az VirtualPC-ben futó bármelyik (akár több) Windowsban OS/2 fölött - számomra egyszerûbben, mint Linuxban (bár Linux-fan is vagyok). És tk. mostanra elég sok natív OS/2 alkalmazás gyûlt össze, szinte több, mint 10 éve. Elég jó a Java környezete is. Néhány windows és Linux programnak létezik OS/2-es portja is.
Szóval csak, hogy képben legyünk. És az IBM bár kinyírta, azért még él egy továbbfejlesztett változat, neve: eComStation - tulajdonképpen ezt használom. Most éppen 1.2-es verziónál tart, ami tavaly nyár végén jelent meg. Végülis az OS/2 története a cserbenhagyások története (elõször MS, majd IBM), de valahogy nem akar elpusztulni.
Hát, látjátok, ebben tényleg nem akart versenyezni az IBM. Nem ebben akart. (És mások sem...)
Honnan tudjam...? :)
"Annak meg jobb, ha utánanézel, hogy a fejlõdõ országokba kik tartoznak bele és az a világnak mekkora részét teszi ki, hogy legközelebb el tudd dönteni mi is a "meghatározó" adat..."
Minek? Pontosan leírta a cikk, mely régiókról van szó, nem az összes fejlõdõ országról.
"Az os/2 tényleg jó rendszer volt a maga idejében - nem véletlen, hiszen a ms-al együtt fejlesztették"
Uhh, a gondoltatjel utáni rész nagyon súlyos elfogultságról tesz tanubizonyságot... Mintha csak a MS tudna jó oprendszert készíteni...
"sõt igazából az elején a ms fejlesztette az egészet, de párhuzamosan a wint is fejlesztette és mivel rájött, hogy sokkal jobban fogy, egyre kevesebb erõforrást rakott az os/2-be"
Jah, pontosan: rájött, hogy sokkal egyszerûbb a marketingbe és a partnerek meggyõzésébe fektetni, mint a fejlesztésbe... (OK, mára, lassacskán
\"No boom today. Boom tomorrow. There\'s always a boom tomorrow. What? Look, somebody\'s got to have some damn perspective around here. Boom, sooner or later. BOOM!\" -- Lt. Cmd. Ivanova
de az nagy kár, hogy "véletlenül" soha senki nem rögzíti az ilyen nyilvánvalóan jogellenes dolgokat. És itt nem is telefonbeszélgetésekrõl van szó, mi pl. egy sima e-mailben rendeljük meg a gépeket. Merné csak visszaírni, hogy nem adja win nélkül, akkora balhé lenne, hogy viszhangzana tõle az internet. Hogy ti ilyen ... voltatok, annak semmi köze a ms-hoz, valszeg a forgalmazótok, vagy sokkal inkább a kapcsolattartótok vett palira, mert kellett neki az win eladás után járó pénz.
Forrás
Persze, hogy ki mit akar belelátni az egészbe, az már más kérdés...
Depending on the chatter, the definition of "lol" may vary. For example: "I have nothing worthwhile to contribute to this conversation."
i7 3930k/Asus Sabertooth X79/16Gb/R9 290/850 Evo/Win10x64/ Mb Pro 15", iPad 3rd gen X360
Persze az is lehet, hogy az ibm tobb let nyomott anno a megfelelo helyre, hogy ezt hasznaljak inkabb, de ezt mindenki dontse el sajat maga, miutan kiprobalta :)
szerintem
Eleg sok anyazast vitat stb valtott ki az akkori cegunk es a forgalmazok kozott, de mind azt mondta hat a microfos egy ilyen genyo ceg, ez van ezt kell szeretni.Ohh de sajna elfelejtettuk rogziteni a mondokajukat, sot ugye nem a microfos hanem az ibm hp mondta, tehat ugye ok hazudtak es nem a microfos.A mai napig szerintem ott rohad szazszamra a windows licenc a raktarba, mert az a akiserlet hogy vegye vissza a microsoft akkor kudarcba fulladt.
Hogy a cikkhez is legyen koze jok sok os2/warpot lattam mar eletemben es az eros tulzas, hogy jo valamire :) persze ha fejlesztettek volna stb akkor mas lett volna talan a helyzet, de mar 5 eve is a 10 eves alkatreszeket kellett hasznalni a gepekhez, hogy ugyahogy menjen. Es ez + koszonet a sok fanatikusnak aki azert fejleszgetett ala, anelkul aztan egy nagy semmi volt.Persze az is teny, hogy sok dolog, sokkal jobban meg volt irva benne mint a windowsban, /marmint amiket epp akkor hasznalni szerettunk volna/ de ehhez keves volt a jo osszkephez :)
szerintem
én úgy tudom, hogy már nincs, tehát az ibm azt csinál a kóddal amit akar. de kétlem, hogy jelentõsége lenne a kódjának, legfeljebb a hivõk elrakhatják cd-n, hogy ezt a rendszert használták anno, de gyakorlati jelentõsége nem nagyon van.
http://pages.prodigy.net/michaln/history/timeline.html
Velemenyem szerint az OS/2 elegge le van maradva a tobbi operacios rendszer mogott, es ha az IBM nem adja ki a forraskodot, a hivoket szepen felveszi a linux vagy a windows tabor. Marpedig a forras szerintem nem lesz kiadva, mar csak az MS nyomasara sem, bar jogilag nem tudom, van-e meg koze az OS/2-hoz.
