Dániai munkahelyek megszüntetésével fenyegetőzött Bill Gates

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#56
Teljessen igazad van.
Épp ezért kéne az EUnak egy szabványt kidolgozni amit minden oprendszerbe integrálni kellene.
Így teljesen mindegy mit tanitanának mert lene valami ami az egér kurzoron kivül ugyanojan lene minden oprendszeren.
Mert az én érdekem ez lenne.

Az EUnak nem azzal kéne foglalkozni, hogy mit szegyenek ki az op rendszerbõl hanem ép ellenkezöleg, egységessen mitt kell kötelezöen bele tenni.

Csak az a baj, hogy az EUt az én érdekem csepet sem érdekli. Peddig állitólag az én érdekemet védi!!!! Röhely.
#55
Visual Studioval keresem a kenyerem javát... de szintén jónak tartom a Borland JBuildert, az Eclipse projectet és persze még egymásik fejlesztõi környezetet, tehát ne gondold, hogy kizárólag VS párti vagyok... csak reálissan ott van a legtöbb munkám, ezért mondjuk rá, hogy egy picit hálás vagyok érte, ugyanis minden új verziója megtakarít 2x ídõt, és 3x megnöveli a lehetõségeket, sajnos kevesen használják ezt ki... a szoftveren ugyan nem igen látszik, ma is álltalában olyan vacak alkalmazásokat fejlesztenek mint 5 vagy 10 évvel ezelõtt... pedig csodákat lehet csinálni, de a fejlesztõk nem szeretnek olvasni... a munkanéküli fejlesztõket figyelemen kívûl hagyva, õk ugyanis olvasnak, hátha munkát kapnak... sokszor a biztos munkahely a legnagyobb ellenfele a fejlõdésnek, legalább 6 hónaponként bennmaradási telyesítményanalízist kellene csináltatni de külsõ tanácsadói céggel, de ezt kellene az állami strukturában is, hátha akkor jobb irányba lendülne a kerék.

Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan

Frank99
#54
jó a logod.

Politikusainkkal nem az a baj, hogy rosszabbak nálunk, hanem, hogy nem jobbak

Frank99
#53
valami hasonlót írtam én is, ha nem is ilyen hosszan.
csak ott a gond, hogy sokan NEM TANULNAK MÁST MINT A WINDOWST!

és ha hazamegy és gépet vesz (és ha vesz hozzá oprencert) és hozzá Windowst. Mert azt tanulta. Holott netezni, szövegszerkeszteni és sok minden mást csinálni jó a Linux, csak szegénykém nem tudja. Mint anyukám, aki 52 évesen munkanélküli tanfolyamra járva követeli tõlem az Excell és Winwordot, Acces-t (DOS-T!!!) mert nem is hallott Linuxról.
Pedig neki egy OpenOffice qvára elég lenne....

Politikusainkkal nem az a baj, hogy rosszabbak nálunk, hanem, hogy nem jobbak

#52
...ennyi hülyeséget pár sorban már régen olvastam...
<#mf2>
..azért ez nem ilyen egyszerû..

#51
"We are BOTH the part of the same hypocrisy, but never think it is applied to my FAMILY"... M.Corleone mondja a Szenátornak a Keresztapa II. részében...

BOTH = Szenátor (állam), és M. Corleone (maffia)
FAMILY = Azok akiket senki sem kérdez...

és van ebben valami igazság az állam sokszor a maffiához illõ módszereket alkalmaza, és torkaszakadtából ordibál, hogy igen is demokratikus és igen is az abszolút igazság az õ tulajdonában van.

Miért igazságos valami? ... "because the Judge say so..." és miért nem? ... "because the Judge say so as well..."

mégegyszer mondom, az állam a hibás, hogy anomáliák jöttek létre, és nem az anomália... ha nem kapálsz akkor gaz nõ... és ezért nem a gaz a hibás, hanem te... az állam (EU) marhaságokat szabályoz, kb. mint azt, hogy mekkora szabad legyen a költségvetési hiány, meg stb. ahelyet, hogy olyan környezetet teremtene, hogy a gazdaság jobban mûködjön és ezáltal a költségvetés nagyobb összegekre tehetne szert... hülyék világa mit mondjak... (ja persze, WHAT és nem pedig HOW).

Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan

#50
Nekem speciál semmi bajjjjjjjjjjom az Microsoftal.
A linuxal viszont igen. és mielöt kritizál valaki, mert itt mindenkinek linuxa van. Nekem is van linuxom de már a TÖ.. is tele van vele, igy mivel nem volt hivatalos az az xpm tegnep megvettem 35800ft ért.

Ja és egyébként
J.Eving nek hivnak, van egy olajtársaságom, meg 70%ban egyetértek az msel.

De B.papának már van elég oénze és elöb utob ugyis meghel, azt a sok lovét meg nem tudja elkölteni. Szerintem holnap álitsa le az egész ms fejlesztést és támogatást. Na jó a támogatást még ne de max 10fös kis csapatal végeze és félévente tegyék közzé az új szoftvereket.

Szerintem akkor meg ez nem tetszene az EUnak.

Szerintem az EUnak nem a szabadalmakal kéne foglalkozni hanem létre keéne hoznie egy ojan szabványt amit minde forgalomba hozot op rendszerbe bele kell épiteni azaz kötelezö és innen kezdve a dolog egyszerü mert ez évente megvizsgálva egy újonan kitalált tulajdonság is belekerülhetne minden op rendszerbe és mindegy hogy ki találta ki.

Gondoljátok, hogy az EU a hasára ütöt és azt mondta piszkáljuk meg az MSt?
2 dolog lehetséges szerintem

1. Valaki fizetet pár millert valakinek hogy piszkálják már meg.

2. Az EU pénzt kért mert kevés volt a zsebükben és az MS nem volt hajlandó fizetni, igy most issza a levét.

ja meg miért kell nekem dizel, benzinnel üzemelö autokat venni? nekem elektromos autó kell.
van tehát vehetnék. csak épp a kormánynak nem érdeke. De a köolaj iparnak meg pláne nem.

majd ha ti lesztek egy nagy cég feje, megnézem hogy ti hányszo fenyegetek, vesztek, sárbatiportok, stb, embereket cégeket kormányokat.

Addig is tudok ajánlani egy nagyon jó elme orvost, mert ez az ms fikázás már beteges.
Mert ugye ha valami jó / szerintetek a linux /
akkor miért az a szar drága windows terjedt el enyire?
nekem volt anak idelyén C64 esem. bekelet volna nekik perelni a PC gyártokat és ki tiltatni az EU bol.

<#falbav>

szoval egyszerüsitve a döntés az enyém és az EU elöb utobb megfoszt a lehetöségtöl hogy válaszak.
az viszont már kényszer / ha csak linoxot használhatok /.
Frank99
#49
és azért mert netezek, fölösleges 2 particiót tartani, rengeteg program van freeware win alá is, hogy megoldjam, ami a Windows-ból kimaradt...

Politikusainkkal nem az a baj, hogy rosszabbak nálunk, hanem, hogy nem jobbak

Frank99
#48
ezt már megfogalmaztam én is másik topicban.

fél évente felrakom a Linux valamilyen verzióját, legutóbb az UHU-t.
hamar felmegy, gyors, stabil.
Nálam ilyen az XP is. Jó gépem van, tudom karbantartani is, ennyi. Viszont belémrögzültek dolgok, és hajlok új dolgokat megtanulni, de nem azon az áron, hogy NAPOKIG üljek azon, hogy mit is hova?
És bizony a LINUX ITT lemaradt. És lemaradt a játékok követésénél is, mert onnan onnan indul el sok-sok ember a szám-tech felé....

Politikusainkkal nem az a baj, hogy rosszabbak nálunk, hanem, hogy nem jobbak

#47
Csak, hogy tisztán lássunk. Ausztrláiában egy élelmes autószerelõ már szabadalmaztatta a kereket, ha hiszitek ha nem. Az ügy a legfelsõ bíróságig jutott, és csak ott tudták tõle elvenni. ddig viszont a többitõl jogosan csikart ki licensz díjat. Ez megtörtént 3 éve. (3 v. 4 ha jól emlékszem) Magyarán "szabad a pálya" ha elfogadják az SW szabadalmakat.

