Supreme Commander

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#2531
Tegnap este játszottam egy érdekes game-t. 3 AI ellen, abból 2 balanced, 1, az átellenes sarokban tech. Légierõt nem használok és most experimental egységeket sem.

Elég sokat kellett próbálkoznom, de a következõképpen megy:
Az ellenséges experimentálokat T2 PD és T2 tactical missile segítségével lehet megállítani. A T2 PD-bõl legalább 20-at kell mindenegyes (nálam 3-4) helyre tenni, ahol támadhatnak. Az AI megtalálja a gyenge pontokat, ezért eleve úgy kell letenni a firebase-eket, hogy elállják az utat és fedezzék egymást is. A T2 tectical missile nem követi a célt, ezért célozni kell vele. Egy Galactic Colossust könnyen el lehet vele találni, de egy Monkeylord-ot sokkal nehezebb. Én 9-es csoportba építettem õket. A GC 2 direct találatot bír el, a ML 1-et sem. Viszont az ML-t nehéz vele eltalálni, erre kell az irdatlan mennyiségû T2 PD, mert azok kiszedik az ML-t, még mielõtt komoly károkat okozna.

A gyõzelmet megint a T3 Artillery hozta meg. Az új patch óta az AI nem igazán épít pajzsokat, ezért különösen érzekeny az Artillery-re. Már ez elsõ 2-3 perc alatt szétszedte az AEON AI bázisát, annyira, hogy az elsõ támadás után már csak T1-es hordákat volt képes küldeni. A legnehezebb dolgom a tech AI-val volt, de csak azért, mert õ egy hatalmas bázis épített fel.

Experimentálok nélkül viszont a támadás nehézkes és jó sok áldozatba kerül. Az AI is teleépíti a bázisát T2 Tactical Missile-lal, amik rengeteg kárt tudnak okozni és nehéz eltalálni õket. A legtisztább pár nuke bevetése, amint lehet.
GanXstaZoleeWrk
#2530
A legutolsó pach óta többször elõfordul hogy 10-15 percnyi netes játék után pl 3v3 szétesik a játék nállam net jó, de mégis mind az 5 játékost ki kell dobni mert addig csak áll a játék. Másnál is van ilyen?

Lehet nállam van a hiba, de net folyamatos minden ok nállam.

GanXstaZolee#2709

GanXstaZoleeWrk
#2529
baráti áron 😊 irok privátot.

GanXstaZolee#2709

#2528
aha
a kérdés mennyiért?
GanXstaZoleeWrk
#2527
Petko elõ akarom fizetni a pcgurut ahhoz jár ajandekba akár 1 SCis, érdekel?

GanXstaZolee#2709

#2526
oké mert ez a probléma a gtx ekkel jön ki általában.

Aláírás

#2525
Az persze... csak még feladatlan lottó szelvény formájában 😄
#2524
8800gtx ed van?

Aláírás

#2523
Én a 158.18-assal is játszottam vistán SC-t, és tökéletesen ment vele.
#2522
Megoldódott az én lefagyásos problémám is.
A legújabb Nvidia driverek nem jók SC hez, egy régebbi, 97.xx es driverrel tökéletesen megy.

Aláírás

#2521
na most a gpgnetet is updatelték végre...
azt nem tudom még hogy az átkozott friend listet végre megcsinálták e, de beleraktak midnenféle táp cuccot:
- van benne egy nagyon komoly content letöltõ rendszer, bárki rakhat fel saját mapokat, videokat, egyéb eszközöket
- egy szintén nagyon komoly ligarendszer, egy naptárban mutatja a regisztrált eseményeket és lehet rá jelentkezni

ha már itt irogatok, szólok ha valaki megvette eredetibe és nem jön be neki vagy megunta, egy barátom szívesen megvenné a cdkulcsát
#2520
Én mostanában missziókat játszom, nagyon tetszik, és az egész story szerintem jó ahogy van.

Aláírás

#2519
Én ugye a missziókat nem játszottam, de 20km-es mapnál nagyobbon én se tudok skirmishben 😊 3200+, 6600GT, 1gb ram.
20km-es mapokon is pl ahol sok az erdõ meg ilyenek, az egy bizonyos egységszám felett diavetítés. De a patch segített valamelyest, legalábbis valamivel több AI egységet elbír mielõtt akadni kezdene. 2 balanced AI 500-as egységlimittel még elmegy, a felett már akad. Vagy 3 balanced ai, de 250-es unitcap. De a maptól is függ, hogy milyen típusú. Viszont 40 meg 80km-es mapon már 1 ai ellen a legelején is játszhatatlan 😊
#2518
Én azt szeretném kérdezni, hogy normális jelenség-e az , hogy a gépemen(Intel 3,2-es proci, 1 giga 333mhz-es ddr ram, Ati x1650 pro kártya) low grafikán akad a játék? Elég frusztráló volt , hogy még low-on is akadt már a második Aeon pályánál a kampányban amikor kibõvült a térkép. A legújabb patch nem orvosol valamit az optimalizáción? Mert a játék nagyon tetszik , még low grafikán is jó volt egy kicsit tolni...

