Battlestar Galactica (TV)
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Ezért is vártam többet a BSG vallási vonalától, mert ez valami pluszt vihetett volna az egészbe. Az egyistenhit lehetett volna az amivel a készítõk közös nevezõre hozzák a tostereket, a skinjobokat és az embereket. A szeretet, és a hit egy olyan morális oltár, ami abszolútérték a sivár egók halmazában. Ez egy olyan ziccer, amit nem csaptak le. Illetve Leoben monológja a "Flesh and Bone"-ban még ennél is tovább mutatott. Létezik, hogy egy gép megfejtse a 42 titkát? Isten, a teremtés, és a létezés titkát? Hiszen minden belénk van kódolva. Ki más, ha nem egy gép, aki a mintázatok kvadrillióit látja, tudna közelebb kerülni a nagy titokhoz? És hogyha a megfejtés a szeretet, akkor mi az ami erre a következtetésre juttatta õket?
Nem tudom hol van helye egy olyan világban (és itt az RL világra gondolok) a környezetünk, az erkölcsök és minden más tiszteletének, ahol általában már a potenciális veszélyforrásokat is "ki szokták iktatni" azok, akiknek hatalma van ezt megtenni. Legyen az ember, ország, nép, szervezet, gép, bármi...
Itt úgy vélem egy kicsit következetlenek voltak a sorozat alkotói, jóval elõbb le kellett volna fektetni az alaptörténetet, mert így a saját farkába harapott a Cylon múlt története.
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Végülis 1x már kénytelenek voltak elfogadni a gépek hatalmát és értelmes lény voltát, avagy önrendelkezési jogát, mikor tûzszünetet kötöttek velük (területeket átengedve) egyenlõ félként, elismerve ezzel, hogy lenyomhattak volna minket önerõbõl, azaz már méltó ellenfelek a legagyasabb emberek számára (azaz a teremtõik számára) is.
I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3
Az emberi moralitást számtalanszor próbálták már megfogalmazni, mindig az adott helyzettõl függõen (legyen az a megbocsátás, a holtakhoz való viszonyulás, az ellenséghez való viszonyulás, stb.). A másik féllel való kegyetlenkedés viszont általánosan nem az emberiesség alapmotívuma, függetlenül attól, hogy mivel akarjuk magyarázni, akár azzal is, hogy az konkrétan kiirtotta az emberiséget.
Az, hogy egy gép nem érez semmit, és ezért azt lehet vele csinálni, amit akarsz, így ebben a kontextusban csak arra jó, hogy az ellenféllel egy szintre süllyedsz le. Cain valószínûleg azért nézte el, mert az emberei moráljára jó hatással volt. Minden háborúban a propaganda egyik legfontosabb feladata, hogy elidegenítse a másik felet, alacsonyabb rendûnek, eredendõen gonosznak beállítva azt. Ha ugyanis felmerül, hogy a másik fél is érzõ lény (akár gép, ebbõl a szempontból lényegtelen), akkor morális kérdések vetõdnek fel, az pedig ronthat a harci morálon.
Noha nem kérdéses, hogy a demokrácia megoldása ebbõl a szempontból hibás a túlélõ flottában, egy apróságot nem kellene figyelmen kívül hagyni: mindenképpen lettek volna olyanok, akik megkérdõjelezik a Cylonok egyértelmû megbélyegzését, és kiírtását. Helo döntése is arra vezethetõ vissza, hogy megismert bensõségesen egy Cylont, és nem ellenséget, hanem egy érzõ lényt látott benne, márpedig akkor a Cylonok is érzõ lények, tehát a kiirtásuk ugyanolyan morális kérdéseket vet fel, mint az, ahogy õk kiirtották az emberiség nagy részét. Ha ugyanazt a bûnt követjük el, mint õk, akkor mégis milyen jogon tartjuk jobbnak magunkat náluk? Ugyanolyan szörnyetegeké válunk tõle.
A sorozat ezt a kérdést is felteszi, és erre is válaszolni kell, ha a témát feszegetjük.
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
A világmindenségben szereplõ valamennyi "anyag" végsõ soron két halmazra bontható, az egyikben vannak az emberek, a másikban meg minden ami nincs benne az elsõ halmazban, minden ami NEM ember, bármi is legyen az.
