13397
-
Zóanagyvarázsló #9447 Először is te állítottál először egy tételt, amit eleddig még nem támasztottál alá. Miért én kezdjek a cáfolattal?
Nem azt mondom, hogy nincs igazság abban a mondandóndban, csak az zavar, hogy túl harcosan vetítesz ki általánosításokat általd nem ismert egyénekre, miközben éppen ebben a topikban magad is beismerted, hogy egyébként nem ítéled el a warezt, sőt élsz vele. Összességében annyit szerettem volna mondani, hogy a játék nemtetszését a warezzel magyarázzátok az nem feltétlenül jogos, főleg, amíg telejsen normális véleményt írnak a "System Shock eszmei utódjáról" (így volt számos helyen beharangozva). Az pedig telejsen logikus, ha kipróbálás után nem volt számukra elég meggyőző, akkor nem veszik meg. Persze vannak bizonyos játékok melyek ezt megérdemlik (ez most a saját gondolatmeneted), de azt mindenki egyénileg válogathatja meg. Engem nem zavarnak a finomabb kritkai észrevételek a játékról, sőt érdekelnek, ezért túlzásnak tartom a vélemény támadását minden esetben a - sok emberre sajnos igaz- "warezhuszár" szöveggel. -
#9446
ezért kaptok majd még 5000 2dik vhs tucatfpst, meg sztori nélküli csilli-villi techdemokat, mert az olyat, mint ez, nem tudjátok értékelni.
vagy most sznob divat lesz szidni, mert nem mos-főz-takarít? komolyan gyerekek, doom3hoz hasonlítjátok? szerintetek az ilyet komolyan lehet venni? -
Skyline #9445 Hehe....Kislány klisé...De még ha komolyabb lenne a fearben legalább nyomasztó volt ahogy slattyogott feléd,filmekben is ittott bár nagyon unalmas...itt inkább nevetséges..:)
-
#9442
pedig az átlag ezt mutatja,..persze van fordított és ellenpélda is, de nem ez az általános,...vagy tudod mit, cáfold meg, hogy nem ez az átlag! -
Zóanagyvarázsló #9441 Ha a szavakon lovagolunk, a végiget (pontosabban utánt), én is írtam. Különben az általánosításba kötöttem bele. -
#9440
Megtudlak érteni a fejlesztés alatt én is sok parát vártam a játéktól az elözö részekböl kiindulva de ebböl semmi se lett.
Ezeket a debil beteg kislány kliséket meg el kelene felejteni a játékokbol mert ez már a sokadik ilyen eset és már totál nem jön be / mellesleg nekem már elsöre se jött be de a japánok elég beteg népség ök nyomták ezt elöször sikerel / persze ez magánvélemény. -
Sam87 #9439 Hello!
Ott járok hogy megmentettem a kislányt, bekapcsoltam a biztonsági rendszert, de nem tudom ezután mit kell csinálni! Nincs aktuális küldetés! -
#9438
Van rá megoldás...
Gondolom SM2.0-ás videókártyád van....
Szedd le a "BETA1"-et és azzal egyik haveromnak megy.....
Töltési idő miatt meg nem kell megilyedni..nem fagy le a gép, hanem csak ki kell várni a sok töltési időt! -
#9436
azt írtam, ha végig, nem azt, h közbe -
#9435
Látom vérpistik vagytok:) -
#9434
A FarCry-al kapcsolatban amúgy már ingyenessé tette az UBISOFT!
Meg a Raymen-t és a PoP első részét is...
-
#9432
szar a videó kártyád. -
Mustang GT #9430 Van egy kis gondom : nem tudja a gépem megjeleníteni a játékot, csak vmi Mários kiszerelésben! Ha lemegyek a viz alá akkor meg korom fekete minden a buborékok meg kocka alakúak. NEM ÉRTEM! -
Zóanagyvarázsló #9429 Nem tudom, én számos játékot vettem meg végigjátszás közben, után. De ha te mondod, akkor ez másnál nyílván kizárt, és kamuzik. -
#9427
TDU-n nagyon sokáig agyaltam, hogy megvegyem-e, de látva a multi szégyenteljes supportját, inkább nem :/ -
#9426
Teljesen igazad van.
