Resource War

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Axon
#1839
Még ehhez fûzném hozzá, hogy egyszer már találkoztam egy olyan pályával (szerintem sudden 2-es pálya volt), ahol oszlopokhoz kötözött foglyok szerepeltek és úgy indult a pálya, hogy ezeket a foglyokat legéppisztolyozták az õrök, majd ezután jelentek meg az irányítható egységeim a pálya egy távoli pontján.

Axon
#1838
Már régóta van egy pályaelképzelésem, ami egy haláltábor körül játszódik. Vonatok hozzák a foglyokat. Amint a vonat megáll, a rabok kiözönlenek a vagonokból. A sinekre merõlegesen két sorban mg34-es géppuskás õrök vannak felsorakozva. Köztük szaladnak át a foglyok miközben õk folyamatosan lövik õket (a géppuskákat meg a mellettük elhelyezett lõszeres ládákból folyamatosan újratöltenék). Mondjuk 3-4 percenként jönne egy szállítmány. A pálya másik végén jönne a "felszabadító" orosz hadsereg. Addig kellene elérnie a táborig, amíg mondjuk 10 vonatnyi foglyot kivégeznek ez 40-50 perc körül lenne. A táborig persze a szokásos német védelmi vonalak lennének kiépítve, amin át kellene verekedniük magukat. Ez természetesen egy single pálya lenne és az oroszokat irányíthatnánk.

#1837
Hali mindenkinek.

Örömmel jelentem be, hogy péntek estétûl 9 napig szabin leszek.
Ez idõ alatt természetesen szeretnék végre eljutni egy kiadható publikálható RCM 2.7-ig.

A korábban felsoroltakat csak annyival egészíteném ki, hogy beszéltem Barbarossával, és egyelõre ógy néz ki, hogy a rendelkezésünkre bocsájtja a nyári sémáját.

Ezen kívûl leszedtem még pár progit, amivel új házakat stb. lehetne berakni a téli sémába...

Uj kategoria jelenik meg a nemzetekhez beosztva: a civilek.
Ez azt jelenti, hogy lesznek német, angol, francia, orosz stb. civil figurák.
Ide lesztek besorolva az állatok (juh és marha) és a civil jármûvek:
szemályautó (jeep-ként fog mûködni) lovaskocsi (teherautó, töltõautó) buszok (jeep-ként fog mûködni) traktorok, buldózer.
Ezeket természetesen be lehet majd vonni hadi szolgálatra is.

Terveim között szerepel "Vojtek" a katonamedve - mint háborús személy - is, aki a lengyel hadseregben szolgált a Monte Cassino-i csatában.

Bütyök említette, hogy van a CWC-ben sok-sok civil gyalogos figura van.
Ezekre szükségem lenne.

Itt megemlíteném, hogy kellene egy fajta civil, amikkel a koncetrációs táborokat töltenénk fel. Csak a régi szép idõk emlékére...
#1836
Helló Sanyi!
Adtam R1 és R2 román light tankokat is, meg Praga limuzin is jó volna. (Japán IJA 6-kerekû limuzin tökéletes lenne)


Ja meg francia Citroen autó min Köbel vagy Gaz jeep!

What you want? Total War! Yes we want: Total War! What we want: Fucking War!

#1835
Some news from RCM 2.7 new Version:

*** Belgian infantry ***

- Infantry -

Belgian Infantry (Mauser MLE 89 7,65mm)
Belgian Heavy Machinegunner (FN MLE 1930 7.65mm)
Belgian Crew (FN MLE 1910/22 7,65mm)
Belgian Officer (FN MLE 1910/22 7,65mm)
Belgian AT (BoysATR 0.55")
Belgian Sapper (Mauser MLE 89 7,65mm)
Belgian Medic Infantry (Mauser MLE 89 7,65mm)

*** Romanian Royal Armed Forces ***

- Infantry -

Rumanian rifleman (7.92mm ZB model 1924 & grenades)
Rumanian officer (Beretta Model 1934)
Rumanian Crew (Orita 9mm Model 1941)
Rumanina Machinegunner (ZB light MG 7.92mm model 1930)
Rumanian SM-gunner (Orita 9mm Model 1941 & grenades)
Rumanian Sapper (7.92mm ZB model 1924)
Rumanian Medic (7.92mm ZB model 1924)
Rumanian Mortar (50mm Brandt model 1937)

- Static -

Brandt 81.4mm mortar model 1939
ZB-53 heavy machine gun 7.92mm model 1937

- AnitAircraft -

13,2mm Hotchkiss AA-gun Model 1931
Bofors 40mm AA-gun model 1930
Krupp AA-gun model 1936 (88mm/L51.3)

