iRacing
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#17121
És emiatt a következő versenyeid rosszak lesznek vagy mi? Egy bajnokságban sokkal nagyobb szívás, ha első körben kitesznek, mert arra készül az ember, és egyáltalán nem ritka. A következő verseny meg 1 vagy 2 hét múlva lesz.
Utoljára szerkesztette: bardocz, 2015.09.20. 17:08:24
Utoljára szerkesztette: bardocz, 2015.09.20. 17:08:24
#17120
Ha azt élvezed, hogy magadban körözgetsz, akkor hajrá, de ahhoz elég ha csatlakozol egy practice sessionhöz, sőt ahhoz nem kell iR sem.
IMSA versenyeken (vagyis amikor még World Sports Car Series-nek hívták) az volt a jó amikor voltunk 40-60-an a pályán és ott nem csak az számít, hogy milyen gyors vagy a körözgetésben, hanem az is, hogy hogyan kezeled a forgalmat.
Utoljára szerkesztette: shiet, 2015.09.20. 16:51:43

#17119
Na azért most én is gondolkodtam rajta...
Ezen a hétvégén majd 500! iratinget buktam!!!!!
Sajnos biztonsági okból nem tudok linket beszúrni (lol) de a csatornámon az utolsó 3 videót érdemes megnézni. Twinrful.
Csak a Dallarán buktam több mint 200 iratinget, pedig jól mentem....

#17117
Pont azért jó, mert nincs sok autó. Lehet normálisan versenyezni és nem kell fosni a darától. Alacsonyabb kategóriákból tényleg lehetne több kocsi, akkor a Ford GT-vel mennék. De amíg a játékosok 50%-ka a fostos GT3-mat erőlteti, addig ez lesz...
Vikingek! i5-10600KF, GTX1070, 16GB DDR4 3200
#17116
Köszönöm.
#17115
Időlimites a verseny, azoknál be van általában írva, hogy 100 kör. A remaining time-ot nézd.
#17114
Vagy legalább annyi mindenből, hogy official legyen. A multiclassnál úgy van, hogy az adott kategóriából kell meglennie a 6 autónak, vagy összesen? Mert ha kategóriánként, akkor az a baj, hogy kétszer felnézel pl. RUF-al, de csak 4-en vannak, legközelebb már nem mész, pedig lehet, akkor ki lenne a kategória.
Még kérdés. Elindultam a Caddyvel versenyen, látom 100 kör.<#wow2>#wow2> Elkezdem beosztani, erre leint 23-nál. Ilyenkor mi van, vagy 100 megtett körtől értékel?
Utoljára szerkesztette: GeriDoc, 2015.09.20. 15:26:31

#17113
Nagyon szemeztem mostanában az IMSA-val, mert korábban sokat vezettem ott, és qrvajó tud lenni, de így hogy a DP-n kívül alig van induló nem az igazi. Az IMSA-ban a multiclass versenyzés lenne a lényeg, szóval ha csak 2 GT2-es és 3 GTC autó van a pályán az nem nyerő.
Az arányoknak pont fordítva kéne lennie, RUF-fal a legtöbb induló, középen a GT2 és DP-vel a legkevesebb (eleve vhogy így van a valóságban is). Vagy legyen ugyanannyi mindből a pályán, csak legyen sok mind a három classból.

#17112
Balesetek inkább a rutin hiányából következnek. Persze vannak elvetemültek is...IMSA-t ajánlom, mert az szerintem az egyik legkorrektebb széria. Csak azt sajnálom már nagyon, hogy a hosszabb versenyeket kiszedték. Anno a 90 percesek nagyon fa..ák voltak. :(
Vikingek! i5-10600KF, GTX1070, 16GB DDR4 3200
#17111
Az iR-ben az SR akkor problemas, ha valaki ritkan es keveset tudja hasznalni es/vagy ha Pro/A/B kategoriaban szeretne tolni (ott eleg szivatos es szigoru) es/vagy ha nem akar feladni 1-1 poziciot ha macerasnak latja a helyzetet.
Azert az iR sem hulye, az evek alatt elegge atrendeztek a kategoriakat es az elerheto sorozatokat. Regen rookie/D-ben valoban csak a nagyon alap volt elerheto, kicsit egysiku hasonlo autokkal es versenyekkel.
Ma mar a Rookie–D-ben eleg komoly es elvezetes sorozatok vannak ami rookie-bol gorsan elerheto es tarthato is.
Roadra: Mazda, Skippy, Cadillac, Kia, VW, Mustang, Pontiac, Ford Spec.
C-ben meg igazabol mar kanaan van, ami D-bol (SR4.0) elerheto: Lotus 49, Corvette, Aston Martin, Radical, Honda ARX, GT3, V8, RUF, Star Mazda.
A B/A mar eleg expert. Az egyetlen "szivatas" a B-ben ott van a Blancpain Sprint. Aki amugy sem tudja idoben "komolyan" venni, annak boven jo a Rokkie/D