Az, hogy egy újonnan felbukkanó tárgy vagy "lény" melyik halmazba kerül az az ember kizárólagos döntésén múlik, magához viszonyítja az új jelenséget és dönt hogy embernek tekinti-e vagy sem.
Ha az emberek nem tekintik a cylonokat "embernek" akkor azok nem is lesznek azok soha.
Nem azt írtam hogy mi vagyunk az egyetlen öntudattal rendelkezõ faj hanem azt, hogy mi vagyunk az egyetlen öntudattal rendelkezõ intelligens életforma és ez igaz is, ez újra szubjektív mert itt megint az emberi értelemben vett intelligenciáról van szó (mivel nincs semmi amihez viszonyíthatnánk magunkat így újra magunkból indulunk ki).
Volt egy faj amire szintén illett ez a leírás, a neandervölgyiek de õk már kihaltak, ITT ÉS MOST rajtunk kívül nincs a Földön semmi más faj ami öntudattal és (ember szerû) intelligenciával rendelkezne.
#5282
Az emberiségen belül vannak békésebb, nyitottabb és vannak agresszívebb, arrogánsabb emberek is, a békések lehet hogy hajlandóak lennének a feltúrbózott mobiltelefonjaikat egy új fajnak tekinteni és szövetséget kötni velük viszont a történelmünk egyértelmûen bizonyítja hogy ezek a békés emberek nem (vagy csak rövid idõre) kerülnek hatalomra, a hatalom mindig is az "erõsek" kezében volt és lesz mindig is, pont ezért lettünk azok amik ma vagyunk mert volt anno egy embertársunk aki megunta a bogyókat, fogott egy lándzsát és a harmonikus együttélés helyett megölte a mamutot a húsáért.
Kíváncsi vagyok ugyan így viszonyulnátok-e a cylonokhoz ha nem Tricia Helfer kinézetük lenne hanem csak standard centurion modellek mászkálnának mindenhol.
Ha nem jött volna be nekik az emberi védelmi rendszerek vírusokkal való megfertõzése project, nagy szarban lettek volna, mikor a flottájuk megérkezik. Az admiralitás már ELEVE háborúra készült, nem véletlen volt megerõsítve a flotta és költöttek csilliárdokat a harckész állapotban tartására.
A sosozatban nincs fekete és fehér. A Cylonok senem jobbak, senem rosszabbak az embereknél, 1xûen mások. Ugyanakkor sok a hasonló vonás, hiszen elsõ körben mégiscsak mi alkottuk õket, csak késõbb önállósodtak és változtak meg, mikor beindult a saját "természetes" evolúciójuk. Az út hosszú és közben õk is számos hibát elkövetnek és számos tévedésen kell túllépniük, akárcsak az emberi fajnak. Ezzel szembe kell nézniük. Csak azt kapták, amit mi adhattunk, de itt az ideje, hogy a maguk kezébe vegyék a jövõjüket.
Az együttélés mindig több kompromisszumot, lemondást igényel és nagyon higadtanak kell lenni hozzá. A Cylon-Ember konfliktusnak meg sajna ugye sok évtizedes hagyománya van és õk épp úgy félnek tõlünk, mint mi tõlük.
Pont a Sharon-Helo és hasonló együtélési példák mutatják, hogy nem lehetetlen az együttmûködés (Adama is lassan megbízik egykori kivégzõjének modelljében :D), a közös célok összekovácsolják a két fajt. Maga Adama említi, hogy megtalálták a közös nevezõt a Cylon-nal: mindketten életben akartak maradni! Ennél erõsebb közös nevezõ nem is kell... :D
I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3
Egyébként elég nehéz azt megítélni, hogy mi vagyunk-e az egyetlen öntudattal rendelkezõ faj. Ezt hinni szûklátókörûségre és egyfajta önigazolási kényszerre utal, hiszen ha találunk egy másik fajt ami hasonlóképpen szervezõdik akkor azzal igazoltuk, hogy mi jól csináltuk :D.
