61226
Egy ilyen téma megkívánna egy független, állandó házigazdát felügyelőnek, erre pedig sajnos nincs lehetőség - a szerkesztőség és a moderátorok döntése alapján a topic zárva marad.
  • Ronny
    #52415
    Bizonyára arra szavaztak, hogy mások pénzéből(hitelből) 50 évesen elmehessenek nyugdíjba a németnél másfélszer magasabb örökjáradékkal, addig meg jó lesz nekik a 16. havi juttatás meg a kézmosási/munkakezdési pótlék.

    Lehet a kasszához fáradni.

  • Ronny
    #52414


    Végre egy értelmes vélemény!
  • ManoNegra
    #52413
    Évi közel egymilliárd eurós bevételt remél 2011 és 2013 között Athén a tegnap közzétett privatizációs tervek megvalósulásától. A Jeórjiosz Papakonsztantinu pénzügyminiszter által tegnap bemutatott javaslat összeállítása valójában az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 110 milliárd euró értékű közös mentőcsomagjának a feltételei között is szerepel. Az államháztartás rendbetételére a parlament korábban már adóemeléseket és a kiadások lefaragását célzó intézkedéseket is elfogadott.
    Az eladni tervezett tételek között található a veszteséges görög államvasutak (OSE) üzemeltetési részlegének 49 százaléka, több kaszinó, a posta 39 százalékos részvénycsomagja, valamint az athéni és a szaloniki vízművek rendre 10 és 23 százalékos hányada. Ezenfelül a kabinet az állami földgázszolgáltató átalakításához is hozzákezd, hogy alkalmassá tegye a magánosításra.


    http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/nagyszabasu-gorog-privatizacios-tervek-317797

    A görögök biztos arra szavaztak, hogy az állami vagyont kijátszák alóluk... Mi már tudjuk milyen jó az.
  • Garfield
    #52412
    Nem kell könyörtelen, hideg számításnak lennie, bőven elég, ha a pártpolitikai, illetve népszerűségi szempontok a háttérbe szorulnak, amikor nem az számít, hogy vajon a jövő havi közvéleménykutatáson milyen lesz az adott párt megítélése.
  • Garfield
    #52411
    Jajj, hagyjuk már az "áruló elit" dolgot. Azt az elitet az istenadta nép választotta meg, mert az "áruló elit" magasabb juttatásokat ígért neki a választások előtt.

    Áruló elitről akkor beszélhetünk majd, amikor az "Akarsz-e több adót fizetni azért, hogy kihúzd az országod a csávából?" kérdésű népszavazáson az IGEN-ek elsöprő többsége mellett az elit a népre hivatkozva nem viszi át az adóemelést. Csak emlékeztetésül: nálunk már volt ilyen népszavazás pár éve, meg lehet nézni az eredményt. Áruló elit, mi? Inkább a nép az áruló, amely kiszolgáltatja magát kényelemből.
  • ManoNegra
    #52410
    Ha a józan ész alatt a könyörtelen hideg számítást érted, akkor az meg fog jelenni. Bár már jelen van úgy érzem.
  • ManoNegra
    #52409
    Ez mindaddig szép és jó, amíg valaki elhiszi, hogy tényleg azért vannak a politikusok, hogy rendbetegyék az országok sorsát, és egy jobb világ felé terelgessenek. De a valóság korántsem ez! A Görögök is iszonyatos árat fizettek, és fognakmég fizetni a vezetőik "lazázása" miatt! Gyönyörű az amikor egy országot kivéreztetnek (természetesen az áruló elit aszisztálásával) aztán utána számonkérik rajtuk, hogy miért nem teljesítenek, majd követelik a jogot az ország belügyeibe való beavatkozáshoz.
  • Garfield
    #52408
    Ez semmi egyebet nem jelent, mint az állampolgároknak sokkal több elvégzett munkát, a juttatások elvesztését, a szociális vívmányok megszűnését....

    Őőő, lemaradtam volna valamiről? Az eddigi bölcs magyar reformok miről is szóltak? Sőt, továbbmegyek: Bajnai egy-két halovány kísérletén túl mi a szájbatoszott életről szólt a rendszerváltás után összes nagyobb "reform"?

