41716
  • Lobsterman
    #13907
    na grebber azért ne túlozzunk. azért lehet játszani vele. bár a csúnya része tényleg igaz :D
  • donpedro
    #13906
    Nem tudom, nekem a dungeonökben sem volt gondom, ha jól emlékszem éppen egy dungeon-t hoztam fel példának. Én sem igazán értem, hogy hogyan érhetnek utol, én szinte mindig le tudtam hagyni az ellenfeleimet, pedig még csak nem is olyan magas a speed-em, de őszintén szólva már az is ritka volt, hogy egyáltalán futnom kellett (Ráadásul ha arra gondolok, hogy a mágus karakteremnek meg pláne kicsi a speedje, mégis lefutok szinte mindenkit, akkor végképp nem értem a problémádat. Viszont hátrálni nagyon ritkán szoktam. Vagy egyből lenyomom, vagy futok. A fortify/restore health piák meg segítenek (magas alchemy rulez), ha esetleg el kell futni valaki mellett, mert beszorított egy sarokba. Szinte minden dungeon-ben vannak nagyobb termek, ezekben könnyebben le lehet rázni az ellent.

    Volt itt szó arról, hogy a megterheltség is befolyásolja a sebességet, erre is jó az Alchemy, mester alkímistaként olyan feather piát tudok gyártani, ami 12 percig hat, és kb. 200-al növeli a teherbírást.
  • Lobsterman
    #13905
    alapból amit minimálban be tudsz állítani az 3-4 FPSre elég a kezdő helyen.
    ha írsz egy privit, e-mailcímmel, elküldöm neked este amire szükséged lesz, hogy tudj játszani, instrukciókkal
  • Therealmike
    #13904
    basszus! oké köszi
  • grebber
    #13903
    Azt hogy nagyon rosszul és csunyán fog futni.
  • Lobsterman
    #13902
    inibuzerálás, új shaderpakk, lila víz, meg ilyenek és tudsz is játszani. Pont ilyen gépem van, és azért megy. Elég jól, csak fény nem sok van. Ha van akkor viszont lassú házakban nagyon
  • Therealmike
    #13901
    Egy kicsit bővebben?
  • ShaiHulud
    #13900
    ne szamits semmi jora :[
  • Therealmike
    #13899
    Nvidia GForce FX 5200
  • grebber
    #13898
    A lényeget kihagytad milyen Geforce?
  • Therealmike
    #13897
    Hello! Az én gépem 2,8 GB Intel Celeron, 512 MB DDR RAM teljesítményű, a videókártyám pedig 128 MB-os GForce. Meg tudná nekem valaki mondani, hogy ilyen gépen hogyan futna az Oblivion?
  • ShaiHulud
    #13896
    weakness to cold,fire,shock,poison azt tudom hogy ugyanannal a magenel tanultam, de hogy ez hol is votl azt biza nem tudom mar:D mivel destruction schoolba tartozik, ezert arra gyanakszom hogy skingradban lesz az illeto, mivel az a destruction specializalt guildhaz.
  • BEAST #13895
    megyek is viszek virágot xD
  • I.C.ram
    #13894
    Speed is fontos a Marksmanhez, de ezt írja is....
  • Hmuda
    #13893
    Akik túlvannak a Dark Brotherhood küldijei közül a Draconis darabon:[spoiler]Nézzetek vissza Applewatch-hoz és ott lesz mindegyik családtag sírja, plusz a lány kardja, akinek a szelleme azonnal felébred, amint elveszed onnan. :DDD
  • BEAST #13892
    az első sneak attack fejre menjen , lehet nem igaz és csak beképzelem , de mintha nagyobb lenne a sebzés fejre , egy humanoid ebbe belehal , ha líder akkor kell még neki 2-3 normál lövés ... ha többen vannak akkor fuss el , ne hátrálj , ha szerencséd van egy kanyar után elvesztik a nyomodat és megint mehet a sneak , ebben nagy segítség lehet inv vagy chameleon , ha ez nem jönne össze akkor kezdheted a hátrálva lövöldözést , ha magas a marksmanship skilled és van egy épkézláb íjad semmivel sem lehet problémád ( csak a medvékkel xD ) ... vagy azt is csinálhatod hogy megálsz és feltöltöd magad health potionokkal :D
  • PiszkosFred
    #13891
    Ok, nem is tudom miért nincs fenn. Régi jó kis oldal, talán a legnagyobb hagyományokkal ők rendelkeznek, amióta az eszem tudom léteznek ;] Egyetlen baja, hogy nagyon instabil a serverük, és van hogy hetekre leáll :D
  • haxoror
    #13890
    A nyilazás az Agilityre ad pontot nem a speedre, de ha a speed meg az athletics magas akkor nem értem hogyan érnek utol.
    Azt nézd meg hogy mennyi cucc van nálad, ha több mint az 50% a max kapacitásodnak akkor már érezhetően lassulsz.
  • I.C.ram
    #13889
    Speedem is baromi magas a nyilazás miatt, és az athleticsem is magas a sok rohangálás miatt :)
  • grebber
    #13888
    Az üres soulgemeket hogyan tudomfeltölteni mert van vagy 10 db??
  • haxoror
    #13887
    hehe belelősz valakibe aztán kirohansz a szabadba az meg jön utánad, kint már te vagy előnybe

