61226
Egy ilyen téma megkívánna egy független, állandó házigazdát felügyelőnek, erre pedig sajnos nincs lehetőség - a szerkesztőség és a moderátorok döntése alapján a topic zárva marad.
  • polluxware
    #54940
    duna tv-n volt nem oly rég, egy riport a jelenlegi valmint a Dörner féle pályázati munkáról ("szemüveges kiscsaj")

    gyakorlatilag az derült ki belőle, hogy Dörner majd csak valmikor kezd el foglalkozni a gazdasági jellegű tervezgetéssel érdemben.. kinevezése után

    szemben a másik oldallal ami erre már kész koncepciók voltak..

    ráadásul pályázatot hazugságokkal nyerni?

    szted ez nem fura egy cseppet? itt gondolok a le(nem)szerződött rendezőkre, akik csak nem is hallottak róla
  • ManoNegra
    #54939
    Nekem eddig sem volt bajom az Új Szinházzal.
  • polluxware
    #54938
    2. eddig nem játszottak magyar műveket ott?
  • ManoNegra
    #54937
    Most olvastam el, eddig nem érdekelt, de mondom mostaztán rászánom magam! ;-)

    Gondolom amit kifogásoltok, azok Csurka szavai amit úgy ad elő, mintha ő mondaná. Utána amit ír, sokkal szelídeb hangvétel, és továbbra is azt mondom, hogy:

    1. Csurka kinevezése baki.

    2. Nézzük meg mi sül ki belőle. Ha lesz egy magyar műveket játszó színház, azzal Magyarországon baja senkinek nem lehet.
  • polluxware
    #54936
    "Nem néztem a pályázatot, nem is érdekel,"

    ez annyira jellemző;) jó így vitázni
  • ManoNegra
    #54935
    Na Csurka kinevezése mérföldekkel nagyobb baki, mint Dörneré...
  • Garfield
    #54934
    Tekintve, hogy nem csak a liberálisokat zavarja, így esetleg talán-talán mégis lehet némi alapja, nem gondolod?
  • ManoNegra
    #54933
    Itt olastam róla, nem tőletek.

    Ez az arrogancia nem újkeletű, mindegyik kormányra jellemző, csak lehet hogy ez most egy érzékeny pont volt.
  • Garfield
    #54932
    Ühüm, a náciveszéllyel te jöttél elő, szó nem volt róla..
  • Garfield
    #54931
    Akkor talán előbb olvasd el a pályázatát, és akkor megérted, miért megy a "hiszti". Vagy legalább ezt.

    Meg ott van még az arrogancia, ami a ferihegyi reptér átnevezésénél is jól felszínre került. Van egy szakmai testület, amelynek szakmai véleményt kell nyilvánítania, de a végén minden indokolás nélkül semmibe veszik a véleményüket, és üvölt a szituációból, hogy a döntés már rég megvolt és csak falból kérték a szakmai véleményt.
  • ManoNegra
    #54930
    Oké, ha a pályázat rossz akkor azzal lehet és kell támadni, nem náciveszéllyel.
  • ManoNegra
    #54929
    Nem néztem a pályázatot, nem is érdekel, demár kicsit sok ebből a hisztériából. Ha a full liberális Alföldit meghagyták a Nemzeti élén, akor egy újszinház miatt ekkora felhajtás nekem sok.
  • immovable
    #54928
    Az benne a visszás, hogy a szakmai pályázata egy vicc, ráadásul uszító hangvételű amit így annak rendje és módja szerint el is utasított a szakmai bizottság. De mint tudjuk a fidesznél (és persze a többi pártnál is) a szakmai szempontok az utolsók.

    Kb. mintha te jelentkeznél egy belgyógyászati szakorvosi állásra óvónői képesítéssel és annak megfelelő pályázattal. Tudhatsz ápolni, de gyógyítani nem.
  • Garfield
    #54927
    A kinevezésének körülményei az érdekesek: egy értékelhetetlen, röhejes alibipályázat volt az egész, amely rég le volt zongorázva előre. A pályázat szövege pedig tényleg nem több, mint egy pamflet, ami jól elvolna mondjuk a Magyar Nemzet hétvégi mellékletében "Milyen színház kellene a jobboldalnak?" címmel.

    Meg aztán azért engedtessék már meg, hogy ne úgy kerüljenek kinevezésre színigazgatók, hogy sz*runk a pályázatra, sz*runk a szakmaiságra, de kinevezzük, mert a mi kutyánk kölke, aztán majd lesz valahogy.
  • arty
    #54926
    Ok, tegyük félre a nácizást.