    Én abban reménykedem, hogy az itteni hülye bagázson túllépve talán így meg tudna jelenni a magyar költségvetési tervezésben a józanész, és nem az határozná meg a kiigazítás fő irányvonalát, hogy az mekkora népszerűségvesztéssel járhat.
  • Bronx South
    #52407
    de jó lesz nekünk máris felvagyok villanyozva az örömtől :D
  • Garfield
    #52406
    Pontosan ez, illetve ennek hiánya a rákfenéje az EU-nak. Meg tudom érteni a nagyobb államokat olyankor, mikor azt látják, hogy van egy eurózónás tagállam, mely telibesz*rja a költségvetési gazdálkodást, fűt-fát ígér a választásokon az állampolgárainak, növeli a kiadásokat az égig, de a bevételek behajtásával jóval nagyvonalúbban bánik. Miért finanszírozza Németország szó nélkül a költségvetési lazázást, amikor meg felvetné, hogy ezt nem kéne, akkor meg megy a hőbörgés, hogy csak ne szóljanak bele más ország költségvetésébe.

    Most konkrétan Görögországra gondolok, de lehetne szó akár Magyarországról is.
  • Garfield
    #52405
    Minden esetre leírom, hogy miből gondoltam azt, hogy több cucc jön be mint megy ki:
    Bár merre megyek, 80%-ban külföldi cuccot látok, külföldi busz, ruha, kaja, elektronikai cuccok. Ebből vontam le azt, hogy több jön be mint megy ki.


    légyszíves mutasd már meg, hogy ennél a módszernél hogyan fog az látszódni, hogy növekszik a magyar export? Merthogy az export lényege az lenne, hogy az árut kölföldön adják el, azaz nem te veszed meg.

    Közben azért találtam valamit, ami szerint az élet színvonal nőtt az eu csatlakozás után, én elhiszem nekik, bár a saját szememmel mást látok, de azért belinkelem:

    Például láthatnád az infrastruktúrális fejlesztéseket is, a több milliárd euróból fellendülő vállalkozásokat is. Tudod, az a nagy kék-fehér tábla az építkezések szélén. Szerinted a sok *OP pályázatokra honnan van pénz?
  • ManoNegra
    #52404
    Az EU nem találja a kiutat. Angela Merkel német kancellár felszólította az Európai Unió országait, hogy valamennyi gondokkal küzdő ország vegye komolyan a megszorításokat. Sőt, továbbment és követeli a jogot, hogy lehetőségük legyen felülbírálni ezen országok költségvetéseit. Ez már a sokadik, de egyik legnagyobb lépés a kisebb államok teljes behódoltatására – és az Európai Egyesült Államok létrehozására.

    Mint elmondta, ezeknek az országoknak kötelességük a költségvetés teljes megszorítása, különben nem lehet kikerülni a válságból. Ez mind szép és jó, csak egy gond van vele. Elfelejtik közölni, mit is jelent ez! Ez semmi egyebet nem jelent, mint az állampolgároknak sokkal több elvégzett munkát, a juttatások elvesztését, a szociális vívmányok megszűnését.
    ...

    A kígyó a farkába harapott - a kör bezárul

    Lehet hogy még nem olyan rossz az EU de lehet még sokkal rosszabb! Számunkra legalábbis.
  • Garfield
    #52403
    Semmiféle irigység nincs, a bicskanyitogató képmutatásával annál inkább.
  • Bronx South
    #52402
    Ne csak a csigével kapcsolatos hszre válaszolj, ok hogy ő a köztéma itt (végülis sok lúd disznót győz) de illene a többi hszre is válaszolni. Veletek ellentétben szarom le hogy a csige hol él, mit dolgozik, mi csinál szabad idejében, egyelőre jobban érdekel hogy van itt pár tukó aki beröfögi a hülyeséget, azt mikor visszakérdeznek véget ér v tudatosan félrebeszél. Nos bebizonyosodott már korábban is hogy az ide írók minimum fele egy vitában tudatosan beszél félre :D
  • Mike
    #52401
    a cigókra ne használjuk már a piréz szót is, van nekik elég nevük
  • Mike
    #52400
    ők azt mondták mindent megoldanak
    amikor ellenzékben voltak mindenre azt mondták nem így kell, és ők jobban tudják
    hát tessék lehetne bizonyítani
    ehhez képest megy a kapkodás, meg az dilettáns ötletelés

    amihez értenek, az a stratégiai pontok megszállása
  • immovable
    #52399
    Ezt a 22 ezer elme-roggyantat összezárnám gyurcsány hasonló számú nyugdíjas hívével. Megérdemelnék egymást. :D
  • Lantee
    #52398
    Ilyenkor vajon a hívek szemlesütve elfordulnak a TV-től?

