A.C. Milan

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

szucsy89
#21656
ennyi angol elõl azért túlzás, Magyarországot meg én a top3ba tenném:D
LasCar16
#21655
na most nehogy beadja nekem a kopasz h az idõjárásról szoktak beszélgetni :) Dinnyó érkezése elõtt is ilyeneket nyilatkozott :P

#acm

LasCar16
#21654
Adriano Galliani, a Milan fejese kizárta annak a lehetõségét, hogy az Arsenal togói csatára nyáron a Milanba igazoljon. A 'kopasz' azonban megemlítette, hogy Adebayorral remek kapcsolatot ápol, sõt, gyakran beszélgetnek telefonon is.

Emmanuel Adebayort egyre gyakrabban hozzák összefüggésbe a Rossonerivel, ám a piros-feketék ideiglenes elnöke, Galliani a Milan Channel mikrofonjainak elmondta, hogy nincs esély a togói csatár megszerzésére.

"Adebayor egy olyan játékos, akit már régóta ismerünk. Nagyon intelligens srác, a pályán kívül és belül egyaránt. Néha szoktunk beszélni telefonon is."

"Õ is tudatában van annak, hogy pont egy hozzá hasonló karakterû támadót keresünk, mindazonáltal egyértelmûen kizárom, hogy elhagyná Londont. Adebayor maradni fog az Arsenalnál." -mondta Galliani szinte belenyugodva a megszerzéséért folytatott verseny elbukásába.

Pár nappal ezelõtt megjelentek olyan riportok, miszerint Arsene Wenger, az "Ágyúsok" menedzsere nyáron leszerzõdtetné Roque Santa Cruzt.

Ki tudja, talán pont Adebayor pótlására igazolná le az Arsenal a paraguayi csatárt, ebben az esetben pedig Galliani már nem csak a telefonon keresztül beszélhetne a togóival...

Forrás: goal.com

#acm

LasCar16
#21653
sok a brit elõl, hazafias lap a Daily Mail... :D

#acm

renike0421
#21652
A 89-es Milan újabb sikere

Újabb sikert aratott az AC Milan! Mielõtt bárki bolondnak néz bennünket, gyorsan szögezzük le: a dicsõség az 1989-es Milané.

S hogy még mindig zavaros a kép? Ne ijedjetek meg! A brit Daily Mail címû lap összeállította minden idõk legerõsebb futballcsapatának ötvenes rangsorát. Ebben a rangsorban a 7. helyen áll az 1989-ben BEK-gyõzelmet szerzõ AC Milan.
Az angol lap szerint a világ valaha volt legjobb csapata az 1970-es brazil válogatott. Pelé és társai 39 éve harmadszor, ezzel végleg elnyerték a Jules Rimet kupát.

Az angolok elfogultságát és a korrekt vélemény teljes hiányát jelzi, hogy a második helyre az 1999-es Manchester Unitedet helyezték, amely tíz éve angol bajnoki címet, FA Kupát és Bajnokok Ligáját nyert. A harmadik helyre került az 1960-as Real Madrid, amely korábban sok hasonló szavazáson a minden idõk legjobb klubcsapata lett. Puskásék abban az évben BEK-et és Interkontinentális kupát is nyertek.

Utánuk ismét három angol csapat következik, sorrendben az 1984-ben angol bajnokságot, Ligakupát és BEK-et nyerõ Liverpool, és a 2004-ben veretlenül angol bajnokságot nyerõ Arsenal. Ez a két együttes is megelõzi a hatodik helyen végzett, világbajnoki címet szerzett 1966-os angol válogatottat.

Hetedik helyen az 1989-ben BEK-et, Európai Szuperkupát és Interkontinentálias kupát is nyerõ Milan végzett. A Nou Campban 4-0-lal gálázó Milan összeállítása akkor ez volt: Giovanni Galli - Mauro Tassotti, Franco Baresi, Alessandro Costacurta, ( Filippo Galli), Paolo Maldini, Angelo Colombo, Frank Rijkaard, Roberto Donadoni, Carlo Ancelotti, Ruud Gullit (Antonio Virdis), Marco van Basten. Edzõ: Arrigo Sacchi.

A lista másik magyar vonatkozású csapata a legendás Aranycsapat a nyolcadik lett. A válogatottak közül a magyar lett a legjobb helyezést elérõ azok közül, amely története során sem Eb-t, sem vb-t nem nyert.

1. Brazília (1970)
2.Manchester United (1999)
3. Real Madrid (1960)
4. Liverpool (1984)
5. Arsenal (2004)
6. Anglia (1966)
7. AC Milan (1989)
8. Magyarország (1954),
9. Hollandia (1974)
10. Spanyolország (2008).

Forza Milan!!!

renike0421
#21651
Gattusóra még várnunk kell

Egyre biztosabbnak tûnik, hogy nem tudja benevezni Marcello Lippi, az olasz válogatott szövetségi kapitánya a június 14.-én kezdõdõ Konföderációs Kupára Rino Gattusót.

A Milan csupaszív középpályása december óta sérült. A játékos gyógyulásáról az utóbbi idõben több kedvezõ hír is napvilágot látott, de úgy tûnik orvosai tanácsára Gattuso nem sietteti a visszatérést.

Rino a múlt héten kezdett el újra edzeni, súlyos térdszalagszakadása óta elõször. "Hat hónapig gyógyultam, és most végre elkezdhettem az edzéseket." -nyilatkozta a középpályás az olasz tuttomercetoweb-nek.

"Kezdek visszatérni a régi formámba, de még idõre van szükségem. Sajnos még érzem, hogy a térdem nem áll készen a megpróbáltatásokra."

Az elmúlt héten arról cikkeztek, hogy Gatta már a május 10.-i Juventus elleni rangadón már újra a pályán lehet, úgy tûnik visszatérésére még várni kell. Az olasz szakírók szerint sem a Milan, sem az olasz válogatott vezetõi nem kockáztatnak: Gattuso akkor tér vissza, ha tökéletesen meggyógyult.

(goal.com, tuttomercetoweb

Forza Milan!!!

renike0421
#21650
Boldogat neki! :)

Forza Milan!!!

limperatore
#21649
öröm és boldogság :D

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.” Peppino Prisco

Yulcsa
#21648
Kicsit Michael Scofildes lett, de nem rossz :D

Ma van Becks szülinapja, HBD neki! <#taps>

\"If you can dream it, you can do it\" (Enzo Ferrari); \"A.C. Milan, Tu sei tutta la mia vita\" \"Racing is life. Anything that happens before or after... is just waiting\" (Steve McQueen)

LasCar16
#21647
inkább azzal törõdj h mi lesz veletek a kedvenced Ibra nélkül :ASD

#acm

limperatore
#21646
akkor 20 év múlva lesz esélyük bekerülni a kezdõbe :DD

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.&#8221; Peppino Prisco

Nuno88
#21645
Grat a fiúknak!

\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009

LasCar16
#21644
Az allievi nazionali (vagyis az U16-os) csapatunk megnyerte a Nereo Rocco nemzetközi ifi-kupát. A fiúk a negyeddöntõben a juvét, az elõdöntõben a Partizán Belgrádot, a döntõben pedig az Empolit verték.

#acm

renike0421
#21643
Nekem tetszik! Szerintem jobban áll neki ez! :D

Forza Milan!!!

szucsy89
#21642
<#csodalk><#nevetes1>
LasCar16
#21641

#acm

renike0421
#21640
Ambrosini összeszólalkozott Mourinhóval, közleményben tiltakozik

A Milan középpályása, Massimo Ambrosini klubjának honlapján kiadott közleményben tiltakozik az ellen, hogy az Internazionale vezetõedzõje, José Mourinho szerinte nem megfelelõ hangnemben beszélt együttesérõl és róla.

Az Internazionale szócsatája napok óta folyik az olasz sajtóban. A La Gazzetta dello Sport hasábjain néhány nappal ezelõtt az Inter elnöke, Massimo Moratti és a Milan mindenható ura, az olasz miniszterelnök Silvio Berlusconi kapott össze azon, hogy a játékvezetõk melyik csapatot támogatták jobban az idény során, majd Massimo Ambrosini mondatai robbantottak ki újabb, feneketlennek tûnõ vitát.

