10000
-
Irasidus #9714 A szakértők szerint nem volt egyenes az a repülés, hogy a hajtóművek mikor estek ki azt most még nem tudjuk. Viszont a szétválasztás meg sem próbálták, előtte már átfordult az egész. Legalábbis az előzetes hírek szerint odáig el sem jutottak, hogy szétválasztáson gondolkodjanak. -
Sequoyah #9713 Biztos dolgoztak a hajtomuvek hogy ellensulyozzak a kiesett hajtomuveket. Attol meg egyenesen repult az.
Azert kellett felrobbantani, mert nem valt szet a ket egyseg. Ami siman lehet attol is, mert a szetvallast iranyito automatika szamara bizonyos feltetelek nem teljesultek a korabbi problemak kovetkezmenyekent. Szoval a szetvallas maga lehet mukodott volna, ha a hajtomuvek nem rongalodnak meg. -
Irasidus #9711 Máshol azt írják, hogy már az elején imbolygott, és bizonytalan volt. Mondjuk, ez a kiesett hajtóművek miatt is lehet, de a hetedik másodperctől mondják hogy valami nem stimmelt a repülésével. Viszont mással is baj lehetett, hiszen fel kellet robbantani.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2023.04.25. 22:36:24 -
Sequoyah #9711 Gyanus hogy a hajtomuvek teljesen jol mukodnek, csak az inditoallas hianyossagai miatt a szetrepulo kovek megrongaltak nehanyat.
Ezt leszamitva a raketa nagyon szepen es stabilan haladt sokaig meg a kiesett hajtomuvek ellenere is. -
#9710
-
#9709
https://twitter.com/pfal/status/1649909194114433025
https://twitter.com/labpadre/status/1649053476276797440
https://www.washingtonpost.com/technology/2023/04/21/spacex-starship-launch-debris-shrapnel/
-
#9708
Amikor megláttam a képeket az indítóállvány aljáról nekem is az ugrott be, hogy a hajtóművekbe a szanaszét repülő beton és vas elemek tettek kárt.
Volt egy olyan vélemény miszerint a kieső hajtóművek miatt nem érte el a szétválasztási magasságot és sebességet ezért és esetleg biztonsági okokból nem vált és nem választották le a Starship-et és hagyták egyben megsemmisülni.
Szerintem ha az a 5 hajtómű nem esik ki sikerült volna a "mutatvány", mert amúgy szépen muzsikált. -
militavia #9706 . -
#9705
Ezt találtam valamelyik nap, persze hogy 1-2 hónap múlva indítás lenne megint sztem a szokásos kamu része:
-
militavia #9702 Nekem előbb megjelent, kommenteltem egyet, erre megint eltűnik még az új is. -
militavia #9704 Alapvető probléma az egész gondolatmenettel, hogy a NASA nagyrészt nem tervezett semmit.
Esetleg ránézhetnél, hogy ki tervezte és gyártotta az Apollo, Gemini és Mercury program fő elemeit adó dolgokat...
