1926
-
#686 -
#685 Talmácsi Gábor nyilatkozata:
"Jó volt ma motorozni. Összességében sokkal jobb volt már a motor, mint Katarban, de továbbra is ugyanazok a problémák jelentkeztek. A futómű miatt a verseny végére nem bírták a gumik és ezért nem tudtam hajrázni, pedig lett volna még bennem tartalék az utolsó körökben is. Az irány, amin elindultunk jó, bár érzéseim szerint ennél nagyobb lépésekkel kellene előre haladnunk, de dolgozunk keményen. Örülök, hogy ismét én vagyok a legjobb Hondás, és nagyon várom a következő futamot."
bannernak:
ezt kéne átszabni -
#684 én is így gondolom, de szerintem most kifacsarta a motort teljesen :) azt nem értem h a Honda nem látja ki hozza az eredményeket, mert a márkák pontállásában sztem Talma több mint a felét adta hozzá eddig -
#683 szerintem nagyon is jó eredmény egy félig-meddig kész motortól és csapattól. úgy értve, hogy a motor sem 100%-os és Talmának is szokni kell az új dolgokat. szóval ez még csak a kezdeti stádium és 3 verseny után nem szabad még temetni az egész évadot. egyre jobb és ez a lényeg. szóval hajrá Talma!! :))
ui: ezt a csúnya KTM-es banner-t ki kéne cserélni... a kupás kép maradhat, csak a motort fesse át valaki. -
#682 Szerintem nem olyan baj ez, még eddig minden versenyt befejezett, és az a lényeg, ugyanis hiába vezeti vki a tabellát, ha egyszer elcsúszik vége lehet, különben Talma azt nyilatkozta az idény előtt, hogy az elején ne várjunk tőle eredményt, mert csak a motort fejlesztik és lövik be a segge alá, pl. most jött egy futóműves szerelő, akinek az eredménye majd csak a következő versenyen lesz... -
mEkLaU #681 A motor nem szar, csak a többieké sokkal jobb -
Csocso a daffos #680 Sziasztok!
Hát ja hatodik lett.De ez szerintem nem valami jóó eredméby a tavalyihoz képest.Szerintemnagyon rosszul döntött amikor ennek a csapatnak az ajánlatát fogadta el.Nagyon szar ez a motor,és nem is akar alakulni.De ez van. -
#679 Hát egy kicsit hatodik lett. -
#678 Nem volt az vészes, csak nem értettek sokan egyet azzal, hogy nem azért értettem egyet múlt szezonban Talmácsival, mert magyar, hanem azért, mert igaza volt. És sokan csak ekkora érvrendszerrel tudtak belém kötni.
De nem azért mondtam, merthogy személyes sérelmek értek volna, mert az ilyet nem veszem fel. Csak akkor nagyobb élet volt, feltűnően nagyobb. -
#677 nincs korán, csak vannak akik ha siker van csak akkor tűnnek fel :(
az a hülyézés engem is érdekelne?????????? -
#676 miért hülyéztek? -
#675 Pedig itt engem régen annyit hülyéztek...
Hol van mindenki?
Korán van még a szezonban? -
#674 Ennél jobb lesz, az nem vitás. De a KTM-nél nem, szerintem az sem. -
#673 úgy legyen!! -
#672 még csak a 2. futam volt, össze kell szokni a csapatnak és Talmának, meg a motornak. szerintem ebből bőven kijön még egy jobb idényvég. -
#671 nehéz lesz így az első ötben lenni a végén -
#670 a Bautistával meg mivan?.......Megy el a francba egyedül. -
#669 nem túl rózsás a helyzet:(( egyre jobban visszaesik. -
#668 már éppen azon filóztam, hogy hétvégén mit fogok nézni, formula-1 vagy MotoGP. úgyértve, hogy mi lesz:) -
#667 Szombaton futam!!! Ma 8.lett. -
#666 azon is sajna -
#665 Meg nem lehet könnyű betegen versenyezni.. -
#664 Köszi, akkor a motoron múlott, mi? -
#663 8. lett -
#662 Na, mi lett? Basszus, pont lemaradtam a végéről. -
#661 Jó ez, fog még javulni a mocija... de egyenesben nem tűnt túl meggyőzőnek -
#660 nincs :( -
#659 Ja ráadásul infúziózni kellett az időmérő elött mert nagyon le volt gyengülve az influenza miatt!!! -
#658 EuroSport???
na 7. lett Talma, versenygumival, és volt egy kis elektronikai gond is ami miatt lassabb volt. Szóval ha Ő is bírja holnap akkor nem lesz gon úgy néz ki:) -
#657 huhh akkor megnyugodtam :) -
#656 De azt élőben adják!!! -
#655 de, elvileg írva vagyon. 10.55-kor kezdődik. nézzétek:) -
#654 és holnap se adja le a futamot az m1? -
#653 nem tudom, csak a másik kettöt adják le :( -
#652 Miért nem közvetítik a mai időmérő edzést??? -
#651 Interjú Talmácsi Gáborral - teszt előtt, teszt után
-
#650 igen tényleg erősek, de viszont Talma a második Hondás a mezőnyben Lüthi mögött aki csak egy tizedet adott neki és 10.lett. Szóval sztem is jó lesz ez!!!! -
#649 a csapattárs "csak" 29., bár ez, mint tudjuk nem mérvadó, hiszen Ő elvileg újonc (ha jól emlékszem). ez az eredmény szerintem jó, egyenlőre. a KTM-ek és az Aprilia-ák elég jónak tűnnek, lesznek velük gondunk ebben az évben is... -
#648 IRTA teszt: mai eredmények
2006. március 1.
bővebb beszámoló hamarosan..
