61226
Egy ilyen téma megkívánna egy független, állandó házigazdát felügyelőnek, erre pedig sajnos nincs lehetőség - a szerkesztőség és a moderátorok döntése alapján a topic zárva marad.
-
Garfield #54340 Ki beszél itt világról? Nem arról volt szó, hogy a holografikus társadalmak alapja az önellátó kisközösségek?
Nem. Annyit kérdezek, hogy az általad optimálisnak tartott társadalmi berendezkedés kapcsán felmerült egyik probléma megoldását te hogy látod. -
remark #54339 Azaz írjam le röviden, hogy hogyan működik a világ. Örülök hogy ilyen sokat nézel ki belőlem, de azért ez nekem nagy feladat. A legtöbb amit tehetek, hogy utalok dolgokra. Sajnos többet nem. -
#54338 Én az eddigi vitáimat ezzel kapcsolatban mindig arra alapoztam hogy alapvetően agrár ország vagyunk, ha újra fellendülne a mezőgazdaság, a bezárt gyárak újra megnyílnának vagy még újabbak nyílnának / nyíltak volna és nem lennénk az EU -ban, az én véleményem szerint akár kibúvót is jelenthetne Európa szennyese alól, vagy legalábbis nem merültünk volna ennyire bele.
Kaptam ellenérveket aminek a lényege az volt amiben most vagyunk, de ahogy látom nem működik, válság van... sőt a nagy koponyák előrejelzése szerint ez az orbitális kapitalizmus egy 3 -ik vh -ba torkolhat, és ezt nem józsi bácsi mondja a sarokról. Akkor mégis hol a hiba ? -
remark #54337 A célokat mi választjuk, így azt is mi határozzuk meg, hogy mi számít hatékonynak. Nem az emberek ilyenek vagy olyanok, hanem te meg én. Én vállalom a felelősséget. Én bevallom magamnak, hogy még gyakran félek, és ez a félelem ösztönöz arra, hogy a piramishoz meneküljek kínomban.
De a célom az önellátás, ami a piramissal és a félelemmel való szakítást jelenti. -
Garfield #54336 Rendben, akkor átfogalmazom, hogy a szavak ne jelentsenek problémát.
Nagyon szívesen meghallgatom, hogy szerinted a különböző körülmények közt élő közösségek hogyan biztosítják az önellátást. -
#54335 mert mindig lesz piramis is, ami "hatékonyabb" és eltörli a föld színéről a kicsit :)
az, hogy mamár szinte csak rezervátum jellegű helyeken élnek ilyen törzsek, jól mutatja mit tesz a "modern" világ... képzeld el, hogy felbomlik magyarország és falvak törzsi szinten lesznek önállóak - előbb utóbb valahol szerveződne egy nagyobb (vagy valamelyik szomszéd állam oldaná meg) közösség ami elnyomná, rosszabb esetben kiirtaná, szétrabolná a másikat. az ember ilyen. -
remark #54334 Önellátásról volt szó. Miért kellene nekem bármit is biztosítani? A lényeg pont az, hogy mindenki biztosítja magának ami a létéhez szükséges. -
#54333 Érdekes. -
Garfield #54332 Nagyon szívesen meghallgatom, hogy a különböző körülmények közt élő közösségek számára hogyan biztosítod az önellátást. -
remark #54331 De miért halott? Mi a rezervátum? Ott miért maradhat meg az, ami egyébként nem maradna meg? -
remark #54330 Ez a holografikus társadalom úgy tűnik, ugyanabból a hibából indul ki, amiből a kommunizmus is, azaz hogy egyenlőség teremthető az emberek közt
Te pedig abból a hibából indulsz ki, hogy az egyenlőséget teremteni kell. -
#54329 Nagy hatékonyságú napelem a Caltechtől -
#54328 pont akartam irni a japánokat :))) -
#54327 hogy minden maitól eltérő berendezkedés halott ügy? ;-) -
remark #54326 esetleg a busmanok és más törzsi formák jó példák rá, de szvsz életképtelenek, ha nem "rezervátumban" élnek
Itt a lényeg! -
#54325 Inkább az amcsik szálltak volna meg. Szegény japánokat is, hogy kiszipojozták a 2. vh után mi? Zsidó összeesküvést meg inkább hagyjuk. :) -
#54324 Az Apple levédetett egy ujjmozdulatot
-
