Százezer forintos iMac az Apple-től

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#146
Arról nem beszélve, hogy a PC tképpen egy nyílt szabvány, a Mac meg egy konkrét, hagy legalábbis nagyon körülhatárolt hardver (még akkor is, ha mára már szinte mindent átvett a PC-tõl). Egyszerûen nem fair összehasonlítani. Lefeljebb egy drága, márkás saját driveres pc-vel. Nekem is volt már olyan laptopom, ami atombiztos volt win98-al is.
De itt a vitában volt egy oprendszer mellékszál, amiben már árnyaltabb a kép.
Attól a szövegtõl tudok falra mászni, hogy tessék jobb oprendszert csinálni a windóznál.
Mert hiába csinál valaki 10x olyan jó oprendszert PC-re mint az XP, ha már azon elbukik, hogy a hardvergyártók nem támogatják driverrekkel. Az meg felvállalhatatlan, hogy maga az oprendszer írója írja meg a drivereket is. Ezt legfeljebb csak egy Apple tehetné meg, PC-n nem mûködik.(A linux driverekkel már lassan egy évtizede görcsölnek, mégis pont azt nem támogatja ami a gépemben van)
És még el sem jutottunk ahhoz, hogy ki ír majd programokat egy új OS-re.

¤¤¤¤o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤O3>

#145
Bizonyára nem véletlenül. Álnaivitás...
+ #144-ben észlelt "pártatlankodó" jelenség

#144
Ezt én sem értem hogy ha valaki tényleg úgy gondolja, hogy mac=pc (ami egyébként egy baromság) az MINEK VITATKOZIK?
Már annyi ilyet láttam és annyira hihetetlen hogy két technológiailag ennyire eltérõ gépet össze lehet mosni, hogy ez a duma szerintem csak azért van hogy lebeszéljék az Apple-val való foglalkozásról az embereket, mondván úgyis ugyanolyan. Elég ködösítõ hülyítõ szövegnek tûnik nekem is többször feltûnt már.
Az érthetõ hogy egy Apple párti beírkál hogy ilyen meg olyan sz*r a PC (megjegyzem teljesen igaza van nem kell a hülye mentegetõ duma) mert az õ gépükre nehezebben elérhetõ egy csomó dolog amiatt, mert a gagyi terjedt el. Ez érthetõ felháborodás kár tagadni..
De az akinek semmi gondja nincs tényleg minek vitatkozza tele a fórumot, ha nem azért mert azt akarja hogy valamiért ez így is maradjon???? Ezt árulja már el valaki nekem!!!
Az érveket meg már nagyjából mindenki leírta felesleges bevetni a "csak fikázni tudsz" meg a "hol vannak az érvek" szöveget, az már nem kell ehhez az egészhez, elég egyértelmû a dolog annak aki kicsit is foglalkozott már vele...

Az is érdekes hogy fõleg a winpc-sek próbálják arra helyezni a hangsúlyt hogy ki mondta a másik gépre, oprendszerre hogy sz*r. Persze ezt is azért hogy az elégedetlenkedõk befogják a szájukat.
Most mi van, az az intelligens ember aki nem mondja ki egy dologról, hogy bizony az ami? Ha meg egy kacat akkor meg egy kacat, mivan már cenzúra van, hogy nem szabad leírni?? Hát szvsz amúgy még az is lehet.

Ezt persze könnyû egy win meg pc pártinak betartani mert ÁLTALÁBAN(tehát nem mindenkire értendõ!) nagyon jól tudja mirõl van szó, csak úgy tesz mintha nem így lenne és miért is háborodna fel, õk általában igénytelen módon azt mondják nem érdekli milyen technoilógiájú a gépük sõt valamiért nagyon úgy néz ki hogy fenn is akarják tartani ezt a (már rohadt unalmas és röhejes) pc-hatalmat...De az akinek ezzel csökkennek valami igényesebb dologgal kapcsolatban a lehetõségei (és nem kell a hülye tagadó szöveg, igen KÉNYSZERRÕL van szó) azt lehurrogják ha jogosan felháborodik és aki ideges lesz az fogja legagyizni az általa nem szeretett gépet. DE ETTÕL MÉG LEHET IGAZA és ettõl még nem lesz igaza annak aki álpártatlanul játsza a jó fiút hogy õ milyen rendes és nem szid semmit.

Az is érdekes, hogy egy Apple-rõl szóló hír ez is aztán oda jutunk hogy keményen a windóz létjogosultságát akarják itt bizonygatni mintha minden más gyengébb lenne, holott pont fordítva van. Ez LOL!
És ezt magyarázza már el valaki, mert ez így számomra érthetetlen!

#143
Hogyha save-eli a labourt akkor tok mindegy hogy milyen gep, nem?
Szazezer nem olyan sok azert.

http://www.reasonunderground.hu - reason portál

#142
jah, senki nem mondta hogy szar a mac, de azt igen hogy aránytalanul drága - kérdés meddig?