#2517
Igen, ezért visszamentem a jeges pályára. (Az egyetlen jeges 10km-es pálya). Itt az a furcsa helyzet van, hogy a kezdeti 4 Mass Deposit elég messze van egymástól. Ezért 2 PG-t, majd 2 Mass Pump-ot, majd Land Factory-t építek és ezután 4 T1 engineer-t küldöm el építkezni.

Ezen a pályán nincsen Choke Point sem, ezért igen nagy területet kell az elején bevédeni. Mivel 3-an vannak 1 ellen, ezért az elején Turtle üzemmódban kell játszani, különben vége. A bevédekezés T2 PD-kel oldom meg, T1 szintrõl azonnal T2-re megyek, majd 4 T2 PD + 1 T1 Radar jól véd a kezdeti rush-ok ellen. Ezután jön a T3-as szint, majd a Resource felépítése. A 3 AI együtt sem tud olyan gyorsan resource-t építeni, mint én. Ez azért van, mert õk ugye rush-olnak inkább, ami nekem csak extra mass-t jelent, a T3-as bot-okig semmi sem tud átjönni a T2 PD-n.

Mivel megnyerem a Resource war-t, ezért nekem lesz készen az elsõ Experimentál, de ezt csak védelemre használom, nem hagyja el a bázist, mert mire nekem készen van, pár perc múlva nekik is készen lesz legalább 1. Ezután még építek 2 Fatboy-t és 2 T3 Artilleryt. A T3 Artillery-t használom az õ addigra már legalább félkész T3 Artillery-je ellen, meg persze némi bázis puhítást is elvégeznek.

Ezután már csak idõ és odafigyelés kérdése.

Az egész játék nagyon izgalmas lett és közel sem lefutott a dolog, mert ha egy kicsit nem figyelek, már be is tud vinni egy bázisromboló ütést...
#2516
Én úgy szoktam játszani, hogy mindenét ki kelljen csinálni.
Cobra.
#2515
Ezzel már én is találkoztam, hogy beragadt a partba szárazföldi egység. De mivel Supremacynál az ellenségnek csak az épületeit és engineerjeit kell csak megölni, így nem gond.

Hide and fear, Cobra Commander is here !

#2514
Egyébként találtam egy bugot is. Amikor az AI már annyira felfejlõdött, hogy a szigetén egy talpalattnyi hely se volt, valahogy a termelt egységei kiszorultak a tengerbe. Vagyis olyan egységek, amelyek nem tudnak a vizen mozogni, a vizbe kerültek. És ott semmi nem fogott rajtuk. Se arty, se torpedó, se semmi. A végén 6-7 ilyen beragadt unit miatt kellett még egy nuket építenem, és az végül kiszedte õket.
#2513
Na végre, paradiseon megvolt a 2 balanced UEF 😊 Cybrannal.
A vége felé már 250 killes t2 artym is volt 😄 De aztán kiszedte azokat is a t3 gunshipjeivel...
#2512
Persze hogy csapatban van a 2 ellenség, másképp mi értelme lenne 😊 Lenyírják egymást, én meg csak malmozok ott mellettük, vagy mi?😊
#2511
Ha az egyik ai minimum T2 arty távolságban van, akkor eleve nem olyan nehéz... hát még ha még közelebb van. A T2 artyk ellen általában nem nagyon tud védekezni idõben.
#2510
Tegnap játszottam egy 1vs3-t WWII Ger. 1944-ben a "Ridges" pályán. Itt az egyik ellenséges Commander bázisa határos az enyémmel. Szóval elég gyorsan kezdõdik a harakiri.
A taktikám az, hogy a Commanderemmel írtom a T1, majd igen gyorsan T2-es egységeit, majd T2 PD-ket építek, amik rendesen tizedelik az egységeit távolról, majd építek egy strike force-t: 1 T2 Mobile Shield + 2 T2 Heavy Tank + 6 Mobile Missile Launcher + 2 addigra már 1 v. 2 csillagos T2 Air Defense. A Strike Force-ot kíséri még a Commander, támogatja még egy T2 Radar. Légierõm ilyenkor még nincsen, akkor kezdem el építeni az elsõ Air Factory-t, amikor ez a Strike Force felállt.

Sajnos ilyenkor megtámad a Commanderrel, amit a SF szépen és gyorsan szétlõ és a robbanás meg szétszedi a SF-t...

