Blender

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#568
Jó hogy lehet 3d-ben nézni, ritkán látok ilyen lehetõséget. Ami viszont szomorúbb hogy még a full hd is ritka.

fuszhi
#567
Írj Jeff úrnak, hogy csapattag szeretnél lenni. Az animáláshoz jómagam hozzá se szagoltam. Lehet benne valami igazság hogy elsõre az animálni kívánandó testet volna célszerû elkészíteni. Logikusnak hangzik. Bár próba szerencse. Lehet ha van pár tested és hozzárendeled a vázhoz csontokhoz amit idõrendi sorrendben át állítasz akkor lesz belõle valami késõbb meg kisebb változtatásokat eszközölsz szerkesztés módban, majd lehet elkezd az is érdekelni és elkezd foglalkoztatni jobban aztán tanulmányozod a csínját 😊))

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

#566
Sziasztok! Kezdõ blenderes vagyok és vissza olvasva a fórumban láttam, hogy valaki keres csapattagot, hogy ha még ez áll akkor én jelentkezem. Szeretnék megtanulni dizájnolni, programozni és modellezni is. Blenderben most ott tartok, hogy belekezdtem tanács ellenére az animálásba, de nekem a csontváz modellezés, hogy élõvé tegyem nem sikerült, pedig videó alapján csináltam és nem ment. Aki jó ebben tudna nekem esetleg tanácsot adni, vagy segíteni? Köszönöm elõre is és jók a képek! 😊

#565
Melyik játékba/szimbe teszed be?

#564

fuszhi
#563
Egy játékhoz/szimulátorhoz készült, igyekeztem úgy is eljárni. Kábé kettõ m megabájtot tud konvertálni a program ami végül átalakítja o3d be. Plusz a parancssorokat kell megírni ha "sikerál", mutatok egy képet arról is. Üdv

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

fuszhi
#562

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

fuszhi
#561

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

fuszhi
#560
Tökmindegy milyen a mintája :

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

fuszhi
#559
...és örömömre volna, ha bárkinek otthon megtetszik az ötlet - perszecsak ha úgy gondolja - , akkor megosztaná fórumon a munkáját. Hogy legyen egy kis élet 😊)) Na mindegy majd lesz mai... üdv fórumtársak. 😊

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

fuszhi
#558

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

fuszhi
#557
Tervezem hogy készítenék egy hõlégballont egy ilyesmit :

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

fuszhi
#556
Köszi Jeff úr. Jó fej vagy mint mindig. 😊 Kösz.

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

Jeffjohnson
#555
file->user preferencies

ott az addon fület aztán bal oldalt az import-export gombot és kiválasztod a listából a directx formatot kipipálod és már megy is.

fuszhi
#554
Megoldottam átkonvertáltam 3ds fájlba majd úgy nyitottam meg a régi blendivel és konvertáltam ki a fájlt x be meg a problémám csak annyi volt hogy minden négyszöget megfelezett háromszögre és a textúrát külön mindegyikre úgy húzta rá nem ahogyan eredetileg volt. Sajnos azt hiszem csak a színekkel játszhatok ezúttal , azok viszont nem sok lehetõséget adnak majd.

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

fuszhi
#553
sziasztok egy olyan kérdéssel fordulok hozzátok, hogy valaki esetleg nem tudja hogyan lehet direkt x fájlba kimenteni a saját munkát , mert már próbálkoztam azzal hogy megnyitom a régi blenderrel az tud exportálni diret x be , de már a megnyitásnál figyelmeztetett hogy valami nincs rendjén. Végül kiexportáltam úgy is x fájlba és aztán átnyomattam az egyik buszos szimulátor cuccával o3d be hogy a pályaszerkesztõjébe behelyezzem az objektumot , de nem jelenítette meg. Tehát van valami megoldás hogy az új blender is sokféle kiterjesztésbe tudjon ki exportálni? A válaszokat elõre is köszönöm. Már azért próbálkoztam ezzel azzal , de ezidáig nem jött õsze. Üdv

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

fuszhi
#552
Nagyon benne lehetsz ebben az egészben. Szép munka.