Ambrosini elmondta, reméli, hogy az Inter vezetõedzõje kénytelen lesz bocsánatot kérni amiatt, hogy azt mondta, a Milan ebben a szezonban nem nyer egy trófeát sem.

Mondatait José Mourinho természetesen nem hagyta megválaszolatlanul, és úgy nyilatkozott, hogy a Milan játékosa nincs abban a morális helyzetben, hogy ilyen állításokat tegyen, és emlékezette: amikor a Milan legutóbb trófeát nyert, a 2007-es Bajnokok Ligája alkalmával, a scudetto akkor is az Interé lett. Mourinho szerint Ambrosini kijelentései azért is furcsán hatnak, mert két évvel ezelõtt épp Ambrosini volt az, aki egy transzparenssel felbõszítette a fekete-kékek drukkereit, és ezért a mai napig nem kért elnézést.

Ambrosini José Mourinho szavaira már nem valamelyik lap hasábjain, hanem a Milan honlapján, közleményben reagált csütörtökön este, amelyben nem megy el szó nélkül a portugál edzõ reakciói mellett.

„Meglepett és elkeserített, hogy egy olyan ember, mint Mourinho – aki mindig precízen figyel a verbális kommunikációjára – ilyen hangnemben reagált a kijelentéseimre, amelyeknek nem volt célja a provokáció, és amelyben nem kívántam morális leckéket adni” – áll a közleményben, amely úgy zárul, hogy ha Mourinho jobban figyelt volna a szavaira, akkor realizálhatta volna mindezt.

Forza Milan!!!

LasCar16
#21639
annyukat megváltoztatták a címlapot oO

#acm

LasCar16
#21638



:DDD

#acm

renike0421
#21637
Újból Albániába megy a csapat

A Milan hivatalosan is megerõsítette, hogy május 12-én az albán nemzeti csapat ellen lép pályára.

A Milan egy év alatt már másodszor lép fel Albániában a Taci Oil Albania Reads kupáért, miután múlt év októberében már megmérkõzött a FK Tiranával. Akkor 2-1-re a vendéglátók nyertek.

Jövõ hónapban ismét a fõvárosban lépnek fel Patóék, annak reményében, hogy jobb eredményt érnek el mint legutóbb.

A Milan számos hétközi felkészülési mérkõzést játszott a szezon folyamán, legutóbb éppen Budapesten, a Magyar ligaválogatott ellen nyertek 5-2-re.

A tiranai meccs az UNICEF által szponzorált esemény, amelynek bevételét az albán iskolákban az olvasás fejlesztésére fogják fordítani.

Forza Milan!!!

limperatore
#21636
de kell :D

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.&#8221; Peppino Prisco

#21635
Teoretikus kérdés: ha egy csapat megnyeri a bajnokságot és a kupát is, akkor ugye nem kell a Szuper kupáért játszania?

renike0421
#21634
Mi lesz veled Ronaldinho?

A szezon elején mutatott eredményes játéka ellenére Ronaldinho nem tudott meghatározó szerepet kivívni a Milan csapatában. Az idény közbeni sérülését követõen nem találja azt a formát, amit várnak tõle a szurkolók. Carlo Ancelotti hetek óta csak csereként számít rá a bajnokságban, hiába jelenti ki a brazil minden alkalommal, hogy játszani szeretne.

A szurkolók egy része úgy tûnik a játékos pártjára állt, transzparensekkel üzennek Ancelottinak, hogy kezelje másképpen egyik kedvencüket.
Az "Elvettétek a kedvét”, "Mit tud Seedorf, amit Dinho nem”, "Adjátok vissza nekünk Dinhot, nem ezt érdemli” felirat csak néhány, a sok hasonló közül.
Sokan attól tartanak, hogy ha kedvét veszti a játékos, távozni fog a Milanból. Köztudott, hogy Ronaldinho számára meghatározó, hogy érzi-e a bizalmat, örömét leli-e a játékban.

Elterjedt vélemény az, hogy fizikailag nem képes utolérni magát, ez pedig kihat a játékára. A klub fitness edzõje, Daniele Tognaccini azonban ezzel nem ért egyet, szerinte máshol kell keresni az okokat.

“Fizikailag sokkal jobb állapotban van, mint a szezon elején, amikor sorra lõtte a gólokat és adta a gólpasszokat.” - mondta Tognaccini a Sky Sport24-nek.

“Inkább azt az egyensúlyt kell megtalálnia, ami más játékosoknak már sikerült. Egy teljesen más futball kultúrából érkezett Olaszországba, ezt pedig kihatott a teljesítményére is. Nehéz ezt elmagyarázni. Rengeteg tényezõ befolyásolja egy játékos formáját. Az biztos, a kondíciója sokat javult, nem ez tartja õt vissza."

Vasárnap újra mérkõzést játszik a Milan, ezúttal Catania otthonába látogat a csapat. Kiderül, hogy újra padra szorul-e a brazil vagy hosszú hetek után ismét kezdõként kap lehetõséget Ancelottitól.

Forza Milan!!!

renike0421
#21633
Kaka még bízik a Scudettoban

Az AC Milan edzõje, Carlo Ancelotti és alelnöke, Adriano Galliani nemrégiben kijelentette, hogy már nem reménykednek a Scudetto elhódításában, ám a csapat játékmester, Ricky Kaka ezt másképp gondolja.

”Amíg van matematikai esély rá, addig hinnünk kell benne, - nyilatkozta a Sao Paulo egykori játékosa a Globoesporte-nak. ”A siker természetesen nem csak rajtunk múlik, és tudjuk, hogy az összes hátralévõ meccsünket meg kell nyernünk. A legnagyobb problémánk a sok sérülés volt, és most nemcsak magamra gondolok, hanem az egész csapatra. Ha minden játékos egészséges lett volna, akkor jobb eredményeket értünk volna el.”

Forrás: goal.com

Forza Milan!!!

renike0421
#21632
Flamini nyilatkozat:

Az utóbbi idõben a csapat egyik legjobbja, Mathieu Flamini nyilatkozott a Milan Channelnek:

„A csapat jó formában van, szeretnénk megtartani a második helyet. Még öt mérkõzés van hátra, így kell folytatnunk.”

-Az utóbbi mérkõzéseken kitûnõen játszott jobbhátvédként.

„Most ezen a poszton segítem a csapatot. Ez számomra nem jelent problémát. Örülök, hogy játszhatok, még ha középpályásként is érkeztem. Az egész csapat kitûnõen teljesített múlt vasárnap is. Olyan mérkõzéseken vagyunk túl, amik egyaránt fontosak a vezetõségnek, a csapatnak és a szurkolóknak. Nagyon boldog idõszakban vagyunk, mindenki felszabadult.”

-Jövõ héten a Catania ellen eltiltás miatt nem, de két hét múlva a Juventus ellen játszhat a San Siróban.

„Most az a legfontosabb, hogy a csapattársaim folytassák a jó játékot a Catania ellen, mindent el kell követnünk, hogy folytassuk a jó szériánkat. Ez a három pont is ugyanannyit fog érni, mint a derbi. Természetesen a Juve elleni párharc mindig nagy meccs.”

-Gennaro Gattuso a visszatérés kapujában…

„Õ egy nagy játékos, a jelenléte egyaránt fontos a pályán és az öltözõben. Már a tény is, hogy velünk edz, erõt ad a csapatnak. Alig várjuk a visszatérését.”

Forza Milan!!!

renike0421
#21631
Carlo Ancelotti vezetõedzõ szerint David Beckham 2010 januárjától lesz ismét az AC Milan labdarúgója.

Az olasz csapat mesterének kijelentését az Il Messaggero keddi száma idézte. Nyilatkozatában Ancelotti azt mondta, hogy az angol sztárjátékos a jövõ év januárjában csatlakozik újfent hozzájuk, azt követõen, hogy novemberben lejár az alapszerzõdése jelenlegi egyesületénél, a Los Angeles Galaxynél. Beckham jelenleg kölcsönfutballistaként szerepel az AC Milanban, ahonnan az itáliai szezon zárultával, júniusban kell visszatérnie Amerikába.

Ancelotti elismerõen beszélt az angol középpályás milánói teljesítményérõl:

„Megerõsítette azt, hogy olyan profi, aki példaképül állatható. Nem hittem volna, hogy ezen a színvonalon lesz képes játszani."

Saját szakmai jövõjét illetõen Ancelotti úgy fogalmazott, hogy még „legalább a következõ évet” az AC Milannál tölti. MTI

Forza Milan!!!

limperatore
#21630
hagyjad már :D:D:D

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.&#8221; Peppino Prisco

Fabio Capello
#21629
Milan: Sevcsenko a következõ szezonban visszatérhet Londonba

Ügynöke szerint Andrij Sevcsenko aligha marad a Milan labdarúgócsapatánál a következõ szezonban.

„Kölcsönben van a Milannál a Chelseatõl, és úgy gondolom, hogy vissza fog térni Londonba. Nem hiszem, hogy a piros-feketék meg szeretnék õt tartani, még akkor sem, ha Carlo Ancelotti esetlegesen marad a kispadon” – nyilatkozta Fabio Parisi, aki szerint a szezon eleji megállapodáskor is mindössze egy szezonról volt szó Sevcsenko és a Milan között.

Kaplartom
#21627
köszi szépen! ;)

Rudee
#21626
Teljes meccs, himnuszt nem tudom benne van vagy nincs.

http://rapidshare.com/files/225798287/Borsodi_Liga_XI_vs_Milan_2-5_1st_Half_x264_hargitaa.part1.rar
http://rapidshare.com/files/225858631/Borsodi_Liga_XI_vs_Milan_2-5_1st_Half_x264_hargitaa.part2.rar
http://rapidshare.com/files/225908492/Borsodi_Liga_XI_vs_Milan_2-5_1st_Half_x264_hargitaa.part3.rar
http://rapidshare.com/files/225820943/Borsodi_Liga_XI_vs_Milan_2-5_1st_Half_x264_hargitaa.part4.rar

http://rapidshare.com/files/226140876/Borsodi_Liga_XI_vs_Milan_2-5_2nd_Half_x264_hargitaa.part1.rar
http://rapidshare.com/files/226174779/Borsodi_Liga_XI_vs_Milan_2-5_2nd_Half_x264_hargitaa.part2.rar
http://rapidshare.com/files/226204218/Borsodi_Liga_XI_vs_Milan_2-5_2nd_Half_x264_hargitaa.part3.rar
http://rapidshare.com/files/226227008/Borsodi_Liga_XI_vs_Milan_2-5_2nd_Half_x264_hargitaa.part4.rar

Szar Bayern, szar Bayern :)

LasCar16
#21623
hátralévõ meccseket láthatjátok, nekünk a legnehezebb a sorsolásunk..(Cataniatól azért tartok,bár ha továbbra is így játszunk akkor nem lehet gond,viszont Flamini nem játszhat a kövi meccsen), de mi vagyunk a legjobb fromában, Juve sztem kipukkadt, az Inter nem hiszem h 1-nél többször fog hibázni(Cagliari) ilyenkor esek gondolkodóba h mi lett volna pár meccsen ha nem basszuk el a végét.. na mind1 BL hely tuti és legalább a kuzinok is izgulnak egy kicsit, ja és a Genoa is kikapott :)

#acm

LasCar16
#21622
INTER
Inter - Lazio
Chievo - Inter
Inter - Siena
Cagliari - Inter
Inter - Atalanta

Milan
Catania - Milan
Milan - Juventus
Udinese - Milan
Milan - Roma
Fiorentina - Milan

Juve
Juventus - Lecce
Milan - Juventus
Juventus - Atalanta
Siena - Juventus
Juventus - Lazio

#acm

Yulcsa
#21621
Inter kikapott, 7 pont a különbség. Nem mintha reménykednék... :)

\"If you can dream it, you can do it\" (Enzo Ferrari); \"A.C. Milan, Tu sei tutta la mia vita\" \"Racing is life. Anything that happens before or after... is just waiting\" (Steve McQueen)

Kaplartom
#21620
Valaki nemtud egy videót ahol az egész Magyar Ligaválogatott - Milan meccs rajta van teljes egészében? Fõleg a Milan himnusz lenne az ami fontos.