Blackrose: A migrációval kapcsolatban amit lemondtál egyetértek. Szerintem is hosszabb távon igen, de rövid távon enm annyira látványosan el***ott ötlet, mint a wine a linxura. Ugyanúgy akadályozza az együttmûködést, az új fejlesztésekre sarkalló kényszert.
Jó példa a linuxos wine/wineX.
Szinte mindneki ül a babérjain, és nem fejelszt natív dolgokat, mert minek ölne bele pénzt, ha egy elmebeteg crossover office alatt be lehet üzemelni? Sajnos a legjobb szándékkal jött létre a wine projeckt, és a maga idejében biztosította a Linux fennmaradását. De mára már súly lett rajta. Ez éppen olyan, mintha egy 8 éves gyereken még ott a cuclisüveg. Semmi nem sarkallja, hogy megtanuljon rendesen enni, önnállóan, aját korrekt, határozott döntéseket hozzon. Csak vegetálni fog.
Meg is lehet nézni a linux játékpiacon elfoglalt helyét. Nem túl rózsás.
A halflife2 nem rendelkezik linuxos portal. Ez bosszant engem. De még jobban, hogy 3 nappal a ,megjelenése után a wineX csapata bígérte a hl2 támogatást is. kérdem én. Ezek után miért potolnának? Én biztosan nem költeénk rá, mert semmi sem kényszerít erre.
Hülyén fogalmaztam meg, de értitek mire gondolok.
Frank99
#46
aztán jön az állam, és milliárdokat fizet valakinek, (MO-i Campus pl.) egy másiknak a kárára (Linux pl.), és az a valaki ingyen oktatja a rendõrséget (és szarért-hugyért legálissá teszi a rendõrség ILLEGÁLIS szoftvereit-közben valagba rugják Juszt Lacit, aki a Kriminális magazin utolsó megjelent lapjában ezt lelelplezi), és szakértõket képez ki, hogy bíróságokon millókat kérve támogassa a tengerentúli metszettfarkúak önnön érdekeit.... és hogy magyar dolgozó magánszemélyeket bíróságra citálja....

Politikusainkkal nem az a baj, hogy rosszabbak nálunk, hanem, hogy nem jobbak

arty
#45
nekem meg az jön le, fogalmad sincs, mit jelent a szoft-szabadalom, s mit jelent a jelenlegi formájában.

példaként legyen annyi elég, hogy amerikában az MS szabadalmaztatta a duplaklikket 😊 innentõl vagy fizetsz (ami kis fejlesztöként kizárt, h fussa) vagy nem használod, de akkor a programod nem lesz szokványos, kutyának sem kell - buktad. Nagy cég kifizeti a jogdijat, s elterjed az egyébként kevésbé jó szoftja ...

A nagyok megerõsödnek még jobban, a kicsik ellehetetlenülnek.

Ez a törvény nem arrol szol, hogy "nem lehet ellponi az ablakos logót" ... sajnos. Azt nem értik meg a kedves törvényalkotók, ennyi erõvel a GM szabadalmaztathatná a kereket, s minden autógyár fizetne nekik, aki ilyen tárgyon gurulóvá épitené a kocsiját ... normális dolog lenne ? Namost amerikában ELMÉLETBEN erre már van lehetõsége az MS-nek...

Forza.

#44
Akárhogy is nézzük elég nagy baj, hogy egy egyszerû kis cég mint a Microsoft, akkora hatalommal rendelkezik, hogy kormányokkal, sõt az EU-val "packázik".
Nagyon remélem, hogy jó fog kisülni a dologból és nem fizet le minden fejest minden országban mindenhol a MS <#levele>

