Közeleg a vogon flotta, törülközők veszélyben

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

SuperCow
#38
Én a mult héten elmentem megvettem a könyvet, mivel olvastam hogy, igen jóra sikeredett. (itt fórumon)

Most kb. a közepénél tartok. És meg kell mondjam hogy. tényleg nagyon jó könyv.

A filmet amint alkalmam lesz rá megnézem.

egyszer nagyon el fogok esni de addig is he he...

#37
Egyetértek, láttam pár kreálmányt, amire rá merték írni, hogy A Dûne.
Bár ezt a filmet még nem láttam, két vizsga között megnézem, s remélem, nem én leszek az egyetlen, aki törölközõvel a vállán vonul be a moziba, mint ahogy könyv tette az életembe. Valahol félek a megfilmesítéstõl, mert ez is olyasvalami, amit nem lehet visszaadni igazán. Éppen ezért hajlamois vagyok nem elítélni a filmet, maximum a rendezõt, hogyha nagyon rossz lesz.

#36
Nos, örömmel olvasom, hogy azért nem én vagyok az egyetlen, aki szerint azért jó, ha nem tér el nagyon az eredetitõl.
A filmet még nem láttam, viszont én azt hallottam, hogy nem lett túl jó.
És igenis igazuk van azoknak, akik felszólalnak az ellen, hogy elsõfilmes rendezõ, a forgatókönyv (át)írója nem olvasta a könyvet...
Elég ebbõl, hogy minden filmet latymatagra csinálnak meg, és olyanra, hogy az is (néha még jobban) élvezze, aki nem ismeri az elõzményeket.
Erre egyik példa volt a Star Trek10. Imádtam elõtte az összeset, erre jött az új rendezõ, aki azt mondta, hogy nem érdeklik a star trekes hagyományok. Nah, az ilyen takarodjon a ...
Nem is lett siker a film, nem csoda, hogy nálunk be se mutatták. Miért kell minden filmet úgy csinálni, hogy mindenkinek tetsszen?! Star Wars 1-2, star trek 10, netán galaxis? majd kiderül, hogy ezen film helyet kap e a nagyon elrontott egyebek között
#35
A gyûrûk ura is erõsen át lett írva, aki olvasta a könyvet is, az tudhatja.

Hmuda
#34
De a történeti alapokat õ fektette le. A forgatókönyvítás többõl áll, mint a film cselekményének felvázolása...sokkal többõl.

Last night, when I was alone in my room, from out of nowhere, I smelled a fart that wasn\'t mine! -Osaka http://www.spore.com/view/profile/Hmuda XBL: Hmuda Hun

#33
ha olyan idétlenség mint a Brian élete vagy a Gyalog-galop akkor állok vagyis ülök elébe.
Rusid
#32
Hmm én úgy tudom ,hogy csak elkezdte írni ,de nem õ fejezte be.

Sose magyarázkodj - a barátaidnak nincs rá szükségük, az ellenségeid meg úgysem hisznek neked.

#31
egyetértek. azoknak, akik csak egy filmre ülnek be, az egész egy oltári nagy idétlenségnek fog tûnni. szerintem.
Hmuda
#30
Én megnéztem és nem megnyugtatás miatt olvasom, hanem mert alapvetõen jó könyv. A vilm is jó (nagyon is), de csak azok fogják maximálisan élvezni akik minimum az elsõ könyvet elolvasták.

Last night, when I was alone in my room, from out of nowhere, I smelled a fart that wasn\'t mine! -Osaka http://www.spore.com/view/profile/Hmuda XBL: Hmuda Hun

Lost Lont
#29
Az tuti hogy nem lesz jobb a könyvnél, ez már így a bemutatókból látszik. Remélem nem rontották el nagyon, mert amilyenek a mai emberek megnézik a filmet, de lusták elolvasni a könyvet és így szidni fogják a történetet, mert azt hiszik hogy az egész úgy ahogy van rossz, pedig csak a film lett nem túl sikeres.

Ha nem lesz jó megnyugtatás képpen én is elolvasom ismét egyszer-kétszer még a trilógia öt részét, csak hogy megnyugodjak hogy azok jók maradtak.

