11431
Ubuntu Linux
  • Ability
    #4289
    Ez nem bug és ha megnézed a jelentés állapotát akkor át is van állítva invalidra. Nemrég jelentette be a Gnome fejlesztőcsapat, hogy kivágják a felesleges ikonokat a legtöbb menüből. Az indoklás az volt, hogy sok helyen feleslegesen van ikon és sokszor össze is zavarják a felhasználókat vele. Illetve a mai modern OS-ek (Win7, OSX) mint azt a nézőpontot követik, hogy a menük legyenek kicsit és tiszták. Szóval ez nem hiba.

    Szóval Flamer nincs elkúródva semmi ilyen téren. 64 bites rendszer alatt lesznek bajok az elavult flashplayerekkel, illetve pár embernél jelentkezik egy olyan hálózatkezelő bug, amitől egyszerűen lassú lesz a net, valami DNS dolog, képes egy percig kiírni a böngésző a "resolving host" állapotot, aztán nagy várakozás után hirtelen belöki.
  • brodix
    #4288
    ja, értem.
    akkor az volt a baj, hogy én egyből eredményt vártam.
    Ugyanis én semmit nem állítgattam linuxon.
    Azt esetleg megkérdezhetem, hogy hogy kell boot menübe berakni a windows-t? :D
  • MerlinW
    #4287
    Azt úgy kell. Elsőször Windows-t telepíted egyik particióra, aztán linux-ot a másikra. Ha az Ubuntu nem csinált boot menüt, akkor te nyomtál valamit félre. Egyébként Linux alól berakhatod a boot menübe a windowst, egy sor az egész.
  • brodix
    #4286
    hmmmmm...
    Lehetséges, hogy az volt a baj, hogy először tettem fel a windows-t, és annak a telepítésénél hagytam helyet linux-nak, és ezért nem tudtam kiválasztani oprendszert rendszer indításkor?
    Mert én bizony nem tudtam :S
  • MerlinW
    #4285
    Hogyne tudnád. Linux telepít bootmenüt, amibe szépen beleteszi a Windowst.
  • Flamer
    #4284
    hmhm. akkor várok pár napot.
    htx.

    amugy.. őő. sztme ahogy irtad korábban énis ha kijön a következő LTS akkor az frissként felrakom és nem lesz frissitgetés nem LTSekre. tehát énis cska LTS-t fogok használni. (y)
  • brodix
    #4283
    én is örülnék ennek a módszernek, de akkor rendszerindításkor nem tudom kiválasztani, hogy melyik oprendszert akarom használni
  • MerlinW
    #4282
    Sebesség terén nem lesz normális. Érdemes külön particióra telepíteni normálisan. Én is úgy használom. Linux partició és játékos windows. Dualboot, knyelem, stb. A másik, ha meghal a windows akkor megy vele a Wubi is.
  • brodix
    #4281
    lenne egy olyan kérdésem, hogy a Wubi-t használhatom-e normális Ubuntuként?
    Ugyanis én mindenre Ubuntu-t használok, de a gépet játékra is szeretném használni, de a Wine....
    Inkább ne is beszéljünk arról a programról...
  • MerlinW
    #4280
    Fejléc, tools menüpont, aptlink:)
  • tobias88
    #4279
    Aki még nem ismerné ezt a csodálatos oldalt!
  • MerlinW
    #4278
    Nyomj egy sudo apt-get intall --reinstall gnome -ot, hátha megoldja. Másik variáció, hogy agyonbuheráltad a témákat és az zavar be. Hozz létre egy új felhasználót, jelentkezz be vele és nézd meg úgy is rossz-e.

    Egyébként tudnak a hibáról, gondolom pár napon belül javítják.
  • Flamer
    #4277
    konkrétan inditanáém wifi radar és összekresseli magát. kiadja a kis gecy ikont hogy crash és küldök e jelentést :D else indul.
  • Flamer
    #4276
    ahan. igen winen se szotkam egyből midnen felpakolni egyből :D
    de hogy igy elkurtaz ikonokat .. :| az gecygáz.
  • MerlinW
    #4275
    6.04 óta frissítem (6 frissítés), sosem volt bajom vele. Persze nem kötelező a kiadás napján frissíteni. A lényeges hibákat egy hónapon belül kijavítják.
  • Flamer
    #4274
    értmeén. lehet csak frissités nem birja.. sose yött be a frissités.. :| midnig ujrahuztam eddig de gondoltam mostmár kiforrot annyira hogy nem kurodik szét.
    volt amikor még 7.04-ről nyomtam frissitést és a kezelőbvel és összefosta magát közbe :D
  • brodix
    #4273
    én épp most írom ki.
    nem számít, én már ezt teszem fel :)
    Viszont Canonical hátha meghallgatja az elégedetlen user-ök imáit :)
  • Flamer
    #4272
    és amúgy eltünt csomó menüikon.. :| a rendszerm enübe pl semmi kon nem látható.
    a vezetékes háló ikonj tök fekete :| elvan kúrdóva minden :|
  • Flamer
    #4271
    fude gecy ujlet a loginképernyő.- beszarás. :o
  • Nivea
    #4270
    Meeeerlin! Máb vagyok!:) nem tudom te mit értesz cimsor alatt de mi azt tanultuk ha cimsor az ahova beirjuk h sg.hu meg ilynek. oda he beiroma kis parancsokat csak rákeres. amugy már kis "j" és "js" pöttyöket is varázsotlam a fox ablak legajjába de akkorse csinál semmit. ha ezeket beirom terminálba akkorse csinál nagyon semmit csak telepit.
  • rágógumi
    #4269
    Hupsz. Épp most ugrott fel. :D
  • rágógumi
    #4268
    Elmagyaráznád miért?
    Amúgy előző hszben ott van hogy kijött már de frissitéskezelő fel sem ugrik.

