35
  • Jimmyke
    #35
    "A szakember szerint tény, hogy szinte minden emberben van olyan vágy, hogy más valaki lehessen s más bőrébe bújhasson, azért, hogy kiélhesse a legkülönbözőbb karaktertulajdonságait is. A kérdés csak az, hogy az illető eredeti személyisége megváltozik-e és ha igen, ilyen mértékben?"

    Ez jó! Én pl RPG fanatikus vagyok, és mindig jót cselekszem rossz karakter bőrébe még sohasem bújtam, mert egyszerűen idegen tőlem. Nem tudom mióta játszom "jófiút", de ez a személyiségemre kihat, és speciál pozitív irányba terel az RPG. Szóval ez a cikk úgy LOL ahogy van :D
  • Mice
    #34
    egyetlen dolog kivételével igazad van:"Miért van az, hogy az online közösségek,..." nézz meg egy korridor fórumot

    na ha valahol hát ott aztán nincs kontrol

    soxor körbenéz az ember és azt hiszi barbár sg-sek fórumoznak itt de ez nagyon viszonylagos ha másfelé is elnéz az ember

    bár tény és való, hogy azzal hogy csak a regizettek szólhatnak vhova hozzá azért javult szinvonal és legalább a magával semmit kezdeni nem tudó lusták nem járnak(kevesebben járnak ) ide
  • dez
    #33
    Visszatérhetünk erre, miután 13-tól 33 éves korodig játszottál ezekkel (és csak ezekkel) a játékokkal? Miközben napi 16 órában a semmiről beszélgettél tőmondatokban a chaten? ;)
  • Lacika 79
    #32
    Hát ez valami kész. Szerintem az ilyen pszichomókusok már alapból zavartak, én legalábbis még egy normálissal sem találkoztam. Na az ő elméjüket talán megzavarja, az enyémet nem igazán. Max, mikor ilyen cikket olvasok. Ilyenkor előjön a pszihómókus nyaktegergetési vágyam. Miért nem tudnak normális dolgokkal foglalkozni? Azért mert nem kapnak elég lóvét, csak ha szerencsétlen gép előtt ülő emberkéket csesztetnek? Ehh!
  • Csabika 2004
    #31
    szerintem meg amit mondtáál az hülyeség mert:
    13 vagyok és minden szart kipróbáltam pl:
    postal 2; bloodrayne; szóval a legvéresebbeket is és semmi bajom nincs és nem érzem ugy hogy ki kéne ugrani a tizediről mer supermannak képzelem magam vagy hogy kiáljak az autópályára és szétlőjek minden kocsit csak azé mer játszottam egy játékkal én nem akarom felégatni a szomszédomat aztán lerúgni a fejét-->postal 2
    tehát
  • Tetsuo
    #30
    Bennem erősödött a kleptománia s az aszexualitás :) (Irónia, ezekre pl tuti nem hat)
  • dez
    #29
    Tanulság: már megint más a cím (bulvárosan feltűnéskeltő), mint a tartalom.
  • dez
    #28
    Olvasd el még 1x...
  • Yfel
    #27
    hmmmmmm... erdekes cikk. Erre mit lehet mondani? Nekem ennek a tokeletes ellenkezoje volt a tapasztalatom, mert az internet es chat segitsegevel tudtam a baratnommel tartani a kapcsolatot amig kulon kellett elnunk (ket ev) (kb 7000km-re)... a kapcsolatunk jo maradt, mar negy eve, hogy osszehazasodtunk. Oktatasom eletronikaval kapcsolatos (alapjaban veve nem kezzel foghato), napi munkam CCD-k lelkivilagaval foglalkozik, termektamogatast nyujtok olyan problemakra amiket nagyreszt emberi szemmel lathatatlan dolgok okoznak, olyan eszkozokben amiknek a reszletes felepiteset csak bika mikroszkopok alatt lehet szemugyre venni, a mukodeset pedig meg ugy sem. Mindezek mellett kedvenc idotoltesem a szamitogepes jatekokkal valo szorakozas.