Ez így elég erõs kijelentés, ne akard mások helyett eldönteni mit gondolnak mirõl. Nem mindenki beképzelt az emberek közül, akik azt hiszik mi vagyunk a Földön itt az alfák és az omegák, nem érünk többet mint bármelyik faj. Valaki nem sajnál megölni 1 állatot valaki sajnál, valaki nem sajnál 1 másik embert megölni valaki igen, és képzeld még a gépetket is sajnálná valaki ha ilyenek lennénk mint a BSGben.
"Miután a gépek kinyírták az emberi faj 99,9%-át egyszerûen nevetségesnek tartom ahogy a sorozat készítõi a béke és egymásraborulás forgatókönyvét erõltetik, MINDENKI tudja hogy EZT soha nem nyelné le az emberiség, soha nem bocsájtana meg annak aki ezt tette velü(n)k."
Ez is erõs kijelentés, amely valószínûleg így lenne de mivel nem történt meg ezért ez csak egy elképzelés. Mert te az embereket 1 gépnek veszed, de ha belevesszük az emberi lelkivilágot már dõl minden.
"méltónak tartjuk-e majd õket a békés együttélésre és egyenrangúként, értsd Emberként viszonyulunk-e majd hozzájuk vagy esetleg úgy döntünk hogy inkább mégsem haverkodunk velük (lásd neandervölgyiek "rejtélyes" eltûnése, mintha nem lenne eléggé nyilvánvaló hogy mi lett a sorsuk...)"
Jah ez igaz, ha mi vagyunk az erõsebbek, ha nem akkor majd õk eldöntik hogy õk hogy bánnak velünk.
Szóval akár úgy is lehetne rájuk tekinteni, mint a németekre. Nem utálhatod az összes németet azért mert Németország nevében lemészároltak több millió embert. És azokat sem utálja az ember teljes szívbõl, akik mondják, hogy igen õ ennyi meg ennyi embert mészárolt le, de már megbánta és tudja, hogy rossz dolog volt, sose csinál ilyet többet.
Szóval szerintem izgi árnyalatai vannak a dolgoknak itt. És bizony az ember nem képes feldolgozni az egyenlõséget, mert több millió év szociális élet nem erre tanított minket.
Minden törzsnek volt vezetõje, minden törzsben volt munkára szakosodott ember. Minden törzsnek a másik törzs, aki a kaját elõbb elvette, nem volt jóbarátja. Az aki csak lustult, vagy kárt okozott a törzsnek ki lett közösítve, vagy meg lett büntetve. Így vándorolgattunk, éldegéltünk az eddigi bizonyítékok alapján, majd jöttek a civilizációk persze, de ez jóval elõtte volt így.
Aki pedig elvárja, hogy peace and love legyen akkor hirtelen, mer eggyütt kell mûködni és valójában nem különbözöl, az több millió év genetikai bevésõdésével megy szembe. Nem fog sikerülni. De ugye ez még mindig egy science-FICTION.
"It ain't what you don't know that gets you into trouble. It's what you know for sure that just ain't so."
Egyszerû kérdés, mitõl szép egy naplemente?
Nem a tulajdonságaitól, fizikájától vagy a jelenség létrejöttében szerepet játszó anyagok fajtájától hanem attól az egyszerû mozzanattól hogy egy ember ránéz, szépnek találja és azt mondja hogy "ez szép".
Ettõl szép a naplemente.
Naplementék voltak az ember megjelenése elõtt is de akkor csak megtörténtek, nem voltak szépek mert nem volt ott senki hogy rájuk nézzen és szépnek találja õket, ugyanígy az ember eltûnése után a naplementék meg fognak ugyan történni de többé már nem lesznek szépek mert nem lesz ott senki hogy gyönyörködjön bennük.
Hogy miért írtam le ezt a hülyeséget?
