12274
Age of Conan: Hyborian Adventures - MMORPG
-
#2655 akinél nagyon akad az ugye a bloom-ot kikapcsolta ? van akinél ez - is - okoz lassulást. -
#2654 2615 pl...nem epikus neked 2,5 kilóméterre ellátni???
legalább úgy ne mondj hülyeségeket,hogy arra nem veszed a fáradtságothogy EZEN a lapon szétnézz..... -
#2653 Azt én sem nagyon találom :). Igazából a szokásos release bukdácsolásokat leszámítva (amiket pillanatok alatt lehet javítani) a játék egyetlen komoly fogyatékosságának a gépigényt tartom. Túl kéne már lépni az 1024*768-as ajánlásokon, még én is, aki utálom a TfT technológiát, fél éve azon játszom, 1680*1050-ben. Vista alatt amint kiértem Tortage-ból, játszhatatlan lett az egész, fel kellett tennem az XP-t, itt is MINIMUMON tolom, az ajánlottat magasan túllépő konfigon. Ez konkrétan azt jelenti, hogy semmi anizó (mosott minden), bántóan közel épülő világ, körbevesznek a kisfelbontású textúrák, amik helyére gyakran csak akkor rakja be az élesebbet, mikor rajta állok. Nem túl szívderítő, és még így is meg-megakad néha a nagyobb városokban, bár többnyire megvan a 60+ FPS. Szvsz egy MMO esetében nevetséges, hogy high-end gép kell a futtatáshoz. -
#2652 Tegnap hármunknál jelentkezett a probléma, minthárman "High" gyári beállításon játszottunk. Állítgattam az opciókat tegnap, de nem láttam ebben változást. Az AoC.hu-n azt írják, hogy másnál nincs ilyen gond, tehát akkor nálunk van valami elszúrva. Este haza megyek és csutkára húzok minden csúszkát, hátha... -
#2651 megvan az csak nem mindenkinél. ém pl ha beállítom maxra a view distance-t akkor bazi messzire ellátok csak akkor már akad egy csöppet . -
Maksi #2650 Vajon mi a frászkarikáért volt béta, ha ilyen /pl láthatósági/ szarvashibákat nemtudtak kijavítani?
Hol van az a híres "epic scale and view distance"? -
SuLtAN17 #2649 Igazából magam sem tudom mire gondolok :)) Olyan csatlakozásut mint a 9800 Pro de gondolom az AGP-s VGA... rendben lehet 7600 Gt-re ruházok be azért lássak vmit abból az egetrengető graffból :) Már csak a procitól félek 3.Ghz-es van odaírva és nekem csak 2.4 :) Amúgy hardcore WoW-os vagyok de erre rerollolni akarok azért kérdezősködöm ennyit :) -
#2648 AGP-s VGA-ra gondolsz ugye? Nem tudom, mennyit szánsz rá. 6600GT-t vegyél, ha tudsz, az jó, bár azt nem tudom, hogy mennyire megy majd gond nélkül vele, de jobban mint a jelenlegivel, abban biztos vagyok. Használtan olyan 13-14 körül lehet, de láttam már olcsóbban is. Ha van kicsit több pénzed, akkor, 7600GT-t vagy Ati HD2600xt-t 25-30e körül.
AGP-s karikból nem nagy már a választék. Nekem is ezért kell gépet fejlesztenem. -
SuLtAN17 #2647 Köszi szépen akkor már csak egy kérdésem lenne tudom hogy off és hardver forumba kéne csak annyit akarok hogy a 6600 a legjobb VGA-s kártya ugye? MErt régi alaplapom van és nincs pénzem kicserélni de ha megveszem a 6600-at menni fog gond nélkül nem? -
#2646 semmi extra egy xml file kell átíni vmit és elindul 9800on is . az más kérdés hogy sokat nem szabad várni így tőle . -
#2645 Igaz, a Nightfall-on anno 3-4 éve elég sokat éjszakáztam én is, de aztán beleuntam a sok lagba, rerollba, stb-be, pedig ott a közösség tényleg jó volt, csak a szeróval voltak bajok. Legalábbis akkor.
