35054
-
#34413 Azért kíváncsi lettem volna a srácokra, bennük mi játszódott le:
What happened this guy? és még így rá is néz :D -
#34412 Szép lövés volt. Lvl 70? :D
TDM részét szoktad tolni? Ott kicsit balanceosabbak a teamek eddigi észrevételeim szerint. -
#34411 Én is hasonló nüanszok miatt szeretem.
A legszerencsésebb dolog ami a játékban történt velem egyszer az az volt, mikor RPG-vel a vállamon láttam ereszkedni egy kishelit a város irányába. Kiszaladtam az épületből, elnéztem balra, a heli irányába. Ekkor már alacsonyan volt, de még látható volt. Elsütöttem az RPG-t centikkel a házak felett (egyes házak között), aztán szinte egyszerre buktak le és egy pillanatra semmit sem láttam csak az üres háztetőket.
Aztán felszállt a füst és a KoTH-ben jól megszokott pittyanás(jobban mondva 8 pittyanás) jelezte, hogy az RPG betalált. :D Elégedetten hátradőltem a székben és szidtam az eget, hogy pont most nem megy a shadow play! :D Úgy éreztem magam mint rambo! :D
Egyik másik kedvencem pedig nemrég történt. Mindig is nagy vágyam volt valakit úgy leszedni mesterlövés puskával, hogy közben megmentek egy barátot (gyanítom szintén filmes vágyak vannak a háttérben :D), de eddig sosem sikerült megörökítenem.
Ilyenkor lenne jó odaszólni, a recsegős rádión: Clear!
Utoljára szerkesztette: DancZer, 2016.08.02. 19:33:50 -
#34410 Egyre jobban kezdek ráérezni a játékra. TDM-es kingh of the hill vagy sima Sector controlos KoTH-re járok.
Tegnap követtem egy ellenséges katonát, kiment a városban az utcára. Kifordultam utána nagy sietve nehogy elveszítsem. Háttal volt nekem és eldőltem. Hát nem 30 méterre volt a 3. csapatból egy katona aki mind a kettőnk egy sorba lelőtt?
Egy másik nagyszerű jelenet, amikor repültünk a kis helivel és az objective túlsó oldalán a távolba akartunk landolni, hogy onnan menjünk tovább az ellenséges vonalak mögött. Csapattárs elnézte a magasságot és szétzúzódott a sziklákon, mert kb 30 méter magasról kiugrott. RIP
Leszállunk és megyünk pár lépést, majd eldől egy másik srác ellenséges tűztől. Hátunk mögött a tengerbe zuhant a heli, mert rosszul szállt le....nincs vissza út. Amíg ő ott maradt és vadul kereste az ellenséget én a sziklás part mentén meglógtam és kb 300 méterről néztem a helyszínt ahol landoltunk.
Szerencsétlen pilótát is kilőtték és egy kis várakozás után megláttam az ellenséget ahogy oson a srác hullájához. Megvártam amíg biztos célpont lesz és kilőttem epic MLG skillel. Az ilyen kis sztorikért imádom már most a játékot. -
Paladin #34409 A játékból is van link a workshopos küldetésekre, vagy simán steamen az arma 3 workshopját (magyarul műhely?) megkeresed. Csak bejelölöd, ami kell.
Azt hiszem a méreteket nem látod, de egy sima küldetés, ha nem pakolnak bele semmi extrát (zenéket, stb), akkor minimális nagyságú. -
#34408 Tegnap néztem pont a battle royal-os modot az 1.2 gb volt -
Zoolee1976 #34407 Egy hotel nyilvános netét használom úgyhogy csak finoman lehet letölteni!:)De ezt a workshop os dolgot megnézem hátha sikerül valami.A játék eredeti ahogy megvan a második része is,de nemrég kezdtem el próbálgatni azért nem vágom még a dolgokat. -
Zoolee1976 #34406 Köszi mindenkinek a segítséget,esetleg ha rá akadok valamire akkor megosztom veletek is hátha még játszik rajtam kívül is így valaki!:)Ha nem jönne össze akkor követem Bakvarnyu javaslatát és törlöm a 3-at és jöhet a 2 vissza.Bár ez az új sziget nagyon kibebaszott hangulatosnak néz ki de szerintem a laptopom összefosná magát "alatta".(i3-4030u 1.9Ghz 3mbLcache,NV GT840m 2gb,4gb ram)Amúgy a "sima" harmadik részt max felbontáson 1600x900 1500m látótávolsággal médiumon 30-38 fps között viszi ami engem is meglepett.Gondolom egy nagyobb online csatában ez szépen leesne a felére!:) -
Paladin #34405 Ha van olyan jó a net, hogy armaholicról le tudjon tölteni az ember missiont, akkor steam workshopból is. (Az egyszerűbb is természetesen).
