36663
  • Nuno88
    #10184
    A holnapi Bajnokok Ligája elődöntőre készülve Kakha Kaladze a Milan Channelnek nyilatkozott, elsőként a csapatban uralkodó hangulatról beszélt: "Elég keményen dolgoztunk ebben a pár napban. Erőnlétileg jól vagyok, fájdalmaim sincsenek. Játékra kész vagyok, és az edző rendelkezésére állok. A Cagliari ellen még nem voltam teljesen egészséges, fájdalomcsillapítókat kellett bevennem. Az Ascoli ellen nem éreztem úgy, hogy ilyen állapotban a kispadon kellene ülnöm. Azonban most már nincs szükségem fájdalomcsillapítókra és jól érzem magam. Készen állok a Manchester Unitedre."

    A mérkőzésről: "A saját meccsünket kell játszanunk. Úgy kell pályára lépnünk, hogy egy nagy meccset fogunk játszani, egy Milanhoz méltó meccset. A győzelemért lépünk pályára. Egész biztosan a kontratámadásokra fognak játszani, erre nagyon oda kell figyelnünk. Különösen figyelnünk kell a csatáraikra és a középpályásaikra, mivel támadásban nagyon erősek. Mégha 2-2 lett volna is az első mérkőzés, akkor is mindent bele kellene adnunk. De mivel 3-2 lett, ezért csak a győzelemre szabad gondolnunk."

    Csak egy dologért imádkozzunk, ne legyen 1-0 az állás ör perccel a végre előtt, sokak szíve talán nem bírná ki...

    "Nem, remélhetőleg mindent ki tudunk adni magunkból. Az ilyen mérkőzéseken óriási a feszültség, ez most is így lesz. A Manchester United nagyszerű csapat, de mi jobbak leszünk."

    Hogyan reagálnál azokra a kijelentésekre, melyek szerint a Manchester United a legerősebb csapat Európában, és milyen szerepet játszhat az, hogy a Milan győzelemmel akar bosszút állni mindazért, amiket el kellett szenvednie?

    "Ha azt nézzük, honnan indultunk, és hol vagyunk most, akkor inkább a Milant illeti a legerősebb csapat minősítés, nem a Manchester Unitedet. Senki nem jósolta nekünk az elődöntőt. Azok után, amin keresztülmentünk, el kell jutnunk Athénba."

    Az, hogy ott voltál Isztambulban, további motivációt jelent?

    "A motiváció mindig ott van, főleg ha a meccs a San Siróban van a Manchester United ellen. Ha győzünk, bent vagyunk a döntőben - ez a fő motiváció."

    Az Isztambul utáni reggelen, bár nem játszottál, az arcodon ugyanazok a dolgok tükröződtek, mint a csapattársaid arcán...

    "A győzelem, vagy a vereség az egész csapaté. A csapategység különösen fontos dolog."

    Forrás: acmilan.com
  • Nuno88
    #10183
    Ronaldót száműzte a brazil kapitány
    Külföldi labdarúgás

    Ronaldo továbbra sem kerül be a brazil labdarúgó-válogatott keretébe, Carlos Dunga szövetségi kapitány azonban nem mondott le végleg az AC Milan 30 esztendős klasszisáról. A szakvezető a közelgő Copa America mérkőzésein más, fiatalabb csatárok teljesítményére kíváncsi. Forrás: Mobilpress

    Az AC Milanban az utóbbi hetekben kiváló formát mutató csatár a nyári Copa Americán sem kap lehetőséget a bizonyításra a szövetségi kapitánytól, Dungától.

    - Tisztában vagyok Ronaldo képességeivel, ezért a Copán szeretnék másokat is kipróbálni - mondta a tavalyi világbajnokság után kinevezett Dunga, akinek ez lesz az első tornája.

    Ronaldo utoljára éppen a vb-n szerepelt a brazil válogatottban, így Dunga ténykedése alatt még egyszer sem kapott lehetőséget. A szövetségi kapitány később hirdeti ki végső keretét, amelyből Ronaldo mellett biztosan hiányozni fog még néhány nagy név.