JA és a TEST DRIVE U. Igenis nagyon jó, a maga hibái ellenére is. Mai napig játszok vele. -
#9425
Na ez is kamu, én a FarCry-t végigvitel után vettem meg, a Commandos 3-at szintúgy. -
#9424
Hülyeségeket beszéltek, nem azért fogsz egy játékkal sokáig játszani, mert fizettél érte ha egy játék jó és leköt akkor fel akarod fedezni minden részletét, ha meg nem akkor annyi. Én pl megvettem a Splinter Cell: CT-t egyszer végigtoltam, meg multiztam vele ha jól emlékszem 1x és ennyi, mégse bántam meg, hogy megvettem, ezzel szemben meg van jópár olyan játék ami nem eredeti mégis többször végigvittem pl. DotT, vagy Doom3, Doom1-2 kiegjeikke és még sorolhatnám. Kicsit savanyú a szőlőnek tűnik a mostani okfejtésetek. -
#9423
kamu szöveg, ha már végignyomtad nem veszed meg, max. ha a multija is über, de az meg ritka -
#9422
Van egy tippem:Vedd le a grafot úgy mint én, és nem lesznek csili vili effektek :DAmúgy én kikapcsoltam Distortion-t, nem tudom mit jelent de begyorsultam tőle egy cseppet.Amúyg eléggé el vagyok akadva. A második pályán a palik dobálják rám azokat a robbanó gránátokat a teraszról és énlent vagyok, de az az idióta elfutott ugye és betömte az ajtót ami miatt nem tudok tovább menni (nem a jeget, azt mr megoldottam. De csak rá jövök.
-
#9420
Szerintem nagyon jó a bioshock...!
De amiért valszeg elküldtök a halálba...azért megjegyezném, hogy annyira tele van effectekkel, hogy sokszor majd megvakultam és azt sem tudtam, hogy lövök-ütök vagy rúgok...
Csak ennyi lenne...és ezért nem csodálkozom, hogy nem erőltették a multiplayer részt...
De azé meg lehet szokni... -
#9419
Látom te magadra vetted:) Ja és senkise mondta hogy ez egy horror játék!
A játék:
Action/Adventure!
Kategória:
akció
Jellemzők:
fps, sci-fi -
#9418
Valahogy úgy érzem, rám gondoltál.
btw. ha adtam volna érte mondjuk 12 ezer forintot, elég savanyú lenne a szőlő úgyérzem.. -
Zóanagyvarázsló #9417 Nem tudom miért írod ezt, szerintem csak bodesz húzta le kifejezettena játékot, a többiek arról beszélnek, hogy nem hasonlít nekik eléggé a System Shockra, és még értelemsen le is írták, hogy mi tetszik nekik kevésbé benne. Ezzel az erővel te emg azért véded a játékot, mert drága volt. -
#9416
Akkor nem írtál volna vissza:):P -
#9415
Penumbra 2 rész megvan iszonyat!
Condemned meg egy istenjáték!Már várom a folytatást! -
Skyline #9414 Ez volt idén a 3. játék amit eredetibe akartam megvenni csak a demo és az x360-on tologatás arra sarkalt hogy erre 10ezret semmiképp,neméri meg...ízlések és pofonok,nekem ez egyszer élvezettel végigtolható stuff,de gyk semmi komoly durranás nincs benne, teljesen átlag (és ezt a grafikát leszarva mondom),és mielött engem is levérpistikézel szedd elő valahonnan a system shock 2-t és nyomasd,megérted miről beszélek... -
#9413
Hogy mennyire dühített mindig is mennyire alulértékelték.. Az egy gyöngyszem volt.. Amikor a raptor nekemrohant és kiverte a kezemből a puskát, áhh..
Egyszer sikerült egy betonvassal agyondobnom egyet úgy, hogy beleállt..
/nosztalgikus hangulatba kerül -
#9412
hát a Condemned-ben a pincében mikor megálltam, csak kúsztak felém a mászó zombik vagy 8-an, és volt nálam egy db cső....
az a csocsó másról szólt, nem is lehet ezzel összehasonlítani.
-
#9411
Nem ingem, nem vettem magamra :) -
#9410
sajnos nem értékelik a játékot, persze, h másképp állnak hozzá akik megveszik...aki pénzt áldoz rá kis túlzással minden pixelt leellenőríz a játékban, többször is neki fut bizonyos pálya részeknek...beteg módon megáll egy csendes sarokba pálya zenét hallgatni stb. stb...a warezos rohan, mint a kutya, alig várja a következő csontot...aztán panaszkodik.,.nc -
#9409
tudod miért van ez?
mert nem vesznek meg soha semmit és letöltik, mer ingyé' van!
jobban értékelnék, ha pénzt adtak volna érte.
