7165
  • takibalint
    #6323
    A Roma érvényesítette opcióját Mottával kapcsolatban.

    A Roma még januárban kölcsönvette az Udinesétől az U-21-es válogatott csapatkapitányát, Marco Mottát, aki a védelem és a középpálya jobb oldalán is bevethető. A labdarúgót 2010 nyaráig kötötte szerződés az udineiekhez, de hétmilliós vételi opcióval rendelkezett vele kapcsolatban a Roma.
    Motta nem okozott csalódást a „farkasok” között, ám mivel a teljes vételárat nem tudták kifizetni a fővárosiak, olasz módi szerint játékjogának csak felét szerezték meg. A máris Gianluca Zambrotta-utódként számon tartott Motta kijelentette, hogy legszívesebben Rómában töltené el a következő idényt.
  • takibalint
    #6322
    Akkor itt a kontra a velemenyedre. Legfrisseb hir vagy kacsa:

    A La Gazzetta dello Sport úgy értesólt, hogy az AS Roma labdarúgócsapata szerződtetné Andrij Sevcsenkót, ha elviszik a klubtól Mirko Vucsinicset.

    Az olasz sajtóinformációk szerint anyagi gondokkal küszködő rómaiak kizárólag a montenegrói csatár eladása után gondolkodhatnának el az erősítéseken.

    A „farkasok” vezetőedzője, Luciano Spalletti rendkívül nagyra tartja a 2004-es aranylabdást, aki azonban az utóbbi szezonokban csak szenvedett a Chelsea-ben, illetve az AC Milanban.
  • moor09
    #6321
    de ha azt nézzük megint minuszba vagyunk pénzügyileg és amíg nem adnak túl a klubbon ez így is marad...Vucinic árából Mottát végleg meg lehetne szerezni, és én inkább őt választanám mint Vucinicet még akkor is ha a posztjuk nem u.az..nem mellékes az sem hogy Vucinic szélsőként játszott mert ugye Totti van elől egyedül ( már ha nem sérült ) és ha Gubertit leigazoljuk akkor ő talán pótolni tudná Vucinicet..
  • takibalint
    #6320
    Ok ketten tenyleg nem, de szerintem Vucsinics maradjon. Raadasul nem reg irta ala az uj szerzodeset allitolag.
  • moor09
    #6319
    Pogatetz és Senderos nagyon nem kellene sztem, Vucinic ennyiért akár mehetne is....
  • takibalint
    #6318
    Ez szerintem kacsa, de azert bemasoltam ide a hirt.

    Mirko Vucsinicsért, az AS Roma montenegrói csatáráért angol lapértesülések szerint 18 millió eurót adna a bajnok Manchester United

    A Daily Mail információi szerint a montenegrói csatár áll Sir Alex Ferguson kívánságlistájának élén.

    Miután a „vörös ördögök” rekordösszegért eladták portugál sztárjukat, Cristiano Ronaldót, valamint az argentin Carlos Tévez távozása is nagyon valószínű, a 25 esztendős Vucsinics számára lehet „szabad hely” a Unitednél.

    A római Il Tempo napilap kedden számolt be arról, hogy Vucsinicstől anyagi gondjai miatt szeretne „megszabadulni” a Roma.
  • takibalint
    #6317
    A Times napilap értesülései szerint az elmúlt idényt a Milannál kölcsönben töltő Philippe Senderos, az Arsenal játékosa visszatérhet Olaszországba, és a Romában folytathatja pályafutását.

    A svájci védő szerződése egy év múlva lejár, és az információk szerint a londoni klub el szeretné adni. A Roma mellett a Fiorentina is érdeklődik a futballista iránt, valamint a spanyol Villarrealt is a kérők között emlegetik.
  • takibalint
    #6316
    2 hir

    A Premier League-től búcsúzó Middlesbrough védőjét, Emanuel Pogatetzet szeretné megszerezni az olasz labdarúgó-élvonalban szereplő AS Roma csapata – legalábbis a játékos ügynöke ezt állítja.