Azért hogy ezzel is szemléltessem az Ember néhány "emberi" sajátosságát: szubjektivitás és a "Mi seggünkbõl süt a Nap" mentalitás, mindkettõ kurvamód nagyképû és pofátlan DE elválaszthatatlan része a természetünknek és oszlopos szerepük volt abban hogy egyeduralkodó fajjá váltunk a bolygón, tetszik, nem tetszik, ez is az emberi faj sajátja amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Pillanatnyilag mi vagyunk az EGYETLEN öntudattal rendelkezõ intelligens életforma, nincs senki/semmi amihez viszonyíthatnánk magunkat és pont ezért mindent magunkhoz viszonyítunk, a döntéseink 90%-át az érzelmeinkre alapozzuk (félelmetes, mi? :D) és a logikánkat csak az érzelmi alapon hozott döntéseink végrehajtásához használjuk igazán, de ez nem is baj, ettõl vagyunk emberek és a rendszer mûködik hisz még mindig itt vagyunk :)
Ha a történelmünk folyamán összeakadunk majd egy idegen fajjal akkor függetlenül attól hogy õk milyen kapcsolatot akarnak majd velünk fenntartani a döntés akkor is a miénk lesz hogy állatnak, embernek vagy bármi másnak tekintjük-e majd õket, méltónak tartjuk-e majd õket a békés együttélésre és egyenrangúként, értsd Emberként viszonyulunk-e majd hozzájuk vagy esetleg úgy döntünk hogy inkább mégsem haverkodunk velük (lásd neandervölgyiek "rejtélyes" eltûnése, mintha nem lenne eléggé nyilvánvaló hogy mi lett a sorsuk...)
A sok duma lényege: nincsenek általános és ökörérvényû igazságok vagy definíciók, az emberiség mindig is szubjektíven állt a világhoz és pont ezért a cylonok/gépek nem attól számítanak ill. nem számítanak élõlénynek/Embernek hogy megfelelnek-e valamilyen definíciónak hanem attól, hogy az Emberiség embernek tekintik-e õket avagy sem.
Miután a gépek kinyírták az emberi faj 99,9%-át egyszerûen nevetségesnek tartom ahogy a sorozat készítõi a béke és egymásraborulás forgatókönyvét erõltetik, MINDENKI tudja hogy EZT soha nem nyelné le az emberiség, soha nem bocsájtana meg annak aki ezt tette velü(n)k.
Mint ahogy azt is tudja mindenki hogy az Ember soha(!) nem fog magával egyenértékûnek tekinteni egy gépet/ufót/interdimenzionális zselét, egyszerûen mi nem ilyenek vagyunk, talán ha valami békés növényevõbõl fejlõdtünk volna ki akkor másként alakul a mentalitásunk, ki tudja.
(kivételek természetesen mindig is voltak/vannak, peace jelvények, batikolt zoknik meg amit akartok de elég akármelyik történelem könyvet kinyitni hogy nyilvánvaló legyen mirõl is szól a fajunk igazából)
Mi ismerjük az értelmes élet kritériumait...
Star Trek fan vagyok, tehát egy IDEALISTA. Viszont magyar is vagyok, tehát egy HARDCORE REALISTA.
Ha belerúgsz egy emberbe akkor a a rúgás helyétõl az idegeken végigfut egy megfelelõ erõséggû áramimpulzus, az agy analizálja az eseményt és szétküldi a megfelelõ reakciókat a test különbözõ részeibe (fájdalmas hörgés) valamint érzékeli, hogy a rúgás túllépte az izmok által tolerálható/korrigálható határértéket és a test látványosan összeesik.
Szóval csak egy nagy gond van: Honnan tudod mi gép és mi élõlény. Ajánlom a majmok bolygója címû filmet. Csak úgy. Perspektívának <#awink>#awink>
Egy gépnek nem lehet fájdalmat okozni mert eleve nem érezhet fájdalmat, csak egy élõlény érezhet akármit, egy gép csak úgy csinálhat mintha érezne, úgy csinálhat mintha élõlény lenne, szimulálhatja egy élõlény viselkedését de ettõl még nem válik élõlénnyé.
Ha belerúgsz egy cylonba akkor az analizálja az eseményt és lefuttatja a fájdalmashörgés.exe-t aztán lecsekkeli hogy a fizikai behatás milyen erõs volt és ha az átlépi az elõre definiált értéket akkor a látványosanösszeesik.exe is elindul.
Ez nem emberi, ez tisztán gépi mechanizmus.