#54323 Mi a probléma az oroszokkal ? Hogy pont nem az amcsik szálltak meg minket 40 évig ? Ebből következtettél ? De az amcsik meg megszálltak mást, és most hagy ne menjek bele durvább dolgokba mert abból vita kerekedik. Mindenesetre az oroszok legalább nincsenek nyakig a cionisták seggében. -
#54322 Ki hiszi el? Aki pl nem konteós? Ennél egyszerűbb magyarázat is lehet. Amerikában legális a lobbi. Kiadók és a rajtuk parazitaként élő szerzői jogvédők ebben pénzt látnak, hát megkennek egy-két szenátort - lobbiznak - és máris kész a szabályozás. Occam borotvája. -
#54321 Az erősebb kutya ...szik. Most ők a birodalom, ők mondják meg mi /volt/van/lesz. Majd idővel lesz másik. Ez még mindig jobbnak tűnik, mint egy arab, orosz vagy kínai birodalom. (szerintem) -
#54320 Mindenesetre én még bízom abban hogy a net túl tágas már ahhoz hogy csak úgy lehessen cenzúrázni, lehet hogy van kínának pénze egy mindenre kiterjedő tűzfal üzemeltetéséhez, de máshol meg nyakig a válságban a világ. -
Garfield #54319 Mondjuk ez a helyzet mindaddig fent fog állni, amíg az internet ilyen USA-centrikus: abban a pillanatban, amint pl. a PayPal mellett megjelenik egy komolyabb online fizetési rendszer, amellyel az amerikai cégekre vonatkozó korlátozások kikerülhetők, azonnal másképp állnának a helyzethez. -
Garfield #54318 Nekem azzal vannak problémáim, ahogy a szabályaikat közvetett módon megpróbálják rákényszeríteni a világ többi részére például a keresőkből kivétellel, vagy az online fizetések blokkolásával. -
#54317 De remélem tudod hogy ez mihez vezet. Ez csak a fedőstory, azt is eltudom képzelni hogy a kiadók csak a bábuk szerepét szolgálják, hogy az ilyen törvényeket lehessen mire hivatkoztatni. De ki a francot érdekel pár idióta jogvédő ha meg lehet lovagolni a hullámokat, és totálisan lehet cenzurázni a netet aminek a vége az hogy csak azt látod majd amit fentről láttatni akarnak veled. Ki hiszi el hogy ez a műsor az illegális tartalmak korlátozására megy ki ?? LOL -
#54316 Link
Azért nem semmi, hogy, hogy zavarja a net anonimitása, és szabadsága a hatalmasságokat. (épp üzleti köröket) -
#54315 azért nem tanultunk róluk, mert a piramisosok kiirtották őket, még mielőtt bárki is megtanult volna írni, hogy lejegyezze létezésüket :)
esetleg a busmanok és más törzsi formák jó példák rá, de szvsz életképtelenek, ha nem "rezervátumban" élnek
szóval nagyon szép dolog, hogy ha rendőrséget, katonaságot alkotunk, akkor az nekünk rossz, de ha meg nem alkotunk, akkor pláne végünk... -
Garfield #54314 Akkor kell kezdeni aggódni, amikor az NGM/Szíjjártó azt fogja nyilatkozni, hogy nem fogják megszüntetni. Merthogy akkor tutira megszűnik. -
Garfield #54313 Persze.
Ez a holografikus társadalom úgy tűnik, ugyanabból a hibából indul ki, amiből a kommunizmus is, azaz hogy egyenlőség teremthető az emberek közt, melybe azok bele is nyugodnak. Az egyes közösségek eltérő erőforrásokkal eltérő mértékben rendelkeznek, így az önellátás utópia. De már ott hibádzik az elmélet, hogy az egyenlőség az egyes emberek közt sem teremthető meg, mert különböző képességekkel születünk, különbözőek a hozzáállásunk és a céljank. -
#54312 Bár Orbán Viktor a tavalyi kormányalakítás idején még az egyszerűsített vállalkozói adó kibővítését ígérte, mostanra úgy tűnik, 2013-ra megszünteti az adóegyszerűsítést ígérő kormány a legegyszerűbb adónemet. Addig is 35 százalékra emelik a mostani 30 százalékos adókulcsát. Az evából az elmúlt években 180 milliárd forint körüli bevétele származott a költségvetésnek. A nemzetgazdasági tárca nem reagált az eva jövőjével kapcsolatos kérdéseinkre.