    Persze egy dungeon legmélyéről kirohangálni minden egyes ellenféllel elég monotonná teszi a játékot

    Ha sebességet akarsz akkor a Speed atributum, az athletics szkill ÉÉÉS az számít hogy mennyi cucc van nálad, nagyon le tud lassítani ha tele vagy nehéz cuccokkal.
  • Kandurex
    #13886
    Weakness fire (cold, magic stb.) varázslatok hol lehet tanulni? Már bejártam az egész földrészt :(
  • Lysandus
    #13885
    Egy javaslat: az oblivion HQ-ra szerintem a linkek közé fel kellene tenni a www.uesp.net -et. Ez az általam ismert legjobb TES oldal. Az oblivion vmi wikis, viszont kattintsatok a misc-nél az old site-ra. Itt megvan az ÖSSZES TES teljes leírása, az Arénától kezdődően, a Redguardon és a Battlespire-ön keresztül fő és sidequestekkel együtt. Az általam ismert legteljesebb TES oldal.
  • I.C.ram
    #13884
    10 vagy 11 körül. Nem tudom pontosan :) Értem, hogy mit mondasz, de pl míg ez leeht bejön a szabadtéren, de egy dungeonben nem igazán lehet futkosni...
  • Lysandus
    #13883
    Halihó! Arra a technikai problémára tud vki vmi megoldást, hogy hosszabb játék után mikor kilépek, akkor hibaüzenetet kapok (tájékoztassa a Microzofttot a problémáról tipusút). Ilyenkor az utolsó savegame mindig rossz (amikor be akarom tölteni egyszerűen lefagy a gép), sőt, volt már olyan, hogy az utolsó három save rossz volt. A game még sosem fagyott ki egyébként, mindig indul rendesen. A gépem AMD +3000 64 proci, a videokarimnak (HIS Excalibur 9600XT Turbo) alacsony felbontásban (amelyen egyébként játszom) gond nélkül futnia kellene. Új driver van fenn. Bizonyos szempontól idegesítőbb mintha kifagyna, mert akkor legalább tudnám, hogy újra kell indítani. Így viszont elvész egy csomó játékidőm.
  • donpedro
    #13882
    Szinted mennyi? (Bár lehet, azt is oda kellett volna írnom, hogy játékstílus függvénye is: arra gondolok, hogy egy gyors karakterrel azt is megteheted, hogy miután beléjük lőttél pár nyilat, utána megpróbálsz ismét eltűnni a szemük elől, és megint sneakből támadni.)
  • I.C.ram
    #13881
    Viszonylag fürge vagyok. Jó magas az ath, de még így is simán utolérnek, ha hátrafelé menet nyilazom őket.
  • BEAST #13880
    najó enyhe túlzás , de tényleg kilép xD
  • Pretorian
    #13879
    Lusta vagyok és részeg is.
  • I.C.ram
    #13878
    Muszáj belépni és mage questeket csinálni a mage guildben, ahhoz, hogy enchantolni tudjanak nekem? :( Ez is mekkora faszság :(
  • BEAST #13877
    heh , megalkottam a fegyvert amit a következő TES részekben is emlegetni fognak :D a világok puszítója! ... egy daedric bow 10 damage 2 másodpercen át 10es körben fire,frost,shock,soultrap képességekkel , kb 5 lövésre elég a charge :D de eddig még egyszer sem éltem meg a 2. lövést ... megpróbáltam használni de a robbanások meg a röpködő hullák után mindig crit errorral kilép az Oblivion :DDD ... maradok az szolíd shock/soultrap íjamnál :DD
  • donpedro
    #13876
    Épp ezért írtam, hogy: "fullra fejlesztett, sneakből támadó, FÜRGE bérgyilkos".