#141
globálisan lehet, hogy szidjuk hozzá nem értve, de ha visszalapozol, akkor láthadod, hogy mindkét rendszert használom és az XP-t még ismerem is (mert anélkül nem tudnám használni)

sepsiszentgyörgy

Pheel
#140
"De egy kicsit már eltértünk a tárgytól. Miért van az, hogy ha megjelenik egy ilyen hír, hogy olcsó lesz (talán) az apple új gépe, akkor a nem apple fanok (leginkább MS fanok) elkezdik ismeretlenül is lehúzni az apple gépeit és oprendszerét. Ez valami félelem?"

Érdekes, de én alig találkoztam olyan posttal, hogy szar az alma, ezzel szemben a szar a PC, szar a Windows, szar az MS üzenetek tucatszám hevernek alant...
mir
#139
1 nem vagyok m$ FAN
2 szerintem az apple pontosan olyan jo gep, mint a PC+windows
3 csak azokra a postokra reagaltam, amiket az apple-uber-alles topicba kellett volna postolni, de a gazdajuk eltevesztette, es veletlenul ideirtak. szerintem nem jobb a windows, mindkettonek megvannak a maga elonyei, es hatranyai.
minket PC felhasznalokat meg globalisan nem az olcso apple bosszant, vagy az, hogy valaki nagyon meg van elegedve az apple rendszerevel(ide zommel nem ilyenek irtak apple-uber-alles jellegu postokat) hanem az, amikor valaki (aki jellemzoen PCt hasznal) nekiall szidni a PCket meg a windowst ezerrel, hogy ez igy szar, ez ugy szar, olyan ervekkel, amik altalaban urban legendeken alapszanak, olyan ervekkel, amik mar 10 eve sem voltak igazak, vagy olyan ervekkel, amik egyszeruen csak jol hangzanak, de egyaltalan egy picit sem szamitanak. mi PC felhasznalok sem mondjuk azt a MACre hogy szar, mert nem az, es nem provokaljuk a MAC felhasznalokat(pl. ,,Ez valami félelem?'') es nem allunk nektek hogy milyen szar a gepetek, meg milyen szar az oprendszeretek, pedig van annak is legalabb annyi hibaja es hatranya, mint a mi PCnknek, de legyszives ti se tegyetek ezt, mert nem esik jol, hogy azt szidjatok(alaptalanul, hozza-nem ertve) amit mi hasznalunk.

When using Linux - there\'re no walls, so we don\'t need any Gates or Windows, do we?

#138
No, akkor egy másik analógia:
Van egy házad, amit neked építettek. Berendezheted, fûtheted, hûtheted, vendégeket fogad6sz, takarít6tod, különleges esetben akár ki is festhedet. Ugyanakkor nem kell ismerned a téglakötés szabályait, az épület- és párafizikai szabályokat és nem kell értened az ácsmunkához.

De egy kicsit már eltértünk a tárgytól. Miért van az, hogy ha megjelenik egy ilyen hír, hogy olcsó lesz (talán) az apple új gépe, akkor a nem apple fanok (leginkább MS fanok) elkezdik ismeretlenül is lehúzni az apple gépeit és oprendszerét. Ez valami félelem?
(Az almalapban van egy jó írás: Stockholm-szindróma a windows felhasználóknál. A lényege az, hogy stockholmi német nagykövetség elfoglaló terrorszervezet a túszokat fogvatartás során lélektanilag oly mértékben megdolgozták, hogy a követség visszafoglalásakor a rendõrségnek több gondja akadt a végsõkig kitartani akaró túszokkal, mint gaukkal a terroristákkal.)

sepsiszentgyörgy

#137
ok, de akkor legyél is felhasználó, azaz nincs telepítési jogod, nem törölhetsz rendszerfájlokat, nem módosíthatod a registryt, nem uninstallálhatsz stb, ezek ugyanis rendszergazdai (pilótai) jogok

#136
A rendszergazda ül az irányítótoronyban és felügyeli a pilótákat.

Pheel
#135
De egy utas nem is igazán mondhatja meg, hogy merre repüljenek, csak ül és kussol 😄
mir
#134
ha te vagy a rendszergazda, akkor pilota vagy. ha van rendes rendszergazda, akkor utas.

When using Linux - there\'re no walls, so we don\'t need any Gates or Windows, do we?

#133
"tehát nem utas, hanem pilóta vagy"
analog: tehát felhasználó vagy és nem rendszergazdi (programozó, fejlesztõ, ahogy tetszik)

sepsiszentgyörgy

#132
"A szamitogepnek epp az a lenyege, hogy minimalis tudas mellett is maximalis legyen a hatekonysaga"

nyugtass meg lécci, hogy ezt a kapitális baromságot te találtad ki, nem mástól hallottad

"A repulogepes hasonlattal elve, az utasnak ott sem kell muszaki ismeretekkel rendelkeznie a repulogeprol."

de a pilótának mindent tudnia kell róla! és itt nem egy a monitor elõtt passzívan ülõ, hanem a gép müködését aktívan befolyásoló személyrõl van szó, tehát nem utas, hanem pilóta vagy

#131
"Saját felelõsségre eldöntheted, hogy hajlandó vagy-e idõt, sok idõt eltölteni azzal, hogy kiismerd a gépet és a rendszert, hogy utána sokkal hatékonyabban tudd használni."