Windows 7 & openSUSE 11.4 @ 64-bites kenyérpirító.

Hmuda
#28
Én meg a "wom"-okat utálom...

A forgatókönyvet Adams írta, õ csinálta Fordot feketére.

És sehol nincs "világégést akaró gonosz", vagy ha szerinted van akkor ki lenne az? 😛

Last night, when I was alone in my room, from out of nowhere, I smelled a fart that wasn\'t mine! -Osaka http://www.spore.com/view/profile/Hmuda XBL: Hmuda Hun

#27
Nos, sajna csak az elsõ kis része van "könyv szerint" a többi inkább átírt/szétvágott/saját...
Trillian nemcsak szõke, de mintha nem is Forddal jött volna össze a könyv végén.

Szegény Adams! Bárcsak belecsapott volna a villám a rendezõbe és az egész stábba! A régi TV sorozat sokkal inkább hozta a könyv hangulatát, ez nem! Ja, és útáljuk a cenzúrát, meg a "minden filmbe kell egy néger, egy love, egy világégést akaró gonosz, etc..." hollywoodi baromságot.
#26
Based on Book... Magyarul a könyven alapszik, nem a könyv mozgó illusztrációja mint mondjuk a "Gyûrûkúra".
Én még csak az elejét láttam, meghagyom a mozira az élményt, de a delfines kezdés bejött, kicsit féltem, hogy majd a kvarc órás poént eröltetik mikor az már elég poros lenne. Szal szerintem süti lesz.
A forgató könyvet Adams Írta, csak a ugye a konditermet nem bírta a szive szegénynek így egy másik csóka fejezte be.
Olvasátok el a kétség lazacát, abban errõl is van szó.Ha elolvasod, rájössz, hogy az emberiség átlagértéke egy csomó mutató tekintetében sokat esett a halálával.
So Long, and Thanks for All the Fish!
Hmuda
#25
Amúgy tényleg jó kis film, sokmindenben eltért a könyvtõl, de melyik változat nem tette meg ezt?

Last night, when I was alone in my room, from out of nowhere, I smelled a fart that wasn\'t mine! -Osaka http://www.spore.com/view/profile/Hmuda XBL: Hmuda Hun

Hmuda
#24
Ha ennyire nem tetszik, akkor miért rontod itt a levegõt? Elmondtad, felfogtuk, ennyi elég is. 😛 Nem kell ötmilliószor leírni ugyanazt. 😛

Last night, when I was alone in my room, from out of nowhere, I smelled a fart that wasn\'t mine! -Osaka http://www.spore.com/view/profile/Hmuda XBL: Hmuda Hun

#23
A vogon meg olyan, mint Kapus Billi nagyapja ehhhh

A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek Lao-Ce

Sephi
#22
Nagyon jo film! Nekem naon naon teccet!

C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"

#21
En sem olvastam a konyvet. Megneztem a filmet, nekem tul brit volt :o)

Y
#20
Ford nem volt barnabõrû, vagy pigmentált vagy hogy is mondják.
Angol volt Angliában.
Könyben is, a TV sorozatban is.
Zaphod fejének pedig mindkét irányból látszódnia kellene. Trilian továbbra sem szõke....

A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek Lao-Ce

Kensin
#19
Király film, nem a legjobb, de mostanában elég kevés normális humoros alkotást látni. Igazi angol humor, vannak benne itt-ott angol nyelvû poénok is.
Nekem teccett, bár ha valaki nem olvasta a könyvet, nagyon keveset fog érteni elsõ látásra. Miközben gondolkozol az egyik poénon, már vagy 6 másikat elmontak, és gyorsan végigfutnak a "Galaxis útikalauz" magyarázatain is.
Szal aki nem olvasta a könyvet, és megnézi a filmet, az kb. ennyit mondhat a végén: "Eh?" <#guluszem1>
Omegared
#18
Olvasd el a könyvet 😄
Tudod, a Világmindenség meg minden 😄

Ó-Janx Szesz Rulz 😊

#17
Ühüm. 😊

#16
Az egyik elõzetes végén a csillagok között kirajzolódik egy 42-es... Nem tudjátok, hogy az mit akar jelenteni?
#15
És ha megunom, elkezdem a Dirk Gently-t ... 😉

Asperot
#14
Most miért kell ekkora kritikával nekiállni?
Van egy szenzációs könyv amibõl nagy nehezen születik egy film. Senki nem ígéri hogy minden fanatikus el fog ájulni. A könyvet szeretem, imádom. A filmet várom. Ha jó lesz akkor köszönöm. Ha nem halkan sóhajtok és megint elolvasom a könyvet…..és megint és megint.