    Ha most erre idejon nekem egy ilyen idiota es megprobalja megmagyarazni miert vagyok hulye, lelovom
  • Frank99
    #26
    nevetséges

    embere válogatja, hogy mi hogyan hat rá.
    egy biztos: a fejlődésben lévő gyermekeknek meg kell nézni mit engedünk (stratégia VS véres FPS)

    felnőttek +18 éven felüliek hadd döntsék el, hogy mi jó nekik.
    ha addig nem alakult ki az ÉN-ja, akkor utána már mindegy is....
  • HUmanEmber41st
    #25
    Dredd ez igen, remélem a tudományos hírek topikot is gyakran fogod majd látogatni
    írj még sokat..
    Volt itt 1 cikk, ami arról szólt, h a CS miatt egy asszem német diák ámokfutóvá vált, és kiirtott egypár tanárt, és diákot...
    És modjuk a Black Metál vagy a sátánisták???
    Ezek nem hozzák ki az emberben lakó állatot?
    Akkor most mi lesz?
    Mindenkinek el kell végeznie 1 tesztet, hogy van -e hajlandóságod, ami növelheti az elhülyülésed kockázatát, és ha igen, akkor nem kapsz jogot NET használathoz???
    Az ilyen manus annak örülne, ha minden netezőnek lenne 1 egyéni azonosítója, és cset közben mindig elérhető volna róla minden adat, még a bankszámláján szereplő összeg is+ anyja neve 6 példányban..a pedáns németek...hogy én is pszichologizáljak 1 kicsit..
    Én csapatjátékot szoktam játszani, és szerveztem 1
    találkozót, ahova eljött a csapatból szinte mindenki, még több száz kilométerről is..jött a család, barátnők..jól elvoltunk egész nap..a játékunkról szinte nem is beszélgettünk..
    Én eléggé beleélem magam a játékba, és ha kiszednek nagyot csapok néha az asztalra.
    A játékban inkább a napi feszültségeket vezetem le, mint más pl egy boxzsákon, vagy megfelelő mennyiségű alkohol elfogyasztásával.
    Ez a cset valami olyasmi lehet, mint régen mondjuk a fonó a falusi életben. Párkeresés, szórakozás egymás megtréfálása..meg a kocsma, ahol a férfiak kiduhajkodják magukat(fps játékok: nagyon ritka a női játékos) Csakhogy a fonóbeliek ismerték nagyjából egymást, a Neten meg mindenki azt mond amit akar. Én hiába is mondanám magamról, hogy doktor ez meg az, egy idő után úgyis lebuknék, mert előjönne hozzánemértésem..meg itt nem dicsekszik senki a PhD-ével...
  • arty
    #24
    dredd első hsz-ed le kéne forditani, s görbe tükörként a pszicho elé tenni. sztem kiállitaná rolad is a bizonyitványt: nemnormális :D

    elismerésem, zseniálisan irsz.
  • Dredd
    #23
    Tisztában vagyok vele, de ha elolvasod a cikket, az jön le belőle, hogy dr. Bert de Wildt szerint a chat és játékok károssága is az, azért állítottam a kettőt egymás mellé, hogy jobban lejöjjön, mekkora baromság amit ír. Egyébként ez már az én magánvéleményem, de nem tartok komolynak valamit, ami olyan jelenséget tár fel, ami "az arra hajlamosaknál növelheti a kialakulás kockázatát". ez a többszörösen feltételes mondat ("arra hajlamosak", "növelheti", "kockázatát") annyira semmitmondó, mitha azt mondanám, hogy az utcára való kilépés növeli az arra hajlamosaknál, a virágcserép fejre esésének a kockázatát, figyeljünk oda a kockázatra és ne menjünk többet az utcára, ki tudja hátha hajlamosak vagyunk rá. Pfff.... szerintem ilyen abszolút általánosságok megfogalmazásához még csak diploma se kell, ellenben ha PhD van az illető neve előtt még pénzt is kap (az adófizetőkét persze), hogy jól kikutassa a témát.
    Valahogy úgy érzem, a tudományos világ is kezd átmenni bulvár-szintre, arra jut pénz, ami látványos, így ha a kísérletek során meghalt egy kísérleti egér, rögtön jöhet a főcím, hogy "új halálos vírust fedeztek fel...", meg "katasztrófa a laboratóriumban", erre figyel az átlag agymosott polgár, csak így lehet lenyomni a torkán, hogy az adóját értelmetlen hülyeségekre költik (ha magánpénzből megy a kutatás, akkor a befektetőt/tulajdonost/kuratóriumot kell ugyanígy meggyőzni). Szenzáció, minden áron!
  • fapapi
    #22
    lehet durva pelda volt de nem hiszem el hogy meg soha eletedben nem hulyitettel senkit sem akarmilyen kis baromsaggal.
    De ez csak egy pelda volt
  • dez
    #21
    Az adalékanyagok miatti problémák valósak.
  • Runo
    #20
    "Oszinten aki chatelt mar nagyon jol tudja! Azt hazudom hogy trabant helyett ferrarim van ki nem tette mar meg. "

    Lehet hogy a hiba bennem van, de én még nem tettem meg
  • fapapi
    #19
    Chat rol tudnek mit irni sok idot eltoltottem chat elott egy chat fejlesztesen dolgoztam. De azert lehuztam chat elott 8 evet. Es sok tapasztalatot gyujtotem a felhasznalokról ez ido alatt.