Az adócsökkentés és egyszerűsítés egy lépése. -
remark #54311 Én nem tudok neked konkrét példát adni. De már gondoltam rá, hogy végig kellene nézni azokat a társadalmi rendszereket, melyekről valamilyen okból semmit se tudok, mert nem divat őket emlegetni (rómaiakról bezzeg tanultunk). Biztos lesz közöttük olyan amelyik hasonlít arra ami holografikus-ként lett most meghatározva. Lehet hogy jó támpont az is, hogy milyen népeket irtott ki a nyugat (vagy annak "szövetségesei" - mert Kína is szövetséges). -
Garfield #54310 szám szerint több (lesz), de ne felejtsék el, hogy egy évvel ezelőtt tízet megszüntettünk
Nem kicsit szakadt el a valóságtól... -
#54309 Persze. Őserdei kis törzsek aki még mindig bunkóval bírják rá az arát a szexre. :D -
Garfield #54308 Inkább úgy mondanám, hogy mostanában különösen nem jön össze. Az EU hosszabb távon csak úgy maradhat meg, ha az integráció sokkal magasabb fokára lép, melybe bizony pl. olyan is beletartozik, mint az adózás egységes szabályozása, vagy épp a tagállamok gazdálkodásának kontrollja, hogy például a tagállamok igenis beledumálhassanak egy társuk költségvetésébe, ha az elkezd ész nélkül költekezni, ha már nekik kell kivakarni a sz*rból költekezni próbálót (lásd német -> görög). -
#54307 Link. Azért nem semmi, hogy volt 4 évük a felkészülésre, láttak közben kirobbanni egy világgazdasági válságot, az arra adott válaszokat, azok hatásait és még így is csak adhoc intézkedések, kapkodás, fejetlenség, tanácstalanság van. Csak adóprésben gondolkoznak. Ja nem. Van nemzeti lobogóba csomagolt lószar. -
#54306 Van rá példa is? Mármint a holografikus rendszerre kérdezem. -
remark #54305 Ezt se a vita kedvéért idézem:
Alapvetően csak két stabil társadalmi forma létezik! Stabil alatt a szó fizikában használt jelentését értem, tehát azt, hogy nem "billen ki", vagyis fenntartható hosszú távon.
Az egyik a piramis alakú, a centralizált diktatúra. Ebben egy kézben van a hatalom, és mindenki más rabszolga. Mert félreértés ne essék, ezek a multimilliárdos bankárok ugyan sokkal jobb életszínvonalon élnek, mint te, de egyetlen önálló döntésük nincs. A piramis rendszerben mindenki eggyel feljebbről kapja az utasításokat. Kilépni nem lehet! Felfelé persze lehet lépkedni, ha elég ügyes és erkölcstelen vagy hozzá, de akkor is csak egy rabszolga maradsz, max neked is több rabszolgád lesz.
A másik alternatíva, a piramis struktúrával szemben, az a spektrum másik vége, azt úgy hívják, hogy Holografikus társadalom. Onnan kapta a nevét, hogy a hologramnak az az érdekes tulajdonsága van, hogy minden részletében benne van az egész. Minden kis szelet tartalmazza az egész képet.
A holografikus rendszerben nincsen központi hatalom, hanem az egészen kicsi közösségek is önellátóak, saját magukat fenntartják, és meghozzák a magukra vonatkozó döntéseket. Az összes kicsi rendszerben megvan minden tudás, ami a nagy rendszerben is megvan.
-
#54304 Mostanában valahogy az sem akar összejönni:) -
Garfield #54303 Az EU-ban nem is a kultúrákat kell egyesíteni, hanem a politikai akaratot és a gazdasági célokat. -
remark #54302 Nem vitáztam veled. Leírtam az álláspontomat, te meg leírtad hogy nem értesz vele egyet, mert a középkor ígymegúgy. Én meg válaszként visszaírtam, hogy sajnálom, de ezzel most nem állok le vitázni, mert ez szerintem sztereotípia, és ehhez most nincs kedvem. -
#54301 Ha kitörne egy 3ik vh, elsősorban a szlovákok lennének azok akik közvetlen minket kínálnának meg kihasználva az alkalmat, és ez legyen a válasz a kérdésedre, mármint hogy milyen irányból.
Továbbá hülye kérdés volt, nem tudom hogy észrevetted-e hogy jelenleg elsősorban a nagyhatalmak közt van feszültség. Nato tagság, ENSZ és társai pedig ide vagy oda, az EU tag országok se tudtak igazán összekovácsolódni, mindenkinek más más érdeke van, más kultúrákat nem is lehet egyesíteni, pedig az EU egyik mellékes de mégis fontos úgymond háttér célja ez lenne. Eddig nem nagyon teljesült szerencsére.