36663
-
#8337 fasza, nem hiszem el h 2 éve nem tudjuk őt leigazolni -.- -
#8336 Adriano Galliani és a Lazio elnöke, Claudio Lotito
elismerték: Massimo Oddo átigazolása a San Siróba még nagyon távolinak tűnik.
"A tárgyalások Oddóért lefulladtak. Még mindig van pár millió különbség az ajánlatunk és a Lazio által kért összeg között" - vonta le a következtetést Galliani alelnök tegnap este.
Mindhárom érintett elismerte, hogy zajlanak a tárgyalások egy januári átigazolásról, amelyben kulcsszerepet játszik az, hogy a játékos kifejezetten szeretne visszatérni a Milanhoz, ahol annak idején pályafutását kezdte. Azonban úgy tűnik, hogy a Lazio olyan feltételekhez köti Oddo elengedését, amelyeket a Milan nem tud teljesíteni.
"Sosem adtam olcsón a játékosaimat. A Milan megkeresett, hogy tárgyalhatunk-e Oddóról. Figyelembe vettük a játékos kérését is, hogy szeretné abban a csapatban befejezni a pályafutását, amelynek utánpótláscsapatában nevelkedett. Beleegyeztünk, hogy meghallgatjuk a Milan ajánlatát. Gallianival jó kapcsolatban vagyunk, de senki nem tud arra kényszeríteni minket, hogy nekünk nem tetsző ajánlatot fogadjunk el. Ha meg tudunk egyezni, akkor Oddo átigazolhat. Ha nem, akkor pedig itt marad" - nyilatkozta Lotito.
-
#8335 írj az atw seknek.hátha. de nemhiszem,hogy összejönne,szóval inkább töltsd fel a www.extra.hu ra ez sokkal jobb tárhely mint az atw csak az a baj vele,hogy amit feltöltesz az oldalra képet,nem bírod egyenesen belinkelni a fórumokba. -
#8334 Valami ilyen eredményt vártam!!! -
#8333 Geci munka! -
#8332 Birkirkara-AC Milan 0:5
G:Oliveira, See, Favalli, Pippo (2) -
Bereet #8331 Raúl Robinho Cassano esetleg guti jöhetne de már túl sok támadónk lenne :/ -
#8330 hát elég nagy geciség volt tőle :\\\ -
#8329 Robinhot szivesen látnám ^^ -
#8328 húú hogy én milye hülye vagyok tudjátok megcsináltam a www.milanfanpage.atw.hu-t amit itt is hírdettem. minden király volt amíg nem jött egy rohadék aki szerkesztőnek adta ki magát és megváltoztatta a tárhely és a cutenews jelszavát is szóval ellopta a munkámat és most vagánykodik vele na ilyenkor mit tegyek? gondolom milyen egy rohadék milan-drukker lehet aki így kiszút egy másik milanossal..... -
#8327 Fabio Capello fekete listája: Raúl, Cannavaro, Salgado, Beckham, Guti, Emerson, Robinho, Cassano.
érdekes a lista...sztem ez érinthet majd minket -
#8326 A két csapat összeállítása:
BIRKIRKARA: Bledzewski; Bonnici, Scicluna, Sammut, Lino Galea; Briffa, Holland, Mallia; Mifsud Triganza, Michael Galea, Barbara.
MILAN: Fiori; Cafu, Simic, Maldini, Grimi; Brocchi, Pirlo, Gourcuff; Di Gennaro; Gilardino, R.Oliveira.
A mérkőzés 19:30-kor kezdődik az Stadio National Stadium Ta'Qaliban.
Forrás: acmilan.com -
#8325 Boldog születésnapot Gennaro Gattuso!
A Milan világbajnok középpályása ma ünnepli 28. születésnapját. Gattuso 1978 január 9.-én született Corigliano Calabroban. -
#8324 csak az Interben játszott 1-2 évnél többet(ha az emlékezetem nem csal)
jóó nem a legnagyobb az Inter történetében de kulcs figura volt... -
#8323 játszott több mint 10 klubban köztük a legnagyobb olasz klubokban. mindegyiknek csókolgatta a címerét 1-1 gólnál.mindegy volt neki hogy hol játszik csak fizessék meg
ez nagy Interes figura? -
#8322 tévedsz..most így fejből nem tudom pontosan de kb 5évet játszott nálunk...
-
#8321 Kitüntetések:
-
#8320
-
#8319 Mindkét milánói óriásklub érdeklődik az Empoli középpályása, Sergio Almiron iránt, aki még ebben a hónapban elhagyhatja jelenlegi csapatát. A piros-feketék szívesen leigazolnák Massimo Oddot a védelmük megerősítésére, de a középpályára is szeretnének még valakit, aki megfelelő cseréje lehetne Andrea Pirlonak.
Azonban a Milan vezetőinek szembe kell néznie a városi riválissal, mivel Roberto Mancini meg akarja erősíteni az amúgy sem gyenge keretét.
„Almiron ára körülbelül 6 millió font, és az Empoli elképzelhető, hogy júniusban el is adja őt,” – kezdte a játékos ügynöke, Claudio Vagheggi. „Nem fogjuk a korábbi távozást erőltetni, mert ebben állapodtunk meg a szerződéshosszabbításkor. Azonban, ha már most lehetőség adódna egy nagy klubhoz igazolni, akkor az ügyfelem nagyon boldog lenne. Az Inter már ajánlatot is tett, és nem hiszem, hogy az ár problémát jelentene.”
A Milan nemrég csatlakozott a 26 éves argentinért folytatott versenyhez, akit már spanyol klubok is kinéztek maguknak. A piros-feketéknek egy kevés előnyt jelenthet, hogy jó kapcsolatban vannak az Empolival, hiszen Lino Marzorattit és Nicola Pozzit is kölcsönadták az olasz kiscsapatnak.
Forrás: channel4.com -
#8318 A Lazio elnöke kijelentette, hogy a rómaiak csapatkapitánya várhatóan marad a klubnál, hacsak nem kapnak egy igazán jó ajánlatot.
A Massimo Oddo regény tovább folytatódik. Pár nappal ezelőtt úgy tűnt, hogy a játékos a Milanhoz kerül, de mostanában egyre valószínűtlenebbnek tűnik az igazolás. Ezt erősítette meg egy rádióinterjú során Claudio Lotito is.
„Jelenleg Oddo a Lazio játékosa. Mi egyetlen labdarúgónkat sem akarjuk eladni, de senkit sem fogunk ideláncolni. Eddig nem kaptunk olyan ajánlatot, ami változtatna a mostani helyzeten.”
Forrás: goal.com -
#8317 Carlo Ancelotti kijelölte a kezdőcsapatot a holnapi Birkirkara elleni barátságos mérkőzésre:
Fiori; Cafu, Simic, Maldini, Grimi; Brocchi, Pirlo, Gourcuff; Di Gennaro; Ricardo Oliveira, Gilardino.
Forrás: acmilan.com -
#8316 ez is igaz... de Vieri nem volt olyan nagy Interes figura vagy tévedek? :S -
faláb #8315 Háát már fordítva volt egy ilyen,Vieri-re gondolok. -
#8314 :) -
#8313 látod látod egy ilyen #8311 elejtett vicces megjegyézsből már cikket is írnak:DD...
semmi komoly... -
#8312 Itt -
#8311 ezt honnan vetted?:)
volt ma egy ilyen megjegyzése:
”Shevchenko? Őt is szeretném!” mondta nevetve a tréner. de ez csak Poén:) -
#8310 sztem nem tenné meg... Milánóban csak piros-fekete rész létezik neki szvsz... vagyis remélem -
#8309 hát elég lol lenne. -
#8308 Sheva az interben? -
#8307 Az jo lesz!!!! -
North #8306 Abu és kész.:) -
#8305 francia állampolgár^^ -
Bereet #8304 Aubameyang togói ha jól tudom nem ? -
#8303 nekem Obimeyang:DD^^ -
#8302 szerintem Aubameyang-ot többet kéne játszatni,nem csak akkor ha szükséég lesz egy támadóra.... szintén csak szerintem az oli-Aubameyang az jó párosítás lenne,mint amilyen jó az inzaghi-gila...
és létsdzi találjatok már ki becenevet Aubameyang-nak,hogy ne kelljen mindég copy pastáznom a nevét :) -
#8301 ezek a nők^^ Oddo is papucs?:D -
#8300 Adriano Galliani alelnök szerint csapatának nincs szüksége újabb támadóra, miután a szombati Berlusconi Kupán rendkívül elégedett volt Willy Aubameyang teljesítményével.
Az említett mérkőzésen a vörös-feketék 3-2 arányban legyőzték a Juventust, és a döntő találatot éppen a csereként beállt, 19 éves francia csatár szerezte.
"Vincenzo Iaquinta? Antonio Cassano? Ronaldo? Köszönjük, de nem kellenek, mivel már itt van Aubameyang. Nem igazolunk csatárt. Ha szükségünk lesz egy támadóra, akkor Aubameyang kerül fel az első csapatba. Leonardo Grimi személyében találtunk egy új balhátvédet, aki biztosan fejlődőképes játékos, és megpróbáljuk leigazolni Massimo Oddót is, de itt meg is állunk. Ha Borriellót eltiltják, akkor itt van Aubameyang, aki nagyszerű játékos, és az utánpótláscsapatunk gólkirálya" - nyilatkozta Galliani a Milan Channelnek.
Massimo Oddo tehát az egyetlen játékos, akinek érkezésére még számítani lehet januárban. A játékos nemrégiben maga is elismerte, hogy a Milan ajánlata már az asztalán van - a megegyezés azonban még távolinak tűnik, ugyanis a hírek szerint felesége inkább Rómában szeretne maradni.
Forrás: channel4.com -
#8299 én már nem reménykedek és nem hiszek semmiben..max ha látom a hivatalost
Forza Milan! -
#8298 Abba ne is reménykedj,mert tuti nem jön vissza!