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

#551
csináltam egy ilyet, fraktál kedvelõk szeretni fogják szerintem

http://www.youtube.com/watch?v=OykZ_9J6iiU

fuszhi
#550
ide süss : http://mindentbele.atedin2.hu/kep.php?id=181

megfogod letöltöd jobb felsõ sarok részénél keresd hogy : Csatolva: mb_3_dodgem.zip ha lejött kicsomagolod és a tutorialra menjél rá.

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

fuszhi
#549
http://hu.scribd.com/doc/44285159/Blender-Kezikonyv

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

fuszhi
#548
Jegyzeteld ki mit mire használ az ipse a blender guruból és gyakorolj nézegetni kell videókat sokat és gyakorolni. Készíts valami egyszerûbbet mondjuk egy kard pengét majd késõbb a markolatot. Majd vagy adj neki anyagot vagy fesd be állítsd be a fényét külön a megvilágítást is beállíthatod és azt is hogy milyen színnel világítson. A gyakorlás teszi lehetõvé az újonnan tanult dolgok jobban megmaradjanak benned. Nekem máig visszatér az hogy elsõre szeretnék jól mindent , de bármibe hogy a gyakorlottabbak is javítgatnak igazítgatnak, mert ezt csak úgy lehet.

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

Jeffjohnson
#547
Gratula szép munkáid vannak!<#worship> A deadcyborgról nem is tudtam, hogy magyar fejlesztés jó látni, hogy kicsiny országunkban mennyi tehetséges ember van mindig látok 1-1 magyar nevet az ilyen bemutatókon.

#546
Hirdetés! 😊
Blender oktatást vállalok, 2 ezer Ft per óra. BP-n, Kelenföld felé lakok, fõleg hétvégén vagy este 8 után érek rá.
Nem a pénzkeresés a fõ célom ezzel, pénzt azért kérek érte mert akkor nem veszi komolyan akit oktatok (tapasztalat...).
Csak az jelentkezzen akinek komoly céljai vannak. Elég jól magyarázok, és akár pár óra alatt nagyon jó alapokra tudom helyezni egy ember tudását, és ha elég ügyes akkor nincs is szüksége többre (szintén tapasztalat).

Referenciáim és email címem itt megtalálható (a jobs menüpont alatt a pénzes munkáim): http://etyekfilm.hu/

Ryleh
#545
letezik a 2.5 hez magyar kezikonyv?

#544
A "jó öreg" Endrú Prájsz! <#eljen>
Hát igen, aki Blenderezik az elõtt a neve nem ismeretlen szinte az egész világon! Rengeteget tanultam a videóiból, sõt szinte mindent onnan, na jó azért másoktól is, de azért az õ videói alap minden Blenderes számára! <#hehe>

Itt van 1-2 próbálkozásom bõ negyed év Blender tanulgatás után, na meg itt!

Persze van több is, de azok munka projektek, így nem publikusak. <#papakacsint>

ETS2 képgaléria: http://www.flickr.com/photos/_retoucher/sets/

Jeffjohnson
#542
A fû az particle nem textúra és egységesen van megadva a színei de majd próbálkozom az egyes részeinek a befestésével.

#541
vagy vonal gyanánt raksz le plane-t és beszínezed fehérre, aztán lehet szarakodni azzal hogy átlátszó legyen illetve hogy "ráfeküdjön" a fûre 😄

Jeffjohnson
#540
Valami hasonlón gondolkodom én is

#539
vonalazáshoz sima textúra nem lenne jó? 😊 esetleg fehérre festeni ott a fû modelljét valahogy?