Hacsak nem virágbolti az a játék, ugye... :)
Utoljára szerkesztette: Paladin, 2016.07.28. 09:02:39 -
#34404 A harmadikhoz én se nagyon találok, ARMA2 - höz volt CSLA mod, az nagyon baba:
New singleplayer campaign '89:
- more than 60 missions
-
JanáJ #34403 Az armaholic.com-on nézz körbe. Meg google fordítóval is megugorhato a dolog. -
Max_Andaxin #34402 Várni fogom!-:)
-
Zoolee1976 #34401 Üdvözletem az egybegyűlteknek!
Kérdésem az lenne hogy a meglévő Arma 3 játékomhoz keresek offline missziókat mivel az alapot már végigvittem.Sajnos se a szabadidőm sem a netem (gyenge) nem nagyon engedi az online mókát.Ha kérhetném hogy valaki "szájbarágósan" elmagyarázná vagy esetleg belinkelne egy magyar vagy német linket ahol ezen a folyamaton végigvezetnek!Amit eddig én találtam az sajnos vagy "kínai" volt vagy nem működött.Előre is köszönöm a választ! -
#34400 Nekem csak a sniper dlc, de majd kitaláljuk. Mostanában egyébként king of the hill nagyon megy, lvl 19 vagyok már. írok később privát üzit -
Max_Andaxin #34399 Na, az jó! Nekem csak az alap, a ZEUS, meg a Heli-s DLC van meg...az nem baj? Meg szerverre csatlakozós, vagy házilag eszkábált COOP-küldikről lenne szó? -
#34398 Van még két ember akiről tudok hogy jönne coopozni például. Jó móka lenne -
#34397 -
#34396 Nekem is gondom van a mentéssel,vagyis nálam nem ment a játék elkezdtem az Apex kampányt de hiába kattintok a "save"-re a menüben nem csinál semmit....mindig előlről kezdi a játékot....mi lehet az oka segítsetek légyszi...
-
tpM #34395 -
Max_Andaxin #34394 Ez engem is érdekelne...!!! -
#34393 Már a régi mentések nem jók az apex utáni patchekkel, igy előről kell játszani a kampányt. -
#34392 Sziasztok! Pár hét kihagyás után feltelepítettem megint ezt a játékot. Anno elkezdtem a kampány részét ,de most mióta az Apex kijött megváltozott minden számomra. És mintha nem találnám a mentett állásomat. Elölről kell kezdenem vagy csak nem látok valamit? -
#34391 Van itt csapat aki king of the hillezni szokott? Nemrég csöppentem bele a játékba és szívesen csatlakoznék tanulni -
#34390 Szóval megígérik aztán azt mondják talán és utána törlik a projektet?
Elég szervezetlen a reklám kampány, akkor kellene csak bejelenteni ha tényleg biztos.
Ezzel a lépéssel rengeteg veteránt fognak veszíteni. A config rendszerének folyamatos átírása is nem túl profi, elégé kiábrándító amit mostanság csinálnak a szériával... de hát semmi sem tart örökké -
tpM #34389 Szóval esetleg pár hét kérdése, hogy benyögjék: nemlészen! -
#34388 Azt írták az utolsó SitRep-ben, hogy vannak terveik az Arma 3-al a jövőben és hónapokon belül majd közlik is. -
#34387 Jelenleg ez a terv, viszont az nem biztos, hogy ArmA 3-hoz is kiadják. -
#34386 úgy emlékeztem hogy Day-Z re megcsinálják és azt a motort átültetik armába, ez sem fog megvalósulni? -
#34385 Nem lesz DX12 támogatás, olvass vissza, egyszer már le lett írva.
Utoljára szerkesztette: Fehercsoki, 2016.07.21. 12:55:47 -
#34384 arma 3 Dx 12 támogatásáról van valami hír?
Lassan lejár a Win frissítés ideje és a directX en kívül más nem nagyon érdekel rajta :D -
Max_Andaxin #34383 ...megőrülök!!! Miért nem lehet az Editorban menteni????? -
#34382 én most az mk16 Scar-L preferálom: kép
5.56 os nato szabvány szerintem a legjobb, kis visszarúgás és nem sebez kevesebbet mint a 6.5 ös csak nem megy olyan távolra, de 800 méterig hatékony, távolabbra úgyis már mesterlövésszel tüzel az ember.