TURMIX - Szinkronparódia letölthető: http://turmix2005.uw.hu

#43
Nem feledkeztem meg. Az államnak az a dolga, hogy törvényekkel szabályozza az életet a piacot stb. és nem pedig, vagyis az állam dolga a WHAT, a HOW pedig az emberek dolga kell, hogy legyen... de ez a mai szocialista EU-ban egy picit elveszítette értelmét, még a jelenleg szélsõ kapitalista USA-ban meg most már a WHAT is kezd a magánkézbe migrálni... és egyik út sem jó, vagyis itt is az türténik, hogy az USA kezdi az ellensulyt kialakítani, mert most már az Európa nem klasszikus kapitalista szövetséges, hanem inkább ellenzék, és ez vice versa, az USA törekvése az EU kizárására az EU-ban fokozza a szocialista erõket... na mindegy én nem vagyok sem socialista sem kapitalista... tehát egyiket sem pártolom, de osztozom a kapitalista nézettel, miszerint az államnak nem szabad a HOW-ban beledugni az orrát... elég okosak az emberek, hogy maguk megtalálják a módszert, ha a feltételek megvannak és az állam dolga ezeket a feltételeket megteremteni... és ezt korlátozásokkal nem lehet elérni, nem a Microsoft a hibás, hogy az államok olyan rossz környezetet teremtettek amelyben a Microsoft monopóliumá fejlõdhetett és most nem igazságos õket ezért büntetni, az állam a hibás, mert az állam keretein belül tevékenykedett a cég... egy kicsit pofátlanság mot 30 év után elõjönni, hogy na te budös Microsoft 25 éven át tisztességtelenül agyonkerested magad és monopólium lettél, hát most fizess, ezt az állam sokkal elöbb kellet volna szabályozza, és akkor nem lenne semmi amin veszekednének... az igazság, hogy az állam nem tette a dolgát, de persze ki bünteti majd meg az államot... esetleg a Microsoft?

Zedas irja: "Gyakorlatilag most az Eu/M$ párharc pont azoknak a legrosszabb, akiknek kedveznie kellene: a felhasználóknak és a programozóknak"

és ezzel egyet kell értenem, és mivel a Microsoft a felhasználókból él, tehát neki is rossz, és mivel az EU-nak a felhasználók és a foglalkoztatottak (programozók) kellene legyenek a legfontosabbak, akkor ebbõl következik, hogy az EU-nak is rosz, és ez arra terel bennünket, hogy feltegyük a kérdést vajon miért is tûrjük a hülyék világát, mindenkire nézve rossz bolondságok meghozására és végrehajtására költjük a pénzünket, mialatt torkaszakadtából ordítunk, hogy naná de még mennyire is igazunk van... vagy talán így néz ki a civilizáció hanyatlásának kezdete?

Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan

CAD
#42
Imadom a bulvar hireket... 😄 Azert latom van aki meg mindig komolyan veszi, meg mindig jol szorakozik rajta es meg mindig elcsamcsog 40-50 valaszon keresztul.

caddie

hornbali
#41
Veled is egyet tudok érteni. Az elsõ betütõl az utolsóig.

#40
Csak arról feledkezel meg, hogy akkora erõfölényben van az MS, hogy ha nem korlátozzák, mindig agyon fogja nyomni a versenytársakat. Ez a korlátozás pedig nem tudom, hogy hogy mehetne végbe békésen. Ha van valami értelme az államoknak, az talán pont az, hogy az MS szerû anomáliákat megfékezzék...