    Akik aktívan chatelnek 85% (ha nem tobb) csak alkalmi szex partnert akar fogni. Ezt meg nem mondanam betegsegnek."Az orvos hipotézise szerint az internet és a számítógépes játékok nem hoznak létre új betegségeket"
    A maradek tenylegesen csak baratokkal tartja a kapcsolatot mert olcsobb mint a telefon ez Kb 10%
    A fennmarado meg ugy hulye ahogy van.(na ezek a betegek)
    Ez kb 5% nem is olyan sok!
    Manapsag mar mi nem dont Pszihes zavarokba???
    TV,radio,cigi,mindenfele kaja kiveve a magvak (vegaok szerint), diszko, szesz, SZEX.
    Most oszinten csodalkoztok hogy mi meg normalisak vagyunk
    Mas szemelyiseg alakul ki?
    Oszinten aki chatelt mar nagyon jol tudja! Azt hazudom hogy trabant helyett ferrarim van ki nem tette mar meg. De ezt megteheted eletben is (es ki nem tette meg meg)
    Roviden es tomoren MI NEM AKOZ MAR ZAVAROKAT AZ EMBERBEN ???
    Jatekhoz nem tudok hozza szolni abban nem éltem de lehet hulyet csinalna belolem is :D

  • Dredd
    #18
    Pszichés zavarokat okozhat a feltűnési viszketegség és az unalom.

    Az SG gamerei és chatelői által végzett kutatások kimutatták, hogy az unalom, illetve a tehetségtelenség és öttlettelenség pszichés zavarokat okozhat. A legveszélyeztetettebbek azok a pszichiáterek (orvosok) és pszichológusok, akik jobb témát nem találván meglovagolják az éppen aktuális para-divatot és mindenféle bolondságot írogatnak össze olyan témákban, amelyekről információjuk maximum néhány hasonszőrű "nagytudású" kollégájuk úgyszintén nagyrész alaptalan publikációiból van. A kutatócsoport hipotézise szerint az unalom és a feltűnési viszketegség, illetve karrierizmus nem hoz létre új betegségeket, de felszínre hozzák és felerősítik az emberekben egyébként megbúvó pszichés rendellenességeket, zavarokat (pl. önértékelési zavarok, nagyzási hóbort, istenszerű énkép, stb.). Kiderítette a kutatócsoport azt is, hogy bármilyen ételnek a megevése, amit az ember nem saját maga termelt a kertjében (igazábó ez is, de nem hozzuk a plebs tudomására nem akarunk pánikot kelteni ) növeli a rák, szív-és érrendszeri megbetegedések, cukorbetegség és vagy egy tucat más halálos baj kialakulásának a kockázatát a bennük található táplálékkiegészítők és vegyszerek miatt. Tévedés ne essék: konkrétan semmi bajunk nem lesz tőlük, de növelhetik az arra hajlamosaknál a kialakulás kockázatát. Igaz ugyan, hogy ezzel nem mondtunk semmit, de talán be tudunk söpörni némi lóvét az EU-tól meg az államtól a társadalmi érdekü kutatások továbbfolytatásához. <cikk vége>

    "A hiba ugyanis nem a játékok virtuális valóságában van, hanem a valódi valóságban."

    Ez a mondat tökéletesen kifejezi az én mondandómat is. Vajon miért van az, hogy egyre többen vonzóbbnak találják a cybervilágot a könyöklős-agresszív-etikátlan-arcátlanul pénzközpontú való világtól? Miért van az, hogy az online közösségek, mindenféle írott törvény, és a betartására fenntartott tízezres apparátus nélkül is jóval etikusabbak, és a közösség tagjai által hallgatólagosan elfogadott közös szabályok megszegőivel szemben sokkal hatékonyabban képes fellépni (kick, ban, stb.)?

    Természetes, hogy a szüleink generációja nem érti ezt a világot, a legjobb esetben is csak turistáskodnak benne (munkahelyi e-mail, browse), nekünk pedig hazai terep, sokunk számára érthetőbb, otthonosabb és barátságosabb mint az annyira védelmezett "való világ". Az ismeretlentől az ember fél, ez alól az orvosok sem kivételek, amnitől félnek, az ellen pedig úgy érzik fel kell lépniük, hiszen nyilvánvalóan káros, hiszen nem értik. Remélem érthető ez a tiszta és logikus gondolatmenet? A valóságtól való elfordulást pedig "menekülés"-nek venni szintén erős túlzás és csúsztatás, a XXI. században adassék meg az embereknek az a jog, hogy ott és azzal érezzék jól magukat, ahol és amivel szeretik anélkül, hogy negatív értéktartalmú jelzőket ("menekül", lol) aggatnánk rájuk. Ha már a melegek egyenjogúak, a nők egyenjogúak, nem értem, miért kéne új szempontok alapján új, diszkriminatív jelzővel ellátott mesterséges csopotokat kreálni a társadalomban.