-
Irasidus #9703 A tekintélyelvűség egy érvelési hiba, ugyanis bárki megfogalmazhat kételyeket bármivel kapcsolatban. Nem tudom téged mi győzött meg, de szívesen olvasom a releváns érveidet, ha megfogalmazod! A Falcon-9 pont egy jó érv a mostani fejlesztése ellen, ugyanis egészen másképpen zajlott, ha össze akarod hasonlítani, akkor tedd meg, szívesen elolvasom hogy szerinted hogyan zajlott az a fejlesztés, és tesztelés. Természetesen tesztelték próbapadon a Raptor hajtóművet is, de nem úgy jött ki onnan, hogy megbízhatóan működőképes, és itt van az első különbség a Falcon-9 és Starship, vagy bármilyen más rakéta fejlesztése között. Nem kell rakétamérnöknek lenni, hat diplomával, hogy egy hibás elemet nem egy egész szerkezettel együtt tesztelek, hanem külön, kontrollált körülmények között, addig amíg rá nem jövök a hiba okára, és ki nem javítom. Ez nem történt meg, és egyenlőre egyetlen releváns érv sem hangzott el, mi okból tesznek másképp. Pont ez a különbség a NASA SLS rakétája és a mostani között, működképes hajtóművel, légcsatornás tesztel, aerodinamikai számításokkal és minden egyéb kontrolált tesztet végrehajtottak mielőtt repül. Sikeres is volt. De ugyanez volt a helyzet a Falcon-9-el, vagy Falcon Heavyvel is, ott is működőképes hajtóműveket szereltek be egy minden elemében tesztelt, mérnökileg megtervezett eszközbe. Maga a Starship innovatít, ezért sokkal, de sokkal több időre, és pénzre lenne szükség a fejlesztéséhez, ezekkel a látványshowal próbálja megtartani, és új befektetőket vonzani Musk. Nincs ezzel semmi baj, csak kezeljük helyén a dolgokat, nagyon nagy lemaradásban vannak, és anyagi gondokkal küszködnek, ezt nem én mondom hanem maga Musk. -
#9699
azért kiváncsi lennék akik itt kamunak meg máknak titulálják ezt a dolgot nekik mi volt a legbonyolultabb dolog amit csináltak ? a papircsáko?
Érdekes modon a NASA rakétájánál nem mondokatta senki, hogy miért halasztották el a kilövést és miért nem sikerült orbitális pályára állni mikor ezzel foglalkoznak már 70 éve.
ÉS érdekes modon a Space X-nél meg megy a röhögcsélés meg a hitetlenkedés, mikor nem egész 20 év alatt nem egy hanem 3-4 különbözö rakéta variánst fejlesztett ki és már azota is több urrakétát küldött fel sikeresen mint a NASA.
A falcon9esbol már 200 inditásnál tartanak és akkor még ott a super heavy és ott a crew dragon meg a cargos rész is.
Addig azt is lehetetlennek meg hulyeségnek mondták mikor elkezte tervezni, most meg mintha a helyi boltba járnának a falconok ugy lövik öket ki szinte hetente hiba nélkül.
ÉS most a Spaceshipnél az elso kilövésnél már egybol mennek a fikázások, hogy nem lehet és hulyeség amit csinál, pont hogy ez mutatta meg, hogy a koncepcio muködik és a fejlesztés teljesen más elven müködik mint amit a NASA-tól megszoktunk itt rapid prototyping van, vagyis pont az, hogy elkészitenek valamit és gyakorlatba kiprobálják , hogy mi romlik l és azon javitanak.
A NASA meg éveket üldöügél és számolgat mire valamit legyárt és az elsö inditásnál meg kiderül, hogy valamit elszámoltak akkor meg megy a kukába minden.
Az is hulyeség, hoyg nem teszteltek vagy szimuláltak semmit, se minden egyes kömponenst probáltak, a hajtomuveket is probapadon több percig is minden fokozaton, csak ugye utána kéne nézni a dolgoknak és nem egyből fikázni.
A sapce X meg mindent a nullárol csinált és nem a kész termékeket vette le a polcrol.
A NASA még az uj rakétájához is a 40 éves technologiát vette át a ursiklötöl, a szilárd rakétákat és a tartály elrendezést, szinte semmi innivácio nincs benne és mégis több évet csusztak vele, ez miért nem gond azoknak akiknek a másik részről probléma?
-
#9701
(Lehet, megint nem jelenik meg előttem néhány hozzászólás.)
