464
Jiu-jitsu
-
helado #384 Szia Szmötyi! Azzal, hogy egy lány a harcművészett miatt kezdett komolyan odafigyelni a nőiességére már találkoztam, úgyhogy nem mosolygok. A jitsu alapvetően egy férfias sport és ha egy lány azt találja, hogy ez neki tetszik, akkor hajlamos megijedni és több figyelmet fordít arra, hogy NŐ legyen. Vagy hogy a hagyományosan "nőies" erényeket gyakorolja. Ez persze nem a hosszú körömben nyilvánul meg, hanem mélyebb, fontosabb dolgokban.
Azt én is láttam, hogy a lányok gyakran bizonyítani akarnak, de szerintem jobban viselik a kudarcot. Ha nem megy, akkor majd legközelebb menni fog. Magamról tudom, hogy -főleg az első fél évben- nem találtam a technikákat. Nem csináltam előtte semmit és nem is vagyok különösebben tehetséges. Borzalmasan megviselt és ez a fajta drukk inkább hátráltatott mint segített. Most is van persze, főleg táborokban, hogy belefutok teljesen új technikákba, de az agyam is ráált már a mozgásokra meg megtanultam "kezelni magam". El tudok tenni egy technikát "másnapra" és nem katasztrófaként megélni, ha nem sikerül. A lényeg, hogy mennyivel lettem gazdagabb azon az edzésen. Akár a technikailag, akár emberileg.
Jaj! Mindig megijedek amikor ilyen nagyon okos dolgokat írok. :) De szerintem tényleg így van.
Saludos -
Szmötyi #383 Szia Helado! Pont a ma gondolkoztam azon, hogy mit adott nekem a jitsu. Csak ma eszméltem rá, hogy a többek között a nöiességet. Most ne mosolyogj:) Amióta jitsuzok, nagyon igyekszem odafigyelni, hogy dojon kívül nö maradjak. Sikerült. És még müköröm se kellett hozzá:) Sokat lehetne beszélgetni arról, hogy milyen legyen egy harcmüvész lány. Én véleményem: edzésen önmagához képest eggyel jobb:) Nyifogni és meghalni az öltözöben.....Máshogy nem megy. Bár szerintem mi csajok állandóan bizonyítani akarunk. Ugyanannyit és ugyanúgy megcsinálni, mint a fiúk, ez a minimum. És ha nem sikerül, akkor is törekedni erre. Hülyeség? Nekem ez a felfogás segített abban, hogy rájöjjek mennyivel (sokkal) többet bírok, mint gondoltam elötte.
:)OSU -
helado #382 Szia Szmötyi! Kérdésedre válaszolva, nekem volt egy lány edzőtársam aki azt mondta, hogy szerinte 2 féle nő jön le edzeni. A valódi nő és az olyan aki tulajdonképen nem is nő. Az első csoportba sorolta azokat akik nem képesek ütni egy normálisat, merthogy ők nem tudnak megütni valakit. Szerintem belőlük hiányzik valami tűz ami minden harcművészethez kell. Nincs meg bennük a harcosság! Tehát én találkoztam néhány nyivákolós lánnyal is.
A második csoportban vannak azok akikben megvan ez a tűz és neki tudnak menni egy fiúnak és nem azon nyüszögnek, hogy mi van, ha a dobásnál kitörik az uke csuklója. No és persze szintjüknek, súlyuknak és testalkatuknak megfelelő munkát várnal el a partnertől és nem jönnek azzal, hogy dolgozzak óvatosabban, mert ő nő. Arról meg, hogy ez a második csoport nem lenne valódi nő, hát... Együtt voltam pár évig egy ilyen "nem valódi nővel" és bizony teljesen nő volt: Ha valami baja volt, hisztizett, ha nem volt semmi baja néha akkor is stb. Amikor áttért a kick-boxra 3 napig jártuk a várost egy olyan tréningért, aminek csík van az oldalán, mert abban vékonyabbnak tűnik a lába. Szóval ő is pont olyan nő volt mint bárki más.