addig sóvárog mindenki minden dolog után, amíg meg nincs.
utána már más kell... -
Skyline #9408 Pedig a tresspasser anno szerintem is komoly volt azzal hogy nem sarkontalált shotgunnal lövöd halomra a t-rexet hanem biza az eseteb 90%-ban menekülés trükközgetés volt...Minden újság lehúzta nem is terjedt el pedig 5letes volt nagyon,talán az első szimuláció szerü fps... -
#9407
Amúgy rájöttem bazz, hogy mire hasonlít ez a gém! :DDD
Dark Messiah of Might & Magic ! :DDDD -
#9406
HÁHÁ
Látom A vérpistikék megkapták azt amiért már 3 hete siránkoznak
Megkapták , "hát...ööö..izéé...nem is....ilyen.-..olyan..nem tetszik) megvan az újjabb trófea jöhet a következő.
Amíg nem volt meg a játék csak azoknak akik tényleg értékelni tudják addig minenki itt sorolta hogy mennyire Év játéka ez. Most meg "Hát jobb lenne COD4 vagy CRYSIS" "tök szar a játék..." "nem ezt vártam...stb..."
PFFFFFf.. szánalom a köbön

-
Kindred Blades #9405 Brr, azt én is kipróbáltam. Szép volt, hangulatos, szeretem ezt a poszt-nukleáris apokalipszis témát (még ha csak egy területre vetítve is). Aztán kijöttem a bunkerből, és felettébb boldog voltam, hogy csak a próbaverziót szedtem le :)
A BioShock viszont igen hangulatos, nem rég fejeztem be, bár kissé több ijesztgetést vártam tőle. De ez a nyomasztó, itt van többezer tonna víz a fejem felett, csak arra vár az egész város, hogy összeroppanhasson a nyomás alatt... ez nagyon bejött. Az Assasin's Creed-ig ezzel fogok mókázni, azt hiszem.
Ez sajnos közel sincs olyan parás, mint a System Shock 2, amikor megjelent, de kicsit másabb a stílusa is, teljesen rendben van szerintem -
#9404
" ilyesztegetéssel " 
-
Skyline #9403 Nononooo....Egy horrorjáték nem pont az ilyesztegetéssel lesz horror...Lehet nyomasztó hangulat,stb...A system shock 2 álítom a mai napig tud ilyesztő pillanatot produkálni és kibaxott nyomasztós is tud lenni.
Ez a játék ezzel szemben minimálisan nyomasztó éás kb semmi para nincs benne az első fél óra után...
A mrbubbles,meg bigdaddy figurákat meg alaphelyzetből életben is kiröhögném és futkároznék körülöttük,képzeljük már el mekkora mekkora mozgásvilága van egy mélytengeri búvárcuccba bujtatott faszinak...:)
Meg rohangáló kislány...Ezek kb annyira nyomasztóak mint a resident evil 4-ben pár főganaj..Gondolok itt a varászlószerü geccre meg a törpére...Én ezeknél sokkal sokkal többre számítottam amikor anno felmerült hogy a ss2 készítői új game-t nyomnak. De valahogy mégis van ennek is hangulata,tetszik is,de van egy olyan érzésem hogy végigviszem és utánna törlöm az egészet a vinyómrol...Mint mondtam ízlések és pofonok nem akarok ezzel senkit megsérteni de nekem ez a játék nem éri meg a 10ezer forintot. A FEAR címü játékban nyomasztóbb hangulatot tudtak egyes részeknél produkálni...
Ez amolyan eltalált sztoris fantázia thriller...vagymi..:) -
#9402
Egy játék akkor lesz ijesztő, ha nem zúdítja az arcodba NMIk tömegét megállás nélkül, és nem lát el emberfeletti erővel. Itt egyet csettint a karakter, és felgyulladnak 5en. Doom3 is nagy királyságnak tűnt az első fél órában.. Aztán eldurvul, és nincs időd megijedni.. Itt is ugyan ez van. Minden második sarkon le kell hentelni vagy 5 ilyen ökröt..
Btw. ha akarsz, tudok mondani még pár para játékot.. Pl Penumbra, Condemned, Trespasser (ezér hülyének néz mindenki a mai napig
)..
-
#9401
játszottám pár pályát hát nemtom nekem annyira nemjön be mint vártam :S inkább cod 4eznék már xD vagy farcry2 vagy stalker új akármég moha is jöhetne ehelyett :o
történet sem jön be sajnos :S
heti 1páyla és nemunom meg annyira :D