Gazdasági világválság

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#1907
Errõl is írtam már. Az önellátásra való átállás magával vonná hogy a mai gyarmatrendszerbõl származó elõnyökrõl le kell mondania mindenkinek. Neked is, akinek nem sok elõny jut (de legalább jut, legalábbis más, még szerencsétlenebb helyzetben lévõkhöz viszonyítva), és a vezetõinknek is, akiknek viszont nagyon-nagyon elõnyös az, hogy képesek a gyarmatrendszert fenntartani. Errõl írtam #1899-ben, hogy viszonylag sok ember számára biztosít elõnyt ez a rendszer, és errõl nem akarnak lemondani. A kérdés az hogy mikor akarunk/tudunk ezen túllépni.

De az önellátás alapfeltétele a jelenlegi rendszer által biztosított elõnyökrõl (kedvezményekrõl) való lemondás. Azt kell csak megérteni, hogy a többség végeredményben sokkal többet nyerhet, mint amennyit ezen kedvezmények elveszítése jelent. A változás maga csak lépésrõl lépésre lassan történhetne meg, minden szinten egyszerre. Változnának az árak, a bérek, a kultúra, de a társadalomirányítás is. Paradigmaváltás is be fog következni.

Ahhoz tudnám hasonlítani azt amirõl beszélek mint mikor (a történetmesélõk szerint) Németország kitalálta hogy ha a többi "fejlett" államnak joga van a gyarmatrendszerbõl származó elõnyökre (azaz mondjuk ki: mások kizsákmányolására), akkor neki is. Nem azt mondta hogy másoknak sincs joga hozzá, azt mondta hogy neki is joga van. Ez fontos dolog, a logika még vissza fog köszönni.
Majd a gyarmatrendszer kezdetleges verzióját leváltotta a mai fejlett, immáron államokon túlnõtt méretû változata, de egyesek legnagyobb sajnálatára nem mindenki került a haszonélvezõk oldalára (teljesen logikus módon). Majd aztán 20 éve Magyarország elé dobták a mûnyulat, és azt mondták hogy na lehet nekiállni futni a nyúl után, és akkor Magyarországnak, és így Magyarországon mindenkinek esélye lesz a haszonélvezõkhöz csatlakozni. Ami részben így is lett, de mi persze úgy értettük hogy a mi részesedésünk a koncból az elsõ pillanattól kezdve akkora lesz mint a régi játékosoké. Nos, ez nem így lett, és azóta is azon megy a vita, hogy kinek a hibája az, hogy nem érjük utol a mûnyulat, pedig mindenki fut és rohan, és mindent megtesz csak hogy már végre ott legyünk, és egy hideg téli estén, a nyúllal a szánkban fáradtan leheveredhessünk a kandallónk elé. Mint aki jól végezte a dolgát.

Persze az fel sem merül, hogy lehet hogy az egész ötlet volt abszurd. Az a változat fel sem merül senkiben, hogy lehetséges hogy jobb lenne mindenkinek, nekünk is, ha nem mások kárán akarnánk jól élni? Meg hogy lehetséges hogy mégsincs olyan, hogy nekünk jogunk van ezen modern gyarmatrendszerbõl származó elõnyökhöz? (Hiszen senkinek sincs!)
De persze ez a téma kényes, mert amint elõkerül, mindenki arra gyanakszik hogy ez csak egy csapda, és ezzel a trükkel akarják tõle a konc szétosztásánál megszerzett elõnyös pozícióját elvenni. Ezért a téma eleve visszautasításra kerül, mert aggódunk, nehogy elveszítsük az elõnyös pozíciónkat.
Inkább megteszünk bármit, hogy a pozíciónkon javítsunk. Az hogy mi a jó vagy mi a rossz, már nem mi döntjük el, hanem az, hogy ezáltal közelebb kerülünk-e a mûnyúlhoz, vagy sem. Ha úgy érezzük hogy közelítünk, akkor bevállalunk bármit, attól teljesen függetlenül, hogy még a hülye is látja hogy milyen katasztrofális következményei vannak a döntéseinknek.

És rohanás közben észre sem vesszük, hogy lehet hogy ha nem a mûnyúlra hajtanánk, hanem ugyanezt az energiát a saját önellátásunkra fordítanánk, akkor lehet hogy jobban élnénk mint ma. Igaz hogy ez a jólét nehezen lenne GDP-ben kifejezhetõ, de ha meglenne az a nyavalyás paradigmaváltás, akkor megtanulnánk más módon felértékelni életünket.

De abban igazad van, hogy a mai játékszabályok megtartása mellett nem lehet önellátásra átállni. A lényege a mondandómnak pont ez, hogy ideje elgondolkodni azon hogy milyen új játékszabályokat akarunk. Semmi nincs kõbe vésve.

Molnibalage
#1906
Talán használj már idézõjelet vagy dõlt betût vagy bármit, mert totál áttekinthetetlen amit írsz.

Mennyi összeeszkábálni egy szövõgépet ? hánymázsa alapanyag és hány óra befektetett energia ? És a szövõgépgyártó gép összeépítése mennyi idõ és alapanyag és energiabefektetés ?

Már 250 éve is megérte gépesíteni a szövést. Szerinted most nem? Szerinted nem számolja ki ezt valaki? Ennél sokkal durvább dolgokat optimalizálnak statisztikailag.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#1905
A mai technológiával sokkal jobbat is lehetne gyártani a kis aranyos drágánál. A zsiguli pedig egy jó autó, akárki akármit mond.