Sajnos az alap verziók belőle(tar és a mk20) nem a legjobbak :\ -
Max_Andaxin #34381 -:D Igen, tényleg...valami ilyen érzés fogott el engem is "használat" közben-:))) -
tpM #34380 A Zafir Arma 3-ban olyan, mint anno az MG42 volt. :D
Utoljára szerkesztette: tpM, 2016.07.17. 15:11:54 -
#34379 Amig nem érezni azt, hogy az áthatoló lövedékek átrendezik körülötted a helyszint és amiatt nem tudsz visszalöni, mert mented az irhád, addig ne az ilyen nüansznyi dolgok számitsanak.
Most mint a bucsuba simán állsz az ablaknál aztán addig mig el nem találnak addig félelem nélkül célozhatsz mert semmi jele, hogy akár 20 lövés melletted csapodott már be. ÉS ugyan igy igaz vissza fele is, már kilössz egy tárat az AI-*ra ,de az minden rezzenés nélkül visszalö, semmi para benne, hogy lönek rá.
SEm fizikai, sem látvány sem hanghatásilag semmi nincs, a különböző kaliberekről ne is beszéljünk.
Utoljára szerkesztette: repvez, 2016.07.17. 13:33:44 -
Max_Andaxin #34378 Én nem az ilyeneken szoktam mérkeldőni. Volt egy küldetés a kapmányban, mikor üzemanyagot kellet szerezni és ehez be kellett hatolni egy kis falucskába. Mindenkinél hangtompítós fegyverek voltak így én leraktam az MK 200-t és egy STING SMG-vel áltam neki a csatának. Tettem rá hangtompítót reddot-t lézert. Akkor lettem ideges mikor egy komplett tárat lőttem ki a kb 70 m-re lévő CSAT mukira és annak nem lett baja.....
Dobtam egy füstöt és az előttem heverő elenség hulláját megszabídítottam az MK 200-ától (szerencse, hogy ugyanaz a fegyver beszállítónk ) átpakoltam a reddot-ot majd mikor pont eloszlott a füst, egy rövid 3-as sorozattal kivégeztem az ellent. Azóta soha nem követem el azt a hibát, hogy lerakom. Már van rá hangtompítóm is...szóval én csak azzal megyek...Multiban sem mennék mással...
Durva, hogy a kisebb kaliber ellenére ennyivel hatékonyabb. Persze a kis karabélyt nem lehet összeméreni egy géppuskával. A ZAFIR még durvább, de az nehezbb is és kevesebb skulót tudok magammal cipelni. Nem tudom ki hogy van vele, de én az MX-ektől sem vagyok elájúlva...Vagy MK 200 vagy ABR...nálam más nemigen jöh szóba...
Utoljára szerkesztette: Max_Andaxin, 2016.07.17. 13:12:20 -
#34377 Valamilyen felületen(pl üveg, fa, lemez) keresztül lelőni valakit nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt sokan gondolnák. Az van előnyös helyzetben aki az felülettől nagyobb távolságban van és az van előnytelenebb helyzetben aki közelebb. Aki távolabb van, annak a lövedéke többet repül "szabályosan" és kevesebbet a penetráció után a találatig. pl. aki házból kifele lő üvegen keresztül nehezebben találja el az ellenfelét, aki mondjuk kintről, utca túloldaláról lő rá. A dolog szépsége, hogy ez armában is így van! :D Szóval ha mérgelődtök, hogy hogy hogy nem találjátok el az ellenfelet és ő hogy titeket, jusson eszetekbe. :)
Utoljára szerkesztette: DancZer, 2016.07.17. 12:52:09 -
Max_Andaxin #34376 Egy olyan hivatalos mod-t, vagy patch-t is betehetnének már, hogy két "csomagot" is vihessen egy katona.
Pl buvárnál a légzőcucc, meg egy normál hátizsák, vagy a másik, ejtőernyő+normál hátizsák. Természetesen földet érés után már sem a légzőkészülék, sem az ejtőernyő nem kéne....azt le lehetne dobni és a hejére mehet a hátizsák, ahogy eddig is.
Vagy van már erre valami kitalálva???? -
Berkut111 #34375 A user made MOD lenyulasaban mindig jok voltak :) Double Weapon -
Sith #34374 kár.. :(