    Forrás: Mobilpress
  • Nuno88
    #10182
    Rino Gattuso rendkívül izgatott a holnapi mérkőzésre készülve. Négy évvel ezelőtt, az Inter elleni Bajnokok Ligája elődöntő visszavágója előtt Gattuso megköszönte a csapat egyik szurkolójának, Marco Siracusának a bátorító levelet, amelyet a vörös-feketéknek címzett. Most, a Manchester Untied előtt -ahogy Rino fogalmaz, a csoda előtt- viszont éppen Gattuso az, aki írásra adta a fejét. Gattuso levele meg is jelent a Corriere della Serában. Ezt követően nyilatkozott a Milan Channelnek is, amelynek fordítását az alábbiakban közöljük.

    "Jól érzem magam. Az elmúlt pár napban keményen dolgoztunk az edzőkkel együtt. Azt hittem rosszabb lesz, ehelyett azonban nagyon boldog vagyok."

    A levélről: "Az én ötletem volt, szólni akartam a Milan szurkolóihoz. Megtapasztaltam a Liverpoolnál, aztán ismételten a Manchester Unitednél, hogy az angolok a szurkolóiknak köszönhetően sosem adják fel a küzdelmet. Persze ez nem jelent semmi rosszat a szurkolóinkra nézve. A mi szurkolóink mindig velünk voltak, mindig bíztattak minket. Azonban a mostani különleges alkalom lesz, mivel nagy szükségünk lesz a segítségükre. Mi mindent bele fogunk adni, de szükségünk van rájuk, hogy a maximumon felül tudjunk teljesíteni. Szokatlan pillanatok ezek számomra, de jelenleg csak ránk gondolok, a mezünkre és a csapattársaimra. A levél arról szól, hogy mit gondolok a szezonkezdetről és arról, amin keresztülmentünk. Nagy teljesítmény már az is, hogy idáig eljutottunk. És ha már itt vagyunk, nem szándékozunk megállni. Hogyan készülök a mérkőzésre? Csak egy módszert ismerek, és az az, hogy csak a futásra gondolok. Addig futok, ameddig a lábaim ki nem dőlnek alólam. Az olyan játékosok, mint Kaká, másképpen készülnek, ami teljesen rendben van. Azonban én csak így tudok."

    Rino biztosított mindenkit, hogy az edzőért is hajtani fog: "Természetesen igen. Azt olvastam, hogy az angolok bíznak egy 1999-hez hasonló végkifejletben. Én viszont nem. Carlo Ancelotti velünk együtt szenvedett ezekben a hónapokban. Az, hogy eljutottunk ide, neki köszönhető. Ancelotti rengeteget segít nekünk, hogy a megfelelő módon álljunk hozzá a dolgokhoz. Ő hozott el idáig minket. Ha bárki más lett volna az edzőnk, akkor nem jöttünk volna ki ilyen jól a nehezségeinkből. Most csak a mérkőzésre koncentrálunk. Azt hiszem, ha Kaká olyan ellenálhatatlan lesz, mint az Old Traffordon, akkor győzni fogunk. Tudjuk, hogy nehéz lesz, de ez el is várható egy Bajnokok Ligája elődöntőtől. Minden szurkolónk büszke lehet, mivel ha bejutunk a döntőbe, az maga lesz a csoda. Senki sem számított rá."

    Forrás: acmilan.com
  • Nuno88
    #10181
    A Manchester United elleni Bajnokok Ligája elődöntő visszavágójára készülve Massimo Oddo nyilatkozott.

    Cristiano Ronaldóról: "Nem aggódom. Nagyon nyugodt ember vagyok, aggódás nélkül élem az életem. Manchesterben Ronaldo az én oldalamon játszott, de emiatt igazán nem kell aggódnunk. Inkább az egész csapatuk ad okot az aggodalomra, az összes technikás játékosukat kitüntetett figyelemmel kell kisérnünk."

    A Milan a jobb csapat: "Erről meg vagyok győződve, és ezt alátámasztja az a tény, hogy a múlt héten egy órán keresztül uraltuk a mérkőzést. Azt hiszem ez plusz erőt adhat nekünk. Ezzel szemben ők azt bizonyították be, hogy tovább bírják a fizikai terhelést és mindvégig küzdeni tudnak. Ha képesek vagyunk azt az egy órát most az egész mérkőzésen hozni, akkor jó esélyünk van a döntőbe jutásra. Azt hiszem, a szurkolók megadhatják nekünk a kellő lökést."

    A terv a mérkőzésre: "A Milannak támadnia kell, de nem mehetünk előre gondolkodás nélkül. Kapkodás nélkül kell járatnunk a labdát, és nem szabad átengednünk nekik a széleket. A Manchester United komoly gondokat okozhat kontratámadásokból, ezt nem engedhetjük meg nekik. Feltétlenül szükséges a győzelemhez, hogy a lehető legkevesebb hibával játsszunk. Persze hibák minden mérkőzésen vannak, hiszen ezekből születnek a gólok. Akárhogyan is, a tökéletességre kell törekednünk, minimális mennyiségű hibával. Mi a gyengéjük? Persze, nekik is vannak gyenge pontjaik, de nekünk a saját játékunkat kell játszanunk."

    A kapitány fontosságáról: "Kétségtelen, hogy Paolo Maldini még mindig a világ egyik legjobb védője, tehát ha nem játszhat, hiányát egész biztosan megérezzük. Azonban a Milannál nagyon jó a csapatszellem. Mindenki keményen készül a mérkőzésre. Mindenki azon dolgozik, hogy a lehető legjobb formáját tudja hozni, ha az edző lehetőséget ad neki. Azt hiszem, akárki is kerül be a csapatba, jól fog teljesíteni és mindent meg fog tenni azért is, hogy csapattársait segítse."

    Dida lesz a hős: "Egy csapat vagyunk, és nagy hiba volna egyetlen emberre hárítani a felelősséget. Didáról sokat beszéltek az elmúlt hetekben. Azonban mindezek ellenére én kijelenthetem, hogy az elődöntő hőse Nelson Dida lesz."

    A Bajnokok Ligája semmihez sem fogható: "Mindenkinek saját joga, hogy eldöntse, éppen melyik versenykiírást tartja a legjobbnak. Nálam a Bajnokok Ligája birtokolja ezt a címet, tehát számomra fontosabb, mint a Serie A. Jelenleg az Inter úgy érzi, hogy új korszakot kezdtek meg Olaszországban, így teljesen érhető, hogy felértékelik a saját győzelmüket."

    Forrás: acmilan.com
  • Nuno88
    #10180
    Az UEFA illetékesei megerősítették hogy - a döntőket leszámítva - a holnapi mérkőzés új rekordot állít fel a Bajnokok Ligája történelmében.

    Eddig még soha, egyetlen találkozó iránt sem volt ekkora az érdeklődés. A Milan vezetősége közölte, eddig 300 újságíró és 100 fotós regisztráltatta magát a mérkőzésre. Emellett 42 különböző televíziós csatorna közvetíti majd élőben a az elődöntő visszavágóját.


    Forrás: acmilan.com
  • Nuno88
    #10179


    Remélem szerdára kitalálnak vmit amivel kiejtjük az MU-t...
  • Nuno88
    #10178
    Andrea Pirlo: "Bebiztosítottuk a negyedik helyet a bajnokságban, ezzel a minimális célkitűzésünket teljesítettük. Azért oda kellett tennünk magunkat, de időben vissza fogjuk nyerni az energiáinkat. Az első félidőben jól irányítottuk a mérkőzést, a másodikban pedig teljesen normális volt, hogy gondokat okozott nekünk a Torino. Most már mindannyian a Manchester Unitedre koncentrálunk, ez a mérkőzés a lehető legjobb pillanatban lesz. A csapat a legjobb formájában várja a találkozót, épp a megfelelő időpontban lendültünk játékba. Én is jól érzem magam és készen állok szembenézni a kihívással. Ami a feszültséget illeti, meg kell próbálnunk nyugodtnak maradni, ahogy egyre közelebb kerülünk a mérkőzéshez. Mindannyian készen állunk, felkészültünk az összecsapásra."

    Forrás: goal.com
  • DjCooll
    #10177
    Hát igen épp a napok során gondolkoztam hogy mekkora jó lesz a Juventus ismét a Seria A-ban még egy kihívás.:)
  • DjCooll
    #10176
    sorry holnap után:)
  • DjCooll
    #10175
    Én bízok most a vezetőségben látva az őszi szezont csak rá ébrednek, hogy fiatalítani kell:)

    Holnap pedig mindenki üljön a tévé elé és szorítsunk kedvenc csapatunkért:)
  • North
    #10174
    Dida kapus, náluk kevésbé számít a kor. Cafu, Serginho, CC, Inzaghi már nem kezdők optimális esetben. Maldni is csak akkor ha fit, ugyanis nem bír ki heti két meccset.
  • Szabi 22
    #10173
    Ebben van valami!!!! Ha igy folytatjuk az átigazolásokat akkor már lassan a brazil bajnokságban kéne jáccanunk szinte annyi brazil van a csapatban meg még lesz is!
  • Matthew Prosac
    #10172
    Dida,Cafu,Serginho,Seedorf,Maldini,Costacurta,Inzaghi ideje éveken belül lejár, lassan a fél csapatot újjá kell építeni. Nesta+Gattuso sem fiatal már, de bennük még jópár év megvan.
    - objektív véleményalkotás egy nem Milán-szimpatizánstól -
  • LasCar16
    #10171
    a bwin szorzói:
    AC Milan - Manchester United:
    1:1.95 X: 3.35 2: 3.45
  • Nuno88
    #10170
    hát jah, a védelmet ismét mg kell erősíteni és a csatársorba is el kellene egy fiatal tehetség
  • szucsy89
    #10169
    hmm, hát nem kevés pénz az tény, de a milannak nagy szüksége lenne jó játékosokra a védelemben, cafu, maldini lassan kiöregednek sajnos...
  • LasCar16
    #10168
    Az AC Milan lázasan keresi a csapat jobbhátvédjének, a 36 éves Cafunak az utódját. Úgy tűnik, hogy a Rossonerók egy egyszeres brazil válogatott játékosban találták meg azt, aki a jövő embere lehet. Az olaszok Ilson Pereira Dias Júnior, azaz Ilsinho iránt érdeklődnek, aki márciusban mutatkozott be a Ghána elleni barátságos mérkőzésen a brazil válogatottban. A 22 éves játékos ügynöke szerint azonban nem lesz könnyű dolguk a milánóiaknak, ha el szeretnék csábítani Ilsinhót a jelenlegi klubjától, a Sao Paulótól. "Ilsinho szerződése 2010-ig érvényes a csapatnál, a kivásárlási ára pedig 25 millió euró. Nagyon jól tudom, hogy a Milan érdeklődik iránta, és nemsokára ajánlatot is tesz majd nekünk az ügyben.
  • LasCar16
    #10167
    "Yoann Gourcuff egy fiatal focista aki nagyon szépen fejlődik. Nagy játékos lesz belőle. Sok jó kvalitása van, ez már látható is a pályán, inteligens játékos. Nagyon jól bánik a labdával, öröm nézni a játékát. Olaszországban nagyon sokat fejlődhet. Nagyon fiatalon került egy olyan csapatba ahol kiváló játékosok vannak, de ez az előnyére válik. Okos fiú, tudja hogy most a legfontosabb hogy tanuljon. Nem szabad elsietni semmit, edzésben van, játszik, jó úton halad. Nagyszerű képességei vannak."
  • Nuno88
    #10166
    üdv a fedélzeten ismét :D
  • Nuno88
    #10165
    Pippo Inzaghi már előkészítette góllövő cipőjét a szerdai, Manchester United elleni Bajnokok Ligája elődöntőre, miután egyre biztosabbnak látszik, hogy Gilardino helyett ő kap majd helyet a kezdőcsapatban.

    "Készen állok és jó formában vagyok. Nagyon hízelgő számomra, hogy a szurkolók tőlem várják a gólokat, de meggyőződésem, hogy a győzelemhez nem csak nekem, hanem az egész csapatnak nagyszerűen kell majd játszania. Mindenesetre csodálatos érzés, hogy ennyire bíznak a képességeimben, ez tényleg erőt ad. Biztosíthatok mindenkit, hogy mindent bele fogok adni, ahogyan a csapattársaim is. Reméljük, hogy sikerül egy olyan teljesítménnyel megajándékozni a szurkolókat, mint a müncheni mérkőzésünk alkalmával. Vannak olyan találkozók, amiken alig várod, hogy pályára léphess. Ez a Bajnokok Ligája elődöntő is ilyen mérkőzés. Tisztában vagyunk ellenfelünk erősségével, azonban ugyanígy tisztában vagyunk a saját erőnkkel is. Ezen felül, a San Siróban játsszunk, és ez nem akármilyen pluszt jelent."

    Forrás: channel4.com
  • Bereet
    #10164
    bERLUSCONI KIFIZETI -szerintem
  • LasCar16
    #10163
    Ronaldinho ügynöke Milánóban járt és Berlusconival tárgyalt.100.000.000 €-ért viheti a Milán
    (Mobilpress)
  • DjCooll
    #10162
    Hello skacok visszatértem. Kinek örömére kinek nem:) Gratulálok a csapatnak a győzelemhez:)
  • Nuno88
    #10161
    na 0:0 lett a Lazio, ez se rossz így is maradtunk a harmadik helyen 1 pont előnnyel úgy tudom...
  • Nuno88
    #10160
    jó képek nagyon :)
  • Szabi 22
    #10159




  • Szabi 22
    #10158










  • Szabi 22
    #10157








  • Szabi 22
    #10156
    remélem én is!! A 3 hely a bajnokságba buztos hogy a miláné!!! Tényleg én még tartozo képekkel!
  • Nuno88
    #10155
    na remélem a Roma megveri a Laziot és akkor harmadikok maradunk :)
  • Nuno88
    #10154
    Csak Maldini játéka kérdéses
    Külföldi labdarúgás

    A Milanban csak a csapatkapitány sérülése jelent gondot a szerdai BL-elődönő visszavágóra, Gattuso biztosan visszatér.

    Carlo Ancelotti megnyugodhat, szinte a legjobb csapatát küldheti pályára a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágón. Az első mérkőzésen megsérültek közül Gennaro Gattuso és Paolo Maldini is pihenőt kapott a hétvégi, Torino elleni bajnokin, előbbi biztos, utóbbi talán felépül a szerdai visszavágóra.

    - Gattuso kisebb sérülése rendbe jön, de Maldini játéka továbbra is kérdéses - jelentette ki Ancelotti, aki szombaton végig a pályán tartotta Alberto Gilardinót, ami azt jelenti, hogy vélhetően a Manchester ellen Filippo Inzaghi kap lehetőséget.
  • Nuno88
    #10153
    A Milan részéről Adriano Galliani és Carlo Ancelotti nyilatkozott a tegnapi, Torino elleni bajnoki diadalt követően.

    Galliani: "Nem vártam túlságosan ezt a mérkőzést, mivel általában a két Bajnokok Ligája mérkőzés közötti találkozók a legnehezebbek. Éppen ezért, ez a három pont nagyon sokat jelent számunkra, különösen fontos lépéseket jelentenek a Bajnokok Ligája előselejtezők okozta hátrány ledolgozásában. Meg is dicsértem a csapatot, hiszen egy nagy és véleményem szerint döntő fontosságú lépést tettek, hogy jövőre ismét ott lehessünk a Bajnokok Ligájában. Azt is megmondtam nekik, hogy szerdán egy újabb nagy lépést kell megtenniük, hogy feledtessék az előselejtezőket. A Torino azért küzd, hogy bent maradjon a Serie A-ban, tehát mindent be kellett vetnünk a pályán a győzelem érdekében. Talán nem játszottunk túl szépen, de azt hiszem ma csak az eredmény számított. A Torino egy nagy csapat és egy nagy klub, nagyszerű elnökük és edzőjük van. A legjobbakat kívánom nekik azon az úton, amelyik a Serie A-ban maradás felé vezet. A szerdai mérkőzésre készülve már most nagyon nagy a feszültség. Ez négy nagyon kemény nap lesz, de nagyszerű érzés is egyben, hogy itt lehetünk. Csak egy gólra vagyunk Athéntól. Meg kell csinálnunk."

    Ancelotti: "Nagyon meleg volt ma, és mindkét csapat érezte ennek hatását. A Milan produkált egy jó első félidőt, aztán a Torino feljavult a másodikban és megnehezítette a dolgunkat. Kezelhettük volna jobban is a mérkőzést, de most csak a győzelem számított, és az, hogy ne pazaroljuk el az energiáinkat. Ezt meg is tudtuk tenni. Most már csak a Manchester Uniteddel foglalkozunk. A bajnokságban ők is győzni tudtak az Everton ellen, így kevesebb nyomás lesz rajtuk szerda este. Ez a Bajnokok Ligája elődöntő egy önálló mérkőzés lesz. A Milannak a legjobb formáját kell hoznia, hogy le tudja győzni a Manchester Unitedet. Az ilyen mérkőzéseken nem követhetsz el hibákat. Nagyon keményen készülünk az összecsapásra. Reméljük a szerdai hangulat a megszokott lesz, persze egy kis extra töltettel. A tegnapi győzelmet minimális erőbedobással értük el. A hőség eleve lehetetlenné tette, hogy gyorsan futballozzunk, de végül is győztünk, ezt akartuk. Senki nem sérült meg, ami szintén sokat számíthat. A következő bajnoki a Fiorentina ellen kulcsfontosságú lesz."

    Forrás: acmilan.com
  • Nuno88
    #10152
    Clarence Seedorf a Torino ellen szerzett góljával megdöntötte személyes rekordját, amely idáig hét gól volt egy szezonon belül. A 2002/03-as évadban négy gólt lőtt a Serie A-ban, egyet a Bajnokok Ligájában és kettőt az Olasz Kupában. A hét gólos rekordját sikerült beállítania a 2004/05-ös szezonban is, akkor öt bajnoki találat mellé egy-egy Bajnokok Ligája és Olasz Kupa gól társult.

    Ez a szezon már mindenképp másképpen alakul, ugyanis Seedorf már most nyolc gólnál tart (ebből hat a bajnokságban és kettő a Bajnokok Ligájában született), és az év még közel sem ért véget.

    A 2006/07-es évad nem kezdődött a legjobban Seedorf számára, hiszen teljesítménye miatt még saját szurkolói is hangot adtak nemtetszésüknek - azonban a holland megmutatta klasszisát, és újra megtalált formájával igyekszik feledtetni korábbi gyengélkedését.

    Az idei szezonban szerzett első gólja a továbbjutást biztosította be a Bajnokok Ligája előselejtezőjében, a Red Star elleni mérkőzésen, Belgrádban. A következő a Parma elleni bajnokin fontos pontokat jelentett csapatának a nyolc pontos büntetés ledolgozásában, ezután a 4-3-ra elveszített városi derbi első vörös-fekete gólja került a neve mellé. Seedorf mindig alávetette magát az edző akaratának, -mégha néha elő is fordultak nézeteltérései Ancelotti mesterrel-, és ott lépett pályára, ahol éppen a sérüléshullám miatt megtizedelt csapat érdeke megkívánta. A 2007-es évben Seedorf először a Reggina elleni bajnokin köszönt be, rá jellemző stílusban. Az újabb találatai az előzőekhez képes viszonylag gyorsan követték egymást: egy a Milan 3-1-es, Chievo elleni diadalából, aztán a Bayern München elleni első gól, majd az utolsó találat az Ascoli ellen 5-2-re megnyert bajnokiból. És végül, de nem utolsó sorban, a tegnapi, három pontot jelentő gól, amivel a 2006/07-es évad Seedorf egész karrierjének leggólgazdagabb szezonjává lépett elő.

