430

Dortmund Fan club
  • Lópikula
    #430
    tetű leandowski
  • Mornock
    #429
    Ideje lenne felkötni a gatyát, a legtöbb nézőszámmal rendelkezik a csapat
  • Zenszkij
    #428
    Szerintem hamar túlteszi magát ezen a Bayern. A bajnokságot toronymagasan behúzták, amiért gratuláció jár nekik, a BL-ben is esélyesek. A Mainz edzőjének fel lesz adva a lecke.
  • Darthmushroom
    #427
    az utolsó fricska :D
  • bakkerman
    #426

  • 9csöves9
    #425
    A Bayernt hibáztatni szerintem hülyeség, 2 db embert vittek el, ebből Götze előre pótolva volt Reus-szal mivel le volt már játszva a Bayernbe igazolása. Lewa nagy érvágás volt, de itt óriásit hibázott Klopp és a vezetőség, hogy egyrészt egy az egyben akarták pótolni, ami az ő Dortmundban betöltött szerepét nézve lehetetlen volt, másrészt olyan szerződést kötöttek vele, hogy ingyen el tudták vinni. A kialakult helyzetben egyébként azért is nagyon ludas a vezetőség, mert Klopp az utóbbi 2 évben egyszer sem kapta meg az első számú kiszemeltjét, mindig második és harmadik célpont után kellett néznie. Így lett nagy bukás az olasz és az örmény is, kulcsposztokon nem kapta meg azokat kért, pedig így is sokat költöttek.
  • szucsy89
    #424
    Galliani elő a telefont!
  • Zenszkij
    #423
    Szerintem is egy korszak lezárult. Sajnos a Dortmund képtelen volt megtartani a legnagyobb sztárjait, és érzékelhető, hogy a gyenge szezont követően több komoly játékosuk is távozhat, akiket Klopp képtelen lesz pótolni. Nem akar a továbbiakban ehhez asszisztálni, megértem. Összehozott egy nagyon erős csapatot, szép sikereket ért el, és ezt jó szokásához híven szétzilálta a Bayern, no nem a pályán, hanem pénzzel. Nekem is elegem lenne. Jövőre jó középcsapat lesznek, megint előlről kell kezdeni mindent.
  • bakkerman
    #422
    szétszedik a csapatot,a jövő év meg elmegy arra,hogy kialakítsanak egy stabil magot a Klopp éra után. Nem jósolok nekik szép következő 2-3 évet :/
  • Darthmushroom
    #421
    Klopp távozik a szezon végén.

    Kíváncsi leszek h így a sztárok mennyire akarnak majd maradni a klubnál, főleg ha BL szereplés se lesz.
  • bakkerman
    #420
    a 6. Augsburg 7 pontra van,és az már EL-t érő hely!
  • Zenszkij
    #419
    Végre. Habár szükség volt Batman és Robin segítségére is :D :D
  • Tyler1
    #418
    Dortmund nagyon beindult.
  • Effe88
    #417
    király!
    immobilével viszont nagyon mellé nyúltak
    dupla 0
  • Effe88
    #416
    király!
    immobilével viszont nagyon mellé nyúltak
    dupla 0
  • bakkerman
    #415
    zsinórban 3 bajnoki győzelem,és jelenleg már 10. a BVB :) Ez kellett,mostmár meglehet indulni és talán nem reménytelen a 6. hely,még 12 forduló alatt sokminden történhet!
  • Zenszkij
    #414
    Ki is kapott a Dortmund megint, ez volt története 500. veresége, habár tegyük hozzá idén nagyon belehúztak, hogy elérjék ezt a bűvös számot, Juve ellen ez édeskevés lesz. Ötlettelen béna játékot nyújtottak, 10 embernek se bírtak gólt lőni...Az Augsburgtól eddig sose kaptak ki. Klopp sajnos újabb rekordokat döntöget, immár a negatív tartományba.
    Utoljára szerkesztette: Zenszkij, 2015.02.05. 07:57:04
  • Zenszkij
    #413
    már vezet az Augsburg a Signa Iduna Parkban
  • Doma #412
    97 után is ez volt, gyönyörű BL győzelem utána meg lejtmenet. Kloppot nem fogják elküldeni, Ő fog felállni, a csapat pedig elkerüli vele is a kiesést. (Pont Klopp került a bizonyos Thomas Doll helyére mikor legutóbb a béka segge alatti 13ik helyen végezték a szezont.) Azóta ment a szekér, addig míg 2 éve Götze kivásárlási áron eladásra nem került, de Lewa esetén semmi. Abból pedig nehéz pótolni egy klasszis játékost.

