1926
  • Landren
    #1606
    MotoGP: Talmácsi jövőre magyar istállóban folytatja

    A gyorsaságimotoros-világbajnokságon a 125 km-esek között világbajnok Talmácsi Gábor jövőre – a spanyol Jorge Martinez irányításával – egy magyar istállóban folytatja pályafutását.

    Martinez azt tervezi, hogy a jövőre már a negyedliteresek között szereplő Talmácsira építve alapít magyar csapatot.

    Az ibériai szakember évtizedek óta meghatározó alakja a motorsportnak és az utóbbi időben nem kis eredmények fűződnek nevéhez. Erőskezű, tapasztalt vezető, aki hazájában már versenyképes csapatot épített, olyat, amivel például tavaly és tavaly előtt fölényesen uralkodott eredményességével.

    Talmácsi tavaly a Martinez irányításával működő alakulatnál lett világbajnok a nyolcadliteresek között.

    Martinez nagyon bízik abban, lesznek olyan magyar befektetők, akik a kezdeményezés mögé állnak és legalább olyan sikereket érnek el közösen, mint a spanyol alakulatával.

    A magyar csapat főnöke Martinez lesz, technikai menedzsere Gino Borsoi, aki szintén rengeteg tapasztalatot szerzett már ezen a területen. Négy éve ő koordinálja az Aspar-team versenyképes technikai hátterét biztosító feladatokat.

    Az istálló sportigazgatói posztjának betöltésére Stefano Favarót, Talmácsi menedzserét kérték fel.

    "Bízom Favaro tudásában, tapasztalatában. Remekül menedzselte eddig Talmácsit. Ha valakinek, neki biztosan nem okoz problémát egy teljes csapat kommunikációjának, marketingjének megszervezése. Ismeri a magyar üzleti életet, nagyszerű kapcsolatai vannak, és pontosan tudja, hogy mennek a dolgok a GP világában" – mondta a spanyol csapatfőnök.

    Jorge Martinez céljai között szerepel az is, hogy a csapat tagjait magyar szakemberek alkossák, éppen ezért, ha elkészül a magyar pálya, támogatja, hogy magyar szerelőket, szakembereket készítsenek fel.

    "Szeretném elérni, hogy a csapat ne csak azért legyen magyar, mert magyar színekben indul a vb-n és mert egy remek magyar versenyzővel áll rajthoz. A dolgozók – szerelők, asszisztensek, a személyzet – is legyenek magyarok, ahogy ez a spanyol alakulatomnál is van" – fogalmazott Martinez.
  • bigapó
    #1605
    az m1-es online tv meg bekaphatja, mert futam elején elment az adás, rajtuk kívül meg nem adja senki élőben és ingyen persze. m2 az bezzeg ment, Nadal-t meg is néztem:)) grat neki, ja meg Talmának is, azért jó meccs lehetett. ahogy olvastam tele volt előzéssel a futam.
  • tep
    #1604
    szegény Talma lecsúszott a dobogóról....összetettben is
  • Peppus
    #1603
    Di Meglio szétalázza Talmát és a mezőnyt idén..
  • Szabi84
    #1602
    Ez jó kis verseny volt, kár hogy nem jött össze a dobogós hely.
  • JGTC
    #1601
    Stefano bejelentése
  • desigo
    #1600
    pöpec
  • Landren
    #1599
    Talmácsi Gábor fölényesen nyerte az első időmérő edzést Brnóban

    Talmácsi Gábor az első helyen végzett a nyolcadliteres kategória első időmérő edzésén Brnóban, a Cseh Nagydíjon. A magyar motoros fölényesen nyerte meg a tréninget, több mint hét tizeddel múlta felül a második helyen záró Nicolas Terolt.

    A magyar motoros korán megszerezte a vezetést, miután futott egy 2:10.839 perces kört, és az utolsó néhány percig senki sem tudta megelőzni Talmácsi Gábort.

