GT Legends
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#6112
haflac: te is magyar vagy? 😊 Láttalak tegnap a Brands Hatch-i futamon. Ami egyébként igen tanulságos volt számomra.
A második helyrõl sikerült indulnom, és csak egy tizeddel voltam lassabb a pole-tól. Az idõmérõn 51.X-es idõket többször is tudtam menni, tehát bizakodva vártam a futamot. Hideg üccsit odakészítettem a gép mellé, hogy pitstop közben én is tankolhassak.
Rajtnál picit visszaestem, erre mondjuk a hosszú 1-es fokozat miatt számítottam is. De a 3. helyet úgy 10-11 körön át tudtam tartani. Aztán a gumik, különösen az elsõk elkezdték elveszíteni a tapadásukat. Eredetileg egy kiállással szerettem volna megcsinálni a 70 kört, de láttam hogy ez esélytelen. Utána kiegyeztem volna két pittel, de ahhoz is ki kellett volna bírni úgy 24-25 kört.
Kb. úgy a 18. körre viszont teljesen tropára mentek a kerekek, teljesen alulkormányzott lett az autó, fékezésnél és kigyorsításnál is esett le az útról az orra. Visszaestem a 8. helyre, aztán innen ki is léptem mielõtt vmi balesetet okoztam volna.
Tényleg durva lett az autó: számítottam rá, hogy megváltoznak a gumik, de eddig csak TC-GTC65-ösökkel mentem igazán hosszú versenyeket. Abból kiindulva arra számítottam, hogy 1-2 secet lassulok majd, és elég lesz annyi, hogy pár méterrel korábban fékezek, és finomabban gyorsítok ki. Hát ez nagyon nem így történt.
Lehet hogy kellett volna egy külön versenysetup + egy kicsit finomabb vezetés, mert a BMW-körrekord mellet sikerült megdöntenem a gumi-amortizálási rekordot is. 😊

#6111
Isten hozott az altbier-esek között.én is ott nyomom+ pilsbier+bockbier,engem haflac néven találsz meg a versenyeken,van még egy másik magyar is, a neve versenyben Purgitech egy pécsi csávó.
„Ne vitatkozz idiótákkal, mert lehúznak a saját szintjükre, aztán legyőznek a rutinjukkal.” Woody Allen
THX!
Most jöttem le egy kis funracerõl 6-n voltunk második lettem ,igaz a szerencse is mellém állt és csak méterek választottak el az 1. helytõl!
Már hiányzott a GTL feel!!!

A biztonsági öv lehet, hogy korlátoz a mozgásban, de még mindig nem annyira mint a tolószék!!!
itt le van írva angolul is,igaz kicsit lejjebb kell hozzá menni,de érthetõ az egész
Valaki majd legyen szíves magyarázza el, hogyan hogyan állítsam be h mindent leszedjen az Altbier-rõl. Regelni sikerült, meg ezt azt letudok szedni ,de itt el is akadtam <#szomoru1>#szomoru1>
A biztonsági öv lehet, hogy korlátoz a mozgásban, de még mindig nem annyira mint a tolószék!!!
Na Halihóó!
Sikerült rászánnom magam az XP reinstallra, mostmár tudok jönni én is!
De van egy kis gond:
- én csak megörököltem a CD kulcsot egy barátomtól, így nekem is eredeti a game. 😊
Azt nem lehet vhogy megoldani , h ne kelljen lehúzni a dvd -t ha jáccani akarok?
- Hova kell regelni, ill honnan kell leszedni a cuccokat?

#6102
Altbieren a VCR archive menüpontban vannak a replayok. Nem azonnal lesznek fent, van hogy egy óra múlva, de onnan leszedhetõk a versenyek, hetekre visszamenõleg is. Mondjuk a leggyengébb minõségben vannak meg, nem erre akarják a szerver erõforrásait pazarolni, de ahhoz elég hogy egy-egy vitásabb helyzetet ki lehessen késõbb elemezni.
sajna nekem nem játsza le replayt...de az is jó,aki a kanyarbejáratnál 50-el lassaban mint megy én,de behúz elém,nehogy megelõzzem mán...
és a,úgymeg egy kilökés után illene bocsánatot kérni,ha az én hibám akkor is,de az már szerintem rég nem az én hibám volt,mivel hátulról jöttek belém,nem oldalról,és tartottam a tempót az elõttem lévõvel