  • szucsy89
    #411
    ez a csapat "múltkor" még BL döntőt játszott... borzasztó nézni ezt
  • bakkerman
    #410
    ha kiesnek (amire én még mindig nem tennék nagyobb összeget,nem tudom elképzelni),akkor könnyen lehet hogy kihátrál a csapat mögül 1-2 komolyabb szponzor,a mostani alap kezdő 11-nek a jó fele biztosan távozna,a helyükre pedig nem minőségi pótlás érkezne,hanem kényszer megoldások,nem írna alá hozzájuk klasszis játékos,mert nem derogál a bundesliga2-ben játszani,még ha Dortmundban is lenne az a hely...én azt mondom Kloppnak most mennie kell,és egy válságkezelésre alkalmas,keménykezű motivátor kell a csapat élére,amíg még van esély a vonal fölé kerülni. Májusban már késő bánat lesz...
  • Zenszkij
    #409
    Tökutolsó a Dortmund, ez katasztrofális. Lement a fél szezon, erre már nincs kifogás.
  • Zenszkij
    #408
    Tény és való, hogy a keze alatt a klub legnagyobb sztárjait ellopkodták, de ez nem hiszem, hogy az ő hibája, a Dortmundnak hulladék az üzletpolitikája, miközben még Angliából is oda járnak szurkolni. Valami nem klappol ezzel a szegény csapat a Dortmund dumával. Európa egyik legnagyobb szurkolótáborával rendelkezik, ne bohóckodjanak már. Ott inkább az üzleti részért felelős embereket kellene kipaterolni.
  • bakkerman
    #407
    én inkább arra lennék kiváncsi Kloppal mi lesz,szerintem el nem küldik most szezon közben,de könnyen lehet hogy ő már tudja mi a következő lépés és ezért is hanyatlik a csapat mert már nem ad bele 100%-ot a mindennapos munkába
  • Zenszkij
    #406
    Télen szerintem Reus is távozik, Hummels még kérdés, de szerintem a MU arra is lecsap. Reus kivásárlási ára nevetséges 35 m euro.
  • bakkerman
    #405
    13 forduló után UTOLSÓ a csapat,11 ponttal,-7-es gólkülönbséggel. A még BL-t érő 4. helyen levő Augsburg 10 pontra van,a listavezető Bayern 22(!!)-re

    Michael Zorc a csapat sport menedzsere szerint erre a szezonra mostmár a benntmaradás,és a középmezőny elérése a cél,és a minél további menetelés a BL-ben...azért milyen durva már ilyet kijelenteni egy nemrég BL döntős csapatnál...szegény Klopp biztos nem alszik már hetek óta
    Utoljára szerkesztette: bakkerman, 2014.12.01. 10:01:39
  • Zenszkij
    #404
    jó fing a csapat, mondjuk nem csoda,a Bundesligában már tendencia, hogy a Bayern kivásárolja az aktuális riválist, viccliga
  • IXEMGabeo
    #403
    nem láttam a meccs elejét volt egy meg nem adott gólja a Dortmundnak?:S mert Klopp elég mérges volt a bírókra
  • Zenszkij
    #402
    igen, az a kapuskidobás nagy hiba volt sajnos
  • IXEMGabeo
    #401
    sajnálom a csapatot...a védelem kissé elrontotta Robben góljánál:S
  • Zenszkij
    #400
    és el is ment, várható volt, az egész bundesliga a bayernről szól, a bírók is elmehetnek a sunyiba
  • Effe88
    #399
    én is bent láttam
  • Zenszkij
    #398
    Egy meg nem adott gól, röhej, de ezen a szinten is hibáznak a játékvezetők.
  • Zenszkij
    #397
    igen, ez igaz, meg az is, hogy a Bayern már nagyon megnyerte a bajnokságot, de egy kis öröm az ürömben jólesik :D
  • IXEMGabeo
    #396
    1991 óta először történt meg ilyesmi kettejük párharca során
  • Zenszkij
    #395
    igen, de azért otthon nyalni egy hármast :D
  • IXEMGabeo
    #394
    bajnokságot megnyerték leszarták már...
  • Zenszkij
    #393
    Ez már kellett, végre kicsit a helyére került a Bayern :D.
  • bakkerman
    #392
    Ezt odatették Reus-ék,ez a Hofman gyerek kibaszottt jó játékos lesz
  • attiGT
    #391
    le is lehet húzni a münkent a slozin