Dragon Age
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
azért btw, mert pl én az íjászos problémát annyival elintézem, hogy:
tegyük fel két csapat íjász van és osztja az áldást a csapatra, mivel emlékszem h volt ilyen helyzet DAO-ban - az egyik kap egy paralysis explosion-t (instant természetesen, mivel két mágussal lövöm a két külön glyph-et), a másik meg egy tûzgolyót, majd mikor végre összeszedik a fogaikat és feltápászkodnak a padlóról, még egyet, majd ha még mindig élnek, egy harmadikat is, három különbözõ karaktertõl. közben Sten (õt preferálom tanknak, még ha nem is a legerõsebb karakter) eljátszadozik a közelharcosokkal, esetleg megkínálom õket egy ajándék infernoval is, hiszen tankom úgyis 75% fire resisttel rohangál, még nightmare nehézségen sem lesz több baja mint pár megperzselõdött szõrszál.
mágusokkal hasonló módon bánok el - egyszerûen kinukeolom õket a fenébe. még nem találkoztam olyan ellenséges kismágussal, aki túlélt volna egy Winter's Grasp - Arcane Bolt - Lightning/Stonefist sorozatot egyszerre 3 mágustól. illetve de, találkoztam, de õt külön keresni kellett.
3 mágus + tank csapat Nightmare nehézségen is úgy megy át az ellenfeleken, mint kés a vajon - persze a barátságos sebzés, amit a tank elnyel szép magas lesz, dehát... erre van kitalálva <#vigyor1>#vigyor1>
"The trees move. Do you not see it?"
ennyi. <#gonosz1>#gonosz1>
leszámítva persze azt, h DAO-ban kénytelen leszel elviselni Wynne-t... <#whatever>#whatever>
"The trees move. Do you not see it?"
Íjászok ellen még hatásos a visszavonulás. Ha van rá lehetõséged, menj vissza egy kanyar mögé, így az íjászoknak karnyújtásnyira kell jönniük, hogy becélozhassanak... a te elõnyödre. mindig hajts a helyzeti elõnyökre, gyakran életet mentenek.
A mágusokról meg: SZÖRNYÛEK! ha van az ellenfélnél mágus, ne foglalkozz a többivel, minden erõddel azon legyél, hogy a mágust mihamarabb kinyírd! A kanyar mögé visszavonulás náluk is beválhat, habár vannak skillek, amik területre hatnak, illetve amihez nem kell látni a célpontot (értsd: falon keresztül is hat), de sok esetben beválhat.
Kövi tipp: érdemes ugyanazt támadni több karakterrel, úgy jobban jársz... ha mondjuk mindenki mást támad, akkor habár az összes ellenféllel kb ugyanannyi idõ alatt végeznél, mintha egyesével szednéd, de figyelembe véve, hogy 10 hp-val ugyanannyit sebeznek mint 100 hp-val célszerû minél gyorsabban megölni egyet-egyet. Így gyengül a támadóerejük.
Ha sok az ellen (értsd: többen vannak, mint ti) akkor ne azt támadd, amelyiket lebénítottad/fagyasztottad.. az ott le van fagyva, ártani nemfog, célszerû az elevenebbekre fókuszálni.
Egy jó csapat sztem 2 harcosból, és 1 szerencsevadászból, illetve mágusból áll. Hasznos lehet minden karakternek (a mágus kivételével persze) íjat is adni, sose lehet tudni mikor veszed hasznát.
sajnos nem lehet egyszerre több utasítást adni a karaktereknek, úgyhogy vagy taktika (amit én sose használtam) vagy gyakran megállítod a játékot.
Én így játszottam, és nehéz fokozaton pár bossfightól eltekintve gyerekjáték volt.
igazából azt hittem hogy értek az rpgkhez annyit hogy ezzel megbirkózzak de erre rá kell készülnöm... mind1 nem késõ elkezdeni😛
az érdekelne hogy mit csináljak mikor íjászok is vannak meg ráadásul nincs healer a csapatban sem mert olyankor hátulról szépen lekapnak. meg hogy tudok cuccokat szerezni benne az elején meg egyáltalán hogy érdemes elkezdeni valami leírás létezik errõl?
Intel Core2DUO e8200 2.66ghz 2gb DDR21066 Geforce9600GT1GB chieftech 450W Gigabyte GA-EP35-DS3
Taktikai beállításokat elég jól be lehet hangolni, bár elsõ nekifutásra valószínüleg nem sikerül (bizonyos képességeket ki kell hagyni, más képességeket máshogyan finomhangolni, s akkor nem fognak a csapattagok hülyeségeket csinálni)
Don't need to be accurate, just shoot more bullets!
Nekem minden új csapattársnál elsõ dolgom, hogy kitörlöm az összes beállított taktikáját, nehogymá valami hülyeséget csináljon nekem.
"Boldogok a lelki szegények,mert övék a mennyek országa." "Sose tedd le a puskád azért, hogy megölelj egy Grizzlyt"
Elsõ helyre mindenképpen a gyógyital ivást érdemes berakni, amit mágusoknál a mana követ.
Figyelõs tevékenység, mert hülyeséget is gond nélkül be lehet állítani, aminek eredménye értelmetlen cselekedet lesz.
Vannak támadástípusok, amelyek nem feltétlenül elõnyösek, ha taktikából felügyelet nélkül használja a karakter (pl. fagykúp), vannak egyszerûen beállítható, s összetettebb utasítások is, ezeket némileg ki kell tapasztalni.
Intel Core2DUO e8200 2.66ghz 2gb DDR21066 Geforce9600GT1GB chieftech 450W Gigabyte GA-EP35-DS3
Don't need to be accurate, just shoot more bullets!
Don't need to be accurate, just shoot more bullets!
Jobb megoldást nem tudok: kezdd újra a pályát, s a fõkarakteren ne legyenek értékés cuccok (hátizsákban magaddal viheted, vagy ha nagyon biztosra akarsz menni, hagyd a strázsában).
de ezek szerint vagy megszokok vagy megszökök...😛
köszönöm még1szer
byALL
Intel Core2DUO e8200 2.66ghz 2gb DDR21066 Geforce9600GT1GB chieftech 450W Gigabyte GA-EP35-DS3
Vigyem a játékot két semmit nem érõ éjfattyû törrel mi nem sebez semmit és még minuszt is ad.... <#rinya>#rinya>
Don't need to be accurate, just shoot more bullets!
"The trees move. Do you not see it?"
te mazohista !
protip: a DAO legrosszabb részére - Deep Roads, ami alatt a falba vertem a fejem az unalomtól és hogy el ne aludjak - építeni egy DLC-t: rossz ötlet. nagyon, nagyon, nagyon rossz. hozzá 3 gyenge, unalmas, és érdektelen csapattagot adni - megint rossz ötlet. meh, lusta vagyok belemenni még mélyebben h mennyire pocsék volt, nem érdemli meg h erre koptassam billentyûzetemet.
"The trees move. Do you not see it?"
Core i7-965 Extreme Edition, 12 GB DDR3, Gigabyte EX58-UD5, Intel X-25M 160 GB, Sapphire 5970 OC
A csapattagoknak a taktikai képernyõn elsõ vagy második helyre legjobb gyógyital fogyasztása 50% alatt.
[merlinw.org]
Don't need to be accurate, just shoot more bullets!
A golems of Amgarrak, dlc-ben valakinek sikerült már levernie a Harvestert? átlagos szinten persze. nekem esélytelennek tûnik pedig erõs a karakterem, csak õ marad talpon mire leverem, a nagyot, addig könnyû mert vannak ezek a "switch"-ek amivel ellehet tüntetni a kis barátait. De utána kb egyedül maradok szinte, jó esetben a gólem megmarad, de mivel nem lehet healelni így úgyis meghal :S A gond az hogy mire a kis mászkálós vacak lesz, eltûnnek a switch kapcsolók, így a helyzet 1 vs boss, és még 1 rakás szuper csonti :S fele hp-jat leverem erre boss szintû csontikat hoz :S Ez vmi hiba vagy tényleg ilyen ez a küldetés?
Második, Elkezdtem az "Eszmélést"c importált kairval csak 200 vhány aranyam volt, abból már 130at lenyúlt a törpe és a sötét farkas csávó.
Szeretnék pár rúnát craftolni de, pénz cheattel sem tudok pénzt beírni sehogy :S azok pedig drága árúk. Tudja vki márt nem mûxik?
Don't need to be accurate, just shoot more bullets!
Chuck Norris kitépett egy lapot a Facebookból!
Why so serious?
nekem elég nehéz ez a játék mert minden karakterre odafigyelni nem olyan jó meg foglalkozni az õ fejlõdésükkel is... nem lehet ezt valahogy úgy megoldani mint a mass effect ben hogy automatikusan fejlõdjenek a társaim és nekem csak a fõ karakterrel kelljen foglalkoznom?
Intel Core2DUO e8200 2.66ghz 2gb DDR21066 Geforce9600GT1GB chieftech 450W Gigabyte GA-EP35-DS3
Why so serious?
Az új gólemes DLC-t pedig a további életutak menübõl éred el az alapjátéktól függetlenül.
[merlinw.org]
[merlinw.org]
Az élet gyenge kezdés után erős visszaesés.
Mindenkinek jogában áll hülyének lenni, de egyesek bántóan visszaélnek ezzel a lehet?séggel.
Minekután Connort és Isoldét is meg lehet menteni, Connor megölése nem éppen jóságos döntés.
Amúgy nem tudom miért szenvedsz vele. Nem tetszik, több negatívumot találsz mint pozitívumot, akkor hagyd. Nem gáz ha nem nyerte el a tetszésed, de órákon át szidni felesleges.
Nincs több dolgod a bányában, irány vissza a strázsába, kínáld meg az elfet éjfattyú vérrel, s keress tovább.
(a bányából kilépve elf csapattal nem találkoztam)
Nem tudom mennyire szoktál asztalnál szerep játszani, de még ott is születnek néha olyan megoldások hogy csak pislog az ember hogy akkor innen hogy vigye tovább a storyt. Az hogy valaki ezt a végtelen lehetõséget leprogramozza szerintem esélytelen, adtak egy csomó választási lehetõséget. A társaid belepofáznak hogy szerintük melyik lenne a helyes választás (vidd végig a játékot mondjuk egy Morrigan Sten meg mondjuk Zevran csapattal ott szerintem nem nagyon lesz olyan hogy jaj mentsük már meg vagy ne öljük meg..)
Jól van lehet hasonlítgatni más játékokhoz... pld. Oblivion de jó milyen nagy bejárható területek.. de ezen kívül abban pld nincsenek társaid, a küldetéseknél se nagyon van választási lehetõséged max az hogy milyen sorrendben csinálod meg õket. Mittom én Witcher de jó pörgõs harcrendszere van ez oké mert tényleg szép meg látványos ép csak annyira le van butítva hogy össz-vissz ha jól emlékszem van 3 skilled meg 5 varázslatod (egyébként nem tudom mi a bajod a skillekkel szerintem egész jók.. egész jól használhatók, a varázslónál a kombók pld. kimondottan ötletesek) Ott van pld. a Deus Ex nem kimondottan RPG de az apróbb eladatok megoldására ott volt egy csomó módszer (mittudom én megkeresem a kulcsot, feltöröm a zárat, berobbantom, betöröm az ajtót, átsunnyogok a légtechnikán az ajtó mögé.. (ilyet sajnos azóta se nagyon láttam egy játékban sem) Egyébként ha forma bontó storyt akarsz akkor ajánlom a WOD os játékokat vagy a Cthulhu-t igaz egyikbõl sincs valami remek PC-s átirat lehet nem véletlenül.
Az élet gyenge kezdés után erős visszaesés.
murder : sztem ne jácc vele, tudod az idegeskedés nem tesz jót az egészségnek 😊