Esetleg ezt tényekkel is alátámasztanád. Vaszínû hogy lehetne, de szerinted akkor az mennyivel lenne drágább? Ki venné meg? A második részén meg röhögni tudok. Üljél be nyáron mondjuk egy klímás Sokda Fabiába, ami nagy és kényelmes is. Aztán majd rájössz, hogy mekkora baromságot mondtál. - Nagyjából ugyanannyi, mert az alapanyagok ugyanannyiba kerülnek, csak a technológia változott.



Kérdés hogy jobb e az átlagembernek attól hogy a gazdagokat majmolja ?Jobb e az ha úgy csinál mint aki már világpolgár meg européer és jóízûen eszi a SZAR EURÓPAI TAKNYOT, csak mert az európából való, vagy csak mert kínából való...

Milyen szar európai taknyot? - A lejárt szavatosságú vagy eredetileg is mûkajának készített németneknemvalódeamagyarmajdmegeszimertmuszájleszneki TAKNYOT.
A magyar termékek minõsége sokszor egy rossz vicc... - De még többször a külföldi termékek minõsége egyáltalán nem vicces, hanem nagyon is komoly.

Mert én ahogy olvasgattam, az jött le hogy annak idején nevetgélve, mulatozva hántották együtt a kukoricát a falusiak, segített egyik a másiknak és szórakozás közben dolgozgattak. Igaz állatokkal lassabban ment a földmûvelés, de nem is nagyon volt hová kapkodni... közben ráért gondolkodni és amúgy sem kellett egész évben minden álló nap szántani... változatos volt a munka, a természettel együttmûködve élték mindennapjaikat.

Nem tudom te mennyi földmunkát láttál életeben vagy csináltál. Kurva kemény meló nem szórakozás közben dolgozgatás. - Azt hiszed nem tudom ? Esetleg a kiskertet egy évben kétszer felásni, vagy néha néha kikapálni nem annyira megerõltetõ, a nagy területeket és a nehéz munkákat állatokkal végeztették. Nem kellet minden nap szántani, de mindig van mit csinálni. Természettel együttmûködva? Egy városi embernek már a kukoricás is az, de egy erdõvel összevetve a megmûvelt területek eléggé természetidegenek... A város az nem természetes környezet hanem természetellenes. Az más kérdés hogy már megszokott.

A mesteremberek azt csinálták amit tudtak és szerettek csinálni és amire valóban szükség volt: csizmát, ruhát, szerszámot, asztalt, kemencét, házat...

Az amit tudtak részig stimmelt. Régen a foglalkozások részben generációról generációra öröklõdtek. A kovács fia kovács lett, de földtúró parasztból ritkán lett kovács. Akkori szinten igen drága dolgokkal dolgozott... A földtúró paraszt fiának ha volt kedve és tehetsége szabadidejében nekiállt és gyakorolt és mesterré lett.


A mai technikával tizedére lehetne csökkenteni a befektetett emberi munkaerõt, minden téren: a ruhagyártás, a bútorgyártás, a földmûvelés terén...

Ne a magyar állapotokból indulj ki. A kinti mezõgazadságok a magyarhoz képest brutál gépesítettek. Itt is igaz, hogy lehetne jobban gépesíteni valamit, csak nem éri meg. Olcsóbb a szövõnõ még hosszab távon is, mert rugalmas. Ha õ nincs a ruha x-szer több és még neki sincs állása.

Mert hülyék irányítják a hülye rendszert, nagyjából és a még hülyébbek meg beletörõdnek. Mennyi összeeszkábálni egy szövõgépet ? hánymázsa alapanyag és hány óra befektetett energia ? És a szövõgépgyártó gép összeépítése mennyi idõ és alapanyag és energiabefektetés ?

És ha végig van gépesítve akkor mennyi emberi idõt és energiát takarít meg ? És akkor mennyivel kerül kevesebbe egy gépi szövésû ruha mint egy kézi szövésû ?

HA AKARNÁK, gépesítenék. Egyszer kellene összeállítani a gépeket és nem megvenni, hanem a dolgozókkal összeépíttetni. Azután a dolgozók helyett a gépek robotolhatnának.

Olcsóbb az emberi munkaerõ ? Hosszú távon ? És az elfecsérelt hónapok-évek ?

A földeken sem kénytelen a szántó traktorral dolgozni, de ha már adott a lehetõség... Esetleg van EGY földmunkagépes, akinek nincs is földje, de elvégzi a munkákat és cserébe részt kap a termésbõl. Mi a gond ?

Hol vesztettük el a fonalat ? Hol tévedt el az emberiség ?
Molnibalage
#1904
Van fejlõdés, gondolj arra, hogy száz éve még nyílt erõszakkal uralni lehetett az egész bolygót, ma már így nem lehet.

Hol? Példát kérnék rá. Ma is lehetne római módszerekkel hódítani és rendfenntartani, csak nem aratna osztatlan sikert. Akkori normák szerint az teljesen elfogadott volt ami ott történt..

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Molnibalage
#1903
Nem tud önellátó lenni. A mai energia és bérek mellett nem tudna annyiért termelni amiennyiért lenne rá kereslet. Nehéz felfogni? Az autómobilra is sok ember vágyott, de meg kellett várni amíg elég olcsó lett.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#1902
Ez mind nagyon érdekes és még igazad is lehet, de még mindig nem értem mi köze van ennek az eredeti felvetéshez? (#1866, #1871)

Ha az EU megpróbálna önellátó lenni, nem a régi keleti blokkot élesztené ezzel újra.

