AS Roma
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
"Nonda nem fogja elhagyni a fõvárost már csak azért sem, mert nem lenne tisztességes."-nyilatkozta John Dario, a játékos képviselõje a Radio Radionak.
A volt Monaco játékos az egyike azon néhány új igazolásnak, akiknek a jelenlegi helyzetük kétséges a fõvárosi egyesületnél a FIFA átigazolási eltiltása miatt. Az üggyel kapcsolatban a TAS hétfõn dönt Svájcban, viszont a pletykák arról szóltak, hogy Nonda eközben egy kevésbé zûrös átigazolással keres másik csapatot magának.
"A Roma bízott benne akkor is, amikor a többi csapat kételkedett a fizikai állapotában."-tette hozzá Dario. "Ezt nem fogjuk elfelejteni."
Amennyiben a TAS jóváhagyja az eltiltást, az a 3 újonnan igazolt játékosnak azt jelentené, hogy a következõ szezonig nem szerepelhetnének a Romában.
"Amennyiben a TAS jóváhagyja a bûntetést, akkor Nonda kölcsönben játszhatna valamelyik másik csapatban és nem hagyná el a Romát egy teljes idényre."
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
"Örülnék, ha Cassano magára öltené a Rossonerik mezét."-mosolygott a volt római játékos. "Cassano nagyszerû játékos és talán a korai siker tette ilyen nehéz egyéniséggé, de õ akkor is megmarad egy nagyszerû és kreatív egyéniségnek aki gólokat tud lõni. Azzal a szerkezettel, ami itt van sok tanulással igazi legendává válhatna."
A Milan mellett a Juventust, a Realt és a Cheslea-t is szóba hozták már a fiatal támadóval akinek az átigazolása mindaddig nem lehetséges, amíg a FIFA átigazolási eltiltása életben van a római klubnál. Az esettel kapcsolatban döntés hétfõn várható.
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
Di Canio Unimpressed By Roma
8/3/2005 8:36:00 AM
The Lazio captain believes that the Giallorossi are way behind Milan, Inter and Juventus for the title race.
Paolo Di Canio responded to some recent comments made by Francesco Totti, where the latter stated that Roma are just behind the three big teams.
However, according to the former Premiership player, the Giallorossi are still far away from the three Italian giants.
“I don’t think that Roma are on the same level of the three big teams; they are behind to Juventus, Milan and Inter. The squad remained more or less the same, even though the environment is different and there’s a better atmosphere.”
Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.
A 21 éves játékos nem kötött újabb szerzõdést a Románál és a fõvárosi klub kész elengedni a védõt kölcsönbe.
A két angliai csapat egyelõre kölcsönbe szeretné leigazolni Scurtót, akinek még egy éve van hátra az élõ szerzõdésébõl a Stadio Olimpicóban.
Olaszországból a Napoli és a Chievo érdeklõdik iránta, de az összes csapatnak egyetlen problémával kell szembenéznie, az pedig a Roma átigazolási eltiltása, amit a klub remélhetõleg meg tud változtattatni még a hónap vége elõtt amikor az átigazolási idõszak zárul.
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
BUDA > miskolc.
Így olyan kiskanál vagy ;-) Mokkáskanál...
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
BUDA > miskolc.

Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.
Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.
Nonda only joined the 2000 Serie A champions in May, but was allegedly seen in the French coastal town of Nice on Thursday negotiating with representatives from Portuguese champions Benfica.
The forward is believed to be assessing his options as it is still unclear whether he can be registered for the new campaign given Roma’s transfer embargo.
Nonda, the Ligue 1 top scorer in 2002-03 with 26 goals, moved to the capital from Monaco on a free transfer.
The Republic of Congo international is eager to kick-start his career, after enduring two terrible seasons on the French Riviera marked by a series of serious injuries.
Grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.
"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8

Thursday 4 August, 2005
Chelsea are ready to make a cash only offer for Roma starlet Antonio Cassano, according to reports.
It was widely believed that Cassano would be joining Juventus this summer but the Giallorossi’s transfer ban has blocked that move.
The Italian champions were willing to offer a cash plus player deal, but seeing as the capital side can’t register any new players that is no longer an option.
Chelsea though would have no problems in offering a fee and whispers suggest they are ready to make an initial bid of £10m.
The Stadio Olimpico club may be forced to accept that amount given Cassano’s current contract situation.
The player is no closer to extending his agreement at the club and will be available on a free transfer next summer.
There are also further signs of tension between the outfit and the international after he was replaced as the club’s vice-captain last month.
It’s unclear at this stage how accurate the Chelsea link is but the Premiership giants would be in a fine position to land the attacker.
Stories suggest that they are ready to offer the player a five-year contract worth over £4m a season – more than what he wants to stay in Rome.
Chelsea chief executive Peter Kenyon will allegedly fly out to Italy after August 15 to initiate talks.
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
<#hehe>#hehe><#hehe>#hehe><#hehe>#hehe><#hehe>#hehe><#hehe>#hehe><#hehe>#hehe><#hehe>#hehe><#hehe>#hehe><#hehe>#hehe><#hehe>#hehe>
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
A mérkõzésen a Roma a Curci, Scurto, Cufrè, Dacourt, Ferrari, Bovo, Mancini (a felsõ képen), De Rossi, Galasso, Cassano, Montella kezdõcsapattal állt fel - Totti meglepetésre nem került a kezdõ együttesbe -, és meglepetésre az elsõ félóra végén hátrányba került (Bertotto volt a negyedosztályú Bolzano vezetõgóljának szerzõje). Alig öt perc kellett csak a válaszhoz csapatunknak: ekkor Cassano remek labdáját Montella váltotta gólra, ezzel állt a szünetben 1-1-re a mérkõzés.
A találkozó képe a második félidõben sem változott sokat. Kihagyott Roma-helyzetek és szórványos Bolzano-támadások jellemezték a találkozót, de az ekkor már a Curci, Sartor, Kuffour, Chivu, Panucci, Aquilani, Greco, Taddei, Totti, Cerci, Corvia összeállítású tizenegy valamivel magabiztosabb játékot mutatott társaik elsõ félidei produkciójánál. A játékrész 13. percében a fiatal Cerci góljával szerezte meg a vezetést a csapat, majd a találkozó utolsó perceiben Panucci állította be a 3-1-es végeredményt.
A csapatból ezúttal sérülés miatt maradt ki az eddigi edzõmérkõzéseken biztató játékkal elõrukkoló Shabani Nonda.
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
A Roma új szezonja úgy tûnik teljesen más lesz, mint a tavalyi és Daniele De Rossi gyorsan leszögezte, hogy ez leginkább az új edzõnek, Luciano Spallettinek köszönhetõ.
"Azt hiszem, hogy helyes úton járunk. Spalletti érkezésével a környezet megváltozott és azt hiszem, hogy ez segített ebben. Talán túl korai kijelenteni, de egységes szellemiség alakult ki és minden a helyes irányba tart."
De Rossi reméli, hogy sikerül megtartania azt a remek formáját, amit a felkészülési mérkõzésen mutatott.
"Az utóbbi idõben jól ment a játék, de remélem, hogy nem a legjobb De Rossit látták és azt is hiszem, hogy nem a legjobb formáját látták a csapatnak sem. Csak ismételni tudom magam, jó úton járunk."
---
Én pontosan ezt vártam Spallettitõl, remélem, nem csak mese habbal...
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8
"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8

Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.

Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.
"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD