iRacing
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A skippy az kivétel a D-ben kb, ott nagyon jó versenyek vannak, korrekt versenyzőkkel, meg az autót is könnyű elvezetni. Azt szerettem, de most a credit miatt másban megyek.
#21490
Én speciel a skippy szériában megyek már évek óta,egyszerűen szeretem,így elviselem a vele járó néhai bosszúságokat,de ma reggel ép jó csapat jött össze ,legalább is engem elkerültek a torpedók.
E mellé még tolom a "B szériás" GT3-ban .
Így jön össze nekem a 8 mindegyikből ,igaz szerencsére mindig meg van a 8 pálya.
Ja értem engem is fel tud húzni ,a múltkorában a skippynél kétszer kellet mennem a boxba 3 körön belül mert én hülye nem tudtam kikerülni a pályán keresztbe tolatgató kocsikat.<#levele>#levele>

Csak azért megyek itt, mert úgy van meg a 8 verseny, hogy nem kell költenem rá. Talán következő szezonban összejönne az, hogy D-be már ne kelljen mennem. Pont verseny meg hasonló szempontokból leszarom, egyszerűen felbasz, hogy vannak ilyen emberek.
#21488
De ez mi hogy: rossz szériában indultok? Hát ha itt akarok akkor nehogymá kismillió szempont közül válogassak ha egyszer ez tetszik! A Pro F1 kurvára nem érdekel.... Ha a kacsa nem tud úszni, nem biztos hogy a víz a hülye!
Utoljára szerkesztette: mumus70, 2016.08.09. 21:55:17
Utoljára szerkesztette: mumus70, 2016.08.09. 21:55:17
#21487
Road Atlantán a boxkijárat utáni jobbos törést a dombtetőn az mi alapján szoktátok belőni? Én már több 100 kört mentem itt, de nekem az még mindig lutri! Egyszerűen nincs meg! 10-ből ha kétszer sikerül normálisan akkor már jónak számít. Azt már benéztem hogy szemben van egy viszonylag egyedülálló facsoport, a felé kell haladni, de még mindig elnézek valamit..... ejh de jó lenne egy kurva T-cam nézet, amiből látni is valamit......
#21486
Az iRacing azt mondaná erre egyszerű verseny baleset ,az okozó meg azt hogy nem vette észre hogy ott voltál.
Vagyis rosszkor voltál rossz helyen.....
Meg különben is rossz szériában indultok....<#zavart1>#zavart1>
Vagyis rosszkor voltál rossz helyen.....
Meg különben is rossz szériában indultok....<#zavart1>#zavart1>
Azért ez nem túl gyakori, itt nekem az első ilyen 300+ versenyen, volt egy még, aki rámhúzott, de nem lett törés, annál a protestre válasz se jött.
Utoljára szerkesztette: bardocz, 2016.08.09. 21:51:15
Utoljára szerkesztette: bardocz, 2016.08.09. 21:51:15
#21484
Mingyá jön a komment embertől: Túl óvatos voltál, mié fékezté??? Ezekrő ugatok én is! 😄 😄 😄
Tuti, hogy a protestemre nem fog semmi válasz se érkezni, ez az idióta fasz meg tovább törheti majd az autókat a versenyeken.
#21482
Éreztem, hogy erős az a törvény Magyarországra.<#nezze>#nezze><#zavart1>#zavart1>
#21481
Nekem való jármű! Megint lehet részegen is menni vele! 😄 😄
#21480
<#eljen>#eljen>
www.smart-bus.hu
#21478
Mi az a tour ? 😄
#21477
Biztos nincs benne city szervó, ha lenne minek kínozná magát ilyenekkel?
2p50-nél
Ennyiből simán kijönne egy osw, és még élvezhető is lenne az edzés😊
Utoljára szerkesztette: zimapeti, 2016.08.09. 10:39:40
2p50-nél
Ennyiből simán kijönne egy osw, és még élvezhető is lenne az edzés😊
Utoljára szerkesztette: zimapeti, 2016.08.09. 10:39:40
#21476
Országúti kerékpáros, 3X-os Tour győztes. Illene tudni, hogy ki az.<#buck>#buck>
#21475
Ki/mi a tököm az a Froome ?
#21474
Szerintem egy F1-esnek sem lehet nehezebb a kormánya az elektromos szervóval mint anyám Civicjében..... múltkor egy újjal parkoltam be vele mert fogtam egy hamburgert, másik kezembe meg nagykrumplit......... 😄
Azért azt hozzátenném, hogy valós autóban ülve nem a kormányon érzed az autót hanem inkább a seggeden keresztül.
Tehát a kormány nem hinném, hogy olyan nehéz forgatni én szerintem pl egy szervós versenyautóba. Kanyarba még a G erők is rátesznek egy kalappal.
Nekem csak Suzuki kupás tapasztalatom van (kétszer voltam teszten), de ott nem volt megerőltető egyáltalán a kormány ide-oda tekergetése (viszont a kezeim eléggé szétmentek első alkalommal mert annyira szorítottam a kormányt, közbe nem is kellett volna de ezt betudom annak, hogy először vezettem akkor először ilyen autót 😄)