Ez mar eleve ellentmondas. A szamitogepnek epp az a lenyege, hogy minimalis tudas mellett is maximalis legyen a hatekonysaga. A repulogepes hasonlattal elve, az utasnak ott sem kell muszaki ismeretekkel rendelkeznie a repulogeprol.
#130
Nem teljesen. SAJÁT gépemen nem volt vele problémám de nem is cseszem tele szarral. Azért van 1-2 ismerõs akihez néha elmegyek újraéleszteni a vasat, õk aztán tudnak varázsolni, és náluk aztán a legkülönfélébb problémák merülnek fel. Õk is olyan emberek, akik aztán fröcsögnek ezerrel, hogy mekkora szar a windows...

#129
Már megbocsáss, de lehet, hogy nem érthetõen fogalmaztam.
Elég jól kezelem a windows-t, mert másképp már belefulladtam volna... De ha laikus lennék és "csak" felhasználó, akkor elég sokat szívnék.
Valahogy az MS EULA nem és az XP felhasználói kézikönyv nem említi, hogy ha lassú a rendszer, akkor bizony ghostoljál (ami nem ingyenes program) és hozzáértõ.
Az OSX-rõl nem sok fogalmam van hogy mûködik, de különösebben nem is érdekel, mert még nem hagyott cserben.
Lehet, hogy nem jó analógia, de ha a mosógépet megveszed és egy év múlva tönkremegy, mert vízköves lett, akkor ki vagy akadva. És akkor a szerelõd azt mondja, hogy hátperszevagyhasználszkalgonizálót vagy jöhetszjópénzértjavítanivagyvegyélújat.
De ha beköltözöl egy kulcsrakész házba, ott sem mondja neked a vállalkozó, hogy bizony minden hétvégén pormentesítõ lakkal kell bevonnod a nyílászárókat, máskülönben évente mázolhatod.
Szóval miért is kell egy mezei felhasználónak érteni az XP lelkéhez?

Na mellesleg megyek bulizni, a zenét az iPod szolgáltatja, mindenkinek BUÉK és PEACE!!!

sepsiszentgyörgy

#128
Végülis miért ne szerelhetne bárki akár repülõgépet 0 hozzáértéssel? Az, hogy a számítógéphez nem kell vizsgát tenni, még nem jelenti azt, hogy mindenkinek való. Saját felelõsségre eldöntheted, hogy hajlandó vagy-e idõt, sok idõt eltölteni azzal, hogy kiismerd a gépet és a rendszert, hogy utána sokkal hatékonyabban tudd használni. Az, hogy neked 1,5 nap újratelepíteni egy windowst és még nem hallottál a Norton Ghostról, az pont a fenti feltevésem bizonyítéka. Ne akarj profi lenni semmiben, ha nem vagy hajlandó kitanulni az alapoktól kezdve. És igen, a kezdõk szívnak a windowsal, de ez mindennel így van. Vannak alternatívák: használj írógépet. Vagy az túl elavult? Ha haladni akarsz a korral, akkor azért bizony tenni is kell valamit.

#127
a norton ghost csinál egy imaget a feltelepített rendszerrõl
tehát EGYSZER megcsinálod a gépet normálisra, patchek, office, fotosop, akármi, és ezt ugy ahogy van letömöríti egy fájlba, ezt kiirod cdre-dvdre, és utána egy rendszertelepítés addig tart, amig átmásolod a gépre.
nagyvállalati környezetben általánosan használják azonos konfigurációk azonnali rendszerbeállítására, én is csináltam már párszor.

#126
"Mibe kerülne félévente újratelepíteni?"
Miért van az, hogy újra kell telepíteni? Miért kell ghostolni és mi az a ghost? Miért van az, hogy XP használatához nekem értenem kell a rendszerhez? Miért nem lehetek én egy mezei felhasználó, aki reggel bekapcsolja a gépet, este meg kikapcsolja és akkor sincs vele gond, ha véletlenül rábökök egy popu ablakra.
Ha nem olyan topikokat, blogokat olvastok, ahol informatikusok és az átlagmagyarnál többet tudó felhasználók vannak, akkor láthatnátok, hogy egy hozzá nem értõ mennyit szenved az XP-vel.
Újratelepítés:elõször learchiválom a leveleimet, fájljaimat stb. Aztán telepítem az XP-t, a programokat, majd a beállításokkal elszöszölök, hogy kb olyan legyen, mint azélõtt (elképzelhetõ, hogy jobb lesz ...) és ha minden igaz, akkor tudok dolgozni. Ugyanis nálam az XP munkahely. Mindez 1-1,5 nap. Ezt 50.000 forintos mérnöknapra számolva szép bevételkiesés.