#17110
Persze, nem is feltételezem, hogy direkt jönnek nekem, a 3-ból ketten írtak is, hogy ne haragudjak.:) Csak ha kezdő még valaki, akkor inkább előbb elveszem, hogy ne okozzak balesetet. Sokkal többet ér egy befejezett tiszta verseny, mint egy link bevetődés, aminek 99%, hogy kocc a vége. De igazad lehet, hogy a Caddy talán túl gyors sokaknak (kezdőknek).
#17109
Bármilyen pub versenyzéshez hasonlítod igen, sokkal jobb versenyzés van itt. Utoljára akkor kezdtem pitből csak azért, hogy kikerüljem az első kanyaros baleseteket amikor Mazda cupban versenyeztem még alacsony iRatinggel, mivel ott van az összes kezdő. Én is kezdő voltam, de úgy voltam vele, hogy nem érdekel az iR, csak minél hamarabb fel akarok jutni, és ahhoz SR kell. Egyébként eleinte én is azt hittem, hogy állandóan kilöknek, mert az olyan jó. :D Ráadásul többször volt hogy bár a pitből kezdtem, így is benne voltam az első háromban, mert a többiek szimplán kinyírták egymást. :D
A héten mentem egyet RUF Cupban, 23-ból 18. helyről kezdtem (nem mentem időmérőt), 11. lettem és nem volt koccanásom sem. 2 napja GT1-ben indultam totál utolsóként (22., megintcsak időmérő), 2. körben az egyik kanyarban felborítottak, kész vége, tegnap újrapróbálkoztam, 25. helyről 8. lettem.
Szóval ez nem úgy megy, hogy na most akkor vki kinéz téged magának és az a célja, hogy te SR-t veszítsél ezért belédmegy és hasonlók.
Egyébként a Cadillac cup (korábban Global/Peak Challenge) sosem a legtisztább versenyeiről volt híres, mert ez a Caddy lényegében egy GT3/GT1 erősségű autó miközben többségében Class D emberek, tehát kezdők vezetik.
Minél nagyobb licenszes a verseny és minél lassabb az autó, annál tisztább a verseny, és vice versa (ezalapján az F1-ben kéne a legtöbb balesetnek lennie, de gondolom nem így van, ezért ez a kivétel :D).
Utoljára szerkesztette: shiet, 2015.09.20. 13:09:29

#17108
Nyugi :)
Én meg sokan mások le akartuk törölni már egy párszor mert felbasztak a barmok.
Meg beszeltem le egy pár embert , ne hagyd felmérgelni magad mindig lesz jobb verseny.sajna d ben meg 1-2000 irating alatt sok a kezdő.
En azert is szoktam orulni ha 2 split van
Tegnap mentem egy ovalt nem csalodtam 60/47 kör 20x DQ lol :) egy ember adott 12 x et

#17107
Nem kell komolyan venni, ez csak játék, gyökerek mindenhol vannak, általában késői fékezés miatt van koccanás, blablabla.
Azért gondoltam, hogy kipróbálom, mert ódákat zengenek, hogy milyen korrekt emberek vannak itt. A fenéket (hú, de finom voltam<#buck>#buck>)
Ugyanúgy kilöknek itt is, ráadásul itt még sr-t is számol, vagyis más miatt cumizol. Én csak szerettem volna C-be fölmenni, hogy a RUF-ot kipróbáljam, de mire oda kerülök, a hajam kihullik. És mindezért kőkeményen fizetni kell. Most (most, egy újabb kiforgatás után) azt mondom, hogy ezt máshol is megkapja az ember, sőt egy liga bajnokságban korrektebb az egész - töredék áron. A community rész az valóban top.
(Ha megnyugszom, azért lehet, hogy folytatom az SR gyűjtögetést.<#nyes>#nyes>)

#17106
Sztem túl komolyan veszitek az egészet, ez csak egy játék. Egyébként versenyen csak egyszer találkoztam olyannal aki direkt jött volna belém (2013 októbertől kezdve van előfizetésem), általában késői fékezés vagy ilyesmi miatt vannak koccanások és nem szándékosan, az életben is előfordulnak ilyenek.
#17105
Akkor most jo az sr vagy nem jo, foglalkoztok vele vagy nem ?:))
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
#17104
Igen, ilyenekről beszélek...... Én már úgy is jártam, hogy a levezető körön!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! félreálltam hogy kilépjek, és az egyik kretén akivel nem nagyon voltunk egy hullámhosszon futam alatt, még kétszer megkocogtatott úgy rendesen amíg lefékeztem állóra és nyomtam az ESC-et +8 x-ért! A +12-es SR-emből lett -6-os...... azóta versenytempóban megyek levezető körön is......
Utoljára szerkesztette: mumus70, 2015.09.20. 11:16:39
Utoljára szerkesztette: mumus70, 2015.09.20. 11:16:39
#17103
Attól hogy valaki vesz tartalmat még lehet ugyan olyan gyökér mint aki csak az előfizetést fizeti.
2012-óta tag, 702 road és 36 ovál versenyen indult. Most éppen C-s de többet volt D-ben.
De van neki Astonja is.
2012-óta tag, 702 road és 36 ovál versenyen indult. Most éppen C-s de többet volt D-ben.
De van neki Astonja is.
\"If in doubt, flat out!\" Colin McRae
#17102
Ami nagyon pozitiv, ha nam is jelent meg a ket palya az esemenyre, de legalabb kint a helyszinen mukodik! Meg erre sem szamitottam, azt hittem majd kepeken mutogatnak drotvazas dolgokat:D Es ha valoban ilyen allapotban vannak, akkor talan a november valos megjelenes lehet, foleg ha osszekotok a szokasos elofizetes akcioval.
#17100
Tegnap Caddy cup, Summit point. Én a második helyen, mögöttem a csávó szenvedett, egyenesbe elhúztam, kanyarban utolért de megelőzni nem nagyon tudott, néhány kör múlva megpöckölt hátulról, amíg az autót lapátoltam össze megelőzött.
A verseny végén meg beírja hogy good race, írta neki hogy guglizzon rá a clean race-re, azt válaszolta hogy hahaha.
Úgy belevertem volna a kibaszott fejét a billentyűzetbe<#gonosz2>#gonosz2>
A verseny végén meg beírja hogy good race, írta neki hogy guglizzon rá a clean race-re, azt válaszolta hogy hahaha.
Úgy belevertem volna a kibaszott fejét a billentyűzetbe<#gonosz2>#gonosz2>
\"If in doubt, flat out!\" Colin McRae
#17098
Én azért azt nem mondanám, hogy rengeteg a troll. Elején, amikor még mentem GT3-ban, akkor az nagyon fel tudott húzni. Ott sokan indulnak és nagyon vegyes a mezőny. Már fel sem merül bennem, hogy ott induljak. GT3-mas gépek se tetszenek. Ruf cupban, IMSA-ban, Indy roadban elég korrektek a versenyek.
Vikingek! i5-10600KF, GTX1070, 16GB DDR4 3200
#17097
Ezek alól a Pro kategória a kivétel, na ők bármikor letolnak egy Indy 500-at max 1 sárgával, de oda meg úgyse kerülünk be egyhamar! <#awink>#awink>
#17096
Ez az elmélet egészen addig működik, amíg holt egyedül kőrözöl a pályán. Ha csak még egy autó van rajtad kívül, máris 50 %-ra csökkent az esélyed hogy meglátod a kockás zászlót! És akkor még amikor van másik 25-30 gép is ellened...... Nem okoskodni akarok, azt hiszem 450+ futammal a hátam mögött már tapasztaltam ezt azt 20+ pályán....... sajnos nagy százalékban semmi közöd nem lesz ahhoz hogy hányadiknak, illetve befejezed e a futamot, rengeteg a troll aki magasról xarik rá hogy megy a SR-je, meg hogy éppen te vezeted a bajnokságot..... <#beka2>#beka2><#nyes>#nyes>
#17095
Lényegesen másképp állunk a dologhoz. Inkább megyek 2 versenyt, mint 10-et, de az rendben legyen. Már nem szeretek lyukra vetődni.:)
Az pedig nem mindegy, hogy a "paraszt telemetria" szerinti rossz köridő a 8., vagy a 11. körben jön elő. És igen, a cél az endurance versenyeken való indulás.<#wink>#wink>
Az pedig nem mindegy, hogy a "paraszt telemetria" szerinti rossz köridő a 8., vagy a 11. körben jön elő. És igen, a cél az endurance versenyeken való indulás.<#wink>#wink>
#17094
Én szar alap szettel lettem már 2. is, viszont pole rajtról meg csomószor elküldtek zuhanyozni a pályáról.... szóval ha nem vagy különösen perverz hogy kis pilinckákra áll fel a cerkád, szerintem idő - energia pocsékolás addig amíg nem kizárólag Endurance futamokra gyúrsz! Na ott már azt mondom számít......
#17093
Minél lassabb köridőket mész, annál kopottabb - forróbb a gumi! Tessék, ez az általam kifejlesztett paraszt telemetria App! Ingyenes! <#idiota>#idiota>
Egyébként kár erre rágörcsölni, hiába van F1-es atom szeted, ha esetleg el is tudsz menni vele, az első lekörözésnél belegyógyítanak a korlátba, aztán máris elkezdheted kenegetni a hajadra a szetedet! Nyomj egy race gombot egyből, és élvezd a kalandokat!
Utoljára szerkesztette: mumus70, 2015.09.19. 23:41:57

#17092
Igen, ez igaz is lehetne, ha a setupolás megegyezne a valósággal, de azért pc-n van egy ilyen "pc szimes setup", ami néha teljesen más. Lásd a Dávid által említett 0 fokos kerékdőlést. Másik szimben pl. a tyre app arra mindenféleképpen jó, hogy lássam, hogy jól melegszik-e minden gumi, ideális-e az autó egyensúlya gumi terhelés szempontjából, megfelelő-e a guminyomás stb. Ezek nélkül úgy érzem, mintha vakon mennék, nekem nagy segítség lenne ez a visszajelzés. Na, mindegy, ez legyen az én bajom.<#vigyor2>#vigyor2>
#17091
Tapasztalat, az kell, nem telemetria. Minél többet mész egy autóval, annál jobban ráérzel, hogy merre kell menned a setuppal.
#17090
Értem, de akkor honnan tudjam, hogy jó-e a beállításom, esetleg túl agresszíven megyek, vagy túl lightosan, fel van-e melegedve a gumim, vagy tök hideg? Ráadásul most a kopás sem egyértelmű, mert közben gumizódik is a pálya, így nem egyértelműen csökken a tapadás a kopás miatt, vagy nő a gumizódás miatt. Ez így elég nehéz. Az a baj, hogy így fogalmam sincs, hogy merre induljak el a beállításokkal, vagy a vezetési stílusomon mit változtassak, ha kell egyáltalán. Telemetriai elemzéseket azt hiszem nem fogok csinálni, csak majd ha főállású iRacer leszek.:)
#17089
Az iR nem akar valosideju adatokat kitolni, gondolm ugy vannak vele, a pilota sem latja.
Nekik tuti van:) Pedig ha mast nem, legalabb a 4 gumi allapotat kitehetnek, homerseklet szinezessel, kopas adatokkal. Vagy ha annyira "getreal" (:P), akkor csak practice modban mukodjon.
Nekik tuti van:) Pedig ha mast nem, legalabb a 4 gumi allapotat kitehetnek, homerseklet szinezessel, kopas adatokkal. Vagy ha annyira "getreal" (:P), akkor csak practice modban mukodjon.
#17088
Köszönöm. Akkor ez a valós idejű "telemetria" itt nincs. Akkor megyek érzésre. Könnyű lesz.:)
#17087
Van atlas telemetria, az segíthet. Boxban a kopásokat kell megnézni, hogy a három helyen hasonló legyen, legalábbis én azt figyelem. A hőmérsékletek kb nem jók semmire, igazából a gumimodell a fórumukat olvasva működik, csak az ilyen paraméterek nem valós módon vannak benne. Amikor megjelent az ntm akkor pl a 0 fokos kerékdőlés volt a leggyorsabb.
#17086
És külső app (telefonon), a Z1dashboard-on kívül? Vagy honnan tudjátok, hogy jó guminyomással mentek-e, jó-e a kerékdőlés, stb.?
#17085
Ezek csak streamer extrák, mindenki ugyanazt látja ingame, nem lehet változtatni a HUD-ot.
ASUS Z170 Pro Gaming,Intel i7 6700k,MSI GTX 1080 Gaming X,Corsair 16GB DDR4 3000Mhz PSN: Uncle_zzEN
#17084
Szerintem meg pont az iRacing lehet az eddigi legjobb alap az igazi Nordschleife multiclass hosszútávú versenyeknek. VLN sorozat, 24H, stb, abszolút vegyes mezőny GT3-tól a VW-ig, normális szabályrendszer, safety car, nagy mezőny. A VLN "buzik" csak ezen fognak menni:)
Más. Olyan appot, ami mutatja a gumi hőmérsékletet, kopást, hol találok. Utána néztem már, de nem igazán találtam, pedig videón láttam pl. ezt (itt kopás nincs).
//www.youtube.com/embed/4thpKaka5Xw
Utoljára szerkesztette: GeriDoc, 2015.09.19. 18:43:32
Más. Olyan appot, ami mutatja a gumi hőmérsékletet, kopást, hol találok. Utána néztem már, de nem igazán találtam, pedig videón láttam pl. ezt (itt kopás nincs).
Utoljára szerkesztette: GeriDoc, 2015.09.19. 18:43:32
#17083
azon jobb egyedül menni mint versenyezni
#17082
Engem meg a Nord hagy hidegen..... <#hawaii>#hawaii>
#17080
Nemtom ti hogy vagytok vele, de engem a Nurburgring kifejezetten nem érdekel, sztem egy unalmas sz@r pálya. :D A Nordschleife-t is csak akkor fogom megvenni, ha lesznek rajta normál sprint versenyek (max 70 perc) - csak mert eltom képzelni, hogy csak az Endurance GT3 sorozatba rakják be, vagy még abba se.
#17078
Sajnos amiről Petivel beszélünk azon nem segít semmi. Se gázfröccs, se kisfröccs, se kuplung, semmi. A vicc, hogy már szinte hörög a motor, alacsony a fordulatszám, de az anyjának nem vált vissza és - nálam legalábbis - mindig ugyan ott. Megtanultam együtt élni vele, de azért bosszant.
#17077
A Corvette es a Caddy botvaltos es visszavaltasnal kuplungos:) Ezert lehetnek az anomaliak. Gazfroccsel lehet potolni;)
#17076
A corvettel sokszor én is hibáztam így, kell a gázfröccs neki. Néha mondjuk sikerült, de akkor meg eldobta a seggét, és lehetett kapkodni.
#17075
<#idiota>#idiota>
//www.youtube.com/embed/wZKqhvch3mU
#17074
Émmeg szétszedtem a szememmel a műszerfalat, hogy milyen új autó ez, kifelé már nem néztem! <#taps>#taps>
#17073
Én Caddyvel jártam így, minden 2. körben 4.-be tudtam fordulni 2. helyett..... Aztán amióta gázfröccsöt adok neki váltásnál, elmúlt..... :D
#17072
Ez nállam is így van. Van olyan pálya, ahol ez előjön (ott mindig ugyan abban a kanyarban, 10-ből 9-szer (Ruf)) és van ahol semmi gond soha. Idegtépő, rohadtul idegesít és hibázok miatta sűrűn.