    Tehát ez csak akkor igaz, ha a speed is, agility is magas.
  • Hmuda
    #13875
    Spoiler tag-et nálatok luxus vagy csak szimplán lusta vagy?
  • Pretorian
    #13874
    [spoiler]J'skart úgy találod meg, hogy a Manual of spellcraftot odaadod a zölruhás elf mikulásnak(nem jut eszembe a neve), aki megkért, hogy lopd el a Guild vezető csaj emeleti irodájából. Ezután rákérdezel J'skarra, és ő vigyorogva odavarázsolja melléd, mert csak bújócskát játszottak, és valójában nem is tűnt el.
  • I.C.ram
    #13873
    Én tolvaj vagyok, és ha közel kerül egyl ény, akkor már nagyon necces a helyzet, mert védelem szinte nulla, és hiába menekülök, gyorsabbak nálam.
  • donpedro
    #13872
    Huh, ha egy kis időt távol töltök a géptől, rögtön jön 500 hozzászólás, és mindig kimaradok az érdekesebb vitákból. :)

    Szóval a levelling probléma kapcsán: szvsz az erőegyensúly van nagyon elrontva. Egy fullra fejlesztett, sneakből támadó, fürge bérgyilkos, magas Alchemy skillel messze-messze erősebb, mint egy fullra fejlesztett izomagyú harcos, vagy akár egy fullra fejlesztett mage. A legfurcsább az, hogy néhány apró design-változtatással ezt simán meg lehetett volna oldani. Harcosnál pl a duel wielding (mondjuk master blade/blunt képességnél), mágusnál pl párhuzamos summon (két lény egyszerre, ameddig a mana bírja), ezekkel kiegyenlíthető lenne az egyensúly.

    Mellesleg a sneakes, lődözős karakterrel a játék minden szakasza ultrakönnyűvé válik, ha nem nyúlsz a difficulty-hez, és nem ragaszkodsz az RPG-tradíciókhoz. A barátnőmmel közösen indítottunk nemrég egy ilyen karaktert (ő mászkál, dumál, én harcolok), és abban a dungeonben, ahol a mágusommal vért izzadtam, az új karakterrel lényegében percek alatt, játszi könnydséggel nyírtam ki mindenkit.

    Részben ez a helyzet a lények szintlépésével kapcsolatban is. Rosszul van kiegyensúlyozva. A Morrowind tapasztalataiból okulva belenyúltak, változtattak, és egy rossz balance-ból (szvsz) csináltak egy még rosszabbat.

    A Bethesda fejlesztők vs SG fórumozók kérdéskörhöz csak annyit szeretnék hozzászólni, hogy előbbiek értelemszerűen egy csomó olyan dologhoz értenek, amihez egy átlagos fórumozó nem (pl jobb programozók, grafikusok, zeneszerzők, stb, mivel ezeket éveken át tanulják, gyakorolják, stb.). Ugyanakkor a designer-i döntések elsősorban kreativitást igényelnek (a technika adta keretek közé szorítva), márpedig a kreativitás velünk született képesség, nem (nagyon) fejleszthető, ergo bárki lehet olyan kreatív, mint egy Bethesdás designer.

    Tegyük fel pl, hogy én kitalálok egy közelharcban használható teleport spellt: odalépek az ellenhez, ráverek, aztán már nyomom is a teleport hotkey-t, és a mágusom máris 10 méterrel arrébb teleportál, az ellenfél meg csapkodja a levegőt. Nyomom rá a tűzlasztit, észrevesz, fut felém, de én ismét eltűnök az orra elől, stb, stb. Ha én a Bethesdának dolgoznék, akkor lehet, hogy ez most benne lenne a játékban (Bár lehet, hogy jól felborítaná ez is a fent említett egyensúlyt...). Egyszerű fórumozóként viszont max modot csinálhatnék (ha kicsit is értenék a modkészítéshez, programozáshoz). Ettől még lehetek ugyanolyan kreatív, mint ők.

    Bocs, kicsit hosszú lett.
  • I.C.ram
    #13871
    Én odaálltam a lépcsőhöz, és benyomtam a sneaket. Vártam, amíg nem figyel ide az őr, és simán felmásztam.
  • Voltan
    #13870
    Asszem a 2. thief guild küldi, hogy egy adófizetési listát kel ellopni az egyik őrtoronyból. A legfelső emeleten van, a torony meg tele van őrrel, ergo hiába sneak-elek, valamelyik tutira észrevesz. mit kell ott csinálni, hogy lehet ellopni a listát?
  • dronkZero
    #13869
    Hm, hát a kézikönyvből indultam ki, ott meg volt "előre erő támadás", meg "hátra erő támadás" :P, de "hátra előre erő támadás"-t nem láttam...
  • Me0w
    #13868
    Remek