Kiváncsi lennék, hogy az itt MS mellett ágálók hány %-a dolgozott már OSX-el (nekem mindkettõ munkagép)

sepsiszentgyörgy

#125
Azt mondod nagyon sokat láttál, de ez a probléma nem is létezik, csak mert te nem ismered. Érdekes érvelés.

¤¤¤¤o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤O3>

#124
Hát igen, régen 98al még akadt problémám, de mostani XP-m kicsit több mint másfél éve telepítettem, és meg sem fordult még a fejemben hogy újra kéne telepítenem, mert már nagyon tele van mocsokkal. Stabilitással sem volt túl sok problémám, munkahelyi gépemen szintén XP 48 napos uptime után indítottam újra, mert 2 napos áramszünet volt karbantartási munkák miatt (ofkoz nem 100%idle ment a cpu, ellenben futott rajta mpeg4 tömörítéstõl kezdve játékon keresztül minden, meg néha még dolgoztam is vele...).

Fene nagy hozzáértésrõl csak annyit, hogy van apámnak és hugomnak is egy gépe, és nem sokszor kell újraraknom azokat sem. Egyszerûen közöltem velük a kezdetek kezdetén, hogy ha elõugrik a "free porn" illetve hasonló szövegû ablak akkor lehetõleg na kattintsanak bele nagy boldogan, hogy "no had lássuk!". Ha nem tudja mit kérdez a gép inkább ne nyomjon semmit, hagyja úgy és várjon meg vele, ha nem így tesz és benyal valamit, akkor majd akkor csinálom meg amikor ráérek és az nem 3 lesz 3 napon belül azt garantálhatom...ezidáig nem kellett sokat foglalkoznom a gépükkel, más kérdés hogy értelmes emberek, megértették elsõre - és el is hitték - amit mond nekik az aki már náluk több dolgot látott az adott területen.

#123
Soha az életben nem tapasztaltam hasonló jelenséget, nem igazán tudom mirõl beszélnek. Mellesleg ati kártyával, de elõzõ atival sem volt, és azelõtt nvidiával sem.

Hogy UDMA-val mi baj megint csak nem tudom, nálam valahogy nem akadnak a dolgok IDE mûvelet közben. Mivel épp LAN-on vagyok körbekérdezhettem azt a 6 embert aki még itt van mellettem és igen furcsán néznek rám, mert nem értik miért is kéne akadnia bárminek. Megintcsak lehet hogy a mi hibánk.

#122
És mibe kerülne félévente újratelepíteni? De tulajdonképpen nem is kell, ghostolni kell miután minden fent van és pár perc alatt visszaállítható, ha már nagyon lassú. Ezt hívják karbantartásnak. Egyébként 95-98nál sikerült minden létezõ becsületét eljátszania MSnak, de az XP meglepõen jól sikerült. El kéne már felejteni, hogy naponta fagy a windows és havonta reinstallálni kell. Nálam legalábbis nagyon stabil, pedig eléggé nyúzom annyi programmal, hogy már megszámolni se tudnám.

#121
Igen.

¤¤¤¤o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤O3>

#120
Bocs, hogy így idepofátlankodok, de mint aktív OSX és XP használó, talán beleszólhatok.
Itt alapvetõ értelmezési gondok vannak. (az apple-nél is). A PC gyûjtõszoba beletartozik az iMac, SGI gépei, Windows-os, Linux-os "pc"-k, és az bal-kettes dzsunka gépek is (amiket sajnálatos módon elmosott a tsunami)
Magam x81-os XP-s géppel rajzolok, dvd-t írok. Minden mást az iBook-kal végzek. Nem fagyizik, nem jön be semmilyen trójai, ami egyébként dacol az SP2-vel, hanem egész egyszerûen mûködik.
kb 6-8 éve kezdtem pc-n, akkor egy 286-on, végignyûttem az összes win verziót. Mac-em csak 1 éve van, de abból a 68000-tõl aa G4-ig mindenféle procival.
Elegem lett abból, hogy értenem kell az XP lelkéhez ahhoz, hogy tudjam használni és ne fagyjon, ne lassuljon stb... Én is olyan vagyok, hogy kipróbálok sok programot. Feltelepítem, majd letörlöm. De nem tudom teljesen letörölni, a reg.adatbázis meg csak nõ és nõ. 2 éve van fent az XP, szerencsére olyan összeomlásom nem volt, hogy újra kelljen építeni, emiatt nem is történt újratelepítés. És a gép borzalmasan lassú... (1 perc, amíg elindul az útluk).
Az OSX meg csak mûködik
"Designed to Windows, working with Mac"

sepsiszentgyörgy

Pheel
#119
"A genlock-al kapcsolatban pedig érdekes lenne ha VGA módban mennének a TV mûsorok😊))"

Azért érdekelne, hogy ezt a két dolgot hogyan sikerült egymás mellé keverned a nagy hadakozásban... <#lama><#csodalk>
mir
#118
hm. ez ATIval van? nekem most nincs ATI kartyam, es nem is ulok soha olyan gep elott, amiben az van...