Butaság különbséget tenni ember és gép között. Ahogy korábban is írták már az ember is egy gép. Ha mész az utcán meg tudod mondani, hogy a többieknek van-e lelkük, hogy értelmes lények-e, hogy vannak-e vágyaik, céljaik, szeretteik? Nemigazán. Honnan tudod mit érez egy kutya, egy macska, egy madár? Csak azért mert nem olyan a formája mint amit a tükrödben látsz és mert nem irtja a saját faját a civilizáció és a béke nevében már nem értelmes? Az állatoknál ösztönnek hívják, miért? Honnan tudod mi vezérli õket? Hadd ne menjek tovább.
Az autód, a számítógéped, a telefonod, a kenyérpirítód :) pont ugyanannyira él mint te. Pontosan ugyanabból van mint te. Miért tennél különbséget akkor? Mert más a forma? Ugyanmár.
vagy, hogy konkrétabb példát mondjak, azon arab terroristák, akiket születésük óta arra nevelnek, hogy a nyugat az ellenség, és mindet ki kell írtani, azok is (és velük együtt minden ismerõsük, gyerekeik, stb.) elveszítik a jogukat az élethez?
korábban vki azt írta, hogy az emberiség történelmében nem a demokrácia a "természetes út". nos a természetes út azt is jelentené, hogy az erõsebb nyer, a gyengébb elbukik. én a magam részérõl többre tartok egy olyan emberi társadalmat, ahol a fogyatékkal élõk segítése a cél, nem pedig a mélybe taszítása/elaltatása/elgázosítása.
egyes embereknek (itt a topikban is, sajnos) nagyon erõszakos elképzeléseikm, elveik vannak. és mikor ilyenekt olvasok sokszor elgondolkodom, hogy az emberiség érdemes-e egyáltalán a túlélésre, hogy eljusson távoli bolygókra, vagy -ha léteznek- kapcsolatot teremtsenek más civilizációkkal. :(
bocsánat ez egy kicsit offra sikeredett, de nagyon elszomorít egyesek hozzáállása (még akkor is, ha tudom, hogy a diverzitás alapvetõ egy faj túlélése szempontjából, meg az élet is ettõl szép)
\"One Group. One Spirit.\" Steam: kBagyula BF2: RogerNyul; BF2142: RogerNyul; CoDWaW: RogerNyul; MW2: RogerNyul; BFBC2: RogerNyul; WoT: RogerNyul
"Nevetséges az egész, tisztára mintha egy süllyedõ hajón a kapitány az utasokkal szavaztatná meg hogy a jobb vagy a bal oldali mentõcsónakokon meneküljenek-e, a demokrácia még békében is béna rendszer ami csak a látszatra épül, válságban meg gyakorlatilag használhatatlan,"
Ebben 100% -ig igazad van. Csak a forgatõkönyvírok nem akraják belátni...
Idézet a Star Wars Revenge - bõl... Megvédjük a civilizációt! a DEMOKRCIÁÁÁÁT! - No comment...
"Helo-t meg inkább hagyjuk mert az a kretén eddig már legalább négyszer kiérdemelte azt hogy kivágják a zsilipen :P"
Nállam a "JAJJ nem enegdem hogy megfertõzzük vírussal a cylonokat mert azok is élõlények és nem irthatunk ki milliónyi élõlényt!" - akciója tette be a kaput...
Szerintem a valóságban elég sok embernek lenne kedve megkínozni és megölni azokat akik MILLIÁRDOK haláláért és egy egész civilizáció pusztulásárért felelõsek... - Lásd pl. a foglyok kínzása Pegasuson
Aki 99% -ban kiirtott egy fajt az ne kezdjen nekem emberi jogokról pofázni mert ezután már minden felhatalmazásom megvan hogy én is ezt tegyem minden egyeges cylonnal amit meglátok...
Nem, szerintem ez sem elfogadható. Aki a kulcsát húzogatja az LCDTV képernyõjén, az is beteg, meg aki 10000-es fordulatig pörgeti a kocsit az is.
Aki nem tud tisztelettel bánni azzal, ami nem üt vissza, az azzal sem tud tisztelettel bánni ami/aki visszaüt. Szadista és kész.
Tehát nem az a lényeg, hogy a másik fél érez-e fájdalmat, hanem hogy az elkövetõ élvezi-e a tettét.
