61226
Egy ilyen téma megkívánna egy független, állandó házigazdát felügyelőnek, erre pedig sajnos nincs lehetőség - a szerkesztőség és a moderátorok döntése alapján a topic zárva marad.
-
Vlala #51895 Igen, mert ha egy külföldi hitelező tanácsokat ad, hogy hogyan ne vidd csődbe az országot, és rá hallgatsz, az rossz.
Szemét IMF.
Pfujj.
Eggyigazviktorvan.
Éjjenapárt.
-
Garfield #51894 Konkrétan leszarom, hogy ki mondta, mit csinált, Bokros óta Bajnai volt az első, aki érdemben próbálta befolyásolni a gazdasági folyamatokat úgy, hogy a szótárában nem csak a "megszorítás" szó szerepelt. Azt a fajta gazdaságirányítást el tudtam volna viselni kicsit tovább is, mert talán lett volna mersze meglépni azt, amit a két nagy puhap*csű párt nem akar megtenni, mert a népszerűség az istenük. -
Vlala #51893 És akkor mi lesz? Lázadnak?
Ezek? Parancsszó nélkül aligha, inkább szép csendben halnak bele az adósságaikba, abban a hitben, hogy jól megadták a szemét Gyurcsányéknak, ami jár nekik.
Mert ezek birkák. -
ManoNegra #51892 Bajnai meg azt csinálta, amit az IMF mondott. Imádták is külföldön érte! -
ManoNegra #51891 A fityiszt ért vádakra nem reagálok, én nem rájuk szavaztam...
"Te valamit tudhatsz, mivel az én információim szerint a költségvetés súlyosan deficites, így hitelezőkre mindig szükség lesz magának az államnak a működtetéséhez, arról meg ne is beszéljünk, hogy a gazdaság működéséhez szintén kellenek a hitelek. Ennek fényében azért kíváncsi lennék, hogy a fentieket hogy képzeled? Miből? Boldogan mosolygunk a győztes gazdasági szabadságharcban, mert elküldtük a hitelezőket a "csába, az olyan apró szépséghibákat meg ne feszegessük, hogy az állami intézmények leállnak, a köztisztviselők, közalkalmazottak fizetésére meg egy fillér sem marad?
Ezért írtam azt, hogy: egy totális elszigetelődés. Azt kifelejtettem, hogy jópár nehéz év... Viszont azt tartom, hogy szavazhatunk a narancsra, a vörösre, a zöldre, vagy bármelyikre, aki nyer, az a kizsigerelést folytatni fogja!!
Hogy fognék hozá,miután elküldtük a z állítólaos (!) hitelezőket? Először is államosítanám az MNB-t! ...
-
Garfield #51890 Senki sem a Kánaánt várta. Egy elcseszett Gyurcsány-éra után Bajnai gazdasági mentőkísérletének eredményei már nem jutottak el az emberek ingerküszöbéig, csak maradt a gyurcsányozás, miközben az ellenzéki FIDESZ lépten-nyomon azt súlykolta az emberek fejébe, hogy ideje váltani, és bizony ők a legalkalmasabbak erre, felkészültek mindenre, ők tudják a tutit. Ehhez képest az elmúlt bő 1 év nem szólt másról mint néhány szimbolikus, az ország helyzetét érdemben cseppet sem javító intézkedésről, az érdemi kérdéseknél viszont elképesztően dilettáns és koncepció nélküli, "try and error" típusú munkavégzésről. (Isten uccse, tegnap világosodtam meg, honnan ismerős az egész: dr. House-ban próbálják így kitalálni, mi a beteg baja, csak ott részről-részre újrakezdhetik, és általában sikerül is nekik; itt viszont csak egyszer futhatnak neki.) Csókolom, nem arról volt szó, hogy felkészültek a kormányzásra? Mindig is mondtam, hogy 2006. ősze óta csak az kérdéses, hogy mennyivel nyer a FIDESZ 2010-ben, a győzelem maga nem. Volt 4, azaz NÉGY évük felkészülni, ehhez képest semmiféle elképzelésük nincs, mit kellene csinálni, képviselői indítványokként böffentik be a legújabb tippjeiket, a jogalkotási előírások látványos figyelmen kívül hagyásával - gondolom azért, mert akkor írásos dokumentum születne a hemzsegő szakmai és koncepcionális hibákról, az meg kínos lenne.