Nuno88
#21619
Kellett ez a gyõzelem, sajna csak az elsõ 30 percet láttam.
Juve X-elt, 2 ponttal megyünk, nagyszerû =)

\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009

szucsy89
#21618
nyertünk, juve ikszelt juhééé
Yulcsa
#21617
még egy 11-es... megint Kaká... megint gól :D 3-0

\"If you can dream it, you can do it\" (Enzo Ferrari); \"A.C. Milan, Tu sei tutta la mia vita\" \"Racing is life. Anything that happens before or after... is just waiting\" (Steve McQueen)

Yulcsa
#21616
eltaláltad :) de láttam a 11-es gólt, Pippoét sajna nem. Jók vagyunk, ráadásul ki is állítottak egy palermoit, szóval meglesz a meccs remélem.

\"If you can dream it, you can do it\" (Enzo Ferrari); \"A.C. Milan, Tu sei tutta la mia vita\" \"Racing is life. Anything that happens before or after... is just waiting\" (Steve McQueen)

szucsy89
#21615
egyébként 2-0 ide, Kaká 11esbõl és Inzaghi...mindenki F1et néz?
szucsy89
#21614
cipõje jobb Rajczinak:P
Rudee
#21613

Szar Bayern, szar Bayern :)

banok
#21612
sport1
port.hu rulez

https://www.facebook.com/ferfiklubb/

szucsy89
#21611
adja vmi a mai meccset?
LasCar16
#21610


Állítólag, a Milan szívesen soraiban tudná az FC Porto védõjét, Bruno Alvest. Ám ebben az ügyben nagy akadály lehet a pénz, hisz a Porto állítólag 30 milliót kér a játékosért, de hajlandóak lennének lejjebb vinni a játékos árát.

A portugál védõ iránt több európai élcsapat is érdeklõdik, a legújabb érdeklõdõ a Milan.

A Milannál a cél egyértelmûen a Bajnokok Ligája, de ahhoz meg kéne erõsíteni a védelmet, hisz többen visszavonulnak, esetleg sérülékenyek.

Alves árát 30 millióra becsülik, de hajlandó lenne kevesebbért is eladni õt a Porto, mint ez volt a nyáron Quaresma esetében is.

A játékos édesapja, Washington Alves elismerte, hogy több klub is érdeklõdik a fia iránt, ám még egy klubbal sem tárgyalt a jövõt illetõen.

"Bruno még nem beszélt senkivel a jövõjét illetõen" -mondta a Maisfutebol-nak.

"Még élõ szerzõdése van a Portóval, és õ csak a munkáját szeretné végezni. Boldog a Portonál, de ha érkezik egy jó ajánlat, elgondolkozhatunk."

"Bruno ugyanúgy felkeltette a Milan érdeklõdését, mint más klubokét. Már régebben is érdeklõdtek iránta, de abból végûl nem lett semmi."

forrás. goal.com

#acm

LasCar16
#21609
A Milan trénere, Carlo Ancelotti megtartotta szokásos, meccs elõtti sajtótájékoztatóját, melyben több aktuális témáról beszélt.

A kezdõcsapat a mai meccsen

"Annak az esélye, hogy Pato játszani fog, mindössze 30%. Pato fontos a Milan számára, és holnap megpróbáljuk megmutatni, hogy nélküle is tudunk jól szerepelni. A csapat mostanság kitûnõ formát mutat, és szeretnénk, ha ez a lendület kitartana a bajnokság végéig. Pato nagyon jó játékos, fiatal és remekül bánik a labdával. Egy dologban kell javulnia, méghozzá a labda nélküli mozgásban, hogy elkerülje a vele szembeni szabálytalanságokat, amikor megkapja a labdát. Pato puszta jelenléte sokat segít a csapatnak, még akkor is, ha öt meccse nem rúgott gólt. Már azzal is hozzájárul a játékhoz, hogy az ellenfeleket lefutja, s kiszolgálja a társait. Favalli valószínûleg felépül a meccsre, de még kétséges a játéka. A másik kérdés az, hogy ki tudná helyettesíteni Patót. Eközben Flamini megerõsített, hogy elérhetõ a csapat számára."