Azert a valodi onboard videokon latszik, hogy legyen GT vagy formula auto, rangat rendesen az auto, foleg kanyarban kell tartani, es kissebb egyeletlensegen, terhelesvaltasnal meg nagyobbat rant. Kapaszkodnak bele rendesen😉
Valszeg le tudnak nullazni (bar eleg nagy erok vannak, es foleg durvan rovid es gyors iranyvaltasok), de normalis visszajelzes nelkul, meg vezetni nem lehet rendesen. A pilotanak azert ereznie kell, eppen mi valtozik es hogyan.
De az egesz tema kicsit erdektelen amugy, mert a szimeseknek is csak egy resze szimes, vagyis akik nem csak szimmel akarnak jatszani, hanem az autot is ugy akarjak kezelni. Es ennek csak egy resze az FFB ero, vannak egyebek is (kormanyszog, pedalok, valtok, nezet).
Lehet motorhazteton, mindent pillangoval, ketpedallal, 200-as FOV-val is szimezni, csak az nem biztos hogy az (mint autovezetes szimulalasa)😊

Indycarba az változott azóta, hogy jóval nagyobb lett a leszorító erő az új aero kitek miatt. Ergó még nehezebb lett kormányozni.
Vikingek! i5-10600KF, GTX1070, 16GB DDR4 3200
#21470
Akkor most is rosszul fogalmaztam. Nem a gyorsaságra akartam reflektálni, hanem arra, hogy videókat böngészve aligha fogunk kicsit pontosabb megközelítést kapni egy versenyautó kormányzásáról.
Edit: akkor mégiscsak átjött valami.
Utoljára szerkesztette: barni1122, 2016.08.08. 19:19:37
Edit: akkor mégiscsak átjött valami.
Utoljára szerkesztette: barni1122, 2016.08.08. 19:19:37
Nem arról volt szó, hogy attól ugyan olyan gyors leszel, mint az igazi. Bár ezekkel a kormányokkal gyorsabb lehetsz hosszútávon, mivel sokkal gyorsabbak, és egyszerűbb egy megcsúszást megfogni emiatt.
Edit: Itt egy kormány nyomaték egy formula student autóból https://plus.google.com/photos/117871854811704866540/albums/6052823222326468513/6052823225607665234?authkey=CImZ5LiksdSuVg&pid=6052823225607665234&oid=117871854811704866540
Kb azt tudja, mint a legerősebb direct drive kormányok.
Utoljára szerkesztette: bardocz, 2016.08.08. 19:17:14