Úgy tudom, víz ellenében szokták indítani a rakétákat, ami csak párolog jó nagy felhőt képezve. Itt miért nem ezt alkalmazták? -
Irasidus #9700 Nem a mostani sikertelenség a probléma forrása, pont fordítva: ez csak a következménye annak, hogy félkész hajtóművekkel indítanak egy rakétát aminek még tesztpadon lenne a helye, hogy valódi tervezés helyett ad-hoc építenek össze valamit. Csak kérdezem voltak légcsatornás tesztek valaha? Vagy bármilyen szimuláció, tervezéséről tud bárki valamit? Falcon-9 teljesen más volt, végig lehet követni a tervezést, és tesztelést, ami logikus, mérnökileg igazolható volt. Nézd meg miben, és hol tér el a mostani tesztektől, mennyire nem ésszerűek, és értelmetlenek. Azért az is sokat mond, hogy szétveri az indítóállomás betonaljzatát, alap fizika az erőhatások, és mérnöki tervezés, ezt nem tudod azzal kimagyarázni, hogy valamilyen adat ne lett volna meg, az egész bűzlik attól, hogy ez csak egy showelemnek készült, és rengeteg alapvető dolgot nem vettek figyelembe.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2023.04.22. 06:25:17 -
Ninju #9690 Ami engem meglepett, hogy a vasbeton alap is teljesen szétment az indításkor. Nem lennék meglepve, ha az lenne a probléma okozója. Scot Manley elemzése alapján már a MaxQ is később volt, mint kellett volna, ami azt jelenti, hogy az indításkor kiesett 3 hajtómű is számított. Utána meg azért elvesztettek még 3-at.
Az én tippem az, hogy bonyolultabb 33 hajtóművet ilyen szorosan egymás mellett szinkronban üzemeltetni, mint azt gondolták. Ebbe a problémába futott bele az N1 is.
Utoljára szerkesztette: Ninju, 2023.04.22. 05:48:52 -
#9698
Szerintem is kész lesz, de én is többet vártam szóval mindkét álláspontot meg tudom érteni. Azért lássuk be 7 év után, előzetes tesztek után, ilyen eszközök meg tudás meg lehetőségek mellett többet vártam. Ettől mi lett volna nagyobb fail ha felrobban az indítóálláson? Persze benne van de ami történt a második a lépcsőn csak. Rendben én sem vártam valami nagy orbitra állást visszatér minden ahogy kell dolgot, de azért egy szeparációt igen, mert így a 2. fokozat körülbelül nagyon drága betontömb helyetti tehernek volt ott. Ha lett volna egy szeparálás és a 2. fokozattal csinálnak egy kört és megpróbálják visszahozni ami nem sikerül azt mondom na ez egy jó teszt volt, szóval majdnem sikerült elérniük az igaz, de ez akkor is léc alatt átugrás. Nem is fájna annyira ha nem kéne most hónapokat várni a következő tesztig, de szerintem ebben simán benne van hogy idén már nem lesz, mert azért se nem olcsó, se nem gyors felépíteni. Szerencsére van a queban már nyersanyag, de pl nem biztos hogy nincs nagyobb változtatásokra szükség a látottak után. -
militavia #9697 Ez tiszta sor, csak a F9-nél tudni lehetett, hogy megvalósítható, hiszen 1996-ban megvolt a techdemó.
Itt most más a lépék (és a cél...)
Utoljára szerkesztette: militavia, 2023.04.21. 16:21:12 -
#9696
A falcon9 robbanással végződött visszatérési kísérleteinél is voltak ugyanilyen hangok, mint a tied, meg irasidus-é. Aztán egyszer csak kész lett (akármit is jelentsen ez), elkezdett működni, és mára rutinná vált.
De ha úgy jobban tetszik: ugyanakkora hiba negatív irányba messzemenő következtetéseket levonni az első tesztből, mint pozitív irányban megtenni ugyanezt.
Mindezt úgy, hogy mind a kerítés mellől okoskodunk. -
militavia #9695 Ennél azért picit több érvet várna el az ember.
Évek kemény kitartó munkája után egy rakás hajtómű nem működött és a többlépcsős rakéta no.1 alapha, a szétválás se sikerült. -
militavia #9693 Teszt. -
#9693
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2023.04.21. 13:02:11 -
militavia #9688 Hiba van a fórumban?
Elvileg volt új hozzászólás, de belépve nem látszik.
SZERK: Kommenteltem és akkor megjelentek.