When using Linux - there\'re no walls, so we don\'t need any Gates or Windows, do we?

mir
#117
az IDEt, a PCIt, az USBt, a PCtol, a processzort az IBMtol vette at.

"Nem értünk ebben már egyet. Épp ez az hogy pl. a kompatibilitás miatt ma is ezt kell elviselni, de én már nem kérek belõle és vagyunk ezzel még néhányan..." vegyel MACet draga, es valaszthatsz 3 darab optikai meghajto, 2 darab merevlemez, es 3 darab videokartya kozul. eljen. ez am a valasztek. mert kompatibilisnek kell lennie. es ha kiderul, hogy a legujabb szerias merevlemezek gyorsan halnak? akkor gyorsan fogjak cserelgetni oket. ezt lehet most tapasztani valamelyik iBook szerianal: hajlamos romlani az alaplap, az apple meg nem tud vele mit kezdeni, nem tudja kijavitani a problemat, garancia lejarta utan is csereli ingyen a hibas alaplapokat, ugyan arra, mint ami elromlott.

When using Linux - there\'re no walls, so we don\'t need any Gates or Windows, do we?

#116
Ez a jelenség a tearing és erõsen grafikuskártya függõ. Az XP-n elég látványos valóban. Engem az is zavar, hogy szinte látom, ahogy kiteszi az oldalt, meg lapozza.

¤¤¤¤o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤O3>

#115
Már nem is tudom minek írtam ide be sokadszorra egy erõlködés lett ebbõl is vita címszó alatt, bár még az is lehet hogy ennek ellenére valaki tanulhat is belõle valamit, hacsak nem hülyeség az egész úgy ahogy van😊
Viszont vannak alapvetõ tények amiket nem tudom miért kell tagadni...ezért gyanakszom néha érdekekre, de nem is tûnik alaptalannak ez sem...

#114
Nem értitek, nem kockázódásról van szó!!!!! A kép egyes mezõi elcsusszannak egymás felett, mintha nem lenne szinkronban. Meg néha ugrik is, hiába teljes a sebesség. És ez nem csak az ablakok mozgásánál, hanem minden mozgásnál így van.

"nem a kezdetektol, hanem a kezdetekBEN."
Nem értünk ebben már egyet. Épp ez az hogy pl. a kompatibilitás miatt ma is ezt kell elviselni, de én már nem kérek belõle és vagyunk ezzel még néhányan...

"..MAC mar mindent atvett a szar ocska fos PCtol."
Az érdekes, ugyanis a MAC/AMIGA/ATARI hw architektúrák alapjai jóval a PC megjelenése elõtt megvoltak és nagyon közel is állnak egymáshoz. Mit vett át a MAC a PC-tõl? Az ablakokat már az M$ alapból onnan lopta tovább úgyhogy azt biztos nem😊

mir
#113
"Ugye láttad hogy leírtam a problémát😊) Csúsznak a kép részei mozgás közben" ugye lattad, hogy leirtam a valaszt? eroforras takarekossag. a az osxet egy jo ketszer gyorsabb hardverre, es gyorsitott grafikus kornyezetre terveztek, az XPt meg nem. a longhornt igen, ott mar nem fog elmosodni a kep. amugy szerintem nem olyan kardinalis problema, hogy elkockazodik a kep, mikozben mozgatod az ablakat, en altalaban nem szoktam mozgatni, ugy jobban latom 😊

"DMA: Bekapcsoljuk (alapban már ez is vicc)"
hm... ezen nincs mit bekapcsolni. a windows csak igy megy. szerintem az ujabb alaplapookban mar nem is lehet kikapcsolni.
a par masodperces lerohadas meg a 3rd party drivereknek koszonheto, amit olyanok programoztak, akiknek el kellene torni a kezet.

"Ahová meg koppintották (lásd PC) hát ott men no comment..."
itt meg kell emliteni meg egy fontos kulonbseget, a windowst nem lehet minden egyes HW kiepiteshez valtoztatni. ha bemesz egy boltba, es megnezed, hogy mennyi, egymassal inkompatibilis eszkozbol tudsz osszerakni egy gepet, es ezt osszehasonlitod azzal, hogy a jo oreg AMIGAs idokben egy floppy-meghajo cserehez is atirtak az oprendszert azert remelem az lejon, hogy a windows eseteben bizonyos kompromisszumokat kellett kotni annak erdekeben, hogy fusson minden PCn.
"de a videós téma eléggé meggyõzött"
ismetlem: ez ~ 3 darab sor egy dllben.