Molnibalage
#1901
Mert volt amiben a két oldal technikai szintje azonos volt. Akkor nézd meg az elektronikai iparát a keleti blokknak és a nyugatnak. Egy példa.

A Tu-160 bombázó fedélezetén levõ mûszerezésen a ANG pilóták mosolygva vették észer, hogy Vietnám felett repkedek ilyen B-52 kabinban... Na ez minden komoly elektronikára igaz. Hol volt bármi olyan keleten ami mondjuk a '80-as évek csúcs szuperszámítógépéhez a Cray 2-höz volt fogható?

Stb. A keleti blokk nem véletlenül múlt ki. Szar és nemzetközi piacon eladhatatlan dolgokat csinált nagyrészt.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#1900
Röviden: lenne aki megvenné.

#1899
Ez a téma off ide, tudom. De szóba jött. Ha valakinek nagyon szúrja a szemét, akkor nem bánom ha átkerül mondjuk az NWO fórumba.
Azért szeretnék rámutatni, hogy a hozzászólásom alapja a jelenleg elterjedt gazdaságmodell.

"Pontosan, és ez is marad, ilyen az ember természete."
"Mindig is az emberek egy viszonylag kisebb csoportja irányítja a többieket, hívják a rendszert királyságnak, császárságnak, diktatúrának, demokráciának, csak a körítés más. De ezzel nincs is baj szvsz."

Azzal tényleg nincs baj, hogy ez eddig így volt. Így volt, mit lehet ezen már utólag változtatni?
DE: Az tévedés hogy ez törvényszerû hogy így is maradjon. Erre célozva kérdeztem meg már 2x is (pl. #1879-ben) hogy mi jelentõsége van annak hogy eddig hogy volt? Nem árt (sõt, használ) megérteni hogy eddig hogy volt és miért épp úgy volt ahogy. De kb. ennyi a múlt jelentõsége. Azt se mondanád hogy mivel még nem találtuk meg a módját annak hogy a szomszédos naprendszerbe utazzunk, így nem is fogjuk soha megtalálni. Vagy szerinted ennyi volt, vége a technikai fejlõdésnek?
Ugyanígy szerinted a társadalomszervezõdés is örökre bebetonozódott? Itt sem várható soha semmilyen fejlõdés, és a civilizációnk megrekedt az egymást marcangoló állatok szintjén csak azért mert a propaganda szerint állatok vagyunk? (És ennél nagyobbat nem is tévedhetnének...) Van fejlõdés, gondolj arra, hogy száz éve még nyílt erõszakkal uralni lehetett az egész bolygót, ma már így nem lehet. Ma csak a háttérbõl, különféle trükkökkel lehet uralni a bolygó lakosságát. Legyünk pozitívak és fogjuk ezt fel fejlõdésnek, jó? Ebbõl még akár valami jó is kisülhet ha úgy döntünk, vagy épp az ellenkezõje ha máshogy döntünk.
Az emberi természetrõl még annyit, hogy te is ember vagy. Elég a saját természetedet megvizsgálnod, és megtanulhatod hogy milyen az emberi természet. (Ezért óvatosan szapuld az embereket, mert magadat is szapulod.) Valamint magadat megvizsgálva arra is rájöhetsz, hogy mennyire könnyen formálható az emberi természet, azaz nagyban függ a körülményektõl, a behatásoktól, így pl. attól is hogy aznap épp mit mondtak be a TV-ben. Ezért nagy bátorság kell ahhoz hogy kijelentsük hogy az emberi természet ilyen vagy olyan. (Pl. Freud bátor volt, nem kellett volna neki. Így utólag inkább a "beteg" címkét akasztanám rá.) Amint rájössz arra hogy az egyén és fõleg a tömeg "természete" olyan amilyenné alakítják (mások és te magad is), majd rájössz arra hogy a saját természeted és a tömeg természete is pusztán a saját döntéseden múlik, akkor rájössz arra is, hogy egy teljesen más világ megteremtése, azaz egy, az eddigiekben még ki nem próbált új világrend megteremtése is pusztán a döntésünkön múlik.
Rajtad áll, hogy a gondolkodásoddal milyenné formálod a jövõdet. Azaz rajtunk áll, hogy a gondolkodásunkkal milyenné formáljunk a jövõnket. A lényeg annak a megértése, hogy amíg másra bízod hogy megalkossanak egy társadalomirányítási rendszert, addig mindig valaki más fog uralkodni ebben a világban. Ez determinálva van, hisze te vonulsz a háttérbe "önszántadból" (erre kondicionálnak is, de ez most mindegy) és ha te háttérbe vonulsz és "kiadod a parancsot" hogy valaki más irányítsa a dolgokat, akkor mi fog történni? Valaki más fogja irányítani a dolgokat. Azaz ha te nem tudod elképzelni, te nem érted hogy milyen világban akarsz élni, akkor olyan világot kapsz készen amelyet mások képzeltek el helyetted. Azaz azon az állásponton kell változtatni, hogy "én egy senki vagyok, semmit sem tudok, semmire nincs ráhatásom és jó nekem az a lap amit kiosztottak számomra".
Azt írod hogy aki nem csak siránkozik, az képes egyrõl a kettõre jutni. Hát ezt mondom én is. Ne csak siránkozz, hogy olyan a világ amilyen, hanem képzelj el egy jobbat! Minden a gondolattal kezdõdik...

