Chelsea Fan Club
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Steven Gerrard, a Liverpool csapatkapitánya a Chelsea elleni BL-siker után elmondta: kicsit sem sajnálja José Mourinhót, mert a londoniak menedzsere korábban lekicsinylõen beszélt csapatáról.
José Mourinho nyilatkozatai mostanság kiemelt szerepet kapnak a médiában, a portugál menedzser ugyanis nem válogatja meg a szavait, mikor csapata ellenfeleirõl van szó. A Liverpool sikerével végzõdõ keddi BL-elõdöntõt követõen a Vörösök csapatkapitánya visszavágott a menedzsernek.
- Olvastuk Mourinho nyilatkozatait, és már az önmagában feltüzelte a csapatot. Csalódást keltõ volt, amikor azt nyilatkozta rólunk, hogy mi egy kis klub vagyunk, de egy kis csapattól azért nem rossz eredmény, hogy három éven belül kétszer is eljutott a Bajnokok Ligája döntõjébe – mondta Gerrard, aki hozzátette: ezek után nem tud együtt érezni a menedzserrel a kiesésük miatt.
A Liverpool csapatkapitánya kitért Pepe Reina teljesítményére is, szerinte a gárda kapusának oroszlánrésze volt a továbbjutás kiharcolásában.
- Azzal jutottunk tovább, hogy nekünk van a legjobb kapusunk a világon. Megnyugtató volt látni a tizenegyesek elõtt, hogy õ áll a kapuban, és végül igazolta is klasszisát – tette hozzá a középpályás.
A keddi Liverpool-Chelsea BL-elõdöntõ után José Mourinho, a londoniak menedzsere úgy érezte, hogy csapata továbbjutást érdemelt volna, mert jobban akarta a gyõzelmet, mint a hazai gárda.
Bár a találkozón szinte kizárólag a Liverpoolnak volt nagy helyzete (a gólja mellett kapufát is lõtt a hazai gárda, sõt Kuijt lesgólja sem biztos, hogy valóban les volt), a mezõnyben kiegyenlített csata folyt a pályán, José Mourinho azonban inkább saját együttesét látta jobbnak.
- Minden nyilatkozatomban utaltam rá korábban, hogy tiszteljük a Liverpoolt, és a mai mérkõzés után is ezt mondom, de hozzá kell tennem: ma mi voltunk a jobbak. Erõsnek kell lennünk, már csak azért is, mert minden okunk megvan arra, hogy büszkék legyünk magunkra, remek szériát produkáltunk a Bajnokok Ligája idei szezonjában. Bár a Liverpoolnak csak a BL-re kellett koncentrálnia az utóbbi idõben, az elsõ meccsen is és most is jobban futballoztunk ellenfelünknél, a hosszabbításban például kizárólag mi próbáltuk meg eldönteni a meccset, igaz, erre tíz év múlva senki sem fog már emlékezni. A tizenegyesekben azonban kétségtelenül a hazaiak voltak jobbak – mondta Mourinho.
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
A Liverpool menedzsere büszke csapatára, bár elismerte, hogy a Chelsea elleni elõdöntõ második félidejében meleg pillanatokat élt át a kispadon.
Rafa Benitez két évvel a 2005-ös BL-siker után ismét a Bajnokok Ligája döntõjébe vezette csapatát, amely tizenegyesekkel bizonyult jobbnak a Chelsea-nél. A spanyol mester elmondta: megpróbálja élvezni a leendõ ellenfelek szerdai összecsapását, tippelésre azonban nem vállalkozott.
- Jól kezdtünk, de az ellenfél bizonyította klasszisát, és nem tudtuk végig irányítani a mérkõzést. A második félidõben megvoltak a helyzeteink, a játékosaim tudták, hogyan gyõzhetnek a Chelsea ellen, szenvedéllyel, eltökélten futballoztak. Az atmoszféra, amit a közönség teremtett, egyszerûen fantasztikus volt, büszke vagyok a szurkolóinkra és a játékosokra is. Megpróbálom élvezni a szerdai BL-elõdöntõt, azt azonban nem árulom el, kit szeretnék kapni a döntõben, mert nem akarom magamra haragítani a másik csapat szurkolóit – nyilatkozta Benitez.