"Így a kezdetektõl komoly korlát vette körül a PC technikai tudását."
nem a kezdetektol, hanem a kezdetekBEN.

"Igen ez is olvasható egyébként SOK HELYEN, de nem az Intel, meg az M$ honlapjain kell keresni😊)"
ismerek windows fejlesztoket. ott vegeztek, ahol en tanulok. nincs benne ilyen. ezt most nem fogom tudni neked bebizonyitani, vagy elhiszed nekem, vagy nem.

"Egy halom összetákolt alkatrész az egész magyarul a MAC meg a hozzá hasonlók pedig egy átgondolt rendszer és az alap, amire épül is jóval fejlettebb."
igen, osszetakolt. azert van ez, hogy MEG TUDD VENNI!!!
de atgondolt ez is, az is. a MAC architektura meg fejlettebb.. muhaha nuincs mac architektura, sorry. a MAC mar mindent atvett a szar ocska fos PCtol.

When using Linux - there\'re no walls, so we don\'t need any Gates or Windows, do we?

#112
Asszem le is zárhatjuk a vitát amit elkezdtem ha tényleg senki nem akar kioktatni a témában, vagy mégsincs még lezárva a téma?

#111
Akkor most már csak azt nem értem hogy mirõl vitatkozunk????
Egy szóval nem mondtam hogy MAC-et kell venni, lehet hogy sokaknak nem is éri meg, mert mondjuk szövegszerkezteni akarnának a gépen meg játszani... A gépek technikai rendszerfelépítésére akartam UTALNI.
A többiben meg egyet is értünk.

#110
Gyerekek, nincs mese, ha Laci mondja akkor Mac-et kell venni.<#nevetes2>

Egyébként a BeOS is jobb volt annak idején mint a win. És akkor mi van ? A betamax is jobb volt mint a VHS, de a piac döntött.
Mobilon meg Symbian OS van. Lehet hogy az lesz a jövõ oprendszere. <#pias>

¤¤¤¤o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤O3>

#109
A genlock-al kapcsolatban pedig érdekes lenne ha VGA módban mennének a TV mûsorok😊)) Ja melyik gép is használt RGB-t ami ehhez az egészhez jóval közelebb áll???😊 Nem is folytatom😊

#108
Ugye láttad hogy leírtam a problémát😊) Csúsznak a kép részei mozgás közben. És ez eddig minden PC-n így volt amit láttam és az nem volt kevés. A sajátjaimmal sokszor hetekig kísérleteztem, azt hittem programhiba, de megnéztem a DOS-ban is egy két dolgot és hát bizony ott is teljesen "tisztán" futva megjelenik a probléma -> menthetetlen a cucc. MAC-et is láttam: hát az hiba nélkül szí folyamatos volt...ennyiterrõl.
DMA: Bekapcsoljuk (alapban már ez is vicc), és ha szerencsénk van az AutoConfig-ról koppintott Plug&Play elrendezi így-úgy nekünk, de akkor sem lehet megúszni a lelassulást egy drive használata közben. Namost ez elárulom: szégyen és röhej.
Igen az AutoConfigot is "onnan" koppintották és az a gép 20 évvel ezelõtt probléma nélkül kezelte a meghajtót miközben semmiben nem akadályozta a processzorok munkáját. Örüljek hogy ez a PC-ben még ma sincs így? Persze abban a gépben (amit itt ne is hozzunk most elõ annyiszor) majdnem minden és AUTOMATIKUSAN DMA-ról ment, ott ahol azt átgondoltan megszervezték mûködött. Ahová meg koppintották (lásd PC) hát ott men no comment...
A MAC rokona ennek a gépnek és hasonló a felépítése, de ez a téma már számomra sem egyértelmû, ugyanis sok MAC-et én sem láttam, de a videós téma eléggé meggyõzött amikor viszont azt láttam, nameg az x86-os rettenetesen elavult architekturájának összehasonlítása a PPC-vel alaptételekben. Amikor az x86 sorozat megjelent, a 68k már jóval több regisztert engedett meg és már akkor nem 8bitesrõl kiterjesztett szóhosszal szenvedett mint az x86 a mai napig. Van még ilyen dolog, de annak annak is utána kéne nézni... Bár már ez is na meg az az üzleti história is mindent elárul az egészrõl. Az intelt egyébként nem rég hasonló "lefizetéses" dolog miatt büntették meg mint annak idején, amikor "meggyõzte" az IBM-et hogy akkor is az õvékét kell használi. Így a kezdetektõl komoly korlát vette körül a PC technikai tudását.
Ezért nem tartom érdemesnek sok mindenre és félek hogy ezek a multimédia jellegû idegesítõ hibák is összefügghetnek itt egy-két ilyen PC-s gyengeséggel.
Igen ez is olvasható egyébként SOK HELYEN, de nem az Intel, meg az M$ honlapjain kell keresni😊)
Egy halom összetákolt alkatrész az egész magyarul a MAC meg a hozzá hasonlók pedig egy átgondolt rendszer és az alap, amire épül is jóval fejlettebb. Leginkább az a bajom, hogy mégis ezt erõltették hogy terjedjen, de ezek a cégek nem az it hanem az üzlet témájában teljesítenek.
Miért írom ezt le ennyiszer? Nem volt még elég? Szerintem ezeket úygis mindenki tudja...