    Kicsit több mint három perccel az edzés vége előtt az első szabadedzés legjobbja, az olasz Andrea Iannone megelőzte a magyar versenyzőt.

    Szerencsére nem tarhatott sokáig az olasz motoros öröme, mivel Talma néhány pillanattal később visszaszerezte a vezető pozíciót 2:10.371 perces idejével, sőt a következő körben már saját idejét javította meg, így 2:10.280-al állt az élen.

    A mezőny többi része nem tudta megközelíteni a magyar klasszist, a második helyen záró spanyol Nicolas Terol futott egy 2:10.588 perces kört, ami a második helyre volt elég.

    Talma utolsó gyors körével végleg bebiztosította az első helyet, több mint hét tizeddel múlta felül Terolt, így kedvező helyzetben várhatja a folytatást.

    Talmácsiék szombaton 9 órakor robognak ki a második szabadedzésre a Cseh Nagydíjon, majd délután 13.10 órakor kezdődik a nyolcadliteres kategória második időmérő edzése.

    GYORSASÁGIMOTOROS-VB, CSEH NAGYDÍJ
    125 KCM, 1. IDŐMÉRŐ EDZÉS

    1. TALMÁCSI Aprilia 2:09.870
    2. TEROL Aprilia 2:10.588
    3. IANNONE Aprilia 2:10.589
    4. SMITH Aprilia 2:10.652
    5. DI MEGLIO Derbi 2:10.791
    6. CORTESE Aprilia 2:11.024
    7. ESPARGARO Derbi 2:11.030
    8. CORSI Aprilia 2:11.227
    9. GADEA Aprilia 2:11.276
    10. OLIVE Derbi 2:11.341
  • Landren
    #1598
    Talmácsi Gábor az első helyen végzett a nyolcadliteres kategória első időmérő edzésén Brnóban, a Cseh Nagydíjon.
  • Kaszi46
    #1597
    Van valakinek a 14-es rajtszámáról valami jobb minőségű képe?
  • DJ BP
    #1596
    jópofa a 125-ös, csak 1,4 milla :)
  • Szabi84
    #1595
  • Szabi84
    #1594
    Nagyon örülök hogy a balaton mellett lesz, közel vanXD
  • Landren
    #1593
    Megvan a magyar Moto GP időpontja


    Tizennégy hónapon belül pálya és Moto GP-futam lesz a még csak tervben létező Balatonringen: kiadták az előzetes versenynaptárt, Rossiék szeptember 20-án versenyeznek.

    Jövő szeptember 20-án lesz az első Moto GP-futam Magyarországon – jelent meg a vb hivatalos weboldalán, a motogp.com-on.



    A szájt az egész tervezett 2009-es versenynaptárat közölte, aminek tizennegyedik futama lesz a Magyar GP. A helyszín az addigra felépülő Balatonring, amit Keszthely közelébe, Sávoly község mellé terveznek.

    A vb összesen 18 nagydíjból áll, a magyarországi után Portugáliába, majd a tengerentúlra megy a sorozat, és csak a novemberi szezonzáró valenciai versenyre tér vissza.
    hirdetés

    A Balatonringről szóló 40 milliárd forintos beruházást jelentő szerződést a hét elején közölték [1]. A befektető egy spanyol cég, de beszáll a magyar állam is.

    A Moto GP-vel kötött szerződés 2013-ig szól, 2010-től a futamot tavasszal, április-május környékén rendeznénk.