#39
Ezen a Világon minden kényszer... akármit csinálsz, akárhová jársz, valamit mindég kényszerbõl kell tenned... nincs ebben semmi tudomány, ez csak egyszerû realitás. A Microsoft fent leírt esetleges lépése nem etikus, nem szép, nem emberi, és még sorolni lehet, de kényszer... mert õk ezt így értékelik, kényszerülve lesznek az USA-ba vagy máshová költözni, hogy megvédjék jogaikat, mert itt nem látják ezt lehetõnek. Igazuk van e, vagy sem, ezen lehet vitatkozni, de õk ezt így látják. Minden probléma gyökere az abszolút igazság feletti jog, és ezért nem lehet soha elérni igazságos és emberi megoldásokat, ha valakit kizárunk. Az EU most kizárta a Microsoftot és hatalmat gyakorolt rajta, a Microsoft is ugyanezt csinálja ha lehetõsége van rá. Ez itt két szar közötti verekedés, mindkettõ hibás lépéseket tett. A szabadalmakat nem kell megszüntetni, hanem megjavítani kell, hogy jó legyen a rendszer. És itt egy olyan megoldást kellene találni, hogy mindkét félnek elfogadható legyen, és nem kizárni valakit. A demokrácia nem arról szól, hogy ki az erõsebb, hanem arról, hogy egymást kölcsönössen megbecsüljük és mindenki számára elfogadható megoldásokat találjunk. Kizárás mindég ilyen piszkos dolgokat szül, most a Microsoft, tegnap az EU, holnap az X... nem számit, mikor kinek van lehetõsége rá. Ja és a Navision esetleges áttelepítésével fogadok, hogy a 800 dán foglalkoztatott 90-95% átköltözne az USA-ba, mert nem lehet egy fejlesztõi részleget csak úgy lecserélni, és a mai globális világban meg az emberek mennek a munka után, határok nem számítanak, tehát ebbõl nem a saját embereit szolgáltatja ki, hanem a dán államnak ad egy pofont. De persze mégegyszer mondom a lépés szar, és ha valami nem változik ebben a világban azt hiszem csak több ilyen szar megoldásnak leszünk tanúi. Itt nem mérgelõdni kell és nem b... egymás annyát (elnézést a kifejezásárt), mert az nem sokat ér, és túl éretlen gondolkozásról tanúkodik, konkrét lépéseket kell tenni egy jobban együttmûködõ világ felé, és a kizárásokat nem szabad megengedni, 51% elég arra, hogy ráerõszakoljuk megoldásunkat a másik 49%... ez nem jó, közössen kell megoldásokat kidolgozni, ideje, hogy összeüljönek a kormányok és a cégek, és egy közössen elfogadható megoldást dolgozzanak ki, szabadalmak nem jók, beszüntetésük sem jó, hát akkor... találjunk jó megoldást amely elfogadható mindkét tábornak... és akkor nem lesz fenyegetõzés...

stogg: A Windows vs Linux háborút nem a Linux kezdte EZ IGAZ, de nem is a Microsoft, ezt a háborút az IBM, Sun, Oracle stb. és a Microsoft egymás kölcsönös kizárásának törekvése kezdte, vagyis mindenki osztozik a felelõségen. A Linux és a Windows csak egy OS amelyen dolgozni lehet, van amit jobban az egyiken van amit jobban a másikon, de ez semmiképpen sem indíthat ki háborút, a háború akkor tör ki amikor a két fél egymás területére tör... röviden NEM MIGRÁLNI KELL LINUX-RA, HANEM ÚJ ALKALMAZÁSOKAT KELL LINUX-ON IS TELEPÍTENI. A migráció elvesztett pénz, most amikor olyan sok helyen lehetne alkalmazni az informatikát, mi nem azon dolgozunk, hogy alkalmazzuk, hanem azon, hogy a másik felet kiszorítsuk. Van ezen a földön elég hely és piac mindenkinek, miért kell egymás torkának ugrani?

Ja és ez alapjából flame topic, ezért nem sok értelme van a további "kéztõrésre".

Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan

#38
Bár szerintem is bénázott az EU a Media Player ügyben, de hosszú távon így is jó, hogy léptek, mert a jövõben kénytelen lesz az MS elgondolkodni milyen árúkapcsolásokat hajt végre...

Más: Nem csak az EU hanem úgy általában az ázsiai országok is óckodnak az MS-tõl. Szerintem nem nagy csoda, hogy mindenki utálja ezt a jelenlegi kvázi monopól helyzetet, ahol az erõfölénybõl adódóan mostanra oda jutottunk, hogy országokat zsarolgatnak. Kiki ahol tud próbál változtatni, így az EU is.

#37
Zedax nem értek egyet.
Az Sw szabadlamakat épeszü ember nem támogatja. Ez egyedül az m$-t betonozná be. Nem véletlen,hogy ami van töke, befolyás, stb... azt latba is veti emiatt.Többet nem tudnál semmilyen módon versenyt elérni, hanem "örökre" maradna egy immár kényszerû monopólium.
Ez világos.
Az MP-s ügy is azért volt, hogy ezt elösegítség, és alaposan befenyítsék az m$-t, hogy egyenlöre nem ök az európa tanács.
Gondolom ez világos mire ment ki😊
#36
Csak egy dolgot mondjál amit felfedez ,amit még nem találtak ki és jó dolog ( nem kényelmi ,hanem jó ) . Most ne azt ,hogy 1024x768 -ról megnöveli egy hatalmas képernyõfelbontásra a köv. oprendszerét , meg átlátszó lesz az ablak.
h4x0r
#35
Tényleg ennyire nem látsz ki a világba? Nem az a lényeg, hogy szeretné az MS elérni a SWszabadalmakat (ez önmagában nem baj), de a cselekedetük teljesen ellentmond mindenféle erkölcsi normának, amit jelenleg nyugaton elfogadott. Megfenyeget egy országot nyilvánosan.
Ez kb. olyan, mintha Linus Torvalds azt mondaná, hogy ha nem támogatod a SW szabadalmak betiltását, akkor nem használhatsz Linuxot. Mennyien sértõdnének meg? Sokan.
Meg a másik: senki nem titkolja, hogy az EU minden ezközzel korlátozni akarja az MS-t. Õk is csak a saját érdekük szerint tesznek.