"Volt pár idealista idióta, aki ezt nem értette meg, és kitalálták a csodálatos "mindenki egyenlõ" baromságot. Meg lehet nézni hogyan befolyásolta ez a huszadik század történelmét."
A "mindenki egyenlõ baromság" az nem egészen úgy volt ahogy azt a propagandagépezet akkor és ma bemutatja, de ez a kevésbé fontos kérdés.
Fontosabb az, hogy az szintén a mai rendszer bentonstabillá tételét szolgálja, hogy mikor alternatívákra terelõdik a szó, akkor a többség Sztálinnál és Hitlernél elakad... És az ugye érthetõ, hogy így az "alternatívákban gondolkodáshoz" úgy általában milyen lesz a tömeg hozzáállása... (Értsd: ez egy csapda amibe mindenki dalolva belegyalogol, és a csapdában ragadva semmilyen valódi alternatívához nem jut el.)

"Ha valaki nem csak siránkozik, akkor még betartott játékszabályok mellett is tud haladni egyrõl a kettõre."
A jelenlegi játékszabályok betartásával valódi alternatívát lehetetlenség megvalósítani. De ha téged boldogít az, hogy a játékszabályok betartása mellett a másik szerencsétlent megelõzve eléred hogy õ kerüljön lapátra és ne te, akkor számodra ez a rendszer tökéletes. Mert ebben a rendszerben mindig van vesztes, még akkor is ha mindenki megtesz minden tõle telhetõt. Az egyik vesztes csak az állását vagy a vagyonát veszíti el, a másik az életét is. De azt meg kell mondjam, hogy ez a mentalitás (a másikon való keresztülgázolás szükségességének a hangoztatása) egy másik oka annak hogy a mai rendszer olyan betonstabil és látszólag nincs kiút, nincs alternatíva. De ha megváltozik a mentalitás, megjelennek az alternatívák. Ez így mûködik.

"Ha ezen akarsz változtatni, akkor magukat az embereket kellene nulláról újraalkotnod."
Nem a megváltoztathatatlant akarom megváltoztatni, hanem azt akarom elérni hogy ne tagadjuk már meg a valóságot magát, beleértve azt is hogy mi milyenek vagyunk. Nem kellene már a téveszméket ismételgetni amit az iskola és a propagandagépezet más eszközei közvetítenek számunkra! Saját magad képes vagy kitalálni, és megvalósítani alternatívákat. Kemény meló, de hát az élet kemény meló. A szabadság (a szó általánosan elterjedt hamis definíciójával ellentétben) kemény melót jelent. Így aki megszokta a kényelmes szolgaságot (értsd: aki a rendszer kedvezményezettjei, vagy eltartottjai közé tartozik) az mindent meg fog tenni a változás ellen. És akkor még nem is beszéltünk a rendszer irányítóiról...

Egyébként még ha furán is hangzik, de Magyarország a kedvezményezettek között van. Annak ellenére - hogy úgy mondjam - a ránk osztott kedvezmény eloszlása az országon belül sokak számára elõnytelen, de mégis mindenkinek az orra elõtt lebeg a lehetõség arra hogy részesüljön belõle. Mint a kutyafuttató-versenyen a kutyák elõtt mozgatott mûnyúl. Ezért nálunk erõsebben él az a mentalitás hogy a másikon átgázolva megszerezzük a saját részünket ebbõl a kedvezménybõl, azaz hogy "megcsináljuk a szerencsénket", hiszen a jutalom az orrunk elõtt lebeg: "még egy lépés, még egy utolsó erõfeszítés, és a miénk lesz!" Sõt - mivel azt az érvényben lévõ kulturális és gazdasági szokások elfogadottá teszik - ha tehetjük akkor megpróbáljuk megszerezni a másikra jutó kedvezmény-részt is. És ennek a harcnak a szükségességét aztán mindenféle elméletekkel megmagyarázzuk. Ilyen az életünk (az iskolából és a propaganda más forrásaiból vett tananyagból merítve).
A fentiek arra is magyarázatot adnak, hogy miért a világ elmaradottabb régióiban születik több alternatíva. Nem õket kell felzárkóztatni hozzánk, a ma divatos szlogen szerint (Obama is emlegette tegnap), hanem nekünk kellene felzárkózni hozzájuk.

#1898
KIMÁS???????? HAHAHA, valami minimumszintet azért mindenki meghúz, pl. az orvosok szerint a 100alatti IQ, az már fogyatékos. (vannak fokozatok persze) De a korrupciós hajlam, meg a pszichopata tünetek az a vezetõi beosztásnál KIZÁRÓ OK kellene, hogy legyen!
#1897
Pl. ATOMERÕMÛ? Mert PAKS felépült, és nem amerikaiak építették.
Az átlagember semmit sem vesz észre a mai csúcstechnikából, csak van mobilja, meg számítógépe, DVD-lejátszója, esetleg plazmaTV-je. Ezért kár volt. (az áramot, melegvizet, kaját nem a kínaiak adják, de nem is a csúcstech, hanem ugyanaz, mint 1986-ban)
#1896
Pontosan ez megy már vagy 2-300 éve, hogy az összes fejlesztést rosszul, és rossz célokra használják, biztos véletlen. Pedig van már olyan "agyszkenner", amivel a pszichopatákat (aki úgy tud hazudni, hogy a EKG-szerû hazugságvizsgálón -poligráfon- átmegy, mint Jewrcsányi) ki lehet szûrni, ill. a korrupciós hajlamot is egyszerûen lehet mérni. (ez valami CT vagy PET, amivel az agyat nézik, miközben megkérdezik, hogy ellopná-e amit lehet, meg, hogy szereti-e a hatalmat, megtenne érte bármit?, stb.. és ez 100%-osan pontos, ezzel minden kibukik.)