A Palermo elleni mérkõzés

"A Palermo elleni mérkõzések az egyike az olyan meccseknek, ahol szenvedünk, de hazai pályán más a helyzet. Pillanatnyilag jó formában van a csapat, mint az õsszel voltunk azon a meccsen. A Palermo egy kiváló csapat, szervezett játékkal, s ott sokat számítanak az egyéni teljesítmények. Nekik mindegy, hogy otthon vagy idegenben játszanak, a céljuk mindenhol a gyõzelem, mint ahogy pár hete az Inter ellen is derekasan küzdöttek. Érdekes mérkõzésre számítok, mert mindkét csapat a gyõzelemre tör, majd meglátjuk, hogy ez kinek fog sikerülni. Ballardini az elõzõ évadban a Cagliari edzõje volt, s képes ki hozni a maximumot a csapatából. Miccoli mindig sok problémát okoz nekünk, hisz gyors, dinamikus és nagyon veszélyesek a lövései."

A Bajnokság

"Már nem gondolunk a Scudettóra. Pillanatnyilag csak arra gondolunk, hogy a lehetõ legjobb helyen végezzünk, s ha meg lesz a második hely, még boldogabbak leszünk. Azt gondolom, hogy két hét múlva a Juventus elleni meccsen sok múlhat."

Ancelotti és Kaká jövõje a klubnál, miután sok pletyka felmerült róluk

"Nem várok el semmit a jövõmmel kapcsolatban a klubtól. Nem kértem, hogy hosszabbítsák meg a szerzõdésem, mert nincs rá szükség. Ez nem a szerzõdésem hosszáról szól, nem kell garanciát kötnöm errõl a klubbal, mert meg van a csapat és köztem lévõ összhang és harmónia. A Chelsea nagyon jól tudja, hogy a szerzõdésem még egy évig a Milanhoz köt. Van benne igazság, hogy lenne még mit tanulni ahhoz, hogy tökéletesen tudjak angolul beszélni... De ez nem a nyelvrõl szól. Már beszéltem errõl a klubbal, s nincsenek kérdések, mindent megbeszéltünk. Még mindig élõ szerzõdésem van, és azt gondolom, hogy ki is töltöm. Hiddink helyzete bizonytalan, hisz õ csak egy ideiglenes megoldás, ezért normális, hogy ilyen hírek látnak napvilágot. A Chelseanak egy új edzõ után kell néznie, és tudják, hogy ez nem én leszek. Hogy ez után mi lesz, arról még beszélni fogok a klubbal. Nem szoktak nézeteltéréseink lenni, ezért nem adódhat semmi probléma. Ami Kakát illeti, õ már visszautasított egy ajánlatot, meg van a lehetõsége, hogy továbbra is a legmagasabb szinten focizzon. Nem gondolom, hogy Kakának környezet váltásra lenne szüksége. A Milan edzõje vagyok, s a jövõm nem Kakától függ." (ezt arra értette Ancelotti, hogy nemrég olyan hírt írtak, miszerint ha Carlo megy a Chelseahez, akkor megy Kaká is-szerk.)

Balotellit kifütyülték, és sok ellenséget szerzett magának

"Egyetértek azzal, amit Seedorf mondott: nem szabad összekeverni a rasszizmust a tudatlansággal."

Ibrahimovic nyilatkozata és az átigazolási piac

"Minden évben sok pletykát ír a sajtó. Bizonyos nyilatkozatokat pedig értelmezni kéne, mert csak ideiglenes jelentésük lehet. Nem gondolom, hogy ebben az évben sok nagy igazolás lesz. Az olasz klubok mind azon lesznek, hogy megtartsák a legjobb játékosaikat."

forrás: acmilan.com

#acm

Nuno88
#21608
Valami izomhúzódás vagy mi lett vele, nem kockáztatnak így kihagyja ezt a meccset.

\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009

renike0421
#21607
Nem is tudtam, hogy Pato sérült. Mi lett vele???

Forza Milan!!!