Ezután a SF feltöltése jön, majd kiszedem az összes nem gyár épületet az AEON bázison. Majd Capture Factory és utána lesz egy ütõs Experimental Combom: Fatboy + Galactic Colossus...
Meg persze AEON Shield-ek és Artillery...
Cobra.
#2509
Kell jónéhány tengeralattjáró meg romboló, meg persze nem árt pár T2-es torpedóvetõ sem, így nem olyan vészes leszedni 1 Fatboyt (én 8 tengeralattjáróval, 4 rombolóval meg 4 torpedóvetõvel leszedtem, igaz rámentek a tengeralattjárók meg 2 destroyer.
Mondjuk az eléggé megnehezíti a dolgokat, ha a 2 ellenség csapatban van.

Hide and fear, Cobra Commander is here !

#2508
cybran vs 2 uef balancedet is beszívtam paradiseon... egy darabig igen jól ment, volt remény a nyerésre, de a fatboyait nem tudtam megállítani a vizben, és a geci AI annyira fifikás volt, hogy kiküldte õket a kis szigetekre, ahonnan lényegében artilleryként lenyomták a partmenti védelmemet... Légierõ nélkül szopó ez a téma 😊
Ráadásul épp elkészült egy t3 rombolóm, amikor 2 fatboy is tûz alá vette.. csak egyet tudott leszedni.
Cobra.
#2507
Jó, én tegnap 1db Monkeylorddal leromboltam a Balanced Aeon bázist tegnap 40 perc játék után. Az elsõ 1 órában szinte csak gyárakat épít a gép, alig támad valamit, meg használható egységeket se épít.

Hide and fear, Cobra Commander is here !

GanXstaZoleeWrk
#2506
Colossus telleg imba toltam egy gyors gamet balanced ellen felhuztam egyet pikkpakk beküldtem, victory.

GanXstaZolee#2709

#2505
Régebben is odébb tudott menni.
Cobra.
#2504
Légierõ nélkül az Exp egységeket nagyon nehéz kiszedni. Viszont a CZAR is nagyon durva lett, a T3-as vadászgépek alig sebzik, csak a földi légvédelem tudja leszedni.
Érdekes lett a Cybran Rapid Artillery, rendes jármû lett belõle (úgy rémlik régebben épület volt, de lehet csak a kis pálya miatt nem ment odébb) és már nincs akkora energiaigénye. Elég csúnyán meg lehet szórni vele az ellenség bázisát, csak vigyázni kell rá, hogy ne tudják kilõni (mobile stealth sokat segít).
Nuke-ok meg mintha gyengébbek lennének.

Hide and fear, Cobra Commander is here !

#2503
Ezért nem kell arra játszani 😊

War. War never changes.

#2502
Fõleg mikor arra játszunk, hogy nincs légierõ 😊
#2501
Ilyenkor szoktam a vészhelyzetekre legyártott gunshipeket (kb 40-50 db-ot) ráküldeni <#violent>
Azok leszedik.

War. War never changes.

#2500
Errõl beszéltem én is. Az aeont telejsen kibillentették az egyensúlyból. A colossus eddig is tápos volt, de még tovább erõsítettek rajta.
SötétBarom
#2499
Na a f@szomat már.. Ezzel az új peccsel annyira imba lett az a fos colossus hogy iszonyat.. Ma toltam egy 1v1et egy balanced ellen, építettem egy brutális védelmi vonalat (sok kis t2 PD csomókban, 5-6 t3 AA sokszor, mindezek mögé pedig T2 artik).. Amikor jött az a chicken (direkt megnéztem) 56db (!!!) T2 arti lõtte /meg a PDk/, és nem feküdt meg. Szépen komótosan végigballagott és szétgyalázott mindent :|

&#647;x&#477;&#647;&#65279; &#654;&#623; o&#647;&#65279;&#65279; s&#305;&#613;&#647;&#65279;&#65279; p&#305;p&#65279; do&#633;p&#65279; ss&#592;q &#477;&#613;&#647;

Rapid81
#2498
No i van cserélve, ezt szedjétek inkább!