Most akkor döntsd már el, hogy a ms által pénzelt hazug felmérés, vagy igaz, de csak a világnak arra a részére vonatkozó része, ami tetszik neked...
Annak meg jobb, ha utánanézel, hogy a fejlõdõ országokba kik tartoznak bele és az a világnak mekkora részét teszi ki, hogy legközelebb el tudd dönteni mi is a "meghatározó" adat...
Az os/2 tényleg jó rendszer volt a maga idejében - nem véletlen, hiszen a ms-al együtt fejlesztették, sõt igazából az elején a ms fejlesztette az egészet, de párhuzamosan a wint is fejlesztette és mivel rájött, hogy sokkal jobban fogy, egyre kevesebb erõforrást rakott az os/2-be és a fejlesztést szépen átvette teljes egészében az ibm. Aztán bele is bukott.
i7 3930k/Asus Sabertooth X79/16Gb/R9 290/850 Evo/Win10x64/ Mb Pro 15", iPad 3rd gen X360
Ne csúsztassunk, az az állítólagos (becslés...) 80% Kelet Európára és egyes elmaradottab távolkeleti országokra vonatkozott, a világ többi részén 40%-ra taksálnak, tehát az a "meghatározó" adat.
Mellesleg az OS/2 általában véve jóval egyszerûbben használható volt, mint akár manapság a Linux, sõt az akkori Windowsnál is sokkal jobb volt (nem véletlen, hogy még ma is vannak felhasználói).
A felmérés meg tényleg nem vethetõ össze a 10 évvel ezelõtti helyzettel, ugyanis akkor a linux olyan használhatatlan volt, hogy a kutyát nem érdekelte. A felmérés az elmúlt 1-2 évrõl szól, mikor már elképzelhetõvé vált, hogy egy end user linuxozzon. Csak éppen az emberek 80%-a azért vesz linuxos oem gépet, mert kötelezik a gyártót, hogy oprendszerrel adja és így olcsóbb. Aztán szépen kidobja és felrak egy legális vagy illegális wint...
Meghazutolni meg te próbálsz itt egy nem fizetett felmérést. (aminek az eredményét eleve minden józan gondolkodású ember pillanatok alatt belátja)
Az ilyen MS által fizetett felméréseket meg inkább hagyjuk. Még ha van is benne igazság, nem vethetõ össze a 10 évvel ezelõtti helyzettel.
Ez úgy hülyeség ahogy van. A gyártók régebben is, ma is árulnak más oprendszerrel - fõleg linuxal - gépeket (dell,hp,ibm, az összes nagy), az más kérdés, hogy minimális az érdeklõdés ezek után, dellrõl asszem olyan rémlik, hogy talán 1%-át tudják a gépeiknek linuxal eladni. (és persze azokra is gyakran másnap lopott win kerül: http://news.com.com/Desktop+Linux+a+vehicle+for+pirating+Windows/2100-1016_3-5388863.html)
Ilyen hülyeséggel kár áltatni magadat, aki akar az úgyis linuxot telepít fel, nem emiatt nem terjed... Linuxot meg felesleges a vásárlókra erõltetni, úgyis kidobják és wint raknak rá. (lásd sulinetes gépek kötelezõ oprenszerét és hogy mennyin marad linux utána, a fenti felmérés szerint nálunk az elõtelepített linuxok 80% megy a kukába és win kerül rá)
Szerver oldalon persze más a vígasz, más a szempont, de ott is erõlködnek, persze nem rosszul.
Az OS2-bõl hiányoztak ezek a dolgok, nagyon erõltették a kompatibilitást ide oda, egy OS pedig nem fog megélni a másik kompatibilitásából, az csak pár évre teszi életképessé, magából kell megélnie, abból viszont valamiért nem tudott...
Mondjuk én sem tudom hogy miért nem annyira elterjdt a Open GL a fejlesztõk korében (az ID software-rõl viszont köztudott hogy OGL-t használ).
A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek Lao-Ce
Ami ugyanazt (vagy még többet) tud.
Tehát ugyanolyan könnyen telepíthetõ, gyorsan bootol, és futnak rajta a DX9-es játékok..
Linux alatt is biztosan vannnak megoldások, de valamiért sajna nem terjedtek valamiért el..
A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek Lao-Ce
de biztos lesz majd OpenOS2 meg egyéb (megkérdezhetõ létjogosultságú) projekt
________ `_~_\" noss
________ `_~_\" noss