Itt a cikk az "agyszkenner"-rõl
#1895
Lehet megvalósul majd a terved, de nem úgy ahogy te akarod... A BBC egyik rádiómûsorában pedzegették annak lehetõségét hogy a szavazást agyvizsgálattól teszik majd függõvé. Az agykutatások fejlõdésérõl sokat hallani, és az ennek kapcsán megejtett riportmûsor meghívott vendége elõadta hogy elképzelhetõnek tartja hogy a jövõben majd csak az szavazhat aki "átmegy a teszten" azaz egy speciális agyszkenner szerint "elég érett" ahhoz hogy döntést hozzon "komoly" kérdésekben.

Ez ugye ugyanaz amirõl te beszélsz. A kérdés itt is az mint minden más kérdésben, hogy ki üzemelteti a szkenner-rendszert? Mert tudjuk hogy aki üzemelteti a pénzrendszert, az mondja meg a többieknek hogy mi legyen. Aki üzemelteti a választási rendszert, az mondja meg hogy ki fog nyerni. Aki üzemelteti az agyszkennereket, az mondja meg hogy ki szavazhat és ki nem.

Szóval az ötleted nem teljesen rossz, de nagyon könnyen pontosan az ellenkezõje sülhet ki belõle mint amit te elérni akarsz.

Molnibalage
#1894
Az lenne a vég.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Molnibalage
#1893
Akkor keress vissza, hogy mik voltak a COCOM listán. Szinte minden fejlett techológia. Ne az átlagember számára használt cuccokból indulj ki. Az igazán nagy pénzeket hozó beruházásokon a keleti országok 0 eséllyel indultak volna legyen bármi is az.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Molnibalage
#1892
Súlyozás nem jó. Igen vagy nem. Pont. De, mint írtam ez is kivitelezhetetlen ma.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Molnibalage
#1891
A mai technológiával sokkal jobbat is lehetne gyártani a kis aranyos drágánál. A zsiguli pedig egy jó autó, akárki akármit mond.

Esetleg ezt tényekkel is alátámasztanád. Vaszínû hogy lehetne, de szerinted akkor az mennyivel lenne drágább? Ki venné meg? A második részén meg röhögni tudok. Üljél be nyáron mondjuk egy klímás Sokda Fabiába, ami nagy és kényelmes is. Aztán majd rájössz, hogy mekkora baromságot mondtál.



Kérdés hogy jobb e az átlagembernek attól hogy a gazdagokat majmolja ?Jobb e az ha úgy csinál mint aki már világpolgár meg européer és jóízûen eszi a SZAR EURÓPAI TAKNYOT, csak mert az európából való, vagy csak mert kínából való...

Milyen szar európai taknyot? A magyar termékek minõsége sokszor egy rossz vicc...

Mert én ahogy olvasgattam, az jött le hogy annak idején nevetgélve, mulatozva hántották együtt a kukoricát a falusiak, segített egyik a másiknak és szórakozás közben dolgozgattak. Igaz állatokkal lassabban ment a földmûvelés, de nem is nagyon volt hová kapkodni... közben ráért gondolkodni és amúgy sem kellett egész évben minden álló nap szántani... változatos volt a munka, a természettel együttmûködve élték mindennapjaikat.

Nem tudom te mennyi földmunkát láttál életeben vagy csináltál. Kurva kemény meló nem szórakozás közben dolgozgatás. Nem kellet minden nap szántani, de mindig van mit csinálni. Természettel együttmûködva? Egy városi embernek már a kukoricás is az, de egy erdõvel összevetve a megmûvelt területek eléggé természetidegenek...

A mesteremberek azt csinálták amit tudtak és szerettek csinálni és amire valóban szükség volt: csizmát, ruhát, szerszámot, asztalt, kemencét, házat...

Az amit tudtak részig stimmelt. Régen a foglalkozások részben generációról generációra öröklõdtek. A kovács fia kovács lett, de földtúró parasztból ritkán lett kovács. Akkori szinten igen drága dolgokkal dolgozott..


A mai technikával tizedére lehetne csökkenteni a befektetett emberi munkaerõt, minden téren: a ruhagyártás, a bútorgyártás, a földmûvelés terén...

Ne a magyar állapotokból indulj ki. A kinti mezõgazadságok a magyarhoz képest brutál gépesítettek. Itt is igaz, hogy lehetne jobban gépesíteni valamit, csak nem éri meg. Olcsóbb a szövõnõ még hosszab távon is, mert rugalmas. Ha õ nincs a ruha x-szer több és még neki sincs állása.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Molnibalage
#1890
Aha. A példában az a baj, hogy ilyesfajta döntések sérthetik a legalapvetõbb emberi jogokat is. Ez emberek 30% alsó hangon sík hülye. Még szavazati jogot sem adnék nekik. De akkor mi alapján döntse el az ember, hogy ki szavazhat? A censusos nem jó mert attól, hogy valaki nem kõ gazdag attól lehet még esze.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Molnibalage
#1889
Nem. Ha ezekbõl az országkoból jönne akkor nem veheténd meg meg ötször ennyibe fájna. Nem lenne kereslet rá. Akkor viszont nem is gyártanák õket.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#1888
Na ilyenkor bújik ki a szög a zsákból,valójában hatalomra éhes...

joebacsi
#1887
Ki dönti el, hogy kinek mekkora az IQ-ja? Te?

www.rdha.hu [bf 80k] [bf2 100k] KisKöcsögkör FTW! \"Az ország azé, aki teliszüli.\"

joebacsi
#1886
"Ez a felállás több ezer éve."