Aztán jött a wow...most meg elméletileg majd ez, ha lesz gépem hozzá -
#2644 nemkifejezetten lásd l2 tört szervereket van 1-1 igen jó.l2 be még megértem a törtet mondjuk mert farmolós game meg minden de wow ban pl nem mert mit kezdesz törtön 70esen raidolsz bughalmazokkal hápff inkább várokk aoc ra :D -
#2643 Az ostromgépeket is az építész tákolja össze.
+ pótolni kell az ostrom során ledőlt falakat, épületeket. -
Skill #2642 mikor megérzik majd a 700,000 * 3000ft havidijat, foggal körömmel fogják ott tartani az előfizetöket. lásd wow. aztán jönek majd a reklámok. (what is your game? aoc! XD ) amugy meg most kicsit kilehetnek anyagilag, ahogy áramlik a pénz be majd tuti fejlesztenek. -
#2641 Azért láttunk már nagy bukásokat. :)
Kíváncsi leszek, hogy milyen lesz az End-Gaming tartalom, mert nagyon sok minden fog attól függeni. Az end-gaming PvE tartalomról pl. még alig-alig szivárgott ki információ... -
#2640 Tört verzió nemigen, tört szerver talán lesz. De tört szerveren csak az igazán elvetemült, lagimádó júzerek szoktak játszani
Vedd majd meg, jobban jársz... -
Chris #2639 100 ezer Early Access-es előfizető kezdte el 17-én, összesen 700 ezer megrendelőt, leendő előfizetőt tud felmutatni a játék kiadás előtt. A számok magukért beszélnek, ezek alapján a legkevesebb amit el lehet mondani, hogy LESZ jövője az AoC-nak. -
#2638 Üdv!
Kipróbálni sajnos még nem volt módomban a játékot, de az elmúlt napokban igyekeztem minél többet olvasni róla.
Amit egyáltalán nem értek így látatlanba az pl az építész szakma. Meglestem a hivatalos oldalon belül az építhető épületeket, melyek között saját házat nem találtam, ez azt jelenti, hogy nincs is? Vagyis a saját város tulképp néhány közösségi és szakmát segítő épületből áll? Valamint az eddig olvasattokból az jött le, hogy ezeket a városokat, majd nagyobb guildek kezdhetik el felépíteni, miután megteremtették a hozzá szükséges csöppet egyszerű feltételeket. Ha esetleg minden feltétel teljesült, majd akkor lesz szükség egy építészre, ez szépen hangzik, de nem értem, hogy ezenkívül van e bármi haszna ennek a szakmának? Egy kovács vagy fegyverkészítő stb gyártja a cuccokat saját felhasználásra vagy akár eladásra, de addig mit tud csinálni az építész? Olyan gyakran nem hinném(az eddigi infókból), hogy guild várost kell majd építenie. -
kerek1224 #2637 de miért nem olvasgatsz utána, sokkal gyorsabban infóhoz jutsz, mintha itt vársz a válaszra.
De egyébként:
május 23-án jelenik meg, jelenleg az early access-esek játszanak
Csak online lehet vele játszani
nem lesz tört verzió, MMOPRPG-nél nem szokott -
Chris #2636 Nem kell mmorpg rajongónak lenni ahhoz, hogy sokkal kisebb energiaráfordítással mint amivel ide írsz, beüsd a játék címét googlebe és befogadd az információkat. -
mistermiskolcz #2635 Köszönöm! -
#2634 -nem
-igen
-nem -
mistermiskolcz #2633 Nemrég olvastam a játékról, sorry hogy nem vagyok nagy MMORPG rajongó. -
kerek1224 #2632 már elnézést de el sem hiszem, hogy valaki ilyen kérdéseket feltesz. Bocs. -
ocsi007 #2631 Szaisztok!
Aki wowozott azok ismerik a Public enemy oldalát. Ez is hasonló hozzá, minden infó van rajta a játékról (leírások,beszámolók,hírek stb).
Akit érdekel látogasson el ide . -
mistermiskolcz #2630 Elnézést a láma kérdésekért, de
-megjelent már a játék?
-csak online lehet majd játszani vele?
-szerintetek lesz belőle olyan tört verzió amivel lehet neten játszani?
kösz
-
SuLtAN17 #2629 És mi lenne ez a megoldás?:)) Tudom hogy zsenge sajnos de egész gépet felkéne hozzá újítani mert az alaplap is régi...:S -
#2628 videókari nagy zsenge bár van rá megoldás hogy fusson rajta . -
SuLtAN17 #2627 Hellosztok!