    „Az elmúlt héten tárgyaltunk a Roma képviselőivel. A Roma azonban meg akarja várni, míg a játékos teljesen felépül. Érthető, hogy nem akarnak sérült játékost vásárolni” – nyilatkozta Pogatetz ügynöke.

    Az osztrák játékos térdsérülés miatt kihagyta a Boro utolsó három mérkőzését, ha felépül, úgy tűnik, az AS Roma igényt tartana a szolgálataira.


    2. A Corriere dello Sport értesülései szerint Francesco Angelini gyógyszeripari milliomos meg szeretné venni a Roma többségi tulajdonrészét a Sensi családtól.

    Mint ismeretes, a Sensi család kezében lévő Italpetrolinak 77 százalékos részesedése van az olasz klubban, és a fő hitelező, az UniCredit bank már régóta erőlteti, hogy Sensiék eladják a csapatot.

    Az értesülések szerint Angelininek 110 millió fontnak megfelelő összeget kell majd fizetnie a Sensi családnak
  • takibalint
    #6315
    JO de idejeben szolj. Szivessen beszallok anyagilag, reszesedesert.
  • FrancescoTotti
    #6314
    Lehet, hogy megveszem, a többi kérdést illetően azonban még nem tudok nyilatkozni. (Még nem vettem meg.)
  • takibalint
    #6313
    Hallott valaki mostanaban valamit Romaval kapcsolatban? Ki erkezik, ki megy, klub megvetele stb...
  • FrancescoTotti
    #6312
    Szuper.
    Közben a Roma megverte 3-2-re a Torinot.

  • takibalint
    #6311
    Juan es Aquillani is alairta a meghosszabbitott szerzodest. Mindketten 4 evvel.
  • Monoton
    #6310
    A kép törölve lett a tárhelyről.
  • takibalint
    #6309
    Az biztos. Majd jovore. A kep csak nekem nem jon elo a lap tetejen vagy masnak sem?
  • FrancescoTotti
    #6308
    Jaja, én sem vagyok elégedetlen.
    Sokat bénázott idén a csapat, ez azért nem tipikus szerencsére.
    Az Inter-Milan-Juve hármast nehéz lesz megfogni, de a Genoat és a Fiorentinát azért 10-ből 9-szer megelőzné a csapat szerintem.
  • takibalint
    #6307
    Milan-Roma 2:3

    36' Riise 0:1
    75' Ambrosini 1:1
    80' Menez 1:2
    81' Ambrosini 2:2
    85' Totti 2:3

    Menez cserekent lott golt, es meg volt egy nag helyzete a vegen.

    Az idei bajnoksagban 6. helyen vegzett a Roma, ami meg Europa kupa indulast er. Ugyan nem Bajnokok Ligaja, de jobb mint a semmi.
    Majd jovore jobb lesz.
  • takibalint
    #6306
    Hova tunt a kep???
  • takibalint
    #6305
    Cagliari-Roma 2:2

    34' Matri 1:0
    58' Aquafresca 2:0
    63' Totti 2:1
    68' Perrotta 2:2

    Perotta cserekent lott golt. A statisztika szerint a Romanak joval tobb helyzete volt, de sok kimaradt. Mint a Chievo ellen az elmult forduloban, mikor 0:0 lett a vege.

  • takibalint
    #6304
    Valoszinu ez tortent.

    Amugy milyen volt a Hoki VB? En csak tv-bol kovetem, mert sajnos munka miatt nem tudtam elmenni, pedig szivessen elmentem volna.

