6215
A warez rossz


  • vasziszdasz
    #4573
    A warez jó!
    A bíró hozzátette, hogy az illegális letöltés bűncselekmény mottóval szintén nem tud mit kezdeni. Jogi értelemben ráadásul hülyeségnek tartja. "A zeneipar folyamatosan azt próbálja elérni, hogy egy zeneszám sokszorosítását nyilvánítsák illegális cselekménynek. Egy másolást
    azonban soha nem nevezhetünk lopásnak.
    A törvény szerint a lopás ugyanis az, amikor valaki azért vesz el valamit mástól, hogy azáltal gazdagabbá váljon. Egy zeneszám letöltésekor viszont senkitől sem vesznek el semmit, hiszen a másolat a letöltés után továbbra is elérhető a világhálón. Éppen ezért a szellemi tulajdon ellopása és a kalózkópia csupán pszichológiai fogások, amelyek célja a fájlcserélők súlyos bűnözőkként való feltüntetése. A következő mondatokban pedig gyakran kapcsolatba hozzák őket a gyermekpornográfiával és a szervezett bűnözéssel. Ez azonban már egy olyan színvonal, amelyen felesleges lenne tovább tárgyalni" - nyilatkozta a szakember.


    Ez a kemény! ^^
  • Renátó1985
    #4572
    húúú baszki nem semmi 1 ember lehetsz az életben
  • Atkamon
    #4571
    Befejeznéd? Szerintem mindenki el tudja dönteni, hogy mi tetszik neki és mi nem.
  • Lammer
    #4570
    Ne irigykedj!

    En nem tehetek rola, hogy ketpofara falod az igenytelen agyatlan jatekoknak csufolt modern szarokat amiket az arczodba tolnak(nagyon nagy tisztelet annak a par feher hollonak)... inkabb menjel vissza toljal valami ikufájter jatekkal mint a hálóvorsz vagy fárkráj, az inkabb neked valo :pppp

    ---

    Totti: hat nem is neked valo, mert elakadnal az elso bokorban :D legalabbis csak tippelek... mert ennyi BROAF igenytelen szar utan amit az utobbi idoben letoltal(miota Xbot Commander lettel) a torkodon nem josolnek sok sikert neked, sorry :D
  • Atkamon
    #4569
    Szerintem is.
  • DoNorBi
    #4568
    A warez rossz
  • Narxis
    #4567
    Mi a véleményetek a warezról?
  • DanielT
    #4566
    Dehogyis. A Fallouthoz ugyanolyan emberfeletti zsenialitás kell mint a Starcrafthoz :D

  • Istencsászár
    #4565
    Nincs bajom a régi falloutokkal, csak nem az én játékaim, ahogy a 3 sem az, de leglább gyönyörű 3Ds, fpses:) a látványért már megérte pár órát beletolni. Gondolkozni?:D max szöveget érteni és követni az utasításokat utalásokat:)
  • Lammer
    #4564
    ENNYI!444négy
  • Lammer
    #4563
    igen...

    es te az eredeti hangulatu IGAZI FALLOUT-tal?

    jahogy derogal a grafika, meg tul sok a parbeszed, meg meg gondolkozni is kell neha, meg elakadnal az elso kornernel? ejj de nagy igenyek

    ()
  • Sir Quno Jedi
    #4562
    Aki goldot fizet MS-nek az a sátánt támogatja! :D
  • DanielT
    #4561
    Ne lovalld bele magad :D
  • aabyssx
    #4560
    Az jó! Akkor beültettem a legyet a füledbe. Álmatlan éjszakáid lesznek, és nem fogsz tudni szabadulni a gondolattól, hogy valami rosszat csinálsz. Egy idő után tükörbe sem fogsz tudni nézni. Belülről emészt fel a bűntudat. Amikor kifakad a feszített fájdalom, hirtelen megkönnyebbülsz, és mesternek fogsz hívni. Elértem a célom pár karakter begépelésével.
  • DanielT
    #4559
    Ja. Te aztán meg. Tépted az idegeimet :D
  • aabyssx
    #4558
    Nyilván szervezeten belül, mert egy szervezetet kell tönkretenni.
    Ha Te ehhez nem járulsz hozzá, azt nagyon sajnálom, mert én a nagyobb jó érdekében terjesztem az igét. De ennyi. Én megtettem a részemet.
  • DanielT
    #4557
    A rák szerinted úgy terjed mint a vírus? Ülj le, egyes :D