Ahány ház, annyi baj legyen.

#13
adams írta négernek a figurát anno, valamelyik oldalon olvasható a nyilatkozata.
#12
Elvileg a forgatókönyv alapját Adams írta meg, és nem egyezik meg a könyvvel. És a könyv se a hangjátékkal. A sorozatot még nem láttam. Zaphod "másik" feje, meg az 5 trailerbõl 3-ban benne van, van ahol többször is.
Az meg, hogy kinek milyen a bõr és hajszine mélységesen hidegen fog hagyni ... HA így is tudják hozni az eredeti szereplõket. De ha nem, akkor Nuke-ot a Disney-nek.

#11
Nekem megvan az eredeti TV sorozat (persze feliratosan) az szó szerint a könyvvel megegyezik.
Akkor nem tudom, mi a jó büdös francnak kell beleturkálnia egy ami buzinak, aki még könyvet sem olvas???
Egyáltalán akkor mit lehet ilyenektõl elvárni????


Miért néger Ford Prefekt?????
Hol van Zaphod másik feje????
Miért nem szõke Trilian???
Szegény Douglas Adams meg forog a sírjában
Sok gyökér köcsög halivúdi buzi miatt...

A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek Lao-Ce

#10
,,ami jövõ héten kerül a hazai mozikba."

#9
Engem egy dolog érdekelt volna: a magyarországi vetítés kezdetének dátuma....
#8
A fószer azt hiszem afro-ánglius 😉
Amúgy: Szép ez a Vogon ... bõrkabát. 😊

#7
...es ami még érdekes, hogy Ford Prefect-et egy fekete szinész játsza, holott a könyvben egy vöröshajú fehérrõl van szó. Valszeg kellett egy afro-amerikai származású szinész is a castingba.
Mindenesetre én már nagyon várom a filmet. A könyvet többször is kiolvastam. Most jöjjön a mozi verzió!
#6
Zaphod kétfejû, csak elég "érdekesen" van megoldva, és van akinek bejön, van akinek nem.

#5
Nem a könyv alapján készül, ahogy a könyv SE a hangjáték alapján készült, vagy ahogy a sorozat SE.
Az író mindíg átalakította, kibõvítette az aktuális verziót.

#4
nekem a könyv alapján akkora elvárásaim vannak a filmmel szemben, hogy meg se merem majd nézni 😊
egyébként, amikor láttam az elsõ (koncepció)képeket marvinról, nem tetszettek, de így, környezetbe ültetve elég jól hozza az adams által leírt ultracinikus és kedvetlen robotot 😄
zaphod egyébként nem kétfejû?

#3
A forgatókönyvíró NEM olvasta, a rendezõ meg ELSÕFILMES?
Ajajaj!
Én úgy tudtam a filmsorozat azért bukott meg, mert állítólag tehetségtelen (angolok szerint) jenki játszott benne 😊
Allan Rickman viszont kivállóan tud életunt karaktereket megszemélyesíteni ...
Nagyon várom, remélem nem lesz túl lapos a könyvhöz képest (azt nem várom, hogy überelje a könyvet, se azt, hogy megeggyezzen vele), és akkor nekem be fog jönni.

gz8
#2
Inkább aludj még egy órát, hogy valami értelmeset írj. <#bohoc>

Mi haszna a hatalomnak, ha nem gyakoroljátok? Ha egy férfi nem mutat elég tiszteletet irántatok, akkor annyit se hagytok a rohadt kocsmájából, hogy gesztenyét pirítson rajta, értve? GEŐŐ

#1
éjjen, éjjen!!! olvassátok, nem hosszu, egélsz pofás!!!!