"vagy el kell küldeni a "hitelezőket" a 'csába, és egy totális elszigetelődés utáni reménybeli felemelkedés"
Te valamit tudhatsz, mivel az én információim szerint a költségvetés súlyosan deficites, így hitelezőkre mindig szükség lesz magának az államnak a működtetéséhez, arról meg ne is beszéljünk, hogy a gazdaság működéséhez szintén kellenek a hitelek. Ennek fényében azért kíváncsi lennék, hogy a fentieket hogy képzeled? Miből? Boldogan mosolygunk a győztes gazdasági szabadságharcban, mert elküldtük a hitelezőket a "csába, az olyan apró szépséghibákat meg ne feszegessük, hogy az állami intézmények leállnak, a köztisztviselők, közalkalmazottak fizetésére meg egy fillér sem marad? -
#51889 Izraelben sincs kolbászból a kerítés, ahogy azt sokan hiszik -
#51888 így van, miközben minden megdrágul
20 éve ugyanazok vannak a parlamentben, ebből most már tényleg elege lesz mindenkinek. tényleg nagyon durva dolgok fognak történni a jövő év elején -
#51887 Szimpatikus úriember. -
#51886 jövőre 48000, azaz 170 Euro lesz a minimál bér? -
ManoNegra #51885 Ma már ők sem hiszik. -
ManoNegra #51884 A szsavazók kétharmada!! De ez nem számit, tudom én... -
Vlala #51883 Kétharmadnyi magyar gondolta.
-
Ironman2 #51882 Az már most alakulni látszik -
#51881 tényleg igaza lehet Tóta W.-nek Matolcsyról, mikor hozzájuk hasonlította -
ManoNegra #51880 Bár nem vagyok fidesz fan, de azért had kérdezzem meg! Gondolta bárki azt, hogy nyer a fidesz aztán hirtelen eljön a kánaán? Két választás létezik a fidesz számára is, mint ahogy bármely másik párt számára is. Vagy folytatják tovább a sanyargatást bármlyen eszözzel, vagy el kell küldeni a "hitelezőket" a 'csába, és egy totális elszigetelődés utáni reménybeli felemelkedés...
"Mond, mit választanál..." -
Vlala #51879 Nem, csak hasonló aktivitást várok el, mint az előző kormánynál.
Feltéve, ha nem csak egy "hazafyasch" álpárt a Szent Jobbik is, mint a görény kereszténydemokraták, akik Isten neve mögé bújva szédítik a nyuggereket. -
Vlala #51878 Már van, tavalyelőtt még valami Hungary vagy mi volt a neve. -
Vlala #51877 Az voltam.
Már akkor elugattam, hogy sem az adócsökkentésből, sem a bérnövekedésből nem lesz államadósság-csökkenés - akkor sem, ha levelet írunk a bankoknak és a multiknak, hogy fizessenek többet a közösbe.
Nincs olyan, hogy ingyen pénz. Az nem úgy zajlik, hogy döntünk, és úgy lesz, hogy mindenkinek több lesz.
Úgy meg végképp nem, hogy a gazdag jótékonyságból fizet a szegény helyett - az egy másik mese, nagyon naiv kislányoknak.
Azt is elpofáztam milliószor, hogy emlékezzetek, nem volt olyan régen a '98-'02-ig tartó időszak, amikor más sem történt, mint a haverok, barátok és Dr. Torgyán József családjának "országos összefogással" történt megsegítése, a Szent Korona végigcsónakáztatása a Dunán, és a Bokros-csomag által behozott lemaradás intenzív hazavágása.
