Chelsea Fan Club
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Tizenhat forduló után Nicolas Anelka 13 találattal vezeti a Premier League góllövõlistáját, és a csatár a �kékek” szurkolóinak egyik kedvence lett - ugyanakkor nem sokon múlt, hogy a támadó egyáltalán a Chelsea-hez került.
A francia válogatott csatár januárban, a téli átigazolási szezonban került a londoniakhoz, akik 15 millió fontot fizettek érte a Bolton Wanderersnek. Akkor még Avram Grant irányította a "kékek” szakmai munkáját, és az izraeli mester elárulta, hogy egyáltalán nem állt szándékában átigazolni a támadót.
Az üzlet mégis létrejött (Anelka így a futballtörténet legdrágább játékosa lett a karrierje során érte kifizetett összegek alapján), és az új mester, Luis Felipe Scolari már számít a francia csatár szolgálataira.
A tavasszal Avram Grant az elefántcsontparti Didier Drogbát favorizálta, és most elárulta, mi állt ennek hátterében: �"em volt szükségem Anelkára, és ezt meg is mondtam neki.”
"Anelka nagyszerû képességekkel megáldott játékos, de nem mindig van kedve játszani” � hangzott a mester véleménye. Grant azt is elmondta, hogy az õ erõsítési terveiben Kaká és Franck Ribéry szerepelt.
�Kaká játékát már akkor szerettem, amikor még kölyökként Brazíliában futballozott. Szerettem volna a Chelsea-hez vinni, de a tárgyalások megszakadtak. Ribéryt is meg akartam szerezni a Bayern Münchentõl, õ remekül passzolt volna a játékrendszerünkbe” � vázolta egykori alternatíváit az izraeli vezetõedzõ, aki londoni idõszaka óta nem ült le egy csapat kispadjára sem.
Grant még arról is beszélt, hogy a londoniak játékosainál olyan problémákkal kellett megküzdenie, amelyekre egyáltalán nem számított. "A Chelsea játékosai nagyon profik, és a legmagasabb szinten játszanak. Meglepõ, de a klubnál ennek ellenére olyan gondok vannak a játékosokkal, amelyek még egy izraeli kölyökcsapatnál sem fordulnak elõ.” Arról azonban, hogy ezek milyen természetû gondok voltak, már nem beszélt az egykori menedzser.
---------------------------------------------------------------------------
Az Inter továbbra is küzd Ivanovic-ért
A több poszton is alkalmazható szerb labdarúgóért a 2 milánói óriáscsapat, az AC Milan és az Internazionale versengett, de mivel a Rossoneri (Milan) minden bizonnyal leigazolta a Fluminese brazil védõjét, Thiago Silva-t, így õk kiszálltak a versenybõl. A Nerazzuri azonban nem adta fel a küzdelmet.
Ha igaznak vélhetõ a fent említett hír, akkor az Inter már a következõ lépéseket kezdheti meg Ivanovic felé a Novantesimo.it nevû olasz weblap szerint. A portál már azt is tudni véli, hogy az Inter illetékesei a jövõhéten Londonba utaznak a tárgyalások megkezdése érdekében.
Branislav ügynöke, Vlado Borozan eképpen reagált a hírre:
"Az Internazionale erõs érdeklõdést mutat Ivanovic felé, de mielõtt megkezdenénk a tárgyalásokat az olasz klubbal, szerdán még megbeszéljük a dolgot a Chelsea illetékeseivel." - állítja a Novantesimo.it.
"Jelen pillanatban úgy gondolom, a Chelsea nem szeretné eladni Branislav-ot, azonban nem látok sok lehetséges megoldást."
Ivanovic az elmúlt hetekben többször is játéklehetõséget kapott Luiz Felipe Scolari-tól, hiszen Ricardo Carvalho és Michael Essien is sérült. Eddigi mutatott teljesítményére panasz nem lehet, azonban ha az elõbb említett játékosok visszatérnek, könnyen lehetséges, hogy Ivanovic eligazol a Stamford Bridge-rõl.
Forrás: www.goal.com
---------------------------------------------------------------------
C’mon Chelsea!
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben és mégsem szívja. ちび Kicsi
A francia válogatott játékos kiváló 30 napot tudhat maga mögött, a legutóbbi hónapban 7-szer köszönt be az ellenfél kapusának 5 mérkõzés alatt.
Anelka mester-hármast szerzett a Sunderland elleni 5:0-ra végzõdõ Stamford bridge-i találkozó alatt, továbbá betalált a 2:0-ás Blackburn gyõzelem alkalmával is, valamint a West Brom 3:0-ás legyõzésében is nagy szerepet vállalt a csatár.
Nick novemberi gólérzékenységével vezeti a Premier League góllövõlistáját, és könnyedén hódította el az Arany Cipõ díjat, amelyet legutóbb az Arsenal színeiben sikerült megszereznie 13 góllal.
1999 februárja óta most járt elõször sikerrel ilyen szempontból, és még tovább szaporíthatja találatai számát a hétvégén következõ West Ham United elleni városi összecsapás alkalmával.
Forrás: www.skysports.com
--------------------------------------------------------------------------------
Nem jött össze a PSV terve!
A hírek szerint Alex nem érzi jól magát a Stamford Bridge-n, mivel idén mindössze ötször lépett kezdõként pályára a bajnokságban.
Azonban a kékek vezetõsége csütörtökön bejelentette, hogy nem kaptak egyetlen egy meggyõzõ ajánlatot sem a középhátvédért.
A PSV kölcsön vette volna a dél-amerikai játékost, mivel már jól ismerik õt a Philips Stadionban, hiszen 2004-2007-ig kölcsönben itt szerepelt, azonban a Chelsea nem engedte.