    A pályázata egy 0, hazugságokra építve. Ez önmagában nem lenne kízáró ok egy pályázaton?
  • immovable
    #54925
    Gondold el, milyen hiszti menne itt, ha anno ez 2010 előtt történik. Üvöltenének itt még történelem hamisítást, meg ÁVH-t is. :)
  • ManoNegra
    #54924
    Én azt nem értem, hogy miért ekkora szenzáció ez a Dörner féle színház, hogy mindenhol náciveszélyt kell kiabálni.. Majd kiderül életképes-e, ha nem az pont elég nagy pofon lesz, ha meg lesz néző, akkor hol a probléma?
  • Garfield
    #54923
    Ez az egész festményesdi azért is érdekes, mert hasonló jobboldali kulturkampf zajlik az Új Színházban, amelynek az élére a teljesen inkompetens Dörner Györgyöt nevezték ki. Nos, a pályázata alapján nem sok jóra lehet számítani ott sem.
  • Garfield
    #54922
    A Tüntetőölő Szent Lovasrendőr kép kapcsán egy apróság: ugyebár ordít a hasonlóság a Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló festményekkel, csakhogy azokon a festményeken kivétel nélkül Szent György felülről döfi a lándzsát az alul levő sárkányba. A kompozíció hasonlósága miatt ezt alkalmazva a kérdéses festményre a Jóságos Szent Rohamrendőr diadalmaskodik a Gonoszt megtestesítő tüntető felett?

    Freud kikönyököl, mi?
  • Pluskast
    #54921
    Miért a 2.vh-s jobb? Totál semmit mondó. Azt a képet bármelyik akkori országra rá lehetne fogni, hogy őket ábrázolja.
  • Garfield
    #54920
    Kerényi az Alkotmány Asztalával már letette a névjegyét: hacsak meg nem fékezik, fogunk még találkozni a kulturgiccseivel a elkövetkezendő években.
  • Mauro39
    #54919
    aki az első vh-s képet festette... sztem fogalma nincs a történelemről, a képek nagy része, nincs jobb szó rá, undorító, a kaméleon meg lehet a vezírre utal....
  • Warden
    #54918
    Bizonyára van több variációs lehetőség a kaméleonra.Az egyik lehetőség amit Pluskast írt miszerint Nagy Imre más szinben tűnik 89 ben mint 56 ban most meg 2011 ben pláne.A kaméleon lehet az isten adta nép is és zömében az is, de az is lehet hogy Galambos nagy boy george rajongó és igy állit emléket a világnak örök mementóként a kedvencéről:).Igazából a képek közül még pont ez a kaméleonos ami a tűráshatár alatt van.Viszont a Szinte Gábor:Dualizmus című munkája ami a 60 as évekbéli falusi szőttes háziáldás mintájára készült szellemi fogyatékosoknak az azért elég erős, a darth vader r.tzls leszúrja a szüzet című meg egyszerűen odabasz.

  • Pluskast
    #54917
    Vagy, hogy olyanok is részt vettek illetve megszolaltak Nagy Imre temetésén (feltüntetve magukat nagy demokratáknak) akik az állampárt és apparátus kiszolgálói voltak és esetleg további politikai tevékenységet fejtettek ki a rendszerváltást követően?
  • Willenbrock
    #54916
    Jók ezek a képek,de mit jelképezhet a kaméleon az újratemetésen? Szerintem azt hogy az utókor szemében Nagy Imre más színben tűnik fel mint a megtorlás ideje alatt.De miért az arkangyal helyére került?
  • Pluskast
    #54915
    Mindig azt hiszem, hogy innen már nincs lejjebb, de rá kell jönnöm, hogy igen, lehet még hova süllyedni....
  • immovable
    #54914
    Én már nagyon "várom" a viktor szobrot vmelyik nagyváros főterén.
  • ManoNegra
    #54913
    Most már tudok róla... :-)
  • arty
    #54912
    én azt hittem mindenki tud a 20 millás, pártállami időket idéző remekművekről :)

    én akartam rajtuk nevetni, de nem ment. feljött a gyomorsav, ahányszor csak rájuknéztem. pedig nem is éltem anno!
  • immovable
    #54911
    ntézetünk nem gondolja, hogy jövőre bárki csodát tudna tenni. 2012 a túlélés éve lesz, és nem csak gazdasági értelemben. A kormányzó Fidesz is túlélésre játszik, a veszteségek mérséklése. Talán ezért nem mernek nekikezdeni a nagy átalakításoknak. Kérdés, hogy nem rokkanunk-e bele a pótmegoldásba.
  • immovable
    #54910
  • ManoNegra
    #54909
    Tegnap Arty belinkelte ezt a police feliratú lovas dárdás képet, én is azt hittem hogy valaki photoshoppal viccelődött. Ezekszerint nem...
  • Warden
    #54908
    Azt hittem első olvasatra hogy humor de nem basszus ez magyarország...
  • Ironman2
    #54907
  • kennedy69
    #54906
    Pluszpénzt kapnának a bizottsági munkáért a képviselők
  • csige791
    #54905
    Nem akarnak lemaradni az MSZP-től a képviselő/millió forint közpénz lenyúlás versenyszámban.
  • polluxware
    #54904
    attól nem kell félni sztem.. ideje lenne ha végre felfognák hogy nincs rájuk szükség

  • arty
    #54903
    "csőd előtt vigyük amit még lehet" ?
  • Garfield
    #54902
    Miért, mi indokolja szerinted ezt a mértékű kiadásnövelést?
  • Micsu
    #54901
    az lehet hogy az átlag munkások pár dollárért dolgoznak de az átlagfizetés majdnem évi 40ezer, ennyit a "kasztok" közti szakadékról :P