#6100
Trois Rivers-et meg lehet tanulni, de nagyon szûk, még nem láttam itt olyan versenyt hogy ne lett volna crash.
Thruxtonon én is most voltam elõször, megtanulható pálya. Bár az elején az a nagyon éles jobbos elég trükkös. Az út tényleg úgy dobált, hogy szegény Bömbi csak mintákat vett az útról, mert többet volt a levegõben, de azért sikerült abszolút körrekordot autóznom.
Sajnos ez pünkösdi királyság volt, mert ricrac megjavította az idõmet. 😞 Õ egyébként egy igen jóképességû 906 driver, több jó versenyem is volt vele. Itt is jót csatáztunk, aztán köv. versenyen Montrealban is. Kár hogy ma nem volt Fittipaldi, biztos ott nyüzsgött volna õ is ahol akció van. 😊
Bardocz: az altbieren nagyon kevés vérpistike van. Van pár figyelmetlenebb emberke, de nem veszélyes. Én akkor szoktam pipa lenni, mikor épp elkezdek egy gyors kört edzésen, és akkor Gipsz Jakab álmosan beimbolyog elém a pitbõl féktávra, én meg várhatok mégegy kört. Mintha akkora nagy meló volna kihajtás elõtt nyomni egy hátranézést... De ütközés visszaadás, szembe'menés, hátulról direkt kilökés nem jellemzõ.
Egy-két afférom nekem is volt persze, és volt hogy másnap pmben kultúráltam megbeszéltük a dolgokat az illetõvel. Replay-megnézés után gyakran más lesz a dolgok fekvése.

amúgy a pályák vonalvezetése simán megtanulható,csak a sok idióta vérpistike idegesít,de már nagyon
nekem is kivan a faszom a mai estével,2 versenybõl mindkettõn valami fasz kilök az elején,nem kicsit besokalltam,kurvára unom már az ilyet
Hát ez a mai pár verseny valami tragikusan szar volt. Undorító, megtanulhatatlan pálya volt mind a három, a harmadiknak raádásul teljesen szar felbontása volt, alig volt poligon a pályában, és pattogott ez a német roncs mint kecskeszar a deszkán. Utolsó meg utolsó elõtti helyen voltam végig, és egy Cobrával harcoltam. Könyörgöm, EGY COBRÁVAL!!! És a végére vesztettem!!!<#levele>#levele>
Na, szóval a lényeg:
Ugyanitt eladó egy eredeti GT Legends DVD, elsõ kiadás, angol nyelvû, online kóddal. A leendõ vevõnek megígérem, hogy soha, soha, de soha az életben többet nem fogom használni az online kódot. Ha érdekel, írj privit!

köszi!
amúgy most mentem egy versenyt albiertsen,ötödik helyrõl rajtolhattam,és magamhoz képest nagyon jót rajtoltam,eljöttünk három kanyarban nyugiba,aztán meg valaki félig kiforgatott,ezzel nem is volt baj,mert bocsánatot kért,és tudtam is tovább menni,erre következõ kanyarban valami nagyképü 906os kilök a pályáról és semmi bocsánatkérés...és szerintem ugyan ez a paré lökött már ki jópárszor,meg idõmérõn ha gyorsab nálam fogja magát,és hátulról úgy jön belém,hogy esek is ki,csak mert õ gyorsabb,és persze semmi bocsánatkérés
aztán ezen a versenyen sikerült is volna feljönnöm,ha két szerencsétlen kanyarban amikor én voltam a belsõ íven nem húzza rám a kormányt hogy megpörgüljön,ekkor megy a sorryzás,de már idegbõl,és két ilyen szerencsétlen is megszopatott,végül mindkettõt lehagytam,és célegyenesben utolsó körben egy capri jobban gyosított ki nálam,és kb fél kocsihoszal megelõzött😄

#6095
Elõször is szükséged lesz template fileokra. Ezek fent vannak sok helyen, gtr4u.de, nogrip stb.
Ezek layeres Photosop file-ok. Külön rétegen vannak az árnyékolások, alkatrészek, stb. Aztán kell vmi. dds plugin a PShez. Ezzel tudod elmenteni a megfelelõ formátumban a kész skint. Kell még egy geditor nevû proggi, ezzel tudod beágyazni a gtl-fileokba a textúrákat.
Aztán van egy szöveges file .CAR kiterjesztéssel, ebben meg kell adni a kocsi paramétereit: rajtszám, csapat és versenyzõnév stb. Érdemes elkészíteni az ikonokat és a .bik animot is. Rajtszámnál érdemes olyat választani ami nem foglalt, különben összeakadhat már meglévõkkel.
A racesimcentral-on nagyon jól le vannak ezek írva, de perpill nem megy a fórumuk.
Hogy az altbier-en használhasd tedd fel vmi tárhelyre, aztán meg kell adni a linket egy csókának, õ felteszi. Na mind1, ha megy majd az rsc megkeresem neked a skin-csináló tutorialt!

