AS Roma
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Alvarez kölcsönbe távozott a Messinához
Bár kétségtelenül az Inter az esélyese a ma esti Olasz Szuperkupa-döntõnek, a Roma trénere, Luciano Spalletti bízik benne, hogy csapata meglepetést tud okozni.
"A heti edzésmunka alapján azt mondhatom: jó formában vannak a játékosok. Mindjárt az egyik óriással kell szembenéznünk az év elsõ tétmérkõzésén, de harcolni fogunk a jó eredmény eléréséért. Kiegyenlített mérkõzésre számítok, mert a késõi bajnoki rajt miatt egyik olasz csapat sincs még csúcsformában" - mondta Spalletti.
Tavaly a Juventust legyõzve éppen a mostani ellenfél, az Inter hódította el a trófeát, a kék-feketék ráadásul idegenben, a Delle Alpiban tudtak nyerni, Juan Sebastian Verón hosszabbításban szerzett góljával. A milánóiak ezúttal bajnokként hazai pályán szerepelhetnek, és bevethetik nagy nyári igazolásaikat, így Vieirát, Ibrahimovicsot és Crespót is.
"A cél, hogy minél többet birtokoljuk a labdát, ezzel is csökkentve az esélyét annak, hogy az Inter helyzetbe kerüljön" - folytatta a mester. - "Az Inter játékosai közül többen távolról is igen veszélyesek, erre is figyelnünk kell majd. Ez a trófea nagyon fontos számomra, talán jobban, mint amennyire azt a játékosok felé mutatom és amennyire a sajtóban tett nyilatkozataimból látszik."
Bár kevésbé erõsödött meg, mint ellenfele, a Roma is végrehajtott változtatásokat keretében. A legnagyobb erõsítést David Pizarro érkezése jelentheti, aki éppen az Intertõl érkezett a Farkasokhoz.
"Pizarro pályára léphet, de Francesco Totti nincs még 100%-os állapotban. Totti azonban a nyáron fizikális és mentális szempontból is erõsödött, így ha felépül, pályafutása legszebb szezonja elé nézhet" - fejezte ki várakozásait is a Roma edzõje.
Immár hivatalos: a Roma kölcsönadta a Messinának Edgar Alvarezt, ráadásul Spalletti a sajtótájékoztatón azt mondta, lehet, hogy lesznek még távozók a csapattól.
"Rosi és Okaka is kölcsönbe kerülhet más csapatokhoz, hogy tapasztalatra tegyenek szert. Esetükben a legfontosabb, hogy kizárólag kölcsönadásukról lehet szó, mivel tehetséges játékosokról van szó, akik a jövõ AS Romájának alapkövei lehetnek" - fejezte be Spalletti.
www.channel4.com
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.
A Cagliari elnöke, Massimo Cellino megszakította a tárgyalásokat az AS Romával Mauro Esposito átigazolásának ügyében.
Cellino úgy nyilatkozott: a hét elején még kész lett volna eladni Espositót a Farkasoknak hálából a klubért tett eddigi szolgálataiért, de tegnap este úgy döntött, tovább nem hajlandó alkudozni a fõvárosi klubbal.
"Megadtam a lehetõséget annak, hogy Esposito a Bajnokok Ligájában játsszon, azt gondoltam, tartozunk neki ennyivel. Egyesek azonban félreértették a szavaimat, a Cagliari nem jótékonysági intézmény. Éppen ezért: Esposito nálunk marad."
A Cagliari 1.7 millió fontot plusz két római fiatal játékjogának 50%-át akarta kapni cserében Espositóért, a római klub azonban ezt nem hajlandó megadni a szélsõért.
www.tribalfootball.com
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
Roberto Mancini és Luciano Spalletti is kijelölte keretét a szombati Olasz Szuperkupa-döntõre, melyet a milánói San Siro stadionban játsszanak majd.
Bár papíron az Inter a bajnokságot és a Szuperkupát is megnyerte, a Roma mind a bajnokságban, mind az Olasz Kupában ezüstérmet szerezve harcolta ki magának a Szuperkupa-döntõben való szereplés jogát.
A kupa címvédõje az Inter, mely tavaly a Juventust legyõzve diadalmaskodott.
Nagy kérdés, hogy a sztárok közül ki kezd és ki ül majd a padon Roberto Mancini együttesében, különösen a támadósorban nagy a tülekedés. A kék-feketék a nyáron megszerezték Zlatan Ibrahimovicsot és Hernan Crespót is, ráadásul Adrianónak is helyet kellene szorítani a csapatban. A hírek szerint a kezdõcsapatban Ibrahimovics és Adirano kerül be, és valamelyikük helyére érkezik majd Crespo a második félidõben.
A védelembõl Cordobára eltiltás miatt nem számíthat Mancini, így itt három ember helye biztos: Materazzi és Samuel szerepel majd középen, Grosso a bal oldalon, míg a védelem jobb oldalán Zanetti vagy Maicon szerepel majd.
Az AS Roma trénere, Luciano Spalletti várhatóan 4-2-3-1-es felállásban küldi harcba csapatát, elöl várhatóan Totti lesz az ék, mögötte pedig Mancini, Perrotta és Taddei szerepel majd.
