18
  • Csaba
    #18
    Nem akarlak elkeseríteni, de az előző gépemen a win98Se pont 3 évig ment úgy, hogy nem kellett újratelepíteni. (Pedig elhiheted, összevissza telepítettem minden szart rá, sőt egy ideig tűzfal nélkül neteztem, és a nagy blaster-féreg időszak alatt is mosolyogva neteztem, mert engem nem érintett.)
    3 év után is csak azért lett formázva a winyó, mert hardvert fejlesztettem. Erre már XP került. Ezzel sincs komolyabb gondom, már fél éve megy.
    Párszor persze "rá kell nézni", ilyen alapműveletek, hogy defrag, kémprogi, vírusfigyelés, de nem vészes.:-)
    A véleményem pedig az, hogy legtöbbször nem is a win szaródik el, hanem valami hardverhiba áll a lefagyások, kékhalálok hátterében.
  • device
    #17
    Majd ha lesz 64bites gepecskem, es meggyozodtem arrol hogy cedega (r) alatt is turhetoen futnak a dolgok, akkor nekem is repul a vinfos a geprol...jo kis debian...
  • raingun
    #16
    "ezt a windows mikkor fogja tudni"
    Majd amikor a linux azokat, amikre a windowst használom!
    Egy kicsit uncsik már ezek a szövegek...
    Talán itt menne át Flame-be ez a hír is, de NE legyen így!
  • negro
    #15
    Nalunk a melohejen mindenhol linuxot hasznalnak... igy kenytelen voltam megismerni, ha nem jatszool a szamitogepen es csak netezel es dolgozol akkor a linux 1 szupi 1 rendszer.. 3 eve dolgozom 1 rendszeren ugy , hogy meg nem lett ujra telepitve se... ezt a windows mikkor fogja tudni? 3 Ev alatt nincs semmi kartevo a gepemen. Mar az othoni gepemen is Linux futt a windowst kizartam a hazbol... nem kell ha megkene venem akkor meg inkabb nem is kell.

    Windows
    --- THE END ----
  • BomBa
    #14
    Milyez az az OEM?
  • GABOR16
    #13
    "A jövő a nyitott forráskódé"
    Ebben egyetértek, de sajnos már nem mind ingyenes.
  • Laci73
    #12
    Szia Yv@n!

    Huh, feldobtad a labdát a Campussal. Kicsit offolva a témát: a Campus nagyon jó példa a multik raffinériájára. Gyakorlatban az adófizetők pénzén terpeszkedik a MicroSoft a felsőoktatásban: "ránevelve" a leendő értelmiséget saját termékeire. De a témához visszatérve: Az IP-cím azonosítása túl csábító lehetőség ahhoz hogy csak úgy kihagyják. Nemrég történt az az eset, ahol kalózkodás (egy MS keygen felrakása) vádja miatt a szolgáltató letiltotta az érintett előfizetőket, ráadásul a MS megtudta nevüket, címüket is. Bűncselekmény alapos gyanújára hivatkozva meg lehet tenni (?), bármit is mondjon az ombudsman vagy akár maga az alkotmány.
    A jövő a nyitott forráskódé: nem lehet ellopni - hisz ingyenes - ráadásul működik is.
  • Yv@n
    #11
    1szó: Campus