Jeffjohnson
#538

Kicsit haladtam. Ami kell még az háló a kapura meg a vonalazás. Háló az asszem menni fog bár méretre szabni nem tudom, hogyan fogom de a vonalazásra eddig nincs ötletem.

fuszhi
#537
A saját véleményem az hogy mindennek meg van a maga menete. Az eszközökkel játszani kell. Kikkel tapasztalni mit mire érdemes leginkább használni.
Az elején úgy voltam pár gyakorlati eljárást megtanulok és elkészítek valamit ami tetszik. Menet közben jöttek ki a tapasztalatlanságomból elkövetett hibák , és az hogy nem ismertem olyan gyakorlati alkalmazást amire szükségem lett volna az elképzelésem megvalósításához. A gyakorlás a legfontosabb és ha mented a munkáid, fogsz látni különbséget az egy évvel ezelõtti és az egy évvel késõbbi munkáid közül. A blender gurut tudom ajánlani, mert a videóiból a billentyû kombinációkat kitudod lesni (esetleg papír ceruza jegyzetelj, jó az). A menetét is ha megnézed "elkészinti" a testet, vagy épp csak amit látsz. Az adott oldat hogy takarékoskodjon , beállítja a fényeket és a végén effektekkel fejezi be . Ahol életszerû lencsetükrözõdést fókuszt stb beállít hogy rátegyen egy lapáttal. Nekem így jött át a dolog legalább is. Amikor van kedvem és tehetem is, akkor szoktam gyakorolni, de a végén a dugdosós részt a lencse fókuszt az élességet a koszt a lencsén stb ezeket nem szoktam beállítani pedig az a sok kis jelentéktelennek látszó dolog dob igazán az elkészített alkotáson. Én a blender guru videóit tudom figyelmedbe ajánlani és hogy az alapvetõ szerkesztési elemeket amennyire sokat csak elehet gyakorolnia kell az embernek. Az alapok fontosak mert arra lehet építeni bármit. nekem bejött az hogy félreraktam a blendert és csak videókat nézegettem jegyzeteltem és néztem , azután elkezdtem valamit majd elakadtam. Nem sokat töprengtem ki töröltem és elkezdtem elölrõl. Egy idõ után kezdett olyan lenni ahogy elképzeltem. Sokat szoktam rögtönözni is konkrét elképzelés nélkül. Sokszor belementem olyan részletességgel szerettem volna elkészíteni az adott testet, hogy emiatt maradt félbe. a géped teljesítményére is érdemes odafigyelni nehogy emiatt kényszerülj félbehagyni amit elkezdtél. be kell lõni mennyire legyen részletes mit lehet kiegyenlíteni ki ellensúlyozni textúrával hogy alacsony poligonszámmal dolgozhass. Magad miatt és a géped miatt. Elméletben én ezeket tartom fontosnak ha valakit elkezdi érdekelni a blender. Ha annak idején valaki leírta volna nekem valami hasonló formában ezeket a sorokat bizony örültem volna. Van amit csak a tapasztalat tud helyettesíteni. Én most már a játék készítõk által elkészített sövénykerítést vagy hordókat kerítést gépkocsikat utakat fa fém elemeket és betonelemeket figyelem meg hogyan alkalmazzák a játékokban. Megpróbálom elképzelni a test térhálóját a látottak alapján és a textúra felbontását is. Sokat lehet tanulni a játékokban fellelhetõ elemekbõl hogy mennyire érdemes belemenni a részletességbe. Esetleg hol érdemes kompromisszumot kötni hogy oké ez meg az nem olyan részletes éppen azért hogy a fõ test részletesebb lehessen egészben vagy részlegesen itt meg ott hogy jobban mutasson. Mondjuk én nem olyan fejjel gondolkozok aki egy komplett kompozíciót szeretne létrehozni és mint képet prezentálni. Én inkább játékokhoz készítek el kedvem szerint testeket. Tehát kinek mi az elképzelése mit szeret. Nekem ez az alkotás. Bocs hogy kicsit elnyújtottam , s ha olyat említettem volna ami amúgy is egyértelmû. A legjobbakat jó nyarat mindenkinek.