- Anti-tank guns -

Bofors AT-gun model 1936 (37mm/L42)

- AVF's -

T-38 "Skoda" Model 1938 (37mm & 7.92mm ZB-53)
T-4 medium tank (KwK42 75mm/L48 & MG34) 1944
T-3 Light tank (KwK39 75mm/L24 & MG34) 1943
R35 Light tank (SA18 37mm/L28 & ZB-30 7,92mm)
FAMO F-3 (Sd.Kfz.10) halfrack trailer
TAs self-propelled gun (StuG-40 ausf. G) (StuK40 75mm/L48 & MG34) 1943

*** Other Updates ***

-Poland-

Polnish infatry with British arms (1. Army)
Polnish infatry with Soviet arms (2. Army)

-USSR-

D-44 heavy AT-Gun 85mm/L51.3) 1944
M-30 Heavy Infantry Mortar (152mmL12.5) 1940
KV-1S heavy tank (F-34 76,2mm/L41.5 & DT 7,62mm MG) 1942
T-34 model 1941 (F-24 76,2mm/L31.5 & DT 7,62mm MG)
GAZ-67 supply truck for paratroopers

-Germany-

PaK-97/38(f) (75mm/L43) 1942
Sd.Kfz. 251/7 supply m.SPW 1943
Sd.Kfz. 250/5 supply m.SPW 1940
Möbelwagen (Flak43 37mm/L89) 1944
Me-410 Bomber-Destroyer 1943
Do-17z Quick bomber 1938
Flak-41 (88mm/L51) 1941

-France-

Panhard 178 APC (SA35 25mm & Reibel 7.5mm MG) 1938
Latil fuel truck

-Italy-

CR-42 Spyplane
CR-42 Biplane fighter
G-50 Fighter
Re-2000 Fighter

-Hungary-

42M PaK (pak40 75mm)
Ford-Marmon truck
Ford-Marmon Mobile Hospital
Ford-Marmon supply truck
Arrow cross soldier (K98 rifle & grenades) 1944
Arrow cross soldier (Panzerfaust)
Arrow cross political officer (P38 walther)
Hawk06
#1834
Helló,
sajnos úgy tûnik hogy most egy ideig nem lessz internetem.Szombat délután már nem volt,azért nem mentem fel MSNre.
Na de hamarosan lessz jobb a réginél.

Lakás vétel tulajdonostól,eladó lakás hirdetése: http://www.maganingatlan.hu/ \"Ha majd a nyarunknak vége csendesen szitál a hó...\"

Axon
#1833
Egész jó volt a beszámolód. Egy-két kép azért jó lett volna.

#1832
Látm tovább zajlik itt az élet

Igértem hogy elmesélem milyen volt a CWC party. Rég igértem ezt tény, de sajna az nap este technikai okokból nem tudtuk tesztelni.

Néhány napja sikerült életem elsõ CWC meccse. Ey kép készült rola, sajnos nem tudom hol lehet, de nem vesztettetek semmit.

2 alkalommal egymás utánn játszottunk egy rajongoi honlapról letöltött pályával melynek címe Sunday Alert volt, ha jól emlékszem. Barátom az Egyiptomi hadsereggel volt én pedig az izraelivel.
Gyors pergõ kicsi pálya volt ez 128x128-as.

2. meccs felejthetetlen volt, sikerült a pálya közepérõl kisöpörnöm és bekerítenem seregét. Tovább nehezítette helyzetét hogy az a kellemetlen helyzet állt elõ hogy izraeli seregem 2 katyusa sorozat vetöhõz jutott hozzás lõszerem annyi volt mint égen a csillag. Képzelhetitek milyen tüzijátékot rendeztem. Embereit egy hegytetõn lévõ üzembe állomásozta, és pechjére néhány másodperc alatt ott halt a seregének a maradványa a katyusa tûzben. Azt persze megjegyezném hogy a pálya közepérõl nem ment nehezen a kisöprés, ugyanis serege nagyját feláldozta egy támadásra. Kemény egy támadás volt rakat IS-2-es tankot vetett be gyalogos fedezettel és néhány tankelhárítoval. Miután visszavertem sikerlt bekerítenem.

Ezután meguntuk ezt a pályát kipróbáltunk egy gyári térképet mely koreába kalauzolt el minket.Címe most nem jut az eszemb,e sajnos ezt nem tudtuk befejezni. Én voltam az amerikaiakkal õ észak koreával. Egy folyó választott el benünk melyen egy hídsem volt. Sikerlt délen hidat venem és kisebb harc során megszereznem egy falvat tõle. Nem tudott ebbe beletörödni ezért a faluhoz kldött 2 db76.6mm önjáro löveget.
Nem sok eredménnyel , szinte azonnal kilõttem õket.