    Epp most nezem a Kanada-Svedorszag elodontot.
  • FrancescoTotti
    #6303
    Ja és nem tudok németül, ez a lényeg :)
    Szóval bármit benézhettem :)
  • FrancescoTotti
    #6302
    Lehet, hogy elnéztem.
    Ezt Zürichben olvastam, mert kilátogattam a hoki vb-re.
  • takibalint
    #6301
    Az nem most volt. Vagy ha igen, akkor valami felkeszulesi merkozes, vagy ifi meccs lehetett. Bajnoki biztos nem.
  • FrancescoTotti
    #6300
    Úgy olvastam, hogy az Atalanta is megverte a Romát 1:0-ra:(
  • takibalint
    #6299
    Sajnos mar nem. 4:1 oda. Baptista lotte az egyetlen golt. Mar megint 4 gol es 1 piros lap. Ugylatszik ebben a szezonban minden nagyobb csapat 4-et lo a Romanak. Lazio 4:2, Inter 4:1 meg tavaly, Juventus is 4.

    Vedelem nem epp a legjobb.

  • campy
    #6298
    Fiorentína - Róma meccs megy 1-0 egyelőre Vargas 6. percben
  • takibalint
    #6297
    Biztos lehetne jobb is, bar azert lott 7 golt, de akkor kit fognak hozni. A Pdolskit is elszorakoztak, januarban. Vagy melyik nemet volt, ment a Kolnbe.
  • moor09
    #6296
    elhangzani elhangzott vmi ilyesmi...tény ami tény...nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket....
  • FrancescoTotti
    #6295
    Tuti kacsa :)
  • takibalint
    #6294
    Roma-Lecce 3:2 Totti 2x es Brighi. Totti 4 golt lott 3 meccsen. 2 most 2 Bologna ellen. Ebbol 3 gol buntetobol.

    Remelem csak kacsa a hir, ami a kozvetites alatt hangzott el, hogy Baptistat kolcson akarja adni a Roma, mert akkor nem tudom ki fog jatszani a helyen.
  • takibalint
    #6293
    Ja, es 4:2 a Lazionak a vegen. MEg koszonheto a bironak, aki ismetelten nem volt tokeletes. A Spalettit elkuldeni, a padtol, az tenyleg befolyasolta a meccset, mert a 2. felidoben kozel sem tamadott ugy a Roma, mint az elsoben.

    Ezek a birok szarok. Nem tudsz egy jot felmutatni kozuluk.
  • campy
    #6292
    tíz perc alatt 2-1 a Lazio Róma meccs hát ilyet...
  • FrancescoTotti
    #6291
    Szerintem több vitamint kéne enniük :)
  • takibalint
    #6290
    Szerintem a Romanal sem artana az orvosi stabot lecserelni. Aquillani mar honapok ota nem jatszik, Totti jatszott Bologna ellen, most azon filoznak az orvosok, hogy a Lazio ellen palyara lephet e. Ezeket az 1 meccses felepuleseket nem ertem. Most akkor meggyogyult vagy nem????
  • takibalint
    #6289
    Roma: Bologna 2:1 Totti 2x

    Szombaton Roma-Lazio Sport tv-ben.
  • FrancescoTotti
    #6288
    Ja igen, Bologna. Bocsánat.
  • Rudee
    #6287
    De mindenki csak tartaléknak vinné. Ha van eseze, akkor marad. Spanyoloknál a tartalék csapatok is rendes bajnokságba jáccanak, sokkal nagyobb lehetőség az, mint 7-8 meccsen 10 perceket jáccani egy szezonba. Pl a Bordeaux is Cavenaghi mögé venné, vésztartaléknak.
  • takibalint
    #6286
    Genoa-Roma?? Ezen a hetvegen valogatott VB-selejtezo es baratsagos meccsek lesznek. A Genoat nem reg vertuk 3:0-ra hazai palyan. a Genoa-Roma meccs a 4. forduloban volt.

    Roma-Bologna lesz a kovetkezo forduloban. Aprilis 5-en.

    Amugy ettol a fordulotol kezdve minden merkozest ugyanaznap jatszanak. Gondolom, hogy ne lehessen jatszani az eredmenyekkel.
  • takibalint
    #6285
    Vegulis szorja a golokat, szoval nem lepodnek meg, ha tenyleg lennenek erdeklodo csapatok.
  • campy
    #6284
    lehetséges...felkapott hír lehetett mint ahogy Zlatan Ibra ügye is