mir
#107
ez nem reklamszoveg.
megegyszer: gentoo linux user vagyok, es elegedett. solaris user is vagyok, ott telleg csak user. alapjaban veve unix parti vagyok.
de a tiszta gondolkodas, es esszeru dontesek alapja a nem erzelmek altal, hanem tenyek altal indokolt dontes. foglalkoztam windows programozassal is, azert, hogy megismerjem a rendszert, es egy jo rendszert isertem meg. tovabbra is unix parti vagyok. de olvasgatom a m$ doksikat is, mert ok is a technologiai elbolyban vannak, es amit gyartanak az nem szar. tisztaban vagyok a windows kepessegeivel, erenyeivel, hatranyaival, ezert nem mondom azt, hogy szar. lehet mondani, hogy a PC alapjait kepzo x86ban vannak bizonyos dolgok, amik ma mar feleslegesek. (az egesz 16bites mod) es van egy halom utasitas, amit csak arra hasznalnak, hogy bootolaskor vedett modba valtson a processzor. ezek elvileg bonyolitjak a processzort. es a valosagban? nem. +10000 tranzisztort SEM jelentenek egy 10 000 000+ tranzisztorbol allo processzoron. erre mondjak, hogy "does not matters". egy gyakorlott CPU architekt egy delelott alatt megtervezi az adott processzor-architekturahoz illo kigeszito utasitasokat. es igen, ez igenytelen megoldas, es biklassu. ez mit jelent? hogy amikor masodpercenkent tobb, mint 2 milliard muvelet vegrehajtasara kepes a proceesszorunk nem 500 hanem 500 000 orajel a vedett modba valtas. na bumm. erted? egyszeruen nem szamit. ami elavult azt igy csinaljak meg, mert nem kell. amikor irtam, hogy 1 CPU architekt 1 delelott nem vicceltem. de ha ezeket kivennek, akkor meg minden oprendszeren modositani kellene, illetve minden bootloaderen is, es sok alkalmazas, jellemzoen HD managerek teljesen hasznalhatatlanna valnanak. tehat az egyik oldalon megsporolnanak 500 USDt, a masik oldalon meg kidobank ennek a tobb 1000-et.

When using Linux - there\'re no walls, so we don\'t need any Gates or Windows, do we?

mir
#106
"Egyébként köztudott az is hogy a gépigényt mesterségesen piaci okokból tolják fel a windózokban mondig."
van szerencsem ismerni a windows felepiteset, ilyen nincs benne.

"Nem kell úgy tenni mintha hihetetlen dolog lenne, bizony én is el tudom errõl a cégrõl az ilyeneket képzelni és nem kell hozzá nagy fantázia😊"
elkepzelni en is el tudom, a m$ sok gusztustalan dolgot muvel, de a szoftvereik kifogastalan minoseguek(mint elegedett gentoo user mondom ezt) ismerek tobb m$ fejlesztot, es azt is tudom, hogy minden platformon nagyon sok technologia szarmazik a m$ttol.

When using Linux - there\'re no walls, so we don\'t need any Gates or Windows, do we?

mir
#105
"Arra, hogy lassan úgy tesznek a PC-t valamiért védõ emberek mintha csak PC-vel lehetne megoldani a Generator Lock-ot is, pedig ebben is hátul kullog a "csodamasina", mint mindenben, csak olyan esetekben ahol nem kell a multimédiaképessége, ott árban van elõnye, de ennyi..."
a Pcmultimedia kepessegei megalabb olyan jok, mint barmely masik platformank, meg oprendszernek. csak nincsen minden beagyazva az oprendszerbe. egyaltalan milyen multimedia kepessegekrol beszelunk, ezt legyszives pontositsd, es mondd meg, hogy MI AZ, AMIT a MAC TUD, ES A PC NEM.
arban van elonye: ez nem igaz, egy jo PC kerul annyiba, mint 1 MAC. es semmivel sem rosszabb. legyszives ird le, hogy mivel rosszabb szerinted. es ne sorold fel, h IRQ, meg DMA, hanem mondd el, hogy szerinted mi a baj a DMAval. mert engem erdekel. mert nem tudom, hogy mirol beszelsz. hogy tenyleg van vele valami bajod, vagy csak olvastad valahol, h szar, es ezt azota szajkozod.

When using Linux - there\'re no walls, so we don\'t need any Gates or Windows, do we?

#104
Bocs. Akkor nem hazudsz. Rágalom volt (bár ki tudja innen egyikünk sem tud semmit bizonyítani)
De azt nem értem miért ír valaki ilyen reklámszöveget a winrõl aki ért is hozzá... Erre azért kiváncsi vagyok.