"Gyakorlatilag most az Eu/M$ párharc pont azoknak a legrosszabb, akiknek kedveznie kellene: a felhasználóknak és a programozóknak."
És amúgy meg miért is gáz ez az új felhasználóknak? Ha jól tudom, az EU összes tagországában szabad Windows-t használni... Nem is az EU miatt drága a Win...

\"No boom today. Boom tomorrow. There\'s always a boom tomorrow. What? Look, somebody\'s got to have some damn perspective around here. Boom, sooner or later. BOOM!\" -- Lt. Cmd. Ivanova

hornbali
#34
Így igaz.

#33
Nekem a cikkbõl és a hírbõl egyáltalán nem az jön le ami nektek. Az M$ teljesen logikusan cselekszik, ha a szoftverét egy országban nem védi szoftverszabadalom, akkor az ottani fejlesztéseit bárki büntetlenül lenyúlhatja. Ezt nyilván nem fogja tûrni.
A másik meg az hogy Dániának a kis cégek szempontjából ugyan igaza van (én is egyetértek a szoftverszabadalmak tiltásával), de az Eu globálisan szégyen hogy mit csinál. Hülyeségekre kötelezi az M$-t, és utánna meg mindenki fogja a fejét hogy hülye megoldásokat kap.
Ha a Mediaplayer kivétele helyett az lett volna a kötelezettség hogy a Messenger, player, stb. installáláskor opcionálisan kiválasztható lenne, akkor most mindenki boldog(abb)an élne.
Gyakorlatilag most az Eu/M$ párharc pont azoknak a legrosszabb, akiknek kedveznie kellene: a felhasználóknak és a programozóknak.

#32
Ez igaz. De neked a "kötelezõ" szívnod vele.😊
hornbali
#31
A vírusokat nem a Microsoft írta és a vírus íróikat sem kötelezte senki...

#30
Jelenleg a windowst kötelezö használni sok helyen. Kötelezõ bosszankodni a vírusokon és férgeken, kötelezõ egy zsák pénzt fizetni, vagy irány a tárgyalóterem.
Ezt elfelejtetted.
A windows vs Linux vallásháborút nem a linux kezdte.
hornbali
#29
Nem tom megálni hogy ne írjak a fórumba...
Vegyétek már észre hogy az EU mit csinál a Microsoftal! Most mindenkinek nagy a szája, de ha az õ vállalatát akarná az EU így szivatni pontosan ugyan ilyen eszközökhöz nyúlnátok...
Az szerintetek etikás hogy beleköt a Windows Media Playerbe? Aztán utána meg nem tetszik a WMP nélküli kiadás neve? A következõ mi lesz?

h4x0r
#28
Nálunk éppen Linux a kényszer. Az IRT (Információs Rendszerek Tanszék) elkötelezett híve a szabad szoftvereknek, tudtommal mennek GPL fejlesztések, sok PhD-s és tanár használ pl. Fedora Core-t és egy-két tárgy keretein belül még a Linux rendszert is oktatják:

pl. gcc, cvs, make, stb.

És mivel a fork(2) parancs kötelezõ szerver programozásnál (ami itt megy), ezért mindenkinek meg kell valamennyire ismernie a Linuxot. Ez van, és örülök is a fejemnek :-DD

\"No boom today. Boom tomorrow. There\'s always a boom tomorrow. What? Look, somebody\'s got to have some damn perspective around here. Boom, sooner or later. BOOM!\" -- Lt. Cmd. Ivanova

#27
Háát, igen az oktatás a lényeg, amint a középiskolákban és az egyetemeken átállnak linuxra, elég negy bajba kerül az MS. Márpedig ezek európában jellemzõen állami intézmények, szóval...