#21468
Tehát arra céloztam, hogy itt elméleti szinten megy a diskurzus a szervó/ffb erősségéről. Valójában senki nem tud felmutatni mérést vagy más hivatalos adatot, senki nem vezetett még GT3-as kocsit. Addig jutottunk, hogy egy német srácot nézünk, ahogy rángatja a kormányt és ez alapján próbáljuk kitalálni. 😊
Ezért írtam Froome-ot, hiszen ha mi is ugyan azzal a kerékpárral mennénk, akkor simán ugyan ott lehetnénk ilyen logika alapján. Avagy csak beszélünk a semmibe, belekeverve Lopezt meg a Norbikat stb...
Értem én az iróniát, csak a teljesen értelmetlen rágódást nem egy téma körül.
Hogy értelme is legyen ennek a hsz.-nek: ITT egyébként arról is lehet olvasni, hogy egy indycart milyen nehéz is kormányozni. Úgy magyarázza a kedves versenyző, hogy mintha cirka 16 kilós súlyok lennének a kezére kötve és azokat kell fel és le mozgatnia kanyarodás közben. Igaz 2012-es a cikk, nem tudom mi változott azóta.

#21467
<#nyes>#nyes>
#21466
"Menjetek ki kerékpározni, szerintem az se lenne elég élethű, Froome is csak azért gyorsabb, mert nem kemping bicajjal teker. "
Ebben tökéletesen igazad van, látod te is igazoltad ezzel, hogy nem mindegy milyen hozzávalóval milyen szinten akarod űzni az adott sportot, hobbid, bármit.
És igen, ha kemping biciklivel indulna, én pedig az ő milliós vackával, valószínűleg nagyobb esélyem lenne megelőzni, legalábbis hosszabb távon😊
Tavaly egy családi velence körbebiciklizés alkalmával nekem csak egy kemping bicikli jutott, a 12 éves lányommal nem tudtam tartani a tempót, nem akartam szégyenbe maradni tapostam mint állat, de nem ment. Ráadásul két hétig nem tudtam lábraállni, szerintem nem jó a hasonlatod😊)))
De látom, te is szereted a cicaharcot. Melyiket is kell most idetenni? Ja ezt?<#banplz>#banplz>

#21465
Egyébként most iRacingen DeAtCh régió szerepel a neve alatt, a versenyzés miatt valószínűleg már rég nem Argentínában él, tehát nem elképzelhetetlen, hogy ismerőse a SimFlitsch.
Ha van előfizetésed megnézheted
Az a baj, hogy nem érted az iróniát, mindegy😊
Utoljára szerkesztette: zimapeti, 2016.08.08. 15:43:40
Ha van előfizetésed megnézheted
Az a baj, hogy nem érted az iróniát, mindegy😊
Utoljára szerkesztette: zimapeti, 2016.08.08. 15:43:40
#21464
Nehéz eldönteni, de nagyon hasonlít. Az biztos, hogy nem a saját cocpitje, gondolom nem véletlenül mutatja 0.39-ig, hogy ki vezet, az összes többi videót fix kameraállással vette. Aztán ki tudja, <#fejvakaras>#fejvakaras>
#21463
Kétlem, hogy beszélne németül, azt meg még inkább, hogy SimFlitsch néven, amely szintén elég németes, csatornát indítson... De már megint látszik az érettség a cicaharcon, hogy márpedig az én szuperhősömnek olyan kormánya van, mint nekem. A sok elfogult Norbi fan meg vegye a fos logiteket, meg a valóság a lényeg. Menjetek ki kerékpározni, szerintem az se lenne elég élethű, Froome is csak azért gyorsabb, mert nem kemping bicajjal teker. <#banplz>#banplz>
#21462
21428 hsz nem biztos , hogy ő de nagyon hasonlít rá
#21461
Melyik Lopezes videóra hivatkoztok? vagy csak én vagyok vaksi?
#21460
Szerintem csak azért tette ilyen erősre, mert az igaziban annyira jó szervó van, hogy egyébként teljesen legyengülne, és ez strand szezonban elég gáz lenne😊))
Most nem találom, de láttam ennek a verkfilm változatát, és abban azon nevet a végén, hogy most jól átverte a szimulátorosokat, mert ő g25-el tolja otthon 0 ffb-vel, pont mint az igaziban<#zavart1>#zavart1>
Szerintem rosszul írták a videó címben mert nem OSW, hanem Leo Bodnár kormánya van, Heusinkveld 120 kilós fékkel, Manu-factory szekvenciális váltóval, amik megint csak a legkeményebb megoldások a simes cuccok piacán, ezekszerint szeret szenvedni, nem gondolnám, hogy a valóságot akarja szimulálni, mert ugye mindenki tudja, hogy mind a két Norbi G25-27-el tolja😊))

