Hír topik

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

csige791
#42329
Ezt most találtam egy másik topicban:

"Az életveszélyt vagy halált okozó súlyos testi sértés büntetésének felsõ határa – 8 év. Ha a súlyos testi sértés maradandó károsodást, súlyos egészségromlást okoz, illetve ha a súlyos testi sértést különös kegyetlenséggel követik el, a büntetési tétel felsõ határa – 5 év. Könnyû testi sértés esetén a kiróható büntetés – maximum 2 év. S most tegyük ehhez hozzá a Navracsics által javasolt 217. § (2) bekezdését, mely szerint ha egy polgárõr a törvényben meghatározott együttmûködési kötelezettségét nem teljesíti – tehát például nincs írásos megállapodása a helyi polgárõrségnek a rendõrséggel, mert mondjuk a rendõrség ettõl elzárkózik -, akkor szegény polgárõr cselekményének büntetési tétele 2 év. Még akkor is, ha semmi rosszat nem tesz, és együttmûködési megállapodás nélkül is bûnözõket ad át a rendõrségnek."

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

csige791
#42328
Õ most egyébként mi? Mert már ügye nem vagyunk köztársaság, így köztársasági elnökre sem nagyon van szükségünk.
(mintha ezt kérdezte volna már valaki itt, vagy máshol, de lemaradtam a téma kitárgyalásáról).

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

desigo
#42327
mintha valami betegség lenne ez nála...
Hegi90
#42326
szerencsétlen 😄

ADATA 16GB XPG V1.0 1866MHz | ASUS Z87-K | CORSAIR CX750M | GIGABYTE GTX770 2GB | INTEL Core i5-4670K 3.40GHz | SAMSUNG 120GB 840 EVO | WD 1TB Caviar Blue | COOLERMASTER Hyper 612S

tviktor91
#42325
,,...egy vendéglõ emlékkönyvébe írt bejegyzést egy l-lel írva az állomás, illetve az államfõ szavakat."

Jó ez a SchmiT...analfabéta a k.elnökünk yeah

Bum..bum..bum ivön brajter ten dö mun...mun..mun..

#42324
Kívánom, hogy innentõl az összes politikus genyó csak ekkorát hibázzon.

#42323
Smitpali reloaded

Ez a tag félelmetesen egyszerû.

csige791
#42322
Nyilván nem fognak a kulcslyukamra mikrofont és kamerát szerelni. De akár egy egyszerû mondattal a törvényben meglehet határozni, hogy magáningatlantól 10 méterre lehet max kamera vagy mittomén.

De ha esetleg fel is veszik ahogy az asszony nyög, lesz*rom, csak ne tegyék fel youtube-ra illetve az esti hiradoba. Az ,hogy két rendõr arra recskázik a monitor elõtt pont lesz*rom.

Ismétlem, nekem nincs rejtegetni valóm nem vagyok bûnözõ.

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

Sadist
#42321
Na és hang esetén hol végzõdik a magánterület, és hol kezdõdik a közterület, gondolkodtál már ezen?

- De ezzel saját magad lejáratását folytatod, ezt nem érted meg? Magadat égeted tovább. Ami a legszomorúbb hogy magyar színekben. Tapló. - nem is szines a nevem

csige791
#42320
Van a magán szféra és van a közterület.

Magánszféra:
lakásom, és az azon belül található dolgok, pl a gépem.

közterület:
gyöngyöspata. (pl)

Nem azt mondtam ,hogy a hálószobámba tegyenek mikrofont és kamerát, hanem azt, hogy az utcákra. Most sincs semmi ellenvetésem.

Azzal már lenne, ha mondjuk közterületen mondanám a csajomnak/feleségemnek, hogy este milyen pózban és melyik helyiségben szeretnék vele szeretkezni, majd ezt az arcommal és a hanggal bemutatná az RTL Klub.

Ez csak bûncselekmények esetén fordulhat elõ, pl ha azt súgom neki, hogy raboljunk el egy 8 évest és vegyük be a játékba.

Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem zavar, sõt örülök ha ilyenek vannak az utcákon. Ha megtámad egy bûnözõ horda, majd azt mondják, hogy azért tették mert mondjuk "há azt mondta, hogy büdös cigányok", a kamera bizonyíthatná az igazamat.
Ha az nincs, akkor 40 ember szava van az enyémmel szemben, és még én kerülök rácsmögé rasszizmusért.

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

Sadist
#42319
Csak pont arról szól, hogy milyen következményei vannak, ha az ember feladja a magánszféráját az "aki nem bûnös, annak úgysincs rejtegetnivalója" elv miatt.
Elég volna csak végignézni a gépedet, vagy egy átlagos napodról hangfelvételt készíteni, és te is bûnözõ lennél.