    Mert vannak még hívek bőven....legalább 22 ezren biztosan. :)
  • immovable
    #52397
    A csődeljárás elindítása törvényi előírás. n+1-szer el lett mondva. De miért is van csőd? A fideszes fiúcskák eladósították a várost.
  • Totti5
    #52396
    Aztán most csodálkozik hogy mindenki baszogatja és semmire sincs pénz, ha pedig nincs akkor az a fidesz hibája, hiszen azt várja el hogy ők oldjanak meg mindent, hogy mindenre legyen pénz, de ha egyszer elindította a csődeljárást ami azzal jár hogy semmire nincs pénz, akkor nem kellene most ezen csodálkoznia, pedig azt teszi... ugytünik halvány lila fogalma sem volt mit tett azzal az eljrárással, de hát 1 hónapnyi polgármesterkedés után hogy is láthattott volna át bármit is. Tanácsadói meg a megbízói szépen belevitték ebbe, most pedig másra ken mindent.
  • Ronny
    #52395
    Én bizonyára valami nemzetvesztő fajta vagyok:)
  • Ronny
    #52394
    Szegény nem tudja, hogy hosszú idő után először most lett pozitív a külkereskedelmi mérlegünk.
  • Ronny
    #52393
    Ok, tehát, mindenképpen be kell tagozódni balra vagy jobbra. Az elképzelhetetlen hogy mondjuk gazdasági kérdésben baloldallal ért valaki egyet, morális kérdésben meg a jobbal.

    Bizonyos kérdésekben joggal tarthatod magad konzervatívnak, viszont semmi(0) közöd a valódi jobboldali értékekhez.
  • immovable
    #52392
    Ja, polgármester rászabadította a csődöt a városra...
  • Totti5
    #52391
    Ja, polgármester rászabadította a csődöt a városra és most fákra, ingyenes parkolásra meg minden egyéb faszségra akar költeni és ezzel kampányol hónapok óta. Naná hogy a fidesz ezeket még csak napirendre sem veszi, amikor intézmények sorsa forog kockán.
  • immovable
    #52390
    A helyi fidesz azt csinálja, mint az országos mikor gyurcsotányék voltak. Minél rosszabb annál jobb.
  • Totti5
    #52389
    Ugyan már...
  • immovable
    #52388
    Rontotta GDP előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Zrt., amely az idén csak 1,5 százalékos gazdasági bővüléssel számol, jövőre pedig a GDP 1 százalékos csökkenését prognosztizálja - derül ki a gazdaságkutató szerdán ismertetett prognózisának írásos anyagából......A magyar gazdaság helyzete ma rosszabb, mint a kormányváltáskor volt, nem jók az irányok, zsákutcába kerülhet az ország - fejtette ki Vértes András, a GKI Zrt. elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette, ugyan a világgazdasági és európai helyzet is romlott, de a magyar gazdaság sokkal inkább a kiszámíthatatlan, a jogbiztonságot csökkentő, populista, alapvető jogokat sértő gazdaságpolitika miatt került ilyen helyzetbe, és ez elriasztja a befektetőket.

    Mocskos rejtett libsi-bolsi szembe mert menni a hivatalos unortodox király jobb kezével. Felségsértés. :D
  • polluxware
    #52387
    annyi örömöd ,és megnyugvásod azért lehet hogy végignézheted a vergődésünk..

    te jól döntöttél.. gondoltál a jövődre

    mi nem.. legalábbis aki még itt van

    szóval ne bosszankodj rajtunk sztem;) házáfi az te vagy

  • polluxware
    #52386
    esztergomban hamarabb zárják a tanévet;)
  • polluxware
    #52385
    akkor bászki ne komcsizzál már.. mert valahol tényleg röhejes tőled ilyen "gondolatmenetek" után;

    másrészről olyan végtelenül vicces, amikor a sok elnyomott annó mit össze majmolta a nyugatot..

    jött a nyugat, meg a nagy hőn áhított szabadság.. ->> többek között ennek köszönheted hogy az a véres magyar rendőrséget a "hóbagoly" meg a többi nyilas annó szétverte , normális "komcsi" rendőröket lapátra vágták

    ma meg a kis piréz visz mindent 2-től, életfogytig bezárólag.. HA ELKAPJÁK!

    soztán a nyugat most kiderült, hogy mégse tette szét a lábát nekünk...