    (szervezeten belül értetted, peeersze :P)

    Elmondtad nekünk. Én is tudom. Mégis vettem, mert coopban akartam végigtolni azt a hulladék Gears 2-t. Ennyi.
  • Istencsászár
    #4556
    Warezolás lopás és bűncselekmény. Az hogy veszek vagy nem veszek goldot az 100%ig legális dolog, az már csak akarat kérdése.
  • aabyssx
    #4555
    Nem vagyok én aktivista, és energiám sincs rá.
    Megteszem a részemet, és elmondom a környezetemnek, hogy ők is tegyék meg!
    Így terjed a rák is. És az elég hatékony.
  • DanielT
    #4554
    Nos, ennyi erővel nyugodtan. Ha valamit el akarsz érni, ne itt a fórumon mondd el nekünk ötmilliószor, hanem valóban tegyél érte. Indíts kampányt, robbants ki nemzetköző felkelést, stb.

  • aabyssx
    #4553
    Ezzel az erővel miért ne w4r3zoljak, hiszen egyedül úgysem érek el semmit?
  • Istencsászár
    #4552
    egy darab árkéd játékot, egy darab dlct nem vettem lájvon mert nem tetszik a pontrendszeres dolog, ezzel mit értem el? változás semmi, vagy te látsz valamit?
  • aabyssx
    #4551
    A helyes viselkedés, hogy senki sem játszik multiban, amíg nem lesz ingyenes. Így befuccsol a kizsákmányoló lehúzásával a hatalom, és arra a pályára kényszerül, mint a konkurencia, ahol ingyen van a multi.
  • DanielT
    #4550
    Ez annyira felesleges... mit tudsz tenni, ha online akarsz játszani? SEMMIT. Fizetsz. Ha nem fontos annyira, akkor nem fizetsz.

    Kurvára gyűlöletes, hogy fizetni kell. De EZ VAN.
  • aabyssx
    #4549
    Te tudatosan terjeszted a rákot! Hogy bírsz tükörbe nézni?!?
  • Istencsászár
    #4548
    Nyáron vettem éves goldot azóta nem érdekel ez a dolog... ha lejárt megint veszek 8ért egyet és 1 évig megint nem fog érdekelni, az idegeskedést meg a mártírkodást meghagyom másoknak:) attól nekem nem lesz jobb hogy nem fizetek lájvot és nem tudok online játszani, mert szinte minden nap játszok online FIFAát, amibe már több 100 órát beleőltem csak az online meccsekbe.
  • aabyssx
    #4547
    Igazán nincs mit.
    De látom Isten sem kíván lépni a jó érdekében, mert akkor már nem kommenteltél volna. >;)
  • DanielT
    #4546
    Köszi, neked is hasonló jókat :)
  • aabyssx
    #4545
    Csak a Gold-osok vehetik meg olcsóbban. Én Silver-es premier áron vehetem csak meg. Undorító! Ilyen védelmi pénz morálú kényszerítéssel próbálnak értelmet megfogalmazni a nevetséges fizetős Live-hoz.

    Haljon meg mindenki, aki egyszer is fizetett a Live-ért, és ezzel hozzájárult ennek a pofátlan lehúzásnak a működéséhez!
  • amodent67
    #4544
    Nem az akció miatt érzi magát átbaszva, hanem hogy a leárazás csak a burzsujokra érvényes :)
  • amodent67
    #4543
    Ha külföldön veszi matrica nélkül vagy onnan rendeli az miért baj? Teljesen törvényes, a jogszabály csak a viszonteladókat kötelezi arra, hogy a Magyarországra hozott adathordozó után fizessék be a győzikeadót.
  • gazgoblin
    #4542
    hónapokkal a megjelenés után leakcióznak valami és máris átbaszva érzed magadat?

    vagy ez az árkülönbség mindig iylen volt?
  • aabyssx
    #4541
    Hát szép, mondhatom! Most néztem, és nekem 1200-ba kerül.
    Na innentől b*szhatják az egészet, egy darab Live Arcade cuccot nem fogok megvenni (pedig 1-2-őt terveztem).
  • Tinman #4540
    Veszi a DL lemezt, rögtön 25 db-ot 425 Ft/db áron vagyis ezért a pakkért 10625 Ft-ot hagy ott + 1500 Ft-ot fizet postaköltség címen. Ennyiért 3-4 igen csak kellemes alkotást lehet legálisan vásárolni és akkor még a tudat is megmarad, hogy nem loptál. Belehalnál, ha nem 0-day cuccokkal tolnád gondolom...

    Ráadásul még Box-a is okosított. ^^

    Amúgy ARTISJUS emblémát sem látok Te még a tolvajoktól is tolvajolsz... nem semmi.
  • amodent67
    #4539
    800
  • GP2100
    #4538
    Limited edition!


    A grafika és játékmenet lemezenként nagyon eltérő lehet, stb...
  • Istencsászár
    #4537
    Egészen elképesztően jó a hangulata. 4 pálya volt eddig, az összes teljesen más helyszín és más hangulatú, nagyon jó változatos! CGI átvezetők tökéletesek, a zene, hangok pazar. Az irányítás pofon egyszerű, egér? SOHA:) a jobb analoggal tudom a kamerát össze vissza forgatni zumolni amikor akarom és ahogy akarom, a ballal pedig adom a parancsokat meg a többi gombal, annyira kézre áll hogy hihetetlen és marha kényelmes. RTS részét én neked nemtudom megmondani hogy milyen, nem értek hozzá h milyen elvárásokkal szemben is kellene neki megflelnie. Öröm vele játszani, nagyon szép ( csak az fps szar sajons, bár nem akad, de nem is fix 30, de rtsnél ez nem akkora gond ) nagyon hangulatos, aki a Halo világával szimpatizál és a kezdetekről megakar tudni valamit, ugye ez 20 évvel a Halo1 előtt játszódik lényegében a háború kezdete, annak ez szvsz tökéletes szórakozást nyújt. Teljesen lokalizát, minden felirat magyar, ami szintén minőségi munka lett.

    De mondom biztosan tele van hibákkal az RTS része, nem HCknek készült, pl a bázisod nagysága korlátozott csak egy bizonyos helyre tudsz építkezni és bizonyos nagysággal, bár ezt lehet fejleszteni hogy egy idő után ujabb épülethelyeket tudj létrehozni, de nem olyan hogy bárhova bármikor, ebbe inkább a hangulaton van hangsúly, persze kell taktikázni, alapból hardon ( legendary ) kezdtem el, ennél még van egy nehezebb fokozat ( Herioc ), de igy is sokszor "meghaltam", a küldetést bebuktam, mert mellényultam a taktikába és kezdhettem előről a dolgokat.

    Nagyszerű munkát végeztek a készítők.
  • Istencsászár
    #4536
    Soundtrackot kár hogy kihagyták. A menüben a theme már önmagában eszméletlen:), nekem az többet ért volna mindennél... marad a letöltése:)

    Pécén én utoljára az Empire Earth 1el meg a Generalsal játszottam, azt nyomattuk lanon jópár évvel ezelőtt, meg persze Ra2 az mindig előkerült, de már 1-2 éve semmi RTS, a RA3 bíztam, de még a demot se voltam képes letölteni, de a Halo világa, zenéi annyira bejön h ez ezonnal megfogott mert igényes alkotás ( igaz a frémráta lehetne jobb is )
  • Tinman #4535
    Frankónéró kiadvány!

    Kár, hogy a Halo végén pókcsaládttól a frász tör ki. Meg ha belegondolok, hogy dzsojsztikkel kell Sótész Gögyökre vadászni ezen az exboxon, akkor még közelebb húzódok a lézeres egeremhez.
  • Istencsászár
    #4534
    Lassan nekiállok, de bővebben majd holnap.