#26
A szoftverszabadalmak nem csak a szabad szoftverekre veszélyesek, hanem minden más kis cére is, akik esetleg kereskedelmi szoftvert készítenek!! Azonkívül megölik az innovációt is.
#25
Egyetértek.
Redmond eléggé ideges az elmúlt 2 év folyamatos Linux elõretörõstõl. Ne feledjük ázsiában kezd "kritikusra" fordulni az m$ helyzete, és ezt tovább súlyosbítják a RedFlag disztrob, a francia koreai-japán közös linux fejlesztési megállapodás. tajvanon a WonXP+office összesen 36 dollárért megkapható a boltban legálisan, de ennek ellenére romalan az ázsiai eladások. Azt hiszem az m$ amolyan "aranytojás tojó tyúkknét" kezeli ezt az Sw szabadalmi kérdést. Nem kell zseninek lenni, hogy rájöjjünk azonnal szabadalmaztat, és elzár ha tud.
A meglátásom, hogy tényleg sokat képel magáról az m$, és egyre többet. Ezzel arányosan kezd elege lenni európának belölük. Meglátjuk mi sül ki belöle. De gyanítom (figyelve a tendenciát) szépen lassan kiszorul mindenhonnan, és a Desktop piac marad csak meg neki. A jelenlegi bevételeiket. és a cég méreteit tekintve ez nekik elég sovány piac lesz.
#24
Ezen már én is gondolkodtam <#nemtudom>. Rengeteg pénzt spórolhatna vele az ország, ráadásul az iskolámban sem legális a windows/office és egyébb ilyen nyalánkságok.
A számtektanárunk meg tudomást sem akkar venni a Linux létezéséröl (mikor említettük neki, hogy jólenne ha tanítaná), mondván, hogy nem tartozik a kerettantervbe <#wilting>.
Remélem lesz valami fellépés a nyílt forráskód mellé kis hazánkol is (de erre nem sok esélyt látok).

ilyen feltételek mellett nem éri meg... ez az egész nem tetszik.. ..-ohh.. már látom a fényt az alagút végén!.. -te h*lye.. az csak a vonat!...

#23
Azért elgondolkoztató, hogy Bill papa személyesen fegyegetõzik... Látszik, hogy az Unión belül a közszférákban kezdenek hódítani az szabadszoftverek... Csak itt vesznek Win meg Office liszenceket milliárdokért. Odakint meg rájöttek, hogy lehet ezen takarékoskodni. Jó kis ország ez is...<#levele>
#22
Bill Gates agyfaszt kapott 😊 A jogait a szerzõi jog védi, a szabadalmak meg az eddigi tapasztalatok alapján nem mûködnek, mert rengeteg triviális, és/vagy nem új dolgot sikerült szabadalmaztatni. És egyelõre semmi nem akadályozza ezt.
#21
Ez a legmocskosabb dolog. Családok megélhetésével fenyegetõznek. Dánia helyében megmondanám Bill-nek, hogy kapja be, húzzon a sunyiba a windózával, itt a linux ideje. Azokat akiket meg kirúg áthelyezném a linux development-re.

Nehogy má' egy multi megzsaroljon egy kormányt...

Frank99
#20
Miért is nem lehet Linuxot????

Politikusainkkal nem az a baj, hogy rosszabbak nálunk, hanem, hogy nem jobbak

Frank99
#19
így van ez Mo-on is.
Milliárdokat fizetünk MINDANNYIAN a Microfosnak, hogy a diákok és pedagógusok INGYEN kapjanak Campus- Microfos terméket...
A többieket mag BSA alapító tagként piszkálja, gondoljunk a bilincses BSA plakátra pl. stb.
undorító....

Politikusainkkal nem az a baj, hogy rosszabbak nálunk, hanem, hogy nem jobbak

Frank99
#18
ezt máshol zsarolásnak hívják...
és ülnek érte a sitten... nagy büdös kancigányokkal tömlöctársként...

Politikusainkkal nem az a baj, hogy rosszabbak nálunk, hanem, hogy nem jobbak

Laci73
#17
Nesze neked globalizáció: egy amerikai multi a saját hazájában fenyeget egy dán céget. Szép.