Mellesleg te is meg én is "csak" gépek vagyunk, van oprendszerünk, van hardver, memória (HDD, RAM, ROM), ... szóval akkor a bõregerek ugyan miértis nem emberek?
Star Trek fan vagyok, tehát egy IDEALISTA. Viszont magyar is vagyok, tehát egy HARDCORE REALISTA.
Lásd Helo. Nem érdekli, hogy Sharon gép. Neki már az ami. Ha minden ösztönöddel azt érzi, hogy szereti és emberi akkkor neki ember lesz.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Jelzem a szándékos géprombolók is betegek! Rombolni, pusztítani NAGYON könnyû és kényelmes, építeni kevésbé.
I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3
ember, állat, növény stb ezek az élõlények és ezeket nem szabad kínozni
plazmatévé -> GÉP -> nem tudod kínozni MERT NEM ÉL és éppen ezért nem is érez(het) fájdalmat
I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3
I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3
\"...reggel szeretem a napalm illatát...\"
Már elnézést de milyen "fogolyról" beszélünk?
Az egy GÉP, nem ember, még csak nem is élõlény, egy (megszokotnál komplexebb) eszköz, semmi több.
Nem lehet egy kávéfõzõt megkínozni mint ahogy egy cylont sem.
Szétütöd a boxzsákot -> leereszted a gõzt -> hasznos a morálnak.
"Civileket agyonlövetni (gyerekeket, nõket, egész családokat) meg neki sem volt joga, mégkevésbé szétkapni a hajójukat, elvenni az FTL drive-jukat, az összes készletüket és otthagyni õket meghalni (15 nagy hajó legénységérõl+menekültjeirõl beszélünk ugye)."
a.) úgy érzed hogy nincs jogod megtenni így nem teszed meg, ellátmány híján pár hét alatt õk is meghalnak, te is meghalsz, a túlélõk a kolóniákon is meghalnak, game over.
b.) jogod van megtenni mert a fajod túlélése a tét és az mindenek elõtt való, õk meghalnak (de ha elég gyors vagy és hamar nyersz akkor még késõbb akár meg is mentheted õket), te életben maradsz és megvan az esély hogy a kolónián lévõk is életben maradnak.
a. vagy b.?
A "jog" nem egy örök érvényû emberek feletti "izé" hanem egy civilizációs eszköz amit az emberiség a saját túlélése érdekében saját magának hozott létre, a szerepe a faj túlélésének a segítése és éppen ezért ha a túlélést gátolja akkor szükségtelenné és figyelmen kívül hagyhatóvá válik.
Cain döntései pedig több esetben is megkérdõjelezhetõek voltak, pl. ahogy bánt a fogollyal. A felesleges, öncélú kegyetlenkedés nem vezet sehova. Civileket agyonlövetni (gyerekeket, nõket, egész családokat) meg neki sem volt joga, mégkevésbé szétkapni a hajójukat, elvenni az FTL drive-jukat, az összes készletüket és otthagyni õket meghalni (15 nagy hajó legénységérõl+menekültjeirõl beszélünk ugye). Ha a saját embereiddel és népeddel/fajoddal így bánsz, hogyan várhatod el, hogy támogassanak, vagy melléd álljanak?! Még egy diktátornál sem mind1, hogy milyen eszközökhöz nyúl és hogy milyen indokkal.
Részben én is Cain-nel értenék egyet, de nem volt hozzá "jó" ember és itt kezdõdnek a problémák.
I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3
Cain megtette amit meg kellett tennie, õ nem tudott a Földrõl vagy arról hogy 45k túlélõ kolbászol egy flottában a környéken, õ csak azt tudta hogy a cylonok célja az emberiség végleges kiírtása és õ csak a kolóniákon rekedt túlélõkrõl tudott (akikrõl Adama és az elnöknõ simán lemondott, ugye, csak errõl nem mesél a sorozat), választhatott, vagy feladja a kolóniákat a rajtuk harcoló túlélõkkel együtt (és ezzel mindennek vége) vagy bármi áron tovább harcol, ennek a fényében szerintem(!) igazolhatóak voltak a döntései. (meg is kaptam érte itt hogy "ûrnáci" vagyok :P)
Adamának az elsõ pillanattól teljes katonai irányítást kellett volna bevezetnie és besoroznia mindenkit, a kétkedõknek meg meg kellet volna említeni hogy a flotta ugyan 45k emberbõl áll de az erõforrások végesek és 10k ember is bõven elég egy újrakezdéshez.