- De ezzel saját magad lejáratását folytatod, ezt nem érted meg? Magadat égeted tovább. Ami a legszomorúbb hogy magyar színekben. Tapló. - nem is szines a nevem

desigo
#42318
A Food, Inc. a Megetetett társadalom és a Super Size Me is amerikai filmek és mégis elég nagy igazságtartalommal bírnak...

csige791
#42317
láttam már.

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

csige791
#42316
Ahogy mindenkinek, nekem is lehetnek elõítéleteim a saját tapasztalataim alapján.

Van aki elolvas pár kuruc cikket, és többet soha nem teszi.

Valaki így van az index-el.

Valaki meg az USA filmekkel.

Nem azt mondom, hogy nem nézek amcsi filmeket, nagyon is sokat nézek, de komoly témában nálam azok nem játszanak. Ku*va jó a 24 ahogy Jack Bauer megmenti a hazáját, izgalmas meg minden, szeretem is, sõt imádom, nagyon jó a Másnaposok, szarrá röhögtem rajta magam. De ezek komolytalan filmek, talán a 24 az amerikaiak számára jó példával szolgál hazafiasságból, nekünk is hasonlóakat kéne készítenünk, bár az már nálunk szélsõséges/rasszista lenne.

A lényeg, hogy elvekben vannak példamutató filmjeik de azok a valóságtól többnyire nagyon messze vannak.

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

eksy
#42315
Crash én ezt ajánlanám Csigenek, meg mindenkinek.

"...és...szerintem...bizony."

Sadist
#42314
Hát pont az, hogy USA. Tudod, nem a tartalom számít, hanem hogy ki mondja 😉

- De ezzel saját magad lejáratását folytatod, ezt nem érted meg? Magadat égeted tovább. Ami a legszomorúbb hogy magyar színekben. Tapló. - nem is szines a nevem

w77d
#42313
és akkor mi a baj vele ha USA?

Sadist
#42312
Pedig kicsit gondolkodásra ösztönzött volna.

- De ezzel saját magad lejáratását folytatod, ezt nem érted meg? Magadat égeted tovább. Ami a legszomorúbb hogy magyar színekben. Tapló. - nem is szines a nevem

csige791
#42311
Köszönöm nekem ennyi elég a filmbõl:
Country: USA

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

Hegi90
#42310
bele ne kezdjetek megint -.-

ADATA 16GB XPG V1.0 1866MHz | ASUS Z87-K | CORSAIR CX750M | GIGABYTE GTX770 2GB | INTEL Core i5-4670K 3.40GHz | SAMSUNG 120GB 840 EVO | WD 1TB Caviar Blue | COOLERMASTER Hyper 612S

Sadist
#42309
A szakmai tévedés és a részletek saját (olvasótábornak tetszõ) verzióval való kitöltése között van egy kis különbség, nem?

- De ezzel saját magad lejáratását folytatod, ezt nem érted meg? Magadat égeted tovább. Ami a legszomorúbb hogy magyar színekben. Tapló. - nem is szines a nevem

Ulvar
#42308
Adatokat tévesen közölnek, az arab lázadásoknál rengeteg fél hírt is kiposztoltak semmiféle megerõsítés nélkül... nem súlyos gond, de azért egy átlag ember igen csak félre vezet aki érdeklõdik a témában (pl: engem.)

War Thunder AF & GF Thrash metal topic, V8 Supercars, HRC

#42307
Aha.Ezt nem is tudtam

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

Ulvar
#42306
Sokszor mondanak tévesen dolgokat. Pl: Haditechnikai cikkeknél.

War Thunder AF & GF Thrash metal topic, V8 Supercars, HRC

#42305
Indexxel mi a baj?

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

Sadist
#42304
Eddig se az alapján "fikáztuk"...

- De ezzel saját magad lejáratását folytatod, ezt nem érted meg? Magadat égeted tovább. Ami a legszomorúbb hogy magyar színekben. Tapló. - nem is szines a nevem

Sadist
#42303

- De ezzel saját magad lejáratását folytatod, ezt nem érted meg? Magadat égeted tovább. Ami a legszomorúbb hogy magyar színekben. Tapló. - nem is szines a nevem

csige791
#42302
Ez tetszik. Végre nem lehet az alapján fikázni egy hírt, hogy honnan származik. <#eljen>

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

Hegi90
#42301
banner frissítve
+
aki még egyszer belekezd valamilyen személyes vitába, azt szó nélkül jelentem a modi topikban, nem igaz, hogy több ember nem ért se a szóból, se a törlésbõl.

ADATA 16GB XPG V1.0 1866MHz | ASUS Z87-K | CORSAIR CX750M | GIGABYTE GTX770 2GB | INTEL Core i5-4670K 3.40GHz | SAMSUNG 120GB 840 EVO | WD 1TB Caviar Blue | COOLERMASTER Hyper 612S

csige791
#42300
na lebuktam. 😊 Jobban hazudok mint gy.ferenc

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

csige791
#42299
Szerintem aki nem bûnözõ, azt nem zavarhatja a hangot is rögzítõ kamera.