"Felvettük a kapcsolatot a Chelsea vezetõségével, de õk világosan tudtunkra adták, hogy Alex nem eladó!" -nyilatkozta a PSV elnöke Jan Reker a De Telegraaf-nak.
Forrás: www.skysports.com
-------------------------------------------------------------------------
Lamps: Igazi kék vagyok!
Frank Lampard köszönetét fejezte ki a Chelsea szurkolóknak, hogy elfogadták, megszerették és hogy sajátuknak tartják.
Az angol válogatott középpályás 2001-ben költözött át a Stamford Bridg-re a West Ham-tõl, tizenegy millió font ellenében. Így a hétvégi kalapácsosok elleni derbin, újból megfogják találni Lampard-ot csípõs beszólásaikkal a vendég szurkolók.
"Tudom, hogy a két klub között nagy a rivalizálás, de azért a West Ham rajongói kicsit túlreagálják a dolgot. A Chelsea szurkolók nem azt nézték, hogy honnan jöttem, hanem, hogy hogy játszok és gyorsan megszerettek." -kezdi nyilatkozatát Frank Lmapard.
"A szurkolók mindig buzdítanak meccsrõl meccsre. Mellettem álltak a nehéz pillanataimban is, például mikor elvesztettem édesanyám rengeteg szeretetet kaptam a rajongóktól, ezért hálával tartozom nekik és csak õ miattuk nem igazoltam el a nyáron az Inter-hez, nem akartam cserbenhagyni õket." -fejezi be vallomásával Lampard.
Forrás: www.skysports.com
-----------------------------------------------------------------------------
C’mon Chelsea!
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben és mégsem szívja. ちび Kicsi
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben és mégsem szívja. ちび Kicsi
ASUS M4A77T | AMD Phenom II X2 560 3.30GHz AM3 BOX | KINGMAX 4096MB DDR3 1333MHz | VTX3D VX6750 1GBD5-H PCIE | SEAGATE 320Gb Barracuda 7200.12 7200rpm 16Mb SATA3 | Corsair Builder Series CX430
másodkként továbbmentünk
GOGO BLUES A BL-ért!
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
- BL 6.forduló, Stamford Bridge -
- ma 20:45, Chelsea TV -
- elõzõ : 0-0 -
- vezeti : Peter Fröjdfeldt (svéd) -
CHELSEA : (4-1-4-1)
Manager : Luiz Felipe Scolari
Cech
Bosingwa - Alex - Terry (c) - Ashley Cole
Mikel
Joe Cole - Ballack - Deco - Kalou
Anelka
Cserepad : Cudicini, Ivanovic, Ferreira, Belletti, Bridge, Stoch, Drogba
- - - - - - - - - -
CFR 1907 Cluj : (4-2-3-1)
Manager : Maurizio Trombetta
Nuno Claro
Panin - Cadu (c) - Alcantara - Pereira
Dani - Muresan
Dubarbier - Trica - Culio
Koné
Cserepad : Hirschfeld, Koné, Peralta, Prette, Deac, De Sousa, Ruiz
-----------------------------------------------------------
Kötelezõ megint csak a gyõzelem, ha biztosra akarunk menni!
Nem lesz könnyû, de az lehet...hiányolom a kétcsatáros felállást, de hát ez van...
GO BLUES, HAJRÁ CHELSEA!
CHELSEA FOOTBALL CLUB
----------------------------------------
Nagyon remélem ,hsemmi gond nem lesz és sima gyõzelem-->továbbjutás
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
CHELSEA FOOTBALL CLUB
8 (3-3-2) 14-5 +9 12pont
Idegenben hihetetlenek vagyunk... 😊
(Egyébként PL-rekordot döntöttünk, zsinórban 16 gyõzelem idegenben, a Tottenhamtól "vettük el"...grat a csapatnak!)
8 (8-0-0) 21-1 +20 24 pont
CHELSEA FOOTBALL CLUB
sajnos a Pool is nyert meg az Arsenal is..de mindegy, lényeg h mi hoztuk a kötelezõt!
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
Kedden jön a Cluj, nyerni kell!
GO BLUES!
CHELSEA FOOTBALL CLUB
Bolton Wanderers - CHELSEA
- PL 16.forduló, Reebok Stadium -
- ma 16:00, Chelsea TV -
- vezeti : Howard Webb -
Bolton Wanderers : (4-1-4-1)
Manager : Gary Megson
Jaaskelainen
Steinsson - Cahill - A O'Brien - Samuel
Muamba
Davies - Nolan (c) - McCann - Taylor
Elmander
Cserepad : Al Habsi, Gardner, Shittu, Basham, Smolarek, Riga, Obadeyi
- - - - - - - - - -
CHELSEA : (4-1-4-1)
Manager : Luiz Felipe Scolari
Cech
Bosingwa - Alex - Terry (c) - Ashley Cole
Mikel
Kalou - Ballack - Lampard - Deco
Anelka
Cserepad : Cudicini, Ivanovic, Ferreira, Mineiro, Woods, Sinclair, Stoch
-----------------------------------------------------------
Nyerni kell! Kötelezõ a 3 pont!
Malouda sérült lenne? Mert érdekes, ha nem fér a padra...
GOGO BLUES, HAJRÁ CHELSEA !!!
CHELSEA FOOTBALL CLUB
ma GOGO BLUES, most már kell a 3pont!
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money
Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money
2010 VB és klubtermékek: http://kep.tar.hu/lonsdaleshop/50636453#2
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
HAJRÁ CHELSEA!
CHELSEA FOOTBALL CLUB
Még 15 perc...GO BLUES!
CHELSEA FOOTBALL CLUB