Akinek nem tetszik a rendszer az nyugodtan lemondhat a Galactica védelmérõl és bepróbálkozhat egyedül is, szerintem elég hamar észhez tért volna a nép.
Nevetséges az egész, tisztára mintha egy süllyedõ hajón a kapitány az utasokkal szavaztatná meg hogy a jobb vagy a bal oldali mentõcsónakokon meneküljenek-e, a demokrácia még békében is béna rendszer ami csak a látszatra épül, válságban meg gyakorlatilag használhatatlan, nem véletlen hogy a hadseregekben a mai napig tekintélyuralmi rendszer van mivel az az ember "eredeti" és minden körülmények között mûködõ közösségi formája.
Helo-t meg inkább hagyjuk mert az a kretén eddig már legalább négyszer kiérdemelte azt hogy kivágják a zsilipen :P
Ellen is mondta, azért nem ölte meg õket, hogy bármennyiszer letöltõdhessenek és beismerjék tévedésüket.
Amikor Cavin (pap), meghallgatta Galent akkor is csak játszott velük.
REAL MADRID
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
REAL MADRID
Az, hogy milyen embereket mutat be, az a sorozattól függ, az ST-ben is ott vannak a korrupt, tehetettlen vagy hataloméhes flottatisztek, lásd DS9 egyes eseteiben. A BSG kevés figyelmet fordít az utóbbi idõben a kisebb karakterekre, pl. Hot Dog és a többi pilóta.
A fõ probléma az volt, hogy mindenáron igyekeztek valamiféle demokratikus elveket beépíteni a rendszerbe. Ez vezetett aztán választási csaláshoz, komoly politikai kompromisszumokhoz, végül Zarek hatalomra jutásához és egyebek.
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3
Az tény, hogy civileket katonai statáriummal nehéz kordában tartani (Cylon-oknak sem megy, látod :D), szal. Adama-nak nehéz döntést kellett hoznia. Lásd. a Pegasus eredeti parancsnoka, az admirálisnõ homlokegyenest ellentétes döntéseket hozott, mint Adama, nem is jött be neki hosszútávon. Ha hagyod kiirtani a civileket (vagy magad is irtod õket), akkor nem lesz mit megvédened és ha esetleg gyõznél is a háborúban (ami nonszensz), ott fogsz állni háttéripar, szakemberek és termelésre fogható civilek nélkül. Ha hosszútávú menekülésre és bujdosásra kényszerülsz, jól jönnek a civilek a piszkos munkák elvégzésére (bányászat, finomítás, élelemtermesztés, gépgyártás, kutatás stb.-stb.). 45k civilt meg mégsem lehet csak úgy besorozni (bár a Pegasus-on ezt 1xûen megoldották :D) akarata ellenére.
Itt azért olyan erõs emberekrõl van szó, mint Helo, aki leszáll a raptorrol, hogy civileket mentsenek ki az õ helyén! Pedig hol van az arány egy képzet katona/pilóta és néhány nyomorult civil között háborús helyzetben?! DE õ így dönt. Ezek ilyenek na... :D
I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
(arról nem is beszélve hogy a "valódi világban" eléggé másként alakult volna ez a történet, rögtön azzal kezdve hogy Adama simán elzavarta volna a tanárnõt az elnök/demokrácia nonszenszével együtt.)
\"Schnaps im Kopf, du holde Braut Steck Bratwurst in dein Sauerkraut\"
I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3
A jelenlegiek közül egyikkel sem ülnék le sörözni viszont 90%-ukat simán kivágnám a légzsilipen :P
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Neked elég lenne csak a promókat nézni <#vigyor3>#vigyor3>
I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3
Érdeklõdnek hogy nem tud valaki magyar feliratot a miniseries-hez? Akár hol kerestem nem találtam. Elõre is köszi a választ.