    FÚJJJJJJJJJ köpedék nyugat!!

    ez olyan bájos köszönöm az élményt neked

    ((már csak azt nem értem.. ,végülis a sztyeppék ott hevernek keleten üresen.. faszért nem kezdik újra egy páran a dicsőséges múltat? szépen elkerítenénk ,hogy megvédjünk a nyugat ártalmaitól, japók jönnének fényképezni, meg átdugdosnának kaját a kerítésen.......))

    csak egy ötlet;)
  • csige791
    #52384
    Még azt a "pofátlanul hazudsz" részt megindokolhatnád, mert nem értem és ki is kérem magamnak, aztán el is tűntem innen. Ez színvonal túl alacsony nekem.

    (ha nem tudod megindokolni akkor vagy kérj elnézsét, vagy megpróbállak megkeresni személyesen. Csak hogy lássátok milyen buta egy jobbikos) :D
  • csige791
    #52383
    Ok, tehát, mindenképpen be kell tagozódni balra vagy jobbra. Az elképzelhetetlen hogy mondjuk gazdasági kérdésben baloldallal ért valaki egyet, morális kérdésben meg a jobbal.

    Ez már ilyen foci drukker szint.
  • immovable
    #52382
    Tipikusan mindig más hibás csak ő nem.
  • Lantee
    #52381
    Ferdítesz, pofátlanul hazudsz, saját magaddal ellentmondásba keveredsz, szélsőjobbtól a szélsőbalig terjed az értékrended, külföldről ugatsz nekünk, hogy miért nem az igazmagyar jobbikra szavaztunk....

    Egy hangyafasznyit sem vagy hiteles, de tőlünk elvárod, hogy minden szavadat bólogatással helyeseljük, és ha nem tesszük, akkor sértődötten szopómagyarozol.

    Érted már a problémát? ROSSZ FÓRUMON VAGY!
  • Lantee
    #52380
    "Jelenleg az eu tagságnak köszönhetem 200ezer társammal együtt, hogy külföldön kell dolgoznom, mivel a szabad piac megöli a magyar ipart ez által rengeteg munkahely tűnik el"

    NEM! Ez is demagóg hazugság! Nem KELL! Az EU tagságnak köszönheted, hogy külföldön DOLGOZHATSZ, mert ott AKARSZ! Ha annyira akarnál itthon buszt vezetni, megtehetnéd. Ja, hogy itthon éhbérért csinálnád? Aha...mocskos EU, mi?! 200 ezer ember elment világot látni (köztük én is), nem lettek elüldözve, bármennyire is próbálják megmagyarázni! És szerinted a maradék 10 millió már az éhhalál szélén áll?
  • Mike
    #52379
    ok, utánanézek neked a számoknak
    te meg cserébe leszopsz :DDD
  • Lantee
    #52378
    "Én továbbra is úgy gondolom, hogy mindvégig normális hangnemben személyeskedés illetve az érvek minősítgetése nélkül próbáltam beszélgetni"

    Hát, ezt bizony rosszul gondolod! Eleve a hozzászólásaidból sugárzó "értelem" felér egy könnyű testi sértéssel, másrészt a bújtatott személyeskedés is személyeskedés.

  • csige791
    #52377
    "1. Van egy Igaz Magyar Jobbikos Értelmiségi buszsofőr, aki Londonból ugatja a Magyar Szopóországot, és ti nem neki adtok igazat?! Hát nem értitek, hogy Ő aztán tényleg tudja az igaszságot, hiszen Londonban buszsofőr?"

    "ehelyett személyeskedésbe fordult a beszélgetés"

    "Én továbbra is úgy gondolom, hogy mindvégig normális hangnemben személyeskedés illetve az érvek minősítgetése nélkül próbáltam beszélgetni"

  • csige791
    #52376
    Turbómagyarozásra mit kéne válaszolnom???? Oda is van írva,hogy mire ment válaszként a szopó magyar.

    Ha ez sem megy akkor minek járkálsz ilyen fórumokba?