    Egyszóval: Dr. Bert te Wildt, a Hannoveri Egészségügyi Szakiskola Klinikai Pszichiátriai és Pszichoterápiai Részlegének vezetője, tessék elkezdeni MMORPG-zni vagy FPS-ezni komolyabban, mondjuk pár hónapig naponta, és utána tessék összeírogatni hülyeségeket.
  • arty
    #17
    dehogy okozzz-vdéfhébj+%=DFH !!!!!!!!!!!!

    ASDHH+!%U!//! !!!!!!!

    grrrrrrrrbffffhhj%/ !!!!!
  • dez
    #16
    Az csak arra a bekezdésre vonatkozott...
  • Wilddog
    #15
    Ne lázadjatok Duracel-ek!
  • Wilddog
    #14
    "A hiba ugyanis nem a játékok virtuális valóságában van, hanem a valódi valóságban." - Mátrix ruleZ
  • ProSatanos
    #13
    "Mindez azonban egyelőre tudományosan még nem bizonyítható."
    -
    Ezt az egy sort emelném ki és zárnám is le ezzel a témát.
    Ezek után nem tudom miről is zagyvál a cikkbe?

    U.I.: Aki nem birja ne csinálja.
  • Razgon
    #12
    Igaz lehet ebből sok dolog.

    Sok ember menekül a hétköznapi valóság elől.

    Szerintem még mindig jobb, ha valaki chatel, vagy játszik, mintha egy kocsmában töltené a napját utolsó trógerként.

    Nem meglepő, hogy a virtuális valóságban keres némi felüdülést valaki, menekülve az egyre idiótábbá váló valóság elől. A hiba ugyanis nem a játékok virtuális valóságában van, hanem a valódi valóságban.

    Szerintem egy egészséges ember külön tudja választani a két dolgot.

    A mentális problémákat pedig nem csak a játékok hozhatják felszínre.
  • Sityi
    #11
    A számítógép az agyilag gyopiknál csak segít, hogy előjöhessenek a zavarok. Mentálisan ép embereknél úgysem jön elő semmi, mert nincs minek előjönnie.
  • Esrohnoil
    #10
    De tudod az ürgének bizti ez a szakterülete, a többi tényező nem érdekli.
  • 505thZajcev[PT]
    #9
    Az agyilag gyopiknal szamitogep nelkul is elojonnek ezek a psziches rendellenesegek. Nem feltetlenul kell hozza szamitogep ,lehet egy egyszeru sertodottseg vagy lenezes, megalaztatas ami kihozza az emberbol az allatot.
  • Raszkolnyikov
    #8
    Hát inkább menekülök.
  • Yv@n
    #7
    A gép miatt jön elő a depressziód, vagy a depressziódból a gép elé menekülsz? csak mert nem mindegy...jobb, mintha pl. valami hídról alávetnéd magad a méllybe.
  • Cat #6
    Az orvos hipotézise szerint az internet és a számítógépes játékok nem hoznak létre új betegségeket, de felszínre hozzák és felerősítik az emberekben egyébként megbúvó pszichés rendellenességeket, zavarokat.

    ebben tökéletesen igaza van
  • Raszkolnyikov
    #5
    Hát azért figyeljünk csak oda. Nekem néha előjön egy kis depresszió és akkor nem érzem azt, hogy a gépnek nincs hozzá köze. Pl ha szarul mennek a dolgok mindíg idemenekülök és olyankor nem is tudok csak a virtuális világra gondolni. Higgyétek el nem olyan nagy baromság ez. Valakinél előjön valakinél meg nem.
  • CalebJoe
    #4
    Hogy mondhat ilyet egy orvos amikor az életben nem igen játszott még semmivel. Diplomás okoskodó köcsögök!!!
  • nemcsakfeel
    #3
    legutóbb már kezdtek fejlődni hogy a játék nem rossz.
    minek kell minden szart lefordítani és beírni hírnek kedves sg ? :)
  • artschi
    #2
    Ne CS-zzetek sokat, mert tik lesztek Gordon Freeman és mindenkit legyilkoltok
  • Mike at home
    #1
    valamivel ki kell tunni a nevtelennsegbol