ma kipróbáltam nagy cobrát barcelonaba,hu,nagyon állat kocsi,stabilan lehet vele menni keresztbe,nem olyan vészes vele egy keresztbeállás mint más kocsikal😊 élveztem nagyon
Annyit beszéltetek, megint kedvet kaptam kicsit körözni. Ma este nem gyûltök össze vmelyik szerverre véletlenül?
#6090
Szép kör! Frapssal csináltad? Én is gondolkodtam már hogy kéne csinálni vmi GTL videót...
Nem vitatom hogy a Capri, a Pantera és a 911 gyorsabbak a BMW-tõl. Ha olyan emberke ül a kormánynál, aki tényleg ki tudja autózni belõlük a maximumot. A BMW motor valóban nem húz alulról, de a verseny-áttétellel (atomhosszú egyes, utána a többi fokozat nagyon közel egymáshoz) lehet kellemetlen meglepetéseket okozni a többieknek. Nem azt mondom hogy elpicsáz egy alien-driver által hajtott Panterát bárhol, de azért nem is kell leírni.
A hirtelen irányváltásokat is jól tûri, és mint mondtam fékezés alatt sem akar kitörni - emiatt bátrabban lehet vele kockáztatni, könnyebb korrigálni ha vmi nem úgy sikerül ahogy terveztük. Egy Corvettel is lehet nagyon gyorsan menni, de ott nem igazán van lehetõség "B-tervekre", különösen szûk helyeken. Inkább teher- mint versenyautó, ha kicsit élesen akarok fogalmazni. 😊
A Bömbinél több energiám marad az ellenfelekre, ha forgalom van egyszerûbb más íveket találnom mint a többivel. Ez a gyönyörû a GTL-ben, hogy mindenki talál benne olyan autót, ami illik a vezetési stílusához, vagy akár a napi hangulatához.

#6089
Egy gyenge köröm (2 sec maradt benne) de azért linkeltem be hogy lehessen érzékelni micsoda filing volt ezen a pályán menni ezzel a vassal 1 órán át.Bathurst 1 kör
én alamiért nem tudok caprival úgy gyorsulni ketesbõl,mint bmw-vel,meg én nem is tudok vele gyorsabban meni,de tény hogy nagyon stabil autó
ami mindent ver szerintem a pantera,úgy gyorsul 3-asból,mint más autó kettesbõl 😄

#6087
Capri az jobb ehhez nem fér kétség.Tudni kell vezetni semmi több.Az is igaz egy Monacon már nem biztos kijönne az elõnye a széles nyomtáv miatt de legtöbb pályán fél és egy sec elõnye van a BMW-hez képest.
BMW csak egy bizonyos fordulaton müködik jól a motorja nyomatékból nem igazán nagy ágyú.Caprinak itt van az elõnye mert nyomatékosabb motorja van.Tegnap volt bajnoki futamom a Bathursti pályán TC65-el és nekem a Mustangal kellett mennem.Igaz még választhattam volna a Minit is de abba nincs craft hiába a V8 az csak V8.Sikerült egy igen jó setet összedobni rá és csak kereszteb lehetett menni vele.Nagyon filinges volt hogy állandóan ellentartásokkal kellett megtartani a kocsit.Mivel a Mustangal lehetetlen íven menni.Nagyon megtetszett ez a kocsi bár régebben is vezettem akkor nem tetszett ennyire de most ezen a hegyvidékes pályán nagyon bejött.Szerintem a Nordslchife 2 órás versenyen is Mustangal megyek ha majd lehet választanom isteni egy kocsi szivemhez nõtt.
Vissza a kocsik rangsorához.A nagy BMW-t leveri a Porsche is a Capri Detomaso és aki tudja vezetni a Corvettet az is.Szal nem a legjobb kocsi a mezõnybe de tény nagyon jó vezetni.Caprinak meg iszonyatos jó hangja van.

jaja,nagyon jó kis stabil autó,de caprt azért szeretik sokan jobban,mert gyorsabb a BMW-nél,meg állítólag nyomatékosabb is,de én ezt nem vettem észre,sokkal jobban tuok kigyorsítani bmw-vel kettesbõl,mint caprival(szar pedál miatt nem használok egyest semmivel)
#6084
Alfától a Cortina vmivel nyugisabb autó. Bár én egyikkel sem vagyok vmi gyors.
A BMW-t továbbra is imádom, nem értem hogy a Caprit miért szeretik jobban. A váltóáttételek jól használhatók, a széles gumik miatt jól tapad, keményen ki lehet gyorsítani kanyarokból. A súlya kivasalja a rázóköveket, nem borul fel egy kavicstól. Fékezés alatt nagyon stabil. Nagy sebességnél stabil, baszott nagy szárnyak több tonna leszorítóerõvel. A képességei határán sem válik életveszélyessé.

én meg mára abbahagytam,crystal palace volt,próbáltam alfával,amivel ha fékezek rögtön forgok,utána meg mentem falconnal...szánalmas hogy mentem vele,pedog egyáltalán nem új pálya nekem,egyik kanyarba megforogtam jötek belém vagy 3-an mert addig izgalmas volt,meg együtt mentünk
inkább kiszálltam a versenybõl,bocsánatot kértem,és leléptem...nem fogom mások versenyét még ennél is jobban elbaszni...
amúgy én is csak bmw-vel megyek,néhány pálya jól megy,a többin meg nevetséges idõket megyek,külsõ íven lazán tudnak elõzni bármivel,csak néha megyek jó futamokat,meg utánad lettem egyszer riverside-on elsõ,amikor 1:12-et mentél bmw-vel,én utánad tudtam 1:24-et menni,és megnyertem nem tudom menyivel,az jó futam volt,de sajna nem sok ilyen jó futamom van

#6082
Volt vmi szerver gebasz, ilyen 5-600-as pingek voltak mindenkinél.
Úgyhogy páran feladtuk a Ferrari/Jaguart, és elkezdtünk TC65-özni kicsit. S.Schramm-al, Fittipaldival, velük már biztos találkoztál. Buli volt, többnyire Mustangokkal és Falconokkal csapattunk. Aztán lettünk vagy 10-12-en.
Egy srácnak eltûntek a mutatók a mûszerfaláról, még practice közben. Írom neki:
"instruments are for pussies! listen to the engine! 😊"
Erre ketten-hárman kicsúsztak. Mint mondták a "pussy" szó zavarta meg õket! 😄
Tegnap ismét sikerült beállítanom 2 újabb BMW pályacsúcsot. Fittipaldival már kész hot-lap háborút vívunk. 😊 Még õ szokott jellemzõen BMW-vel menni.

hát nem hiszem el,most ment volna egy 37 körös verseny,direkt rákészltem,erre baszki bejött valami gebasz,és senki sem tudott felmenni a pályára rajtnál,csak 4-en <#falbav>#falbav>ahogy elnéztem másik 2 szerveren is csak 8-an vannak,úgy hogy elõtte kb 20 ember volt mindegyik szerveren...jól el van így baszva az egész,3 szerveren indul 24ember...albiertsrõl van szó
baszus de szar pálya volt most albirten,a célegyenesben meg elõtte és utána lévõ 2-3 kanyarban laggolt az egész,ki is estem...
#6079
LFS? Régebben próbáltam, de nekem a GTL az igazi. Imádom a hangulatát. Nagyon szeretem a veteránokat, évek óta ábrándoztam hogy kijöjjön egy igényes, profi szimulátor, amiben ki lehet próbálni a legendás gépeket mint az E-type, az AC Cobra és hasonlók. Mikor megláttam az elsõ GTL screeneket úgy kellett felkaparni az állam a padlóról.
Az rFactorhoz várom nagyon a Touring Car Legends modot, a képek bíztatóak, meglátjuk milyen fizikát alkotnak hozzá. Meg van egy készülõ GTX5 mod, de az igencsak behalni látszik...

#6078
Altbier, a legtöbb este ott vagyok. Van amikor csak egy órácskát van amikor tovább.
igen,altbieren,én általában csak akor megyek fel ha van már 5-6 ember,és uzána meg 11-ig szoktam maradni,vagy fél 11
Sajnos nemnagyon, S2-ben van egy ilyen cruise szerver ahol 1000 km után egy rendõrtréning után jogot kapsz a munkára. van sebességkorlát és sok törvény, akik ezeket megszegik, azokat kõrözni kezdik és leállítják. Néha igazi Hollywood-i üldözések jönnek össze. Nem túl komoly egy dolog de idõtöltésnek jó. Azért dobok egy honlapcímet: TC
Ilyenért inkább gyertek az LFS topikba, itt legyen GTL a fõ téma.

"Amúgy én az LFS mellett tenném le a voksom, mert egyszerûen mindenre jó (drift, race, drag, arab drift, rendõrözés, stunt, rallycross, kétkerekezés, hátrafele menés, hegymászás, minden)"
Ezt a rendõrözést hogyan? ki tudom próbálni demoval is?

nekem xrg-vel nem megy,meg nem is nagyon érdekel már,inkább gtl😊 ató törése tényleg eléggé rosz benne,de lfs-ben is érdekesen tud törni
OFF:
Dehogynem! Demoból kivették a nagy driftautót, de driftelni még mindig lehet benne. S2-ben sok driftszerver van és nagyon szépen lehet most driftelni, sõt sokan XRG-t használnak amivel szintén lehet, így nemértem ezt a kijelentésed. (még formula autóval is lehet powerslide-ot)
Amúgy én az LFS mellett tenném le a voksom, mert egyszerûen mindenre jó (drift, race, drag, arab drift, rendõrözés, stunt, rallycross, kétkerekezés, hátrafele menés, hegymászás, minden) Míg GTL-ben emlékszem, a Nürburgringi hegyipályán amelyikben volt egy ugrató mindig belefúródott az orra a kocsinak a földútba és dobott egy triplaszaltót, majd talpraesett és nem volt semmi baja. Nem szidom a GTL-t de sok olyan hibája van amely egy idõ után szemet szúr és nem valóságos.
A kitalált kocsikról annyit, hogy mindegyik autó mintáz egy valósat, csak licencet nem vettek, de a Formula BMW, az F1 BMW, a McGill autó és a Raceabout mind igazi, valós autók.
ON

engem is a kitalált kocsik zavarnak lfs-ben,meg valamiért a driften kívül,meg a forumla kocsikon kívül nekem nem jön be,viszont y patchel nem lehet driftelni...
Hat engem kulonosen idegesit ebben a gumival kapcsolatos szinte nulla erzet... De attol nem irom le ezt a jatekot,mert hat eleg sokat nyomtunk itt jopar kollegaval! 😊)
#6068
GTL ben igen is van változás azzal kapcsolatban ha setupolsz.Csak porold le az érzékelõidet.A másik meg egy régebbi kocsin nem igazából volt sok állitási lehetõség szerintem hûen tükrözi annak a kornak a teknikai fejlettségét.Az LFS setup részben tényleg egy prémium hisz erre van alapozva a játék.De nekem kitalált kocsikkal meg pályákkal hát nem tom.Olyan non szesz.Nincs igazi viszonyitási alap meg egy csomó illuzió romboló hatása van számomra.A fizika is páratlan de sajnos az LFS is bõvelkedik azért nem kevés hibával.Kérdés az hogy ki milyen hiba felett tud szemet hunyni.Személy szerint LFS nem jön be...
Nem probaljatok ki LFS-t,sokkal tobb beallitas es ott legalabb van is ertelme,igaz mas kategoriaju autok vannak,de lehet vki azt elvezi,ha nemlehet sok minden allitgatni es nincs igazi valtozas?!
#6066
Nem ettõl függ hogy mennyi benya kell egy versenyre hogy hány kört ír ki.Ismerni kell a kocsi fogyasztását és akkor nincs baj.Minden pályára máshogy írja valahova többet ír valahova kevesebbet.Pl probáljátok ki.Megnézitek hogy teli tankot mennyire ír majd mentek alap settel vagy sajáttal és utána menyire írja a 100 litert.A percet érdemes nézni.Egyáltalán nem mérvadó.Nekem ezért van motecem a másik monitoron hogy lássam a fogyasztást is mert a mutató se hiteles mert hirtelen indul meg.
keimolán ha 5 köröst mész akkor is 8 körre kell benzin😄 12 körösre hogy végig tudja menni szerintem kb 16-18 körre való kell
#6064
Utána volt mégegy verseny, Keimolán. Negyedik helyrõl indultam, elõttem egy Cobra, az élen két GT40. A Cobra már az elsõ körben benézett egy kanyart, a második helyet viszonylag könnyen tartottam a 11. körig. Utolértem egy lekörözendõ E-typeot, (az egyik hosszú egyenes elején) el is engedett.
Miközben kikerültem, láttam hogy egy GT40 baromi lassan halad olyan 50-80 méterre. Lehúzódni nem nagyon húzódott le, gyorsított, én bevágtam mellé belsõ oldalra, és fél kocsihosszal elé kerültem. Mivel belül voltam picit korábban kellett fékeznem, GT40 szépen rámhúzta a kormányt.
Láttam hogy nagyon fontos neki, elengedtem, õ pedig kigyorsításnál szépen keresztbe is állt. 😊 Nekem meg a köv körben kifogyott a benyám: pedig 12 körös futamra 14 körre valót tankoltam. :/
Ma reggel visszanéztem a replayt, a GT40 azért ment lassan az egyenesben, mert elõtte ütközött egy lekörözendõvel. Kissé frusztrált lehetett, ezért keménykedett velem.