Arról nem is beszélve, hogy az ország önkormányzati szinten már 2006-ban narancssárga volt - legalább azt észre kellett volna venni, hogy ott mik folynak.
-
#51876 Saját roma állam létrejöttét javasolja Slota -
Ironman2 #51875 Na,ő is megtudta az áfaemelést:
-
#51874 Most egy olyan párttól várod a közbenjárást amit magad is utálsz? -
Vlala #51873 Olvasnivaló -
Vlala #51872 Szemenszedett hazugság!
Nem számolták el.
Egyáltalán nem is számoltak. Minek? Kinek? -
#51871 A fejlett szabad demokratikus nyugat:) -
#51870 jééééézus...
nem is volt olyan öreg..
sajnálom én is:( -
#51869 A kormány elszámolta a 2012-es költségvetést: mi igaz a 750 milliárdból? -
Ironman2 #51868 Én márcsak a Szili Katalinban bízok -
#51867 Bár csak ilyen buzgó lettél volna Vlala az elmúlt 8 évben is :) -
#51866 Szerintem sem forró ősze lesz I. szent viktor plebejusnak hanem inkább forró tavasza vagy tél vége, mikor realizálódik/összeadódik a bércsökkenés, a magasabb árak, magasabb üzemanyagár és további megszorítások egyvelege. -
Vlala #51865 Épp ez az. Tavalyelőtt volt nekünk egy "Harmadik Erő" fedőnevű pártunk is, egy jó hangos ex-melegjogi aktivista hárpiával az élén, most már neki sem olyan fontos a "100% magyar" nép védelme... pedig itt kellene rikácsolnia, hogy a népnek jogfa van tüntetni, csak épp jobb dolga van: havi 10.000 euróért járatja le az országot az EP-ben. -
Vlala #51864 Hawaii-on nyaralnak. Jól megérdemelt pénzecskéjükből. -
Ironman2 #51863 Nem lesz itt kergetés.Mindenki kussolni fog,majd figyeld meg -
Vlala #51862 A legszebb az egészben, hogy nbem a Fideszben csalódtunk. Viktorékról eddig is tudtuk, hogy nagy patkányok (Josip Tot, Kaya ibrahim...), de hogy a NÉP is ennyire marha legyen, az sokkal kiábrándítóbb. -
#51861 Na mi'van hol vannak a vérfityiszesek? :D -
Vlala #51860 Lehet, jobban térdel, mint Szógyártó. -
Vlala #51859 Azok Gyurcsányék, akiok ezzel próbálják lejáratni I. Szent Viktort. -
Vlala #51858 Akkor hajrá, álljunk ki egymásért, és kergessük el a Nemzeti Kizsákmányolás kormányát. -
Ironman2 #51857 Ahogy olvasom a komenteket,van 2-3 frissen regisztrált birka,aki dicséri a kormány munkáját,sőt egyenesen imádja őket
-
#51856 nem elérhető, tényleg ezt mondta?
A kormányfő azt mondta: Magyarország ma nagyon fontos időszakot él meg, olyat, „amikor minden korábbinál fontosabb, hogy kiálljunk egymásért, egymás mellett és kiálljunk Magyarországért”. Az első „euróválság-hullámok” már elérték Magyarországot, és lesznek még újabbak, mert a válság újabb és újabb hullámai nem állnak meg az ország határainál – tette hozzá. „Nagyon sok magyar család feje fölött veszélybe került a fedél, sok százezren, mintegy egymilliónyian vannak Magyarországon, akik devizahiteleket vettek föl (...), ami mögé a lakásukat tolták be, ajánlották föl fedezetként. Ők most nagyon nehéz helyzetben vannak” – fogalmazott.
„euróválság-hullámok”
szerintem vannak, akik elhiszik, hogy ezek tényleg valamiféle nagy euróválság-szörny elől mentik meg az országot! mint a south parkban, amikor mindenki futott a globális felmelegedés elől :D
ez meg a csúcs:
„Izgalmas, nehéz időszak áll előttünk”
izgalmas? féltégla elől elugrani végül is az, kedves viktor^^