AS Roma
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
minden olyan válogatottnak amely pumában játszik,ez a font ékeskedik a hátukon,de nem tudom a font nevét.
ReaL MaDRid x siempre
A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.
A Roma ma elkezdte a felkészülést a következõ szezonra és Spalletti szeretettel fogadta az újonnan érkezetteket.
"Nagy lelkesedéssel kezdtünk neki a felkészülésnek."-nyilatkozta Spalletti. "Tavaly nagyszerû munkát végeztünk amivel letettük az alapokat, azonban nagyobb elszántsággal és következetességgel kell tovább építkeznünk. Keményebben kell dolgoznunk, mint a tavalyi szezonban, mert nagyon jól tudjuk, hogy mire képes ez a társaság, csak néha az apró különbségeket szem elõl vesztettük és bizony ez az, ami döntõ fontosságú lehet."
A Roma a Bolzanohoz közeli Castelrottoban kezdte el a felkészülést, azonban a három újdonsült világbajnok, Totti, Perrotta és De Rossi csak késõbb csatlakozik a többiekhez.
"Nem lehetett könnyû De Rossinak 11-es rúgni a végén, de mindenki bízott benne és ez döntõ fontosságú volt."-tette hozzá Spalletti mester.
Spalletti üdvözölte a három új szerzeményt, Max Tonettot, Marco Cassettit és a fiatal tehetség Ricardo Fatyt.
"Már mindannyian edzettek otthon, mindenki nagyon motívált és nagy segítségére lehetnek a csapatnak. Természetesen a régi játékosokban is bízom, akik szintén edzettek otthon a nyári szünidõ alatt."
Mexes is a csapattal készül, pedig számos kérõje volt azután, hogy remek szezont tudhatott maga mögött a Romával.
"Reméljük, hogy nagyszerû szezon elé nézünk és akár a Scudettot is megnyerhetjük."-nyilatkozta Mexes. "Ugyan azzal a lelkesedéssel készülünk erre a szezonra is, mint ahogy készültünk tavaly. Nagyon jól érzem magam, kipihent vagyok és mindenre elszánt. Fatynak segíteni fogok a beilleszkedésben, habár talán nincs is rá szüksége."
Mexes 2004 óta játszik Olaszországban és amikor a VB döntõröl kérdezik, diplomatikusan válaszol: "Mindkét csapatnak szurkoltam ezért bármelyik csapat gyõzelmének örültem."
asroma.hu
mivel nem a srác csinálta a képet 😊
/vásárlás elött megnézheted a terméket, ha kajlinak találod, akkor elállsz az üzlettõl 😊/
Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.
A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.
Nem értem, hogy a 2005/2006-os mezen hogy lehet a mazda a szponzor.
A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.
A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.
szal: 2006/07/13 17:00:00 -kor rádobsz 9 490 Magyar forintot és tiéd a mez
a villám ár meg azt jelenti hogy aki elsõre ajánl 13k-t az viszi
Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.
<#ravasz1>#ravasz1>

Francesco Totti még mindig nem hozta nyilvánosságra a döntését válogatott-beli karrierjével kapcsolatban.
A Roma csapatkapitánya továbbra sem tisztázta, hogy lemondja-e a válogatottságot, miután Olaszország megnyerte a világbajnokságot. Totti megerõsítette, most arra vágyik, hogy minél közelebb legyen a családjához.
"Egy ilyen eredmény után nehéz meghozni ezt a döntést. Azonban én már túlvagyok ezen a lépésen és nemsokára be fogom jelenteni."-jelentette ki Totti.
Totti mindössze 29 éves és minden bizonnyal szerepelhetne további világeseményeken és ezt szeretné a közvélemény is.
Forrás:asroma.hu
http://asroma.hunsport.hu FORZA ASR!!! Francesco Totti - Solo Una Maglia... PER SEMPRE
ReaL MaDRid x siempre
Eddig úgy tûnt, hogy a Roma igazolja le a szerb csatárt, azonban most a Barcelona is érdeklõdni kezdett Vucinicért és a játékos menedzsere most arra vár, hogy a katalán klub hivatalosan is megkeresse õket.
"Más klubok megkeresésére várunk."-mondta Alessandro Lucci a játékos menedzsere. "Amennyiben senki nem fog érdeklõdni, akkor Vucinic hamarosan a Roma játékosa lehet."-tette hozzá.
A spanyol média egyelõre nem tett említést a Barcelona érdeklõdésérõl.
asroma.hu
A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.
Ma ünnepli 22. születésnapját Alberto Aquilani, az AS Roma tehetséges középpályása.
Boldog Születésnapot kívánunk!
GRAT!!!<#wink>#wink>
http://asroma.hunsport.hu FORZA ASR!!! Francesco Totti - Solo Una Maglia... PER SEMPRE
A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.
Boldog Születésnapot kívánunk!
asroma.hu
Marco Cassetti négy éves szerzõdést kötött a Roma csapatával.
Cassettivel többször is tárgyalt a Roma a közelmúltban és az esetleges szerzõdtetésérõl is szó volt, azonban ezt csak most erõsítették meg hivatalosan.
A 29 éves játékos mindössze 1 millió fontért igazolt a fõvárosi klubhoz és évi 800.000 fontot fog majd keresni. Cassetti a Roma harmadik nyári igazolása Faty és Tonetto után.
ezaz😄
hajrá,lilák!
Én a subsidesports.com-on néztem, de egyrészt elég drága, másrészt a méretek és a készletek végesek, harmadrészt nadrág nincs hozzá.
A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.
Végülis te sem vettél olyat, ugye?
A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.
másrészt ha megnézed, a cipõhöz adták a zsugát :d
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
Nem gondoltam volna, hogy ez a szimmetria lesz a divat.
A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.
Tegnap ünnepelte születénapját az AS Roma "Meastroja"; Luciano Spalletti.
Hétfõn töltötte be a Mester 47. életévét.
Boldog Születésnapot kívánunk ezúton minden ROMA szurkoló nevében!
Faty a Roma játékosa lett
A francia játékos 5 évre szóló szerzõdést írt alá az olasz klubbal
Ricardo Faty hivatalosan is a bordósárgák játékosa lett 1.5 millió euróért.
Az üzlet magábafoglalja azt a 10%-ot is, amit a fõvárosi csapatnak kellene fizetnie a Strassbourgnak, abban az esetben, ha tovább szeretnék adni Fatyt. Ezen kívül egy barátságos meccs is megszervezésre kerül a két klub között 2007. augusztus 31-ig.
http://asroma.hunsport.hu FORZA ASR!!! Francesco Totti - Solo Una Maglia... PER SEMPRE