    A 2009-es versenynaptár:

    Április 12. Katar Losail
    Április 26. Japán Motegi
    Május 3. Spanyolország Jerez
    Május 17. Franciaország Le Mans
    Május 31. Olaszország Mugello
    Június 14. Katalónia Catalunya
    Június 27. Hollandia Assen
    Július 5. Egyesült Államok Laguna Seca
    Július 19. Németország Sachsenring
    Július 26. Nagy-Britannia Donington Park
    Augusztus 16. Csehország Brno
    Augusztus 30. Indianapolis Indianapolis
    Szeptember 13. San Marino Misano
    Szeptember 20. Magyarország Balaton
    Október 4. Portugália Estoril
    Október 18. Ausztrália Phillip Island
    Október 25. Malájzia Sepang
    November 8. Valencia Ricardo Tormo - Valencia
  • forzajuve5
    #1592
    csak nehogy nagyon elszáljanak a jegyárakkal, jó lenne ha kb annyiba kerülnének mint a Brno-i jegyek
  • desigo
    #1591
    fel fog lendülni a topik is egyből xD
  • Kicsihuszár92
    #1590
    én már ott leszek biztosra :D:D:D
  • Gregorius
    #1589
    Méghozzá Balatonon! :)
  • forzajuve5
    #1588
    Jövő évtől Magyarországon is lesz futam :D:D:D:D
  • tep
    #1587
    igen , B+
  • JGTC
    #1586
    Van erről vmi vid? lemaradtam az elejéről :(

    Jó futam volt, elöször azt hittem hogy átgázol mindenkin úgy feljött!
  • bigapó
    #1585
    láttátok Stefano reakcióját és szájmozgását mikor elrontotta a rajtot? :)))
    kicsit már több benne a magyar, mint az olasz, már a mi nyelvünkön káromkodik:))
  • tep
    #1584
    olyan rossz rajtból így feljönni
  • DJ BP
    #1583
    asszem célozzuk meg a VB 2. helyet, Di Megliot nem lehet megfogni, azzal a 2 eséssel és 2 műszaki hibával ami Talmát érte. Hacsak Di Meglio sem esik 2x még
  • Forrest Gump
    #1582
    Szépen feljött az elszúrt rajt után Talma.
  • DJ BP
    #1581
    Di Meglio is 1x végre eldobhatná a motorját, és pariban lennénk :D
  • JGTC
    #1580
    Ma 1. lett!
  • Lteebee
    #1579
    Óriási élmény és büszkeség nézni.
  • Gregorius
    #1578
    Helyrerakta a srác a többieket.
    Gratula!
  • Gregorius
    #1577
    Köszi szépen! Nézem.
  • bigapó
    #1576
    azt nem tudom, hogy egy futam alatt mekkora lehet a pulzusuk, de nekem az eget verte még így is, hogy tudtam mi a végeredmény:)))

    hatalmas menet volt, jó lenne, ha megtalálnák mit csináltak jól az újraindulsánál és továbbvinnék a többi menetre is. iszonyat nagy meccs volt, grat Talma.
  • M@TriX
    #1575
    én is utólag láttam, tényleg brutális menet volt.



    3/1. rész




    3/2. rész



    3/3. rész
    , a befutó ;)

  • Gregorius
    #1574
    Sziasztok srácok!
    Ha lemaradtam a futamról, tud valaki ajánlani valamit, hol lehetne megnézni? Ismétlés valamikor, vagy esetleg egy jó YouTube link vagy akármi?
  • JGTC
    #1573
    Mikor nyert és mutatták utána Martinezt, nem tudtam róla eldönteni h mire gondol. Tiszta pókerarc az az ürge!
  • desigo
    #1572
    gratula!
  • Lteebee
    #1571
    Hajrá!!!!!!!!!!!
  • Kicsihuszár92
    #1570
    Szép volt Talma! :) Csak igy tovább ;)
  • DJ BP
    #1569
    huhh, k*rva nagy győzelem volt, így röviden :D
  • Gyuszy ICE
    #1568
    hatalmas győzelem volt!!!
    Az utolsó körben azt csinált a többiekkel amit csak akart
    a befutónál meg elől Talma mögötte meg egy rakáson a nép
    Talmácsi a legnagyobb
  • Landren
    #1567
    gratta a győzelemhez, már nagyon kellett!

    kár, hogy nem láttam :(