1 36 Mika KALLIO FIN Red Bull KTM GP 125 KTM 1'50.849 45 47 227.2
2 52 Lukas PESEK CZE Derbi Racing DERBI 1'51.158 39 46 0.309 0.309 229.2
3 19 Alvaro BAUTISTA SPA Master - MVA Aspar Team APRILIA 1'51.356 23 30 0.507 0.198 227.2
4 33 Sergio GADEA SPA Master - MVA Aspar Team APRILIA 1'51.365 18 40 0.516 0.009 225.8
5 10 Angel RODRIGUEZ SPA 3C Racing APRILIA 1'51.382 13 29 0.533 0.017 226.7
6 24 Simone CORSI ITA Squadra Corse Metis Gilera GILERA 1'51.495 31 39 0.646 0.113 226.2
7 60 Julian SIMON SPA Red Bull KTM GP 125 KTM 1'51.499 37 40 0.650 0.004 222.6
8 75 Mattia PASINI ITA Master - MVA Aspar Team APRILIA 1'51.692 11 33 0.843 0.193 224.2
9 22 Pablo NIETO SPA Multimedia Racing APRILIA 1'51.743 16 29 0.894 0.051 226.7
10 1 Thomas LUTHI SWI Elit Caffe Latte HONDA 1'51.821 19 40 0.972 0.078 226.0
11 14 Talmácsi Gábor HUN Humangest Racing Team HONDA 1'51.928 36 39 1.079 0.107 227.4
12 55 Hector FAUBEL SPA Master - MVA Aspar Team APRILIA 1'51.932 43 45 1.083 0.004 225.8
13 8 Lorenzo ZANETTI ITA Skilled I.S.P.A. Racing Team APRILIA 1'52.009 34 37 1.160 0.077 233.0
14 6 Joan OLIVE SPA SSM Racing APRILIA 1'52.047 39 41 1.198 0.038 229.1
15 41 Aleix ESPARGARO SPA Wurth Honda BQR HONDA 1'52.192 38 49 1.343 0.145 224.3
16 11 Sandro CORTESE GER Elit Caffe Latte HONDA 1'52.321 46 46 1.472 0.129 223.8
17 71 Tomoyoshi KOYAMA JPN Malaguti Ajo Corse MALAGUTI 1'52.405 45 47 1.556 0.084 226.7
18 32 Fabrizio LAI ITA Valsir Seedorf Racing HONDA 1'52.506 37 38 1.657 0.101 220.8
19 15 Michele PIRRO ITA WTR Blauer USA APRILIA 1'52.616 29 31 1.767 0.110 225.0
20 29 Andrea IANNONE ITA Ticino Hosting Campetella JNR APRILIA 1'52.617 28 45 1.768 0.001 224.7
21 35 Raffaele DE ROSA ITA Multimedia Racing APRILIA 1'52.691 43 46 1.842 0.074 226.9
22 18 Nicolas TEROL SPA Derbi Racing DERBI 1'52.852 39 41 2.003 0.161 225.9
23 38 Bradley SMITH GBR Repsol Honda HONDA 1'52.920 51 53 2.071 0.068 228.1
24 63 Mike DI MEGLIO FRA FFM Honda Grand Prix 125 HONDA 1'52.970 19 37 2.121 0.050 223.0
25 21 Mateo TUNEZ SPA Master - MVA Aspar Team APRILIA 1'53.029 38 43 2.180 0.059 225.0
26 12 Federico SANDI ITA SSM Racing APRILIA 1'53.079 46 48 2.230 0.050 229.1
27 45 Tóth Imre HUN Team Tóth APRILIA 1'53.137 34 34 2.288 0.058 225.3
28 7 Alexis MASBOU FRA Malaguti Ajo Corse MALAGUTI 1'53.229 45 45 2.380 0.092 221.0
29 23 Lorenzo BARONI ITA Humangest Racing Team HONDA 1'53.353 43 54 2.504 0.124 225.7
30 43 Manuel HERNANDEZ SPA MIR Racing APRILIA 1'53.416 25 25 2.567 0.063 220.4
31 17 Stefan BRADL GER Red Bull KTM Junior Team KTM 1'53.478 19 20 2.629 0.062 222.1
32 16 Michele CONTI ITA Valsir Seedorf Racing HONDA 1'53.506 41 42 2.657 0.028 222.7
33 9 Michael RANSEDER AUT Red Bull KTM Junior Team KTM 1'53.917 40 41 3.068 0.411 220.1
34 26 Vincent BRAILLARD SWI Multimedia Racing APRILIA 1'54.375 35 35 3.526 0.458 224.6
35 44 Karel ABRAHAM CZE Cardion AB Motoracing APRILIA 1'54.433 26 31 3.584 0.058 222.4
36 53 Simone GROTZKI GIORGI ITA Ticino Hosting Campetella JNR APRILIA 1'55.357 24 46 4.508 0.924 220.8
37 37 Joey LITJENS NED Arie Molenaar Racing HONDA 1'55.933 19 48 5.084 0.576 222.9
38 20 Roberto TAMBURINI ITA Matteoni Racing APRILIA 1'57.337 15 47 6.488 1.404 223.0
27 Stefano BIANCO ITA 3C Racing APRILIA
--------------------------------------------------------------------------------
-
#647 Talma: Pozitív volt az első teszt nap!