Szeretem a ráncaimat, mert azt mutatják hogy éltem. Szeretem a beteg rózsákat, Hervadva ha vágynak, a nőket, A sugaras, a bánatos Ősz-időket

testerlnx
#16
Remélem annál a 800 embernél több informatikus van Dániában akinek érdeke, hogy a software patiant ne tegye tönkre...

AA platform: Kameo, Super Mario Galaxy, Jak1, Ratchet, Psychonauts... Live: Byuecee, PSN(US): Dee, PN(JP): Japet / Galaxy Omega Star!

#15
már a Solaris 10 is ingyenes lett 😊
arty
#14
Dania helyében visszaszolnék a megfelelõ csatornákon, h "akkor dánia legálissá teszi a warez windowst, az MS termékeit pedig kitiltja a forgalmazásbol" 😊

Minden kormányzatba linux, diákoknak linux, iskoláknak linux, mindenhova linux.

Nevetséges, hogy cégek manapság kormányokat fenyegethetnek. OTP és társai ... mondjuk, ott azért van elternativa, a sok hülye OTP-s birka tehet rola, hogy ennyire szalad az OTP szekere 😊

Forza.

#13
És még hány munkahely megszünésért, vagy létre nem jöttérét felelõs a fent nevezett cég. Lehet hogy ez a cég világméretekben hátráltatja az informatikai innovációt. Pl. sikeresen elnyomva, lehetetlenné téve a kis cégeket, vagy a tõle független kezdeményezéseket. Sõt a jelenleg meglévõ és jól mûködõ nyitott szabványokat is többé-kevésbé sikerül tönkretennie, amikor átveszi belematat és úgy reklámozza mintha õ találta volna fel! Ja természetesen a változások szigorúan titkosak, vagy a jogilag körül van bástyázva és használatáért komoly kompromisszumokat kell elviselni. Magyarán ez a cég rendszeresen rákényszeriti akaratát a többségre. Olyan dolgokban amik ki vannak találva, mûködnek, olykor meglehetõsen régóta. Csak gondolj bele az Ms licencek több milliárd forinba kerülnek évente az országunknak, ezzel szemben viszont nincs semmi olyan hazai software export termék, ami ezzel szemben állna. Mit számít az hogy cserébe az Ms itthagy 100milliót vagy akármennyit. A szaldó még ettõl -tizenmilliárd. Dániában is:-)
#12
nevetseges ez a hozzaallas, igy vagy ugy eddig nem volt gondom ezzel az emberrel moralisan, de azert ez mar tulmegy az uzleti "etiketten" sztem.

3d vizualizáció és egyéb objektum lakatos, illetve maxscript challenger. render engine szaki, és szeretem a süteményt. xD donorok privátban jelentkezzenek. köszönöm.

#11
És a fegyverkezés megszûnése hány millió embert tenne munkanélkülivé ? Akkor inkább gyilkolják egymást az emberek, mert a fegyvergzárak sok embernek adnak munkát ?
Úgy beszélnek a párszáz munkahely megszûnésérõl, mintha valami tragédia lenne, bár a képzett dolgozók akár egy-két hét alatt is találhatnak új munkát, közben a világ többi részén millók halnak éhen évente...
#10
itthon is amikor a bankadó bevezetésérõl volt szó, hogy 30 miliárd fttal járuljanak hozzá az európához mérten rekordnyereséget elkönyvelõ bankok, csányi meg több más bankelnök azzal fenyegetõzõtt, hogy szlovákiába telepítik az ügyfélszolgálatokat meg az olyan tevékenységeket, amiket ki tudnak szervezni.

Szóval ez itthon ugyanigy megvan. (de most eszembejutott németország is, ahol siemens szintén outsourcinggal zsarolta meg a szakszervezeteket - azok magasabb bért akartak, erre õk meg mondták hogy oké, akkor bezárjuk a gyárat, és megyünk ukrajnába)

#9
Ühüm, és hány az ellenkezõjét?

#8
De közben látom, hogy ez már több hónapja volt. Hányszor történik ilyen, ami nem kerül nyilvánosságra?

#7
Ujjujuj, már (nyilvánosan) zsarolunk is...?