Dragon Age

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Prince23
#13003
No valóban nem rontottam el, mert az Eamon arl kigyógyítását csak úgy tudom véghez vinni, ha Denerimben utána nézek, hogy hol van a Szent Grál pontos helye, és ezt csak is e városban tudja megmondani az illetõ. Most éppen Denerimben vagyok. Egy darabig ott is dekkolok.

Fantusz
#13002
Nem mondanám, hogy elrontottad - elsõ végigjátszásban rengeteg küldetés kimaradhat (kimaradt nekem is)

Fõküldetés mellett a Kékkõ szabadcsapat, Mágusok társasága, Tisztelendõk táblájánál felvehetõ küldetés, denerimi Csámcsogó fogadóban felvehetõ szerencsevadász küldetések átszövik az egész játékot.
Ezeknek a küldetéseket nem lehet egyszerre felvenni, egy-egy teljesített után adnak másikat, s nem is biztos, hogy vissza kell térni Denerimbe (Csámcsogós küldikkel igen, tolvajoknak pedig csak Denerim területére korlátozódik küldetés).

A játékban sok a rejtett küldetés, amihez jegyzeteket kell olvasni.
Ilyen a mágustoronyban lévõ két idézõs küldetés, az elf romban lévõ ajtó kinyitása, Mélyutakon néhány tárgy megtalálása, stb.

Prince23
#13001
Akkor ezt elrontottam. legközelebb ha újat kezdek, akkor Lotheringbõl mindenképpen Denerimbe fogok menni, aztán a támogatókhoz...

Fantusz
#13000
Szent hamvak urnája küldetés már Lotheringben aktiválódik, ha a lovaggal beszélsz (másik lovagot várja, akinek a hulláját az útonállók mellett találod).
Denerimbõl indulhat a keresés, Redcliffeben csak annyit mondanak, hogy keresd meg az urnát az earl gyógyításához, semmi támpontot nem adnak.

Denerimbe azért érdemes a játék elején körülnézni, s idõrõl idõre visszatérni, mert a küldetések jelentõs része egyszerû, de szétszórt.

Pl. a Hatalom sötét helyszínei: meg kell érinteni a megjelölt helyeket.
Mélyutakon az oltárnál, az elfeknél az egyik sír mellett, és a Körtorony könyvtárában vannak a helyek - nem bonyolult, de meg lehet spórolni egy körutazást.
Egyedül a tolvaj-küldetéssorozat, ami Denerimre korlátozódik (ezek felvételéhez a fõkarakternek lopakodás, vagy tolvajlás képesség szükséges)

#12999
Redcliffe-be kell, mert itt veszed fel a küldetést amivel az Arl-t meggyógítod, és ahoz Denerimbe kell menni.

az amúgyot nem rövidítjük ám-nak

Fantusz
#12998
Denerimben még nem is jártál?
Ott adnak egy rakás küldetést, s jelentõs részük nem is a városon belülre szól.

Én a fõküldetés elkezdése elõtt szoktam Denerimben tenni egy körutat, némi aranyra lehet szert tenni a játék elején, ami ekkor még jól jön.

A végsõ csatához 4 csapat támogatása szükséges - mágusok, törpék (gólemek), elfek megvannak, a negyedik csapat a lovagok lesznek, de ehhez meg kell gyógyítani az earlt (Szent hamvak urnája küldetés).
Meggyõzni semmirõl sem kell, még arról sem, hogy ki legyen a király.

Prince23
#12997
No megam köré gyûjtöttem a 3 fõ támogatókat. Most tanácsot szeretnék kérni olyanoktól, akik rongyosra játszották a gammát:

Most mi tévõ legyek? Irány Redcliffe vagy Denerim?
Én Redcliffeba tartanék. Az earlt még meg kell gyõzzem.

Fantusz
#12996
Ezeket a negatív hatásokat (sérüléseket) akkor szedi be a karakter, ha meghal.
Minden egyes halálozás után valamilyen negatív hatás éri a karaktert, büntetést kaphat életerõre, ügyességre, manára, erõre, varázserõre, stb.
A táborba visszatérve (fõkarakternek kell visszatérni, nem elég a sérült csapattagot beküldeni) ezek a sérülések begyógyulnak.
Küldetés közben gyógycsomagokkal lehet a negatív hatást megszüntetni, illetve a spirit healer egyik fentartott képessége gyógyítja az aurán belül tartózkodó csapattagokat.

#12995
A táborban nem kell semmit csinálni. Odamész és meggyógyulsz 😊

#12994
Aha! Tehát az injury kitek arra valók, én azt hittem csak visszatöltenek némi hp-t 😊

az amúgyot nem rövidítjük ám-nak

cikasz
#12993
Elvileg hullákból szerezhettél különféle gyógycsomagokat azzal lehet gyógyitani a sérüléseket!

http://www.akciofigura.hu

Fantusz
#12992
A térkép alján van egy gomb: városi térkép - világtérkép.

Városi térkép csak Denerimben van, alapból azt mutatja, át kell váltani.

Fantusz
#12991
Leliana éneke érdekes adalák a játékhoz.
A jeleneten ugyan lehet vitázni, hogy mennyire megható, vagy szép (a leányzó elég idétlenül tátong, nincs szinkronban a szöveggel), de a készítõk áldoztak erre a jelenetre: meg kellett írni a dalt, kerestek egy elõadót - ötletes, megénekeltették a bárd kisasszonyt <#vigyor1>
A jelenetnek megvan a konkrét helye, az elf küldetés lezárta után a táborban Lelianaval szóba elegyedve, "alkalomhoz illõen" egy elf szerelmespárról énekel. (akkor is, ha a vérfarkasok mellé álltál, s kiírtottad az elfeket)

Szent hamvak urnájának a keresése közben talált sárkánypikkelyekbõl Wade mester páncélokat készíthet - legjobbat természetesen az õssárkány pikkelyekbõl.
Siettetni nem érdemes a küldetést, a páncél csak akkor lesz fullos, ha 20 arannyal megtámogatod a mestert.

Sérüléseket a csatatéren is lehet kezelni, sõt érdemes, mert valamilyen tulajdonságcsökkenéssel járnak.
Gyógycsomag felhasználása a legegyszerûbb, de Wynne egyik fentartott képessége is begyógyítja a sebeket (kivéve Wynne sebeit, rá nem hat az aura)

#12990
Én is erre lennék kiváncsi,de elõbb arra, hogy Denerimbõl hogy a francba jussak ki a world mapra, mert a market districtbõl csak a city mapot tudom nézni, azon meg ugye nincs rajta a táborhely.

az amúgyot nem rövidítjük ám-nak

Prince23
#12989
Ja meg kihagytam valami fontost.
A karakterem egy csomó sérülést szerzett, de max healen van. Állítólag a táborban ki lehet gyógyítani ezeket a súlyos sérüléseket. Ezt hogy kell?
Kb van 6 sérülésem.

#12988
3 high dragon van: Flemeth, az urnás sárkány és az Archdemon.

Leliana egyszer kornyikál csak, vmi quest után, ha a táborban beszélsz vele.

Core i7-965 Extreme Edition, 12 GB DDR3, Gigabyte EX58-UD5, Intel X-25M 160 GB, Sapphire 5970 OC

Prince23
#12987
Eléggé királyok vagyunk, már csak a törp támogatás kell (na meg persze Redcliffe is, de azt utoljára hagyom, kicsit Indiana Jones feelingje van annak a küldetésnek), Mélyutakban vagyunk, velük: Én(szerencsevadász), Alistair, Wynne (max healer lett már), Oghren. Senki nem állhat az utamba eddig. A törp kaland elõtt még legyõztem az alakváltó Flemethet is, a bazi nagy sárkányt. Látványos volt. Asszem egy ilyen sárkány védi Arnaste szent urnáját/grálját.

Ja és nekem a táborban Leliana elkezdett Pavarotti módra énekelni. Ez mi a wtf? nincs is meg a Leliana Song😄

MerlinW
#12986
Végeztem Liliana DLC-vel. Azt írtam az elején, hogy jópofa... nos, az legjobb eddigi DA DLC😊 Szuper zene, történet, kivitelezés. Nyami😊

[merlinw.org]

#12985
Nekem mágus fõkari + Alistair + Leliana + Oghren/Wynne volt a csapatom. Leliana is csak a ládanyitogatásért, különben kiraktam volna. Sztem elég szar harcos még nyíllal is. Oghren leváltotta Wynnet, mert bár hasznos mégegy mágus, Oghren mégiscsak önállóbb, kevesebbet kell micromanagelni, bár nem árt figyelni rá, mert pajzs hiányában könnyen hal elöl. A harcosok csak revenantoknál kellettek, meg leszedni az AOE túlélõket.

Core i7-965 Extreme Edition, 12 GB DDR3, Gigabyte EX58-UD5, Intel X-25M 160 GB, Sapphire 5970 OC

#12984
Mivel nincs infó, akár az is lehet. Én egy megoldást mondtam a kérdésre.

Core i7-965 Extreme Edition, 12 GB DDR3, Gigabyte EX58-UD5, Intel X-25M 160 GB, Sapphire 5970 OC

#12983
Ha már végigmentél valaha egyszer mágussal a sztorin, utána már minden új karidnak adott a specializáció. De ha nem vagy mágus, akkor meg amúgy is felesleges a vérmágus spec.

Core i7-965 Extreme Edition, 12 GB DDR3, Gigabyte EX58-UD5, Intel X-25M 160 GB, Sapphire 5970 OC

#12982
Wynne spirit healer, igen hasznos csapattag, fõleg bossoknál. Morrigan is tud jó lenni, csak baromi idegesítõ karakter. 😊 Most kiraktam, Stent viszem helyette és semmivel se nehezebb a játék. Rogue meg egy nagyon jó kaszt, én duelist-assasin dupla speckót adtam neki, olyanokat backstabbel, hogy öröm nézni. Dupla tõr, magas dex, illetve azok a skillek amikkel tudsz szembõl is "hátbadöfni" és meg is van. Meg evasion sem árt, illetve egy harcos aki magára húzza az ellenfeleket és onnantól a rogueoddal olyan mészárlásokat tudsz rendezni hátulról, hogy ihaj. 😊

Why so serious?

Szabi84
#12981
nyomatta valaki elf harcossal, kétkezes karddal? nagyobb a kard mint a karakterem😄

Kétféle ember van, aki hugyintás előtt mos kezet... és aki utána...Én elötte mosok kezet! Ne törődjetek semmivel, csak a töltényt adogassátok! m a n i a C

#12980
Valóban nem mágus a fõkarakterem, valahol jóval lejjebb nyafogtam, hogy rogue és hogy milyen gyengéket üt, meg hamar megfekszik. 😄 Egyébként sikerült átverekedni magam a csontikon, azóta megcsináltam a tornyot is, hát a végigjátszásba bele kellett pislognom néhányat mert a fade-ben úgy eltévedtem 5perc alatt hogy az katasztrófa, ki nem állhatom az ilyen helyszíneket 😄 Most már 10.-es a parti és Redcliffe-ben csapom a zombikat, Wynnét hoztam magammal a toronyból, sztem sokkal jobb szolgálatot tesz mint Morrigan.

az amúgyot nem rövidítjük ám-nak

Fantusz
#12979
Kis eszmecserénk onnan indult, hogy MaRee kérdésére adott válaszodra azt mondtam, hogy jó-jó, de lehet nincsenek meg a javasolt képességei.
Leírta, 7-8 szintûek a csapattagjai, ebbõl következik, hogy Lotheringbõl rögtön az elfek küldetését kezdte csinálni, tehát Wynne biztos nincs a csapatban.
Fõkarakter lehet ugyan mágus, errõl nincs info, de valamiért azt gyanítom, hogy nem az.
Ennek annyi a jelentõsége, hogy ugyancsak ezen hozzászólásból kiindulva került elõ a vérmágus specializáció... no most, ha MaRee fõkaraktere nem mágus, nem lesz neki vérmágus specializációja, sem Wynne-nek, sem Morrigannek, azon egyszerû oknál fogva, hogy nem tudja ebben a végigjátszásban megszerezni...

Ügyeskedni persze lehet: indít egy mágust, Lotheringõl irány Redliffe, a kastályból át az Enyészetbe, ledumálja a démonnal a vérmágiát, s attól a pillanattól minden végigjátszéásban elérhetõ (ezt hibának tartom, de így mûködik) <#vigyor1>

Calver
#12978
ha nem mágus a fõkaraktered, nem tudsz Fade-ben dumálni a desire demon-nal - Jowan, Morrigan és a többiek akiket beküldhetsz... nos, nem túl kommunikatívak.

"The trees move. Do you not see it?"

#12977
Nem mágus? Elképzelhetetlen. 😊) De ha megvan a megfelelõ speced, akkor a társakat is specelheted, Wynne is lehet vérmágus, jól áll neki. 😊

Core i7-965 Extreme Edition, 12 GB DDR3, Gigabyte EX58-UD5, Intel X-25M 160 GB, Sapphire 5970 OC

#12976
??? Én mágus karakterrel templar, champion, duelist, stb. nem kifejezetten mágus specializációt is megszereztem. Felhaszbálni viszint nyilván csak az adott kaszt tudja. Azt meg nem feltételezem hogy harcosnak/tolvajnak egyáltalán szóba kerül a BM akárcsak mint nem túl jó spec. 😊

Mágus az a karakter, amelyiknek tulajdonképpen nem kell specializáció.
??? Minden kaszton belül van spec, a mágusban is. Ha meg arra érted a mûgust hogy fireballos-lightningos távpusztító, akkor azon a képen se ront a BM, simán beleillik. A bûvharcos viszont inkébb egy cleric vagy fighter-mage.

Spirit healer sztem minden mágusnak jól jön, fõleg ha keményen kapják az ütéseket, nem árt ha oda-vissza tudnak gyógyítani, és nincs nagy gáz ha kihullik az egyik healer. Lényegében csak 1 pontba kerül az egész (2 ha resurrection is kell - sztem nem árt).

Én csak a végsõ csata elõtt adtam spect a mágusomnak, túl nagy szükség nem volt rá, csak ha már van, legyen vmi. Spirit healer se kellett túlzottan, bár nagyon hasznos, de megfelelõ potionozással még a revenantok ellen is megáll a csapat healer nélkül. Gyógyításban amúgy is a sima heal vezet, fényévekkel rövidebb a cooldownja mint a mass healnek.

Viszont mióta megvan a BM spec, azóta inkább a BM mass parájával kezdek, lévén az 1 sec alatt megvan, míg a mezei mass para 2 sec alatt jön csak be, addig meg is zavarhatják a mágust. Viszont mintha a BM mass para ellen jobban dobálnák a mentõket, nekem legalábbis úgy tûnt hogy többen leszarják, míg sima mass para alól nem nagyon van menekülés (elvileg igen, de nem bossokra kell nyomni). Cserébe viszont 20 sec, nem 10.

Core i7-965 Extreme Edition, 12 GB DDR3, Gigabyte EX58-UD5, Intel X-25M 160 GB, Sapphire 5970 OC

Fantusz
#12975
Olyan lehetõséget nem tudsz elképzelni, hogy a fõkarakter nem mágus? <#circling>

Bocs, nem vitába akarok veled szállni, de aki még nem ismeri a játékot, nem igazán tudja, hogy mit érdemes fejleszteni (most nem rólunk van szó), s kerülhet olyan helyzetekbe, ahol bizonyos képesség nagyon hiányzik.

Fantusz
#12974
Kiragadtál a szövegbõl egy mondatot, figyelmen kívül hagyva a lényeget: vérmágus specializáció megszezéséhez a fõkarakternek mágusnak kell lenni!

Mágus az a karakter, amelyiknek tulajdonképpen nem kell specializáció.
Persze, ha már a lehetõség adott, próbálja a játékos specializálni a karaktereit.
A bûvharcos, vagy alakváltó azoknál lehet érdekes, akik nem kedvelik a varázslókat, ezekkel a specekkel a mágusból harcost csinálhatnak.
Spirit healer hasznos, de arra ott van Wynne, esetleg Morrigan - ha a fõkarakter mágus, akkor sem hiszem, hogy harc helyett inkább a többieket gyógyítgatná folyamatosan.
Van mögöttem néhány végigjátszás, vérmágusom is volt, a spirit healer mellett a másik spec, amit varázslónak érdemes adni, de, ha nincs az se gond.

#12973
Infernohoz kell 4 spellpont, repulsionhoz 3. 1. szinten 2 spellel indulsz, tehát 7-8. szinten 8-9 spelled van.

Core i7-965 Extreme Edition, 12 GB DDR3, Gigabyte EX58-UD5, Intel X-25M 160 GB, Sapphire 5970 OC

Fantusz
#12972
Feltéve, ha vannak ilyen képességei...

7-8 szintû karakterekkel, elsõ végigigjátszásban nem feltétlenül "célirányos" a karakterfejlesztés, s ha a fõkarakter nem mágus Morrigan csak akkor tud tûzlabdát dobálni, rúnákat rajzolni ezen a szinten, ha újraosztod a stat pontjait (7-es szinten csatlakozik, támogató-átkozó képességei vannak csak).

#12971
a vérmágus specializációt, erre máshol, máshogyan nincs lehetõség (egyébként nem egy túl jó specializáció, csak ellenfeleknél tûnik annak)
Mondjuk úgy: vannak fontosabb spellek is, mint amit a Blood Mage nyújthat, de ha azok megvannak, utána már egész jó kiegészítés. Nekem megvan az összes stun + SOTC + Inferno. Emellé a BM nyújt +1 party friendly stunt, és ami még fontosabb? életbõl varázslást. A vérmágus gyûrûvel kb. 60%-ba kerül a castolás manához képest, és mivel a dispel magic amúgy is musthave, benne van a mana shield spell, amivel (igaz csak 75%-ban, tehát nem 100%-ban, de majdnem) a sebzéseket a manából veszi le, míg életbõl castolsz, tehát összességben felcseréled a manáda és az életed, valamint 40%-kal kevesebbet fogyasztanak a varázslataid, tovább tudsz castolni 1 feltöltésbõl. Igaz mana potionozással érre nincs sok szükség, de egy életképes lehetõség folyamatosabb varázslásra.

És ha végignézed a többi specializációt, azoknak még ennyi értelme sincs, leszámítva a gyógyítót, aminek a mass healje elég fontos. De az alakváltó kb. semmit nem ér, a harcosmágus meg csak akkor jó ha harcolni akarsz, a magicet meg csak az STR pótlására használod. Jó lenne még innen a shimmering shield, de 3 skillpontot kell elk9lteni rá, és pikpak lezabálja a manádat, tehát igen korlátozottan alkalamzható csak.

Az alapjátékban van 2 spec lehetõség, a kiegben +1, tehát összesen 3. Ebbe mindenképp belekerül a vérmágus, ha értelmes speceket akarsz (a másik meg leginkább a healer). Csak harcosmágus esetén felesleges, de az meg igazából nem is tekinthetõ mágusnak, varázslás helyett kardot lóbál.

Core i7-965 Extreme Edition, 12 GB DDR3, Gigabyte EX58-UD5, Intel X-25M 160 GB, Sapphire 5970 OC

#12970
rune of repulsion az ajtóba, majd inferno + fireball, vagy ha van, akkor SOTC.

Core i7-965 Extreme Edition, 12 GB DDR3, Gigabyte EX58-UD5, Intel X-25M 160 GB, Sapphire 5970 OC

#12969
Nyugodtan mehetsz elõbb is Denerimbe, ha még nem tartasz ott a sztoriban akkor a fõküldetés helyszínei nem elérhetõek, de jópár mellékküldit meg tudsz csinálni ott. De ha csak akkor mész oda amikor a fõküldi is odavinne, akkor sincs gáz, egy bizonyos pontig nyugodtan csinálhatod majd még a mellékküldiket ott is. Meg van is pár ami addig nem is elérhetõ.

Why so serious?

#12968
A legjobb indítás ha elõször a herbalism skillt maxolod ki, már indulástól kezdve, majd amint lehet irány a circle tower + denerim, és potent mana potion gyártás. Ezzel annyi pénzed lesz hogy bármit megvehetsz a játékban.

Core i7-965 Extreme Edition, 12 GB DDR3, Gigabyte EX58-UD5, Intel X-25M 160 GB, Sapphire 5970 OC

Prince23
#12967
Megcsinálom a 3 fõ támogató küldetést (pagony, törp, mágus)
A köv úti célom pedig Redcliffe lenne, aztán pedig Denerim. nem tudom, hogy ez így jó logikailag? Mindenképpen nem szeretném kihagyni a küldetéseket és remélem azért nem fognak eltünni XY küldetések Denerimbe, mert megcsinálom a 3+1 küldetéseket. Bár tartok tõle, hogy igen. Félek, hogy ha Denerimbe megyek, a 4 küldetés teljesítésével, akkor már eltörlõdnek a mellékküldetések és egyenesen a denerimi tárgyaláshoz kell emnnünk, Loghainhez.
Mondjátok hogy nem így van... Remélem... utoljára Denerimbe szeretnék menni. Alistair ahogy mondta a támogató küldiket, nekem így jött le.

#12966
Jaja, akkor Anora lesz a királynõ ha Alistairt kinyíratod.

Why so serious?

#12965
A 2. rész még messze van, szerintem majd megjelenés elõtt jön ki arról is a trailer, remélem azt is ilyen faszán eltalálják zeneileg meg hangulatilag 😊

az amúgyot nem rövidítjük ám-nak

#12964
Csak ma kb 10x néztem meg ezt a videót! Nagyon nagyon jó!

A 2-rõl még nincs hasonló kedvcsináló? 😊


Amúgy ha házasságra akarok lépni Alistairrel <3 de elküldöm morrigant és Alistair feláldozza magát, akkor mi lesz? 😊 Gondolom Anora visszajön, ugye?

Fantusz
#12963
Nem tudom, végigjátszásban írnak-e olyat, hogy hová nem ajánlott menni - én is úgy fogaslmaztam, hogy nem tilos (kivéve Denerim elzárt kerületei), de késõbb egyszerûbb lehet a feladat, vissza lehet vonulni, ha valahol nem boldogulsz (vannak kivételek, mint pl. a Körtorony, de ott a négy alakváltós forma hatalmas segítség az Enyészetben)

A kinti síroknál legyõzted a Bosszúállót?
A rejtvénnyel nyitható ajtó mögött egy páncéldarab lesz (vizet merít - oltárra tesz - imádkozik - iszik egy kortyot - visszaönt) az utad a vérfarkas tanyára ellenkezõ irányban folytatódik.

A rom legkellemetlenebb ellenfele még elõtted áll, egy rém erõs mágiával támad (villámvihar), ráadásul teleportálgat, hogy a közelharcosaid kapkodják a fejüket, bonuszként pedig csatlakozik mellé egy csontváz sereg.
Képzettebb mágusnak ez a lény nem ellenfél, egyetlen manacsapás megöli - ezért mondom, hogy nem az a gond, hogy alacsony szintû a csapat, hanem a képességekben kevés a választék.
Többszöri végigjátszással ez kevésbé gond, de akkor már célirányosan fejlesztett a kari, ami picit cheat ízû (nem az, csak elõre tudod, hogy milyen klépességeknek lesz valóban haszna, mit hoznak a csapattársak)

Mágusoknál egy egyszerû tûzgolyó nem csak sebzi az ellenfelet, de le is dönti azokat, s ha a harcosaid lábon maradnak már elõny.
Érdemes használni a varázslat kombinációkat, pl. a sokak által utált emberzúzó ketrecet elõnyösen ki lehet használni, ha erõteret dobsz a ketrecben lévõ csapattagodra (környéken mindenki lebénul, kivéve a ketrecbõl szabadulót, csapattagokat vidd messzebb)

MerlinW
#12962
Ne is nézd a végigjátszást, teljesen jól csináltad. Ez a lényege. Jó szerepjátékban mindig lehet rossz döntéseket hozni, és viselni a következményeket. Ez a lényege.

[merlinw.org]

#12961
Sajnos nem néztem a végigjátszást, így csak úgy találomra kattintottam egyet hogy hova menjünk elõször, nem gondoltam hogy van jelentõsége.Egyébkétn kösz a tippet, sikerült kb 1óra alatt keresztül szenvedni magam a csontikon, most az ajtóval bajlódok.Hiába csinálom azt ami a végigjátszásban van, nem történik semmi.Elõször megjelent két szörny, azokat megöltem, de azóta semmi, hiába próbálkozok.

az amúgyot nem rövidítjük ám-nak

Fantusz
#12960
Nem kellene fejetlenül berontani közéjük.
Tudom, hogy vannak részek, ahol körbevesznek a feléledõ csontik, ilenkor vissza kell hívni az egész csapatot a már megtisztított területre, nem elõre rontani, de még a harcot felvenni sem szabad középen.
A másik dolog pedig, hogy elvileg nem tilos ilyen alacsony szintû csapattal nekivágni a romnak, de nem ajánlott.
Önmagában azzal nem lenne gond, hogy alacsony szintû a csapatod, de a használható képességük kevés még, s ilyen helyzetekben bizony Wynne is jól jönne.

Pont ma került elõ ismét a téma, hogy hol érdemes kezdeni a fõküldetést...
A Körtoronyból nincs ugyan visszaút, de ott rengeteget tápolódik a fõkarakter.
Az elf romban elõtted van még 2 bosszúálló, 1 csontisereggel megerõsített teleportáló, varázsoló rém, s a végsõ csatában bármelyik oldalra is állsz erõs ellenfeleid lesznek, ahol pl. Alistair "terület megtisztítása" képessége hatalmas elõny lesz.

#12959
Van valakinek valami tippje hogy hogyan kéne megölni azt a kb 30 csontvázat ami rámront a werewolf lairben mituán találkozok a szellemfiúval?7-8. szintû a csapatom, de egyszerûen akármit próbálok, 4-5mp alatt beaprítják még a tankot is, Morrigannek pedig semmi AoE spellje nincsen, csak egy stun, de annak meg vagy 20mp a cd-je tehát használhatatlan 😞

az amúgyot nem rövidítjük ám-nak

Fantusz
#12958
Redlciffe.
Itt bizony van egy szépen felépített csapda, ha elhagyod a falut az éjszakai ostrom elõtt, késõbb visszatérve üresen találod (gyõztek az élõholtak).
Az ostrom alatt van egy titkolt feladatot, életben kell tartani a nevesített NPC-ket.
Ez küldetésként nem jelenik meg, de ha sikerül, jutalmul megkapod Vörös sisakját, míg ha valaki meghal, szemrehányást nem tesznek - a csata veszteségekkel jár.
A kastélyban derül ki, hogy Connort megszállta egy démon, körmágusok nélkül vagy a gyerek, vagy az anyja meghal.
Mágus fõkarakterrel itt szerezheted meg a vérmágus specializációt, erre máshol, máshogyan nincs lehetõség (egyébként nem egy túl jó specializáció, csak ellenfeleknél tûnik annak)
Bárhogy is döntesz a küldetésnek még csak az elején leszel, hisz a lényeg a Szent hamvak urnájának megtalálása, azzal gyógyíthatod meg az earl-t, s ez egy hosszú küldetés.
Amiért megéri belevágni: a küldetés alatt sárkányoktól szerzett sárkánypikkelybõl készítheti Wde mester a legjobb páncélt, illetve két harcos specializáció is ebben a küldetésben szabadítható fel.
A lélekfaló gonosz karaktert kíván, amire akár két csapattagod (Leliana és Wynne) élete is rámehet, ha veled vannak.
Az ügyeskedéseket kizárva, ha Kolgrimmel lepaktálsz, az õssárkány életben marad, így Wade mester nem készítheti el a remekmûvét (nem lesz hozzá sárkánypikkelyed).
A bajnok specializációt az earl eszmélése után megkapod.

Körtorony után neki lehet vágni ennek a küldetésnek, bár elõbb az Urna nyomába érdemes eredni.
Az majd a játék során derül ki, hogy valójában mennyire nehéz a pálya.
Csapdák,csoportosan támadó ellenfelek mögött sokszor lesznek mágusok, korcssárkányok bömbölései képesek az egészcsapatot lebénítani, az õssárkány ellen tûzvédelem kell - megoldható feladat, megijjedni nem kell.

buklee
#12957
Igazából nem volt kötelezõ én pl beáldoztam a nõt és úgy is ment tovább a sztori.

Minden étkezés előtt és után között van az evés.

Prince23
#12956
Most emlékszem vissza, egy második nekifutás alkalmából Lotheringbõl egybõl Redcliffeba mentem vissza, meggyógyítani az earlt. Viszont a gyógyítás elõtt még valamit/valakit megkellett szerezzek neki. Anno ott dobtam el az agyam... Tehát enneka küldetés egyik feltétele volt, hogy végezzem el a feladatot a Mágusoknál. Na ilyenekbe nem szeretnék belekveredni, azért is kérdem a logikai, zökkenõmenes sorrendeket a térképról.

Prince23
#12955
Kösz az infókat. Mindenképpen a logikai rész miatt kérdeztem a sorrendet. Mert anno amikor elõször játszottam, sajnos nem volt idõm végigjátszani a DA1-et. Most szerintem neki állok, és végig viszem, hacsak nem fog valami közbejönni :/

Fantusz
#12954
A sorrend végülis szabadon választható, de vannak olyan összefüggések, ami miatt pl. Alistair ajánlásával szemben nem érdemes azonnal Redliffbe menni.

Pagonyelfekhez mindenképpen érdemes benézni, bevásárolni elfgyökerekbõl.

Denerimben lehet némi aranyra szert tenni, ha szükséges, illetve küldetéseket felvenni, amelyek jelentõs része nem a városba szól.

Fõküldetést legtöbbször a Körtoronyban kezdtem, amit ugye ott be is kell fejezni, nincs visszaút.
Líriumot lehet vásárolni, s késõbb visszatérni, de ha a zárt ajtón átlép a csapat, csak elõre mehetnek.
Wynne csatlakozásán túl itt sok bonusz stat pontot lehet begyûjteni az Enyészetben, s jól megválasztott taktikával alacsony szinten sem jelenthet gondot a lustaságdémon, s a vérmágus legyõzése.

Volt olyan végigjátszásom, ahol Orzammarban kezdtem a toborzást, de kizárólag Ogren mielõbbi beszervezése volt a cél (õt vittem a Körtorony felszabadításához), de az egész királyválasztós küldetést késõbbre hagytam.
Mélyutakon rengeteg az ellenfél, sok elit, hosszú a küldetés, ide jól jön egy healer.

Redcliffe-be azért nem érdemes Lotheringbõl átruccanni, mert késõbb nagyobb eséllyel tudjuk életben tartani a falusiakat a csata alatt (mágusok védhetik õket erõtérrel, gygyógyíthatják a nevesített NPC-ket), illetve Connor gyógyítása miatt úgyis a Körtoronyba kell menni.