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

B0nFire
#536
Üdw!

Tudnátok ehhez hasonló szájbarágós, kezdõknek szóló videókat linkelni? Amiben csinálunk is valamit, nem csak elméleti locsogás.

Legyen már az embernek egy kis sikerélménye.

A szenvedés az az, amitől az ember jobbá válik. Csak túl kell élni.

B0nFire
#535
Készüljetek fel rá, hogy a jövõben sok lámaságot fogok kérdezni, mert meg akarom tanulni valamilyen szinten.

A szenvedés az az, amitől az ember jobbá válik. Csak túl kell élni.

B0nFire
#534
Köszi szépen! Tényleg a Proportional Editing Enable-t kellet kiválasztani. De a kurzor a G mozgatáskor jelenik már meg.

A szenvedés az az, amitől az ember jobbá válik. Csak túl kell élni.

ByB
#533
Lehet nem erre gondolsz.
Jeffjohnson
#532
A "G" vel mozgatni tudsz te a "C" re gondolsz szerintem amivel kijelölni lehet.

B0nFire
#531
Hát pont most nézegettem videót kezdõknek, de valamit elnyomhattam, mert a G eszköz méretezését, ami a scrollal megy, elveszítettem. Nem jelenik meg a kör a kurzor körül, és hiába tekerem a scrollt, nem jelenik meg sehogy se. Így nem tudom beállítani, hogy mekkora területre legyen hatással.

Mit baxtam el vajon?

A szenvedés az az, amitől az ember jobbá válik. Csak túl kell élni.

fuszhi
#530
ja de nagyon bírom én is a jó alkotásokat , mert az kedvet csinál ahoz hogy én is készítsek valami kisebb volumenû dolgot.

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

fuszhi
#529
gyakorolni kell nézni kell a videókat abból lehet tanulni ezt azt ha csak egy picit is az már jó egy billentyû kombinációt azt hogy mit mire lehet használni. Én részemrõl úgy vagyok hogy a gépem teljesítményéhez igazodok és örülök annak a kicsinek amit az enged.

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

B0nFire
#528
irigylem, akik ilyet tudnak csinálni. Meg még ilyenebbeket.

A szenvedés az az, amitől az ember jobbá válik. Csak túl kell élni.

Jeffjohnson
#527
Ja, a mélységélesség direkt lett ilyen kicsi. Ezt is teszteltem.

B0nFire
#526
Túl kicsi a mélységélesség. Olyan, mintha valami makett lenne. Amúgy nagyon szép.

A szenvedés az az, amitől az ember jobbá válik. Csak túl kell élni.

Jeffjohnson
#525


Kész a fû. Még nem tökéletes de haladok.

Jeffjohnson
#524
Köcce! Lesz még fejlesztve, jön alá fû majd aztán kapu meg vonalak, megpróbálok egy focipályát összehozni.

fuszhi
#523
Hé Jeff ! Tök jó a lasztid.

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

fuszhi
#522
ctrl + j az összevonás

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

ByB
#521
Ha megnyomod az N-t akkor elõ jön jobb oldalon egy kis menü, ott a dimensions nál tudod állítani.

Egy kicsit lehetne felhasználóbarátabb is a blender kezelõfelülete
B0nFire
#520
Ez tényleg mûködik, most már csak azt kéne megtalálni, hogy a bevel mélységet és az offszet mértékét mivel állíthatom az Extrude mellett. Mert az nincs benne a W-helyi menüben.

Jut is eszembe! Miért nincsenek menük, amiben minden menüpont és effekt megtalálhatók? Gondolok itt arra, ami a W megnyomására elõjön. Nincs egy Edit menü vagy hasonlók, benne a gyorsbillentyûkkel? Azt se bánom, ha nincs billentyû, csak menüpont legyen.

A szenvedés az az, amitől az ember jobbá válik. Csak túl kell élni.

Jeffjohnson
#519
Jaja ez is mûködik sõt még egyszerûbb is