    Csak így tovább Clarence, a szezonnak még nincs vége!

    Forrás: acmilan.com
  • szucsy89
    #10151
    szép gól, bár kapus kicsit benne volt, nem hiába mutatták a végén^^
  • Nuno88
    #10150
    jaja eltalálta rendesen :)
  • tep
    #10149
    húú , mekkora gól
  • Nuno88
    #10148
    Seedorf gólja
  • Nuno88
    #10147
    Már harmadik a Milan
    Külföldi labdarúgás

    A lombardok az olasz bajnokság 34. fordulójának nyitómeccsén 1-0-ra nyertek a Torino otthonában, így megelőzték a vasárnap pályára lépő Laziót a tabellán.

    Az idényt nyolcpontos hátrányból kezdő milánói piros-feketék remek hajrájuknak köszönhetően már szinte biztosan résztvevői lesznek a Bajnokok Ligája jövő évi kiírásának. A Milan a Serie A 34. fordulójának szombati játéknapján lépett pályára, mivel hét közben a Manchester United ellen szerepel a BL-elődöntőjének visszavágóján. Carlo Ancelotti alaposan tartalékosan küldte pályára csapatát, főleg a védelem és a középpálya volt hiányos, Maldini és Gattuso az MU elleni odavágón szerzett sérüléseit nyögi, míg Kaká pihenőt kapott a bajnokin.

    A Milan Seedorf találatával szerzett vezetést a 26. percben, mint utóbb kiderült, a holland találata három pontot ért a vendégeknek. A második játékrészben emberelőnybe kerültek a milánóiak, Brevi öt percen belül két sárgát gyűjtött be, így a kiállítás sorsára jutott. A lombardok megtartották egygólos vezetésüket a lefújásig, győzelmükkel pedig megelőzték a tabellán a harmadik helyezett Laziót, amely vasárnap a Roma elleni városi derbin aratott esetleges győzelmével visszaveheti a dobogó harmadik fokát.

    Serie A, 34. forduló:

    Torino-Milan 0-1 (0-1)
    G.: Seedorf a 26. percben
  • Nuno88
    #10146
    A Milan egygólos győzelmet aratott a Torino elleni, ma esti idegenbeli mérkőzésen. A találkozó egyetlen gólját Clarence Seedorf szerezte, az első félidő 26. percében. A vörös-feketék ezzel a győzelemmel a harmadik helyre zárkóztak fel a tabellán - habár holnap a Lazio, egy esetleges győzelemmel a római derbin, vissza tudja előzni a Milant.

    TORINO-MILAN 0-1 (0-1)
    Gólszerző: Seedorf (26.)
    Játékvezető: D. Messina
    Asszisztensek: M.Giordano, E. di Liberatore
    Sárga lap: Brevi (58. és 73.), illetve Gilardino (58.), Ronaldo (90.)
    Kiállítás: Brevi (73.)

    TORINO (4-4-1-1):
    Abbiati; Comotto, Brevi, Franceschini, Balestri; Lazetic (Ogbonna 80.), De Ascentis, Ardito, Coco (Muzzi 45.); Rosina (Gallo 85.); Stellone

    Nem léptek pályára: Taibi, Martinelli, Cioffi, Abbruscato
    Vezetőedző: De Biasi

    MILAN (4-3-1-2):
    Dida; Cafu, Nesta, Bonera, Favalli; Brocchi (Simic 85.), Pirlo, Seedorf (Jankulovski 65.), Ambrosini (Gourcuff 45.); Ronaldo, Gilardino

    Nem léptek pályára: Kalac, Kaká, Inzaghi, Oliveira
    Vezetőedző: Ancelotti

    Forrás: gazzetta.it
  • Nuno88
    #10145
    király... remélem a Lazio kikap és akkor harmadikok leszünk :)