24199
Chelsea Fan Club
  • Japep
    #21752

    Közben megy itt a TV-ben mellettem Ancelottiék meccse, ahol a PSG egy 5.osztályú csapat ellen küzd a kupában. Szó szerint küzd, a 92.percig 1-1 volt és akkor gyötörte be a PSG a győztes gólt. Egyébként volt a meccsnek olyan periódusa, amikor a PSG be volt szorítva eléggé.
    Szegény CA csúnyán mutatkozott volna be - bár így is érdekes lett. De a legjobbakat neki. :)
  • Japep
    #21751

    Közben már ki is sorsolták a következő fordulót (ami itt látható), mely szerint az MK Dons-QPR párharc győztesével játszunk majd idegenben.

    Sok Premier Ligás csapat szintén PL-es csapatot kapott. Megint a MU meccse emelkedik ki (Liverpool-MU), "szegények". :)

    Nekünk innen is kötelező lesz továbblépni. GO BLUES!
  • Japep
    #21750

    Sajnos nem láthattuk a meccset, bár az eredményből ítélve elég szenvedős lehetett (nem a 4-0-ra gondolok itt, hanem arra, hogy a 85. perc után lőttünk 3-at).
    Egyébként reménykedtem abban, hogy jobban "tartalékolunk" (Lukakut, Ryant és Josht szívesen láttam volna a kezdőben), de így az eredményt elnézve elvárt volt. Örültem volna egy Torres gólnak is, hát csak alsóbb osztályú az ellenfél, de mégsem sikerült neki... de ahogy látom ő a meccs embere Ramires 2 gólja ellenére. Utóbbinak is nagy grat, hihetetlen ez a gyerek... :D

    Reméljük tartjuk ezt a tendenciát 2012-ben. GO BLUES!
  • Kocka08
    #21749
    Chelsea 4-0 Portsmouth
    Mata 48. min
    Ramires 85.87. min
    Lamps 90+3. min

    Azért 85 percig szoros volt az :/
  • Japep
    #21748

    Azt mondta TV-ben nem lesz. :D
    De azért köszönjük. Érdekes, hogy egy Portsmouth ellen 0-0 a félidő... :S
    GO BLUES!
  • banok
    #21747
    jó rádiós közvetítés...
  • hedonist
    #21746
    Akkor én is meg tudlak lepni:)

    http://atdhenet.tv/39296/watch-chelsea-tv

    ezt te mutattad, Chelsea TV közvetíti.
  • Japep
    #21745

    Köszönjük. Volt egy ilyen sejtésem, akkor ez most már bebizonyosodott... :S
  • banok
    #21744
    Figyelem! A holnapi Chelsea-Portsmouth (16.00) FA-kupa mérkőzést a világon egy tv sem adja le és stream sem lesz hozzá. :(
  • davidragon
    #21743
    azt már be sem mertem írni...
    nagyon csúnya volt, szerencséjére azért nyertek.
  • hedonist
    #21742
    És Bogdán mit kapott?:DDD szegény..
  • davidragon
    #21741
    ejha, a MU kapott egy hármast...
  • Japep
    #21740

    Köszönjük!

    Ez a meccs amúgy is a "kötelező 3 pont" kategória, de az előzmények ismeretében elképzelhetetlennek kell lennie más eredménynek... GO BLUES!
  • banok
    #21739
    16.00 Wolverhampton-Chelsea
    tv: Digisport hu
    streamek:
  • hedonist
    #21738
    "Szerintem meg ki fogja szorítani Luizt, akit nagyon szeretek, de sajnos témnyleg sokszor miatta kapunk gólokat.. iszonyíú hülyén helyeszkedik néha. "

    igen:D

    sajnos...
  • Oziris666
    #21737
    Luiznak nagyobb a füstje mint a lángja!Néha olyan helyezkedési hibákat csinál...
  • hedonist
    #21736
    1-3 :D hát ez nem igaz...
  • bonebeni
    #21735
    hát boldog új évet...:@
  • Japep
    #21734

    Hát ja... most hajthatunk "szaros" 1 pontért... :S Hajajj... :S
  • hedonist
    #21733
    Luiznak és Terrynek ismét gratulálni tudok csak...
  • hedonist
    #21732
    Az csak a Milannak jó, ha kölcsön adjuk, vagy maradjon vagy pénzért menjen, ő sem fiatal már annyira.