#103
"a windowsnak meg sokkal jobb a rendszermagja, es kisebb a gepigenye..."
MINEK KISEBB A GÉPIGÉNYE????? És még én ne pattogjak???😊))
Egyébként köztudott az is hogy a gépigényt mesterségesen piaci okokból tolják fel a windózokban mondig. Nem kell úgy tenni mintha hihetetlen dolog lenne, bizony én is el tudom errõl a cégrõl az ilyeneket képzelni és nem kell hozzá nagy fantázia😊

mir
#102
figyelj baratom akkor most kozelitsuk meg a dolgot masik iranybol.
ha te az allitasaimra mint hazugsagra hivatkozol, akkor itt nincs sok helye a vitanak. az effele kommunikacio a kozepkor despotikus urolkodoira volt a legjellemzobb(illetve a big brotherre 😊 ) es ez minden ertelmes vitanak a halala. tehat mradjunk abban, hogy vagy nem tudom, vagy tevedek, de nem hazudok, ok????

When using Linux - there\'re no walls, so we don\'t need any Gates or Windows, do we?

#101
Ezen kívül valami szakmai dolog?
Ezeket is lehet tudni, de ha tévedés lenne CÁFOLD MEG. Persze tudom, hiába könyörögtem, eddig is most is így van... A windozt már te sem fogod ezzel a szöveggel makulátlanná tenni, miután szinte közismert dolgok ezek.

#100
"...amiga grafikus egysege alkalmazta(mert ez meg kiderul az elso lapbol)? mert akkor gratulalok hozza, irrelevans dolgok felsorolasaert kapsz egy otost..."
Nem lenne nagy csoda ha kiderülne, sokmindenrõl kiderült ez már, aki ismeri a történelmet az tudja. De nem, nem erre akartam utalni.
Arra, hogy lassan úgy tesznek a PC-t valamiért védõ emberek mintha csak PC-vel lehetne megoldani a Generator Lock-ot is, pedig ebben is hátul kullog a "csodamasina", mint mindenben, csak olyan esetekben ahol nem kell a multimédiaképessége, ott árban van elõnye, de ennyi...

#99
"...nem jobb egyik sem a masiknal..."
Ezt a hazugságot is hányszor láttam, de mindig csak olyantól aki azért mosta össze a kettõt hogy ne érdeklõdjenek az emberek a jobb iránt!

mir
#98
ROTFL 😄DD
ne gyere az **** egyetemre, mert megagyalnak. na nem azert, mert hulye vagy, hanem mert meg hangoztatod is 😄DD

When using Linux - there\'re no walls, so we don\'t need any Gates or Windows, do we?

mir
#97
"Annak hogy a PC videomegjelenítése nem használatos a mûveletnél, mi köze van több gép szinkonba való összehangolásához??"
vagod te hogy mirol beszels??? mi a fax az, hogy "videomegjelenítése nem használatos a mûvelet"??? ha egyszeruen kozod nincs nemcsak a modern szoftverfejleszteshez, hanem meg a szamitogep mukodesehez sem, akkor mi a faxert pofazol??????????????? a, hogy hogyan frissiti a videolejatszo a kepernyot nagjabol 3 sor kerdese a directXben. azert scinaltak igy, mert ez sokkal kevesbe eroforrasigenyes. ez miert fontos? azert, mert a windows XP fejlesztesekor alap celkituzes volt, hogy egy 300as P2on fusson. es megcsinaltak, futott. az osX tervezesekor meg az 1 GHz G4 volt a minimum amire keszulni kellett. azon kivul, hogy jo 3 evvel fiatalabb, mint az XP. igy az osszehasonlitas felesleges. de ez a "videomegjeleniteskor hasznalatos muvelet" ... vazz beszaras, miket ki nem tudtok talalni manapsag utanaolvasas helyett.

"Ott is használhatnának Apple gépeket is, csak valszeg ez így jobban megéri nekik..."
eppen ez a lenyeg. nem jobb egyik sem a masiknal. a MAC elonye, hogy tuzfal meg virusirto nelkul egy picit biztonsagosabb, es szebb a GUIe. a windowsnak meg sokkal jobb a rendszermagja, es kisebb a gepigenye. bumm. ennyi.

"Ja és beírhatod a keresõbe, hogy "genlock source". Érdekes jelenség történik😊) Valamiért egy csomó "Amiga" nevet tartalmazó eredmény jön ki😊) Vajon miért😊)"
ez ezzel mire akartal kijukadni? arra, hogy a genlocknak nevezett technologiat(amirol fogalmam sincs mire valo) eloszor az amiga grafikus egysege alkalmazta(mert ez meg kiderul az elso lapbol)? mert akkor gratulalok hozza, irrelevans dolgok felsorolasaert kapsz egy otost.

When using Linux - there\'re no walls, so we don\'t need any Gates or Windows, do we?