    + kernel leírás mégis honnét?:o
  • tobias88
    #4267
    Rossz a visszaszámláló, mert már kint van!
  • tobias88
    #4266
    A slaxal is sajnos ugyan ez a helyzet, de ott legalább van ékezet meg hasonlók! Persze Live CD mind a kettő!
  • tobias88
    #4265
    Hellosztok, lenne egy olyan problemam, hogy Nimbexet probalnam hasznalni, de nem erzekeli a SATAs vinyomat, nameg a kisebb problema, hogy a bill nem magyar. Elso problemaban kellene minel elobb segitseg. Koszi
  • Ability
    #4264
    Hmm, akkor bepróbálkozok, köszi! :)
  • HiPPoNaX
    #4263
    En pont vodafone-os mobilnettel jartam mokasan egyszer :] Win7-re probaltam feltelepiteni, a vodafone osszes szar appja fel is ment, de netet 10 perc buveszkedes utan sem tudtam csiholni (valoszinuleg en voltam a bena, sosem csinaltam korabban ilyet). Ugyanezen a gepen elinditottam a 9.04-es ubit, bedugtam a sticket, feltett kb 2 kerdest es mukodott is :]
  • brodix
    #4262
    Á köszi logot
  • Ability
    #4261
    Valaki használ itt Vodafone 3G mobil internetet? Egy ismerősnek kéne Ubi-t telepíteni, csak félek tőle, hogy nem menne, mert az felpakol valami programot és Win alatt csak azzal lehet csatlakozni.
  • zeli
    #4260
    igen, ezt csináltam, a konzol kiírta minden fájlra, hogy failed.
    a csomagoló azt írja sikeres, de a mappa üres, amibe extractoltam.
  • brodix
    #4259
    Na igen, ilyen helyzetben Krusader nincs elemében :)
    Egyébként, hogy lehetne nekem is Ubuntu User logom?
    Hírdetni akarom fennsőbbrendűségemet xDDD
  • MerlinW
    #4258
    Logikus. A sok gigás tömörítvényeket érdemes konzolban kitömöríteni mert tényleg hatványozottan gyorsabb, főleg egy GTK (Gnome) környezetben futó QT-s (KDE-s) alkalmazásnál:)
  • brodix
    #4257
    na igen, én mindig úgy csináltam, hogy belementem, és kimásoltam.
    akkor azt csinálom majd, amit mondtál.
    konzolhoz meg még nem vagyok elég pro.
    5ször megcsinálom krusaderrel, mire consolba beírom amit kell :D
  • MerlinW
    #4256
    Én Krusaderrel is használom, semmi bajom vele.
    Nagyobb dolgokat konzolban mert gyorsabb, kisebbeket, mint feliratok, 1-2megás cuccokat krusaderrel. Egy gombnyomás. A lényeg, hogy ne a "belemész és kimásolod" technikát használd, hanem a fájl menü kitömörítés opciót vagy annak gyorsgombját.
  • brodix
    #4255
    Csak nem Krusaderrel próbáltad?
    Nekem néha nagyon hülyén viselkedik.
    Tömörítésre már egyáltalán nem használom, ahhoz sík hülye.
  • MerlinW
    #4254
    unrar x *.rar

    Az Gnome-os archivumkezelő is ki tudja bontani.
  • zeli
    #4253
    bírom az ubuntut, de néha annyira szánalmasan idegesítő, hogy rohadtul. Hihetetlen, fél órája próbálok egy k*a .rar fájlt kibontani vele és nem tudok.......
    unrar-cuccot feltettem és MINDIG failedet ír, próbálkoztam mindennel, sudoval, tökömtudjával....
    ultraszáni, most átmenjek ezért windózra ??? -.-
  • MerlinW
    #4252
    Disztro upgrade-et ne apt-vel csináld, hanem frissítéskezelővel.
  • rágógumi
    #4251
    Azért mindig apt-get -ezek. :) Nem vagyok teljesen linux noob ha ez jött le, csak vannak dolgok amiket nem tudok, nem úgy mint ti. :D

    A kernel cuccost amit kérdeztem az honnét nézted végülis? Tényleg érdekellne.
    Amúgy köszi a tanácsokat.
  • brodix
    #4250
    köszi!