36663
-
#26568 én nem örülnék ha elmenne -
#26567 Kezd ez is érdekes lenni. -
#26566 AC Milan: Ronaldinho szóban megegyezett a Flamengóval - lapértesülés
A brazil Globoesporte értesülései szerint a Flamengo szóban már megegyezett Ronaldinhóval, akit egy évig még szerződés köt az olasz AC Milanhoz.
A hírek szerint a brazil játékos bátyja, aki egyben ügynöke megegyezett a Flamengo vezetőivel, és Ronaldinho fizetése így a felére csökken, mivel „csak" 4 millió eurót keres majd évente.
Mint beszámoltunk róla, a Flamengo elnöke a napokban úgy nyilatkozott, Ronaldinho a brazil klubnál akarja folytatni pályafutását.
nso -
#26565 jah most sokkal higgadtabb vagyok hogy benyali edzőnk van :S -
#26564 Allegri a Goal.com Italianak adott nyilatkozatában a következő szezonra – csakúgy mint az ideire Adriano Galliani – az első három hely valamelyikének megszerzését tűzte ki, azonban rögzített célként a Scudettot nem említette a korábbi Cagliari mester.
„A Milan megnyerheti-e a Scudettot? Arról biztosíthatok mindenkit, hogy a Milan jól fog játszani, célunk az első három hely egyikének megszerzése.”
Allegri hétfőn meglátogatta Milanellot, a csapat edzőkomplexumát, melyről csak pozitívan nyilatkozott.
„Itt Milanelloban minden feltétel adott a jó szerepléshez, az első benyomásom pozitív.”
Allegri nyilatkozatában csak megerősítette Adriano Galliani nyilatkozatát, mely szerint – mint már évek óta – a Milan nem lesz túl aktív a nyári átigazolási piacon, hiszen a keret már így is „versenyképes és tele van bajnokokkal”. Ez alapján Allegri egy-pár változatatáson kívűl csak a jelenlegi kerettel dolgozhat, mellyel maga az edző is elégedett.
„A szurkolóknak higgadtnak kell maradniuk. A Milan már így is erős kerettel rendelkezik.” -
#26563 Massimo Ambrosini, a Milan csapatkapitánya egy nyilatkozatban őszinte, és határozott jelzést adott a klub vezetőinek.
A 7-szeres Bajnokok Ligája (korábban BEK) győztes alakulat Ambrosini bevallása szerint öregszik, és a 'vezetőségnek csinálnia kell valamit, mert másképp 40 éves korukig kell játszaniuk'. Elnézve a Rossoneri jelenlegi játékospolitikáját akár ez is előfordulhat...
"Legalább tíz játékosnak jár le a szerződése hamarosan. Ez pedig a csapat történelmi magja." - fogalmazott Ambrosini vészjóslóan a Sky Sport-nak.
"A klubnak legalább tíz szituációt kell átgondolnia. Egy évük van reagálni erre. Ha a vezetés nem csinál semmit, 40 éves korunkig fogunk itt játszani." -
#26562 Serie B-s csapatban nem tudott bekerülni a kezdőbe, hagyjuk már... -
#26561 annyit biztos játszani fog, mint Adiyah -
#26560 ha tényleg leigazoljuk Filkor Attilát, én örülni fogok, akárki akármit mond. egyrészt magyar, másrészt nem tehetségtelen a srác, harmadrészt fiatal... szóval welcome! -
#26559 mielőtt hurrognátok ez csak a spórolás miatt van, 3 millát keres egy év alatt ez lett lebontva két évre 2*1,5 milla, tehát fizucsökkentés, ettől függetlenül még ugyanúgy elvihetik, bár ki lesz olyan hülye -
#26558 tapsoljuk meg a vezetőséget, Oddo 99%, hogy 2012-ig hosszabbít... -
#26557 A klub hivatalos honlapja szerint összeállt a csapat nyári programja.
Július 20. A keret találkozik, megkezdődik a felkészülés
Július 25. Jótékonysági mérkőzés a Varese ellen
Július 31. Megkezdődik az Emirates Cup, 16:20-kor az Arsenal ellen játszik a csapat Londonban
Augusztus 1. Milan-Lyon 14:00-kor a torna második körében
Augusztus 6. Irány Detroit (USA), ahol a görög Panathinaikos az ellenfél
Augusztus 13. Trofeo TIM Bariban, a Milan az Inter és a Juventus részvételével
Augusztus 22. Luigi Berlusconi Kupa, ahol a Milan a Juventus ellen játszik a San Siróban
Augusztus 25. Camp Nou, Barcelona-Milan, a 45. Gamper Kupa
Egyelőre tehát ezek a lekötött barátságos mérkőzések szerepelnek a nyári felkészülésben.
acmilan.com -
#26556 404 -
Monoton #26555 Ez a cím most mosoly csalt az arcomra :D
#26556: szerk. -
#26554 az a vicc h kinézem belőle
szerk.: na miután beírtam nso-n hír:
„Ibrahimovic nem jön a Milanhoz, mert túl drága – nyilatkozta Adriano Galliani. – Egyszerűen nem állunk úgy anyagilag, hogy megengedhettük volna magunknak leigazolását, és nem tudunk akkora fizetést sem adni számára, mint a Barcelona." -
#26553 LOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOL :D
igazi közellenség lesz ha a juve és az inter után a milanba kuncsorog :D:D:D: -
#26552 Hát nem tudom, olyat igazoljanak már aki kell Allegrinek. -
#26551 A Corriere dello Sport arról számolt be, hogy egyre közelebb van Ibrahimovic a Milanhoz.
Az üzletet segíti, hogy Luis Fabiano, aki eddig a Milan vezetőinek elsőszámú célpontja volt az átigazolási piacon, azt nyilatkozta, hogy szeretne a Sevillában maradni.
Az olasz lap szerint Berlusconi és Galliani immár gőzerővel a svéd sztár leigazolásán fáradozik. A holland, spanyol és olasz bajnoki címmel is rendelkező játékos vételára 36 millió euró körül lenne, de a Milan 4 évig "halasztott fizetéssel" élhet. (Ez vélhetően azt jelenti, hogy 4 év alatt kell részletekben kifizetni a játékos árát - a szerk.)A Milan vélhetően átvállalná a játékos barcelonai végkielégítését, így a Rossoneri kb. 50 millió euróért tudhatná magáénak a játékost.
A Mino Raiola által kidolgozott terv állítólag már elnyerte Ibrahimovic tetszését, jelenleg a két klub egyeztetése zajlik -
#26550 Hondára hajtunk
amúgy az első 10 millás ajánlatot visszadobta a CSZKA,
közben Fabiano bejelentette maradni akar a Sevillában
Pedro Leont elvitte a Real 10 millájukba kerül a mi 10 Millánkat visszadobta a Getafe
-
#26549 Kaladze -
#26548 persze, csak mióta mindenki kijelentette, hogy Kaká marad, simán belefér egy ilyen akció... -
#26547 Nem kell mindent elhinni. Egyébként elég "vicces" lenne... -
#26546 újabb pletyka: Ronaldinhot és Huntelaart adnánk el, és az ebből befolyt összegből vennénk meg.... na kit??? Ibrahimovicsot! 80 millió euróért!!!!!
Na neeeee! Ha ezt tényleg megteszik a vezetők a Milannal, nem tudom, érdemes-e tovább szurkolni a Berlu éra alatt a csapatnak. -
#26545 újabb selejt aki sérülékeny, nem kell ő ide. -
#26544 szélső kp, mostanában inkább irányító támadó kp, ha játszik. sztem sem lenne rossz, amúgy.
btw, Adiyahnak nem igazán ment a meccsen :/ -
#26543 LOL XD
Amúgy mit szólnátok Joe Cole érkezéséhez? Szerintem nem járnánk vele rosszul. Nem vagyok teljesen képben, ő milyen poszton játszik? Szélső kpályás? -
#26542 Nem neztem lany-e:)
SORRY MAMA -
paly90 #26541 na ez szép volt.... -
#26540 Egy hölgynek ilyet írni... -
#26539 Buzi-e vagy?:P
Tul fiatal:) -
#26538 halljátok, a hollandoknál van egy szabadon igazolható 36 éves védő, szerintem le kéne csapni rá :DDDDD -
#26537 Nelson Dida a hivatalos oldalon közzétett üzenetben köszön el a Milantól és a szurkolóktól:
“Az elmúlt tíz évben először mondhatom azt, hogy már ex-milanos vagyok. Meg akartam várni a szerződésem lejártát, hogy elbúcsúzzam a szurkolóktól.:
'Mindannyian mellettem álltatok és közösen éltünk át csodás pillanatokat és keserű perceket is. Együtt mindent megnyertünk, amit csak lehetett.'
“Nagy köszönet jár Silvio Berlusconi elnök úrnak, Adriano Galliani alelnöknek és Ariedo Braida sportigazgatónak. Nélkülük sosem lett volna részem ilyen felejthetetlen élményekben, mind a pályán, mind azonkívül."
“Köszönet az összes csapattársamnak, a vezetőségnek, a Milan alkalmazottainak és a milanellói központban dolgozóknak."
“Külön szeretném megköszönni Carlo Ancelottinak, mert engedte, hogy a csodás együttesében szerepelhessek. Milánói pályafutásom legszebb éveit az ő csapatában töltöttem el."
“William Vecchi kapusedzőt is megemlíteném, aki az évek során végig mellettem dolgozott, együtt edzettünk hétről-hétre, ugyanúgy ahogy Valerio Fiorival is."
“Tiszta szívből köszönök mindent... Forza Milan!”
-
#26536 3 brazil elől jobb lenne szvsz -
#26535 hmm akkor egy ideig nem lesz rendes igazolásunk :D -
#26534 ááá, most valami fiatalító kúrákra jár, volt is róla cikk, mert asszondja 120 évig szeretne legalább élni :D -
Monoton #26533 Vagy a sírból is irányítaná a klubot :) -
#26532 Dzekonak jobban örülnék :/ -
#26531 akar még 25 évig élni? :S -
#26530 csak jönne már -
#26529 Milan: További 25 évig maradok a klub élén - Berlusconi
Silvio Berlusconi, a Milan tulajdonosa cáfolta, hogy eladná a klubot, sőt, további 25 évig marad az egyesület élén.
Az elmúlt hónapban a La Gazzetta dello Sport arról számolt be, hogy az olasz kormányfő megegyezett az orosz Gazprommal, hogy eladja tulajdonosi hányadának jelentős részét.
Hirdetés
„Én leszek a Milan elnöke további huszonöt évig, így tovább növelhetem a különbséget köztem és a nálam kevesebb sikert elérő elnökök között” – nyilatkozta Berlusconi.
Berlusconi 1986-ban vásárolta meg a Milant.