Nos egyenlõre ennyi volt CWC játék remélem hamarosan több izgalmas csatárol is beszámolhatok nektek.

P.S: ha érthetetlen volt a fogalmazásom elnézést korán van mé és ilyenkor lassú vagyok.

Hawk06
#1831
Üdv!
Salvaje ma ha tudsz gyere fel MSNre vannak dolgok amiket szeretnék átküldeni neked (pl MG42ös statikus LMG) és lennének kérdéseim.

Lakás vétel tulajdonostól,eladó lakás hirdetése: http://www.maganingatlan.hu/ \"Ha majd a nyarunknak vége csendesen szitál a hó...\"

#1830
Nem tudom h fennleszek-e... csak azért a magyar ansaldo- ne olasz crewk kezeljék, és a román 40 mm-es ágyt sem az angolok... 😄

What you want? Total War! Yes we want: Total War! What we want: Fucking War!

#1829
Hali!

Este fent lesztek? Mert ha igen, elküldöm a legfrissebb verziót.
Sok-sok meglepetésem van!
#1828
Áj láv Románia!

What you want? Total War! Yes we want: Total War! What we want: Fucking War!

Hecker007
#1827
hmm, lehet hogy az a baja hogy vistára raktam, megpróbálom majd xp alatt

#1826
Ez érdekes. Nekem 5 év alatt eddig egyszer sem fordult elõ ilyesmi.
Hecker007
#1825
hello!
nem tudja valaki mitõl lehet az hogy a mapszerkesztõ 5perc használat után egyszerûen kilép? elég idegesítõ, csinálni akartam egy egyszerû kis mappot csak úgy próba képpen erre állandóan kilépked, már újra raktam a win is de még mindíg ezt csinálja, a játék meg megy állt rendesen, azzal már csak annyi gond van hogy a netem néha beszarik, de az meg nem a játék hibája...

#1824
Üdv.

Örömmel jelentem be, hogy a fejlesztés folytatódik, hétvégére készen áll a román hadsereg nagy része.
Azt kell mondjam, hogy lényegesen erõsebbek voltak tõlünk.

Most már minden akadály elhárult egy "Debreceni támadó hadmûvelet" vagyis a "Hortobágyi tankcsata" néven elhíresült ütközet, Budapest ostroma stb. pályák elkészítése elõl.

Akinek van kedve, los!

Tegnap ujabb ágyúk, harckocsik, repülõgépek kerültek a játékba, és mûködnek.!

RÁjöttem - azt hiszem - A dolog nyitjára - hogy ne dobáljon ki állandóan a játék.
Axon
#1823
Na most irígy vagyok :-)

"Van nekem egy mániám..."

#1822
Ebben bztos lehet Axon! Sven, azaz Feri barátunk él hl az ilyen pályákért, már el is kezdte az építését. Biztosan jó lesz!

Micsoda rasszizmus van jelen ebben topicban, kérem szépen! Amúgy Turán tankkal is tapostam már románokat! Szuper volt 😄

What you want? Total War! Yes we want: Total War! What we want: Fucking War!

Axon
#1821
Grat!

Remélhetõleg lesz 1-2 magyar-román single pálya, ahol vissza zavarhatjuk az oláhokat a fára.

#1820
Üdv.

No azt kell mondjam, hogy aki eddig nem élhette ki beteges, soviniszta gyûlöletét, megvetését a rongyoskapcás szõröstalpú gerinctelen keleti szomszédunk ellen, az a tegnapi naptól megteheti.
Ugyanis megjelent Románia az RCM "kis népek" palettáján.
Ugyanitt megtalálható a belga hadsereg is.

Egyelõre még csak gyalogság van, de lesz még más is.

Jah és az külön meglepi, hogy a románok hangja is - egy szomorú erdélyi srác jóvoltából - hallható a legújabb RCm verzióban.
#1819
Sanyi! Kellene csinálni kis népeket! 😄

What you want? Total War! Yes we want: Total War! What we want: Fucking War!

#1818
Hawk,

Kellene csinálni pár vörös csillagos járgányt - Land-lease cuccokról van szó
#1817
majd nézd meg a peccsben Sanyi! Ott benne vannak. A jól bevált p16, z9, k0 kombinációval nyomtuk õket át sárgára.
nagyon szííípek lettek ám.