Saludos -
Szmötyi #381 Hahó mindenki! Lehet jönni ide is!!! Hol vagytok jitsukák? Igaz mostanság én is a K-1 oldalait lapozgatom többet,de ide is lenne időm beugrani:) Közeledik az edzőtábor. Most irigylek mindenkit aki tud menni. Én idén lemaradok SAJNA!Új melóhely, no szabi....gáz...No de lesz ez még így se... -
Szmötyi #380 Halli! Végre túl vagyunk a vizsgán, ami királyul sikerült. Steel is jól nyomta. Eljött Kicsi Joe, és sensei Kovács Attila is odaért a felnőttek vizsgájára. Izgi volt, kemény volt,de megvan. Üdv!:) -
Szmötyi #379 Ja, nektek se lehetett valami könnyű dolgotok.... -
Szmötyi #378 Okés, majd mesélünk. Elöljáróban: Hattyúk halála....:)))) -
Anotino #377 Mi se lustalkodhattunk nagyon, nekunk is Kovacs Attila, Kicsi + Varkonyi sensei-ek voltak a vizsgaztatoink. Majd irjatok hogy ment. -
Szmötyi #376 Most komoly lesz a sensei felhozatal a vizsgán: sensei Kovács Attila, s.Kicsi Joe (!),s.Kollerics Miki. Ha minden igaz, akkor Ők. Egyszóval nem lesz pite....amúgyse de ennyi mester előtt megfelelni?!?! Parahegyek:) De sebaj, hiszen az övet ki kell érdemelni és meg kell dolgozni érte!
No további jó hétvégét mindenkinek!!!!:) -
Anotino #375 Aha jol ment. De majd a 4-es eleg nehez lesz, ahogy nezem. Versenyre.. lehetseges. De nem most ;) Meg kicsit szusszanok igy vizsga utan, jol esik lustalkodni. Most belekezdek egykis kickbox-ba a jitsu mellett. Kinel vizsgaztok majd? -
#374 Hi all jitsukai! :) Nagy nehezen sikerűlt kicsit netközelbe kerűlni végre.
Szmötyi köszi az ingyenreklámot :DD csak majd vizsgán legyek rá méltó... :)
Bandi gratula 5 kyu-hoz!! :) Jól ment minden?? Nekünk jövőhét szombaton lesz ítéletnapja :D
a verseny meg nagy jó volt (kivéve a monkesz :D), második meccsemen Kicsi volt a bíró nagy lol volt, Bandi te nem akarod kipróbálni majd?
nah go back to work -
Szmötyi #373 Köszke átadom. Igen mesélte, bár én térdsérülés miatt épp nem edzettem, ezért nem láttalak titeket....ha jól emlékszem.... De tényleg leverte az ellenfeleket! Így mostmár tudom ki nálatok a sensei:):) -
Anotino #372 Nocsak, terminator lett a Tuke? :) Ezt jo hallani. Add at neki udvozletem. Volt mar nalunk edzesen, meg mi is nalatok (1x) -
Szmötyi #371 Bizony Ő is!!! Király a gyerek, indult versenyen küzdelemben és levert mindenkit!Ő is 5.kyura. De nem kell félteni őt sem, mert amit a fejébe vesz....
Lónyai? Ott ki a sensei? -
Anotino #370 A 9.ker lonyay utcaban. Nagy kalappal a vizsgatokhoz. A tuke is most vizsgazik? (alias steel-nándi az acélember) -
Szmötyi #369 Most vizsgáztál? Gratula!!! Mi 2 hét múlva megyünk 4.kyuért. Melyik klubban edzel? Üdv -
Anotino #368 Gracie jitsu jo.
Royce Gracie vs veretlen kungfu mester +15 kg-val -
#367 Gondolom benneteket érdekelhet a dolog:
Gracie-jitsu -
Anotino #366 Nah, 5 kyu megvan :) Tuke te is megcsinaltad mar? -
Zsoldos #365 Egy kis edzeselmelet:
http://www.tesztoszteron.hu/emagazin_01_26_koi_833_kuzdosportok.php -
Szmötyi #364 Hihiez igaz. Nekem a lekopogás nem gáz, csak az, ha kicsit se tudok tenni a leszorítás st. ellen. De a végén lekopogom, van enélkül is elég sérülés. ( pl. a térdem megint...).De tény, hogy a f.h.-ban nagyobb a hátrányunk. Sajna az én súlyom nem a pille kategóriába tartozik, csak gyengébb vagyok.(ja, nem vagyok kövér, csak 3 kiló plussz....) Általában a csajok gyengébbek, de ez sajna széria hiba. Habár én nem szeretnék olyan erős lenni, mint egy fiú. Mégiscsak lyányka vagyok:) -
Anotino #363 Szerintem is igy van. A nyivakolok altalaban max 1-2 edzesig birjak, aztan lelepnek(ez fiuk-lanyokra egyarant vonatkozik). A bizonyitasi vagyat illetoen: szerintem foldharcnal legszembetunobb, ugye ott van a legnagyobb hatranya egy lanynak a kisebb sulya miatt. Ez neha veszelyes lehet, pl ha emiatt nem kopog le idoben egy feszitest. Ennek a forditottja is igaz, a sracok meg tul buszkek ahhoz, hogy veszitsenek egy (kisebb) lanytol, lattam mar emiatt kitorott huvelykujjat.
Hajlekonysag ugyeben viszont van mit irigyelni toletek :) -
Szmötyi #362 Bizony lány. De szerintem ha egy lány jitsuzik (vagy más), akkor tuti nem nyivákol.Néha, mikor nagyon lesérülök, akkor is szívják a véremet. De én még akkor is edzek, nem úgy mint egyesek.Szerintem bennünk csajokban ott van a bizonyítási vágy, hogy mi is erősek vagyunk. Nektek erről mi a véleményetek? -
Anotino #361 Rosszul emlekszel, 23, matek nem megy neked :) -
Kido #360 Hát akkor sajna nem együtt edzünk!
Mondjuk én még nem tettem le a könyvről, mert nagyon jó lenne. -
Zsoldos #359 annal inkabb mer 41 :) -
Zsoldos #358 17+24=51 :)
amugy bp, szoval nem ugyanaz. -
Kido #357 jah persze külön külön! ;) -
Kido #356 Én egy Vidéki Dojoba járok. Milyen idős (durván) nállatok a két lány? -
Anotino #355 Hol jitsuzol kido? Hatha 1 dojoba jarunk, nekunk is pont 2 kemeny csajunk van :) -
Kido #354 Jajj egyébként Szmötyi te lány vagy? Most látom csak. És jitsuzol? Hát minden tiszteletem a tiéd! Nállunk is van egy lány (pontosabban kettő) éshát mit mondhatnék le a kalappal. Én még ilyen kemény csajt nem láttam. Nem nyivákol nem duzzog hajt és dolgozik. SZóval fasza csaj. -
Kido #353 Hát igen lehet abban valami amit mondtok. Én arra gondoltam gyébként hogy az 1984-es kiadású könyv nem úgy régi hogy gyűrött a borítója vagy a lap félfamentes benne, hanem amikor a jitsu-t Magyarországon oktatni kezdték az nem az a jitsu ami ma van. És ezért gondoltam hogy az abban lévő technikák nem a legtökéletesebbek. Amúgy jutott eszembe hogy nincs valamilyen Harcművész chat. Tök jó lenne real timeban megosztani egymással a gondolatokat. Multkor csináltam a gyalogloón egy szobát de senki nem jött! :( -
Szmötyi #352 Egyetértek teljesen Anotinoval!!Azt a könyvet szerintem már sima boltban nem találod meg, viszont én pár okos könyvet antikváriumból szereztem meg. És Kelemen shihan könyvével is találkoztam ott. Szóval még nem reménytelen! De otthon elég meredek lenne gyakorolnod... Én véleményem szerint ne akarj még magasabb szintű tecnikát megtanulni, mert arra (nem vicc), meg kell érni. Saját tapasztalat. És egyedül főleg ne, mert lesérülhetsz véletlen! De értékelendő, hogy ennyire érdekel a dolog!! -
Anotino #351 Nezd meg azokat a technikakat, nem varazstechnikak, hanem fontos alapok. Nem kell orbitalis szinten lenned, megjegyzel egyet es ha kuzdelem kozben adodik a helyzet akkor kiprobalod. Ha 1x mukodott nem fogod elfelejteni. Otthon gyakorlosdi jitsuban nehezkes, mivel kell egy aldozati barany hozza', nomeg tatami. Max az uto rugo-iskolat tudod atnezni.
Ja, es egy konyv nem olyan mint egy tv, nem romlik el, nem rosszabb, csak mert regi. -
Kido #350 Sziasztok!
Örülök hogy erre jártatok már kezdtem megijedni hogy teljesen kihalt a fórum! ;)
Persze persze nem levelező tagozatra gondoltam mert töretlenül járok edzésre csak a technikákat amiket edzésen veszünk jó lenne esetleg tökéletesíteni gyakorolni otthon hogy fejben minden rendben legyen a technikákkal. Igen Shihan Kelemen István Jujitsu nem csak nőknek könyvét néztem (megszerezni még nem tudtam) de az 1984-es kiadás és hát nem tudom mennyire jó, viszont van egy másik könyve is a Jujitsu A modern önvédelem útja és ezt egyszerűen nem találom sehol. Bármelyik könyvesboltban voltam eddig semmi, neten semmi. Esetleg valaki aki már látta ezt?
Meghát ha nem is technikákról hanem úgy általában hogy azonosulni tudjak minél jobban a szellemiséggel.
Mondjuk tudtam szerezni Gracie féle földharc videókat pontosabban amiket kiadott videókat. Csakhát az nem majdnem fehéröves szint! ;) -
Anotino #349 Technikak pl itt. Vmi kulfoldi anyag, mas a magyarhoz kepest, meg joval kevesebb is. Mondjuk inkabb edzesre jarj, levelezo tagozaton ugysem tudsz jitsut tanulni ;) A brazil szekciot viszont ajanlom, talalhatsz jol hasznalhato foldharc technikakat-trukkoket, azokbol sosem eleg. -
Szmötyi #348 Szia! Melyik klubban jitsuzol? A honlapon van leírva pár dolog. Ha tudsz angolul, akkor viszont tiéd a pálya. Lapozgasd át a nemzetközi jitsus oldalakat, ahol még videot is találsz technikákról!!! Vagy van egy-két könyv pl.: Jujitsu nem csak nőknek! Kelemen István shihantól. Bár a technikákat nem találod meg írott szavakban. Azt csak Mesteredtől tudod megtanulni....
Üdv: Szmötyi -
Kido #347 Sziasztok!
Nemrég kezdtem jitsuzni, de nekem nagyon tetszik! Sokat gondolkoztam rajta hogy milyen küzdősportot is kéne csinálni de úgy érzem nem választottam roszul. Az lenne a kérdésem, hogy létezik e ebben a műfajban nyomtatot vagy digitális anyag?
FŐleg a technikák leírásai érdeklenének.
Előre is köszi! -
Szmötyi #346 Ezt mókának veszem, jó -
Anotino #345 Ismered a kozmondast:
dzsiu dzsiku telen nyaron,
ezt hasznalja minden csecsemo es hadirokkant.