Az angol rendõrség megerõsítette, hogy eltûnt egy helikopter a Liverpool-Chelsea BL-elõdöntõ után, amelyen feltételezhetõen a londoni klub vezetõi utaztak. A gép egyik pillanatról a másikra eltûnt a radarról, és azóta sem tudni, mi lett vele.
A helikopter este 11 órakor szállt fel Liverpoolban négy vagy öt utassal a fedélzetén, majd Peterborough környékén eltûnt a radarról, és azóta sem világos, hogy mi lett a sorsa. A rendõrök nyomoznak az ügyben, egyelõre csak annyi derült ki, hogy egy magánhelikopterrõl volt szó, amely valószínûleg a Chelsea vezetõit szállította. A londoni klub ugyanakkor jelezte: nem tud arról, hogy bármelyik alkalmazottja eltûnt volna, mindenki rendben hazaért a mérkõzés után.
- A részletek egyelõre nem világosak, annyi bizonyos, hogy egy helikopter eltûnt a radarról. A legjobb esetben valahol kényszerleszállást végzett, és azért nem találjuk – mondta a rendõrség szóvivõje.
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
2. Heroes (NBC)
3. Virtuális autótuning
4. Szcientológia a káros egyház
5. S.T.A.L.K.E.R. Shadow of Chernobyl
6. Spider-Man 3
7. A Pc-s játékoknak leáldozott! vol. 2
8. Test Drive Unlimited
9. Battlefield 2
10. THIS IS SPARTAAAA!!!
<#smile>#smile>
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
a szint megvan köszönjük viszlát
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
GLORY GLORY MAN UNITED
|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack
\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009
liverpool bajnokságban tök mind1 mit játszik,nem is hajtanak,egy kupa sorozatban meg könnyû
szal elfáradt az egész csapat,vb után vagyunk ráadásul,szal tuti ha most kimegyünk és végighajtjuk a mecset akkor simán nyerünk,viszont a hétvégi mecs elúszott volna az tuti
|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack
|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack
GLORY GLORY MAN UNITED
\"Az a baj Ogli-G annyira gengszter mint a tekn?sbékám!\"
1. Virtuális autótuning
2. Heroes (NBC)
3. Chelsea Fan Club
4. Szcientológia a káros egyház
5. Spider-Man 3
6. XBOX360
7. THIS IS SPARTAAAA!!!
8. S.T.A.L.K.E.R. Shadow of Chernobyl
9. Humoros és aranyos képek, videók
10. Test Drive Unlimited
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
ha ma ugy ment volna ki a Chelsea h most berugunk 3 golt és bejutunk a dötnöbe és mindenkik kifutja a belét akkor nem 4-1-el kiesünk büntetõ párbajban.. hanem Liverpool - Chelsea 0-3 és döntöben a Chelsea..
keretileg bivalerõsek vagyunk de mint látod ez kevés idáig
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
mi meg ennyi sérülés után is ott vagyunk 2.helyen,és egy ilyen mecsen ahol kiesik 3kezdõjátékosunk nem tudunk egy full védõcsapat ellen gólt rúgni
sztem azért nem kéne szidni a csapatot,most belegondolsz egyedül a MUnál nem mondhatnál el hogy jaj de rosszak,
megyek jóéjszakát mindenkinek!
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
\"You tried your best and you failed miserably. The lesson is, never try.\"
A Bajnokok Ligája elõdöntõjében a Liverpool még az elsõ félidõben ledolgozta egygólos hátrányát, de hiába játszott jobban ellenfelénél, sem a rendes játékidõben, sem a hosszabbításban nem tudott ismét betalálni Petr Cech kapujába.