What you want? Total War! Yes we want: Total War! What we want: Fucking War!

#1816
remek. Tudnál é képet mutatni róluk?
Hawk06
#1815
Jaja,megvannak azok is,.

Lakás vétel tulajdonostól,eladó lakás hirdetése: http://www.maganingatlan.hu/ \"Ha majd a nyarunknak vége csendesen szitál a hó...\"

Hawk06
#1814
Menni fog.😊
Kép:

Lakás vétel tulajdonostól,eladó lakás hirdetése: http://www.maganingatlan.hu/ \"Ha majd a nyarunknak vége csendesen szitál a hó...\"

Hawk06
#1813
Hali,
húha,nem tudom most bíztosra megmondani,megpróbálom.

Lakás vétel tulajdonostól,eladó lakás hirdetése: http://www.maganingatlan.hu/ \"Ha majd a nyarunknak vége csendesen szitál a hó...\"

#1812
Hawk!

Tudsz téli álcafestéseket is csinálni?

Mert ha igen, akkor lenne pár db, amit be kellene meszelni a majdani téli sémához. És nem csak fekete-fehérbe, mint ahogy most van, hanem hogy látszódjon rajtuk, be lettek mázolva.

ami biztos kéne:

--- Németek ---

Sd.Kfz.250 variánsok
Sd.Kfz.251 variánsok
Wespe
Brumbär
Bergepanther
Kanone 18
Kanone 39
Puma 8-RAD
Pak43
Flak41
Faun teherautó
Puma (50 milis ágyúval)
Somua
H35
R35
Char B1 ( a nagy ficc kereszttel)

--- Oroszok ---

T-40
T-28
T-35
Benzines és töltóautók
Land-Lease cuccok -> fehérre mázolva - Vörös csillaggal
BS-3
A-19 tarack
Br-9 tarack
M-30 tarack
61k_AA_37mm
52K_AA
53K_45mm ágyú
KV-1S
Su-76i
Su-76 ballisztikus
Ya-11
STZ-5 "Stalinec"
Komsomolec
Komintern
Vorosilovec
160mm es gránátvetõ

--- Olaszország ---

M11/39
M15/41
M13/40
Semovente 75/18
Autoblinda 41
Lancia autók
90mm AA
Kis kaliberû páncéltörõ ágyúk
Baszottó

--- Magyarország ---

38t Skoda
Turán
Toldi
Csaba
Ford-Marmon






#1811
Hali!

Most szedem a patch-et.
Az Sd.Kfz. 251-eseket - itt a kései változatokra gondolok - sikerült átfesteni?

Az olasz cuccok jók lesznek a sivatgba is.
Ahogy elnéztem.
#1810
Sziasztok!

Hawk és én összedobtunk egy kis Skin peccset. Ami letölthetõ az RCM2.7beta9-hez.

http://www.sendspace.com/file/9lkmtw

it ttudjátok leszedni.

What you want? Total War! Yes we want: Total War! What we want: Fucking War!

Axon
#1809
Tényleg nagyon jók.

Axon
#1808
El is vagyunk ájulva.

#1807
Ezen pedig a vadiúj lengyel C4P vontató, C4P tartályautó, PF621 teher, mentõ és töltõautó látható.

What you want? Total War! Yes we want: Total War! What we want: Fucking War!

#1806
Nah, ha sikerült magatokhoz térnetek hawk alkotása után, akkor tessék ismét elájulni. Pár olasz és lengyel egység, csak szépen sorjában.

Az elsõ képen olaszok láthatók:
M11/39, M15/41, M13/40, Semovente 95, Semovente 75 (L/18 és L/34), 149 mm-es tarack, 90 mm-es légvédelmi ágyú, Lancia teherkocsi és mentõautó. L6/40 könnyúharckocsi és az új AB-41 páncélautó, valamint 105 mm-es Basotto (azaz Basz Ottó) rohamloveg.


What you want? Total War! Yes we want: Total War! What we want: Fucking War!

Hawk06
#1805
Ki lehet próbálni,készen vannak.
<#awink>

Lakás vétel tulajdonostól,eladó lakás hirdetése: http://www.maganingatlan.hu/ \"Ha majd a nyarunknak vége csendesen szitál a hó...\"

Axon
#1804
Ma már holnap van :-)

#1803
Szépek ezek az új egyséek. De ahogy az angol mondás tartja puding próbáa az evés.