Ryzen 5 3600X | ASUS RX570 OC | MasterLiquid Lite 240 | DELL U2312HM In theory, there is no difference between theory and practice. But, in practice, there is. /Jan L. A. van de Snepscheut/

Rapid81
#2497
Abban ami kikerült tegnap honosítás van 1-2 hiba. A javítás ma ki fog kerülni, vagyis le lesz cserélve a telepítõ. Sorry

Ryzen 5 3600X | ASUS RX570 OC | MasterLiquid Lite 240 | DELL U2312HM In theory, there is no difference between theory and practice. But, in practice, there is. /Jan L. A. van de Snepscheut/

#2496
Hátha érdekel még valakit egy 3223->3251-es patch

http://thq.vo.llnwd.net/o10/SC/live/supcom_patch_1.0.3223_to_1.1.3251.exe

Cobra.
#2495
Vizes pályán (4 sziget a sarkokban, nem tudom a nevét) játszottam egy Supreme UEF meg egy Balanced Cybran ellen Aeonnal. A Cybran elég hamar meghalt (én lõttem T2 artival, alulról meg zaklatta az UEF), az UEF meg megint nem gyártott se hajót, se repülõt, csak Fatboyokkal próbálkozott.
Czarnál jó is meg nem is, hogy tud repülõt gyártani, mert így nem látszik, hogy mi van a hangárjában. Mindkét gép megint telerakta magát light botokkal, csak azt nem tuom miért, amikor azok még száraz pályán se érnek semmit.

Hide and fear, Cobra Commander is here !

Rapid81
#2494
Hamarosan kikerül a Magyarítás Portálra, már elkldtem Panyinak. 😄

Ryzen 5 3600X | ASUS RX570 OC | MasterLiquid Lite 240 | DELL U2312HM In theory, there is no difference between theory and practice. But, in practice, there is. /Jan L. A. van de Snepscheut/

#2493
Na most azért 1on1 lenyomtam egy aeon balancedet 😊
Rapid81
#2492
Kisebb bonyodalmakba ütköztünk :S De ha törik, ha szakad, ma kiadjuk a teljes honosítást. A bonyodalom nem a honosítással van.

Ryzen 5 3600X | ASUS RX570 OC | MasterLiquid Lite 240 | DELL U2312HM In theory, there is no difference between theory and practice. But, in practice, there is. /Jan L. A. van de Snepscheut/

#2491
Nem csak az Aeon, a többi is erõs lett, több exp unitot csinál, hamarabb küldi õket. Repcsiket is jobban használja, mindenhol ott van velük... Tegnap játszottam egyet 3 balancedAI team ellen, majdnem kicsináltak az elsõ 10 percben, teljesen elleptek a t1 bomberek, mind a 3an küldték õket. Az optimalizálás is jól sikerült, 40es mapon voltunk, 1000es limittel, és csak a végén szaggattam be (ultra low beállítások). A patch elõtt is játszottam ezt a felállást, de akkor szinte élvezhetetlen volt a végén.

#2490
Basszus, a patch óta kibaszott erõs lett az AEON... én cybran, vs 2 balanced AEON, és mint a gombot... 7 colossusukat és 4 czart lõttem le, de megint mindenem erre ment el, szal támadni esélytelen volt.
#2489
Re. Nyomtam egy reinstallt és megoldódott a probléma... Nemtudom mi volt.

Cobra.
#2488
Eredeti vagy tört? Ha nem eredeti, akkor valószínûleg rossz a törés. De jó lenne, ha tudnál képet csinálni az ablakról, vagy pontosan leírnád mit ír ki.

Hide and fear, Cobra Commander is here !

#2487
Hello. Lenne egykis problémám. Felrakom játékot és indításkor egy ablak jelenik meg és problémázik, hogy valami invaild. Elérési útvonalat meg minden hülyeséget ír. Mi lehet a baj? A gépem vinné...

Cobra.
#2486
Akkor lehet tényleg a 8800-as drivere kezel valamit rosszul.

Hide and fear, Cobra Commander is here !

#2485
Jó ötletek, de a csávó aki postolta a problémát leírta, hogy újratelepítés után csak sc t rakott fel. A plusz tûzfal illetve az antivir nem lehet, mert ugyanúgy újraindul.

Aláírás

#2484
Tegnap este én is jól beszívtam, hogy a 3 AI kollektíve experimental-ok helyett T3 Artillery-t gyártott.
Mindig nagyon erõs bázist építek, ezért egy ideig észre sem vettem, mert a pajzsok szépen fogták a becsapódásokat, de aztán egy Firebase-emet kezdték szétlõni, mert oda még T2-es Artillery is tüzelt, hogy jól érezzék magukat a katonáim. ;-)))

Légierõ nélkül nem tudtam kiszedni a T3 Artelly-ket, ezért általános támadás, 30 Titan + 1 Fatboy + fullra upgradelt Commander. Sajnos nem tudtam átütni a Cybran védelmet. (Illetve átütöttem, amikor felrobbant a Commander...)

Ma este megpróbálom újra, de most jobban figyelek arra, hogy mit építenek az AI-k a szegletekben. ;-)))
Methylisocloro
#2483
Köszönöm a választ, akkor az lesz a baj. A kiírás meg kicsit rossz 😊

#2482
2 giga temp