Hány olyan eset van amikor 10-20 fõs bûnözõ bandák, levernek 2-3 fõs baráti társaságokat, majd a rendõrségen azt mondják, hogy a 2-3 fõs társaság tagjai kötekedtek.

erre jó megoldás a hangrögzítés. Enyémet nyugodtan rögzíthetik, nincs rejtegetni valóm. Egyébként néhány helyen a sima kamerák felhelyezése ellen is tiltakoztak kisebb emberi csoportok. Vajon miért?

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

Sadist
#42298
"Na jó, ezentúl csak index híreket hozok. Szent a béke?"

Döntsd már el végre 😄

- De ezzel saját magad lejáratását folytatod, ezt nem érted meg? Magadat égeted tovább. Ami a legszomorúbb hogy magyar színekben. Tapló. - nem is szines a nevem

csige791
#42297
Ezt nem tudom pontosan mire írtad, de ha arra, hogy az ember megvédheti magát és otthonát, sz elég vicces érv. Mondjuk mennyire elvárható egy 80 éves mamitól, hogy szembeszálljon 2-3 20 éves betörõvel?

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

Sadist
#42296
És ezeket a rendõrség figyeli folyamatosan? Vagy egy vagyonvédõ cég? Nem.
Tudom, hogy használnak gépjármûkövetõ rendszereket, de fõleg cégek, akiknek gépjármû flottájuk van és pontosan tudni akarják, hogy az autójuk mikor merre járt, így az alkalmazottnak eszébe sem jut kicsit kölcsönvenni a járgányt, vagy egy kis benzint/gázolajat vételezni a tankból. És ez ilyenkor mind szépen le is van írva a munkaköri leírásban, hogy a céges autót megfigyelik, ellenõrzik.

- De ezzel saját magad lejáratását folytatod, ezt nem érted meg? Magadat égeted tovább. Ami a legszomorúbb hogy magyar színekben. Tapló. - nem is szines a nevem

csige791
#42295
Nem tûnt fel, hogy a cikkben is írják, hogy oda lett másolva a szoljon vagy melyik híroldal szöveges frissítése?

Elhiheted, hogy amint láttam a hírt azonnal mentem a kurucra megnézni õk mit tudnak. Nem volt ott semmi akkor. Ha lett volna nyilván azt linkelem, nem a hazug indexet.

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

Atomreaktor
#42294
dehogynem telepítenek, csak egy példa. az autólopás elleni védelemre.


desigo
#42293
Mentõautó személyzetére támadt egy férfi

az ilyen ember minek él <#nemtudom>
Sadist
#42292
Ma még nem volt.

- De ezzel saját magad lejáratását folytatod, ezt nem érted meg? Magadat égeted tovább. Ami a legszomorúbb hogy magyar színekben. Tapló. - nem is szines a nevem

#42291
Megvédeném az otthonomat.Olyanról még nem hallottál?

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

Marci0115
#42289
Mától bajba kerülhet az egyenruhát viselõ asszonykórus.

DaemoonHunter
#42288
Ha nem tûnt fel ezzel azt kifogásoltam hogy itt szerinted mindenki aki cigányokkal kapcsolatos negatív híreket hoz az kurucinfó imádó meg rasszista stb, de még csak olyat sem említett ami kifogásolható lenne velük kapcsolatban...

Sadist
#42287
Adott a technika, hogy az autódat vagy a mobilodat méter pontosan követni lehessen. Ezzel simán felderíthetõk lennének az autó vagy telefonlopások, mégsem telepítenek az emberek ilyeneket, szerinted miért?

- De ezzel saját magad lejáratását folytatod, ezt nem érted meg? Magadat égeted tovább. Ami a legszomorúbb hogy magyar színekben. Tapló. - nem is szines a nevem

Ulvar
#42286
Az a baj, hogy amit én írtam az nem az amire te reagálsz. Én azt írtam hogy a hangrögzítéssel több dolog is kinyerhetõ, és ezért ha például téged megtámadnának de a FIX kamera nem venné fel az esetet csak a hangot, már az is bizonyítékként is szolgálhatna. Az hogy nyilvánosságra hozták a hangfelvételt egy másik dolog. És hogy ez szabályos és szabálytalan az le van írva...

Akkor úgy példálózok, hogy egy TASZ kollégát kérdeznék meg errõl. Szerinte nem segítene? Amúgy a Kurucz.info-t nem egy ember szerkeszti, akárcsak más hírportálokat sem!

A körutazás példa, hogy egyes emberek miért cigányoznak "beszûkülten". (ahogy én is 95%ban).

u.i.: Az Alex nevû garázda, azért garázda mert részegen hugyozott az utcán? Hát akkor a Keleti pályaudvar környékére már mehetnek a roham rendõrök XDDD.

War Thunder AF & GF Thrash metal topic, V8 Supercars, HRC

#42285
A nagy dérrel-dúrral megírt hozzászólásod kapcsán legközelebb érdemes volna azért elolvasni az általam kifogásolt írást, illetve az abban fikázottat is, és akkor megérted, mi a probléma.

A TASZ két dolgot kifogásolt:
a) a képfelvétel rögzítésén túlmenõen a hangrögzítést, mivel nemcsak holmi szabadságjogok sérülnek, hanem maga a jogszabály explicit módon megfogalmazza, mit rögzíthet a térfigyelõ kamera; szó nincs sehol holmi cigányvédelemrõl, hanem mivel most derül ki, általános jelleggel kifogásolják a hangrögzítést;
b) a felvétel nyilvánosságra hozatalát.

Erre a kuruc reakciója a szokásos liberálisozós-jogvédõs-cigányozós sápítozás, egy csipetnyi, a kurucon szokásos zsidózással fûszerezve úgy, hogy a közlemény még csak távolról sem utal a cigányokra, amivel szemben az "írásban" azon picsognak, hogy szemét TASZ a cigányokat védi megint (Lásd ezzel szemben a külön kiemelt részt úgyos Alex kapcsán.)

Átlagos szövegértés mellett egyértelmû, hogy a Kuruc a TASZ közleményét kiforgatva azt arra használja fel, hogy cigányozzon és liberálisozzon megint egy jóízût. Ezek után én teljesen jogosnak érzem, ha ezt a fajta újságírást beszûkült cigányozásnak tartom.

U.i.: Arra azért kíváncsi lennék, hogy a hangfelvétel rögzítésével kapcsolatos tiltakozás kapcsán te vajon miért akarnál kis körutazásra vinni, gondolom túlnyomórészt cigánylakta helyekre? Esetleg valahol azt olvastad tõlem, hogy bárhol is tagadtam volna a cigányokkal kapcsolatos problémákat? Ha nem, akkor mi is a célod ezzel?

Depending on the chatter, the definition of "lol" may vary. For example: "I have nothing worthwhile to contribute to this conversation."

#42284
hogy nektek (pl gárfild) tök mindegy, hogy mit mond egy jobbikos az mindenképpen hülyeség.

Kérlek, mutasd meg, hogy a hír kapcsán tett hozzászólásom mely része érintette a hír kapcsán kifejtett álláspontodat. Ellenkezõ esetben nem tudom másként értékelni a megjegyzésed, mint hogy megint csak személyeskedésre futja.

Az általános értelmi képességû olvasó hamar észreveheti, hogy az én hozzászólásom a témában kb 3 órával a kuruc cikke elõtt lett itt jegyezve, ebbõl kifolyólag nem onnan van volt az infóm. De elárulom a hírkeresõn akadtam az infóra.

Az általános értelmi képességû olvasó észreveheti, hogy a hír 17 óra után jelent meg mindenféle, amelyet folyamatosan frissítettek itt-ott. Van, ahol a frissítés idõpontja látszik, van, ahol a közzétételé. Lásd még #42282

Ja, és az általam választott nicknév: Garfield.

Depending on the chatter, the definition of "lol" may vary. For example: "I have nothing worthwhile to contribute to this conversation."

#42283
Gyere, meséld el, hogy egy ilyen esetben mit segítene a hang pluszban.

"és senki nem látott semmit,"

Erre van ugyebár a térfigyelõ kamera. Még mindig nem sikerült megérteni, hogy csak a hangrögzítéssel van baja a TASZ-nak?

Depending on the chatter, the definition of "lol" may vary. For example: "I have nothing worthwhile to contribute to this conversation."

#42282
Hozzászólás:
tegnap 17:26 | privát | válasz erre | #42211

Idézet a kuruc.infós "írásból":

18:20 A legfrissebb információk szerint a rendõrség új nyomon indult el a megégett fiú ügyében.
<...>
17:10 A szolnoki Hetényi Géza megyei kórházban megtudtuk, hogy a fiú súlyos, életveszélyes égési sérüléseket szenvedett. A sérült fiút altatásban továbbszállították a budapesti Bethesda kórházba, ahol ezekben a percekben is folyik az ellátása.

Szóval szerinted 19:04-kor írták vagy módosították?

Depending on the chatter, the definition of "lol" may vary. For example: "I have nothing worthwhile to contribute to this conversation."

Tikal
#42281
nem te, õ... nem volt cigányozás abban a posztban amiben linkelted a megégett srácott, csak meg lett emlitve hogy lehet cigány srác.

''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''

DaemoonHunter
#42280
Persze, és õ egyben idõutazást is tett, mivel ez a cikk 19 órakor íródott <#eplus2>