Már rég óta figyelem a AOC-t és kíváncsi vagyok rá hogy szerintetek megéri-e rerollolni a WoW-ról erre? Van benne annyi lehetőség és szépség?:) Jó lenne egy MMO-t végre az elejétől játszani és nem 1 évvel később bekapcoslodni nagy hátránnyal.
Még annyi hogy nincs vmi atom gépem szerintetek elfutna ezen:
P4 Intel 2.4 GHz
2 GB RAM
Ati Radeon Pro 9800 256 Mbram
Mindenkinek köszi a választ!:)
-
Chris #2626 Nem érzem többnek a hozzászólásod, mint egy minden tapasztalatot nélkülöző vélemény. De ez a gyönyörű a piacban, mindenki azt fogyaszt amit szeretne. -
sleepwalker77 #2625 Pontosan, szerintem is teljesen jó ez a megoldás. -
gatyo #2624 Az instacolt területek viszont átjárhatóak. Ha nem ugyanabban az instaban vannak a partytagok akkor egy kiválasztottba átmehettek és kész.
Aki játszik a játékkal, szerintem ez kurvára nem fogja zavarni. Olyan mintha egészséges létszám lenne az adott területen. Közben pedig 40x annyian vannak ugyanott másik instában. Ha nem igy lenne akkor már régen kiakadt volna a conan forum, az "OMG i cant reach the npcs" "WTF i wait 3 hours the boss" -
#2623 Kivéve egyes induló zónában lévő helyszínek és a nagyvárosok. Nincs lootolás a megölt karakterekből, jelenleg XP szerzés/büntetés sincs, de úgy rémlik, hogy a bétában 300xp plusz volt a killért, és 300xp büntetés a halálért azonos szint esetén. -
#2622 Pro és kontra vannak érvek és ellenérvek az instancolt szervermegvalósítással kapcsolatban.
Tény, hogy eléggé leterhelő lenne, ha Tortage környékén egyszerre futkározna több száz játékos - a collision detection miatt pláne idegesítő lehetne, így is volt olyan, hogy két ember megállt a kapuban, és alig lehetett bevergődni a városba. Gondolj bele az új cuccok kijövetelénél, pl. a badge vendoroknál tobzódó tömegre WoW-ban - és ezt képzeld el úgy, hogy a karakterek fizikája, kiterjedése figyelembe van véve...
A másik amit Chris is ír. Így is sorban állás van a nem PvP zónákban a boss mobokért. PvP zónákban pedig kemény gank megy. Ha nem lenne instancolva, akkor iszonyatos kínszenvedés lenne a szintezés jelenleg...
A harmadik dolog viszont tényleg az, hogy kissé furán hat az instancolás egy SWG vagy egy WoW után... -
kerek1224 #2621 A pvp szerver annyiban több, mint a pve, hogy mindenhol mindenki ütheti egymást? A legyőzöttől lootolsz valamit, vagy van valami értelme azon kivül, hogy megszivatod? -
#2620 nem érzem bővebbnek a játékot mint egy lanon futtatható dio2 party -
Chris #2619 Nem. De nincs is ezzel baj, nem érzem szórakoztatónak, amikor 30 emberrel sorba kell állni egyazon kvesztmobért. -
Chris #2618 Nézdmár, a wow topic régi antihőse. ;D
Early accesshez a funcom biztosított letöltést, nem tudom, hogy a megjelenéskor is fog-e. Amúgy beszéltem egy gamerslootos emberkével, ő azt mondta, hogy így vagy úgy fognak biztosítani letöltési lehetőséget. -
#2617 "Minden rétegesen instancolt eddig, a Fury-n általában ~20-25 Tortage instance fut."
Ezt de utalom :(
Oldjak mar meg, hogy egy szerveren belul a teruletek ne legyenek instancolva. Nem bir el a jatek 50 embernel tobbet egyszerre egy teruleten?
Hihetetlenul kiabrandito, hogy 2008-ban meg ilyen megoldasokat kell alkalmazni.
Gondolom akkor a chat is csak az adott reteget mutatja ... ? -
#2616