    Annyira meg nem hüjék, hogy ne indulnánk a BL-ben, na meg oda is kéne érni a 4.ik helyre minimum:)

  • Japep
    #21731

    Én viszont ezzel nem vagyok így, rendesen idegesítő, hogy mennyit költenek, meg hogy mennyit keres egy focista manapság - és ezt nem azért mondom, mert én nem annyit keresek. :D
    Hihetetlenül elszaladt a ló a fociban, és erre csak ráerősít a sok (pl.) arab milliomos... :S

    És itt van ez a pénzügyi fair play is - na pl. ezért ne szórjuk a pénzt. Igazad van, nem az én pénzem, nekem ne fájjon. De igen, fog, ha emiatt pl. nem indulhatunk a BL-ben majd... :S

    Torressel valóban úgy néz ki befürödtünk, én benne lennék, hogy kölcsönadjuk a Milannak - persze csak ha van pótlás, ugye Drogba is megy az ANK-ra... :S

    Közben mekkora kapufa Torrestől... :D
    GO BLUES! Nyerni kell!
  • Japep
    #21730

    Szerintem Hutch csak egy felfújt lufi, főleg most, hogy így tér vissza. Ezt most nem sértésként mondom, meg majd utólag se vágja hozzám senki mikor alapember lesz (ha az lesz), de túl sok emberről hallottam már én ugyanezt akiket szépen, csöndben eladtunk. :)

    Luiz meg még "gyerek". Ezt bizonyítják az időről-időre feltöltött képei is... :D Szerintem még lesz belőle valaki, lehet belőle valaki. Én mindig azzal példálózok, hogy anno Essien és Mikel is egy erőszakos bunkó volt, nem sok meccs telt el kapott lap nélkül nekik. Egyszer viszont benőtt a fejük lágya (lehet, hogy JM megnevelte őket) és tényleg nagy játékosok lettek. Így legyen. :D
  • hedonist
    #21729
    Ja és Ferreiratól szabaduljunk már meg! a rohadt életbe, de szar játékos:D
  • hedonist
    #21728
    Hulk csak egy pletyka egyelőre.

    Pénzzel kapcs. nekem mind1, h mennyit költünk, őszíntén !Nekünk! kva mind1, nem a mi pénzünk ezek virtuális pénzek, az életbe másra nem költenék el, nekem mind1 hogy költik, egy a lényeg egy ilyen torresért 50 forint is sok, nemhogy 50 millio font, viszont egy jó játékosért aki jól is szerepelne nálunk, azért tőlem annyit fizet a csapat, amennyit akar. csak szart ne vegyünk már könyörgöm.
  • hedonist
    #21727
    Szerintem meg ki fogja szorítani Luizt, akit nagyon szeretek, de sajnos témnyleg sokszor miatta kapunk gólokat.. iszonyíú hülyén helyeszkedik néha. És azon a poszton elég két hiba, h rámenjen a meccs, nem egy ilyen volt. De majd meglátjuk.

    Hutchinsonban megvan minden, h JT féle karriert fusson be, csak a térde bírja.
  • Japep
    #21726

    A meccs eddig érdekes, remélem megnyomjuk még. Kell az a 3 pont - igaz (sajnos) nem feltétlenül a bajnokság megnyeréséhez... :S Ennek ellenére egy MU bukásnak mindig örülök... :D
    GO BLUES!
  • Japep
    #21725

    Azért arra ne vegyen senki mérget, hogy Cahillt alapembernek vesszük. Én sem tudok semmit, de benne van a pakliban, hogy Alex "helyére" jön. Persze az is benne van, hogy Luizt fogjuk ültetni, vagy pedig AVB rotál Terry mellett. Elvileg még nincs aláírva a kontraktus, mert nem egyezik a fizetési ajánlat és az igény. :S

    Hutchinsonban pedig én személy szerint nem láttam sokat azon a 2-3 meccsen, amit játszott eddig. De ne legyen igazam. :)

    Egyébként erre a Hulkos ügyre is kíváncsi leszek, annyit azonban leszögezek, hogy szerintem senki a világon nem ér annyit (100 m euró), de egy focista végképp nem... meg ennyi pénzért szinte már bárkit kivásárolhatnánk, talán csak Messit nem.
    De nem én döntök, majd látjuk. :D
  • hedonist
    #21724
    Miért ne ttudnánk, már amúgy done deal...

    Ma Hutchinson már a cserék között!!!!:))

    Mu bukott, nyerjünk!
  • banok
    #21723
    16.00 Chelsea-Aston Villa
    tv: Digisport hu
    streamek:
  • Oziris666
    #21722
    Hát ha még öt sem tudjuk megszerezni,akkor nagy gondok vannak a vezetöséggel is...
  • Japep
    #21721

    Megoldottam, köszi. :)
  • Japep
    #21720

    Carlo a PSG edzője lett. Ennek örülök, "bizonyíthatja", hogy kisebb csapattal is megy neki. Sok sikert neki. :)

    (Elvileg viszi Alexet, ami szerintem egy jó döntés tőle.)
  • hedonist
    #21719


    Kell jönnie vmi kreatívnak is! reméljük a legjobbakat!
  • Japep
    #21718

    Köszi. :)
    Esetleg olyan nincs, ami nem .mkv?
  • Bulykin
    #21717
    Cahill szerintem már 100% hogy jön, 7 millióban állapodott meg a két klubb :)
  • Krisz018
    #21716
    Innen van :)
  • Japep
    #21715

    Köszi. :)
    Esetleg ez valami gyűjtőoldalról van? Akkor elkérném a címét. :D
  • Krisz018
    #21714
    Tessék :

    1-0 Mata

    1-1 Dempsey
  • Japep
    #21713

    Valakinek a Fulham elleni gólok külön letölthető verzióban? Megköszönném. :)