Nos hölgyek-urak uy néz ki perceken bell egy remek kis CWC meccs elé nézek. Holnap majd elregélem milyen lett

Hawk06
#1802
a tigris még csak ennyire van:

Lakás vétel tulajdonostól,eladó lakás hirdetése: http://www.maganingatlan.hu/ \"Ha majd a nyarunknak vége csendesen szitál a hó...\"

Hawk06
#1801
Bütyöknek támadt egy jó ötlete,miszerint a sima ss2 tigrisébõl meg párducából lehetne jó magyar tigrist meg párducot kihozni.Nos én neki is kezdtem,+még raktam rá némi extrát is XD

Lakás vétel tulajdonostól,eladó lakás hirdetése: http://www.maganingatlan.hu/ \"Ha majd a nyarunknak vége csendesen szitál a hó...\"

#1800
Na azért sokmindenen nem kell változtatni. Fõleg nem a mindenféle csiricsáré német tankokon. Ugyanis ha azt vesszük hogy a német jármûvek alapszíne 43 után okkersárga volt, ezért hog yigencsak valósághûen mutassanak, a kései szürke cuccokat besárgítom okkerre. És így egy hom,ogén német hadsereget kapunk. Engem például nagyon zavar, hog yegy alakulatban 8-féle terepszín található.
A barna csíkos panzer Iv-esek meg azér tnem jó ötletek, mert ezek románok lesznek majd, már el vannak küldve Sanyinak.

What you want? Total War! Yes we want: Total War! What we want: Fucking War!

Hawk06
#1799
Bütyök,amit mondtál 105mm német tarack,olyat nem találtam,de vannak itt jó cuccok:

<#vigyor>

Lakás vétel tulajdonostól,eladó lakás hirdetése: http://www.maganingatlan.hu/ \"Ha majd a nyarunknak vége csendesen szitál a hó...\"

Hawk06
#1798
Ez a 2.7,csak új skinekkel.

Lakás vétel tulajdonostól,eladó lakás hirdetése: http://www.maganingatlan.hu/ \"Ha majd a nyarunknak vége csendesen szitál a hó...\"

Axon
#1797
Egész jók. Ezek a 2.7-es modba készülnek vagy már a 3.0-áson dolgoztok?

#1796
Pár egységet kicseréltem a játékban, mivel Salvaje panaszkodott, hogy apróságokra nincsen ideje. Hawk és én remélem tudtunk neki segíteni ezzel a kis munkával.



Az 1943 után német cuccok mind okkersárgák voltak, ezért elkezdtem a sárgítást. Meg kicseréltem pár egységet modernebbre, szebbre. Például a méretarányos francia R-35 és H-35 harckocsit, a citromsárga FT-17 harckocsit, és velük együt a németek által zsákmányolt francia kistankokat.
Az olaszok eltérõ, nem homogén színe zavart ezért kicsit fabrikáltam rajtuk. Illetve a német elmosódott, rossz helyen lövõ Panzer 38/t/ harckocsit kicseréltem egy modernebb és több kontraszttal megáldott modellre.

What you want? Total War! Yes we want: Total War! What we want: Fucking War!

Hawk06
#1795
Bocs fiuk,de én ugylehet nem leszek.De aki akar az legyen MSN-en mert lessz akivel játszani.

Lakás vétel tulajdonostól,eladó lakás hirdetése: http://www.maganingatlan.hu/ \"Ha majd a nyarunknak vége csendesen szitál a hó...\"

Hawk06
#1794
Ma este ~20:00 (+-00:30 perc) csata!

Lakás vétel tulajdonostól,eladó lakás hirdetése: http://www.maganingatlan.hu/ \"Ha majd a nyarunknak vége csendesen szitál a hó...\"

Axon
#1793
Én egyelõre nem tolom a Black Goldot. Félretettem csemegének.

#1792
nem mûködik

What you want? Total War! Yes we want: Total War! What we want: Fucking War!

#1791
Közben csinálgatom a sivatagi sémát. Egyelõre foglamam sincs, mikorra lesz kész, mert együtt akarom használni a nyári móddal.
Valaki nézzem ár meg, hogy mûködik-é most a sivatagi séma.
#1790
No azért a pálya közepén lévö területet visszaszereztem. Azért is tartályautoval foglalkoztam mert már nem volt emberem mivel a pálya Északi részét védeni tudtam volna.

Axon nem tudod véletlenl hogy a 2.Iráni pályán a BlackGoldban mi a feldet?

4 napja minden nap probálkozom s nem jöttem rá hogy lehet a folyon átkelni. Nincs semmi vizijármû a közelben.

Iraki hadjáratot kivégeztem. Elsõ pálya valami fantasztikus volt a többi ehez képest lapos s unalmas. Utolsó elõtti pálya csak az új effektek miat tetszett