    Az egyetemek területén a laborokban lévő gépeken pl campus license-es gépek vannak, corporate key-vel telepítve, véletlenszerű nevekkel, X adag, amennyi az adott karnak/tanszéknek/akárkinek van, ugyanígy az irodákban is. Ezeket nem igazán szoktuk regisztrálni, ellenben totál legális, a szolgáltató pedig nem adhat ki semmit rólad, de leginkább egy 3rd party cégnek nem, lévén MS semmiféle hatósági jogkörrel nem rendelkezik.
  • Laci73
    #10
    Én fejletteb vizsgálatra tippelek: a regisztrált Win-felhasználói adatbázis összevetését az update oldalon bejelentkező (az előfizető szolgáltatójától kapott) adatokkal. A szolgáltatók nem védik (nem merik védeni) az előfizetőiket: minden adatot kiadnak a MicroSoft féle multiknak (volt is rá példa).
  • Yv@n
    #9
    Mondjuk az tréfás, hogy itt vergődnek, miközben kiszórtak jópár corporate key-t, és ami azzal lett telepítve, azt nem nagyon kellett aktiválni, ellenben az összes MS termékvizsgálat legálisnak hozza ki...akinek pedig non-free windows figyel a gépen, azoknak a 90%ánál szerintem nem crackelt dll-el van fent a rendszer, így az egész okosság semmit nem ér.
  • IoIa
    #8
    "A vállalat részéről korábban elhangzott nyilatkozatokban arra hivatkoztak, hogy a kalózmásolatok óriási száma jelentős károkat okoz a szoftvercégnek, bár pontos adatokat egyszer sem közöltek. A BSA állítása szerint az egész ágazatra kivetítve évente 29 milliárd dolláros veszteséggel számolnak, de ezt az adatot többen vitatják."
    Tessék? Maximum bevételkiesésről lehetne szó, nem pedig kárról. Kár akkor érhetné őket, ha pl. leégne a redmondi központ, meg ilyesmi, vagy ha ellopnák a dobozos termékeiket. De az elmaradt bevétel (bevételkiesés) más kategória. Ha valamit meg kéne venni ahelyett, hogy ingyen használja valaki, az nem azonosan számolható. Pénzért már biztos nem kéne annyi embernek.
  • blackeagle
    #7
    Várható volt. Pár éven belül ki fog alakulni teljesebn ez a rendszer és majdnem biztos ,hogy gyárilag beletesznek pár bakit hogy kelljen az update és igy rákényszerülnek a userek az eredetire. Arra is ki fognak találni valamit ,hogy a warezon ne terjedjen. Még jó hogy egyre inkább nem érint.
  • archkoven
    #6
    Szerintem ha túlzottan belemerül a MS az eredetvizsgálatba akkor a frissítések majd megjelennek kalózverzióban, de az is biztos, hogy sokan akik eddig kalózvindózt használtak megvennék az eredetit.
    Addig egyébként sem valószínű, hogy az emberek áttérnének vidózról linuxra amíg szinte csak vindózra adnak ki játékokat és azok (valamint rengeteg más felhasználói program) továbbra is beszerezhető kalózverzióban vindózra. Az emberek (magam is beleértve) ha más megoldás nem lenne inkább megvenné az eredeti vindózt mindhogy lemondjon a már jól megszokott programjairól és az ingyen beszerezhető programok tömkelegéről.
    Szerintem ez adja sokak számára a vindóz igazi vonzerejét. Az meg, hogy annyira instabil lenne, jó duma, de aki használja az tudja, hogy távolról sem igaz az XP-re.
  • rolika
    #5
    nem értem...
    1. nagy a kár a kalózkodásból, ezért a lokalizált frissítések csak eredetigazolt xp-re tölthetők
    2. a kritikusak továbbra is elérhetők mindenkinek
    ezek szerint meg lehetne oldani, hogy csak eredeti szoftver legyen a gépekben, mert a kritikus frissítések nélkül hamar használhatatlanná válnának
    csak akkor hova lenne a ms-dominancia, meg mi lenne a szegény bsa-val, ha nem tudna tízmilliárdos károkról tudósítani...
    szerintem ezek tök hülyének nézik az embereket
  • macuser
    #4
    a képen épp gagyi álaranyórás amerikai illegális bevándorlók brazil gépsoron hamisítják a Windowst, ezzel épp 29 milliárd dollárt rabolnak a Microsoft nev?, hátrányos helyzet? gyermekeket segélyező kiemelkedően közhasznú alapítványtól

    (megjegyzés, a mozdulatból látszik, hogy a jobb kezével a következő dobozt az inge alá fogja rejteni, így lopja meg a tolvajokat, mert valójában ő kettős fedésben dolgozó kiemelkedő teljesítmény? CIA-FBI-DEA ügynök, aki így gyengíti a feketegazdaságot)
  • lck
    #3
    Már egy hónapja linux-szal netezek és azóta sokkal nyugodtabb vagyok. ( A windowsom is gyorsabb lett a másik partíción, mert kigy kevesebb védelmet kell futtatnom a háttérben :-))
  • silanor
    #2
    Nah ami a kepen van az itthon ritka mint a feher hollo. En hiaba akartam, csak OEM-et tudtam venni.
  • nemcsakfeel
    #1
    Ha annyira ráhasalnának a jogtiszta dologra, mindenkin be akarnák hajtani, akkor a linuxnak sokkal nagyobb lenne a térhódítása, cégek is jobban áttérnének rá.