Pontosan, és ez is marad, ilyen az ember természete. Volt pár idealista idióta, aki ezt nem értette meg, és kitalálták a csodálatos "mindenki egyenlõ" baromságot. Meg lehet nézni hogyan befolyásolta ez a huszadik század történelmét.

Mindig is az emberek egy viszonylag kisebb csoportja irányítja a többieket, hívják a rendszert királyságnak, császárságnak, diktatúrának, demokráciának, csak a körítés más. De ezzel nincs is baj szvsz. Ha valaki nem csak siránkozik, akkor még betartott játékszabályok mellett is tud haladni egyrõl a kettõre.

Ha ezen akarsz változtatni, akkor magukat az embereket kellene nulláról újraalkotnod.

www.rdha.hu [bf 80k] [bf2 100k] KisKöcsögkör FTW! \"Az ország azé, aki teliszüli.\"

#1885
Csak megemlíteném, hogy a 80-as években az Orion (vagy a Videoton, már nem emlékszem) jobb TV-t gyártott, mint az oroszok, nekünk pl. Grundig volt, amit W.Germany-ból vettünk, de az említett Orion az többet tudott. (Csak a COCOM lista miatt volt lemaradás, az átlagember számára az is csak a csúcstech.-ban, pl. számítógépek, ha az nincs, akkor ellopják és kínai módszerrel utángyártottat lehetett volna kapni, olcsóbban, ez néhány cuccba sikerült is a 80-as években, de 88-tól bedõlt minden a politika miatt)
#1884
A DEMOKRÁCIA-SZVAZÁS kérdéskört máshol már kitárgyalták, ez így alkalmatlan a normális mûködésre, minimum VIZSGÁHOZ KELLENE KÖTNI, vagy súlyozni, hogy aki 200-as IQ-val szavaz, annak a szavazata 10-et ér.(Lákátos Rómeóé meg 0,5-öt, de õ valószínûleg így is-úgy is eladná a szavazatát) (de elve nem lehetne akárkibõl politikus, minimum a korrupcióra való hajlamot vizsgálni kellene, meg, hogy nem pszichopata-e, mert azok úgy tudnak hazudni, hogy a hazugságvizsgálót is átverik)
#1883
A lényeg az az lenne, hogy az EU mint térség képes lenne önmfenntartóan, önmûködõen ellátni magát, (pl. technológiát adna az orosz, iráni olajért-gázért) de a globális trendek ezt nem hagyják, mert Hans pl. nem tud versenyezni Chen 20ezer Ft-os munkabérével. (az a legnagyobb baj, hogy KELLENE neki, de ez lehetetlen) (mondjuk amikor még a távol keleti minõség az a Japán minõség volt, ami sok részében meg EU országokkal együtt gyártott valami volt, az minõségileg nem is a kínai dzsunka volt.) Kérdés, hogy hosszú távon megérte vajon leépíteni a termelést, és mindent kínába kihelyezni. (nemsokára kiderül)
#1882
A közös munka közben együtt énekelgettek meg nevetgéltek. Ma hol látsz ilyet ? (Esetleg a még nem "civilizált" kínai kistelepüléseken...)
#1881
Ha szerinted ez a jelenség rossz akkor vess magara. Mert olyan kurva jó volt a szoci ipar szar termékeit használni? Jó lenne ma is a Junoszty TV neked?

- A mai technológiával sokkal jobbat is lehetne gyártani a kis aranyos drágánál. A zsiguli pedig egy jó autó, akárki akármit mond.

Már a középkorban is volt ilyesmi, csak a gazadagok körében. Az angol ott is francia bort ivott, india teát vedelt, skót birka húsát ette, stb. A technika ma állása elhozza ezt már az átlagembernek is.

Kérdés hogy jobb e az átlagembernek attól hogy a gazdagokat majmolja ?
Jobb e az ha úgy csinál mint aki már világpolgár meg européer és jóízûen eszi a SZAR EURÓPAI TAKNYOT, csak mert az európából való, vagy csak mert kínából való...

Mert én ahogy olvasgattam, az jött le hogy annak idején nevetgélve, mulatozva hántották együtt a kukoricát a falusiak, segített egyik a másiknak és szórakozás közben dolgozgattak. Igaz állatokkal lassabban ment a földmûvelés, de nem is nagyon volt hová kapkodni... közben ráért gondolkodni és amúgy sem kellett egész évben minden álló nap szántani... változatos volt a munka, a természettel együttmûködve élték mindennapjaikat.

A mesteremberek azt csinálták amit tudtak és szerettek csinálni és amire valóban szükség volt: csizmát, ruhát, szerszámot, asztalt, kemencét, házat...

Én amondó vagyok ma nehezebben boldogul az ember: nem látja maga elõtt a célt, az egészben nem látja a maga részét, magát nem látja az egészben. El van vakítva, a sötétségben élõ embert meg könnyebben lehet riogatni világgazdasági válsággal.

A mai technikával tizedére lehetne csökkenteni a befektetett emberi munkaerõt, minden téren: a ruhagyártás, a bútorgyártás, a földmûvelés terén...