Utoljára szerkesztette: militavia, 2023.04.21. 09:57:06 -
Irasidus #9691 Boritékolható volt. Mázli az nem siker, persze a befektetőknek ezt a látványos tüzijátékot sikerként kell eladni. De ha dolgok mögé nézünk, akkor kiderül hogy ez egy rakat ipari hulladék volt, és semmi értékelhető mérnöki haszna nem volt ennek a tüzijátéknak. Kiváncsi vagyok hogyan tovább, meddig és hogyan folytatódik a show? Ti mit tippeltek? -
#9690
Már eleve pozitív, hogy nem az asztalon robbant fel. -
Ninju #9689 Valszeg nem "összeragadt". Még a fő hajtómű leállítása előtt el kezdett bukdácsolni. 2:49-nél kellett volna jönnie a hajtómű leállásnak, de akkor már oldalazva repült a rakéta. Esélyes, hogy else jutott a számítógép a fokozat leválasztásáig.
Kíváncsi vagyok mi volt a kiváltó ok. Mennyit számított az az 5 kiesett hajtómű. -
#9686
Bár felrobbant, gondolom a teszt bizonyos fázisai sikeresek voltak. -
#9687
sikeresnek tekinthetó , kisebb problémákkal, de tényleg már az is jo eredmény volt, hogy elsore eddig eljutott.
Ami számomra kicsit csalodás, hogy a szétválás nem sikerült, mikor már kb 200x megcsinálták mind a falcon 9 mind a összeszerelés és tesztek alatt a spaceshipnél is,
Tehát eleve olyan rendszert kellene már használni ami bombabiztos, persze mnem tudhatjuk, hogy mi miatt, szoftveres gond vagy deformálodott a test és emiatt nem sikerült.
Viszont ami pozitiv, hogy a MAxQ után a teljes rakéta kibirt több pörgést is annál a sebességnél, hogy egyből széttört volna.
A 36km-es magasság is nekem kicsit alacsonynak tunt ahhoz , hogy már a booster leváljon .
Ahhoz képest, hogy 100km-t tekintjuk az ur határának és a harmadánál már elfogy a teljes uzemanyag a boosterbol, a maradék meg a hajo hajtomuveivel kellett volna megoldani, ráadásul a sebesség is még sehol se volt a 28000km/h-hoz, ha jol láttam alig ment többel 2000nél . -
#9686
Volt Liftoff, 4 vagy 5 booster failed liftoffnal, aztan sikertelen volt a spearation, sikeres volt a flip, kar hogy starship meg mindig helyben volt. RUD at 3:49 -
Sequoyah #9685 Kozvetitesben elmondtak mar jo elore, hogy a felloves torolve lett, de a visszaszamlalast es mindent folytatnak, es igy a felloves foprobajakent hasznositjak ujra a hetfoi napot. -
#9684
Egy befagyott szelepről írnak. A közvetítésben már 10 perccel a vége előtt mondták, hogy nem lesz indítás. -
#9681
csak 40mp-n mult , hogy nem ment fel. -
#9682
Csak a szokásos ügymenet. De azért ez már a célegyenes, egy-két (öt-tíz) napon belül elindítják. -
Ninju #9680 Az is lett. :) -
#9680
Jóváhagyták, de a hétfő csak az első dátum. Esélyes hogy ma még scrub lesz a vége. -
Ninju #9679 Gondolom ma kiderül, de ha jóváhagyják, akkor úgy néz ki hétfőn Starship teszt.
https://everydayastronaut.com/starship-superheavy-orbital-flight-test/ -
#9678
Ha a valószínűség eloszlása egyenletes az időtengelyen. Attól is függ, mennyire komolyanvehetőek azok az elméletek amelyek tele vannak feltételezésekkel.
Mindenesetre lehet, hogy már be is következett, csak több száz év, mire mi észleljük; Aztán lehet, hogy az annyira várt esemény a föld alá kényszerítene minket... -
Sequoyah #9677 Ha 100 evet elunk, es a kovetkezo 100.000 evben tortenik meg, akkor 1 az 1000-hez az eselye, ami azert nem is olyan lehetetlen. De legyen 1/2000, mert a tobbsegunk inkabb 50 evig tervez meg elni itt:) -
#9676
Hát ha valaki megél 100 ezer - 1 millió évet, annak nem 0 az esélye :) -
Sequoyah #9675 Pici az esely hogy mi lassuk, de nem 0.