Az Inter kerete: Toldo, Julio Cesar, Carini; Zanetti, Grosso, Maicon, Materazzi, Samuel, Andreolli; Stankovic, Figo, Vieira, Dacourt, Cambiasso, Solari, Cesar; Ibrahimovic, Cruz, Adriano, Crespo, Recoba.
Az AS Roma kerete: Curci, Doni, Pipolo; Cassetti, Chivu, Cufrè, Ferrari, Mexes, Panucci; Aquilani, De Rossi, Faty, Mancini, Perrotta, Pizarro, Rosi, Taddei, Tonetto; Mido, Montella, Okaka, Totti
www.channel4.com
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
David Pizarro, az AS Roma frissen igazolt középpályása éppen volt csapata ellen mutatkozhat be szombaton, az Olasz Szuperkupa döntõjében.
A chilei középpályás az elmúlt szombaton igazolt Rómába, és kisebb sérüléssel érkezett új klubjához, de a jelek szerint ez nem akadályozza majd meg holnapi pályáralépésében.
"Megpróbálok felépülni a szombati mérkõzésig, de igazság szerint az Olasz Szuperkupáért azoknak kellene játszaniuk, akik kiharcolták ennek lehetõségét. Nehéz döntés volt elhagyni az Intert, elsõsorban családom miatt. Tudom, hogy a kék-feketék erõsebbek nálunk, de a Roma is jó csapat, és már alig várom, hogy lehetõséget kapjak új együttesemben" - nyilatkozta a chilei, akinek fele játékjogát 4 millió fontért vásárolták meg a Farkasok. - "Be kellett látnom, hogy az Internél nincs esélyem a csapatba kerülésre, így azt hiszem, 27 éves fejjel, egy labdarúgókarrier legjobb éveiben jó döntést hoztam."
Úgy tûnik, a középpályás lezárta magában az Internél eltöltött idõszakot, bár nem zárta ki annak lehetõségét sem, hogy egyszer még visszatér Milánóba.
Az AS Roma trénere, Luciano Spalletti egyébként 2003 és 2005 között dolgozott már együtt Pizarróval, akkor még mindketten az Udinese alkalmazásában álltak.
www.channel4.com
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
violence can be used for good - JUSTICE
Barossal egyébként ért valamit az Aston Villa? Nagyon rég néztem már angol focit.
A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.
jó kis csapat a n'castle és nem temetõ ahogy sokan gondolják...
violence can be used for good - JUSTICE
A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.
Az AS Roma részérõl Antonio Tempestilli, a jelenleg is a klub alkalmazásában álló, egykori legendás labdarúgó értékelte a sorsolást.
A klub a D-csoportba kapott besorolást, a Valencia, az Olimpiakosz és a Sahtar Donyeck társaságában - az idei kiírás egyik legkiegyensúlyozottabb csoportjában.
"Olyan csapatunk van, amely képes jól teljesíteni az idei Bajnokok Ligájában" - mondta Tempestilli Monacóban, közvetlenül a sorsolás után. - "Sokat tanultak a játékosok a tavalyi szezonban, és ezeket a tapasztalatokat felhasználhatjuk idén a továbbjutás érdekében."
A Valencia, mely megszerezte Francesco Tavanót az Empoli együttesétõl, kétségtelenül a csoport legkeményebb ellenfele. "Nemrég találkoztunk a spanyolokkal barátságos mérkõzésen, így jól ismerjük õket. A csoport további tagjairól pedig: a Sahtar egy remek csapat, edzõjük, Mircea Lucescu pedig tökéletesen ismeri az olasz labdarúgást (korábban a Brescia és az Inter együttesénél is eltöltött néhány évet). Az Olimpiakosz a görög bajnokcsapat, ami szintén garantálja, hogy jó futballt látunk majd tõlük" - fejezte be értékelését Tempestilli.
Az AS Roma mérkõzései a Bajnokok Ligájában:
szeptember 12. - Sahtar Donyeck (o)
szeptember 27. - Valencia (i)
október 18. - Olimpiakosz (i)
október 31. - Olimpiakosz (o)
november 22. - Sahtar Donyeck (i)
december 5. - Valencia (o)
www.channel4.com
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
Sorsoltak a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Az AS Roma számára közepesen sikerült a csoportbeosztás.
Kétségtelen, hogy a Valenciánál jobb választás nem lehetett a Roma számára az elsõ, vagyis legerõsebb kalapból (rajtuk kívül a Barcelona, Real, Liverpool, Arsenal, Manchester ötösbõl kaphattunk volna ellenfelet), ugyanakkor a további kalapokból erõsnek tûnõ ellenfelet kaptak a Farkasok.
Az Olimpiakosz és a Sahtar sem tûnik könnyû ellenfélnek, ettõl függetlenül figyelembe véve azt, hogy a második kalapból sikerült így a sorsolás, a továbbjutás kötelezõnek tûnik.
www.channel4.com
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
Online lehet nezni Roma maeccseket? Ki tudja?
A Chelasea-rol csak annyit, hogy a hetkozi forduloban (szerdan) kikapott 2:1-re attol a Middlesborough-tol, aki kiverte ugye tavaly a Romat az UEFA kupabol, es aki az elso bajnoki forduloban 3:2 re kikapott az ujon Readingtol. Mourinho nem kicsit volt merges a jatekosaira.
violence can be used for good - JUSTICE
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
BUDA > miskolc.
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
A győzelem nem minden, viszont a vereség egy nagy semmi! HALA MADRID!
Érezte, hogy most ki fognak esni.
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
A győzelem nem minden, viszont a vereség egy nagy semmi! HALA MADRID!
Barca, Chelsea egy csoportban. Mourinho foghatja a fejét...
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
A győzelem nem minden, viszont a vereség egy nagy semmi! HALA MADRID!
Luciano Spallettinek, az AS Roma trénerének nincsenek illúzói a közelgõ bajnoki szezonnal kapcsolatban, és esélyesebbnek tartja a Milant és az Intert a bajnoki cím megszerzésére, mint saját együttesét.
Ahogy közeledünk az átigazolási szezon végéhez, az aggódó hangok is egyre hangosabbak Rómában. Ehhez csatlakozott most a mester is, aki már másodszor fogalmaz meg a sajtón keresztül burkolt kritikát a klub vezetõivel szemben.
"Nem nézhetjük hülyének az embereket, be kell vallanunk, hogy a milánói csapatok jóval nagyobb játékerõt képviselnek nálunk" - mondta Spalletti a Corriere dello Sportnak adott nyilatkozatában. - "Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a csapat esélytelennek tartja magát a küzdelemben, hiszen David Pizarro leigazolásával jelentõsen erõsödtünk a középpályán, ami pedig a támadójátékunkat javíthatja nagymértékben."
Pizarrón kívül három világbajnok is a Farkasokat erõsíti majd: Totti, De Rossi és Perrotta megtartása is sikerült a római klubnak.
"Remélem, hogy a világbajnoki hangulatot õk hárman átültetik majd a Romába is, erre nagy szükségünk lenne. Kicsit aggódom Totti állapota miatt. Súlyos sérülést szenvedett, és azt hiszem, hogy el kell még telnie egy kis idõnek, mire a régi formáját mutatja majd. Még úgy is, hogy minden rendben zajlott a nyári felkészülésénél" - adta hozzá a tréner, aki reméli azt is, hogy legalább Mirko Vucinic megszerzését véglegesíteni tudja a klub a napokban. - "Vucinic remek támadó, aki nagy hasznára lehetne a csapatnak. Vele vagy nélküle kezdjük a szezont, egyvalamivel vigyáznunk kell: nem tûzhetünk ki irreális célt a csapat elé, mert az végzetes összeomláshoz vezethet."
Az AS Roma idei elsõ tétmérkõzését szombat este játssza majd, amikor az Inter ellen lép pályára idegenben, az Olasz Szuperkupa döntõjében. A trófea sorsa ezen az egy mérkõzésen dõl el.
www.channel4.com
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
A Livorno bejelentkezett az AS Románál a Farkasok középpályásáért, Edgar Alvarezért.
Marco Cassetti érkezésével Alvarez helye bizonytalanná vált a klubnál, és 100 000 fontért a Roma hajlandó lenne egy évre kölcsönadni a középpályást.
A Livorno mellett a Messina és a Cagliari is jelezte érdeklõdését.
www.tribalfootball.com
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
Alig 12 órával azután, hogy nyilvánosságra került: az AS roma megválna néhány játékosától, a Fiorentina máris jelezte, hogy Matteo Ferrarit szívesen látná soraiban.
Az olasz válogatott játékost, akinek azonban római szereplése eddig nagy csalódást okozott, Marco Di Loreto helyére igazolnák le a lila-fehérek.
A Fio trénere, Cesare Prandelli addig ugyanis nem hajlandó megválni Di Loretótól, ameddig a klub nem igazol a helyére egy játékost.
Az átigazolás akadálya az lehet, hogy Ferrari jelenleg a Farkasok egyik legjobban keresõ játékosa, aki minden bizonnyal nem szívesen mondana le fizetése nagyrészérõl egy esetleges átigazolás érdekében.
www.tribalfootball.com
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.
am Martinszbéjbe mámma gyünk orvosira Newcastlebe mijo<#alien2>#alien2><#circling>#circling><#papakacsint>#papakacsint><#puszis>#puszis><#pias>#pias>
DIÁZ VÉDÓ ;| DUFF FOR PREZIDENT!
egy jó totti perrotta de rossi mancini montella 5ösfogat bárkit képes szétzilálni!
csak kisrepülõ most már végigjátszhatna egy teljes szezont kb 20-24gól a ligában az nagyszerû lenne tõle..mondjuk megint egy 4-es a lazionak stb😊 nagyon örülnék😄
azt hiszem az volt életem egyik legjobb meccse a 99es bl-döntõ meg az a lazio elleni alázás<#szeret>#szeret>
violence can be used for good - JUSTICE