Ha akarnák. De akkor nem lehetne olyan könnyen irányítani az embereket. Nem bonyolult ez, csak akarni kell átlátni.
#1880
Sziasztok lenne egy kérdésem remélem jó topikba teszem fel😊
Mostanában látni/hallani a neten hogy ez a gazdasági válság egyre jobban közeledik a végsõ fázishoz,összedõlni látszik a fantasztikusan jól felépített pénzügyi rendszer a világban.
Kacsa nem kacsa,nem értek az összeesk.elméletekhez de a kérdésem ehhez kapcsolódna:
Mi lenne ha bekövetkezne gondolok elsõsorban a hétköznapi emberek pénzügyeire(aki írányit azokat nem sajnálom túlélik)tehát akinek hitele(mondjuk jelzálog alapú)van vagy csak egy egyszerû bankbetétes azzal mi lenne ill.a pénzével,házával,kocsijával,plazmatévvével stb.?
Mind veszítené mint a '30 évek elején vagy még rosszabb?Mindenki csak arról beszél hogy bekövetkezhet de az esetleges követekezményekrõl nincs adat.Ha van megtakarított pénzem arre elvileg van állami gari de a gyakorlat ilyenkor is mûködik?
Néztem mostanában ilyen jellegû filmeket és azokban biza az van hogy a központi bankok mindent eladnak és beporszívózza a hitelesek cuccait.
Ez tényleg ennyire durván mûködne?(persze a legrosszabb esetrõl beszélek)

Frayer
#1879
Ha mindenki beleszólhatna a szabályozásba akkor lenne igazán rend.

Persze, az nem megvalósítható,hogy mindenkihez alkalmazkodjon a rendszer, mert ahány ember, annyi féle vélemény.

De ha a kulcskérdésekben, a nép is résztvenne. Az nép irányt mutatna, vélemény nyilvánítással, és a többségi akarat dominálna a megvalósításban, figyelembe véve azokat is akik sokan, más véleményen vannak.

Egy rossz példa:
Például lenne szavazás arról,hogy telepítsük e ki roma,vagy kínai, néger vagy más kisebbségi lakosságot. Felvetõdne ez a kérdés, mert egyes körökben ez vitát szült. Ezért meg kell kérdezni a népet.
Így nem dönthetne errõl újabb hitler, nem dönthetné el a miniszterelnök, vagy egy 25 tagú nemzeti bizottság.

A nép véleményt alkotna, és lehet az lenne az eredmény,hogy 4 millió nem szavazna, 3 millió azt mondja,hogy maradjanak, és 1 millió azt mondja,hogy menniük kell.

Itt már egyértelmû a nép többségi véleménye, akarata. Ezt a trendet kell követnie a kormányzásnak a megvalósításba. És, mivel sok ellenvélemény is volt, ezért figyelembe véve õket, is olyan programokat kezdeményezne, amivel enyhíteni lehetne ezek között az emberek között az ellentéteket. Esetleg teljesen kioltani.

Sok ezer más témában meg lehetne így kérdezni a népet, nem csak egy két választható opcióval, a szavazásnál, hanem 10, vagy 20 is akár, hogy minél színesebb legyen. Mert sokszor az igen vagy a nem, még nem elég mint lehetõség.

I love to walk in the rain, because no one knows im crying

#1878
De ha mindenki beleszolhatna a szabályhozásba,akkor nem lenne rend.
Lehessen változtatni,de akik többet tettek érte,például létrehozták,azoknak lehessen elõjoguk a többiek fölött.
Szerintem legalábbis.

"Azok az emberek, akik abban hisznek, hogy világot egy globális összeesküvés irányítja, még sohasem próbáltak meg irányítani vagy felügyelni egy legalább 10 f?s munkacsoportot."

#1877
Nem világos hogy akkor most szerinted milyenek a közösségi portálok. Szabályok vannak, vagy ötletszerûen adaptálnak mindent?
Mert ha vannak szabályok, akkor semmi nem lenne ötletszerûen adaptálva, szóval akkor meg mi a baj a közösségi portállal? Arra kell csak kitalálni elfogadható módszert, hogy a "közösségi portál" szabályait ne a portál üzemeltetõi alkossák meg, hanem az szintén legyen nyílt és változtatható, az open source projektekhez hasonlóan.
Merthogy a jelenlegi világrendszer egyik problémája az, hogy a kisebbség hozza azokat a szabályokat melyeket a többségnek be kell tartania. A demokráciáról és a kapitalizmusról beszélek.

#1876
"Ha szerinted ez a jelenség rossz akkor vess magara. Mert olyan kurva jó volt a szoci ipar szar termékeit használni? Jó lenne ma is a Junoszty TV neked?"

Hogy jön ide a szocializmus? Vagy mit akarsz ezzel mondani? Azt akarod mondani hogy ha nem Kínából jönne az alaplap amit megveszek hanem Németországból vagy Magyarországról, akkor szar lenne?

"Már a középkorban is volt ilyesmi, csak a gazadagok körében. Az angol ott is francia bort ivott, india teát vedelt, skót birka húsát ette, stb. A technika ma állása elhozza ezt már az átlagembernek is."

Ennek már egyszer hangot adtál, hogy azért nem jó amit írunk, mert a világ "soha nem így mûködött" ...ahogy kellene neki ahhoz hogy megvalósulhasson amit szeretnénk (vagy valami hasonlót akartál kifejezni ha jól értettem). Én meg megkérdeztem hogy ennek mi jelentõsége van? Megkérdezem újra. Vagy azt akarod kifejezni, hogy te nem támogatod az elképzelést? (Csak én vagyok értetlen?)

Molnibalage
#1875
Csak éppen ez közösségi portálnak kevés ráhatása van egy egész ország életére. Ötletszerûen adaptálni valamit egy országra = kész káosz. Sajnos ma itthon ez megy... <#falbav>

A fórumok és portálok nem éppen demokratikus helyek. Szabályok vannak amit X ember vagy csoport hozott akit nem te választottál. Ha megszeged akkor sokszor repülsz onnan, mint a gyõzelmi zászló.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Frayer
#1874
Ki kell próbálni az újat is, addig nem mondhatják rá,hogy rosszabb mint a mostani. Az az igazság,hogy még soha az életben nem volt olyan közösségi rendszer,hogy minden tag beleszólhatott volna a közösség életmenetébe.