José Mourinho támadó felfogásban játszó Chelsea-t ígért a Bajnokok Ligája elõdöntõjének visszavágója elõtt, de senki sem várta, hogy a londoniak a meccs elején nekiesnek ellenfelüknek. Nem is így történt, az elsõ percekben egyik gárda sem tudott fölényt kialakítani a mezpnyben, és egészen a 22. percig a kapuk sem forogtak veszélyben. Ekkor azonban egy váratlan szabadrúgás-kombinációt követõen vezetést szerzett a Liverpool: Gerrard a balösszekötõ helyérõl végezhetett el szabadrúgást, mindenki beadásra számított, a középpályás azonban legurította a labdát Aggernek, aki 19 méterrõl a jobb alsó sarokba helyezett.
A folytatásban sem kezdett megállíthatatlan rohamokba a Chelsea, a Liverpool veszélyesebb volt, és a fordulás után több nagy lehetõséget is kialakított Cech kapuja elõtt (egy kapufa is esett), a szerencse azonban ezeknél a helyzeteknél a vendégeknek kedvezett. A másik oldalon Drogbáék nem tudták átjátszani a házigazdák védelmét, így a rendes játékidõben már nem esett gól – jöhetett a hosszabbítás.
A ráadás Kuijt lesgóljával kezdõdött, a hazaiak továbbra is veszélyesebbek voltak, a Chelsea alig tudott veszélyt kialakítani Reina kapuja elõtt. A találkozó utolsó nagy helyzete Kuijt elõtt adódott, ám Cech védeni tudott, így a tizenegyesekre maradt a döntés.
A büntetõpárbajban is a hazaiak voltak a jobbak, mert míg a Chelsea játékosai közül Robben és Geremi lövését is kivédte Reina, addig a Liverpool mind a négy ítéletvégrehajtója magabiztosan értékesítette tizenegyesét. A Mersey-parti együttes ellenfele a Bajnokok Ligája athéni döntõjében a Manchester United vagy a Milan lesz.
Bajnokok Ligája, elõdöntõ, visszavágó:
Liverpool-Chelsea 1-0 (1-0)
G.: Agger (22.)
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
GLORY GLORY MAN UNITED
sokszor nyertünk a végén rugott golall eddig és az akaraterõnek köszönhetõ de idén nem vagyunk jók! kvöetni kéne az Arsenal cssapatépitési stratégiáját mert õk jol csinálják!
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
Örök favorit: Manchester United ||| Erős szimpátia: Chievo, Zaragoza, Rayo Vallecano. ||| Mérsékelt szimpátia: Barcelona |||
de a Manchester jo csapat valszeg õk nyerik a Bl-t idén
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
A győzelem nem minden, viszont a vereség egy nagy semmi! HALA MADRID!
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
gyengék vagyunk idén sztem! 2 éve voltunk igazán jók akkor kellett volna megverni a Liverpool-t de nem sikerült! Nem tonnaszámra kell venni a sztárokat hanem épiteni egy hajtos csapatot mert igy nem fogunk bl-t nyerni!
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
Örök favorit: Manchester United ||| Erős szimpátia: Chievo, Zaragoza, Rayo Vallecano. ||| Mérsékelt szimpátia: Barcelona |||
jól játszottunk,voltak helyzeteink bár most nem láttam azt a tüzet a csapatban mint jó pár meccsel ez elõtt mikor gólt kell rúgni
bl újra elszállt,mikor ott voltunk tõle oly közel,és megint az a liverpool ami,,,mind1
sajnálom a fiúkat,11eskkel kiesni szörnyû és igazságtalan
GLORY GLORY MAN UNITED
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
A győzelem nem minden, viszont a vereség egy nagy semmi! HALA MADRID!
REAL MADRID
REAL MADRID