#21459
Köszönjük szépen a kiértékelést . Érdekes eredmények születtek.
Sziasztok!
A mai nappal lezártam a szimulátoros kérdőívet, a végeredményt itt találjátok:
Szimulátoros kérdőív 2016 végeredmény
A mai nappal lezártam a szimulátoros kérdőívet, a végeredményt itt találjátok:
Szimulátoros kérdőív 2016 végeredmény
#21457
Igen számolom, ez 10/9 volt. 😄 Rohadt jó ez a pálya, érdekes módon ezen még soha nem mentem, pedig talán már az 500 pályán is túl vagyok az évek alatt. 😄
Grat! Jo volt😉 Igy sikanok nelkul eleg durvan tempos a palya.
Szamolod, pontozod a versenyeket?😊 Ez gondolom 8/10-nek boven jo volt?😊
Szamolod, pontozod a versenyeket?😊 Ez gondolom 8/10-nek boven jo volt?😊
szimpatikus arc. <#eljen>#eljen>
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
#21454
Ja, és én valamit rosszul csinálok! Miért nem bombázok ki mindenkit magam elől féktávon? Lehet, megtisztelem túlzottan más versenyét, és figyelek ő hol fékez??? Ezt várnám el mindenkitől! Ugye hogy lehetne gond nélkül is menni egymás picsájában hárman is, csak figyelni kell ennyi az egész. És igenis azért szoktam kiakadni, mert egy körön belül máskor kilöknek már a T2,ben, aztán a hosszú egyenesre fordító féktávján, majd a mezőny végén is még feszt félre raknak a célegyenes előtti féktávon is...... hát ne má!
#21453
Éreztem én, valami azt súgta itt kivárásra kell autózni, viszont úgy hogy ami kifér a csövön! Életem top 5-ösében benne van! Nem lövöm le a poént, nézzétek végig, érdemes, mint egy kib..ott thriller! 😄 😄
Azta ! Ez nem tulzas kicsit ? 😊
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
#21451
<#taps>#taps><#eljen>#eljen>
www.smart-bus.hu
#21450
ÁÁÁ, milyen versenyem volt RUF-al!!! Életem egyik legnagyobb menete volt, bexarás adrenalin bomba!!!! Holnap videó! 😄
#21449
ilyenem nem lesz mostanában 😄
#21448
puhányak <#banplz>#banplz>
Zoli az új kormánnyal <#awink>#awink>
Már pedig itt rend lesz mondta a nagymama és berúgta a szart az ágy alá.
#21446
😄 Elveszett mi , Te beszélsz 😄.
Szerintem Lopez.
Láttam jo verseny volt spa ban 😄
Én is felnezek ts re spa t kihagyom .
Szerintem Lopez.
Láttam jo verseny volt spa ban 😄
Én is felnezek ts re spa t kihagyom .
#21445
Jó reggelt elveszett ember. Mész a 24 óráson? Délután jövök haza, majd felnézek ts-re, gyere fel, ha ráérsz.
Egyébként ki az a videón, Lopez?
Egyébként ki az a videón, Lopez?
#21444
Leszarom az ffb erősségét mindenki ugy hasznalja ahogy jonak erzi.
Aki tekergeti a kormányt az miatt raktam be ,van fogalma szerintem milyen lehet a valoságban az ffb . 😄
Aki tekergeti a kormányt az miatt raktam be ,van fogalma szerintem milyen lehet a valoságban az ffb . 😄
Azért egy versenyautóban valószínű picit keményebb kormányzás van, mint egy utcai kocsiban, és még így is max az agyonszervózott autók erejét lehet elérni egy játékkormánnyal. Senna anno kipróbált egy Ford Sierrát, és nem tudta kesztyű nélkül vezetni, annyira kemény volt a kormányzása. Ennyit a fél kezes vezetésről. A szervo azért kell, hogy tudják egyáltalán vezetni, nem azért, hogy egy plázacica bárhol toljon vele párhuzamos parkolást 😄