Ilyeneket csak az interneten lehet megvalósítani közösségi portálokon. Ott milyen szépen demokratikusan megy ez. Ezt miért ne lehetne adaptálni egy országra?

I love to walk in the rain, because no one knows im crying

Molnibalage
#1873
Ha szerinted ez a jelenség rossz akkor vess magara. Mert olyan kurva jó volt a szoci ipar szar termékeit használni? Jó lenne ma is a Junoszty TV neked?

Már a középkorban is volt ilyesmi, csak a gazadagok körében. Az angol ott is francia bort ivott, india teát vedelt, skót birka húsát ette, stb. A technika ma állása elhozza ezt már az átlagembernek is.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#1872
<#eljen> Jó írás! <#smile>

#1871
Kovács Jánost pontosan reggel 6 órakor ébresztette órája (made in W.Germany). Amíg a kávéfõzõje (made in Itlay) a reggeli kávét (product of Brasilia) csepegtette, lezuhanyozott, a hajszárítóval (made in France) megszárította a haját, a villanyborotvájával (made in Denmark) megborotválkozott. Egy pólót (made in Italy) és farmert (made in Italy) húzott. Lábait sportcipõbe (made in France) bujtatta. A kenyérpirítójából (made in Austria) kinyert pirítóst reggelizett, majd menedzserkalkulátorán (made in USA) megnézte aznapi feladatait. Az órán a pontos idõt (made in Switzerland) beállította a rádió (made in Japan) alapján majd beült az autójába (made in W.Germany). Este bekapcsolta tévéjét (made in Japan). Amíg a svéd sorozatot nézte, elgondolkodott, hogy vajon a kínaiak mit fognak kezdeni az 1500milliós népességükkel, és a komcsi központosított egypártrendszerükkel? De kiaf*szt érdekel, mi 1972-ben járunk, õk meg a fasorba sem.

HA ÉRTED MIRÕL BESZÉLEK
#1870
És ez min változtat? (Egyébként meg de, mûködött, de mondom, ennek semmi jelentõsége.)

Molnibalage
#1869
Csak a világ soha nem így mûködött...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#1868
A végeredmény ugyanaz: pár ember döntésének a negatív következményét szétterítik a többségen. Azaz a felelõsség és a teher a többségé, a haszon és a privilégiumok pedig a kisebbségé. Ez a felállás több ezer éve.

#1867
"...ha nem a szocializmus építjük 40 évig akkor nem az õ trágya színvonalukon lettünk volna..."

Az hogy valaki szocializmust épít-e vagy sem, az pont olyan szinten dõl el mint az hogy olyan rendszert rakjunk-e ma össze aminek egyenes következménye hogy Kínába települ minden gyár.

#1866
A felsorolt eszközöket le kell gyártani helyben, és annyiért kell megvenni õket amennyibe így kerülnek. Ha meg kiderül hogy megfizethetetlen úgy hogy ha helyben gyártjuk le, akkor meg jó nélküle is, vagy ki kell találni alternatívákat. Az nem alternatíva hogy jól élünk (mi egy darabig, páran meg kicsit tovább) azon az áron hogy mások meg nyomorognak.
Én mindenbõl a made in EU-t választanám, ha lenne ilyen...

I.C.ram
#1865
Itt az allamositas azt jelenti, hogy a csodeljaras helyett inkabb belepumpalja az allam a penzt. Nem olyan allamositas, mint a szovjetunioban, KGSTben, Franciaorszagban volt.
#1864
#1863
Talán ha a mûködõ és versenyképes ágak megmaradtak volna: mezõgazdaság (a jólmenõ nyereséges TSZ-eket nem kellett volna szétverni, csak olyan szabályokkal elõnyben részesíteni, mint ahogy a franciák, osztrákok, olaszok teszik) élelmiszerfeldolgozó ipar, (ezeket mind megvették, aztán már másnap bezárták, most meg német konzerv és osztrák joghurt van a boltokban, de rengeteg lengyel is, ott nem nullázták le magukat ennyire) A nehézipart kellett volna eladni, bármennyiért, csak üzemeltessék.
#1862
Talán az ott lakó 1500millió ember, vagy akarsz versenyezni?? MUHAHAHA, ott egy 10milliós város a nagyváros, itt az már egy ország.
#1861
Mert nincs meg a lehetõsége, ITT (ez nem kína) nem tudsz megélni Kínai fizetésbõl. De megvan a lehetõség, próbáld ki, élj havi 30ezerbõl (ez egy jó közepes kínai gyári fizetés).
dronkZero
#1860
Megakadályozza valaki, hogy Kínába költözzön?

Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN

#1859
Ahhoz, hogy fel marek rizst kapjon, a munkaltatojanak 3 marek rizst kell adnia. Mas orszagban 1 marek is eleg, tehat a gyar se ide fog jonni, az extrem magas munkavallaloi koltsegek miatt.
Szoval nincs eselye fel mareke dolgozni.

Save yourself a penny for the ferryman Save yourself and let them suffer

dronkZero
#1858
Kovács Jánosnak megvan a lehetõsége, hogy napi félmarék rizsért 12 órában cipõt, rádiót, kávéfõzõt gyártson. Vajon miért nem él vele?

Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN